A szerződés megkötése. (1) Ügyfélminősítést követően a Bank Szerződést köthet az ügyféllel, ha a) a Hirdetményben közzétett szerződéskötési feltételeknek megfelel, és b) pénzügyi helyzetét a Bank megfelelőnek ítéli Az ügyfél hitel- és törlesztő képességének, valamint fizetőkészségének vizsgálata során, a jogszabályok által előírt feltétel-vizsgálatok elvégzésén túl, a Bank figyelembe veszi az ügyfél korábbi hiteleivel kapcsolatos tapasztalatokat, a hátralékos hiteleket és fizetési nehézségeket, vagy az igénybe vett, a fizetési nehézségek áthidalására szolgáló eszközöket, ezért az ügyfél által benyújtható hitel- és kölcsönigénylések átmenetileg korlátozásra vagy elutasításra kerülhetnek. Amennyiben az igénylő adósként vagy adóstársként adósságrendezési (Magáncsőd) eljárás hatálya alatt áll, illetőleg amennyiben adósságrendezési (Magáncsőd) eljárást kezdeményezett, részére a természetes személyek adósságrendezéséről szóló 2015. évi CV törvény 26. § (6) bekezdése alapján kölcsön nem nyújtható. (2) Hitelkártya igénylés: a) Az igénylő Hitelkártya igénylést nyújthat be a Bank fiókjaiban, a Bankkal szerződésben álló ügynökök útján, és a Bank meghatározott elektronikus csatornáin keresztül. b) Az ügyfél Hitelkártyát a Bank által e célra rendszeresített kitöltött hitelkártya igénylőlap aláírásával igényelhet. A Hitelkártya igénylőlap Bankhoz történő eljuttatása a Bankra nézve szerződéskötési kötelezettséget nem keletkeztet. A Kártyabirtokos/ Számlatulajdonos az ajánlatához kötve marad mindaddig, ameddig a Bank az ajánlat hitelbírálatának eredményéről nem értesíti. c) Kereskedőnél történő igénylésnél lehetőség van kártya nélküli kezdeti vásárlásra. Amennyiben kezdeti vásárlással igényel az ügyfél hitelkártyát, az igénylő lapon fel kell tűntetni a vásárolt árut és annak értékét. Amennyiben az igénylés elfogadásra kerül, a vásárolt áru(k) értékét a Bank a hitelkeret terhére számolja el. d) Kereskedőnél történő hitelkártya igénylés esetében a Bank által előzetesen visszajelzett hitelkeret az igénylésnél benyújtott eredeti dokumentumok Bankhoz történő beérkezését és ellenőrzését követően – a szerződési feltételek teljesítése esetén – kerül véglegesítésre, a Szerződés Bank általi aláírásával. e) Xxxxxxxx Partnernél igényelt hitelkártya az e célra szolgáló – az Áruhitel Partnernél rendelkezésre álló – nyomtatványokon papír alapon, továbbá online módon, a Bank webes felületén, mint elektronikus csatornán (a továbbiakban: Online módon) lehet igényelni. Papír alapú igénylés esetén a kölcsön igényléséhez mellékelni kell az igénybevételre vonatkozó jogosultság elbírálásához szükséges okiratokat és egyéb dokumentumokat is. Online módon történő igénylés esetén áruk/szolgáltatások kiválasztása az Áruhitel Partner webes felületén, az igénylés és az ahhoz szükséges adatok megadása – az Áruhitel Partner webes felületéről történő átirányítást követően – a Bank webes felületén történik. A kölcsön online igényléséhez mellékelni kell az igénybevételre vonatkozó jogosultság elbírálásához szükséges okiratokat és egyéb dokumentumokat is, mely történhet az igénylési felületen keresztül vagy az igénylést követően e-mailben. (3) Ügyfélminősítés: a) A Bank az igényléskor benyújtott dokumentumok és bediktált adatok alapján ügyfélminősítést végez b) Az ügyfélminősítés minden esetben a Kockázatvállalási szabályzatban meghatározott feltételek alapján történik c) Az ügyfélminősítés során kerül meghatározásra a Szerződő fél kockázati besorolása d) A Szerződés megkötését követően a Bank az Ügyfélminősítés szabályzatban meghatározott feltételek alapján évente Felülvizsgálja a Szerződő fél kockázati besorolását. (4) A Szerződő fél, és a Társkártya birtokos (amennyiben van) és a Bank Szerződésen szereplő aláírása a Szerződés érvényességének feltétele. Amennyiben a Hitelkártya igénylése a kereskedőnél