A szerződéssel kapcsolatos feltételek. III.2.1) Meghatározott szakmára (képzettségre) vonatkozó információk (csak szolgáltatásmegrendelés esetében) A szolgáltatás teljesítése egy meghatározott szakmához (képzettséghez) van kötve A vonatkozó törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezésre történő hivatkozás:
III.2.2) A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek:
A szerződéssel kapcsolatos feltételek. III.2.1) Meghatározott szakmára (képzettségre) vonatkozó információk (csak szolgáltatási szerződések esetében)
III.2.2) A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek:
A szerződéssel kapcsolatos feltételek. III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek: (adott esetben) Ajánlatkérő késedelmes, illetve hibás teljesítés esetén - a hiba kiküszöböléséig terjedő időre - egyaránt napi 0,5 %, legfeljebb a kötbér alap 12 %-nak megfelelő mértékű kötbért érvényesíthet a szerződésben foglaltak szerint. A kötbéralap késedelem és hibás teljesítés esetén egyaránt a szerződéses vállalási ár teljes, nettó értéke. Ajánlatkérő a 10 napon túli késedelem esetén, illetőleg a nyertes Ajánlattevő kétszeri hibás teljesítését követően jogosult a szerződéstől elállni, amely esetben a nyertes Ajánlattevő köteles a teljes nettó szerződéses vállalási díj 30 %-nak megfelelő összegű meghiúsulási kötbért az Ajánlatkérőnek megfizetni. Ebben az esetben az Ajánlatkérő késedelmi és hibás teljesítési kötbér felszámítására nem jogosult. Teljesítési Biztosíték mértéke a szerződés szerinti, ÁFA nélkül számított ellenszolgáltatás 5 %-a. A Teljesítési Biztosítékot a Kbt. 126. § (4) bekezdése szerint a szerződéskötéskor kell rendelkezésre bocsátani. A Teljesítési Biztosíték említett határidőre történő rendelkezésre bocsátásáról az ajánlattevőnek az ajánlatban nyilatkoznia kell. A Teljesítési Biztosíték a Kbt. 126. § (6) bekezdés a) pontja alapján az ajánlattevőként szerződő fél választása szerint teljesíthető az előírt pénzösszegnek az ajánlatkérőként szerződő fél fizetési számlájára történő befizetéssel vagy bankgarancia biztosításával, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó – kötelezvénnyel a dokumentációban előírtak figyelembe vételével. A szerződéskötéskor bankgarancia, illetve biztosítási kötelezvény formában nyújtandó Teljesítési Biztosítéknak a műszaki átadást követő 30 napig kell érvényben lennie. A Teljesítési Biztosítékot fizetési bankszámlára történő teljesítéskor a sikeres Átadás-átvételi Igazolás kiadását követő 30 napig kell fenntartani. Ajánlatkérő jogosult a teljesítési biztosíték terhére lehívást eszközölni, amennyiben nyertes Ajánlattevő a vállalkozási szerződésben meghatározott teljesítési kötelezettségének nem tesz eleget. Nyertes Ajánlatevő a vállalkozási szerződés érvényességi ideje alatt a teljesítési biztosítékból történő lehívás esetén 5 napon belül köteles a biztosítékot az eredeti összegre kiegészíteni. Ajánlattevő a vállalkozási szerződés hibátlan teljesítéséért jótállásra köteles. Ajánlatkérő előírja a sikeres műszaki átadás-átvétel időpontjától számított 60 hónapos jótállás vállalását. Jótállási igények teljesítésére...
