A számhordozással kapcsolatos eljárás részletes szabályai. (1) A Szolgáltató biztosítja Xxxxxxxxxxxxx a számhordozhatóságot azon társszolgáltatók tekintetében, amelyekkel erre hálózati szerződést kötött. Ha az Előfizető – a felhasználás földrajzi helyének megváltoztatása nélkül - másik helyhez kötött telefon szolgáltatót választ, akkor a Szolgáltatónál használt földrajzi vagy nem földrajzi telefonszámát átviheti az új szolgáltatóhoz, amennyiben ennek feltételei fennállnak. (2) Az átvevő szolgáltató köteles elfogadni az előfizetői szám megtartására vonatkozó előfizetői igényt, amennyiben az Előfizető megfelel az átvevő szolgáltató általános szerződési feltételeiben foglaltaknak. (3) Az előfizető az átadó szolgáltatóval fennálló előfizetői szerződésében szereplő valamennyi számra vagy egyes számokra kérheti a számhordozást. Egy adott hálózati végponthoz rendelt egybefüggő számtartomány részlegesen is hordozásra kerülhet. A többféle szolgáltatást tartalmazó (multi-play) szolgáltatás csomagok egyidejű átadásával az előfizetői hurok átengedésével, vagy országos bitfolyam hozzáféréssel együtt megvalósuló számhordozás a kedvezményes díjazású szolgáltatás, a díjmentes szolgáltatás, az emelt díjas, díjkorlátos szolgáltatás, az emelt díjas, díjkorlátmentes szolgáltatás és a tízet meghaladó számot magában foglaló üzleti előfizetés számainak hordozása, valamint egybefüggő számtartomány részleges hordozása esetében a számhordozás időzítése és végrehajtása érdekében - az átadó szolgáltató indoklással ellátott kérése esetén - az átvevő szolgáltató köteles az átadó szolgáltatóval egyeztetni. Egybefüggő számtartomány számainak részleges hordozása esetén az egybefüggő számmező feloldását, hordozott és nem hordozott számok beállítását az átadó szolgáltató köteles a számhordozás illetve a számtartomány átadás számátadási időablakában elvégezni. (4) Az előfizetőnek - az új előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó igénybejelentésével egyidejűleg - az átvevő szolgáltató részére kell bejelentenie számhordozási igényét. Amennyiben az előfizetői szerződés megkötésének feltételei teljesülnek, az igénybejelentés során a.) az átvevő szolgáltató azonosítja az előfizetőt és új előfizetői szerződést köt, b.) az átvevő szolgáltató és az előfizető megállapodnak a számhordozásról, egybefüggő számtartomány részleges hordozása esetén az elhordozni kívánt számokról és a számátadási időablakról, amely alatt a számhordozás megtörténik, c.) az előfizető az átvevő szolgáltatónak megbízást ad a számhordozás lebonyolítására. (5) A számhordozást kérő előfizetőt az átvevő szolgáltató az általános szerződési feltételeiben meghatározott módon az előfizetői szám (telefonszám) és az átadó szolgáltatóval kötött előfizetői szerződésben foglalt adatok alapján azonosítja, amelyet a következő okiratok alapján ellenőriz, illetve az előfizetőt előfizetői szerződés hiányában a következő okiratok alapján azonosítja: a.) természetes személy esetében:
Appears in 14 contracts
Samples: General Terms and Conditions, General Terms and Conditions, General Terms and Conditions
A számhordozással kapcsolatos eljárás részletes szabályai. (1) A Szolgáltató biztosítja Xxxxxxxxxxxxx a számhordozhatóságot azon társszolgáltatók tekintetében, amelyekkel erre hálózati szerződést kötött. Ha az Előfizető – a felhasználás földrajzi helyének megváltoztatása nélkül - másik helyhez kötött telefon szolgáltatót választ, akkor a Szolgáltatónál használt földrajzi vagy nem földrajzi telefonszámát átviheti az új szolgáltatóhoz, amennyiben ennek feltételei fennállnak.
(2) Az átvevő szolgáltató köteles elfogadni az előfizetői szám megtartására vonatkozó előfizetői igényt, amennyiben az Előfizető megfelel az átvevő szolgáltató általános szerződési feltételeiben foglaltaknak.
