A szerződés teljesítésére való alkalmasság igazolása. Az ajánlat érvényességéhez szükséges, hogy az Ajánlattevő igazolja a szerződés telje- sítésére való alkalmasságát. a) A pénzügyi-gazdasági alkalmasság igazolása céljából az Ajánlattevőnek ajánla- tához mellékelnie kell az ajánlati felhívás III.2.2 pontban előírt iratokat b) A műszaki-szakmai alkalmassága igazolása céljából az Ajánlattevőnek ajánlatá- hoz mellékelnie kell az ajánlati felhívás III.2.3 pontban előírt iratokat A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet (Kbt. 55. § (5) bekezdése) az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést, továbbá köteles nyilatkozni, hogy a szerződés teljesítéséhez szük- séges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. A Kbt. 55. § (6) alapján az ajánlattevő az alkalmasság igazolása során az (5) bekezdés szerint más szervezet kapacitására a következő esetekben támaszkodhat: a) ha az alkalmasság igazolásakor bemutatott, más szervezet által rendelkezésre bocsá- tott erőforrásokat a szerződés teljesítése során ténylegesen igénybe fogja venni és en- nek módjáról nyilatkozik, ilyen nyilatkozatnak tekintendő az is, ha a szervezet alvál- lalkozóként megjelölésre került, vagy b) ha az alkalmassági követelmény korábbi szállítások, szolgáltatások vagy építési be- ruházások teljesítésére vonatkozik, az ajánlattevő nyilatkozik arról, hogy milyen mó- don vonja be a teljesítés során azt a szervezetet, amelynek adatait az alkalmasság iga- zolásához felhasználja, amely lehetővé teszi e más szervezet szakmai tapasztalatának felhasználását a szerződés teljesítése során, vagy c) a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolása során – az a) pontban foglalt esetek- től eltérően - akkor is, ha az adott alkalmassági követelmények nem a teljesítéskor ténylegesen rendelkezésre bocsátható erőforrásokra vonatkoznak. Ebben az esetben az a szervezet, amelynek adatait az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező az alkalmas- ság igazolásához felhasználja, a Ptk. 6:419. §-ában foglaltak szerint kezesként felel az ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével ösz- szefüggésben ért kár megtérítéséért.
Appears in 3 contracts
Samples: Ajánlati Dokumentáció, Purchase Agreement, Adásvételi Szerződés
A szerződés teljesítésére való alkalmasság igazolása. Az ajánlat érvényességéhez szükséges, hogy az Ajánlattevő igazolja a szerződés telje- sítésére teljesítésére való alkalmasságát.
a) A Az Ajánlattevőnek és a Kbt. 55.§(5) bekezdése szerinti kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetnek a pénzügyi-gazdasági alkalmasság igazolása céljából az Ajánlattevőnek ajánla- tához ajánlatához mellékelnie kell az ajánlati felhívás III.2.2 pontban előírt iratokat
b) A műszaki-szakmai Műszaki alkalmassága igazolása céljából az Ajánlattevőnek ajánlatá- hoz mellékelnie kell az ajánlati felhívás felhí- vás III.2.3 pontban előírt iratokat A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet (Kbt. 55. § (5) bekezdése) az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést, továbbá köteles nyilatkozni, hogy a szerződés teljesítéséhez szük- séges szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. A Kbt. 55. § (6Kbt.55.§(6) alapján az ajánlattevő az alkalmasság igazolása során az (5) bekezdés szerint más szervezet kapacitására a következő esetekben támaszkodhat:
a) ha az alkalmasság igazolásakor bemutatott, más szervezet által rendelkezésre bocsá- tott bocsátott erőforrásokat a szerződés teljesítése során ténylegesen igénybe fogja venni és en- nek ennek módjáról nyilatkozik, ilyen nyilatkozatnak tekintendő az is, ha a szervezet alvál- lalkozóként alvállalkozóként megjelölésre került, vagy
b) ha az alkalmassági követelmény korábbi szállítások, szolgáltatások vagy építési be- ruházások beruházások teljesítésére vonatkozik, az ajánlattevő nyilatkozik arról, hogy milyen mó- don módon vonja be a teljesítés során azt a szervezetet, amelynek adatait az alkalmasság iga- zolásához igazolásához felhasználja, amely lehetővé teszi e más szervezet szakmai tapasztalatának felhasználását a szerződés teljesítése során, vagy
c) a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolása során – - az a) pontban foglalt esetek- től esetektől eltérően - akkor is, ha az adott alkalmassági követelmények nem a teljesítéskor ténylegesen rendelkezésre bocsátható erőforrásokra vonatkoznak. Ebben az esetben az a szervezet, amelynek adatait az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező az alkalmas- ság alkalmasság igazolásához felhasználja, a Ptk. 6:419. §-ában - ában foglaltak szerint kezesként felel az ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével ösz- szefüggésben összefüggésben ért kár megtérítéséért.
Appears in 1 contract
Samples: Ajánlati Dokumentáció