A Szerződés hatálya, felmondás mintaszakaszok

A Szerződés hatálya, felmondás. 7.1. Jelen Szerződés akkor lép hatályba, ha a) Felek azt kölcsönös aláírásukkal ellátták, és b) a vonatkozó jogszabályokban és a vonatkozó Díjjegyzékben meghatározott minimumösszeg a PKTBSZ Számlán jóváírásra került, és c) a Diófa Alapkezelő Zrt. igazolta a Bank részére a Portfóliókezelési Szerződés megkötését. 7.2. A számlaszerződés módosításának szabályait és megszűnésének eseteit az Üzletszabályzat rögzíti.
A Szerződés hatálya, felmondás. 8.1. Jelen Szerződés akkor lép hatályba, ha a Felek azt kölcsönös aláírásukkal ellátták. 8.2. Az Ügyfél jogosult a Szerződést írásbeli felmondással megszüntetni.
A Szerződés hatálya, felmondás. 27. A 2. pontban rögzítettek szerint a Szolgáltató havi, féléves, egyéves vagy kétéves előfizetést biztosít. Amennyiben az adott előfizetés leteltét megelőzően a Megrendelő nem értesíti a Szolgáltatót arról, hogy az előfizetését nem kívánja meghosszabbítani, akkor az előfizetés automatikusan meghosszabbodik az Megrendelő előfizetési csomagja szerinti időre, és a Megrendelő köteles az egyösszegű felhasználási díj megfizetésére. 28. Havi, féléves és egyéves előfizetés esetén a szerződés rendes felmondással nem szüntethető meg. 29. Kétéves előfizetés esetén a Megrendelő 30 napos felmondási idővel jogosult a szerződést felmondani. Ebben az esetben az előre megfizetett felhasználási díj egy éven túli időszakra vonatkozó arányos részét a Szolgáltató visszatéríti a Megrendelő részére. 30. Amennyiben a Megrendelő által használt szálláshelykezelő szoftver támogatottsága annak következtében szűnt meg, hogy a Szolgáltató és a PMS Szolgáltató közötti jogviszony megszűnt, a jelen szerződés automatikusan megszűnik. 31. Amennyiben a szerződés a szálláshelykezelő szoftver támogatottságának megszűnése miatt szűnik meg, az előre megfizetett felhasználási díj arányos részét a Szolgáltató visszatéríti a Megrendelő részére. 32. A Szolgáltató azonnali hatállyal jogosult a jelen szerződést felmondani, amennyiben a Megrendelő (i) a Kormányrendelet által nem engedélyezett körben végez adatkezelést; (ii) a GoodID Scanner dokumentációjában foglaltaktól eltér. (iii) a jelen ÁSZF-től eltérő módon és célra veszi igénybe a szolgáltatást, így különösen, de nem kizárólagosan abban az esetben, ha a Megrendelő a szolgáltatást átengedni harmadik személy részére, vagy a vásárolt munkaállomások számától eltérő számú munkaállomást használ. 33. A Szolgáltató a szolgáltatási szerződés megszűnésétől számítva 365 napig biztosítja az Ügyfélfiók elérhetőségét a Megrendelő számára.
A Szerződés hatálya, felmondás. 1. A szerződés hatálya kiterjed az Önkormányzat fenntartásában lévő alábbi temetőkre: a) Bonyhádi Evangélikus Misszió Egyházközség Bonyhád 397/1 hrsz (Dózsa Gy.u.) Bonyhádi Református Missziói Egyházközség b) Bonyhád Város Önkormányzata Bonyhád 397/2 hrsz (Xxxx K. u.) c) Római Katolikus Egyház Bonyhád 1234 hrsz (Vörösmarty tér d) Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház Bonyhád 5152/1 hrsz (Majos) e) Bonyhád Város Önkormányzata Bonyhád 3237 hrsz (Ladomány) 2. Felek megállapodnak abban, hogy a szerződés határozott időre, 2021. szeptember 1-jétől 2032. augusztus 31-ig terjedő időszakra szól, és újból megköthető. 3. Önkormányzat a szerződést azonnali hatállyal felmondhatja, ha Üzemeltető e szerződésben foglalt kötelezettségét, illetőleg a hatályos jogszabályi rendelkezéseket, közegészségügyi előírásokat súlyosan, vagy rendszereresen megsérti, és a szerződés további fenntartása nem áll az Önkormányzat érdekében.
A Szerződés hatálya, felmondás. 2.1. Jelen szerződés határozatlan időre szól, melyet bármelyik fél a másik félnek címzett írásbeli, ajánlott levélben megtett nyilatkozattal indoklás nélkül 30 napra felmondhat. 2.2. Felek jelen szerződést a másik fél súlyos szerződésszegése esetén azonnali hatállyal jogosultak felmondani a másik félnek címzett írásbeli, ajánlott levélben megtett nyilatkozattal. Súlyos szerződésszegésnek minősül kifejezetten, de nem kizárólagosan a jelen szerződés 5.12. pontjában foglalt eset, valamint, ha a viszonteladó általa megrendelt termékek átvételével és elszállításával – az eladóval előzetesen írásban nem közölt, és általa nem visszaigazolt – legalább 15 napos késedelembe esik. A felmondásban kifejezetten meg kell jelölni a szerződésszegés okát. 2.3. Felek a jelen jogviszony bármely okból történő megszűnése esetén kötelesek egymással a jogviszony megszűnését követő 15 napon belül mindenre kiterjedően elszámolni. 2.4. Felek rögzítik, hogy az eladó felmondása esetén (ideértve a rendes és az azonnali hatályú felmondást is) eladó nem köteles megtéríteni a viszonteladónak a felmondással okozott kárát.
A Szerződés hatálya, felmondás. 7.1. Jelen Szerződés akkor lép hatályba, ha a) Felek azt kölcsönös aláírásukkal ellátták, és