(3) Az előfizető az átadó szolgáltatóval fennálló előfizetői szerződésében szereplő valamennyi számra vagy egyes számokra kérheti a számhordozást. Egy adott hálózati végponthoz rendelt egybefüggő számtartomány részlegesen is hordozásra kerülhet. A többféle szolgáltatást tartalmazó (multi-play) szolgáltatás csomagok egyidejű átadásával az előfizetői hurok átengedésével, vagy országos bitfolyam hozzáféréssel együtt megvalósuló számhordozás a kedvezményes díjazású szolgáltatás, a díjmentes szolgáltatás, az emelt díjas, díjkorlátos szolgáltatás, az emelt díjas, díjkorlátmentes szolgáltatás és a tízet meghaladó számot magában foglaló üzleti előfizetés számainak hordozása, valamint egybefüggő számtartomány részleges hordozása esetében a számhordozás időzítése és végrehajtása érdekében - az átadó szolgáltató indoklással ellátott kérése esetén - az átvevő szolgáltató köteles az átadó szolgáltatóval egyeztetni. Egybefüggő számtartomány számainak részleges hordozása esetén az egybefüggő számmező feloldását, hordozott és nem hordozott számok beállítását az átadó szolgáltató köteles a számhordozás illetve a számtartomány átadás számátadási időablakában elvégezni.
(4) Az előfizetőnek - az új előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó igénybejelentésével egyidejűleg - az átvevő szolgáltató részére kell bejelentenie számhordozási igényét. Amennyiben az előfizetői szerződés megkötésének feltételei teljesülnek, az igénybejelentés során
a.a) az átvevő szolgáltató azonosítja az előfizetőt és új előfizetői szerződést köt,
b.b) az átvevő szolgáltató és az előfizető megállapodnak a számhordozásról, egybefüggő számtartomány részleges hordozása esetén az elhordozni kívánt számokról és a számátadási időablakról, amely alatt a számhordozás megtörténik,
c.c) az előfizető az átvevő szolgáltatónak megbízást ad a számhordozás lebonyolítására.
(5) A számhordozást kérő előfizetőt az átvevő szolgáltató az általános szerződési feltételeiben meghatározott módon az előfizetői szám (telefonszám) és az átadó szolgáltatóval kötött előfizetői szerződésben foglalt adatok alapján azonosítja, amelyet a következő okiratok alapján ellenőriz, illetve az előfizetőt előfizetői szerződés hiányában a következő okiratok alapján azonosítja:
a.a) természetes személy esetében:
Appears in 10 contracts
Samples: General Terms and Conditions, General Terms and Conditions for Electronic Communications and Media Services, General Terms and Conditions
A számhordozással kapcsolatos eljárás részletes szabályai. (1) A Szolgáltató biztosítja Xxxxxxxxxxxxx Előfizetőinek a számhordozhatóságot azon társszolgáltatók tekintetében, amelyekkel erre hálózati szerződést kötött. Ha az Előfizető – a felhasználás földrajzi helyének megváltoztatása nélkül - másik helyhez kötött telefon szolgáltatót választ, akkor a Szolgáltatónál használt földrajzi vagy nem földrajzi telefonszámát átviheti az új szolgáltatóhoz, amennyiben ennek feltételei fennállnak.
(2) Az átvevő szolgáltató köteles elfogadni az előfizetői szám megtartására vonatkozó előfizetői igényt, amennyiben az Előfizető megfelel az átvevő szolgáltató általános szerződési feltételeiben foglaltaknak.
(3) Az előfizető az átadó szolgáltatóval fennálló előfizetői szerződésében szereplő valamennyi számra vagy egyes számokra kérheti a számhordozást. Egy adott hálózati végponthoz rendelt egybefüggő számtartomány részlegesen is hordozásra kerülhet. A többféle szolgáltatást tartalmazó (multi-play) szolgáltatás csomagok egyidejű átadásával az előfizetői hurok átengedésével, vagy országos bitfolyam hozzáféréssel együtt megvalósuló számhordozás a kedvezményes díjazású szolgáltatás, a díjmentes szolgáltatás, az emelt díjas, díjkorlátos szolgáltatás, az emelt díjas, díjkorlátmentes szolgáltatás és a tízet meghaladó számot magában foglaló üzleti előfizetés számainak hordozása, valamint egybefüggő számtartomány részleges hordozása esetében a számhordozás időzítése és végrehajtása érdekében - az átadó szolgáltató indoklással ellátott kérése esetén - az átvevő szolgáltató köteles az átadó szolgáltatóval egyeztetni. Egybefüggő számtartomány számainak részleges hordozása esetén az egybefüggő számmező feloldását, hordozott és nem hordozott számok beállítását az átadó szolgáltató köteles a számhordozás illetve a számtartomány átadás számátadási időablakában elvégezni.
(4) Az előfizetőnek - az új előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó igénybejelentésével egyidejűleg - az átvevő szolgáltató részére kell bejelentenie számhordozási igényét. Amennyiben az előfizetői szerződés megkötésének feltételei teljesülnek, az igénybejelentés során
a.) az átvevő szolgáltató azonosítja az előfizetőt és új előfizetői szerződést köt,
b.) az átvevő szolgáltató és az előfizető megállapodnak a számhordozásról, egybefüggő számtartomány részleges hordozása esetén az elhordozni kívánt számokról és a számátadási időablakról, amely alatt a számhordozás megtörténik,
c.) az előfizető az átvevő szolgáltatónak megbízást ad a számhordozás lebonyolítására.
