A Szolgáltatónál alkalmazott Hűségszerződésekre és Hűségnyilatkozatokra vonatkozó szabályozás mintaszakaszok

A Szolgáltatónál alkalmazott Hűségszerződésekre és Hűségnyilatkozatokra vonatkozó szabályozás. Az ÁSZF jelen fejezete a Szolgáltató által általában alkalmazott hűségszerződésekre és hűségnyilatkozatokra vonatkozó szabályozás. A szabályozás a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium és a Hírközlési Fogyasztói Jogok Képviselője kezdeményezésére a Gazdasági Versenyhivatal, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság és a Nemzeti Hírközlési hatóság közreműködésével született, a Szolgáltatók részére a hűségnyilatkozatos Előfizetői Szerződésre vonatkozó tájékoztatás és ajánlat egyes feltételeinek és alkalmazott szabályainak meghatározására vonatkozó ajánlás (a továbbiakban: Ajánlás) figyelembevételével készült.
A Szolgáltatónál alkalmazott Hűségszerződésekre és Hűségnyilatkozatokra vonatkozó szabályozás. A Szolgáltató - üzleti gyakorlat szerint - hűségszerződés kötésének lehetőségét jellemzően valamilyen akció keretében - az akcióban való részvétel feltételeként - kínálja fel az Előfizetők számára, illetve valamely akcióban való részvétel feltételeként hűségszerződés kötését kívánja meg az Előfizetőtől. A Szolgáltató vállalja, hogy a hűségszerződést kötni nem kívánó fogyasztók, Előfizetők, igénylők részére fenntart hűségnyilatkozat nélküli Előfizetői Szerződésre vonatkozó konstrukciókat, azaz biztosítja, hogy az ÁSZF-ben meghatározott listaáron bárki (a technikai megvalósíthatóságtól függően) hűségszerződés vállalása nélkül szerződést köthessen az akcióban szereplő csomagra. Ebben az esetben azonban Szolgáltató nem köteles a hűségszerződésben kínált kedvezményeket biztosítani, hanem az ÁSZF-ben feltüntetett árakat, díjakat stb. jogosult alkalmazni, továbbá az Előfizetőt az ÁSZF egyéb rendelkezéseiben meghatározott jogok illetik és kötelezettségek terhelik.
A Szolgáltatónál alkalmazott Hűségszerződésekre és Hűségnyilatkozatokra vonatkozó szabályozás. A Szolgáltató - üzleti gyakorlat szerint - hűségszerződés kötésének lehetőségét jellemzően valamilyen akció keretében - az akcióban való részvétel feltételeként - kínálja fel az Előfizetők számára, illetve valamely akcióban való részvétel feltételeként hűségszerződés kötését kívánja meg az Előfizetőtől. A Szolgáltató vállalja, hogy a hűségszerződést kötni nem kívánó fogyasztók, Előfizetők, igénylők részére fenntart hűségnyilatkozat nélküli Előfizetői Szerződésre vonatkozó konstrukciókat, azaz biztosítja, hogy az ÁSZF-ben meghatározott listaáron bárki (a technikai megvalósíthatóságtól függően) hűségszerződés vállalása nélkül szerződést köthessen az akcióban szereplő csomagra. Ebben az esetben azonban Szolgáltató nem köteles a hűségszerződésben kínált kedvezményeket biztosítani, hanem az ÁSZF-ben feltüntetett árakat, díjakat stb. jogosult alkalmazni, továbbá az Előfizetőt az ÁSZF egyéb rendelkezéseiben meghatározott jogok illetik és kötelezettségek terhelik. A hálózat kiépítésével, átépítésével, az előfizetői szolgáltatások műszaki minőségével, a hibabejelentő szolgálat működtetésével kapcsolatos vita esetén Felek az Nemzeti Hírközlési Hatóság Hivatalához (NHH) vagy a Hírközlési Fogyasztói Jogok Képviselőjéhez jogosultak fordulni. Cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx xxxx 00-00. Telefon: +00 (0) 000-0000 Az ügyfélszolgálat működtetésével (panaszügyintézés, díjreklamáció, kötbér, kártérítés, stb.) kapcsolatos vita esetén: Cím: 1088 Budapest, József krt. 6. Telefon: +00 (0) 000-0000 A szolgáltatónak a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. Törvénybe ütköző magatartása esetén: Cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxxx 0. Telefon: +00 (0) 000-0000 Az első fokon illetékes bírósági fórum: Az előfizetői jogviszonyból eredő esetleges jogvitáknál a felek kikötik a Szegedi Városi Bíróság kizárólagos illetékességét: Cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xx 00/x. Telefon: +00 (0) 000-0000 Területileg illetékes megyei Nemzeti Fogyasztóvédelmi hatóság hivatalainak elérhetőségei: xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxx/xxxxxxxxxxx/xxxxxxxx/xxxxxxxx/xxxxxxxx_xxxx.xxxx
A Szolgáltatónál alkalmazott Hűségszerződésekre és Hűségnyilatkozatokra vonatkozó szabályozás. 54 15.1. A hűségnyilatkozat és a hűségszerződés fogalma 54

