A Szerződés időtartama és megszűnése. Felek a jelen Szerződést határozatlan időtartamra kötik, amely időtartam a Kereskedő 1. sz. mellékletnek megfelelő ajánlata szerint kezdődik, feltéve, hogy valamennyi az ÁSZF -ben felsorolt feltétel megvalósult. Jelen Szerződés megszűnik a. a CYEBENERGYI szolgáltatásokra vonatkozó valamely Fél általi rendes felmondás esetén, amely 30 napos felmondási idővel a fordulónapra gyakorolható (amennyiben a Felek felmondási díjat kötöttek ki, a felmondás a felmondási díj megfizetése feltételével hatályosul), hűségidő alatt – ha a felhasználó a CYEBENERGY szolgáltatásokra hűségidőt vállalt – a szerződés a Felhasználó részéről nem mondható fel; b. az egyetemes szolgáltatásra vonatkozó jog elvesztése esetén a Kereskedő által 30 napos felmondási idővel gyakorolt felmondással; c. a Feleknek közös megegyezése esetén a Felek megállapodásában meghatározott időpontban; d. a Szerződés érvényességének és hatályának az Üzletszabályzatban felsorolt előfeltételei hiányoznak, automatikusan azon a napon, amelyet az Üzletszabályzat meghatároz, vagy x. xxxxxxxx Xxx által az ÁSZF 7.3 pontja szerint a másik Félhez intézett szerződésszerű rendkívüli felmondás esetén, a felmondásban megjelölt időpontban; x. xxxxxxxx Xxx által a másik Félhez intézett - a CYEBENERGY szolgáltatásokra vonatkozó– azonnali hatályú felmondás esetén, a szabályszerűen kézbesített és hatályosult felmondásban megjelölt időpontban, amely az alábbi Súlyos Szerződésszegési esetekben gyakorolható: A Kereskedő Súlyos Szerződésszegése (nem kizárólagos fe lsorolás) - 15 (tizentö) napot meghaladóan nem tesz eleget a Felhasználónak járó fizetési vagy díj - visszatérítési kötelezettségének; - a Kereskedő neki felróhatóan, 30 (harminc) napot meghaladóan megsérti a Szerződés szerinti rendelkezésre állási kötelezettségét. A Felhasználó Súlyos Szerződésszegése (nem kizárólagos felsorolás) - a szerződésben továbbá az Üzletszabályzatban meghatározott díjak vagy a kötbér vagy egyéb díjak, pótdíj, kár, kamat, költségátalány megfizetésének tizenöt (15) napot meghaladóan nem tesz eleget (azaz késedelembe esik); - a villamos energia átvételi kötelezettségét neki felróható okból 15 (tizenöt) napot meghaladóan nem teljesíti kivéve, ha erre azért nem képes, mert az adott fogyasztási helyet az elosztói engedélyes neki nem felróható okból tizenöt (15) napot meghaladóan az ellátásból felfüggesztette vagy kikapcsolta; - megsérti a Kereskedő teljes ellátási jogát; - a Kereskedő által a fogyasztási helyek ellátására szolgáltatott villamos energiát a Kereskedő hozzájárulása nélkül vagy tilalma ellenére továbbadja; - a CYEBENERGY szolgáltatásra vonatkozó adatszolgáltatási/tájékoztatási kötelezettségeit tizenöt
Appears in 1 contract
Samples: Electricity Purchase Agreement
A Szerződés időtartama és megszűnése. Felek a jelen Szerződést határozatlan időtartamra kötikköti k, amely időtartam a Kereskedő 1. sz. mellékletnek megfelelő ajánlata szerint kezdődik, feltéve, hogy valamennyi az ÁSZF -ben felsorolt feltétel megvalósult. Jelen Szerződés megszűnik
a. a CYEBENERGYI szolgáltatásokra vonatkozó valamely Fél általi rendes felmondás esetén, amely 30 napos felmondási idővel a fordulónapra gyakorolható (amennyiben a Felek felmondási díjat kötöttek ki, a felmondás a felmondási díj megfizetése feltételével hatályosul), hűségidő alatt – ha a felhasználó a CYEBENERGY szolgáltatásokra hűségidőt vállalt – a szerződés a Felhasználó részéről nem mondható fel;
b. az egyetemes szolgáltatásra vonatkozó jog elvesztése esetén a Kereskedő által 30 napos felmondási idővel gyakorolt felmondással;
c. a Feleknek közös megegyezése esetén a Felek megállapodásában meghatározott időpontban;meghatározott
d. a Szerződés érvényességének és hatályának az Üzletszabályzatban felsorolt előfeltételei hiányoznak, automatikusan azon a napon, amelyet az Üzletszabályzat meghatároz, vagy
x. xxxxxxxx Xxx által az ÁSZF 7.3 pontja szerint a másik Félhez intézett szerződésszerű rendkívüli felmondás esetén, a felmondásban megjelölt időpontban;
x. xxxxxxxx Xxx által a másik Félhez intézett - a CYEBENERGY szolgáltatásokra vonatkozó– azonnali hatályú felmondás esetén, a szabályszerűen kézbesített és hatályosult hat ályosult felmondásban megjelölt időpontban, amely az alábbi Súlyos Szerződésszegési esetekben gyakorolható: A Kereskedő Súlyos Szerződésszegése (nem kizárólagos fe lsorolás) - 15 (tizentö) napot meghaladóan nem tesz eleget a Felhasználónak járó fizetési vagy díj - va gy díj- visszatérítési kötelezettségének; - a Kereskedő neki felróhatóan, 30 (harminc) napot meghaladóan megsérti a Szerződés szerinti rendelkezésre állási kötelezettségét. A Felhasználó Súlyos Szerződésszegése (nem kizárólagos felsorolás) - a szerződésben továbbá az Üzletszabályzatban meghatározott díjak vagy a kötbér vagy egyéb díjak, pótdíj, kár, kamat, költségátalány megfizetésének tizenöt (15) napot meghaladóan nem tesz eleget (azaz késedelembe esik); - a villamos energia átvételi kötelezettségét neki felróható okból 15 (tizenöt) napot meghaladóan nem teljesíti kivéve, ha erre azért nem képes, mert az adott fogyasztási helyet az elosztói engedélyes neki nem felróható okból tizenöt (15) napot meghaladóan az ellátásból felfüggesztette vagy kikapcsolta; - megsérti a Kereskedő teljes ellátási jogát; - a Kereskedő által a fogyasztási helyek ellátására szolgáltatott villamos energiát a Kereskedő hozzájárulása nélkül vagy tilalma ellenére továbbadja; - a CYEBENERGY szolgáltatásra vonatkozó adatszolgáltatási/tájékoztatási kötelezettségeit tizenöt
Appears in 1 contract
Samples: Electricity Purchase Agreement
A Szerződés időtartama és megszűnése. 4.1 A jelen Szerződést Felek 2021. január 01–től 2030. december 31-ig határozott időtartamra (10 évre) kötötték meg, a Szerződés a határozott időtartam leteltével minden további nyilatkozat nélkül megszűnik.
