A Szerződés módosuló rendelkezései mintaszakaszok

A Szerződés módosuló rendelkezései. 3.1./ Jelen szerződésmódosítással összefüggésben a Szerződés 33. [Vállalkozói díj, egységdíjak] pontja vonatkozásában a Szerződés 3. sz. Vállalkozó ajánlata (díjtáblázat) melléklete helyébe jelen szerződésmódosítás 1. sz. melléklete lép akként, hogy a 3. sz. melléklet, jelen 1. sz. mellékletbe foglalt változásain túlmenően minden egyéb tartalommal továbbra is hatályban marad. 3.2./ A Szerződés 3.1. pontba foglalt fenti módosítással nem érintett részei változatlan tartalommal továbbra is hatályban maradnak. VII.2.2) A módosítás okai Igény az eredeti nyertes ajánlattevő/koncessziós jogosult által teljesítendő további építési beruházásra, szolgáltatásnyújtásra vagy árubeszerzésre (a 2014/23/EU irányelv 43. cikke (1) bekezdésének b) pontja, a 2014/24/EU irányelv 72. cikke (1) bekezdésének b) pontja, a 2014/25/EU irányelv 89. cikke (1) bekezdésének b) pontja) Azon gazdasági vagy technikai okok, illetve hátrányok vagy többletköltségek ismertetése, amelyek miatt a szerződő fél személye nem változhat: x Módosítási igény olyan körülmények miatt, amelyet a kellő gondossággal eljáró ajánlatkérő nem láthatott előre (a 2014/23/EU irányelv 43. cikke (1) bekezdésének c) pontja, a 2014/24/EU irányelv 72. cikke (1) bekezdésének c) pontja, a 2014/25/EU irányelv 89. cikke (1) bekezdésének
A Szerződés módosuló rendelkezései. Az előzményekben leírtakra tekintettel Felek megállapodnak abban, hogy az Alapszerződés XIX. EGYÉB RENDELKEZÉSEK 4. pontját és az 1. számú mellékletét közös megegyezéssel módosítják, valamint az Alapszerződést a 2. számú melléklettel kiegészítik az alábbiak szerint:
A Szerződés módosuló rendelkezéseiA Szerződés IV. 16. pontjának eredeti tartalma:
A Szerződés módosuló rendelkezései. Felek a Szerződést az alábbi 2.4. ponttal egészítik ki: Vállalkozó tudomásul veszi, hogy a Beruházás eredményeképpen az épületegyüttes el kell, hogy érje az épületek energetikai jellemzőinek tanúsításáról szóló 176/2008. (VI. 30.) Korm. rendelet szerinti AA+ (kiemelkedően nagy energiahatékonyságú) besorolást. Vállalkozó az AA+ (vagy a teljesítés időpontjában azzal legalább egyenértékű) energetikai besorolást a Szerződés 8.1. pontja szerinti műszaki átadás-átvétel során köteles igazolni, akként, hogy a Szerződés 8.2. pontjában foglaltak szerint átadja Megrendelő részére az épületegyüttes 176/2008. (VI. 30.) Korm. rendelet szerinti energetikai tanúsítványát. Amennyiben az épületegyüttes az AA+ besorolást nem éri el teljes körűen, az hibás teljesítésnek minősül, és a Vállalkozó a Szerződés 15.3.1. pontjában meghatározott mértékű Hibás Teljesítési Kötbér megfizetésére köteles. Felek a Szerződést az alábbi 10.1.3. pontjának első bekezdését az alábbiak szerint módosítják: A Felek rögzítik, hogy a teljesítés véghatárideje (műszaki átadás-átvétel sikeres lezárása és a használatbavételi engedélyek megszerzése) a jelen Szerződés hatálybalépésétől számított 620 naptári nap (a továbbiakban: „Teljesítési Határidő”). Az Építési Munkák akkor tekinthetők határidőben teljesítettnek, ha a megfelelő időben megtett készre jelentést követően a 8. fejezet szerinti műszaki átadás-átvételi eljárás megkezdésének nincs a Vállalkozó felelősségi körébe tartozó akadálya és a teljesítés az átadás-átvételi eljárás lezárásával, a használatbevételi engedély(ek) rendelkezésre állásával és a hiba- és hiánymentes teljesítési igazolás kiállításával a Megrendelő által elfogadásra került. Felek a Szerződés 11.1.1. pontját az alábbiak szerint módosítják:
A Szerződés módosuló rendelkezései. Fenti előzmények alapján Xxxxx a Szerződést egyező akarattal az alábbiak szerint módosítják, a módosítást vastagon, dőlten jelölik.