(5) A számhordozást kérő előfizetőt az átvevő szolgáltató az általános szerződési feltételeiben meghatározott módon az előfizetői szám (telefonszám) és az átadó szolgáltatóval kötött előfizetői szerződésben foglalt adatok alapján azonosítja, amelyet a következő okiratok alapján ellenőriz, illetve az előfizetőt előfizetői szerződés hiányában a következő okiratok alapján azonosítja:
a.) természetes személy esetében:
Appears in 4 contracts
Samples: General Terms and Conditions, General Terms and Conditions, General Terms and Conditions
A számhordozással kapcsolatos eljárás részletes szabályai. (1) A Szolgáltató biztosítja Xxxxxxxxxxxxx a Elxxxxxxxxxxx x számhordozhatóságot azon társszolgáltatók tekintetében, amelyekkel erre hálózati szerződést kötött. Ha az Előfizető – a felhasználás földrajzi helyének megváltoztatása nélkül - – másik helyhez kötött telefon szolgáltatót választ, akkor a Szolgáltatónál használt földrajzi vagy nem földrajzi telefonszámát telefon- számát átviheti az új szolgáltatóhoz, amennyiben ennek feltételei fennállnak.
(2) . Az átvevő szolgáltató köteles elfogadni az előfizetői szám megtartására vonatkozó előfizetői igényt, amennyiben az Előfizető megfelel az átvevő szolgáltató általános szerződési feltételeiben foglaltaknak.
(3) . Az előfizető Előfizető az átadó szolgáltatóval szolgáltatónál fennálló előfizetői szerződésében szereplő valamennyi összes számra külön vagy egyes számokra az előfizetői szerződésben értékesített számtartomány egységekre egészben kérheti a számhordozást. Egy adott hálózati végponthoz rendelt egybefüggő Összefüggő ISDN számtartomány részlegesen is hordozásra kerülhethordozása csak egészben kérhető. A többféle szolgáltatást tartalmazó (multi-play) szolgáltatás csomagok egyidejű átadásával Szolgáltató Előfizetője számhordozással kapcsolatos igényét az előfizetői hurok átengedésével, vagy országos bitfolyam hozzáféréssel együtt megvalósuló számhordozás a kedvezményes díjazású szolgáltatás, a díjmentes szolgáltatásátvevő szolgáltatónál, az emelt díjasáltala közzétett in- formációk alapján nyújthatja be, díjkorlátos szolgáltatás, az emelt díjas, díjkorlátmentes szolgáltatás és a tízet meghaladó számot magában foglaló üzleti előfizetés számainak hordozása, valamint egybefüggő számtartomány részleges hordozása esetében a számhordozás időzítése és végrehajtása érdekében - az átadó szolgáltató indoklással ellátott kérése esetén - szolgáltatást az átvevő szolgáltató köteles az átadó szolgáltatóval egyeztetniÁSZF-jében leírtak alapján veheti igény- be. Egybefüggő számtartomány számainak részleges hordozása esetén az egybefüggő számmező feloldását, hordozott és nem hordozott számok beállítását az átadó szolgáltató köteles a számhordozás illetve a számtartomány átadás számátadási időablakában elvégezni.
(4) Az előfizetőnek - az új előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó igénybejelentésével egyidejűleg - Előfizetőt az átvevő szolgáltató részére kell bejelentenie számhordozási igényét. Amennyiben az előfizetői szerződés megkötésének feltételei teljesülnekazonosítja, az igénybejelentés során
a.) az átvevő szolgáltató azonosítja az előfizetőt illetve írásban nyilatkoztatja arról, hogy a számhordozást kizáró feltételek nem állnak fenn és új előfizetői szerződést köt,
b.) . Amennyiben a számhordozást kérő Előfizetőt az átvevő szolgáltató és az előfizető megállapodnak a számhordozásrólazonosítja, egybefüggő számtartomány részleges hordozása esetén az elhordozni kívánt számokról és a számátadási időablakról, amely alatt a számhordozás megtörténik,
c.) az előfizető az átvevő szolgáltatónak megbízást ad a számhordozás lebonyolítására.