történik, úgy az érvényesség feltétele, hogy a kereskedő aláírása a Szerződésen szerepeljen. (5) Szerződő fél saját részére egy hitelszámlára vonatkozóan, azonos típusú kártyából egy időben egy darab Hitelkártyát igényelhet, továbbá egy hitelszámlához korlátlan számú Társkártya is igényelhető. A Szerződő fél köteles a Bank által meghatározott, a Hitelkártya igényléshez szükséges valamennyi – a mindenkor hatályos hirdetményben meghatározott igénylési feltételekhez és azok igazolására szolgáló - adatot, információt, dokumentumot a Bank rendelkezésére bocsátani. (6) Szerződő fél tudomásul veszi, hogy a hitelkeret összegét, valamint a kockázati besorolást a Bank az igénylés benyújtását követően, utólag, a hitelbírálat során határozza meg. Amennyiben a Szerződő fél a hitelkártyához Folyamatosan zárolt beszedési megbízási szolgáltatást is választ, úgy az Átalány összege is ekkor kerül meghatározásra. (7) A Szerződő fél a Hitelkártya/Hitelszámla Szerződés aláírásával kijelenti, hogy a) az általa az igénylés során a Banknak megadott minden információ igaz és helytálló; b) a Lakossági Hitelkártya Üzletszabályzatot valamint a Hitelkártya termékről szóló Hirdetmény tartalmát megismerte, és magára nézve kötelezőként elfogadta. (8) A Bank a Hitelkártya/Hitelszámla Igénylés kézhezvételének napjától számított 10 banki munkanapon belül megvizsgálja a szerződéskötési feltételek teljesítését, és lefolytatja az ügyfél pénzügyi helyzetének megítélésére vonatkozó eljárást, melynek alapján a) aláírásával látja el a szerződést, vagy b) jogosult indokolás nélkül elutasítani a Szerződés megkötését, amelyről haladéktalanul értesíti az igénylő ügyfelet. (9) Áruhitel Partnernél igényelt hitelkártya esetén a hitelkeret rendelkezésre tartásának, valamint a részletfizetési szolgáltatás tárgyát képező kölcsönösszeg folyósításának feltétele a hitelkártya szerződés szerződő felek általi aláírása/VideoBank szolgáltatás igénybevételével történő szerződéskötés esetén a szerződés megkötésére irányuló jognyilatkozat felek általi megtétele, és a hatályba lépés kikötött feltételeinek maradéktalan teljesítése. Az engedélyezett hitelkeretből a részletfizetési szolgáltatás tárgyát képező kölcsönösszeg folyósítása átutalással történik, az Áruhitel Partnerének számlájára. (10)A Bank a Szerződés fennállása alatt jogosult negyedévente megvizsgálni a Szerződő fél hitelképességét és teljesítőképességét, kockázati besorolását. A bírálat eredményétől függően a Bank jogosult a hitelkeret és évente a kockázati felár módosítását kezdeményezni. a) A 2014. december 31-ig elvégzett vizsgálat esetén, a Bank az általa kezdeményezett hitelkeret emelésről írásos értesítést küld, mely keltétől számított 30 napon belül a Szerződő fél a számlavezető fiókba eljuttatott írásbeli nyilatkozatával vagy személyesen kérheti a korábbi hitelkeretének megtartását. b) A 2018. július 6-ig elvégzett vizsgálat esetén, a Bank a keretemelés lehetőségéről írásos értesítést küld. Amennyiben a Szerződő fél a keretemelésre igényt tart, a keretemelés érvényesítését a Bank fiókjában kezdeményezheti 30 napon belül az értesítésben meghatározott feltételek teljesítése, igazolások bemutatása mellett. A keretemelés az érvényesítéskor lefolytatott bírálat során elutasításra is kerülhet. Ebben az esetben a Szerződő fél hitelkerete változatlan marad. 2018. július 6-át követően elvégzett vizsgálat esetén a 32/2014. (IX.10.) MNB rendelet 1.§ (3) j) pontja alapján az engedélyezett hitelkeret automatikus emelésére a rendeletben foglalt időközönként, az ott meghatározott korlátozásokkal kerülhet sor. Amennyiben a rendelet alapján nincs lehetőség az automatikus hitelkeret emelésre, a Bank a Szerződő fél közreműködésével megvalósítható keretemelés lehetőségéről írásos értesítést küld, melynek érvényesítése a b) pont első bekezdésének megfelelően történhet.
