Common use of A Szolgáltató felelőssége Clause in Contracts

A Szolgáltató felelőssége. a) A Szolgáltató a vele szerződéses jogviszonyban nem álló harmadik féllel (érintett fél) szemben a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvének a szerződésen kívüli károkozásról szóló szabályai (Ptk. 339. §) szerint felelős a Szolgáltatásokkal összefüggésben okozott kárért. b) A Szolgáltató a vele szerződéses jogviszonyban álló felekkel szemben az általa okozott, a 2001. évi XXXV törvény 16/M. § (1) bekezdés szerinti károkért vállal felelősséget. c) A Szolgáltató a kárt azt követően téríti meg, miután a kártérítési igény elbírálásához szükséges, valamint a Szolgáltató felelősségét, a kár időpontját és összegét bizonyító valamennyi dokumentum rendelkezésre áll. d) A Szolgáltató kizárja felelősségét, ha az Előfizető nem a Szerződésben meghatározott módon, vagy jogellenesen jár el. e) A Szolgáltató a felelősségi körén belül keletkezett, bizonyított károkért fizetendő kártérítést – a hatályos jogszabályokkal összhangban – korlátozhatja a vele szerződéses jogviszonyban álló ügyfelekkel szemben. A korlátozás mértéke az Előfizető által választott díjcsomagtól függően eltérő lehet; a korlátozás pontos összegét a Szolgáltatási Szerződés, illetve a Szolgáltatási Szabályzat tartalmazhatja. A kártérítés korlátozása kiterjedhet vagyoni és nem vagyoni kárra, az elmaradt haszonra, költségekre (a veszteségek és károk minden típusára), amely a Szolgáltató hibájából ered. A Szolgáltató kárfelelősségének esetleges korlátozása a Szolgáltatások díjából biztosított kedvezményekre tekintettel, a biztosított kedvezményekhez mérten, azzal arányos módon kerülhet megállapításra. Az élet és testi épségben okozott károkra a felelősség korlátozása nem terjedhet ki. f) A Szolgáltató felelős a rábízott dokumentumok és érvényességi láncok biztonságos megőrzéséért és a Szolgáltatási Szabályzatban leírt módon történő kezeléséért, amennyiben a dokumentumot sikeresen befogadta. A dokumentum befogadásáról a Szolgáltató a Szolgáltatási Szabályzat szerint értesítést küld az Ügyfélnek. Amennyiben a dokumentum befogadása nem sikeres, úgy a Szolgáltató nem felel a dokumentum megőrzéséért, illetve kezeléséért. g) Azt követően, hogy az Előfizető valamely dokumentum és érvényességi lánc törlését kérte, a Szolgáltató nem felel a dokumentum és a hozzá tartozó érvényességi lánc megőrzéséért, és a dokumentumhoz tartozó aláírások hitelességének biztosításáért. h) A Szolgáltató korlátozza felelősségét az érvényességi láncok és dokumentumok sérülése vagy megsemmisülése által okozott kár tekintetében. A korlátozás mértékét a Szolgáltatási Szerződés tartalmazza.