(5) A számhordozást kérő előfizetőt az átvevő szolgáltató az általános szerződési feltételeiben meghatározott módon ezt az előfizetői szám (telefonszám) és az átadó szolgáltatóval kötött előfizetői szerződésben számon kívül, a következő okiratokban, okmányokban foglalt adatok alapján azonosítja, amelyet a következő okiratok alapján ellenőriz, illetve az előfizetőt előfizetői szerződés hiányában a következő okiratok alapján azonosítjateszi:
a.) Ha az Előfizető természetes személy esetébenszemély:
(i) magyar állampolgár esetében személyazonosító igazolvány és lakcímet igazoló hatósági igazolvány
(ii) nem magyar állampolgár esetében útlevél és lakcímét igazoló tartózkodási engedély, vagy más hatósági igazolvány,
(iii) valamint mindkét esetben az Előfizető döntése és hozzájárulása alapján olyan hatósági iga- zolvány vagy engedély, amely alapján az átadó szolgáltató őt az eredeti előfizetői szerződés megkötésekor azonosította;
Appears in 3 contracts
Samples: General Terms and Conditions for Internet and Voip Services, General Terms and Conditions for Internet and Voip Services, General Terms and Conditions for Internet Voip and Iptv Services
A számhordozással kapcsolatos eljárás részletes szabályai. (1) A Szolgáltató biztosítja Xxxxxxxxxxxxx a számhordozhatóságot azon társszolgáltatók tekintetében, amelyekkel erre hálózati szerződést kötött. Ha az Előfizető – a felhasználás földrajzi helyének megváltoztatása nélkül - másik helyhez kötött telefon szolgáltatót választ, akkor a Szolgáltatónál használt földrajzi vagy nem földrajzi nemföldrajzi telefonszámát átviheti az új szolgáltatóhoz, amennyiben ennek feltételei fennállnak.
(2) Az átvevő szolgáltató köteles elfogadni az előfizetői szám megtartására vonatkozó előfizetői igényt, amennyiben az Előfizető megfelel az átvevő szolgáltató általános szerződési feltételeiben foglaltaknak.
(3) Az előfizető Előfizető az átadó szolgáltatóval fennálló előfizetői szerződésében szereplő valamennyi számra vagy egyes számokra kérheti a számhordozást. Egy adott hálózati végponthoz rendelt egybefüggő számtartomány részlegesen is hordozásra kerülhet. A többféle szolgáltatást tartalmazó (multi-play) szolgáltatás csomagok egyidejű átadásával az előfizetői hurok átengedésével, vagy országos bitfolyam hozzáféréssel együtt megvalósuló számhordozás a kedvezményes díjazású szolgáltatás, a díjmentes szolgáltatás, az emelt díjas, díjkorlátos szolgáltatás, az emelt díjas, díjkorlátmentes szolgáltatás és a tízet meghaladó számot magában foglaló üzleti előfizetés számainak hordozása, valamint egybefüggő számtartomány részleges hordozása esetében a számhordozás időzítése és végrehajtása érdekében - az átadó szolgáltató indoklással ellátott kérése esetén - az átvevő szolgáltató köteles az átadó szolgáltatóval egyeztetni. Egybefüggő számtartomány számainak részleges hordozása esetén az egybefüggő számmező feloldását, hordozott és nem hordozott számok beállítását az átadó szolgáltató köteles a számhordozás illetve a számtartomány átadás számátadási időablakában elvégezni.
(4) Az előfizetőnek Előfizetőnek - az új előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó igénybejelentésével egyidejűleg - az átvevő szolgáltató részére kell bejelentenie számhordozási igényét. Amennyiben az előfizetői szerződés megkötésének feltételei teljesülnek, az igénybejelentés során
a.) az átvevő szolgáltató azonosítja az előfizetőt és új előfizetői szerződést köt,
b.) az átvevő szolgáltató és az előfizető megállapodnak a számhordozásról, egybefüggő számtartomány részleges hordozása esetén az elhordozni kívánt számokról és a számátadási időablakról, amely alatt a számhordozás megtörténik,
c.) az előfizető az átvevő szolgáltatónak megbízást ad a számhordozás lebonyolítására.
(5) A számhordozást kérő előfizetőt az átvevő szolgáltató az általános szerződési feltételeiben meghatározott módon az előfizetői szám (telefonszám) és az átadó szolgáltatóval kötött előfizetői szerződésben foglalt adatok alapján azonosítja, amelyet a következő okiratok alapján ellenőriz, illetve az előfizetőt előfizetői szerződés hiányában a következő okiratok alapján azonosítja:
a.) természetes személy esetében:
Appears in 3 contracts
Samples: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek Elektronikus Hírközlési Szolgáltatásokra, Általános Szerződési Feltételek Elektronikus Hírközlési Szolgáltatásokra
A számhordozással kapcsolatos eljárás részletes szabályai. (1) A Szolgáltató biztosítja Xxxxxxxxxxxxx a számhordozhatóságot azon társszolgáltatók tekintetében, amelyekkel erre hálózati szerződést kötött. Ha az Előfizető – a felhasználás földrajzi helyének megváltoztatása nélkül - másik helyhez kötött telefon szolgáltatót választ, akkor a Szolgáltatónál használt földrajzi vagy nem földrajzi nemföldrajzi telefonszámát átviheti az új szolgáltatóhoz, amennyiben ennek feltételei fennállnak.