Appears in 2 contracts
Samples: Üzletszabályzat, Lakossági Hitelkártya Üzletszabályzat
A szerződés megkötése. (1) Ügyfélminősítést követően a Bank Szerződést köthet az ügyféllel, ha
a) a Hirdetményben közzétett szerződéskötési feltételeknek megfelel, és
b) pénzügyi helyzetét a Bank megfelelőnek ítéli Az ügyfél hitel- és törlesztő képességének, valamint fizetőkészségének vizsgálata során, a jogszabályok által előírt feltétel-vizsgálatok elvégzésén túl, a Bank figyelembe veszi az ügyfél korábbi hiteleivel kapcsolatos tapasztalatokat, a hátralékos hiteleket és fizetési nehézségeket, vagy az igénybe vett, a fizetési nehézségek áthidalására szolgáló eszközöket, ezért az ügyfél által benyújtható hitel- és kölcsönigénylések átmenetileg korlátozásra vagy elutasításra kerülhetnek. Amennyiben az igénylő adósként vagy adóstársként adósságrendezési (Magáncsőd) eljárás hatálya alatt áll, illetőleg amennyiben adósságrendezési (Magáncsőd) eljárást kezdeményezett, részére a természetes személyek adósságrendezéséről szóló 2015. évi CV törvény 26. § (6) bekezdése alapján kölcsön nem nyújtható.
(2) Hitelkártya igénylés:
a) Az igénylő Hitelkártya igénylést nyújthat be a Bank fiókjaiban, a Bankkal szerződésben álló ügynökök útján, és a Bank meghatározott elektronikus csatornáin keresztül.
b) Az ügyfél Hitelkártyát a Bank által e célra rendszeresített kitöltött hitelkártya igénylőlap aláírásával igényelhet. A Hitelkártya igénylőlap Bankhoz történő eljuttatása a Bankra nézve szerződéskötési kötelezettséget nem keletkeztet. A Kártyabirtokos/ Számlatulajdonos az ajánlatához kötve marad mindaddig, ameddig a Bank az ajánlat hitelbírálatának eredményéről nem értesíti.
c) Kereskedőnél történő igénylésnél lehetőség van kártya nélküli kezdeti vásárlásra. Amennyiben kezdeti vásárlással igényel az ügyfél hitelkártyát, az igénylő lapon fel kell tűntetni a vásárolt árut és annak értékét. Amennyiben az igénylés elfogadásra kerül, a vásárolt áru(k) értékét a Bank a hitelkeret terhére számolja el.
d) Kereskedőnél történő hitelkártya igénylés esetében a Bank által előzetesen visszajelzett hitelkeret az igénylésnél benyújtott eredeti dokumentumok Bankhoz történő beérkezését és ellenőrzését követően – a szerződési feltételek teljesítése esetén – kerül véglegesítésre, a Szerződés Bank általi aláírásával.