Related to A Szolgáltatónál alkalmazott Hűségszerződésekre és Hűségnyilatkozatokra vonatkozó szabályozás

  • A határozott idejű előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó különös szabályok 2.1.5.1. A határozott idejű előfizetői szerződés megkötését megelőzően a Szolgáltató igazolható módon köteles tájékoztatni az Előfizetőt a határozott idejű előfizetői szerződés teljes időtartama alatt minimálisan terhelő valamennyi költség összegéről szolgáltatásonként, vagy szolgáltatáselemenként külön-külön, valamint összesítve. Költség különösen az előfizetői szerződés keretében a belépési díj, a díjcsomag havi vagy időszaki díja, valamint az előfizetői szerződéssel összefüggő elektronikus hírközlő eszközre vonatkozó polgári jogi jogviszony keretében végberendezés vagy egyéb eszköz értékesítése esetén a végberendezés vagy egyéb eszköz ára, részletvétel esetén a kezdőrészlet, a további részletek, a kamatok és egyéb díjak megjelölésével, bérbeadása esetén a bérleti díj, használatának más módon történő átengedése esetén a használati díj. A tájékoztatás elmaradása esetén az előfizetői szerződésben az Előfizetőt érintő, a határozott idejű előfizetői szerződésből eredő bármilyen hátrányos jogkövetkezményt megállapító szerződéses rendelkezés semmis.

  • A jognyilatkozatok (bejelentések, értesítések) alaki követelményei és hatályosságának feltételei XVII.1. A biztosítási szerződés alanyai szerződéses nyilatkozataikat az alábbiakban meghatározott módon és formában tehetik meg, azok csak ilyen alakban érvényesek: – a biztosító címére megküldött és aláírt postai levél, – a biztosító által megjelölt és közzétett faxszámra elküldött és aláírással ellátott faxküldemény, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött szkennelt és aláírással ellátott okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött nyilatkozat, amennyiben a nyilatkozatot tevő ügyfél az elektronikus kommunikációhoz előzetesen hozzájárulását adta, és a nyilatkozatot a hozzájárulás során közölt elektronikus levelezési címről továbbítja a biztosító felé, – a biztosító bármely ügyfélszolgálatán személyesen vagy más által leadott, aláírt okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett telefonszámon megtett nyilatkozat, azon jognyilatkozatok kivételével, amelyek tekintetében a telefo- non történő jognyilatkozattételt a biztosító csak külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén teszi lehetővé, – egyes, a biztosító által meghatározott szerződésekre vonatkozó jognyilatkozatok tekintetében, külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén, a biztosító által működtetett internetes szerződéskezelő és ügyfélszolgálati rendszerben (Szerződéseim rendszer) megtett és a biztosító által rögzített, archivált nyilatkozat, – egyes, a biztosító által meghatározott szerződésekre vonatkozó jognyilatkozatok tekintetében, külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén a biztosító Telefonos ügyfélszolgálata útján megtett és a biztosító által hangfelvételen rögzített nyilatkozat formájában. A nyilatkozattételi lehetőséget a biztosító egyes szerződések és nyilatkozattípusok esetében fentiektől eltérően határozhatja meg, illetve továb- bi rendelkezéseket határozhat meg, melyeket a szerződésre vonatkozó általános, vagy különös szerződési feltételek, vagy a felek között külön e tárgyban létrejött megállapodás tartalmaz. A biztosítási esemény bejelentésére és határidejére vonatkozó rendelkezéseket a biztosítási szerződésre vonatkozó általános és különös szer- ződési feltételek tartalmazzák.