4.2 BÉRLŐ jogosult a jelen Szerződést határozatlan időtartamra kötikkötbér vagy kártérítés nélkül azonnali hatállyal felmondani abban az esetben, ha a távközlési rendszer üzemeltetésére vonatkozó Állami Koncessziót vagy a rendszer frekvencia kiosztását visszavonják vagy abban az esetben, ha bármely engedélyt nem kap meg, azt törlik vagy visszavonják, továbbá az Ingatlanban vagy a környezetben történt olyan változás miatt, amely időtartam a Kereskedő 1. sz. mellékletnek megfelelő ajánlata szerint kezdődikBázisállomás rendeltetésszerű, feltévevagy gazdaságos üzemeltetését lehetetlenné teszi.
4.3 BÉRLŐ jogosult a jelen Szerződést kilencven (90) napos írásbeli értesítéssel felmondani abban az esetben, hogy valamennyi az ÁSZF -ben felsorolt feltétel megvalósult. Jelen Szerződés megszűnik
a. a CYEBENERGYI szolgáltatásokra vonatkozó valamely Fél általi rendes felmondás esetén, amely 30 napos felmondási idővel a fordulónapra gyakorolható (amennyiben a Felek felmondási díjat kötöttek ki, a felmondás a felmondási díj megfizetése feltételével hatályosul), hűségidő alatt – ha a felhasználó a CYEBENERGY szolgáltatásokra hűségidőt vállalt – a szerződés a Felhasználó részéről nem mondható fel;
b. az egyetemes szolgáltatásra vonatkozó jog elvesztése esetén a Kereskedő által 30 napos felmondási idővel gyakorolt felmondással;
c. a Feleknek közös megegyezése esetén a Felek megállapodásában meghatározott időpontban;
d. a Szerződés érvényességének és hatályának az Üzletszabályzatban felsorolt előfeltételei hiányoznak, automatikusan azon a napon, amelyet az Üzletszabályzat meghatároz, vagy
x. xxxxxxxx Xxx által az ÁSZF 7.3 pontja szerint a másik Félhez intézett szerződésszerű rendkívüli felmondás esetén, a felmondásban megjelölt időpontban;
x. xxxxxxxx Xxx által a másik Félhez intézett - a CYEBENERGY szolgáltatásokra vonatkozó– azonnali hatályú felmondás esetén, a szabályszerűen kézbesített és hatályosult felmondásban megjelölt időpontban, amely az alábbi Súlyos Szerződésszegési esetekben gyakorolható: A Kereskedő Súlyos Szerződésszegése (nem kizárólagos fe lsorolás) - 15 (tizentö) napot meghaladóan nem tesz eleget a Felhasználónak járó fizetési vagy díj - visszatérítési kötelezettségének; - a Kereskedő neki felróhatóan, 30 (harminc) napot meghaladóan megsérti a Szerződés szerinti rendelkezésre állási kötelezettségét. A Felhasználó Súlyos Szerződésszegése (nem kizárólagos felsorolás) - a szerződésben továbbá az Üzletszabályzatban meghatározott díjak rendszerben vagy a kapcsolódó hálózati elemekben történt műszaki változások a Bázisállomás rendeltetésszerű üzemeltetését lehetetlenné teszik.
4.4 A fentiektől függetlenül BÉRLŐ jogosult a Szerződést kötbér vagy egyéb díjakkártérítés nélkül azonnali hatállyal felmondani, pótdíjha a BÉRBEADÓNAK vagy alkalmazottainak, kárvagy megbízottainak, kamat, költségátalány megfizetésének vagy a megbízásából eljáró bármely személynek a cselekedete a Bázisállomás rendeltetésszerű üzemeltetését lehetetlenné teszi.
4.5 BÉRLŐ jogosult a Szerződést tizenöt (15) napot meghaladóan nem tesz eleget (azaz napos felmondási idővel írásban felmondani, ha a BÉRBEADÓ személyében változás áll be.
4.6 Amennyiben BÉRLŐ az esedékes Bérleti díj átutalásával késedelembe esik); - , XXXXXXXX jogosult írásban felszólítani a villamos energia átvételi kötelezettségét neki felróható okból 15 fizetésre, és amennyiben BÉRLŐ a számla fizetési határidejének lejártát követő hatvan (tizenöt60) napot meghaladóan nap alatt sem fizeti meg a hátralékos Bérleti díjat, XXXXXXXX jogosult a szerződést azonnali hatállyal felmondani.
4.7 A bérleti időtartam lejártát követően, illetve amennyiben a fentiekben foglaltak szerint a Szerződés felmondásra kerül, a BÉRLŐ a Szerződés megszűnését követően hatvan (60) napon belül köteles a berendezéseket és az antennákat minden tartozékkal együtt saját költségén eltávolítani és a Bérleményt a BÉRBEADÓNAK visszaszolgáltatni. Az eredeti állapot visszaállításának költsége a BÉRLŐT terheli. Az eredeti állapot visszaállítását a Felek a visszaszolgáltatáskor felvett jegyzőkönyvben ismerik el. Amennyiben a megadott határidőn belül BÉRLŐ nem teljesíti kivéveszereli le a berendezéseket és tartozékait, akkor BÉRBEADÓ leszereli azokat és az esetlegesen okozott károkért nem vállal felelősséget.
4.8 A Szerződés megszűnik, ha erre azért nem képesa BÉRBEADÓ használói joga megszűnik.
4.9 Amennyiben a tulajdoni jogok gyakorlójának döntése alapján a vagyonkezelő személyében változás áll be, mert az adott fogyasztási helyet az elosztói engedélyes neki nem felróható okból a BÉRBEADÓ jogosult tizenöt (15) napot meghaladóan az ellátásból felfüggesztette vagy kikapcsolta; - megsérti napos határidővel a Kereskedő teljes ellátási jogát; - a Kereskedő által a fogyasztási helyek ellátására szolgáltatott villamos energiát a Kereskedő hozzájárulása nélkül vagy tilalma ellenére továbbadja; - a CYEBENERGY szolgáltatásra vonatkozó adatszolgáltatási/tájékoztatási kötelezettségeit tizenötszerződést felmondani.
