Rendkívüli felmondás. Az Ügyfelet rendkívüli felmondási jog illeti meg az Üzletszabályzatban meghatározott eseteken túl - ha az SPB szerződésben hivatkozott MNB engedélyét visszavonják, illetve - ha az SPB elleni felszámolási vagy csődeljárást a bíróság jogerős végzésben közzéteszi - ha az SPB a jelen szerződésben meghatározott valamely kötelezettségét súlyosan megszegi és az Ügyfélnek a szerződésszegő magatartás abbahagyására irányuló írásbeli felszólításban megjelölt határidőig e magatartásával nem hagy fel. Az SPB-t rendkívüli felmondási jog illeti meg mindazon esetekben, amennyiben az Ügyfél jelen szerződésből, vagy az SPB mindenkor hatályos Üzletszabályzatában és a vonatkozó jogszabályokban foglalt lényeges kötelességeit súlyosan megszegi. Felek az Üzletszabályzatban foglaltakon túl az Ügyfél lényeges kötelességének súlyos megszegéseként értékelik – különösen, de nem kizárólagosan az alábbi eseteket: - amennyiben az Ügyfél az SPB által megkövetelt nyilatkozatokat, dokumentumokat nem készíti el, avagy nem bocsátja az SPB rendelkezésére a jelen szerződésben meghatározott határidőn belül, s azt az SPB felhívásának kézhezvételétől számított 8 napon belül sem pótolja, - amennyiben az Ügyfél a Pmt., vagy a Bszt., illetve egyéb, a gazdálkodás szabályait megsértő magatartásából fakadó felelősségét illetékes szerv jogerősen megállapítja, - amennyiben az Ügyfél a kapcsolattartásra kijelölt személyen keresztül nem érhető el, vagy jelen szerződésből fakadó fizetési kötelezettségeinek az arra nyitva álló határidő eredménytelen elteltét követően az SPB részéről érkezett felszólítás kézhezvételétől számított 8 napon belül sem tesz eleget, - amennyiben az Ügyfél a jelen szerződésből fakadó fizetési kötelezettségének az ott megjelölt határidő eredménytelen elteltét követő megbízotti értesítés kézhezvételétől számított 8 napon belül sem teljesíti, - amennyiben az Ügyfél valamely, a befektetési tanácsadás ellátásához szükséges információt elhallgat az SPB elől, vagy félrevezető tájékoztatást ad, - ha az Ügyfél az esedékes fedezet rendelkezésre bocsátási (kiegészítési, fenntartási), valamint díj-, jutalék- vagy költségfizetési kötelezettségének az SPB ismételt írásbeli felszólítása ellenére sem tett eleget, - ha az Ügyfél az őt terhelő titoktartási kötelezettségét megsérti. A rendkívüli felmondás hatálya azonnali.
Rendkívüli felmondás. A Szolgáltató a szerződést 30 napos rendkívüli felmondási idővel mondhatja fel, amennyiben az Előfizető az esedékes díjat a jogkövetkezményekre figyelmeztető első értesítés elküldését legalább 15 nappal követő második értesítést követően sem egyenlítette ki. Ha az Előfizető a póthatáridőn belül fizetési hátralékát rendezi, úgy az Előfizetői szerződést a Szolgáltató nem mondja fel. Nem jogosult a Szolgáltató felmondani a szerződést, ha a díjtartozás összege nem haladja meg az Előfizető havi előfizetési díjának megfelelő összeget, illetve havi előfizetési díj hiányában a bruttó 5.000 Ft-ot illetve, ha az Előfizető a díjtartozás összegszerűségét vitatja és a vita rendezése érdekében a hatósághoz vagy a jogvita elbírálására jogosult más szervezethez kérelmet terjesztett elő feltéve, hogy az Előfizető a szolgáltatás igénybevétele után a nem vitatott, illetve az esedékes, nem vitatott további díjakat folyamatosan megfizeti. Szolgáltató a Szerződést 15 napos rendkívüli felmondási idővel mondhatja fel, ha
1. Az Előfizető akadályozza, vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, és az Előfizető ezt a szerződésszegést a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítéstől számított 3 napon belül nem szünteti meg,
2. Az Előfizető a szolgáltatást a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően is a Szolgáltató hozzájárulása nélkül harmadik személy részére továbbértékesíti, vagy azt továbbra is a hálózati szerződésekről szóló kormányrendelet szerinti hálózati szolgáltatás céljára használja,
3. Az Előfizető a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítést követően sem teszi lehetővé a Szolgáltató számára, hogy a bejelentett vagy a Szolgáltató által felderített hiba kivizsgálásához és elhárításához szükséges helyszíni ellenőrzéseket elvégezze, vagy
4. Az Előfizető a szolgáltatást törvénybe ütköző módon vagy célokra használja és ezt a felszólításban megjelölt határidő alatt sem szünteti meg.
