Common use of A szerződés megszűnése Clause in Contracts

A szerződés megszűnése. Felek rögzítik, hogy rendes felmondás útján egyik fél sem szüntetheti meg jelen Vállalkozási szerződést. Jelen szerződést bármelyik fél azonnali hatállyal felmondhatja másik fél súlyos szerződésszegése esetén. Súlyos szerződésszegésnek minősül különösen a szerződéses kötelezettségek póthatáridőre sem teljesítése, a Szállító olyan számottevő késéssel történő munkavégzése, melynek folytán a teljesítési határidő lejárta előtt nyilvánvalóvá válik, hogy emiatt a megrendelőnek a teljesítés elfogadása már nem áll érdekében. A szerződésszegésért felelős fél a szerződést biztosító mellékkötelezettségek teljesítésén felül teljes körű kártérítési felelősséggel tartozik az általa szerződésszegéssel a másik félnek, illetve harmadik személynek okozott kárért. Szerződő Felek jelen vállalkozási szerződés – bármely okból történő – megszűnése esetén kötelesek teljes körűen elszámolni egymással, beleértve különösen az esetleges kártérítési és kötbérigényeket is. A 20. pont esetben Megrendelő –választása szerint- a szerződésszegésre vonatkozó szabályok szerint kártérítést követelhet, illetőleg a szerződéses kötelezettségeket maga, illetőleg harmadik közreműködő igénybevételével a Szállító költségére elvégezheti.

Appears in 8 contracts

Samples: Szállítási Szerződés, Szállítási Szerződés, Szállítási Szerződés

A szerződés megszűnése. Felek rögzítik, hogy rendes felmondás útján egyik fél sem szüntetheti meg jelen Vállalkozási szerződést. Jelen szerződést bármelyik fél azonnali hatállyal felmondhatja másik fél súlyos szerződésszegése esetén. Súlyos szerződésszegésnek minősül különösen a szerződéses kötelezettségek póthatáridőre sem teljesítése, a Szállító olyan számottevő késéssel történő munkavégzése, melynek folytán a teljesítési határidő lejárta előtt nyilvánvalóvá válik, hogy emiatt a megrendelőnek a teljesítés elfogadása már nem áll érdekében. A szerződésszegésért felelős fél a szerződést biztosító mellékkötelezettségek teljesítésén felül teljes körű kártérítési felelősséggel tartozik az általa szerződésszegéssel a másik félnek, illetve harmadik személynek okozott kárért. Szerződő Felek jelen vállalkozási szerződés – bármely okból történő – megszűnése esetén kötelesek teljes körűen elszámolni egymással, beleértve különösen az esetleges kártérítési és kötbérigényeket is. A 2021. pont esetben Megrendelő –választása szerint- a szerződésszegésre vonatkozó szabályok szerint kártérítést követelhet, illetőleg a szerződéses kötelezettségeket maga, illetőleg harmadik közreműködő igénybevételével a Szállító költségére elvégezheti.

Appears in 4 contracts

Samples: Szállítási Szerződés, Szállítási Szerződés, Szállítási Szerződés

A szerződés megszűnése. Felek rögzítik, hogy rendes felmondás útján egyik fél sem szüntetheti meg jelen Vállalkozási szerződést. Jelen szerződést bármelyik fél azonnali hatállyal felmondhatja másik fél súlyos szerződésszegése esetén. Súlyos szerződésszegésnek minősül különösen a szerződéses kötelezettségek póthatáridőre sem teljesítése, a Szállító Vállalkozó olyan számottevő késéssel történő munkavégzése, melynek folytán a teljesítési határidő lejárta előtt nyilvánvalóvá válik, hogy emiatt a megrendelőnek a teljesítés elfogadása már nem áll érdekében. A szerződésszegésért felelős fél a szerződést biztosító mellékkötelezettségek teljesítésén felül teljes körű kártérítési felelősséggel tartozik az általa szerződésszegéssel a másik félnek, illetve harmadik személynek okozott kárért. Szerződő Felek jelen vállalkozási szerződés – bármely okból történő – megszűnése esetén kötelesek teljes körűen elszámolni egymással, beleértve különösen az esetleges kártérítési és kötbérigényeket is. A 2024. pont esetben Megrendelő –választása szerint- a szerződésszegésre vonatkozó szabályok szerint kártérítést követelhet, illetőleg a szerződéses kötelezettségeket maga, illetőleg harmadik közreműködő igénybevételével a Szállító Vállalkozó költségére elvégezheti.

Appears in 4 contracts

Samples: Vállalkozási Szerződés, Vállalkozási Szerződés, Vállalkozási Szerződés

A szerződés megszűnése. Felek rögzítik, hogy rendes felmondás útján egyik fél sem szüntetheti meg jelen Vállalkozási szerződést. Jelen szerződést bármelyik fél azonnali hatállyal felmondhatja másik fél súlyos szerződésszegése esetén. Súlyos szerződésszegésnek minősül különösen a szerződéses kötelezettségek póthatáridőre sem teljesítése, a Szállító Vállalkozó olyan számottevő késéssel történő munkavégzése, melynek folytán a teljesítési határidő lejárta előtt nyilvánvalóvá válik, hogy emiatt a megrendelőnek a teljesítés elfogadása már nem áll érdekében. A szerződésszegésért felelős fél a szerződést biztosító mellékkötelezettségek teljesítésén felül teljes körű kártérítési felelősséggel tartozik az általa szerződésszegéssel a másik félnek, illetve harmadik személynek okozott kárért. Szerződő Felek jelen vállalkozási szerződés – bármely okból történő – megszűnése esetén kötelesek teljes körűen elszámolni egymással, beleértve különösen az esetleges kártérítési és kötbérigényeket is. A 20. pont esetben Megrendelő –választása szerint- a szerződésszegésre vonatkozó szabályok szerint kártérítést követelhet, illetőleg a szerződéses kötelezettségeket maga, illetőleg harmadik közreműködő igénybevételével a Szállító Vállalkozó költségére elvégezheti.