Appears in 2 contracts

Samples: General Terms and Conditions, General Terms and Conditions

A Szolgáltató felelőssége. a) A Szolgáltató a vele szerződéses jogviszonyban nem álló harmadik féllel (érintett fél) szemben a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvének a szerződésen kívüli károkozásról szóló szabályai (Ptk. 339. §) Törvénykönyv [2] általános felelősségi szabálya szerint felelős a Szolgáltatásokkal összefüggésben okozott kárért. b) A Szolgáltató a vele szerződéses jogviszonyban álló felekkel szemben az általa okozott, a 2001. évi XXXV törvény 16/M. § (1) bekezdés szerinti károkért vállal felelősségetPolgári Törvénykönyv [2] a szerződésszegésért való felelősség szabályai szerint felelős. c) A Szolgáltató a kárt azt követően téríti meg, miután a kártérítési igény elbírálásához szükséges, valamint a Szolgáltató felelősségét, a kár időpontját és összegét bizonyító valamennyi dokumentum rendelkezésre áll. d) A Szolgáltató kizárja felelősségét, ha az Előfizető Ügyfél nem a Szerződésben meghatározott módon, vagy jogellenesen jár el. e) A Szolgáltató az általa kibocsátott tanúsítvány visszavonási listákat mindenki számára hozzáférhető módon közéteszi, ezek felhasználásáért nem vállal felelősséget. f) Amennyiben a Szolgáltató a Szolgáltatás nyújtása érdekében külső regisztrációs szervezeteket alkalmaz, akkor felelős azért, hogy e szervezetek is a Szolgáltatási Szabályzatban leírtak szerint működjenek. g) A tanúsítvány felfüggesztése, illetve visszavonása esetén a Szolgáltatót csak az eredményesen lefolytatott felfüggesztési, illetve visszavonási folyamat végeztével terheli felelősség a tanúsítvány megváltozott visszavonási állapotának közzétételével kapcsolatban. A felfüggesztés, visszaállítás és visszavonás folyamatok leírását a Szolgáltatási Szabályzat tartalmazza. A felfüggesztésért és a visszavonásért a Szolgáltató a Szolgáltatási Szabályzatban leírtak szerint felel. h) A Szolgáltató a felelősségi körén belül keletkezett, bizonyított károkért fizetendő kártérítést – a hatályos jogszabályokkal összhangban – korlátozhatja a vele szerződéses jogviszonyban álló ügyfelekkel szemben. A korlátozás mértéke az Előfizető által választott díjcsomagtól függően eltérő lehet; a korlátozás pontos összegét a Szolgáltatási Szerződés, illetve a Szolgáltatási Szabályzat tartalmazhatja. A kártérítés korlátozása kiterjedhet vagyoni és nem vagyoni kárra, az elmaradt haszonra, költségekre (a veszteségek és károk minden típusára), amely a Szolgáltató hibájából ered. A Szolgáltató kárfelelősségének esetleges korlátozása a Szolgáltatások díjából biztosított kedvezményekre tekintettel, a biztosított kedvezményekhez mérten, azzal arányos módon kerülhet megállapításra. Az élet és testi épségben okozott károkra a felelősség korlátozása nem terjedhet ki. fi) A Szolgáltató kizárja felelősségét, ha az aláírás ellenőrzésének lépései a Szolgáltatási Szabályzatban meghatározott módon bármi okból – beleértve a Szolgáltatónál keletkező működtetési és menedzselési problémát is – nem hajthatóak végre vagy nem kerülnek végrehajtásra az aláírás ellenőrzésének időpontjában, és az elektronikus aláírás, illetve az aláírással ellátott dokumentum az aláírás ellenőrzője által ennek ellenére elfogadásra kerül. j) A Szolgáltatót semmilyen felelősség nem terheli a tanúsítvány alkalmazhatóságára vonatkozó – a tanúsítványban feltüntetett – korlátok be nem tartása esetén felmerülő károkért. k) Miután az aláírás-létrehozó adat az Aláíró birtokába került, a Szolgáltató nem vállal felelősséget a következőkért: (a) az aláírás-létrehozó eszköz, az aláírás-létrehozó eszköz használatához szükséges titkos kódok és jelszavak és az aláírás-létrehozó adat védelméért; (b) az aláírás-létrehozó adat alapján létrehozott aláírásokért; (Kivéve, ha az Ügyfél a Szolgáltatási Szabályzat szerint bejelenti a Szolgáltatónak, hogy az aláírás- létrehozó adat illetéktelen kezekbe került, vagy kéri a tanúsítvány felfüggesztését vagy visszavonását. Ekkor a Szolgáltató a Szolgáltatási Szabályzatban leírtak szerint felel az aláírás-létrehozó adat alapján létrehozott aláírásokkal okozott károkért.) (c) az aláírás-létrehozó adat alapján létrehozott aláírásokkal okozott károkért, amennyiben az Ügyfél nem a Szolgáltatási Szabályzat szerint jár el, különösen, ha nem jelent be valamely, a szolgáltatás igénylése során megadott adatban bekövetkezett változást. l) A Szolgáltató felelős azért, hogy a tanúsítvány-állapot válaszok kibocsátása a Szolgáltatási Szabályzatban leírtaknak megfelelően történjen. m) A Szolgáltató felelős a rábízott dokumentumok és érvényességi láncok biztonságos megőrzéséért és tanúsítvány-állapot válaszok helyességéért. n) A Szolgáltató felelős azért, hogy a tanúsítványok visszavonási állapotát a Szolgáltatási Szabályzatnak megfelelően közzétegye. o) A Szolgáltató nem felelős azért, ha egyes tanúsítvány-állapot kérések vagy válaszok a Szolgáltatónak fel nem róható okból elvesznek vagy késedelmet szenvednek. Különösen ilyen eset a Szolgáltatóhoz vezető adatátviteli (Internet) hálózat túlterhelődése, elérhetetlensége, vagy az Előfizető informatikai rendszerének rendellenessége. p) A Szolgáltató felelős azért, hogy az időbélyegek kibocsátása a Szolgáltatási Szabályzatban leírt módon történő kezeléséért, amennyiben a dokumentumot sikeresen befogadta. A dokumentum befogadásáról a Szolgáltató a Szolgáltatási Szabályzat szerint értesítést küld az Ügyfélnek. Amennyiben a dokumentum befogadása nem sikeres, úgy a Szolgáltató nem felel a dokumentum megőrzéséért, illetve kezeléséértleírtaknak megfelelően történjen. gq) Azt követően, hogy A Szolgáltató felelős az Előfizető valamely dokumentum és érvényességi lánc törlését kérte, a Szolgáltató nem felel a dokumentum és a hozzá tartozó érvényességi lánc megőrzéséért, és a dokumentumhoz tartozó aláírások hitelességének időbélyegzés szolgáltatás Szolgáltatási Szabályzatban leírt rendelkezésre állásának biztosításáért. hr) A Szolgáltató korlátozza felelősségét nem felelős azért, ha egyes időbélyegzés kérések vagy válaszok a Szolgáltatónak fel nem róható okból elvesznek vagy késedelmet szenvednek. Különösen ilyen eset a Szolgáltatóhoz vezető adatátviteli (Internet) hálózat túlterhelődése, elérhetetlensége, vagy az érvényességi láncok és dokumentumok sérülése vagy megsemmisülése által okozott kár tekintetében. A korlátozás mértékét a Szolgáltatási Szerződés tartalmazzaElőfizető informatikai rendszerének rendellenessége.