Appears in 1 contract
Samples: Ingatlan Hasznosítási Szerződés
A Szerződés időtartama és megszűnése. 5.1. Szerződő Felek rögzítik, hogyajelen szerződést határozott időtartamra 2020. január Ol. - 2020. december 31. közötti időszakra kötik.
5.2. A jelen szerződés teljesítése során Szerződő Felek kötelesek együttműködni, ennek keretében tartoznak egymást haladéktalanul értesíteni az érdekkörükben felmerülő, a jelen Szerződést határozatlan időtartamra kötikszerződésre kiható minden lényeges adatról, amely időtartam a Kereskedő 1tényezőről, körülményről.
5.3. szSzerződő Xxxxx megállapodnak abban, hogyajelen szerződést közös megegyezéssel bármikor megszüntethetik.
5.4. mellékletnek megfelelő ajánlata szerint kezdődik, feltéveSzerződő Felek megállapodnak abban, hogy valamennyi az ÁSZF -ben felsorolt feltétel megvalósulta jelen szerződést bármelyik fél rendkívüli - azonnali hatályú - felmondással megszüntetheti a másik fél súlyos szerződésszegése vagy jogsértése esetén. Jelen Szerződés megszűnikA rendkívüli felmondást a másik féllel írásban kell közölni, és indokoini kell.
a. 5.5. Megbízottat a CYEBENERGYI szolgáltatásokra vonatkozó valamely Fél általi rendes rendkívüli felmondás eseténjoga a jogkövetkezményekre történt előzetes írásbeli figyelmeztetést követően akkor illeti meg, amely 30 napos felmondási idővel a fordulónapra gyakorolható (amennyiben a Felek felmondási díjat kötöttek ki, a felmondás a felmondási díj megfizetése feltételével hatályosul), hűségidő alatt – ha a felhasználó Megbízó • díjfizetési kötelezettségének nem vagy késedelmesen tesz eleget. • a CYEBENERGY szolgáltatásokra hűségidőt vállalt – képzési programban foglaltakat nem tartja be, • az oktatás, képzés során viselkedésével, hozzáállásával Megbízott jó hírét csorbítja, • a titoktartási kötelezettségét megszegi, • az elfogadott egyedi felkérőben megfogalmazott helyen és időben az oktatás megtartását nem biztosítja és erről előzetesen a Megbízottat nem értesíti
5.6. A rendkívüli felmondás joga Megbízót különösen abban az esetben illeti meg, ha a Megbízott a jogkövetkezményekre történt előzetes írásbeli figyelmeztetését követően feladatainak "nem megfelelően tesz eleget, különösen, akkor, ha • a BGOK Tanulmányi és Vizsgaszabályzatában foglaltaknak nem tesz eleget, • a képzési programban foglaltakat nem tartja be, • az oktatás, képzés során viselkedésével, hozzáállásával Megbízó jó hírét csorbítja, • a titoktartási kötelezettségét megszegi, • az elfogadott egyedi felkérőben megfogalmazott helyen és időben az oktatás megtartását nem biztosítja és erről előzetesen a Megbízót nem értesíti, • l.2-ben megjelölt oktató végzettségével kapcsolatban hamis adatot közöl a Megbízóval.
5.7. Szerződő Felek megállapodnak abban, hogyajelen szerződés a Felhasználó részéről nem mondható fel;
b. az egyetemes szolgáltatásra vonatkozó jog elvesztése bármely okból történő megszünése esetén a Kereskedő által 30 napos felmondási idővel gyakorolt felmondással;Szerződő Felek kötelesek egymással elszámolni a megszűnés pillanatáig ténylegesen teljesített kötelezettségek alapján.
c. a Feleknek közös megegyezése esetén a Felek megállapodásában meghatározott időpontban;
d. a Szerződés érvényességének és hatályának az Üzletszabályzatban felsorolt előfeltételei hiányoznak, automatikusan azon a napon, amelyet az Üzletszabályzat meghatároz, vagy
x. xxxxxxxx Xxx által az ÁSZF 7.3 pontja szerint a másik Félhez intézett szerződésszerű rendkívüli felmondás esetén, a felmondásban megjelölt időpontban;
x. xxxxxxxx Xxx által a másik Félhez intézett - a CYEBENERGY szolgáltatásokra vonatkozó– azonnali hatályú felmondás esetén, a szabályszerűen kézbesített és hatályosult felmondásban megjelölt időpontban, amely az alábbi Súlyos Szerződésszegési esetekben gyakorolható: A Kereskedő Súlyos Szerződésszegése (nem kizárólagos fe lsorolás) - 15 (tizentö) napot meghaladóan nem tesz eleget a Felhasználónak járó fizetési vagy díj - visszatérítési kötelezettségének; - a Kereskedő neki felróhatóan, 30 (harminc) napot meghaladóan megsérti a Szerződés szerinti rendelkezésre állási kötelezettségét5.8. A Felhasználó Súlyos Szerződésszegése (jelen szerződésben nem kizárólagos felsorolás) - szabályozott kérdésekben a szerződésben továbbá mindenkor hatályos Polgári Törvénykönyv megbízási szerződésekre vonatkozó rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni.
5.9. Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy a közöttük jelen szerződésből adódó vitás kérdéseket elsősorban tárgyalásos úton, peren kívül rendezik. Amennyiben a peren kívüli egyeztetés három hónapon belül nem vezet eredményre, abban az Üzletszabályzatban meghatározott díjak vagy esetben a kötbér vagy egyéb díjakhatályos polgári perrendtartásról szóló törvény rendelkezései szerint hatáskörrel, pótdíj, kár, kamat, költségátalány megfizetésének tizenöt (15) napot meghaladóan nem tesz eleget (azaz késedelembe esik); - a villamos energia átvételi kötelezettségét neki felróható okból 15 (tizenöt) napot meghaladóan nem teljesíti kivéve, ha erre azért nem képes, mert az adott fogyasztási helyet az elosztói engedélyes neki nem felróható okból tizenöt (15) napot meghaladóan az ellátásból felfüggesztette vagy kikapcsolta; - megsérti a Kereskedő teljes ellátási jogát; - a Kereskedő által a fogyasztási helyek ellátására szolgáltatott villamos energiát a Kereskedő hozzájárulása nélkül vagy tilalma ellenére továbbadja; - a CYEBENERGY szolgáltatásra vonatkozó adatszolgáltatási/tájékoztatási kötelezettségeit tizenötilletékességgel rendelkező bíróság jogosult eljárni.
Appears in 1 contract
Samples: Service Agreement
A Szerződés időtartama és megszűnése. 4.1 A jelen Szerződést Felek 2022. január 01–től 2031. december 31-ig határozott időtartamra (10 évre) kötötték meg, a Szerződés a határozott időtartam leteltével minden további nyilatkozat nélkül megszűnik.