Related to A Szerződés módosuló rendelkezései

  • Szerzői jogi rendelkezések 1. Felek megállapodnak abban, hogy a jelen szerződés alapján a Vállalkozó által készítendő, szerzői jogi védelem alatt álló alkotások vonatkozásában a Megrendelő a részére történő átadással teljes, átruházható, és korlátozásmentes (térben, időben, felhasználási módban) felhasználási jogot szerez. A felhasználási jog ellenértékét a vállalkozói díj tartalmazza. 2. Felek rögzítik, hogy a Megrendelő által átadott terveket, adott esetben egyéb a szerzői jog által védett dokumentumokat Vállalkozó kizárólag csak a jelen szerződés teljesítéséhez használhatja fel, egyebekben azon semmiféle felhasználási jogot nem szerez. Ennek megsértéséből eredő valamennyi hátrányos jogkövetkezmény a Vállalkozót terheli. A jelen szerződés körében történő felhasználás után Vállalkozónak a Megrendelő felé nem kell ellenértéket megfizetnie. 3. Felek megállapodnak abban, hogy a megrendelő a rendelkezés jogát jelen szerződéssel kiköti, így a vállalkozó a szellemi alkotást csak saját belső tevékenységéhez használhatja fel, nyilvánosságra nem hozhatja, harmadik személlyel nem közölheti; ilyen esetben a szellemi alkotással a megrendelő szabadon rendelkezik.

  • A szolgáltatás rendelkezésre állása A szolgáltatás rendelkezésre állása: a szolgáltatás igénybevehetőség tényleges időtartamának aránya az adatgyűjtési időszak teljes elvi szolgáltatási idejéhez képest. A szolgáltatás rendelkezésre állási mutató számítása a Szolgáltató támogató rendszerei és nyilvántartása alapján történik. A hibás teljesítési statisztika számításának alapja az adatgyűjtési időszakban a Szolgáltatóhoz érkező hibabejelentések (a Szolgáltató érdekkörében bekövetkező hibák esetében) időpontjai és a hibaelhárítások között eltelt összes idő. Az összes hibásan teljesített órák száma egyenlő a hibabejelentések nyilvántartásai alapján összesített hibásan teljesített órák számával, hozzáadva a váratlan és tervezett üzemszünetek (szolgáltatás-kiesés) időtartamát is. A szolgáltatás éves rendelkezésre állása az adott évben hibásan teljesített összesített időnek az adott év teljes elvi szolgáltatási idejéhez képest számolt százalékos értéke az összes hálózati végpontra vonatkoztatva. A rendelkezésre állás számításánál nem kell figyelembe venni azokat az időszakokat, amikor a szolgáltatás kiesés ▪ az Előfizető érdekkörében keletkező ok (szünetelés, korlátozás); ▪ a Szolgáltató érdekkörén kívül eső egyéb elháríthatatlan külső ok esetén (különösen: időjárási viszonyok, baleset, tűzeset, súlyos energia ellátási zavar, rongálás, lopás) ▪ elháríthatatlan külső ok (ÜÁSZF Törzsrész vonatkozó pontja) ▪ Szolgáltató általi telepítést követően a műholdra való rálátás megszűnt (különösen új beépített tereptárgyak miatt); ▪ Szolgáltató által előre bejelentett karbantartás miatt történt; Szolgáltató a rendelkezésre állás éves átlagos értékét a mért adatok alapján évente meghatározza, és azt minden év január 31. napjáig az előző évre vonatkozóan az előfizetők számára xxx.xxxxxxx.xx honlapján közzéteszi.