Appears in 2 contracts

Samples: General Terms and Conditions, General Terms and Conditions

A Szolgáltató felelőssége. a) A Szolgáltató felelőssége nem terjed ki különösen az alábbi okokból bekövetkező szerződésnek nem megfelelő szolgáltatásnyújtásért, az esetlegesen ebből eredő károkét: - a vele szerződéses jogviszonyban nem álló harmadik féllel (érintett fél) szemben a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvének a szerződésen kívüli károkozásról szóló szabályai (Ptk. 339. §) szerint felelős a Szolgáltatásokkal összefüggésben okozott kárért. b) A Szolgáltató a vele szerződéses jogviszonyban álló felekkel szemben az általa okozottRendszer, a 2001. évi XXXV törvény 16/M. § (1) bekezdés szerinti károkért vállal felelősséget. c) A Szolgáltató Szolgáltatás nem rendeltetésszerű használata; - a kárt azt követően téríti megRendszerhez, miután a kártérítési igény elbírálásához szükségesSzolgáltatáshoz történő illetéktelen hozzáférés; - a Rendszerhez, a Szolgáltatáshoz történő hozzáférést, a Szolgáltatás működését akadályozó, kizáró vagy korlátozó külső támadás; - a harmadik személyek által nyújtott szolgáltatások hibás vagy nem teljesítése, Felhasználói vagy harmadik személy által biztosított eszközök hibái nyomán keletkező károkért, szolgáltatáskiesésért, más jelenségért, - Felhasználó által rögzített adatok valódiságáért, valamint olyan Felhasználó által rögzített adatokért, melyek harmadik személyek jogait sértik. A Szolgáltatónak az olyan szerződésszegésért való felelősségének mértékét, amelyet érvényesen kizárni nem lehet, a jelen szerződés alapján fizetendő éves díjak alapján számított egy havi díjnak megfelelő összegre korlátozzák a jogszabályok által érvényesen lehetővé tett körben. A Szolgáltatónak az ezen kívüli körbe eső szerződésszegéséért való felelősséget a jogszabályok által érvényesen lehetővé tett körben kizárják. A Szolgáltatónak a Felhasználó által fizetett díjak a felelősség korlátozásra, illetve kizárására tekintettel kerültek meghatározásra. Szolgáltató mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben elvárható. Szolgáltatót nem terheli felelősség az olyan kiesés, leállás, nem megfelelő működés miatt, melyet Felhasználó nem közölt haladéktalanul. Felek rögzítik, hogy a Szolgáltató felelősségét, jelen szerződésből eredő helyreállítási kötelezettségének határideje a kár időpontját és összegét bizonyító valamennyi dokumentum rendelkezésre áll. d) A hiba Szolgáltató kizárja felelősségét, ha az Előfizető nem a Szerződésben meghatározott módon, vagy jogellenesen jár el. e) A Szolgáltató a felelősségi körén belül keletkezett, bizonyított károkért fizetendő kártérítést – a hatályos jogszabályokkal összhangban – korlátozhatja a vele szerződéses jogviszonyban álló ügyfelekkel szembenrészére történő bejelentésével veszi kezdetét. A korlátozás mértéke az Előfizető által választott díjcsomagtól függően eltérő lehet; bejelentést megelőző időszak vonatkozásában Szolgáltatót nem terheli felelősség, így a korlátozás pontos összegét Szolgáltatás rendelkezésre állásának időtartamába sem tartoznak bele a Szolgáltatási SzerződésSzolgáltató felelősségi körén, illetve a Szolgáltatási Szabályzat tartalmazhatja. A kártérítés korlátozása kiterjedhet vagyoni és nem vagyoni kárra, az elmaradt haszonra, költségekre (a veszteségek és károk minden típusára), amely a Szolgáltató hibájából ered. A Szolgáltató kárfelelősségének esetleges korlátozása a Szolgáltatások díjából biztosított kedvezményekre tekintettel, a biztosított kedvezményekhez mérten, azzal arányos módon kerülhet megállapításra. Az élet és testi épségben okozott károkra a felelősség korlátozása nem terjedhet kiismeretein kívül eső műszaki hibák. f) A Szolgáltató felelős a rábízott dokumentumok és érvényességi láncok biztonságos megőrzéséért és a Szolgáltatási Szabályzatban leírt módon történő kezeléséért, amennyiben a dokumentumot sikeresen befogadta. A dokumentum befogadásáról a Szolgáltató a Szolgáltatási Szabályzat szerint értesítést küld az Ügyfélnek. Amennyiben a dokumentum befogadása nem sikeres, úgy a Szolgáltató nem felel a dokumentum megőrzéséért, illetve kezeléséért. g) Azt követően, hogy az Előfizető valamely dokumentum és érvényességi lánc törlését kérte, a Szolgáltató nem felel a dokumentum és a hozzá tartozó érvényességi lánc megőrzéséért, és a dokumentumhoz tartozó aláírások hitelességének biztosításáért. h) A Szolgáltató korlátozza felelősségét az érvényességi láncok és dokumentumok sérülése vagy megsemmisülése által okozott kár tekintetében. A korlátozás mértékét a Szolgáltatási Szerződés tartalmazza.