4.2 BÉRLŐ jogosult a jelen Szerződést határozatlan időtartamra kötikkötbér vagy kártérítés nélkül azonnali hatállyal felmondani abban az esetben, ha a távközlési rendszer üzemeltetésére vonatkozó Állami Koncessziót vagy a rendszer frekvencia kiosztását visszavonják vagy abban az esetben, ha bármely engedélyt nem kap meg, azt törlik vagy visszavonják, továbbá az Ingatlanban vagy a környezetben történt olyan változás miatt, amely időtartam a Kereskedő 1. sz. mellékletnek megfelelő ajánlata szerint kezdődikBázisállomás rendeltetésszerű, feltévevagy gazdaságos üzemeltetését lehetetlenné teszi.
4.3 BÉRLŐ jogosult a jelen Szerződést kilencven (90) napos írásbeli értesítéssel felmondani abban az esetben, hogy valamennyi az ÁSZF -ben felsorolt feltétel megvalósult. Jelen Szerződés megszűnik
a. a CYEBENERGYI szolgáltatásokra vonatkozó valamely Fél általi rendes felmondás esetén, amely 30 napos felmondási idővel a fordulónapra gyakorolható (amennyiben a Felek felmondási díjat kötöttek ki, a felmondás a felmondási díj megfizetése feltételével hatályosul), hűségidő alatt – ha a felhasználó a CYEBENERGY szolgáltatásokra hűségidőt vállalt – a szerződés a Felhasználó részéről nem mondható fel;
b. az egyetemes szolgáltatásra vonatkozó jog elvesztése esetén a Kereskedő által 30 napos felmondási idővel gyakorolt felmondással;
c. a Feleknek közös megegyezése esetén a Felek megállapodásában meghatározott időpontban;
d. a Szerződés érvényességének és hatályának az Üzletszabályzatban felsorolt előfeltételei hiányoznak, automatikusan azon a napon, amelyet az Üzletszabályzat meghatároz, vagy
x. xxxxxxxx Xxx által az ÁSZF 7.3 pontja szerint a másik Félhez intézett szerződésszerű rendkívüli felmondás esetén, a felmondásban megjelölt időpontban;
x. xxxxxxxx Xxx által a másik Félhez intézett - a CYEBENERGY szolgáltatásokra vonatkozó– azonnali hatályú felmondás esetén, a szabályszerűen kézbesített és hatályosult felmondásban megjelölt időpontban, amely az alábbi Súlyos Szerződésszegési esetekben gyakorolható: A Kereskedő Súlyos Szerződésszegése (nem kizárólagos fe lsorolás) - 15 (tizentö) napot meghaladóan nem tesz eleget a Felhasználónak járó fizetési vagy díj - visszatérítési kötelezettségének; - a Kereskedő neki felróhatóan, 30 (harminc) napot meghaladóan megsérti a Szerződés szerinti rendelkezésre állási kötelezettségét. A Felhasználó Súlyos Szerződésszegése (nem kizárólagos felsorolás) - a szerződésben továbbá az Üzletszabályzatban meghatározott díjak rendszerben vagy a kapcsolódó hálózati elemekben történt műszaki változások a Bázisállomás rendeltetésszerű üzemeltetését lehetetlenné teszik.
4.4 A fentiektől függetlenül BÉRLŐ jogosult a Szerződést kötbér vagy egyéb díjakkártérítés nélkül azonnali hatállyal felmondani, pótdíjha a BÉRBEADÓNAK vagy alkalmazottainak, kárvagy megbízottainak, kamat, költségátalány megfizetésének vagy a megbízásából eljáró bármely személynek a cselekedete a Bázisállomás rendeltetésszerű üzemeltetését lehetetlenné teszi.
4.5 BÉRLŐ jogosult a Szerződést tizenöt (15) napot meghaladóan nem tesz eleget (azaz napos felmondási idővel írásban felmondani, ha a BÉRBEADÓ személyében változás áll be.
4.6 Amennyiben BÉRLŐ az esedékes Bérleti díj átutalásával késedelembe esik); - , XXXXXXXX jogosult írásban felszólítani a villamos energia átvételi kötelezettségét neki felróható okból 15 fizetésre, és amennyiben BÉRLŐ a számla fizetési határidejének lejártát követő hatvan (tizenöt60) napot meghaladóan nap alatt sem fizeti meg a hátralékos Bérleti díjat, XXXXXXXX jogosult a szerződést azonnali hatállyal felmondani.
4.7 A bérleti időtartam lejártát követően, illetve amennyiben a fentiekben foglaltak szerint a Szerződés felmondásra kerül, a BÉRLŐ a Szerződés megszűnését követően hatvan (60) napon belül köteles a berendezéseket és az antennákat minden tartozékkal együtt saját költségén eltávolítani és a Bérleményt a BÉRBEADÓNAK visszaszolgáltatni. Az eredeti állapot visszaállításának költsége a BÉRLŐT terheli. Az eredeti állapot visszaállítását a Felek a visszaszolgáltatáskor felvett jegyzőkönyvben ismerik el. Amennyiben a megadott határidőn belül BÉRLŐ nem teljesíti kivéveszereli le a berendezéseket és tartozékait, akkor BÉRBEADÓ leszereli azokat és az esetlegesen okozott károkért nem vállal felelősséget.
4.8 A Szerződés megszűnik, ha erre azért nem képesa BÉRBEADÓ használói joga megszűnik.
4.9 Amennyiben a tulajdoni jogok gyakorlójának döntése alapján a vagyonkezelő személyében változás áll be, mert az adott fogyasztási helyet az elosztói engedélyes neki nem felróható okból a BÉRBEADÓ jogosult tizenöt (15) napot meghaladóan az ellátásból felfüggesztette vagy kikapcsolta; - megsérti napos határidővel a Kereskedő teljes ellátási jogát; - a Kereskedő által a fogyasztási helyek ellátására szolgáltatott villamos energiát a Kereskedő hozzájárulása nélkül vagy tilalma ellenére továbbadja; - a CYEBENERGY szolgáltatásra vonatkozó adatszolgáltatási/tájékoztatási kötelezettségeit tizenötszerződést felmondani.
Appears in 1 contract
Samples: Ingatlan Hasznosítási Szerződés
A Szerződés időtartama és megszűnése. 4.1 A jelen Szerződést Felek 2031. december 31-ig határozott időtartamra kötötték meg. A Szerződés a határozott időtartamot követően, további öt (5) évvel automatikusan meghosszabbodik, hacsak a BÉRLŐ a folyamatban lévő időszak utolsó napja előtt legalább száznyolcvan (180) nappal írásban be nem jelenti azon szándékát, hogy azt nem kívánja meghosszabbítani. A Szerződés azonos feltételekkel hosszabbodik meg.