e) Xxxxxxxx Partnernél igényelt hitelkártya az e célra szolgáló – az Áruhitel Partnernél rendelkezésre álló – nyomtatványokon papír alapon, továbbá online módon, a Bank webes felületén, mint elektronikus csatornán (a továbbiakban: Online módon) lehet igényelni. Papír alapú igénylés esetén a kölcsön igényléséhez mellékelni kell az igénybevételre vonatkozó jogosultság elbírálásához szükséges okiratokat és egyéb dokumentumokat is. Online módon történő igénylés esetén áruk/szolgáltatások kiválasztása az Áruhitel Partner webes felületén, az igénylés és az ahhoz szükséges adatok megadása – az Áruhitel Partner webes felületéről történő átirányítást követően – a Bank webes felületén történik. A kölcsön online igényléséhez mellékelni kell az igénybevételre vonatkozó jogosultság elbírálásához szükséges okiratokat és egyéb dokumentumokat is, mely történhet az igénylési felületen keresztül vagy az igénylést követően e-mailben.
(3) Ügyfélminősítés:
a) A Bank az igényléskor benyújtott dokumentumok és bediktált adatok alapján ügyfélminősítést végez
b) Az ügyfélminősítés minden esetben a Kockázatvállalási szabályzatban meghatározott feltételek alapján történik
c) Az ügyfélminősítés során kerül meghatározásra a Szerződő fél kockázati besorolása
d) A Szerződés megkötését követően a Bank az Ügyfélminősítés szabályzatban meghatározott feltételek alapján évente Felülvizsgálja a Szerződő fél kockázati besorolását.
(4) A Szerződő fél, és a Társkártya birtokos (amennyiben van) és a Bank Szerződésen szereplő aláírása a Szerződés érvényességének feltétele. Amennyiben a Hitelkártya igénylése a kereskedőnél történik, úgy az érvényesség feltétele, hogy a kereskedő aláírása a Szerződésen szerepeljen.
(5) Szerződő fél saját részére egy hitelszámlára vonatkozóan, azonos típusú kártyából egy időben egy darab Hitelkártyát igényelhet, továbbá egy hitelszámlához korlátlan számú Társkártya is igényelhető. A Szerződő fél köteles a Bank által meghatározott, a Hitelkártya igényléshez szükséges valamennyi – a mindenkor hatályos hirdetményben meghatározott igénylési feltételekhez és azok igazolására szolgáló - adatot, információt, dokumentumot a Bank rendelkezésére bocsátani.
(6) Szerződő fél tudomásul veszi, hogy a hitelkeret összegét, valamint a kockázati besorolást a Bank az igénylés benyújtását követően, utólag, a hitelbírálat során határozza meg. Amennyiben a Szerződő fél a hitelkártyához Folyamatosan zárolt beszedési megbízási szolgáltatást is választ, úgy az Átalány összege is ekkor kerül meghatározásra.
(7) A Szerződő fél a Hitelkártya/Hitelszámla Szerződés aláírásával kijelenti, hogy
a) az általa az igénylés során a Banknak megadott minden információ igaz és helytálló;
b) a Lakossági Hitelkártya Üzletszabályzatot valamint a Hitelkártya termékről szóló Hirdetmény tartalmát megismerte, és magára nézve kötelezőként elfogadta.
(8) A Bank a Hitelkártya/Hitelszámla Igénylés kézhezvételének napjától számított 10 banki munkanapon belül megvizsgálja a szerződéskötési feltételek teljesítését, és lefolytatja az ügyfél pénzügyi helyzetének megítélésére vonatkozó eljárást, melynek alapján
a) aláírásával látja el a szerződést, vagy
b) jogosult indokolás nélkül elutasítani a Szerződés megkötését, amelyről haladéktalanul értesíti az igénylő ügyfelet.