  • Egyéb rendelkezések a díjfizetéssel összefüggésben Szolgáltató jogosult díjtartozás esetén jogos követelése behajtása céljából, az általa megbízott és vele szerződéses jogviszonyban álló követeléskezelő társaság részére a díjhátralékkal rendelkező Xxxxxxxxxx adatait átadni, továbbá a követeléskezelő társaság eljárásának adminisztrációs díját az Előfizetőre áthárítani. Az Előfizető a Szolgáltató részére adminisztrációs díjat köteles fizetni, amennyiben a Szolgáltató olyan adminisztrációs eljárását, szolgáltatását veszi igénybe, melynek biztosítására a Szolgáltató egyébként nem köteles, vagy amelynek megfizetésére az Előfizető az Előfizetői Szerződés alapján kötelezhető. A Szolgáltató jogosult a késedelmes befizetésből származó költségeit az Előfizetőre áthárítani, és azokat a következő számlán kiszámlázni. A Szolgáltató az Előfizető által igénybe vett szolgáltatások után befizetett valamennyi díjról, illetve díjtartozásokról pontos, naprakész nyilvántartást vezet. Ezen nyilvántartás adatait az Előfizető bármikor megismerheti, s benne foglalt adatokról, a kibocsátott számlákról, azok teljesítéséről másolatot kérhet. Túlfizetés esetén az Előfizető döntésétől függően a Szolgáltató a túlfizetett összeget az ügyfélszámhoz rendelten az Előfizető egyenlegén tartja nyilván, majd az Előfizető következő időszaki számláján szereplő fizetendő végösszegből levonja. A Szolgáltató a túl-, vagy előrefizetések után kamatot nem fizet.

  • Szolgáltató rendes felmondása Szolgáltató jogosult az előfizetői szerződést indokolás mellett, bármikor, írásban, 60 napos felmondási idővel felmondani. Amennyiben a Szolgáltató az előfizetői szerződést rendes felmondással szűnteti meg, az Előfizető a részére biztosított kedvezmények visszafizetésére nem kötelezhető. A Szolgáltató általi felmondásnak a következőket kell tartalmaznia: a) a felmondás indokát,

  • A Szolgáltató rendes felmondása A Szolgáltató a határozott vagy határozatlan idejű Előfizetői Szerződést 60 (hatvan) napos határidővel jogosult felmondani.

  • Ügyféltájékoztató Általános rendelkezések Bodyguard VIP Pro balesetbiztosítás (alapbiztosítás) általános szerződési feltételei (ÁSZF) Súlyos egészségkárosodásra és bármely okú halálesetre, illetve kiemelt kockázatú betegségekre szóló kiegészítő biztosítások feltételei (KSZF) ⏵Függelékek ⏵◼ 1. számú Függelék Az alapbiztosítás biztosítási eseményei és szolgáltatásai ◼ 2. számú Függelék Súlyos egészségkárosodásra és halálesetre, illetve kiemelt kockázatú betegségekre szóló kiegészítő biztosítások biztosítási eseményei és szolgáltatásai ◼ 3. számú Függelék A biztosítási szolgáltatás elbíráláshoz bekérhető okitartok ◼ 4. számú Függelék Bodyguard VIP Pro balesetbiztosítás szolgáltatási csomagjai és díjszabása

  • Egyéb rendelkezések 11.1 A COFIDIS jogosult a Polgári Törvénykönyv rendelkezéseinek meg- felelően a Hitelszerződésből eredő követeléseit bármely más pénzügyi intézményre engedményezni. Az engedményezés esetén az Adós – feltéve, hogy a 8. pont szerint hitelfedezeti biztosítási szolgáltatásokat igényelt – az engedményes felszólítástól számított 15 napon belül kö- teles átadni az engedményes részére azt az írásbeli dokumentumot, amelyben a hitelfedezeti biztosítási szolgáltatások kedvezményezett- jeként az engedményest jelöli meg, ennek hiányában az engedmé- nyes jogosult a Hitelszerződést azonnali hatállyal felmondani. 11.2 Az Adós a Cofidis magatartásával, tevékenységével vagy mulasz- tásával kapcsolatos panaszát személyesen, telefonon, postai úton, telefaxon, illetve az erre a célra üzemeltetett informatikai rendszeren keresztül, azonosításra alkalmas tartalommal terjesztheti elő, a Cofidis mindenkor hatályos panaszkezelési szabályzatában foglaltak szerint. A fogyasztónak minősülő ügyfél: a) amennyiben a panaszára nem kapott választ, annak kivizsgálása nem a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően tör- tént, vagy a Cofidis válaszából egyéb, a vonatkozó jogszabályokban előírt fogyasztói jogot sértő körülményt vélelmez, úgy lehetősége van fogyasztóvédelmi eljárást kezdeményeznie a Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjánál; b) a szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszű- nésével, továbbá a szerződésszegéssel és annak joghatásaival kap- csolatos jogvita esetén a Pénzügyi Békéltető Testülethez fordulhat. A Cofidis működése felett a Magyar Nemzeti Bank (telephely: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxx. 39., levelezési cím: 1534 Budapest BKKP Pf. 777) gyakorol felügyeletet. 11.3 A Hitelszerződésben nem szabályozott kérdésekben a magyar jogszabályok rendelkezéseit kell alkalmazni. 11.4 Az a tény, hogy valamely Fél jelen Hitelszerződésből eredő jogo- sultságainak érvényesítését részben vagy egészben nem követelte, nem tekinthető jogról való lemondásként. 11.5 A jelen Hitelszerződés részleges érvénytelensége vagy kikénysze- ríthetőségének hiánya esetén a Hitelszerződés további rendelkezései változatlanul hatályban maradnak.