(2) Az átvevő szolgáltató köteles elfogadni az előfizetői szám (telefonszám) megtartására vonatkozó előfizetői igényt, amennyiben az Előfizető megfelel az átvevő szolgáltató általános szerződési feltételeiben foglaltaknak.
(3) Az előfizető Előfizető az átadó szolgáltatóval fennálló előfizetői szerződésében szereplő valamennyi számra vagy egyes számokra kérheti a számhordozást. Egy adott hálózati végponthoz rendelt egybefüggő számtartomány részlegesen is hordozásra kerülhet. A többféle szolgáltatást tartalmazó (multi-play) szolgáltatás csomagok egyidejű átadásával az előfizetői hurok átengedésével, vagy országos bitfolyam hozzáféréssel együtt megvalósuló számhordozás a kedvezményes díjazású szolgáltatás, a díjmentes szolgáltatás, az emelt díjas, díjkorlátos szolgáltatás, az emelt díjas, díjkorlátmentes szolgáltatás és a tízet meghaladó számot magában foglaló üzleti előfizetés számainak hordozása, valamint egybefüggő számtartomány részleges hordozása esetében a számhordozás időzítése és végrehajtása érdekében - az átadó szolgáltató indoklással ellátott kérése esetén - az átvevő szolgáltató köteles az átadó szolgáltatóval egyeztetni. Egybefüggő számtartomány számainak részleges hordozása esetén az egybefüggő számmező feloldását, hordozott és nem hordozott számok beállítását az átadó szolgáltató köteles a számhordozás illetve a számtartomány átadás számátadási időablakában elvégezni.
(4) Az előfizetőnek Előfizetőnek - az új előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó igénybejelentésével egyidejűleg - az átvevő szolgáltató részére kell bejelentenie számhordozási igényét. Amennyiben az előfizetői szerződés megkötésének feltételei teljesülnek, az igénybejelentés során
a.) az átvevő szolgáltató azonosítja az előfizetőt és új előfizetői szerződést köt,
b.) az átvevő szolgáltató és az előfizető megállapodnak a számhordozásról, egybefüggő számtartomány részleges hordozása esetén az elhordozni kívánt számokról és a számátadási időablakról, amely alatt a számhordozás megtörténik,
c.) az előfizető az átvevő szolgáltatónak megbízást ad a számhordozás lebonyolítására.
(5) A számhordozást kérő előfizetőt Előfizetőt az átvevő szolgáltató az általános szerződési feltételeiben meghatározott módon az előfizetői szám (telefonszám) és az átadó szolgáltatóval kötött előfizetői szerződésben foglalt adatok alapján azonosítja, amelyet a következő okiratok alapján ellenőriz, illetve az előfizetőt Előfizetőt előfizetői szerződés hiányában a következő okiratok alapján azonosítja:
a.) természetes személy esetében:
Appears in 3 contracts
Samples: General Terms and Conditions for Business Subscribers of Electronic Communications Services, General Terms and Conditions for Business Subscribers of Electronic Communication Services, General Terms and Conditions for Business Subscribers of Electronic Communications Services
A számhordozással kapcsolatos eljárás részletes szabályai. (1) A Szolgáltató biztosítja Xxxxxxxxxxxxx a számhordozhatóságot azon társszolgáltatók tekintetében, amelyekkel erre hálózati szerződést kötött. Ha az Az Előfizető – a felhasználás földrajzi helyének megváltoztatása nélkül - másik helyhez kötött telefon szolgáltatót választ, akkor a Szolgáltatónál használt földrajzi vagy nem földrajzi telefonszámát átviheti az új szolgáltatóhoz, amennyiben ennek feltételei fennállnak.
(2) Az átvevő szolgáltató köteles elfogadni az előfizetői szám megtartására vonatkozó előfizetői igényt, amennyiben az Előfizető megfelel az átvevő szolgáltató általános szerződési feltételeiben foglaltaknak.