(9) Áruhitel Partnernél igényelt hitelkártya esetén a hitelkeret rendelkezésre tartásának, valamint a részletfizetési szolgáltatás tárgyát képező kölcsönösszeg folyósításának feltétele a hitelkártya szerződés szerződő felek általi aláírása/VideoBank szolgáltatás igénybevételével történő szerződéskötés esetén a szerződés megkötésére irányuló jognyilatkozat felek általi megtétele, és a hatályba lépés kikötött feltételeinek maradéktalan teljesítése. Az engedélyezett hitelkeretből a részletfizetési szolgáltatás tárgyát képező kölcsönösszeg folyósítása átutalással történik, az Áruhitel Partnerének számlájára. (10)A Bank a Szerződés fennállása alatt jogosult negyedévente megvizsgálni a Szerződő fél hitelképességét és teljesítőképességét, kockázati besorolását. A bírálat eredményétől függően a Bank jogosult a hitelkeret és évente a kockázati felár módosítását kezdeményezni.
a) A 2014. december 31-ig elvégzett vizsgálat esetén, a Bank az általa kezdeményezett hitelkeret emelésről írásos értesítést küld, mely keltétől számított 30 napon belül a Szerződő fél a számlavezető fiókba eljuttatott írásbeli nyilatkozatával vagy személyesen kérheti a korábbi hitelkeretének megtartását.
b) A 2018. július 6-ig elvégzett vizsgálat esetén, a Bank a keretemelés lehetőségéről írásos értesítést küld. Amennyiben a Szerződő fél a keretemelésre igényt tart, a keretemelés érvényesítését a Bank fiókjában kezdeményezheti 30 napon belül az értesítésben meghatározott feltételek teljesítése, igazolások bemutatása mellett. A keretemelés az érvényesítéskor lefolytatott bírálat során elutasításra is kerülhet. Ebben az esetben a Szerződő fél hitelkerete változatlan marad. 2018. július 6-át követően elvégzett vizsgálat esetén a 32/2014. (IX.10.) MNB rendelet 1.§ (3) j) pontja alapján az engedélyezett hitelkeret automatikus emelésére a rendeletben foglalt időközönként, az ott meghatározott korlátozásokkal kerülhet sor. Amennyiben a rendelet alapján nincs lehetőség az automatikus hitelkeret emelésre, a Bank a Szerződő fél közreműködésével megvalósítható keretemelés lehetőségéről írásos értesítést küld, melynek érvényesítése a b) pont első bekezdésének megfelelően történhet.

b) Az ügyfélminősítés minden esetben a Kockázatvállalási az Ügyfélminősítési szabályzatban meghatározott feltételek alapján történik

d) A Szerződés megkötését követően a Bank az Ügyfélminősítés szabályzatban meghatározott feltételek alapján évente Felülvizsgálja a Szerződő fél kockázati besorolásátbesorolását és a hozzá kapcsolódó kockázati felárat.

(6) Szerződő fél tudomásul veszi, hogy a hitelkeret összegét, valamint a kockázati besorolást és a hozzá tartozó kockázati felárat a Bank az igénylés benyújtását követően, utólag, a hitelbírálat során határozza meg. Amennyiben a Szerződő fél a hitelkártyához Folyamatosan zárolt beszedési megbízási szolgáltatást is választ, úgy az Átalány összege is ekkor kerül meghatározásra.

(9) Áruhitel Partnernél igényelt hitelkártya esetén a hitelkeret rendelkezésre tartásának, valamint a részletfizetési szolgáltatás tárgyát képező kölcsönösszeg folyósításának feltétele a hitelkártya szerződés szerződő felek általi aláírása/VideoBank szolgáltatás igénybevételével történő szerződéskötés esetén a szerződés megkötésére irányuló jognyilatkozat felek általi megtétele, és a hatályba lépés kikötött feltételeinek maradéktalan teljesítése. Az engedélyezett hitelkeretből a részletfizetési szolgáltatás tárgyát képező kölcsönösszeg folyósítása átutalással történik, az Áruhitel Partnerének számlájára. (10)A A Bank a Szerződés fennállása alatt jogosult negyedévente megvizsgálni a Szerződő fél hitelképességét és teljesítőképességét, kockázati besorolását. A bírálat eredményétől függően a Bank jogosult a hitelkeret és évente a kockázati felár módosítását kezdeményezni.