Related to A Szerződés hatálya, felmondás

  • A szerződés hatálybalépése A biztosítási szerződés az ajánlat biztosító általi elfoga- dását követően az ajánlat aláírásnak napjára visszame- nőlegesen lép hatályba.

  • A szerződés hatálya Jelen szerződés mindkét szerződő fél általi aláírásának napján lép hatályba és határozatlan időre szól.

  • A szerződés hatályba lépése A szerződés az ajánlatnak a biztosító részére történt átadása időpontjára visszamenő hatállyal jön létre. A szerződés ha- tályba lépésének feltétele, hogy a szerződő az első díjat leg- később a szerződés létrejöttéig megfizesse, kivéve, ha a díj megfizetésére vonatkozóan halasztásban állapodtak meg.

  • A SZERZŐDÉS FELMONDÁSA 8.1 A Cofidis felmondhatja a Kölcsönszerződést, ha a) az Adós körülményeiben lényeges kedvezőtlen változás állt be, és az Adós felszólítás ellenére nem ad megfelelő biztosítékot; b) az Adós a Cofidist megtévesztette, és ez a Kölcsönszerződés meg- kötését vagy annak tartalmát befolyásolta; c) az Adós a fizetőképességére vonatkozó vizsgálatot akadályozza; d) az Adós a Kölcsönszerződés alapján fennálló fizetési kötelezett- sége teljesítésével késedelembe esik, oly módon, hogy hátralékos tartozása a 2 havi törlesztő részlet összegét eléri vagy meghaladja és mulasztását felszólításra sem pótolja. Jelen pont alkalmazása szempontjából sikertelen felszólításnak minősül a Cofidis által az Adós részére írásban küldött felszólítás, amennyiben az Adós a felszólítás kézhezvételét követő 30 napon belül a felszólítás- ban foglalt fizetési kötelezettségének maradéktalanul nem tesz eleget. 8.2 A Kölcsönszerződés felmondásának időpontjában az Adós Kölcsön- szerződés alapján fennálló valamennyi tartozása lejárttá és egy ösz- szegben esedékessé válik. 8.3 Díj vagy költség Adós számára nem kedvező egyoldalú módosítá- sa esetén az Adós jogosult a Kölcsönszerződést díjmentesen azonnali hatállyal írásban felmondani, a felmondással a teljes tartozás egy ösz- szegben esedékessé válik. Díj vagy költség Adós számára nem kedve- ző egyoldalú módosítása esetén az Adós – a felmondási jog gyakorlá- sa helyett – a Kölcsönszerződésből származó követelés átütemezését, vagy a futamidő meghosszabbítását kérheti a Cofidistől, amennyiben jövedelmi és vagyoni helyzetét figyelembe véve az egyoldalú módosí- tás olyan aránytalan terhet jelent, hogy a Kölcsönszerződés teljesítése a módosított feltételek figyelembevétele mellett nem elvárható.