(3) Az előfizető az átadó szolgáltatóval Szolgáltatónál fennálló előfizetői szerződésében szereplő valamennyi összes számra külön vagy egyes számokra az előfizetői szerződésben értékesített számtartomány egységekre egészben kérheti a számhordozást. Egy adott hálózati végponthoz rendelt egybefüggő Összefüggő ISDN számtartomány részlegesen is hordozásra kerülhethordozása csak egészben kérhető. A többféle Szolgáltató Előfizetője számhordozással kapcsolatos igényét az átvevő Szolgáltatónál, az általa közzétett információk alapján nyújthatja be, és a szolgáltatást tartalmazó (multiaz átvevő Szolgáltató ÁSZF-play) szolgáltatás csomagok egyidejű átadásával jében leírtak alapján veheti igénybe. Amennyiben a számhordozást kérő Előfizetőt az átvevő Szolgáltató azonosítja, ezt az előfizetői hurok átengedésével, vagy országos bitfolyam hozzáféréssel együtt megvalósuló számhordozás a kedvezményes díjazású szolgáltatásszámon kívül, a díjmentes szolgáltatáskövetkező okiratokban, okmányokban foglalt adatok alapján teszi:
a) Ha az emelt díjasElőfizető természetes személy: ▪ magyar állampolgár esetében személyazonosító igazolvány és lakcímet igazoló hatósági igazolvány, díjkorlátos szolgáltatás▪ nem magyar állampolgár esetében útlevél és lakcímét igazoló tartózkodási engedély vagy más hatósági igazolvány, ▪ valamint mindkét esetben az emelt díjasElőfizető döntése és hozzájárulása alapján olyan hatósági igazolvány vagy engedély, díjkorlátmentes szolgáltatás és a tízet meghaladó számot magában foglaló üzleti előfizetés számainak hordozásaamely alapján az átadó Szolgáltató Őt az eredeti Előfizetői szerződés megkötésekor azonosította.
b) Ha az Előfizető gazdálkodó szervezet, valamint egybefüggő számtartomány részleges hordozása esetében oktatói munkaközösség: ▪ 30 napnál nem régebbi cégkivonat vagy vállalkozói igazolvány, ▪ a számhordozás időzítése cégjegyzésre jogosult aláírási címpéldánya, ▪ az eljáró képviselő személyi igazolványa, és végrehajtása érdekében - ▪ meghatalmazás, ha nem a képviseleti joggal felruházott személy jár el. Az átvevő Szolgáltató az Előfizetői szerződés megkötésekor felajánlja az Előfizetőnek a lehetséges számátadási időablakokat, amelyek közül az Előfizető előzetesen választ. Az átvevő Szolgáltató köteles az Előfizető számhordozási igényéről az igény bejelentésének időpontját követő 2 munkanapon belül a Szolgáltatót, mint átadó szolgáltató indoklással ellátott kérése esetén - Szolgáltatót értesíteni. Az átadó Szolgáltató köteles a számhordozási igény elfogadásáról, illetőleg az elutasításáról és annak indoklásáról az átvevő szolgáltató köteles Szolgáltatónak az átadó szolgáltatóval egyeztetni. Egybefüggő számtartomány számainak részleges hordozása esetén az egybefüggő számmező feloldását, hordozott és nem hordozott számok beállítását az átadó szolgáltató köteles a számhordozás illetve a számtartomány átadás számátadási időablakában elvégezni.
(4) Az előfizetőnek - az új előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó igénybejelentésével egyidejűleg - az átvevő szolgáltató részére kell bejelentenie számhordozási igényétértesítés kézhezvételét követő 2 munkanapon belül válaszolni. Amennyiben az előfizetői szerződés megkötésének feltételei teljesülnekátadó Szolgáltató a megadott határidőn belül nem válaszol, az igénybejelentés során
a.) azt a számhordozási igény elfogadásának kell tekinteni. A számhordozási igényt az átvevő szolgáltató azonosítja Szolgáltatónak a szerződés megkötésétől számított 8 munkanapon belül kell teljesítenie, kivéve, ha a felajánlott időablakok közül az előfizetőt és új előfizetői szerződést köt,
b.) Előfizető ennél későbbi időpontot jelöl meg. Az átadó Szolgáltató a számhordozási igényt csak abban az esetben tagadhatja meg, ha az Előfizetőnek a Szolgáltatóval szemben lejárt számlatartozása vagy a Szolgáltató által nyújtott szolgáltatáshoz kapcsolódó egyéb lejárt tartozása áll fenn, vagy a számhordozást kérő Előfizető nem azonosítható. A számhordozhatóság szolgáltatás igénybevétele esetén, a számátadási időablak leteltét követően a telefonszolgáltatást az átvevő szolgáltató és Szolgáltató nyújtja az előfizető megállapodnak Előfizető részére a számhordozásról, egybefüggő számtartomány részleges hordozása esetén az elhordozni kívánt számokról és a számátadási időablakról, amely alatt a számhordozás megtörténik,
c.) az előfizető az átvevő szolgáltatónak megbízást ad a számhordozás lebonyolítására.