Appears in 1 contract

b) A 20182015. július 6január 1-ig ét követően elvégzett vizsgálat esetén, a Bank a keretemelés lehetőségéről írásos értesítést küld. Amennyiben a Szerződő fél a keretemelésre igényt tart, a keretemelés érvényesítését a Bank fiókjában kezdeményezheti 30 napon belül az értesítésben meghatározott feltételek teljesítése, igazolások bemutatása mellett. A keretemelés az érvényesítéskor lefolytatott bírálat során elutasításra is kerülhet. Ebben az esetben a Szerződő fél hitelkerete változatlan marad. 2018. július 6-át követően elvégzett vizsgálat esetén a 32/2014. (IX.10.
c) MNB rendelet 1.§ (3) j) pontja alapján az engedélyezett A Bank által kezdeményezett hitelkeret automatikus emelésére a rendeletben foglalt időközönkéntcsökkentés azonnali hatállyal valósul meg, az ott meghatározott korlátozásokkal kerülhet sor. Amennyiben a rendelet alapján nincs lehetőség az automatikus hitelkeret emelésre, melyről a Bank írásbeli értesítést küld a Szerződő fél közreműködésével megvalósítható keretemelés lehetőségéről Számlatulajdonos részére.
d) A Bank által kezdeményezett kockázati felár módosításról a Bank írásos értesítést küld, melynek érvényesítése mely keltétől számított 60 napon belül válik hatályossá.
a) a szerződéskötés során a Szerződésben, valamint
b) pont első bekezdésének megfelelően történhetkétoldalú szerződésmódosítással, mely esetben az új Limit a módosítás csatornájától függően a beállítást követően azonnal, vagy 3 banki munkanapon belül lép életbe.
Appears in 1 contract
A szerződés megkötése. (1) Ügyfélminősítést követően a Bank Szerződést köthet az ügyféllel, ha
a) a Hirdetményben közzétett szerződéskötési feltételeknek megfelel, és
b) pénzügyi helyzetét a Bank megfelelőnek ítéli Az ügyfél hitel- és törlesztő képességének, valamint fizetőkészségének vizsgálata során, a jogszabályok által előírt feltétel-vizsgálatok elvégzésén túl, a Bank figyelembe veszi az ügyfél korábbi hiteleivel kapcsolatos tapasztalatokat, a hátralékos hiteleket és fizetési nehézségeket, vagy az igénybe vett, a fizetési nehézségek áthidalására szolgáló eszközöket, ezért az ügyfél által benyújtható hitel- és kölcsönigénylések átmenetileg korlátozásra vagy elutasításra kerülhetnek. Amennyiben az igénylő adósként vagy adóstársként adósságrendezési (Magáncsőd) eljárás hatálya alatt áll, illetőleg amennyiben adósságrendezési (Magáncsőd) eljárást kezdeményezett, részére a természetes személyek adósságrendezéséről szóló 2015. évi CV törvény 26. § (6) bekezdése alapján kölcsön nem nyújtható.
(2) Hitelkártya igénylés:
a) Az igénylő Hitelkártya igénylést nyújthat be a Bank fiókjaiban, a Bankkal szerződésben álló ügynökök útján, és a Bank meghatározott elektronikus csatornáin keresztül.
b) Az ügyfél Hitelkártyát a Bank által e célra rendszeresített kitöltött hitelkártya igénylőlap aláírásával igényelhet. A Hitelkártya bankfiókban hitelkártya igényelhető papír alapú okirati formában, papíron történő aláírással, vagy aláírópadon aláírt igénylőlap Bankhoz történő eljuttatása a Bankra nézve szerződéskötési kötelezettséget nem keletkeztetbenyújtásával. A Kártyabirtokos/ Számlatulajdonos Abban az ajánlatához kötve marad mindaddigesetben, ameddig a Bank az ajánlat hitelbírálatának eredményéről nem értesíti.