  • Szerződés hatálya Jelen Szerződés a 2.) pontban meghatározott igénybevételi időre jön létre, és az igénybevételi idő lejártával automatikusan, minden külön jogcselekmény nélkül hatályát veszti. A Szolgáltató jogosult a Szerződést a 11.3. pontban foglaltak megvalósulása esetén az ott meghatározott módon és ideig szüneteltetni.

  • A jognyilatkozatok (bejelentések, értesítések) alaki követelményei és hatályosságának feltételei XI.1. A biztosítási szerzôdés alanyai szerzôdéses nyilatkozataikat az alábbiakban meghatározott módon és formában tehetik meg, azok csak ilyen alakban érvényesek: – a biztosító címére megküldött és aláírt postai levél, – a biztosító által megjelölt és közzétett faxszámra elküldött és aláírással ellátott faxküldemény, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött szkennelt és aláírással ellátott okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött nyilatkozat, amennyiben a nyilatkozatot tevô ügyfél az elektronikus kommunikációhoz elôzetesen hozzájárulását adta, és a nyilatkozatot a hozzájárulás során közölt elektronikus levelezési címrôl továbbítja a biztosító felé, – a biztosító ügyfélszolgálatán személyesen vagy más által leadott, aláírt okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett telefonszámon megtett nyilatkozat, – a biztosító által mûködtetett internetes szerzôdéskötô és kárbejelentô rendszerben megtett és a biztosító által rögzített, archivált nyilatkozat formájában. A szerzôdô felek a biztosítási szerzôdés szerzôdô általi felmondásának vonatkozásában írásban megtett nyilatkozatnak tekintik a nyilatkozó személy részérôl aláírt azon nyilatkozatot is, melyet faxon, vagy elektronikus úton továbbított szkennelt okirat formájában a biztosító által megadott elérhetôségekre. A nyilatkozattételi lehetôséget a biztosító egyes szerzôdések és nyilatkozattípusok esetében fentiektôl eltérôen határozhatja meg, melyre vonatkozó rendelkezéseket a szerzôdésre vonatkozó általános, vagy különös szerzôdési feltételek, vagy a felek között külön e tárgyban létrejött megállapodás tartalmazza. XI.2. A Biztosító és a Europ Assistance a Biztosítottal illetve a Biztosított megbízásában eljáró személlyel történô kapcsolattartást magyar vagy angol nyelven vállalja. Vitás esetben a magyar nyelven tett nyilatkozatok az irányadóak. XI.3. A biztosító postai úton küldött küldeményeit az elküldést követô 5. munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni, ideértve azt az esetet is, ha a küldemény a címzett – biztosító által nyilvántartott – címérôl „ismeretlen helyre költözött” vagy ”nem kereste” jelzéssel érkezik vissza. Postai úton tértivevénnyel történô közlés esetében a biztosító által küldött küldeményt, – ha annak átvételét a címzett megtagadta, úgy az átvétel megtagadása napján, – ha a küldemény átvételét a címzett vagy annak képviselôje aláírásával elismerte, úgy az átvétel napján kell kézbesítettnek tekintetni. Az elektronikus úton küldött küldeményeket az elküldés napján kell kézbesítettnek tekinteni.

