Common use of A Szolgáltató kártérítési felelőssége Clause in Contracts

A Szolgáltató kártérítési felelőssége. A szerződés késedelmes vagy hibás teljesítése esetén a szolgáltató az előfizető vagyonában okozott értékcsökkenésért felel. Ez az a ténylegesen felmerült kár, amellyel az előfizető meglévő vagyona a szolgáltató károkozása következtében csökkent. Nem kell a szolgáltatónak megtérítenie az elmaradt hasznot, továbbá azt a kárpótlást vagy költséget, amely az előfizetőt ért teljes vagyoni és nem vagyoni hátrány csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez szükséges. Nem kell a szolgáltatónak megtérítenie a kárnak azt a részét, amely abból származott, hogy az előfizető a kár elhárítása, illetőleg csökkentése érdekében nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A kármegelőzési és kárenyhítési kötelezettség teljesítéseként az előfizető vállalja, hogy a szolgáltatót haladéktalanul értesíti, ha észleli, hogy a szolgáltató szolgáltatása nem vagy nem kielégítően működik. A szolgáltató nem felel azokért a károkért és/vagy költségekért, melyek abból eredően merülnek fel, hogy az előfizető a fenti kötelezettségét nem, vagy csak késedelmesen teljesíti. A szolgáltató mindent megtesz a szolgáltatás mindenkori hatékonyságának és folyamatosságának biztosítása érdekében. A szolgáltató a jelen szerződés alapján nem tartozik felelősséggel azokért a károkért, amelyeket a szolgáltatás érdekkörén kívül eső meghibásodásából vagy elégtelenségéből adódtak. Amennyiben a szolgáltatás hibája, hibás működése más szolgáltató (előfizetői hozzáférést biztosító távközlési szolgáltató) hatáskörében felmerülő hiba miatt következett be, úgy a szolgáltató vállalja, hogy erről mind az érintett szolgáltatót, mind az előfizetőt értesíti. A szolgáltatót nem terheli kártérítési kötelezettség azokban az esetekben, amikor a szerződés teljesítésében a működési körén kívül eső, elháríthatatlan körülmények (vis maior) akadályozzák, Ilyen körülmények különösen: háborús cselekmények, lázadás, szabotázs, merénylet, súlyos energia-ellátási zavar, természeti katasztrófa, munkabeszüntetés, a honvédelmi törvény vagy a rendőrségi törvény alapján feljogosított szervek rendelkezésére tett intézkedés.

Appears in 4 contracts

Samples: General Terms and Conditions, Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek

A Szolgáltató kártérítési felelőssége. A szerződés késedelmes vagy hibás teljesítése esetén (a) a szolgáltató az előfizető vagyonában okozott értékcsökkenésért felel. Ez az felelősséget vállal minden olyan a ténylegesen felmerült kárvendéget ért kárért, amellyel az előfizető meglévő vagyona amely a szállodáján belül, a maga, vagy alkalmazottai hibájából következett be. (b) a szolgáltató károkozása következtében csökkent. Nem kell felelőssége nem terjed ki azon káreseményekre, amelyek a szolgáltatónak megtérítenie az elmaradt hasznotszolgáltató alkalmazottainak és vendégeinek körén kívül eső elháríthatatlan ok miatt következtek be, továbbá azt vagy azokat a kárpótlást vendég, vagy költséget, amely az előfizetőt ért teljes vagyoni és nem vagyoni hátrány csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez szükséges. Nem kell a szolgáltatónak megtérítenie felügyelete alá tartozók okoztak. (c) a kárnak azt szolgáltató fenntartja magának a részét, amely abból származott, hogy az előfizető a kár elhárítása, illetőleg csökkentése érdekében nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A kármegelőzési és kárenyhítési kötelezettség teljesítéseként az előfizető vállaljajogot, hogy a szolgáltatót haladéktalanul értesíti, ha észleli, hogy szállodán belül kijelöljön olyan helye(ke)t ahová a vendég nem léphet be. A szolgáltató szolgáltatása nem vagy nem kielégítően működikköteles az ilyen helyeket jól láthatóan megjelölni. A szolgáltató nem felel azokért vállal felelősséget olyan károkért, amelyek azon helye(ke)n érik a károkért és/vagy költségekért, melyek abból eredően merülnek fel, hogy az előfizető a fenti kötelezettségét nemvendéget, vagy a felügyelete alatt állókat, ahová a vendég nem léphet be. (d) a szolgáltató kártérítési felelőssége csak késedelmesen teljesíti. A akkor áll fenn, ha azt a kár bekövetkezését követően a szükséges adatokkal azonnal jelenti a szolgáltató mindent megtesz recepcióján. (e) a szolgáltatás mindenkori hatékonyságának és folyamatosságának biztosítása érdekében. A szolgáltató felelősséget vállal a vendéget ért mindazon kárért, amelyet a vendég dolgainak elvesztése, elpusztulása vagy megsérülése miatt szenved, abban az esetben, ha a vendég a szolgáltató által kijelölt, illetőleg az általában erre rendelt helyen, vagy a szobájának széfjében helyezett el, vagy amelyet a vendég a szolgáltató olyan alkalmazottjának adott át, akit a dolgai átvételére jogosultnak tarthatott. (f) a szolgáltató a jelen szerződés alapján nem tartozik felelősséggel azokért vendég értéktárgyának, értékpapírjának vagy készpénzének elvesztéséért, elpusztulásáért, vagy megsérüléséért csak akkor felelős, ha azt kifejezetten átvette, vagy a károkért, amelyeket a szolgáltatás érdekkörén kívül eső meghibásodásából vagy elégtelenségéből adódtak. Amennyiben a szolgáltatás hibája, hibás működése más szolgáltató (előfizetői hozzáférést biztosító távközlési szolgáltató) hatáskörében felmerülő hiba miatt kár olyan okból következett be, úgy amelyért az általános szabályok szerint felelősséggel tartozik. Ebben az esetben a bizonyítási kötelezettség a vendéget terheli. (g) a szolgáltató vállaljafelelőssége nem terjed ki a szerződő fél csomagjaira és azok tartalmára érkezés és elutazás alkalmával, hogy erről mind az érintett szolgáltatótki és berakodáskor, mind az előfizetőt értesíti. A szolgáltatót nem terheli továbbá a szobába és onnan történő szállítás során. (h) a szolgáltató kártérítési kötelezettség azokban az esetekben, amikor felelősségének mértéke a szerződés teljesítésében a működési körén kívül eső, elháríthatatlan körülmények (vis maior) akadályozzák, Ilyen körülmények különösen: háborús cselekmények, lázadás, szabotázs, merénylet, súlyos energia-ellátási zavar, természeti katasztrófa, munkabeszüntetés, a honvédelmi törvény vagy a rendőrségi törvény alapján feljogosított szervek rendelkezésére tett intézkedésszerinti napi szobaár összegének legfeljebb tízszerese.