Appears in 2 contracts

Samples: General Terms and Conditions, General Terms and Conditions

A Szolgáltató felelőssége. a) a. A szolgáltatások elérhetőségéért és meghibásodásáért a Szolgáltató akkor felel, ha a szolgáltatások tartós elérhetetlensége, vagy meghibásodása a felügyelete alatt álló informatikai rendszer meghibásodására vezethető vissza. Tekintettel a szolgáltatás technikai paramétereihez igazodó díjazásra, a Szolgáltató adatvesztés esetén az Előfizető által megfizetett havi alapdíj háromszoros összegével megegyező kártérítési összeg megtérítését vállalja, az ezen összeget meghaladó kártérítési felelősségét a Szolgáltató kizárja. b. A Szolgáltató az Előfizető által igénybe vett azon szolgáltatás ellenértékének megfelelő mértékű felelősséget vállal a vele szerződéses jogviszonyban használata következtében fellépő közvetlen vagy közvetett kárért, elmaradt haszonért, üzleti vagy jó hírnév (goodwill) elvesztéséért, adatvesztésért, üzleti kapcsolat megszakadásáért bárhogyan is keletkezzék, akár a szerződés be nem álló harmadik féllel (érintett fél) szemben tartásából, akár egyéb hanyagság következtében, amely szolgáltatás az Előfizetőnek a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvének hátrányt okozta. A korlátozás akkor is fennáll, ha a szerződésen kívüli károkozásról szóló szabályai (Ptk. 339. §) szerint felelős Szolgáltatót előzőleg értesítették a Szolgáltatásokkal összefüggésben okozott kárértveszteség bekövetkezésének lehetőségéről. b) A Szolgáltató a vele szerződéses jogviszonyban álló felekkel szemben az általa okozott, a 2001. évi XXXV törvény 16/M. § (1) bekezdés szerinti károkért vállal felelősséget. c) A Szolgáltató a kárt azt követően téríti meg, miután a kártérítési igény elbírálásához szükséges, valamint a Szolgáltató felelősségét, a kár időpontját és összegét bizonyító valamennyi dokumentum rendelkezésre áll. d) c. A Szolgáltató kizárja felelősségét, ha az Előfizető nem a Szerződésben szerződésben meghatározott módon, vagy jogellenesen jár el. e) A Szolgáltató d. Az Előfizető tudomásul veszi, hogy a felelősségi körén belül keletkezett, bizonyított károkért fizetendő kártérítést – a hatályos jogszabályokkal összhangban – korlátozhatja a vele szerződéses jogviszonyban álló ügyfelekkel szemben. A korlátozás mértéke jelen ÁSZF szerinti szolgáltatások az Előfizető által választott díjcsomagtól függően eltérő lehet; a korlátozás pontos összegét a Szolgáltatási Szerződés, illetve a Szolgáltatási Szabályzat tartalmazhatja. A kártérítés korlátozása kiterjedhet vagyoni és nem vagyoni kárra, az elmaradt haszonra, költségekre (a veszteségek és károk minden típusára), amely a Szolgáltató hibájából eredinternetes világhálón működnek. A Szolgáltató kárfelelősségének az online működés tekintetében kizár minden olyan felelősséget, amely az internetes világháló nem megfelelő működéséből ered, ideértve különösen a világháló működésének leállását, az adatátvitel sebességét, az adatátvitel hibáit és a szolgáltatások esetleges korlátozása a Szolgáltatások díjából biztosított kedvezményekre tekintettel, a biztosított kedvezményekhez mérten, azzal arányos módon kerülhet megállapításra. Az élet és testi épségben okozott károkra a felelősség korlátozása nem terjedhet kielérhetetlenségét. f) e. A Szolgáltató felelős az online működés tekintetében kizárja a rábízott dokumentumok és érvényességi láncok biztonságos megőrzéséért és a Szolgáltatási Szabályzatban leírt módon történő kezeléséértfelelősségét minden olyan kárért, amennyiben a dokumentumot sikeresen befogadta. A dokumentum befogadásáról a Szolgáltató a Szolgáltatási Szabályzat szerint értesítést küld az Ügyfélnek. Amennyiben a dokumentum befogadása mely előre nem sikeres, úgy a Szolgáltató nem felel a dokumentum megőrzéséértlátható, illetve kezeléséértel nem hárítható külső okból (pl. vis maior) ered. g) Azt követően, hogy az Előfizető valamely dokumentum és érvényességi lánc törlését kérte, a Szolgáltató nem felel a dokumentum és a hozzá tartozó érvényességi lánc megőrzéséért, és a dokumentumhoz tartozó aláírások hitelességének biztosításáért. h) A Szolgáltató korlátozza felelősségét az érvényességi láncok és dokumentumok sérülése vagy megsemmisülése által okozott kár tekintetében. A korlátozás mértékét a Szolgáltatási Szerződés tartalmazza.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