  • Bevezető rendelkezések 1) A Magyar Posta Zrt. (a továbbiakban: Posta) a kijelölt egyetemes postai szolgáltató. 2) Jelen ÁSZF a Posta által nyújtott postai szolgáltatások és egyes a postai szolgáltatásokat kiegészítő szolgáltatások igénybevétele céljából egyoldalúan a felhasználó közreműködése nélkül előre meghatározott szabályait tartalmazza. A postai szolgáltatások igénybevételéhez szükséges – valamennyi szolgáltatásra vonatkozó – általános szabályok jelen törzsszövegben, az egyes postai termékek/szolgáltatások, a többletszolgáltatások, valamint kiegészítő szolgáltatások külön TERMÉKLAPOKON eltérő színű fejléccel, továbbá a postai szállításból kizárt tárgyak, valamint a feltételesen szállítható tárgyak és azok feladási feltételei az 1. SZ. FÜGGELÉK- ben kerülnek megjelentetésre. 3) A Posta által nyújtott postai szolgáltatásokra különösen az alábbi jogszabályok a) a postai szolgáltatásokról szóló 2012. évi CLIX. törvény (a továbbiakban: Postatv.); b) a postai szolgáltatások nyújtásának és a hivatalos iratokkal kapcsolatos postai szolgáltatás részletes szabályairól, valamint a postai szolgáltatók általános szerződési feltételeiről és a postai szolgáltatásból kizárt vagy feltételesen szállítható küldeményekről szóló 335/2012. (XII. 4.) Korm. rendelet; c) a nemzetközi szolgáltatások tekintetében a 2012. évi CXIII. törvénnyel kihirdetett, azt Egyetemes Postaegyesület XXIV. Genfi Kongresszusán elfogadott Egyetemes Postaegyezmény és Zárójegyzőkönyve, valamint az ehhez kapcsolódó Levélpostai Szabályzat és Postacsomag Szabályzat, továbbá az egyes országokkal kötött két,- vagy többoldalú megállapodások; d) a 67/2012. (XII. 15.) NFM rendelet az egyetemes postai szolgáltatás keretében küldeményenkénti díjszabás szerint feladott, 50 grammot meg nem haladó tömegű, belföldi levélküldemények, valamint a hivatalos iratokra vonatkozó belföldi postai szolgáltatás díjának meghatározási módszeréről valamint az IKF/153/2013-NFM_SZERZ számú Egyetemes Postai Közszolgáltatási Szerződés (a továbbiakban: EPKSZ) együttesen vonatkoznak. 4) A jelen ÁSZF-ben szabályozott, de postai terméknek/szolgáltatásnak, vagy többletszolgáltatásnak nem minősülő szolgáltatásokat a Posta jelen ÁSZF, a 3) bekezdésben meghatározott jogszabályok és az EPKSZ, valamint a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) szerződésekre vonatkozó általános rendelkezései szerint végzi. 5) Jelen ÁSZF módosítását a Posta annak hatálybalépését megelőzően legalább tizenöt nappal honlapján (ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK) közzéteszi. 6) A Postát azonosítja a következő feliratok, illetve színes ábrák bármelyikének önálló vagy e feliratok, illetve színes ábrák közül többnek az egyidejű szerepeltetése a postai küldeményen, annak címiratán vagy – amennyiben a kísérő okirat a kézbesítés során a jogosult átvevő részére átadásra kerül – annak kísérő okiratán: a) MP; b) MPRT; c) MPZRT; d) Magyar Posta; e) Magyar Posta Rt.; f) Magyar Posta Zrt.; g) Posta; h) „Magyarország” felirattal vagy annak idegen nyelvű megfelelőjével rendelkező bérmentesítési lenyomat; i) OLK; j) FILAPOSTA; k) postakürtábra és stilizált változata (171406 lajstromszámon 2001. december 12-én bejelentett védjegyként); l) EMS gyorsposta ábra (130542 lajstromszámon 1989. január 12-én bejelentett védjegyként); m) xxxxxx xxxx (189248 lajstromszámon 2005. szeptember 19-én bejelentett védjegyként); n) MPL ábra (186616 lajstromszámon 2005. július 11-én bejelentett védjegyként); o) DMC ábra (189727 lajstromszámon 2006. március 21-én bejelentett védjegyként); p) BÉLYEG M ábra (189671 lajstromszámon 2005. szeptember 30-án bejelentett védjegyként). 7) A 6) bekezdésben felsorolt felirat(ok), illetve színes ábrák a postai küldemény felvétele, vagy feldolgozása során is feltüntetésre kerülhet(nek).