Appears in 2 contracts

Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek

A Szolgáltató kártérítési felelőssége. A szerződés késedelmes Szolgáltató felelősséget vállal minden olyan, a Vendéget ért kárért, mely az Apartmanon belül, a Szolgáltató, vagy hibás teljesítése esetén annak alkalmazottai hibájából következett be. A Szolgáltató felelőssége nem terjed ki azokra a szolgáltató káreseményekre, amelyek a Szolgáltató alkal- mazottainak és vendégeinek körén kívül eső elháríthatatlan ok miatt következtek be, vagy azokat a vendég maga okozta. A Szolgáltató az előfizető vagyonában okozott értékcsökkenésért felelApartmanon kívül történt esetleges kárért, sérülésért a Szolgáltató felelősséget nem vállal. Ez A Vendégnek az a ténylegesen felmerült kárőt ért kárt azonnal jelentenie kell az Apartman üzemeltetőjének, amellyel az előfizető meglévő vagyona a szolgáltató károkozása következtében csökkent. Nem és minden szükséges adatot rendelkezésére kell a szolgáltatónak megtérítenie az elmaradt hasznot, továbbá azt a kárpótlást vagy költségetbocsátania, amely az előfizetőt ért teljes vagyoni és nem vagyoni hátrány csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez a káreset körülményeinek tisztázásá- hoz, esetleg a rendőrségi jegyzőkönyv felvételéhez/rendőrségi eljáráshoz szükséges. Nem kell A Szolgáltató felelősséget vállal azért a szolgáltatónak megtérítenie kárért is, amelyet a kárnak azt megszálló Vendég dolgainak elveszése, elpusztulása vagy megsérülése folytán szenved el, abban az esetben, ha a részétVendég a Szolgáltató által kijelölt, illetőleg általában erre rendelt helyen, pl. a szobaszéfben vagy a szobájában helyezett el. Ilyen esetekben a bizonyítás a Vendéget terheli. A kártérítés maximális mértéke a Szerződés szerinti napi Apartman ár összegének az ötszöröse, kivéve, ha a kár ennél kisebb értéket képvisel. Azon ok, vagy körülmény (például; háború, tűz, árvíz, időjárásbeli viszontagság, áramhiány, sztrájk bekövetkezése), amely abból származottfelett a Felek nem bírnak ellenőrzéssel (vis major), bármely Felet felmentik a Szerződésből eredő kötelességeik teljesítése alól, amíg ezen ok vagy körül- mény fennáll. A Felek egyetértenek abban, hogy az előfizető a kár elhárítása, illetőleg csökkentése érdekében nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A kármegelőzési és kárenyhítési kötelezettség teljesítéseként az előfizető vállaljaminden tőlük telhetőt megtesznek annak érdekében, hogy ezen okok és körülmények bekövetkeztének lehetőségét a szolgáltatót haladéktalanul értesítilehető legalacsonyabb szintre szorítsák, ha észleliés az ezáltal okozott kárt vagy késedelmet a lehető leg- hamarabb elhárítsák, hogy a szolgáltató szolgáltatása nem vagy nem kielégítően működik. A szolgáltató nem felel azokért a károkért és/vagy költségekért, melyek abból eredően merülnek fel, hogy az előfizető a fenti kötelezettségét nem, vagy csak késedelmesen teljesíti. A szolgáltató mindent megtesz a szolgáltatás mindenkori hatékonyságának és folyamatosságának biztosítása érdekében. A szolgáltató a jelen szerződés alapján nem tartozik felelősséggel azokért a károkért, amelyeket a szolgáltatás érdekkörén kívül eső meghibásodásából vagy elégtelenségéből adódtak. Amennyiben a szolgáltatás hibája, hibás működése más szolgáltató (előfizetői hozzáférést biztosító távközlési szolgáltató) hatáskörében felmerülő hiba miatt következett be, úgy a szolgáltató vállalja, hogy erről mind az érintett szolgáltatót, mind az előfizetőt értesíti. A szolgáltatót nem terheli kártérítési kötelezettség azokban az esetekben, amikor a szerződés teljesítésében a működési körén kívül eső, elháríthatatlan körülmények (vis maior) akadályozzák, Ilyen körülmények különösen: háborús cselekmények, lázadás, szabotázs, merénylet, súlyos energia-ellátási zavar, természeti katasztrófa, munkabeszüntetés, a honvédelmi törvény vagy a rendőrségi törvény alapján feljogosított szervek rendelkezésére tett intézkedéshelyrehozzák.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

A Szolgáltató kártérítési felelőssége. A 18.1.1 Előfizetői szerződés késedelmes vagy hibás teljesítése esetén a szolgáltató az előfizető Előfizető vagyonában okozott értékcsökkenésért felelfelelős. Ez alatt azt az a ténylegesen felmerült kárértéket kell érteni, amellyel az előfizető Előfizető meglévő vagyona a szolgáltató Szolgáltató károkozása következtében csökkentcsökken. Nem kell a szolgáltatónak megtérítenie megtéríteni az elmaradt hasznot, továbbá azt a kárpótlást vagy költséget, amely az előfizetőt Előfizetőt ért teljes vagyoni és nem vagyoni hátrány csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez szükséges. Nem kell a szolgáltatónak Szolgáltatónak megtérítenie a kárnak azt a részét, amely abból származott, hogy az előfizető Előfizető a kár elhárítása, illetőleg csökkentése érdekében nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. . 18.1.2 Az értékcsökkenésért, illetve a kötbérterhes szolgáltatási kötelezettségért való felelősség a késedelem, illetve hibás teljesítés esetén a hiba bejelentésétől számított 3 munkanap elteltével kezdődik, ha nincs rá külön megállapodás az Előfizetői Szerződésben. 18.1.3 A kármegelőzési és kárenyhítési kötelezettség teljesítéseként az előfizető vállaljaSzolgáltató felelőssége felróhatósága esetén áll fenn, azaz a szolgáltató mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a szolgáltatót haladéktalanul értesítihatáridőben történő, illetve hibátlan teljesítés érdekében úgy járt el, ahogyan az, az adott helyzetben általában elvárható. Nem minősül a Szolgáltató részéről felróható magatartásnak - különös tekintettel - az, ha észleli, hogy a szolgáltató szolgáltatása nem vagy nem kielégítően működik. A szolgáltató nem felel azokért a károkért és/vagy költségekért, melyek abból eredően merülnek fel, hogy az előfizető a fenti kötelezettségét nem, vagy csak késedelmesen teljesíti. A szolgáltató mindent megtesz a szolgáltatás mindenkori hatékonyságának és folyamatosságának biztosítása érdekébenhibája más érintett szolgáltató hálózatán vagy Előfizető érdekkörében, illetve nekik felróható okból következik be. A szolgáltató Az Előfizető, amennyiben vitatja a jelen szerződés alapján nem tartozik felelősséggel azokért Szolgáltató állásfoglalását a károkért, amelyeket a szolgáltatás érdekkörén kívül eső meghibásodásából hibás vagy elégtelenségéből adódtak. Amennyiben a szolgáltatás hibája, hibás működése más szolgáltató (előfizetői hozzáférést biztosító távközlési szolgáltató) hatáskörében felmerülő hiba miatt következett be, úgy a szolgáltató vállalja, hogy erről mind az érintett szolgáltatót, mind az előfizetőt értesíti. A szolgáltatót nem terheli kártérítési kötelezettség azokban az esetekben, amikor a szerződés teljesítésében a működési körén kívül eső, elháríthatatlan körülmények (vis maior) akadályozzák, Ilyen körülmények különösen: háborús cselekmények, lázadás, szabotázs, merénylet, súlyos energia-ellátási zavar, természeti katasztrófa, munkabeszüntetéscsökkent értékű teljesítéssel kapcsolatban, a honvédelmi törvény vagy Hírközlési Fogyasztói Jogok Képviselőjéhez, a rendőrségi törvény alapján feljogosított szervek rendelkezésére tett intézkedésterületileg illetékes Fogyasztóvédelmi Felügyelőséghez, Gazdasági Versenyhivatalhoz, a Gazdasági Kamarák mellett működő Békéltető Testülethez valamint bírósághoz fordulhat jogorvoslatért.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