A Szolgáltató felelőssége. a) a. Szolgáltató felelősséget vállal, hogy a JBK Light rendszer hétfőtől-vasárnapig 0-24 órában elérhető, az ügyfélszolgálat pedig munkanapokon 8:00-18:00 között. A JBK Light rendszer rendelkezésre állása egy évre vetítve 99%, és az egy hónapban bekövetkező kiesés ösz- szesen nem több, mint 2 munkanap. b. A szolgáltatások elérhetőségéért és meghibásodásáért a Szolgáltató akkor felel, ha a szol- gáltatások tartós elérhetetlensége, vagy meghibásodása a felügyelete alatt álló informatikai rendszer meghibásodására vezethető vissza. Tekintettel a szolgáltatás technikai paramé- tereihez igazodó díjazásra, a Szolgáltató adatvesztés esetén az Előfizető által megfizetett havi alapdíj háromszoros összegével megegyező kártérítési összeg megtérítését vállalja, az ezen összeget meghaladó kártérítési felelősségét a Szolgáltató kizárja. c. A Szolgáltató az Előfizető által igénybe vett azon szolgáltatás ellenértékének megfelelő mértékű felelősséget vállal a vele szerződéses jogviszonyban használata következtében fellépő közvetlen vagy közvetett kárért, elmaradt haszonért, üzleti vagy jó hírnév (goodwill) elvesztéséért, adatvesztésért, üzleti kapcsolat megszakadásáért bárhogyan is keletkezzék, akár a szerződés be nem álló harmadik féllel (érintett fél) szemben tar- tásából, akár egyéb hanyagság következtében, amely szolgáltatás az Előfizetőnek a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvének hát- rányt okozta. A korlátozás akkor is fennáll, ha a szerződésen kívüli károkozásról szóló szabályai (Ptk. 339. §) szerint felelős Szolgáltatót előzőleg értesítették a Szolgáltatásokkal összefüggésben okozott kárértveszte- ség bekövetkezésének lehetőségéről. b) A Szolgáltató a vele szerződéses jogviszonyban álló felekkel szemben az általa okozott, a 2001. évi XXXV törvény 16/M. § (1) bekezdés szerinti károkért vállal felelősséget. c) A Szolgáltató a kárt azt követően téríti meg, miután a kártérítési igény elbírálásához szükséges, valamint a Szolgáltató felelősségét, a kár időpontját és összegét bizonyító valamennyi dokumentum rendelkezésre áll. d) d. A Szolgáltató kizárja felelősségét, ha az Előfizető nem a Szerződésben szerződésben meghatározott módonmó- don, vagy jogellenesen jár el. e) A Szolgáltató e. Az Előfizető tudomásul veszi, hogy a felelősségi körén belül keletkezett, bizonyított károkért fizetendő kártérítést – a hatályos jogszabályokkal összhangban – korlátozhatja a vele szerződéses jogviszonyban álló ügyfelekkel szemben. A korlátozás mértéke jelen ÁSZF szerinti szolgáltatások az Előfizető által választott díjcsomagtól függően eltérő lehet; a korlátozás pontos összegét a Szolgáltatási Szerződés, illetve a Szolgáltatási Szabályzat tartalmazhatja. A kártérítés korlátozása kiterjedhet vagyoni és nem vagyoni kárra, az elmaradt haszonra, költségekre (a veszteségek és károk minden típusára), amely a Szolgáltató hibájából eredinternetes világ- hálón működnek. A Szolgáltató kárfelelősségének esetleges korlátozása az online működés tekintetében kizár minden olyan felelős- séget, amely az internetes világháló nem megfelelő működéséből ered, ideértve különösen a Szolgáltatások díjából biztosított kedvezményekre tekintettelvilágháló működésének leállását, a biztosított kedvezményekhez mértenaz adatátvitel sebességét, azzal arányos módon kerülhet megállapításra. Az élet és testi épségben okozott károkra a felelősség korlátozása nem terjedhet ki. f) A Szolgáltató felelős a rábízott dokumentumok és érvényességi láncok biztonságos megőrzéséért az adatátvitel hibáit és a Szolgáltatási Szabályzatban leírt módon történő kezeléséért, amennyiben a dokumentumot sikeresen befogadtaszolgáltatások esetleges elérhetetlenségét. A dokumentum befogadásáról VIEKR rendszer használata közben felmerülő hálózati elégtelenségi probléma esetén a Szolgáltató kapcsolat helyreállásakor továbbítja a Szolgáltatási Szabályzat szerint értesítést küld az Ügyfélnek. Amennyiben rendszer a dokumentum befogadása nem sikeresfeltöltött dokumentumot, úgy a Szolgáltató nem felel a dokumentum megőrzéséért, illetve kezeléséértüzenetet. g) Azt követően, hogy az Előfizető valamely dokumentum és érvényességi lánc törlését kérte, a Szolgáltató nem felel a dokumentum és a hozzá tartozó érvényességi lánc megőrzéséért, és a dokumentumhoz tartozó aláírások hitelességének biztosításáért. h) A Szolgáltató korlátozza felelősségét az érvényességi láncok és dokumentumok sérülése vagy megsemmisülése által okozott kár tekintetében. A korlátozás mértékét a Szolgáltatási Szerződés tartalmazza.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