(5) A számhordozást kérő előfizetőt az átvevő szolgáltató az általános szerződési feltételeiben meghatározott módon az előfizetői szám (telefonszám) és az átadó szolgáltatóval kötött közöttük létrejött előfizetői szerződésben foglalt adatok alapján azonosítja, amelyet a következő okiratok alapján ellenőriz, illetve az előfizetőt előfizetői szerződés hiányában a következő okiratok alapján azonosítja:
a.) természetes személy esetében:foglaltaknak megfelelően. A szám átadására kijelölt időablak nem lehet több 4 óránál.
Appears in 3 contracts
Samples: General Terms and Conditions for Telephone Services, General Terms and Conditions for Telephone Services, Telecommunications
A számhordozással kapcsolatos eljárás részletes szabályai. (1) A Szolgáltató biztosítja Xxxxxxxxxxxxx a számhordozhatóságot azon társszolgáltatók tekintetében, amelyekkel erre hálózati szerződést kötött. Ha az Előfizető – a felhasználás földrajzi helyének megváltoztatása nélkül - másik helyhez kötött telefon szolgáltatót választ, akkor a Szolgáltatónál használt földrajzi vagy nem földrajzi nemföldrajzi telefonszámát átviheti az új szolgáltatóhoz, amennyiben ennek feltételei fennállnak.
(2) Az átvevő szolgáltató köteles elfogadni az előfizetői szám (telefonszám) megtartására vonatkozó előfizetői igényt, amennyiben az Előfizető megfelel az átvevő szolgáltató általános szerződési feltételeiben foglaltaknak.
(3) Az előfizető Előfizető az átadó szolgáltatóval fennálló előfizetői szerződésében szereplő valamennyi számra vagy egyes számokra kérheti a számhordozást. Egy adott hálózati végponthoz rendelt egybefüggő számtartomány részlegesen is hordozásra kerülhet. A többféle szolgáltatást tartalmazó (multi-play) szolgáltatás csomagok egyidejű átadásával az előfizetői hurok átengedésével, vagy országos bitfolyam hozzáféréssel együtt megvalósuló számhordozás a kedvezményes díjazású szolgáltatás, a díjmentes szolgáltatás, az emelt díjas, díjas díjkorlátos szolgáltatás, az emelt díjasdíjas díjkorlátmentes és emelt díjas felnőtt szolgáltatás, díjkorlátmentes szolgáltatás és a tízet meghaladó számot magában foglaló üzleti előfizetés számainak hordozása, valamint egybefüggő számtartomány részleges hordozása esetében a számhordozás időzítése és végrehajtása érdekében - az átadó szolgáltató indoklással ellátott kérése esetén - az átvevő szolgáltató köteles az átadó szolgáltatóval egyeztetni. Egybefüggő számtartomány számainak részleges hordozása esetén az egybefüggő számmező feloldását, hordozott és nem hordozott számok beállítását az átadó szolgáltató köteles a számhordozás illetve a számtartomány átadás számátadási időablakában elvégezni.
(4) Az előfizetőnek Előfizetőnek - az új előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó igénybejelentésével egyidejűleg - az átvevő szolgáltató részére kell bejelentenie számhordozási igényét. Amennyiben az előfizetői szerződés megkötésének feltételei teljesülnek, az igénybejelentés során
a.) az átvevő szolgáltató azonosítja az előfizetőt és új előfizetői szerződést köt,
b.) az átvevő szolgáltató és az előfizető megállapodnak a számhordozásról, egybefüggő számtartomány részleges hordozása esetén az elhordozni kívánt számokról és a számátadási időablakról, amely alatt a számhordozás megtörténik,
c.) az előfizető az átvevő szolgáltatónak megbízást ad a számhordozás lebonyolítására.
(5) A számhordozást kérő előfizetőt az átvevő szolgáltató az általános szerződési feltételeiben meghatározott módon az előfizetői szám (telefonszám) és az átadó szolgáltatóval kötött előfizetői szerződésben foglalt adatok alapján azonosítja, amelyet a következő okiratok alapján ellenőriz, illetve az előfizetőt előfizetői szerződés hiányában a következő okiratok alapján azonosítja:
a.) természetes személy esetében:
Appears in 3 contracts
Samples: General Terms and Conditions for Business Subscribers, General Terms and Conditions for Business Subscribers of Electronic Communication Services, General Terms and Conditions for Business Subscribers of Electronic Communication Services
A számhordozással kapcsolatos eljárás részletes szabályai. (1) A Szolgáltató biztosítja Xxxxxxxxxxxxx a számhordozhatóságot azon társszolgáltatók tekintetében, amelyekkel erre hálózati szerződést kötött. Ha az Előfizető – a felhasználás földrajzi helyének megváltoztatása nélkül - másik helyhez kötött telefon szolgáltatót választ, akkor a Szolgáltatónál használt földrajzi vagy nem földrajzi nemföldrajzi telefonszámát átviheti az új szolgáltatóhoz, amennyiben ennek feltételei fennállnak.