c) Kereskedőnél történő igénylésnél lehetőség van kártya nélküli kezdeti vásárlásra. Amennyiben kezdeti vásárlással igényel az ügyfél hitelkártyát, az igénylő lapon fel kell tűntetni a vásárolt árut és annak értékét. Amennyiben az igénylés elfogadásra kerül, a vásárolt áru(k) értékét a Bank a hitelkeret terhére számolja el.
d) Kereskedőnél történő hitelkártya igénylés esetében a Bank által előzetesen visszajelzett hitelkeret az igénylésnél benyújtott eredeti dokumentumok Bankhoz történő beérkezését és ellenőrzését követően – a szerződési feltételek teljesítése esetén – kerül véglegesítésre, a Szerződés Bank általi aláírásával.
e) Xxxxxxxx Partnernél igényelt hitelkártya az e célra szolgáló – az Áruhitel Partnernél rendelkezésre álló – nyomtatványokon papír alapon, továbbá online módon, a Bank webes felületén, mint elektronikus csatornán (a továbbiakban: Online módon) lehet igényelni. Papír alapú igénylés esetén a kölcsön igényléséhez mellékelni kell az igénybevételre vonatkozó jogosultság elbírálásához szükséges okiratokat és egyéb dokumentumokat is. Online módon történő igénylés esetén áruk/szolgáltatások kiválasztása az Áruhitel Partner webes felületén, az igénylés és az ahhoz szükséges adatok megadása – az Áruhitel Partner webes felületéről történő átirányítást követően – a Bank webes felületén történik. A kölcsön online igényléséhez mellékelni kell az igénybevételre vonatkozó jogosultság elbírálásához szükséges okiratokat és egyéb dokumentumokat is, mely történhet az igénylési felületen keresztül vagy az igénylést követően e-mailben.
(3) Ügyfélminősítés:
a) A Bank az igényléskor benyújtott dokumentumok és bediktált adatok alapján ügyfélminősítést végez
b) Az ügyfélminősítés minden esetben a Kockázatvállalási szabályzatban meghatározott feltételek alapján történik
c) Az ügyfélminősítés során kerül meghatározásra a Szerződő fél kockázati besorolása
d) A Szerződés megkötését követően a Bank az Ügyfélminősítés szabályzatban meghatározott feltételek alapján évente Felülvizsgálja a Szerződő fél kockázati besorolását.
(4) A Szerződő fél, és a Társkártya birtokos (amennyiben van) és a Bank Szerződésen szereplő aláírása a Szerződés érvényességének feltétele. Amennyiben a Hitelkártya igénylése a kereskedőnél történik, úgy az érvényesség feltétele, hogy a kereskedő aláírása a Szerződésen szerepeljen.
(5) Szerződő fél saját részére egy hitelszámlára vonatkozóan, azonos típusú kártyából egy időben egy darab Hitelkártyát igényelhet, továbbá egy hitelszámlához korlátlan számú Társkártya is igényelhető. A Szerződő fél köteles a Bank által meghatározott, a Hitelkártya igényléshez szükséges valamennyi – a mindenkor hatályos hirdetményben meghatározott igénylési feltételekhez és azok igazolására szolgáló - adatot, információt, dokumentumot a Bank rendelkezésére bocsátani.
(6) Szerződő fél tudomásul veszi, hogy a hitelkeret összegét, valamint a kockázati besorolást a Bank az igénylés benyújtását követően, utólag, a hitelbírálat során határozza meg. Amennyiben a Szerződő fél a hitelkártyához Folyamatosan zárolt beszedési megbízási szolgáltatást is választ, úgy az Átalány összege is ekkor kerül meghatározásra.
(7) A Szerződő fél a Hitelkártya/Hitelszámla Szerződés aláírásával kijelenti, hogy
a) az általa az igénylés során a Banknak megadott minden információ igaz és helytálló;
b) a Lakossági Hitelkártya Üzletszabályzatot valamint a Hitelkártya termékről szóló Hirdetmény tartalmát megismerte, és magára nézve kötelezőként elfogadta.