Rendkívüli felmondás. 6.4.1 Bármely Fél jogosult a Előfizetői szerződést azonnali hatállyal felmondani, ha a másik Fél ellen felszámolási eljárás, csődeljárás vagy egyéb az előfizető fizetésképtelenségével kapcsolatos eljárás indul. Bármely Fél köteles a másik Felet haladéktalanul értesíteni, ha végelszámolását határozza el, vagy ha arról értesül, hogy harmadik személy csődeljárás vagy felszámolási eljárás megindítását kezdeményezte ellene.
6.4.2 Szolgáltató jogosult a Előfizetői szerződést 15 napos határidővel felmondani, ha az Előfizető az előzetes írásbeli – ráutaló magatartással létrejött Előfizetői szerződés esetén amennyiben az lehetséges e-mailben tett – felszólításban megjelölt határnapra sem szünteti meg az alábbi szerződésszegéseket: • Előfizető akadályozza vagy veszélyezteti a szolgáltató hálózatának vagy szervereinek rendeltetésszerű működését, és ezt a szerződésszegést a felmondás jogkövetkezményeire utaló figyelmeztetést követő 3 napon belül sem szünteti meg • Szolgáltató a szolgáltatás korlátozására kényszerül a 4.3 pont szerint • Előfizető a felmondás jogkövetkezményeire utaló figyelmeztetést követően is Szolgáltató írásbeli hozzájárulása nélkül harmadik személy részére továbbértékesíti vagy továbbadja a Szolgáltatásokat, vagy azokat továbbra is a hálózati szerződésekről szóló kormányrendelet szerinti hálózati szolgáltatás céljára használja • Előfizető a Szolgáltatást törvénybe ütköző módon vagy célokra használja
6.4.3 Ha Vis Maior Esemény miatt a szünetelés időtartama meghaladja a két hónapot, bármelyik Fél jogosult a Előfizetői szerződést azonnali hatállyal felmondani.
6.4.4 Előfizető rendkívüli felmondással élhet a 5.1.2 pontban meghatározott értesítés kézhezvételétől számított 15 napon belül ha a Szolgáltató a 5.1 pont szerint egyoldalúan módosította a Előfizetői szerződést és Xxxxxxxxxx a változtatások hátrányosan érintik.
Rendkívüli felmondás. A Szerződő Xxxxx a jelen szerződést a másik félhez intézett egyoldalú jognyilatkozattal, azonnali hatállyal abban az esetben mondhatják fel, ha a másik fél a jelen szerződésből eredő lényeges kötelezettségét ismételten vagy súlyosan megszegi.