4.2 BÉRLŐ jogosult a jelen Szerződést határozatlan időtartamra kötikkötbér vagy kártérítés nélkül azonnali hatállyal felmondani abban az esetben, ha az általa telepített Távközlési passzív infrastruktúrára települt szolgáltatónak, távközlési rendszer üzemeltetésére vonatkozó Állami Koncesszióját vagy a rendszer frekvencia kiosztását visszavonják vagy abban az esetben, ha a szolgáltató bármely engedélyt nem kap meg, azt törlik vagy visszavonják, továbbá az Ingatlanban vagy a környezetben történt olyan változás miatt, amely időtartam a Kereskedő 1. sz. mellékletnek megfelelő ajánlata szerint kezdődikTávközlési passzív infrastruktúra, feltéveezáltal a Bázisállomás rendeltetésszerű, hogy valamennyi vagy gazdaságos üzemeltetését lehetetlenné teszi.
4.3 BÉRLŐ jogosult a jelen Szerződést kilencven (90) napos írásbeli értesítéssel felmondani abban az ÁSZF -ben felsorolt feltétel megvalósult. Jelen Szerződés megszűnikesetben, ha az általa telepített Távközlési passzív infrastruktúrára települt utolsó ALBÉRLŐ rendszerében vagy a kapcsolódó hálózati elemekben történt műszaki változások a Távközlési passzív infrastruktúrára telepített Bázisállomás rendeltetésszerű üzemeltetését lehetetlenné teszik.
a. 4.4 A fentiektől függetlenül BÉRLŐ jogosult a CYEBENERGYI szolgáltatásokra vonatkozó valamely Fél általi rendes felmondás eseténSzerződést kötbér vagy kártérítés nélkül azonnali hatállyal felmondani, amely 30 napos felmondási idővel a fordulónapra gyakorolható (amennyiben a Felek felmondási díjat kötöttek ki, a felmondás a felmondási díj megfizetése feltételével hatályosul), hűségidő alatt – ha a felhasználó a CYEBENERGY szolgáltatásokra hűségidőt vállalt – a szerződés a Felhasználó részéről nem mondható fel;
b. az egyetemes szolgáltatásra vonatkozó jog elvesztése esetén a Kereskedő által 30 napos felmondási idővel gyakorolt felmondással;
c. a Feleknek közös megegyezése esetén a Felek megállapodásában meghatározott időpontban;
d. a Szerződés érvényességének és hatályának az Üzletszabályzatban felsorolt előfeltételei hiányoznakBÉRBEADÓNAK vagy alkalmazottainak, automatikusan azon a naponvagy megbízottainak, amelyet az Üzletszabályzat meghatároz, vagy
x. xxxxxxxx Xxx által az ÁSZF 7.3 pontja szerint a másik Félhez intézett szerződésszerű rendkívüli felmondás esetén, a felmondásban megjelölt időpontban;
x. xxxxxxxx Xxx által a másik Félhez intézett - a CYEBENERGY szolgáltatásokra vonatkozó– azonnali hatályú felmondás esetén, a szabályszerűen kézbesített és hatályosult felmondásban megjelölt időpontban, amely az alábbi Súlyos Szerződésszegési esetekben gyakorolható: A Kereskedő Súlyos Szerződésszegése (nem kizárólagos fe lsorolás) - 15 (tizentö) napot meghaladóan nem tesz eleget a Felhasználónak járó fizetési vagy díj - visszatérítési kötelezettségének; - a Kereskedő neki felróhatóan, 30 (harminc) napot meghaladóan megsérti a Szerződés szerinti rendelkezésre állási kötelezettségét. A Felhasználó Súlyos Szerződésszegése (nem kizárólagos felsorolás) - a szerződésben továbbá az Üzletszabályzatban meghatározott díjak vagy a kötbér vagy egyéb díjak, pótdíj, kár, kamat, költségátalány megfizetésének megbízásából eljáró bármely személynek a cselekedete az általa telepített Távközlési passzív infrastruktúra és az arra telepített Bázisállomás rendeltetésszerű üzemeltetését lehetetlenné teszi.
4.5 BÉRLŐ jogosult a Szerződést tizenöt (15) napot meghaladóan napos felmondási idővel írásban felmondani, ha a BÉRBEADÓ személyében változás áll be.
4.6 Amennyiben BÉRLŐ az esedékes Bérleti díj átutalásával harminc (30) napos késedelembe esik, BÉRBEADÓ jogosult írásban felszólítani a fizetésre, és amennyiben BÉRLŐ az írásbeli felszólítás kézhezvételét követő hatvan (60) nap alatt sem fizeti meg a hátralékos Bérleti díjat, BÉRBEADÓ jogosult a szerződést azonnali hatállyal felmondani.
4.7 A Bérlemény nemzeti vagyon jellegére tekintettel jelen szerződést a BÉRBEADÓ és XXXXX jogosult kártalanítás nélkül azonnali hatállyal felmondani, ha a Bérlemény hasznosításában részt vevő bármely – BÉRLŐVEL közvetlen vagy közvetett módon jogviszonyban álló harmadik fél – szervezet jelen Szerződés megkötését követően beállott körülmény folytán már nem minősül átlátható szervezetnek.
4.8 A BÉRLŐ tudomásul veszi, hogy az Nvt 11. § (12) bekezdése alapján a hasznosításban – BÉRLŐVEL közvetlen vagy közvetett módon jogviszonyban álló harmadik félként – részt vevő személyekkel kötött szerződéseiben BÉRLŐ köteles a 4.7 pontban meghatározott körülményt BÉRLŐT megillető rendkívüli felmondási okként rögzíteni.
4.9 Amennyiben a Távközlési passzív infrastruktúra telepítése engedélyköteles és az engedély jogerősen elutasításra került, jelen Szerződés megkötésének napjára visszamenőleges hatállyal automatikusan, Felek minden további jognyilatkozata vagy más cselekvése nélkül megszűnik, hacsak BÉRLŐ a jogerős határozat kézhezvételét követő 30 napon belül nem tesz eleget (azaz késedelembe esik); - egyoldalú jognyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy a villamos energia átvételi kötelezettségét neki felróható okból 15 (tizenöt) napot meghaladóan nem teljesíti kivéve, ha erre azért nem képes, mert az adott fogyasztási helyet az elosztói engedélyes neki nem felróható okból tizenöt (15) napot meghaladóan az ellátásból felfüggesztette vagy kikapcsolta; - megsérti a Kereskedő teljes ellátási jogát; - a Kereskedő által a fogyasztási helyek ellátására szolgáltatott villamos energiát a Kereskedő hozzájárulása nélkül vagy tilalma Bérleti jogviszonyt ennek ellenére továbbadja; - a CYEBENERGY szolgáltatásra vonatkozó adatszolgáltatási/tájékoztatási kötelezettségeit tizenötfenn kívánja tartani.