Appears in 3 contracts

Samples: Vállalkozási Szerződés, Vállalkozási Szerződés, Vállalkozási Szerződés

A szerződés megszűnése. Felek rögzítik, hogy rendes felmondás útján egyik fél sem szüntetheti meg jelen Vállalkozási szerződést. Jelen szerződést bármelyik fél azonnali hatállyal felmondhatja másik fél súlyos szerződésszegése esetén. Súlyos szerződésszegésnek minősül különösen a szerződéses kötelezettségek póthatáridőre sem teljesítése, a Szállító Vállalkozó olyan számottevő késéssel történő munkavégzése, melynek folytán a teljesítési határidő lejárta előtt nyilvánvalóvá válik, hogy emiatt a megrendelőnek a teljesítés elfogadása már nem áll érdekében. A szerződésszegésért felelős fél a szerződést biztosító mellékkötelezettségek teljesítésén felül teljes körű kártérítési felelősséggel tartozik az általa szerződésszegéssel a másik félnek, illetve harmadik személynek okozott kárért. Szerződő Felek jelen vállalkozási szerződés – bármely okból történő – megszűnése esetén kötelesek teljes körűen elszámolni egymással, beleértve különösen az esetleges kártérítési és kötbérigényeket is. A 2024. pont esetben Megrendelő –választása szerint- a szerződésszegésre vonatkozó szabályok szerint kártérítést követelhet, illetőleg a szerződéses kötelezettségeket maga, illetőleg harmadik közreműködő igénybevételével a Szállító Vállalkozó költségére elvégezheti. E kikötés megfelelően irányadó abban az esetben is, ha a Vállalkozó a garanciális kötelezettségének a Megrendelő igénybejelentésétől számítva haladéktalanul nem jelenik meg, illetőleg, ha a garanciális munkátokat az igénybejelentéstől számított 15 napon belül nem fejezi be.

Appears in 2 contracts

Samples: Vállalkozási Szerződés, Vállalkozási Szerződés

A szerződés megszűnése. Felek rögzítik, hogy rendes felmondás útján egyik fél sem szüntetheti meg jelen Vállalkozási szerződést. Jelen szerződést bármelyik fél azonnali hatállyal felmondhatja másik fél súlyos szerződésszegése esetén. Súlyos szerződésszegésnek minősül különösen a szerződéses kötelezettségek póthatáridőre sem teljesítése, a Szállító olyan számottevő késéssel történő munkavégzése, melynek folytán a teljesítési határidő lejárta előtt nyilvánvalóvá válik, hogy emiatt a megrendelőnek a teljesítés elfogadása már nem áll érdekében. A szerződésszegésért felelős fél a szerződést biztosító mellékkötelezettségek teljesítésén felül teljes körű kártérítési felelősséggel tartozik az általa szerződésszegéssel a másik félnek, illetve harmadik személynek okozott kárért. Szerződő Felek jelen vállalkozási szerződés – bármely okból történő – megszűnése esetén kötelesek teljes körűen elszámolni egymással, beleértve különösen az esetleges kártérítési és kötbérigényeket is. A 2019. pont esetben Megrendelő –választása szerint- a szerződésszegésre vonatkozó szabályok szerint kártérítést követelhet, illetőleg a szerződéses kötelezettségeket maga, illetőleg harmadik közreműködő igénybevételével a Szállító költségére elvégezheti.

Appears in 1 contract

Samples: Szállítási Szerződés

A szerződés megszűnése. Felek rögzítik, hogy rendes felmondás útján egyik fél sem szüntetheti meg jelen Vállalkozási szerződést. Jelen szerződést bármelyik fél azonnali hatállyal felmondhatja másik fél súlyos szerződésszegése esetén. Súlyos szerződésszegésnek minősül különösen a szerződéses kötelezettségek póthatáridőre sem teljesítése, a Szállító Vállalkozó olyan számottevő késéssel történő munkavégzése, melynek folytán a teljesítési határidő lejárta előtt nyilvánvalóvá válik, hogy emiatt a megrendelőnek a teljesítés elfogadása már nem áll érdekében. A szerződésszegésért felelős fél a szerződést biztosító mellékkötelezettségek teljesítésén felül teljes körű kártérítési felelősséggel tartozik az általa szerződésszegéssel a másik félnek, illetve harmadik személynek okozott kárért. Szerződő Felek jelen vállalkozási szerződés – bármely okból történő – megszűnése esetén kötelesek teljes körűen elszámolni egymással, beleértve különösen az esetleges kártérítési és kötbérigényeket is. A 2023. pont esetben Megrendelő –választása szerint- a szerződésszegésre vonatkozó szabályok szerint kártérítést követelhet, illetőleg a szerződéses kötelezettségeket maga, illetőleg harmadik közreműködő igénybevételével a Szállító Vállalkozó költségére elvégezheti.

Appears in 1 contract

Samples: Vállalkozási Szerződés