Rendkívüli felmondás. Az Előfizető a Szolgáltató súlyos szerződésszegése esetén jogosult az Előfizetői szerződést azonnali hatállyal (Szolgáltató hibájából történő rendkívüli felmondás) felmondani, amennyiben az Előfizető előzetes írásbeli felszólítása ellenére a Szolgáltató 15 napon belül szerződésszegését nem orvosolja, vagy nem nyújt megfelelő kompenzációt. Azonnali hatályú felmondás esetén a szerződés a felmondás Szolgáltatóhoz való beérkezésének időpontjában szűnik meg. A felmondás csakis írásban, ajánlott levélben, a Szolgáltató által adott Előfizető és szolgáltatásazonosítóra való hivatkozás megjelölésével történhet. Az Előfizető elhalálozása esetén a Szolgáltató a Szolgáltatást azonnali hatállyal megszünteti, amikor a haláleset a tudomására jut, amennyiben az örökös vagy örökösök, vagy ezek megbízottja a szolgáltatási jogviszony átírását a Szolgáltatónál írásban nem kezdeményezi. A Szolgáltató az Előfizető jelszavait és felhasználóneveit személyes adatként kezeli, így ezeket az Előfizető halála esetén sem adja ki harmadik személynek. Az e-mail postafiók tartalma az örökös részére csak abban az esetben adható át, ha az arra való jogosultságot hitelt érdemlően bizonyítja a Szolgáltató felé.
Rendkívüli felmondás. Megrendelő a Szolgáltató súlyos szerződésszegése esetén köteles írásban felszólítani Szolgáltatót, hogy 15 napon belül a szerződésszegését orvosolja, vagy nyújtson megfelelő kompenzációt. Amennyiben Szolgáltató a szerződésszegést nem orvosolja, vagy nem ajánl fel megfelelő kompenzációt, Megrendelő jogosult a szerződést azonnali hatállyal felmondani. Azonnali hatályú felmondás esetén a szerződés a felmondás Szolgáltatóval történő közlésének időpontjában szűnik meg.
Rendkívüli felmondás. A Szolgáltató a határozott, vagy a határozatlan idejű szerződést a Megrendelő súlyos szerződésszegése esetén jogosult azonnali hatállyal felmondani. A Megrendelő a szerződést súlyosan megszegi különösen az alábbi esetekben:
Rendkívüli felmondás. Ha valamely fél jelen szerződésbeli kötelezettségeit súlyosan és a másik fél működőképességét veszélyeztető módon megszegi -- ide értve azt az esetet is, ha az Önkormányzat az önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvényben az ivóvízellátással kapcsolatban meghatározott kötelezettségeinek az Üzemeltetőnek felróható okból nem tudott eleget tenni -- és szerződésszegését a másik fél írásbeli felszólítása ellenére, az arra történő felszólítástóI számított 60 napon belül nem reparálja, a másik fél jelen szerződést a felmondás írásbeli közlésétől számított 60. napra felmondhatja.
Rendkívüli felmondás. Az Előfizető jogosult az Általános Szerződési Feltételek módosítása tárgyában megküldött értesítést követő 15 napon belül az Előfizetői Szerződés azonnali hatályú felmondására, amennyiben az Általános Szerződési Feltételek módosítása az Előfizető számára hátrányos rendelkezéseket tartalmaz. Nem mondhatja fel az Előfizető az Előfizetői Szerződést azonban akkor, ha kötelezettséget vállalt arra, hogy a szolgáltatást meghatározott időtartam alatt igénybe veszi és az Előfizetői szerződést az ebből eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a módosítás a kapott kedvezményeket nem érinti. Az Előfizető rendkívüli felmondással élhet a szolgáltató alábbiakban meghatározott szerződésszegő magatartása miatt: - ha a szolgáltató az előfizető hibabejelentéseit követően, a hibát 30 napig nem tudja elhárítani. Az Előfizető általi rendkívüli felmondása esetén a szerződés a felmondó nyilatkozat szolgáltatóhoz történő megérkezését követő napon szűnik meg
Rendkívüli felmondás. A jelen ÁSZF-ben, illetve Egyedi Szerződésben meghatározott megszüntetéshez való egyéb jogokon túl bármely fél az adott Egyedi Szerződést felmondhatja, ha a másik fél az Egyedi Szerződést súlyosan megszegte, és nem tesz meg minden ésszerű lépést a szerződésszegés orvoslása érdekében az erre vonatkozó értesítés kézhezvételét követő 15 napon belül.