Appears in 1 contract
Samples: Bérleti Szerződés
A Szerződés időtartama és megszűnése. 4.1 A jelen Szerződést Felek 2030. december 31-ig határozott időtartamra kötötték meg. A Szerződés a határozott időtartamot követően, további öt (5) évvel automatikusan meghosszabbodik, hacsak a BÉRLŐ a folyamatban lévő időszak utolsó napja előtt legalább száznyolcvan (180) nappal írásban be nem jelenti azon szándékát, hogy azt nem kívánja meghosszabbítani. A Szerződés azonos feltételekkel hosszabbodik meg.
4.2 BÉRLŐ jogosult a jelen Szerződést határozatlan időtartamra kötikkötbér vagy kártérítés nélkül azonnali hatállyal felmondani abban az esetben, ha a távközlési rendszer üzemeltetésére vonatkozó Állami Koncessziót vagy a rendszer frekvencia kiosztását visszavonják vagy abban az esetben, ha bármely engedélyt nem kap meg, azt törlik vagy visszavonják, továbbá az Ingatlanban vagy a környezetben történt olyan változás miatt, amely időtartam a Kereskedő 1. sz. mellékletnek megfelelő ajánlata szerint kezdődikBázisállomás rendeltetésszerű, feltévevagy gazdaságos üzemeltetését lehetetlenné teszi.
4.3 BÉRLŐ jogosult a jelen Szerződést kilencven (90) napos írásbeli értesítéssel felmondani abban az esetben, hogy valamennyi az ÁSZF -ben felsorolt feltétel megvalósult. Jelen Szerződés megszűnik
a. a CYEBENERGYI szolgáltatásokra vonatkozó valamely Fél általi rendes felmondás esetén, amely 30 napos felmondási idővel a fordulónapra gyakorolható (amennyiben a Felek felmondási díjat kötöttek ki, a felmondás a felmondási díj megfizetése feltételével hatályosul), hűségidő alatt – ha a felhasználó a CYEBENERGY szolgáltatásokra hűségidőt vállalt – a szerződés a Felhasználó részéről nem mondható fel;
b. az egyetemes szolgáltatásra vonatkozó jog elvesztése esetén a Kereskedő által 30 napos felmondási idővel gyakorolt felmondással;
c. a Feleknek közös megegyezése esetén a Felek megállapodásában meghatározott időpontban;
d. a Szerződés érvényességének és hatályának az Üzletszabályzatban felsorolt előfeltételei hiányoznak, automatikusan azon a napon, amelyet az Üzletszabályzat meghatároz, vagy
x. xxxxxxxx Xxx által az ÁSZF 7.3 pontja szerint a másik Félhez intézett szerződésszerű rendkívüli felmondás esetén, a felmondásban megjelölt időpontban;
x. xxxxxxxx Xxx által a másik Félhez intézett - a CYEBENERGY szolgáltatásokra vonatkozó– azonnali hatályú felmondás esetén, a szabályszerűen kézbesített és hatályosult felmondásban megjelölt időpontban, amely az alábbi Súlyos Szerződésszegési esetekben gyakorolható: A Kereskedő Súlyos Szerződésszegése (nem kizárólagos fe lsorolás) - 15 (tizentö) napot meghaladóan nem tesz eleget a Felhasználónak járó fizetési vagy díj - visszatérítési kötelezettségének; - a Kereskedő neki felróhatóan, 30 (harminc) napot meghaladóan megsérti a Szerződés szerinti rendelkezésre állási kötelezettségét. A Felhasználó Súlyos Szerződésszegése (nem kizárólagos felsorolás) - a szerződésben továbbá az Üzletszabályzatban meghatározott díjak rendszerben vagy a kapcsolódó hálózati elemekben történt műszaki változások a Bázisállomás rendeltetésszerű üzemeltetését lehetetlenné teszik.
4.4 A fentiektől függetlenül BÉRLŐ jogosult a Szerződést kötbér vagy egyéb díjakkártérítés nélkül azonnali hatállyal felmondani, pótdíjha a BÉRBEADÓNAK vagy alkalmazottainak, kárvagy megbízottainak, kamat, költségátalány megfizetésének vagy a megbízásából eljáró bármely személynek a cselekedete a Bázisállomás rendeltetésszerű üzemeltetését lehetetlenné teszi.
4.5 BÉRLŐ jogosult a Szerződést tizenöt (15) napot meghaladóan nem tesz eleget napos felmondási idővel írásban felmondani, ha a BÉRBEADÓ személyében változás áll be.
4.6 Amennyiben BÉRLŐ az esedékes Bérleti díj átutalásával harminc (azaz 30) napos késedelembe esik); - , BÉRBEADÓ jogosult írásban felszólítani a villamos energia átvételi kötelezettségét neki felróható okból 15 fizetésre, és amennyiben BÉRLŐ az írásbeli felszólítás kézhezvételét követő harminc (tizenöt30) napot meghaladóan nem teljesíti kivévenap alatt sem fizeti meg a hátralékos Bérleti díjat, BÉRBEADÓ jogosult a szerződést azonnali hatállyal felmondani.
4.7 A Bérlemény nemzeti vagyon jellegére tekintettel jelen szerződést a BÉRBEADÓ és XXXXX jogosult kártalanítás nélkül azonnali hatállyal felmondani, ha erre azért a Bérlemény hasznosításában részt vevő bármely – BÉRLŐVEL közvetlen vagy közvetett módon jogviszonyban álló harmadik fél – szervezet jelen Szerződés megkötését követően beállott körülmény folytán már nem képesminősül átlátható szervezetnek.