  • A szolgáltató általi szerződésfelmondás esetei, feltételei 12.3.1. Az előfizetői szerződés Szolgáltató általi felmondásának ideje – a szerződésszegés és az előfizetési díj nem fizetése miatti felmondás kivételével – nem lehet kevesebb mint 60 nap. 12.3.2. A Szolgáltató az előfizetői szerződés megszegése címén az előfizetői szerződést tizenöt napos határidővel mondhatja fel, ha a) az Előfizető akadályozza vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, és az Előfizető ezt a szerződésszegést a Szolgáltató a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítéstől számított 3 napon belül sem szünteti meg, b) az Előfizető a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően sem teszi lehetővé a Szolgáltató számára, hogy a bejelentett, vagy a Szolgáltató által felderített hiba kivizsgálásához és elhárításához szükséges helyszíni ellenőrzéseket elvégezze, vagy c) az Előfizető az előfizetői szolgáltatást a Szolgáltató a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően is a Szolgáltató hozzájárulása nélkül harmadik személy részére továbbértékesíti, vagy d) az Előfizető a szolgáltatást törvénybe ütköző módon vagy célokra használja, e) az Előfizető a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően is az ÁSZF 5. sz. mellékletét képező Hálózathasználati irányelvekbe ütközően jár el. 12.3.3. A Szolgáltató az előfizetői szerződést 30 napos felmondási idővel mondhatja fel, amennyiben az Előfizető az esedékes díjat a jogkövetkezményekre figyelmeztető első értesítés elküldését legalább 15 nappal követő második értesítés megtörténtét követően, annak kézbesítésétől vagy kézbesítettnek minősülési időpontjától számított 8 napon belül sem egyenlítette ki. Nem jogosult a Szolgáltató felmondani a szerződést, ha a) a díjtartozás összege nem haladja meg az Előfizető havi előfizetési díjának megfelelő összeget, illetve havi előfizetési díj hiányában vagy 10.000 Ft-nál magasabb havi előfizetési díj esetén a 10.000 Ft-ot, vagy ha b) az Előfizető a díjtartozás összegszerűségét vitatja, és a vita rendezése érdekében a hatósághoz vagy a jogvita elbírálására jogosult más szervezethez kérelmet terjesztett elő, feltéve, hogy az Előfizető a szolgáltatás igénybevétele után a nem vitatott, illetve az esedékes, nem vitatott további díjakat folyamatosan megfizeti, c) az Előfizető díjfizetési kötelezettségét a második értesítés megtörténtét követően, annak kézbesítésétől vagy kézbesítettnek minősülési időpontjától számított 3 napon belül kiegyenlítette és azt a Szolgáltató felé hitelt érdemlő módon igazolta. 12.3.4. A Szolgáltató - a másik szolgáltató kérelmére - köteles felmondani az előfizetői szerződést, ha a Szolgáltató elektronikus hírközlő hálózatát másik szolgáltató használja, vagy a díjat másik szolgáltató helyett szedi be, és a) a 12.3.2.a)-e) vagy 12.3.3. pontban foglalt feltételek teljesültek, valamint b) a harmadik szolgáltató nem jogosult vagy nem képes a szolgáltatás korlátozására, illetve megszüntetésére. 12.3.5. A határozott idejű előfizetői szerződés megszűnésének eseteit és feltételeit a 9.10.-9.13. pontok tartalmazzák. A határozott idejű szerződés megszüntetése nem mentesíti az Előfizetőt a szerződés hatálya alatt (beleértve a felmondási időt is) felmerült díjfizetési és annak járulékai megfizetésének kötelezettsége alól. 12.3.6. A Szolgáltató az Előfizetői szerződés felmondását írásban, tértivevényes levélben, amennyiben az előfizetői szerződésben az Előfizető hozzájárult, olyan elektronikus dokumentumban vagy elektronikus levélben köteles megküldeni, amelynek kézbesítése hitelesen igazolható, kivéve, ha az Előfizetőt a felmondásról azért nem tudja így értesíteni, mert a szolgáltatás sajátosságai következtében a szolgáltató nem rendelkezik az Előfizető e módon történő értesítéséhez szükséges adatokkal. Ez utóbbi esetben a Szolgáltató az Előfizetőt a szerződés felmondásáról az Eht. 144. § (2) bekezdésében meghatározott egyéb módon is értesítheti. Kézbesítettnek kell tekinteni a postai úton megküldött felmondást akkor is, ha az „az átvételt megtagadta”, „nem fogadta el”, „nem kereste” vagy „a címzett ismeretlen” jelzéssel érkezik vissza. 12.3.7. A Szolgáltató felmondásának tartalmaznia kell a) a felmondás indokát, és b) a felmondási időt, a felmondási idő lejártának napját, c) ha a felmondás indoka az Előfizető szerződésszegése, akkor az Előfizető tájékoztatását arról hogy ha az Előfizető a felmondási idő alatt a szerződésszegést megszünteti, az előfizetői szerződés nem szűnik meg a Szolgáltató felmondásával. 12.3.8. A Szolgáltató jogosult a szerződés felmondása helyett biztosítékot kérni vagy – az ÁSZF 5.2. pontjának feltételei szerint – korlátozni a szolgáltatások körét, illetve használatát. Amennyiben az Előfizető a korlátozás okát 30 napon belül nem szünteti meg, a korlátozás nem akadálya a felmondásnak, ha a felmondás feltételei egyébként fennállnak. 12.3.9. A Szolgáltató általi 12.3.2.-12.3.4. pont szerinti felmondási idő alatt a Szolgáltató a kárenyhítés érdekében az előfizetői szolgáltatás körét illetve használatát a jelen ÁSZF 5.2. pontja szerint korlátozhatja.