  • Szolgáltató rendkívüli felmondása Ha az Előfizető a részére átadott Előfizetői (SIM) Kártyán bármilyen beavatkozásteszközöl, s e zel befolyásolja a Szolgáltatás minőségét vagy a Szolgáltatónak egyéb módon kárt okoz, a Szolgáltató ezt az Előfizetői Szerződés megszegésének tekinti és jogosult azt rendkívüli felmondással megszüntetni. (Eht. 134. § (11)) A Szolgáltató az előfizetői szerződést 15 napos határidővel mondhatja fel, a törzsrészben meghatározottakon túlmenően, • ha a szolgáltatást igénybe vevő előfizető az előfizetői szolgáltatást a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően is harmadik személy részére továbbértékesíti, akadályozva vagy veszélyeztetve ezzel a szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését • ha az Előfizető a részére átadott Előfizetői (SIM) Kártyán bármilyen beavatkozást eszközöl, s ezzel befolyásolja a Szolgáltatás minőségét vagy a Szolgáltatónak egyéb módon kárt okoz. A Szolgáltató azonnali hatállyal jogosult felmondani az előfizetői szerződést a törzsrészben meghatározottakon foglaltakon túlmenően: • amennyiben az Előfizető a Szolgáltató előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül harmadik személy részére a Szolgáltató által nyújtott szolgáltatásttovábbértékesíti, különösen amennyibenaz Előfizető magát jogosulatlanul távközlési szolgáltatóként tünteti fel. Amennyibenaz előfizetői szerződés ilyen okból kerül felmondásra, úgy az Előfizető köteles a Szolgáltató számára megtéríteni a hatályos díjszabás és az egyedi előfizetői szerződésben rögzített kedvezményes tarifa közötti különbözetet a szerződéskötés napjáig visszamenőleg, kötbér jogcímén. Amennyiben az ügyfél a szerződésszegést a felmondási értesítés kézbesítését követően 15 napon belül megszünteti, úgy a szerződés felmondására nem kerül sor, azonban ebben az esetben is köteles a fenti kötbér megfizetésére, a Szolgáltatást a továbbiakban a hatályos Díjszabás feltételei szerint, kedvezmények nélkül veheti igénybe. A Szolgáltató 60 nappal jogosult felmondani az előfizetői szerződést a törzsrészben foglaltakon túlmenően: • amennyiben az Előfizető az információszolgáltatókra érvényes jogszabályok és irányelvek előírásait megszegi. Az Előfizető az információszolgáltatókra érvényes jogszabályok és irányelvek tartalmát köteles megismerni, az abban foglalt előírásokat kötelező érvénnyel betartani. Az Előfizető kötelezi magát arra, hogy csak olyan információttesz közzé, melyek nemütköznek sem Magyarország törvényeibe, sem az általánosan elfogadotterkölcsi és etikai normákba. Az Előfizető tartózkodik a Szolgáltató jó hírnevétcsorbító, azt előnytelen színbenfeltüntető, vagy a Szolgáltató szolgáltatásait Előfizető más Előfizetők, vagy leendő Előfizetők megtévesztésére alkalmas szövegek elhelyezésétől. • Az Előfizető a szerződés szerinti Hálózati végponton keresztül nyújtott szolgáltatást más számára nem engedheti át (a hozzáférés jogosulatlan átengedése). Amennyiben azt mégis megteszi, úgy a Szolgáltató jogosult az Internet szolgáltatás felmondására. • Előre fizetett mobil rádiótelefon szolgáltatás (Domino) esetén a Szolgáltató köteles az előfizetői szerződést azonnali hatállyal felmondani: o ha az előre fizetett díjú mobil rádiótelefon szolgáltatás előfizetője az előfizetését továbbértékesíti, o ha az Eht. 129.§ (2b) szerinti ellenőrzéskor megállapításra kerül az okmány érvénytelensége o ha a 127. § (2d) bekezdésben meghatározott szerv nemzetbiztonsági vagy közbiztonsági okból jelzéssel élt o ha az előfizető a 129. § (2b) bekezdés szerinti adategyeztetési kötelezettségét a szerződés évfordulójának napjátkövető ötödik napig nem teljesítette. (Eht. 134. § (1a)) • Előre fizetett mobil rádiótelefon szolgáltatás (Domino) esetén a Szolgálató szerződést 5 napos határidővel felmondja, ha a Szolgáltatás előfizetője a SIM kártya átadását megelőzően az Eht. 129. § (2) szerinti azonosításhoz szükséges adatokról a Szolgáltatót a harmadik személy részére történő átadást megelőzően nem tájékoztatta. (Eht. 134. § (6a) alapján) Az Előfizetői Szerződés megszűnésére tekintet nélkül a Szolgáltató hálózatából indított hívások ki nem számlázott díját, valamint a kétoldalú nemzetközi megállapodások (nemzetközi roaming) alapján, a külföldi szolgáltató hálózatából indított és hálózatában fogadott hívások Szolgáltató által megelőlegezett díját az Előfizető köteles a Szolgáltató által kiállított számla ellenében, a számlában megjelölt határidőnbelül kiegyenlíteni. Az Általános Előfizetői Szerződés megszűnése esetén a Szolgáltató az Előfizetővel illetve a Számlafizetővel csak abban az esetben köt új szerződést, ha az Előfizetőnek vagy a Számlafizetőnek vele szemben elektronikus hírközlési szolgáltatás igénybevételéből eredő díjtartozása nem áll fenn, vagy a korábbi Előfizetői Szerződés megszűnését nem az Előfizető és/vagy a Számlafizető hibájából, 6 hónapon belüli felmondás okozta. Amennyiben az Előfizető vagy a Számlafizető a korábbi tartozását csak jelentős késedelemmel (legalább 2 hónappal az esedékességet követően) egyenlítette ki, úgy a Szolgáltató jogosult az újabb szerződés Szolgáltató általi megkötését az Előfizető által az Előfizetői Szerződés aláírását megelőzően teljesítendő, külön feltételekhez kötni (például megfelelő összeg letétbe /óvadékba/ helyezését Az Előfizető tudomásul veszi, hogy az Előfizetői Szerződés megszűnését követően az Előfizető hívószámát 90 nap elteltével a Szolgáltató automatikusan újra felhasználhatja. Az Előfizető a Szolgáltatóval szemben erre hivatkozással semmiféle kártérítési igényt nem érvényesíthet.