4.8 A BÉRLŐ tudomásul veszi, mert hogy az adott fogyasztási helyet az elosztói engedélyes neki nem felróható okból tizenöt Nvt 11. § (1512) napot meghaladóan az ellátásból felfüggesztette bekezdése alapján a hasznosításban – BÉRLŐVEL közvetlen vagy kikapcsolta; - megsérti közvetett módon jogviszonyban álló harmadik félként – részt vevő személyekkel kötött szerződéseiben BÉRLŐ köteles a Kereskedő teljes ellátási jogát; - a Kereskedő által a fogyasztási helyek ellátására szolgáltatott villamos energiát a Kereskedő hozzájárulása nélkül vagy tilalma ellenére továbbadja; - a CYEBENERGY szolgáltatásra vonatkozó adatszolgáltatási/tájékoztatási kötelezettségeit tizenöt4.7 pontban meghatározott körülményt BÉRLŐT megillető rendkívüli felmondási okként rögzíteni
Appears in 1 contract
Samples: Bérleti Szerződés
A Szerződés időtartama és megszűnése. 12.1. Felek a jelen Szerződést határozatlan határozott időtartamra kötik, amely időtartam a Kereskedő 1. sz. mellékletnek megfelelő ajánlata szerint …-én 06:00 órakor kezdődik, feltéve, hogy valamennyi az ÁSZF -ben Üzletszabályzatban felsorolt feltétel megvalósultmegvalósult (hatálybalépés időpontja), és …-én 06:00 órakor ér véget (a lejárat időpontja).
12.2. Jelen Szerződés megszűnik
a. megszűnik • a CYEBENERGYI szolgáltatásokra vonatkozó valamely lejárat időpontjában, amennyiben bármelyik Fél általi rendes felmondás ezirányú szándékáról írásbeli nyilatkozatot tesz úgy, hogy azt legkésőbb a Szerződés megszűnése előtti 120. napig a másik félhez igazoltan eljuttatja (a másik fél a nyilatkozatot ezen időn belül igazoltan átveszi). Ilyen nyilatkozat hiányában a Szerződés változatlan feltételekkel – a Felek bármelyikének különösebb intézkedése nélkül is – a következő gázév utolsó napjáig automatikusan meghosszabbodik (a Szerződés alapján meghosszabbodott bármely időpont a lejárat időpontjának minősül); • a Felek írásban kötött közös megegyezése esetén, amely 30 napos felmondási idővel a fordulónapra gyakorolható (amennyiben a Felek felmondási díjat kötöttek ki, a felmondás a felmondási díj megfizetése feltételével hatályosul), hűségidő alatt – ha a felhasználó a CYEBENERGY szolgáltatásokra hűségidőt vállalt – a szerződés a Felhasználó részéről nem mondható fel;
b. az egyetemes szolgáltatásra vonatkozó jog elvesztése esetén a Kereskedő által 30 napos felmondási idővel gyakorolt felmondással;
c. a Feleknek közös megegyezése esetén a Felek megállapodásában meghatározott időpontban;
d. ; • a Szerződés érvényességének és hatályának az Üzletszabályzatban felsorolt előfeltételei hiányoznak, automatikusan azon a napon, amelyet az Üzletszabályzat meghatároz, vagy
x. xxxxxxxx Xxx vagy • valamely Fél által az ÁSZF 7.3 pontja szerint a másik Félhez intézett szerződésszerű rendkívüli felmondás esetén, a felmondásban megjelölt időpontban;. • A Felhasználó a szerződés megszűnése előtt utolsó ajánlattételi lehetőséget biztosít a Kereskedő részére az energiavásárlási szerződés újabb időszakra történő megkötésére. Ennek keretében a Felhasználó tájékoztatja a Kereskedőt a hozzá beérkezett ajánlatok közül a legkedvezőbb ajánlat – Felhasználói döntést befolyásoló – lényeges paramétereiről (ár és az erre hatással lévő egyéb feltételek). Kereskedőnek 5 munkanap áll rendelkezésére, hogy a hozzá eljuttatott legkedvezőbb ajánlatra vonatkozólag az utolsó ajánlattételi lehetőségével éljen. A felek megállapodnak, hogy amennyiben a Kereskedő a Felhasználó által közölt legkedvezőbb ajánlattal azonos, vagy annál jobb feltételeket kínál, úgy a Felhasználó a Kereskedővel köti meg a következő időszakra vonatkozó energiavásárlási szerződést.
x. xxxxxxxx Xxx által 12.3. A Felek a másik Félhez intézett - jelen Szerződést a CYEBENERGY szolgáltatásokra vonatkozó– lejárat időpontjáig rendes felmondással nem szüntethetik meg.
12.4. Felek a szerződést, azonnali hatályú felmondás hatályú, rendkívüli felmondással, valamelyik fél súlyos szerződésszegése esetén, a szabályszerűen kézbesített és hatályosult felmondásban megjelölt időpontban, amely az alábbi Súlyos Szerződésszegési esetekben gyakorolható: A alábbiak szerint szüntethetik meg:
12.4.1.A Kereskedő Súlyos Szerződésszegése A Kereskedő tekintetében Súlyos Szerződésszegésnek minősül különösen, de nem kizárólagosan az, ha
(nem kizárólagos fe lsorolási) - 15 (tizentö) 30 napot meghaladóan nem tesz eleget a Felhasználónak járó fizetési pótdíjfizetési, vagy díj - más díj- visszatérítési kötelezettségének; - a .
(ii) A Kereskedő neki felróhatóan, 30 (harminc) 15 napot meghaladóan megsérti a jelen Szerződés szerinti rendelkezésre állási kötelezettségét. A Felhasználó Súlyos Szerződésszegése (nem kizárólagos felsorolás) - a szerződésben továbbá az Üzletszabályzatban meghatározott díjak vagy a kötbér vagy egyéb díjak, pótdíj, kár, kamat, költségátalány megfizetésének tizenöt (15) napot meghaladóan nem tesz eleget (azaz késedelembe esik); - a villamos energia átvételi kötelezettségét neki felróható okból 15 (tizenöt) napot meghaladóan nem teljesíti kivéve, ha erre azért nem képes, mert az adott fogyasztási helyet az elosztói engedélyes neki nem felróható okból tizenöt (15) napot meghaladóan az ellátásból felfüggesztette vagy kikapcsolta; - megsérti a Kereskedő teljes ellátási jogát; - a Kereskedő által a fogyasztási helyek ellátására szolgáltatott villamos energiát a Kereskedő hozzájárulása nélkül vagy tilalma ellenére továbbadja; - a CYEBENERGY szolgáltatásra vonatkozó adatszolgáltatási/tájékoztatási kötelezettségeit tizenöt.
Appears in 1 contract
Samples: Földgáz Adásvételi Szerződés
A Szerződés időtartama és megszűnése. 4.1 A jelen Szerződést Felek 2024. október 1-től 2029. szeptember 30-ig határozott időtartamra (5 évre) kötötték meg, a Szerződés a határozott időtartam leteltével minden további nyilatkozat nélkül megszűnik.