  • A szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei, a szolgáltatás igénybevételének korlátai 2.1.3.1. A szolgáltatás igénybevételének műszaki feltétele a kiépített kábeltelevízió hálózat,jogi feltétele az írásban megkötött előfizetői szerződés. A szolgáltatás igénybevételéhez a 4.4. pont szerinti elektronikus hírközlési végberendezés is szükséges, és amelynek hiánya vagy alkalmatlansága esetén az Előfizető a saját felelősségére köt előfizetői szerződést. A Szolgáltató kötelezettsége nem terjed ki a végberendezés szolgáltatására.

  • A Szolgáltató egyoldalú szerződésmódosítása (1) A Szolgáltató az Egyedi előfizetői szerződést egyoldalúan kizárólag az Eht-ban meghatározott keretek között, az ÁSZF-ben vagy az Egyedi előfizetői szerződésben írt feltételek fennállása esetén, az ÁSZF egyoldalú módosítása útján módosíthatja.

  • Az Előfizetőnek a Szolgáltatás Igénybevételével Kapcsolatos Egyéb Kötelezettségei Az Előfizető és a Szolgáltató az Előfizetői Szerződés fennállása alatt kölcsönösen együttműködnek.

  • A fogyasztó elállási nyilatkozatának érvényessége Az elállási jogot határidőben érvényesítettnek kell tekinteni, ha a fogyasztó nyilatkozatát határidőn belül elküldi. A határidő 14 nap. A fogyasztót terheli annak bizonyítása, hogy az elállás jogát e rendelkezéssel összhangban gyakorolta. Az Eladó a fogyasztó elállási nyilatkozatát annak megérkezését követően köteles elektronikus adathordozón visszaigazolni.

  • A hibabejelentések nyilvántartásba vételére és a hibaelhárítására vonatkozó eljárás 6.1.2.1. A Szolgáltató a hibabejelentéseket, a hibabehatároló eljárás eredményét és a hibaelhárítás alapján tett intézkedéseket visszakövethető módon hangfelvétellel vagy egyéb elektronikus úton rögzíti, és az adatkezelési szabályok betartásával azt a hiba elhárításától számított egy évig megőrzi.

  • Szolgáltatási kötelezettség b /1. Ha a különös biztosítási feltételek- ben meghatározott biztosítási esemény bekövetkezik, a biztosító a különös biztosítási feltételekben meghatározott szolgáltatást köteles teljesíteni. A biztosító • a kárbejelentésben foglaltak, • a feltételek szerint szükséges, a biz- tosított által benyújtott dokumentu- mok, valamint • helyszíni szemle esetén a helyszíni szemledokumentumok alapján állapítja meg a szolgáltatási összeget.

  • A szolgáltatás igénybevételének módja Az igénylő a Szolgáltatónál erre a célra rendszeresített formanyomtatványon benyújtja ISDN szolgáltatásra vonatkozó igényét, amelyben pontosan megjelöli a kért szolgáltatást és nyilatkozik, hogy hozzájárulását adja ahhoz, hogy az általa megjelölt felszerelési helyen Szolgáltató a szükséges méréseket elvégezze, ennek érdekében az igénylő biztosítja Szolgáltató részére az ingatlanra történő bejutást valamint a mérés elvégzéséhez műszakilag indokolt feltételeket. - Az ISDN szolgáltatás egyedi előfizetői szerződés alapján vehető igénybe. A szerződéskötésre az ÁSZF általános szabályai az irányadók.

  • Ügyfélkapcsolat Hibaelhárítás Panaszkezelés Jogviták 6.1. A vállalt hibaelhárítási célértékek, a hibabejelentések nyilvántartásba vételére és a hibaelhárítására vonatkozó eljárás