A szerződéssel kapcsolatos feltételek. III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek: (adott esetben)
A szerződéssel kapcsolatos feltételek. III.2.1) Meghatározott szakmára (képzettségre) vonatkozó információk (csak szolgáltatási szerződések esetében) A szolgáltatás teljesítése egy meghatározott szakmához (képzettséghez) van kötve A vonatkozó törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezésre történő hivatkozás:
III.2.2) A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek: A szerződés finanszírozása a „Szegedi ÓVI Felsővárosi Óvodájának energetikai korszerűsítése c. projekt kivitelezési munkái” című, TOP-6.5.1-19-SG1–2020-00006 kódszámú projekt keretében európai uniós támogatásból, 100% támogatási intenzitással valósul meg, utófinanszírozás keretében, önerővel kiegészítve. Ajánlatkérő igény esetén előleget fizet. Az előleg maximális mértéke a szerződésben foglalt – ÁFA nélkül számított – teljes ellenszolgáltatás 5%-ának megfelelő összeg a Kbt. 135. § (7) bekezdése alapján. Az előleget az ajánlatkérő a nyertes ajánlattevő kérésére legkésőbb az építési munkaterület átadását követő 15 napon belül köteles kifizetni. Az előleg biztosítékául a Kbt. 135. § (7) bekezdése alapján biztosíték nem kérhető. Az előleggel a végszámlában köteles nyertes ajánlattevő elszámolni. A munka elszámolása egyösszegű átalányáron történik. Az elvégzett feladatok ellenértékét az Ajánlatkérő a leigazolt teljesítést követően teljesíti a teljesítést követően benyújtott szerződésszerű és a jogszabályoknak megfelelő számla alapján. Az elszámolás és az ajánlat pénzneme HUF. Ajánlatkérő csak hiánytalan és szakmailag megfelelő teljesítést vesz át. Nyertes ajánlattevő 3 db részszámlázásra és 1 db végszámlázásra jogosult. Nyertes AT a kivitelezési munka 25%-os műszaki készültségénél és AK által aláírt teljesítésigazolás kiadását követően jogosult a nettó szerződéses ár 25%-ának megfelelő összegben részszámlázásra. Nyertes AT a kivitelezési munka 50%-os műszaki készültségénél és AK által aláírt teljesítésigazolás kiadását követően jogosult a nettó szerződéses ár 25%-ának megfelelő összegben részszámlázásra. Nyertes AT a kivitelezési munka 75%-os műszaki készültségénél és AK által aláírt teljesítésigazolás kiadását követően jogosult a nettó szerződéses ár további 25%-ának megfelelő összegben részszámlázásra. Nyertes AT 100%-os műszaki készültségnél, a kivitelezési munkák szerződésszerű teljesítését követően jogosult a nettó szerződéses ár fennmaradó 25%-ának megfelelő összegben végszámlázásra. Végszámla az utolsó munkarész eredményes műszaki átadás-átvételét követően nyújtható be. A számla benyújtásának feltétele a hiány-, és hibamen...
A szerződéssel kapcsolatos feltételek. III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek: (adott esetben) Késedelmi kamat fizetési késedelem esetén a késedelem időtartama alatt érvényes Ptk mértéke szerinti késedelmi kamat a késedelem időtartamára vetítve. Hibás teljesítési kötbér: Alkalmanként 50.000,- Ft , maximum a szerződéses nettó ellenértékének 5%-a Meghiúsulási kötbér: a szerződéses nettó ellenértékének 10%-a
III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre: (adott esetben) Az Ajánlatkérő előleget nem fizet. Fizetés átutalással, magyar forintban, a Ptk. 6:130 § (1) bek. ,és a Kbt. 130. §. (1), (5)-(6) bekezdéseiben foglaltak szerint történik, minden számla esetében. foglaltak szerint történik. A vállalkozó havonta utólag állíthat ki számlát az előző hónapban igazolt teljesítéséről. A teljesítési igazolást az ajánlatkérő szakmai képzettséggel és kompetenciával rendelkező képviselője (orvos igazgató) előzetes igazolása alapján a megrendelő gazdasági főigazgatója adja ki. A kifizetésnél az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 36/A. §. is alkalmazandó Késedelmes fizetés esetén a Ptk. szerinti késedelmi kamatra is jogosult a Vállalkozó.
III.1.3) A közös ajánlatot tevő nyertesek által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy: (adott esetben) Az Ajánlatkérő nem teszi lehetővé a szerződés tejesítése érdekében project társaság létrehozását.
III.1.4) Egyéb különleges feltételek (adott esetben) nem
A szerződéssel kapcsolatos feltételek. III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek: (adott esetben)
1. Ajánlattevő minden megkezdett órai késés esetén ,-Ft/fő kötbért köteles fizetni Ajánlatkérőnek.
2. Felek hibás teljesítésnek tekintik a következő eseteket, melyek esetenként ,-Ft kötbér fizetését vonják maguk után:
a) amennyiben Ajánlattevő feladatait nem szerződésszerűen teljesíti, kötelezettségeit megszegi, ideértve az udvarias bánásmód elmulasztását, továbbá a nem megfelelő megjelenést és az öltözködésre vonatkozó szabályok megszegését is,
b) Ajánlattevő alkalmazottainak szolgálat ellátására alkalmatlan állapotban való munkavégzése (különösen: alkoholos állapot, kábítószer hatása alatti állapot, szolgálati helyen való elalvás),
c) a szerződés pontjaiban vállalt szakmai kötelezettségek nem megfelelő teljesítése (létszámhiány, hiányzó munkaerő pótlásának elmaradása).
3. Ajánlattevő a szerződés nem teljesítése esetén ,-Ft összegű meghiúsulási kötbér megfizetésére köteles.
III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre: (adott esetben) Az ellenérték megfizetésére havonta kerül sor ajánlatkérő által kiállított teljesítésigazolás alapján ajánlattevő részéről benyújtott számla szerint a Ptk. 6:130 § (1)-(2) bekezdései alapján. Ajánlatkérő előleget nem fizet. A kifizetés és az elszámolás pénzneme a HUF. A közbeszerzési eljárás alapján megkötendő szerződés és annak teljesítése esetén a kifizetés az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 36/A. § hatálya alá tartozik.