(8) A Bank a Hitelkártya/Hitelszámla Igénylés kézhezvételének napjától számított 10 banki munkanapon belül megvizsgálja a szerződéskötési feltételek teljesítését, és lefolytatja az ügyfél pénzügyi helyzetének megítélésére vonatkozó eljárást, melynek alapján
a) aláírásával látja el a szerződést, vagy
b) jogosult indokolás nélkül elutasítani a Szerződés megkötését, amelyről haladéktalanul értesíti az igénylő ügyfelet.
(9) Áruhitel Partnernél igényelt hitelkártya esetén a hitelkeret rendelkezésre tartásának, valamint a részletfizetési szolgáltatás tárgyát képező kölcsönösszeg folyósításának feltétele a hitelkártya szerződés szerződő felek általi aláírása/VideoBank szolgáltatás igénybevételével történő szerződéskötés esetén a szerződés megkötésére irányuló jognyilatkozat felek általi megtétele, és a hatályba lépés kikötött feltételeinek maradéktalan teljesítése. Az engedélyezett hitelkeretből a részletfizetési szolgáltatás tárgyát képező kölcsönösszeg folyósítása átutalással történik, az Áruhitel Partnerének számlájára. (10)A Bank a Szerződés fennállása alatt jogosult negyedévente megvizsgálni a Szerződő fél hitelképességét és teljesítőképességét, kockázati besorolását. A bírálat eredményétől függően a Bank jogosult a hitelkeret és évente a kockázati felár módosítását kezdeményezni.
a) A 2014. december 31-ig elvégzett vizsgálat esetén, a Bank az általa kezdeményezett hitelkeret emelésről írásos értesítést küld, mely keltétől számított 30 napon belül a Szerződő fél a számlavezető fiókba eljuttatott írásbeli nyilatkozatával vagy személyesen kérheti a korábbi hitelkeretének megtartását.
b) A 2018. július 6-ig elvégzett vizsgálat esetén, a Bank a keretemelés lehetőségéről írásos értesítést küld. Amennyiben a Szerződő fél a keretemelésre igényt tart, a keretemelés érvényesítését a Bank fiókjában kezdeményezheti 30 napon belül az értesítésben meghatározott feltételek teljesítése, igazolások bemutatása mellett. A keretemelés az érvényesítéskor lefolytatott bírálat során elutasításra is kerülhet. Ebben az esetben a Szerződő fél hitelkerete változatlan marad. 2018. július 6-át követően elvégzett vizsgálat esetén a 32/2014. (IX.10.) MNB rendelet 1.§ (3) j) pontja alapján az engedélyezett hitelkeret automatikus emelésére a rendeletben foglalt időközönként, az ott meghatározott korlátozásokkal kerülhet sor. Amennyiben a rendelet alapján nincs lehetőség az automatikus hitelkeret emelésre, ha a Bank a Szerződő fél közreműködésével megvalósítható keretemelés lehetőségéről írásos értesítést küldvonatkozásában rendelkezik elektronikus (aláírópadon felvett) aláírásmintával fő szabály szerint aláírópadon történik az igénylés, melynek érvényesítése szerződéskötés. Az alábbi esetekben a b) pont első bekezdésének megfelelően történhethitelkártya igénylése és a hitelszerződés megkötése papír alapú okirati formában, papíron történő aláírással valósul meg:
x. xxxxxxxxxx a hitelkártya igénylése technikai okok következtében aláírópadon nem lehetséges,
b. amennyiben a Bank a Szerződő fél vonatkozásában nem rendelkezik elektronikus aláírásmintával (regisztrációval),
c. írni, olvasni nem tudó/nem képes, valamint magyar nyelvet nem értő személyek részéről történő igénylés és szerződéskötés esetén,
x. xxxxxxxxxx a Bankkal szerződésben álló ügynökön keresztül kerül sor a hitelkártya igénylés benyújtására, az ügyfél személyes jelenléte nélkül.
Appears in 1 contract