A Szolgáltató felelőssége. a) A Szolgáltató tevékenysége során felkészülten, legjobb szakmai tudása szerint, a szakmai szabályokat mindenkor megtartva köteles eljárni. A Szolgáltató a vele szerződéses jogviszonyban kötelezettsége elmulasztásáért felelős, és köteles az általa hibásan leprogramozott Szoftvert a lehető legrövidebb időn belül, díjmentesen javítani. A díjmentes kijavítás nem álló harmadik féllel (érintett fél) szemben vonatkozik az egyszer már hibátlanul működő Szoftver esetén a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvének technika fejlődéséből adódó új igényeknek vagy jogszabályi változásnak való megfelelésre, továbbá nem vonatkozik a szerződésen Szolgáltató tevékenységén kívüli károkozásról szóló szabályai (Ptkeseményből, cselekményből adódó kárra. 339. §) szerint felelős a Szolgáltatásokkal összefüggésben okozott kárért. b) A Szolgáltató vállalja, hogy a vele szerződéses jogviszonyban álló felekkel szemben az általa okozottjogviszony fennállása alatt a mindenkor hatályos adó és számviteli jogszabályoknak a Szoftvert megfelelteti, és a jogszabálykövető Szoftvert Felhasználó számára elérhetővé teszi. A szoftver Felhasználó oldali frissítésének elmulasztásából eredő bármilyen kárért a Szolgáltató semmiképpen nem vállal felelősséget. A számítógépes szoftverek komplex természetéből adódóan, a 2001Szolgáltató nem garantálja, hogy a Szoftver teljes egészében kielégíti a Felhasználó igényeit, hogy teljesen hibamentesen vagy bárminemű zavar nélkül működik, illetve hogy minden berendezéssel és szoftver konfigurációval kompatibilis. évi XXXV törvény 16/M. § (1) bekezdés szerinti károkért vállal felelősséget. c) A Szolgáltató a kárt azt követően téríti megsemmilyen felelősséget nem vállal információ- vagy adatvesztésért, miután a kártérítési igény elbírálásához szükségesilletve egyéb közvetett vagy közvetlen károsodásért (ideértve az üzleti haszon elmaradását, valamint a Szolgáltató felelősségétüzleti tevékenység félbeszakadását, a kár időpontját és összegét bizonyító valamennyi dokumentum rendelkezésre áll. d) A Szolgáltató kizárja felelősségét, ha az Előfizető nem a Szerződésben meghatározott módonüzleti információk elvesztését, vagy jogellenesen jár el. e) A Szolgáltató a felelősségi körén belül keletkezett, bizonyított károkért fizetendő kártérítést – a hatályos jogszabályokkal összhangban – korlátozhatja a vele szerződéses jogviszonyban álló ügyfelekkel szemben. A korlátozás mértéke az Előfizető által választott díjcsomagtól függően eltérő lehet; a korlátozás pontos összegét a Szolgáltatási Szerződés, illetve a Szolgáltatási Szabályzat tartalmazhatja. A kártérítés korlátozása kiterjedhet vagyoni és nem vagyoni kárra, az elmaradt haszonra, költségekre (a veszteségek és károk minden típusáraegyéb anyagi veszteségekből fakadó károkat), amely a Szolgáltató hibájából Szoftver használatából vagy nem használhatóságából ered, még abban az esetben sem, ha a Szolgáltatót tájékoztatták az ilyen károk bekövetkezésének lehetőségéről. A Szolgáltató kárfelelősségének esetleges korlátozása anyagi felelőssége legfeljebb a Szolgáltatások díjából biztosított kedvezményekre tekintettelszerződés alapjául szolgáló számla összegéig terjedhet. Mivel a Szoftver által nyomtatott bizonylatok, listák a biztosított kedvezményekhez mértenFelhasználó által egyéni igényei szerint tetszőlegesen átalakíthatók, azzal arányos módon kerülhet megállapításra. Az élet paraméterezhetők, az alaki megjelenésen túl, azok tartalmi és testi épségben okozott károkra értelmezési helyességéért a felelősség korlátozása Szolgáltató semmilyen felelősséget nem terjedhet ki. f) A Szolgáltató felelős a rábízott dokumentumok és érvényességi láncok biztonságos megőrzéséért és a Szolgáltatási Szabályzatban leírt módon történő kezeléséért, amennyiben a dokumentumot sikeresen befogadtavállal. A dokumentum befogadásáról Szoftverrel előállított egyes dokumentumok helyességének teljes körű ellenőrzése mindenkor a Szolgáltató a Szolgáltatási Szabályzat szerint értesítést küld az Ügyfélnek. Amennyiben a dokumentum befogadása nem sikeres, úgy a Szolgáltató nem felel a dokumentum megőrzéséért, illetve kezeléséértFelhasználó felelőssége és kötelessége. g) Azt követően, hogy az Előfizető valamely dokumentum és érvényességi lánc törlését kérte, a Szolgáltató nem felel a dokumentum és a hozzá tartozó érvényességi lánc megőrzéséért, és a dokumentumhoz tartozó aláírások hitelességének biztosításáért. h) A Szolgáltató korlátozza felelősségét az érvényességi láncok és dokumentumok sérülése vagy megsemmisülése által okozott kár tekintetében. A korlátozás mértékét a Szolgáltatási Szerződés tartalmazza.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