  • A szerződés felmondásának szabályai a Szolgáltató részéről Az Előfizetői szerződés Szolgáltató általi felmondásának ideje – a szerződésszegés és az előfizetési díj nem fizetése miatti felmondás kivételével – nem lehet kevesebb, mint 60 nap. A Szolgáltató az Előfizetői szerződés felmondását írásban, tértivevényes levélben, amennyiben az Előfizetői szerződésben az Előfizető hozzájárult, olyan elektronikus dokumentumban vagy elektronikus levélben köteles megküldeni az Előfizetőnek, amelynek kézbesítése hitelt érdemlően igazolható, kivéve, ha az Előfizetőt a felmondásról azért nem így tudja értesíteni, mert a szolgáltatás sajátosságai következtében a Szolgáltató nem rendelkezik az Előfizető e módon történő értesítéséhez szükséges adatokkal. Ebben az esetben az értesítést a Szolgáltató az Eht. 144.§ (4)-(5) bekezdéseiben meghatározott egyéb módon is teljesítheti. A felmondásnak tartalmaznia kell: a) a felmondás indokát,

  • Szolgáltatói felmondás az Előfizető egyéb szerződésszegése esetén (1) A Szolgáltató az előfizetői szerződés megszegése esetén az Előfizetői szerződést 15 napos határidővel mondhatja fel, ha a.) az Előfizető akadályozza vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, és az Előfizető ezt a szerződésszegést a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítéstől számított 3 napon belül sem szünteti meg, b.) az Előfizető a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően sem teszi lehetővé a szolgáltató számára, hogy a bejelentett vagy a szolgáltató által felderített hiba kivizsgálásához és elhárításához szükséges helyszíni ellenőrzéseket elvégezze, vagy c.) az egyetemes szolgáltatást igénybe vevő Előfizető az előfizetői szolgáltatást a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően is harmadik személy részére továbbértékesíti, d.) az Előfizető a szolgáltatást törvénybe ütköző módon vagy célokra használja. (2) A műsorterjesztési szolgáltatásra vonatkozó előfizetői szerződést a szolgáltató akkor is jogosult 15 napos határidővel felmondani, ha az előfizető az (1) bekezdés szerinti jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően is jogosulatlanul vételezi a műsorjelet, a beérkező műsorjelet harmadik személynek jogellenesen továbbítja, vagy a kódolt műsorjelet jogosulatlanul dekódolja. (3) A Szolgáltató - más érintett szolgáltató kérelmére is – köteles felmondani az előfizetői szerződést, ha a Szolgáltató elektronikus hírközlő hálózatát az érintett szolgáltató használja, vagy Szolgáltató a díjat az érintett szolgáltató helyett szedi be, és a.) a 12.3.2. pontban és 12.3.3. (1) illetve (2) bekezdésben írott feltételek teljesültek, valamint b.) az érintett szolgáltató maga nem jogosult vagy nem képes a szolgáltatás korlátozására, illetve megszüntetésére.

  • Az Általános Szerződési Feltételek hatálya Jelen Általános Szerződési Feltételek 2022. 09.01. napján lép hatályba, ez megegyezik az Általános Szerződési Feltételek közzétételének, elérhetővé tételének napjával. Az Általános Szerződési Feltételek rendelkezései a hatálybalépés napjától valamennyi Résztvevőre és szolgáltatásra hatályosak. A Szolgáltató fenntartja a jogot jelen Általános Szerződési Feltételek rendelkezéseinek módosítására. Módosítás esetén a jelentkezés elküldésének, a beiratkozási lap kitöltésének időpontjában érvényben és hatályban lévő Általános Szerződési Feltételek kerülnek alkalmazásra. Az Általános Szerződési Feltételek a Szolgáltató által nyújtott, az alábbiakban megnevezett szolgáltatásokra terjednek ki: a Szolgáltató által szervezett tanfolyamon, táborokban, oktatáson, a Szolgáltató által biztosított egyéb szolgáltatásokon való részvétel. A Szolgáltató által nyújtott szolgáltatások igénybevételére az a személy jogosult, aki előzetesen jelentkezett a Szolgáltató által meghirdetett szolgáltatásra, tanfolyamra, a beiratkozási lapot kitöltötte és a jelentkezés elfogadását a Szolgáltató visszaigazolta, a szolgáltatási díjat megfizette Szolgáltató részére és jelen Általános Szerződési Xxxxxxxxxx rendelkezéseit elfogadta. Az Általános Szerződési Feltételek a fentiekben nevesített szolgáltatások vonatkozásában az ezen szolgáltatások igénybevétele során a szerződő felek között keletkező jogokat és kötelezettségeket szabályozza.