4.2 BÉRLŐ jogosult a jelen Szerződést határozatlan időtartamra kötikkötbér vagy kártérítés nélkül azonnali hatállyal felmondani abban az esetben, ha a távközlési rendszer üzemeltetésére vonatkozó Állami Koncessziót vagy a rendszer frekvencia kiosztását visszavonják vagy abban az esetben, ha bármely engedélyt nem kap meg, azt törlik vagy visszavonják, továbbá az Ingatlanban vagy a környezetben történt olyan változás miatt, amely időtartam a Kereskedő 1. sz. mellékletnek megfelelő ajánlata szerint kezdődikBázisállomás rendeltetésszerű, feltévevagy gazdaságos üzemeltetését lehetetlenné teszi.
4.3 BÉRLŐ jogosult a jelen Szerződést kilencven (90) napos írásbeli értesítéssel felmondani abban az esetben, hogy valamennyi az ÁSZF -ben felsorolt feltétel megvalósult. Jelen Szerződés megszűnik
a. a CYEBENERGYI szolgáltatásokra vonatkozó valamely Fél általi rendes felmondás esetén, amely 30 napos felmondási idővel a fordulónapra gyakorolható (amennyiben a Felek felmondási díjat kötöttek ki, a felmondás a felmondási díj megfizetése feltételével hatályosul), hűségidő alatt – ha a felhasználó a CYEBENERGY szolgáltatásokra hűségidőt vállalt – a szerződés a Felhasználó részéről nem mondható fel;
b. az egyetemes szolgáltatásra vonatkozó jog elvesztése esetén a Kereskedő által 30 napos felmondási idővel gyakorolt felmondással;
c. a Feleknek közös megegyezése esetén a Felek megállapodásában meghatározott időpontban;
d. a Szerződés érvényességének és hatályának az Üzletszabályzatban felsorolt előfeltételei hiányoznak, automatikusan azon a napon, amelyet az Üzletszabályzat meghatároz, vagy
x. xxxxxxxx Xxx által az ÁSZF 7.3 pontja szerint a másik Félhez intézett szerződésszerű rendkívüli felmondás esetén, a felmondásban megjelölt időpontban;
x. xxxxxxxx Xxx által a másik Félhez intézett - a CYEBENERGY szolgáltatásokra vonatkozó– azonnali hatályú felmondás esetén, a szabályszerűen kézbesített és hatályosult felmondásban megjelölt időpontban, amely az alábbi Súlyos Szerződésszegési esetekben gyakorolható: A Kereskedő Súlyos Szerződésszegése (nem kizárólagos fe lsorolás) - 15 (tizentö) napot meghaladóan nem tesz eleget a Felhasználónak járó fizetési vagy díj - visszatérítési kötelezettségének; - a Kereskedő neki felróhatóan, 30 (harminc) napot meghaladóan megsérti a Szerződés szerinti rendelkezésre állási kötelezettségét. A Felhasználó Súlyos Szerződésszegése (nem kizárólagos felsorolás) - a szerződésben továbbá az Üzletszabályzatban meghatározott díjak rendszerben vagy a kapcsolódó hálózati elemekben történt műszaki változások a Bázisállomás rendeltetésszerű üzemeltetését lehetetlenné teszik.
4.4 A fentiektől függetlenül BÉRLŐ jogosult a Szerződést kötbér vagy egyéb díjakkártérítés nélkül azonnali hatállyal felmondani, pótdíjha a BÉRBEADÓNAK vagy alkalmazottainak, kárvagy megbízottainak, kamat, költségátalány megfizetésének vagy a megbízásából eljáró bármely személynek a cselekedete a Bázisállomás rendeltetésszerű üzemeltetését lehetetlenné teszi.
4.5 BÉRLŐ jogosult a Szerződést tizenöt (15) napot meghaladóan nem tesz eleget (azaz napos felmondási idővel írásban felmondani, ha a BÉRBEADÓ személyében változás áll be.
4.6 Amennyiben BÉRLŐ az esedékes Bérleti díj átutalásával késedelembe esik); - , XXXXXXXX jogosult írásban felszólítani a villamos energia átvételi kötelezettségét neki felróható okból 15 fizetésre, és amennyiben BÉRLŐ a számla fizetési határidejének lejártát követő hatvan (tizenöt60) napot meghaladóan nap alatt sem fizeti meg a hátralékos Bérleti díjat, XXXXXXXX jogosult a szerződést azonnali hatállyal felmondani.
4.7 Bármelyik fél jogosult a szerződést a másik félhez címzett írásbeli nyilatkozattal (30) napos határidővel indoklás nélkül felmondani. A felmondási idő lejárta után a 4.8 pontban foglaltak szerint kell eljárni. A bérleti díj időarányos részét BÉRLŐ a felmondási idő lejártáig köteles megfizetni.
4.8 A bérleti időtartam lejártát követően, illetve amennyiben a fentiekben foglaltak szerint a Szerződés felmondásra kerül, a BÉRLŐ a Szerződés megszűnését követően hatvan (60) napon belül köteles a berendezéseket és az antennákat minden tartozékkal együtt saját költségén eltávolítani és a Bérleményt a BÉRBEADÓNAK visszaszolgáltatni. Az eredeti állapot visszaállításának költsége a BÉRLŐT terheli. Az eredeti állapot visszaállítását a Felek a visszaszolgáltatáskor felvett jegyzőkönyvben ismerik el. Amennyiben a megadott határidőn belül BÉRLŐ nem teljesíti kivéveszereli le a berendezéseket és tartozékait, akkor BÉRBEADÓ leszereli azokat és az esetlegesen okozott károkért nem vállal felelősséget.
4.9 A Szerződés megszűnik, ha erre azért nem képesa BÉRBEADÓ használói joga megszűnik.
4.10 Amennyiben a tulajdoni jogok gyakorlójának döntése alapján a vagyonkezelő személyében változás áll be, mert az adott fogyasztási helyet az elosztói engedélyes neki nem felróható okból a BÉRBEADÓ jogosult tizenöt (15) napot meghaladóan az ellátásból felfüggesztette vagy kikapcsolta; - megsérti napos határidővel a Kereskedő teljes ellátási jogát; - a Kereskedő által a fogyasztási helyek ellátására szolgáltatott villamos energiát a Kereskedő hozzájárulása nélkül vagy tilalma ellenére továbbadja; - a CYEBENERGY szolgáltatásra vonatkozó adatszolgáltatási/tájékoztatási kötelezettségeit tizenötszerződést felmondani.
Appears in 1 contract
Samples: Ingatlan Hasznosítási Szerződés
A Szerződés időtartama és megszűnése. 4.1 A jelen Szerződést Felek 2023. november 25–től 2033. november 24-ig határozott időtartamra (10 évre) kötötték meg, a Szerződés a határozott időtartam leteltével minden további nyilatkozat nélkül megszűnik.