  • Alapvető rendelkezések 2.1. A jelen Szabályzatban nem szabályozott kérdésekre, valamint jelen Szabályzat értelmezésére a magyar jog az irányadó, különös tekintettel a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény („Ptk.”) és az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. (Elker. tv.) törvény, valamint a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet vonatkozó rendelkezéseire. A vonatkozó jogszabályok kötelező rendelkezései a felekre külön kikötés nélkül is irányadók. 2.2. A jelen Szabályzat 2019. 03. hó 01. nap napjától hatályos és visszavonásig hatályban marad. A Szolgáltató jogosult egyoldalúan módosítani a Szabályzatot (a módosításra okot adó körülmények: szállítási költség változása, jogszabály-változás, üzleti érdek, céggel kapcsolatos változások). A módosításokat a Szolgáltató azok hatályba lépése előtt 11 (tizenegy) nappal a weboldalon közzéteszi - mely idő alatt a Felhasználó jogosult a szerződéstől elállni, vagy azt felmondani. Felhasználók a weboldal használatával elfogadják, hogy rájuk nézve a weboldal használatával kapcsolatos valamennyi szabályozás automatikusan érvényes. 2.3. Szolgáltató fenntart magának minden jogot a weboldal, annak bármely részlete és az azon megjelenő tartalmak, valamint a weboldal terjesztésének tekintetében. Tilos a weboldalon megjelenő tartalmak vagy azok bármely részletének letöltése, elektronikus tárolása, feldolgozása és értékesítése a Szolgáltató írásos hozzájárulása nélkül.