III.1.3) A közös ajánlatot tevő nyertesek által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy: (adott esetben) A Kbt. 27. § (1) bekezdése alapján ajánlatkérő nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet alapítását.
III.1.4) Egyéb különleges feltételek (adott esetben) nem
A szerződéssel kapcsolatos feltételek. III.1.1) A szerződést biztosító mellékkötelezettségek: (adott esetben) Hibás teljesítés esetén járó kötbér (mértéke: Ajánlattevő 30.000,-Ft/esetenként), késedelmi kötbér (mértéke: minden megkezdett órai késés esetén 30.000,-Ft fizetendő).
III.1.2) Fő finanszírozási és fizetési feltételek és/vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre: (adott esetben) Az ellenérték megfizetésére havonta kerül sor ajánlatkérő által kiállított teljesítésigazolás alapján ajánlattevő részéről benyú jtott számla szerint a Ptk. 6:130 § (1)-(2) bekezdései alapján. Ajánlatkérő előleget nem fizet. A kifizetés és az elszámolás pénzneme a HUF. A közbeszerzési eljárás alapján megkötendő szerződés és annak teljesítése esetén a kifizetés az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 36/A. § hatálya alá tartozik.
III.1.3) A közös ajánlatot tevő nyertesek által létrehozandó gazdasági társaság, illetve jogi személy: (adott esetben) A Kbt. 27. § (1) bekezdése alapján ajánlatkérő nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet alapítását.
III.1.4) Egyéb különleges feltételek (adott esetben) nem
A szerződéssel kapcsolatos feltételek. III.2.1) Meghatározott szakmára (képzettségre) vonatkozó információk A szolgáltatás teljesítése egy meghatározott szakmához (képzettséghez) van kötve Igen A vonatkozó törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezésre történő hivatkozás: 2005.:XXXXXXX.xx., 2012.:XXX.xx., 116/2018. KR
III.2.2) A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek: 1) Szerződést biztosító mellékkötelezettségek: — késedelmi/hibás telj kötbér: 5 000 HUF/esemény, — meghiúsulási kötbér: a szerződés nettó keretösszegének 5 %-a. 2) Szerződéskötési feltétel: AT nem rendelkezik a vagyonvédelmi tevékenység ellátására irányuló felelősségbiztosítással, amelynek éves kártérítési limitje min. 400 millió forint, a káronkénti kártérítési limit pedig min. 140 millió forint 3) Az ellenszolgáltatás teljesítésének feltételei, illetve vonatkozó jogszabályokra hivatkozás: Az ajánlattétel, a szerződéskötés és a kifizetés pénzneme a forint (HUF). A szerződésben foglalt ellenérték megfizetésére a számla vonatkozásában az aláírt teljesítési igazolás és a számla kézhezvételét követő 30 napon belül kerül sor banki átutalással, a Kbt. 135. § (1), (5)–(6) bekezdései, a Ptk. 6:130. § (1)–(2) bekezdése rendelkezéseinek figyelembevételével. Ajánlatkérő előleget nem biztosít.
III.2.3) A szerződés teljesítésében közreműködő személyekkel kapcsolatos információ Az ajánlattevőknek közölniük kell a szerződés teljesítésében közreműködő személyek nevét és szakképzettségét Xxxx
A szerződéssel kapcsolatos feltételek. III.2.1) Meghatározott szakmára (képzettségre) vonatkozó információk (csak szolgáltatási szerződések esetében) A szolgáltatás teljesítése egy meghatározott szakmához (képzettséghez) van kötve A vonatkozó törvényi, rendeleti vagy közigazgatási rendelkezésre történő hivatkozás:
III.2.2) A szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek: Szállítói előleg a 272/2014. (XI. 5.) Kr 118/A. § és 119. § előírásai alapján igényelhető. Ajánlatkérő előteljesítést elfogad. A megbízási díj tartalmazza a nyertes ajánlattevő szerződés szerinti feladatainak teljesítése során felmerülő költségét Ajánlatkérő a megbízási díjat havonta utólag, az adott hónapban teljesített eseti megrendelésekben foglalt feladatok a Megbízott (nyertes ajánlattevő) általi teljes körű teljesítése esetén, a teljesítésigazolást követően, a benyújtott számla alapján, a Kbt. 135. § (1), (4)-(6) bekezdései, a 272/2014. (XI. 5.) Korm. rendelet előírásai, a Támogatási Szerződésnek megfelelően, szállítói finanszírozásban, az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 36/A §-a szerint, a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésében foglaltaktól eltérően teljesíti. Az ajánlattétel, a szerződéskötés, az elszámolás és a kifizetés pénzneme: HUF. A szerződést biztosító mellékkötelezettségek: hibásteljesítési kötbér, meghiúsulási kötbér, késedelmi kötbér.