A Szolgáltató felelőssége. aA) A Szolgáltató nem vállal felelősséget a vele szerződéses jogviszonyban távfelügyelet által nem álló harmadik féllel fogadott, elmaradt, vagy hibás jelzésekért, függetlenül attól, hogy a jelzés elmaradása a riasztó központ vagy a kommunikációs csatorna (érintett félmás közbenső szolgáltatók) szemben a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvének a szerződésen kívüli károkozásról szóló szabályai (Ptk. 339. §) szerint felelős a Szolgáltatásokkal összefüggésben okozott kárérthibás működéséből adódott. bB) Súlyos hiba (a Megbízó helyi riasztó rendszerének működését egészben, illetve nagy részben akadályozó hiba) esetén, a Szolgáltató a szolgáltatást a hibaelhárítás végrehajtásáig szüneteltetheti. C) A tesztjel elmaradás nem minősül riasztásnak, ezért Szolgáltató kivonulásos szolgáltatás esetében sem indítja a helyszínre a járőr szolgálatot. Nem tartozik felelősséggel a Szolgáltató az értesítés elmulasztásáért abban az esetben, ha a Megbízó helyi riasztó rendszere egyáltalán nem, illetve rendszertelenül kommunikálta a tesztjelzéseket, Szolgáltató ebben az esetben jogosult a tesztjelek figyelésének felfüggesztésére is. D) Szolgáltató felelőssége a szerződés megszűnéséig a szolgáltatás igénybevételének biztosítása. E) Szolgáltató a Szolgáltatási Szerződés írásos felmondásáig biztosítja a műszaki és emberi kapacitásokat a Megbízó részére függetlenül attól, hogy a Megbízó helyi rendszeréből egyáltalán nem, vagy csak rendszertelenül érkeznek be jelzések, így a szolgáltatási díjra a teljes felmondási időre, vagy a riasztórendszer leprogramozásának időpontjáig jogosult amennyiben az a felmondási időn túl történik. F) A Szolgáltató nem vállal felelősséget a vele szerződéses jogviszonyban álló felekkel szemben az általa okozottszolgáltatás teljesítését megakadályozó, a 2001. évi XXXV törvény 16/M. § (1) bekezdés szerinti károkért vállal felelősségettipikusan vis maior helyzetben keletkezett károkért. cG) A Szolgáltató a kárt köteles az általa végzett vagyonvédelmi tevékenységre szakmai felelősség biztosítást kötni és azt követően téríti meg, miután a kártérítési igény elbírálásához szükséges, valamint a Szolgáltató felelősségét, a kár időpontját és összegét bizonyító valamennyi dokumentum rendelkezésre állfolyamatosan fenntartani. d) A Szolgáltató kizárja felelősségét, ha az Előfizető nem a Szerződésben meghatározott módon, vagy jogellenesen jár el. e) A Szolgáltató a felelősségi körén belül keletkezett, bizonyított károkért fizetendő kártérítést – a hatályos jogszabályokkal összhangban – korlátozhatja a vele szerződéses jogviszonyban álló ügyfelekkel szemben. A korlátozás mértéke az Előfizető által választott díjcsomagtól függően eltérő lehet; a korlátozás pontos összegét a Szolgáltatási Szerződés, illetve a Szolgáltatási Szabályzat tartalmazhatja. A kártérítés korlátozása kiterjedhet vagyoni és nem vagyoni kárra, az elmaradt haszonra, költségekre (a veszteségek és károk minden típusára), amely a Szolgáltató hibájából ered. A Szolgáltató kárfelelősségének esetleges korlátozása a Szolgáltatások díjából biztosított kedvezményekre tekintettel, a biztosított kedvezményekhez mérten, azzal arányos módon kerülhet megállapításra. Az élet és testi épségben okozott károkra a felelősség korlátozása nem terjedhet ki. f) A Szolgáltató felelős a rábízott dokumentumok és érvényességi láncok biztonságos megőrzéséért és a Szolgáltatási Szabályzatban leírt módon történő kezeléséért, amennyiben a dokumentumot sikeresen befogadta. A dokumentum befogadásáról a Szolgáltató a Szolgáltatási Szabályzat szerint értesítést küld az Ügyfélnek. Amennyiben a dokumentum befogadása nem sikeres, úgy a Szolgáltató nem felel a dokumentum megőrzéséért, illetve kezeléséért. g) Azt követően, hogy az Előfizető valamely dokumentum és érvényességi lánc törlését kérte, a Szolgáltató nem felel a dokumentum és a hozzá tartozó érvényességi lánc megőrzéséért, és a dokumentumhoz tartozó aláírások hitelességének biztosításáért. h) A Szolgáltató korlátozza felelősségét az érvényességi láncok és dokumentumok sérülése vagy megsemmisülése által okozott kár tekintetében. A korlátozás mértékét a Szolgáltatási Szerződés tartalmazza.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