A Szolgáltató kártérítési felelőssége. A szerződés késedelmes vagy hibás teljesítése esetén a szolgáltató az előfizető vagyonában okozott értékcsökkenésért nem felel. Ez az a ténylegesen felmerült kár, amellyel az előfizető meglévő vagyona a szolgáltató károkozása következtében csökkent. Nem kell a szolgáltatónak megtérítenie az elmaradt hasznot, továbbá azt a kárpótlást vagy költséget, amely az előfizetőt ért teljes vagyoni és nem vagyoni hátrány csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez szükséges. A szolgáltatások ellenértékeként meghatározott díjak a felelősség ezen korlátozására tekintettel lettek megállapítva, így azok annak megfelelő ellenszolgáltatását képezik. Nem kell a szolgáltatónak megtérítenie a kárnak azt a részét, amely abból származott, hogy az előfizető a kár elhárítása, illetőleg csökkentése érdekében nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A kármegelőzési és kárenyhítési kötelezettség teljesítéseként az előfizető vállalja, hogy a szolgáltatót haladéktalanul értesíti, ha észleli, hogy a szolgáltató szolgáltatása nem vagy nem kielégítően működik. A szolgáltató nem felel azokért a károkért és/vagy költségekért, melyek abból eredően merülnek fel, hogy az előfizető a fenti kötelezettségét nem, vagy csak késedelmesen teljesíti. A szolgáltató mindent megtesz a szolgáltatás mindenkori hatékonyságának és folyamatosságának biztosítása érdekében. A szolgáltató a jelen szerződés alapján nem tartozik felelősséggel azokért a károkért, amelyeket a szolgáltatás érdekkörén kívül eső meghibásodásából vagy elégtelenségéből adódtak. Amennyiben a szolgáltatás hibája, hibás működése más szolgáltató (előfizetői hozzáférést biztosító távközlési szolgáltató) hatáskörében felmerülő hiba miatt következett be, úgy a szolgáltató vállalja, hogy erről mind az érintett szolgáltatót, mind az előfizetőt értesíti. A szolgáltatót nem terheli kártérítési kötelezettség azokban az esetekben, amikor a szerződés teljesítésében a működési körén kívül eső, elháríthatatlan körülmények (vis maior) akadályozzák, Ilyen körülmények különösen: háborús cselekmények, lázadás, szabotázs, merénylet, súlyos energia-ellátási zavar, természeti katasztrófa, munkabeszüntetés, a honvédelmi törvény vagy a rendőrségi törvény alapján feljogosított szervek rendelkezésére tett intézkedés, továbbá isten cselekedetei.

Appears in 1 contract

Samples: Helyhez Kötött Távbeszélő Szolgáltatás Szerződés