A Szolgáltató felelőssége. a) A Szolgáltató az általa végzett szolgáltatásért felelősséget vállal. Szolgáltató felelőssége az általa kiépített előfizetői telefon szolgáltatás hozzáférési pontig terjed, ezen a vele szerződéses jogviszonyban nem álló harmadik féllel (érintett fél) szemben ponton köteles a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvének a szerződésen kívüli károkozásról szóló szabályai (Ptk. 339. §) szerint felelős a Szolgáltatásokkal összefüggésben okozott kárért. b) A Szolgáltató a vele szerződéses jogviszonyban álló felekkel szemben jogszabályi előírásoknak megfelelő műszaki követelményeket teljesíteni. Nem terjed ki a Szolgáltató felelőssége az általa okozott, a 2001. évi XXXV törvény 16/M. § (1) bekezdés szerinti károkért vállal felelősséget. c) A Szolgáltató a kárt azt követően téríti meg, miután a kártérítési igény elbírálásához szükségesElőfizető tulajdonában lévő végberendezések, valamint a Szolgáltató felelősségét, telefon szolgáltatás hozzáférési pont és a kár időpontját és összegét bizonyító valamennyi dokumentum rendelkezésre áll. d) végberendezés közötti eszközök Szolgáltatónak nem felróható meghibásodásából eredő károkra. Nem terheli felelősség a Szolgáltatót szándékos vagy gondatlan rongálásból adódó késedelmes vagy hibás teljesítésért. A Szolgáltató kizárja felelősségétmentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a késedelem elkerülése, illetve a hibátlan teljesítés érdekében úgy járt el, ahogy az, az adott helyzetben elvárható. A Szolgáltató mentesül azon kár megtérítése alól, amely abból ered, hogy az Előfizető kárenyhítési kötelezettségét nem teljesítette. A kármegelőzési és kárenyhítési kötelezettség teljesítéseként az Előfizető köteles a szolgáltatót haladéktalanul értesíteni, ha észleli, hogy a Szolgáltató szolgáltatása nem vagy nem kielégítően működik. A Szolgáltató nem felel azokért a károkért és/vagy költségekért, melyek abból kifolyólag merülnek fel, hogy az Előfizető a fenti kötelezettségét nem, vagy csak késedelmesen teljesíti. A Szolgáltató által telepített modem és telefon adapter kizárólag a telepítés helyén, és a Szolgáltató által telepített módon használható, esetleges egyéb helyen, vagy módon való felhasználásáért a Szolgáltató semmilyen felelősséget nem vállal. A szolgáltatás megkezdésénél nem minősül késedelmes teljesítésnek, ha az Előfizető a Szolgáltatóval előzetesen egyeztetett időpontban a helyszíni szerelés feltételeit nem a Szerződésben meghatározott módonbiztosítja, vagy jogellenesen jár el. e) ha az Előfizető, vagy harmadik személy magatartása miatt a csatlakozás nem, vagy csak később valósulhat meg. A Szolgáltató mentesül a felelősségi körén belül keletkezettkártérítési felelősség alól, bizonyított károkért fizetendő kártérítést – ha a hatályos jogszabályokkal összhangban – korlátozhatja jogszabályban rögzítettek szerint az arra jogosult szervek, hatóságok rendelik el a vele szerződéses jogviszonyban álló ügyfelekkel szembenszolgáltatás(ok) szünetelését, illetve ha a szolgáltatás(ok) a hálózat karbantartása, felújítása, átalakítása, cseréje, korszerűsítése miatt - más műszaki megoldás hiányában - szünetel, és erről a Szolgáltató az Előfizetőket előzetesen tájékoztatta. A korlátozás mértéke Szolgáltató mindent megtesz a szolgáltatás mindenkori hatékonyságának és folyamatosságának biztosítása érdekében. A Szolgáltató nem tartozik felelősséggel azokért a károkért, amelyeket a szolgáltatása érdekkörei kívül eső meghibásodásából vagy elégtelenségéből adódtak, valamint egyéb, a szolgáltatás nyújtását befolyásoló külső tényezők bekövetkezéséből eredő, a szolgáltatást, illetőleg annak igénybevételét akadályozó, vagy gátló események (pl. áramkimaradás stb.); illetve ha a szolgáltatás lehetetlenülése, szünetelése, megszakadása a rendszerhez nem csatlakozó ingatlan tulajdonosainak a távközlő eszközök elhelyezéséhez szükséges hozzájárulásának hiánya miatt következik be. Nem minősül hibás teljesítésnek, különösen ha: • a hibát az Előfizető által választott díjcsomagtól függően eltérő lehethasznált végberendezés, vagy a telefon szolgáltatás hozzáférési pont és a végberendezés között elhelyezett eszköz, illetve az előfizetői szerződés feltételeinek nem megfelelő ilyen eszköz okozta • a hiba a telefon szolgáltatás hozzáférési ponthoz csatlakozó előfizetői tulajdonban lévő végberendezésben, vagy a telefon szolgáltatás hozzáférési pont és a végberendezés között elhelyezett eszközben van; • a hibát a végberendezés, vagy interfész nem rendeltetésszerű használata okozta; a korlátozás pontos összegét hibát felfedezését követően haladéktalanul nem jelentették be; a Szolgáltatási Szerződéshibát a Szolgáltató a hibaelhárítási időn belül elhárította; • az Előfizető nem biztosította a hibaelhárítás lehetőségét az érintett ingatlanon, feltéve, hogy a hiba elhárításához a bejutás szükséges; az általános szerződési feltételek szerint történt a szünetelés; az általános szerződési feltételek szerint történt a szolgáltatás-korlátozás; a hiba nem a Szolgáltató hálózatában keletkezett; • előre bejelentett karbantartás miatt szükséges üzemszünetek; • az Előfizető ingatlanán belül a Szolgáltató által kiépített hálózat a Szolgáltató előzetes engedélye nélkül került átalakításra; • a hiba elhárítása a Szolgáltató érdekkörén kívülálló ok miatt nem lehetséges. Ha az Előfizető a Szolgáltatónak a hibás teljesítéssel kapcsolatos állásfoglalását vitatja, a Nemzeti Hírközlési Hatósághoz, illetve a Szolgáltatási Szabályzat tartalmazhatja. A kártérítés korlátozása kiterjedhet vagyoni és nem vagyoni kárra, az elmaradt haszonra, költségekre (hatóságon belül a veszteségek és károk minden típusára), amely a Szolgáltató hibájából ered. A Szolgáltató kárfelelősségének esetleges korlátozása a Szolgáltatások díjából biztosított kedvezményekre tekintettel, a biztosított kedvezményekhez mérten, azzal arányos módon kerülhet megállapításraHírközlési Fogyasztói Jogok Képviselőjéhez fordulhat. Az élet és testi épségben okozott károkra a felelősség korlátozása nem terjedhet ki. f) A Szolgáltató felelős a rábízott dokumentumok és érvényességi láncok biztonságos megőrzéséért és a Szolgáltatási Szabályzatban leírt módon történő kezeléséért, amennyiben a dokumentumot sikeresen befogadtaelőfizetői szerződésből eredő igények egy év alatt évülnek el. A dokumentum befogadásáról Amennyiben a Szolgáltató a Szolgáltatási Szabályzat szerint értesítést küld az Ügyfélnek. Amennyiben a dokumentum befogadása hiba kijavítását átmeneti (meghatározott) ideig, vagy tartósan nem sikerestudja vállalni, úgy díjcsökkentést nyújt melynek mértéke havonta a Szolgáltató nem felel a dokumentum megőrzéséért, illetve kezeléséérthavi előfizetési díj legalább 15 %-a. g) Azt követően, hogy az Előfizető valamely dokumentum és érvényességi lánc törlését kérte, a Szolgáltató nem felel a dokumentum és a hozzá tartozó érvényességi lánc megőrzéséért, és a dokumentumhoz tartozó aláírások hitelességének biztosításáért. h) A Szolgáltató korlátozza felelősségét az érvényességi láncok és dokumentumok sérülése vagy megsemmisülése által okozott kár tekintetében. A korlátozás mértékét a Szolgáltatási Szerződés tartalmazza.

Appears in 1 contract

Samples: Telecommunications