(2) Az átvevő szolgáltató köteles elfogadni az előfizetői szám megtartására vonatkozó előfizetői igényt, amennyiben az Előfizető megfelel az átvevő szolgáltató általános szerződési feltételeiben foglaltaknak. Amennyiben Szolgáltató van az átvevő szolgáltatói pozícióban, e feltételek megléte azt jelenti, hogy az Előfizetővel történő szerződéskötés nem utasítható el az ÁSZF 2.4 pont (3) bekezdésében felsorolt okokból.
(3) Az előfizető Előfizető az átadó szolgáltatóval szolgáltatónál fennálló előfizetői szerződésében szereplő valamennyi összes számra külön vagy egyes számokra az előfizetői szerződésben értékesített számtartomány egységekre egészben kérheti a számhordozást. Egy adott hálózati végponthoz rendelt egybefüggő Összefüggő ISDN számtartomány részlegesen is hordozásra kerülhet. A többféle szolgáltatást tartalmazó (multi-play) szolgáltatás csomagok egyidejű átadásával az előfizetői hurok átengedésével, vagy országos bitfolyam hozzáféréssel együtt megvalósuló számhordozás a kedvezményes díjazású szolgáltatás, a díjmentes szolgáltatás, az emelt díjas, díjkorlátos szolgáltatás, az emelt díjas, díjkorlátmentes szolgáltatás és a tízet meghaladó számot magában foglaló üzleti előfizetés számainak hordozása, valamint egybefüggő számtartomány részleges hordozása esetében a számhordozás időzítése és végrehajtása érdekében - az átadó szolgáltató indoklással ellátott kérése esetén - az átvevő szolgáltató köteles az átadó szolgáltatóval egyeztetni. Egybefüggő számtartomány számainak részleges hordozása esetén az egybefüggő számmező feloldását, hordozott és nem hordozott számok beállítását az átadó szolgáltató köteles a számhordozás illetve a számtartomány átadás számátadási időablakában elvégeznicsak egészben kérhető.
(4) Az előfizetőnek - A Szolgáltató Előfizetője számhordozással kapcsolatos igényét az új előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó igénybejelentésével egyidejűleg - átvevő szolgáltatónál, az általa közzétett információk alapján nyújthatja be, és a szolgáltatást az átvevő szolgáltató részére kell bejelentenie számhordozási igényét. Amennyiben az előfizetői szerződés megkötésének feltételei teljesülnek, az igénybejelentés soránÁSZF-jében leírtak alapján veheti igénybe.
a.(5) Az Előfizetőt az átvevő szolgáltató azonosítja az előfizetőt a (6) bekezdésben meghatározott módokon azonosítja, illetve írásban nyilatkoztatja arról, hogy a számhordozást kizáró feltételek nem állnak fenn és új előfizetői szerződést köt.
(6) Amennyiben a számhordozást kérő Előfizetőt az átvevő szolgáltató azonosítja, ezt az előfizetői számon kívül, a következő okiratokban, okmányokban foglalt adatok alapján teszi:
a.) Ha az Előfizető természetes személy:
(i) magyar állampolgár esetében személyazonosító igazolvány és lakcímet igazoló hatósági igazolvány,
(ii) nem magyar állampolgár esetében útlevél és lakcímét igazoló tartózkodási engedély vagy más hatósági igazolvány,
(iii) valamint mindkét esetben az Előfizető döntése és hozzájárulása alapján olyan hatósági igazolvány vagy engedély, amely alapján az átadó szolgáltató őt az eredeti előfizetői szerződés megkötésekor azonosította;
b.) Ha az Előfizető gazdálkodó szervezet, valamint oktatói munkaközösség:
(i) 30 napnál nem régebbi cégkivonat vagy vállalkozói igazolvány,
(ii) a cégjegyzésre jogosult aláírási címpéldánya,
(iii) az eljáró képviselő személyi igazolványa, és
(iv) meghatalmazás, ha nem a képviseleti joggal felruházott személy jár el; c.) Ha az Előfizető költségvetési szerv, társasház, valamint egyéb szervezet:
(i) a szervezetet, szervet illetve társasházat nyilvántartásba vevő bíróság vagy hatóság által kiállított eredeti okirat, vagy általa vezetett nyilvántartás hiteles másolata, illetve a hatósághoz beadott létesítő okirat(ok), amely tartalmazza legalább a szervezet, szerv, illetve társasház nevét, székhelyét és képviselőjét, a képviselet módját, amennyiben ilyen adatot nyilvántartanak,
(ii) a szervezet adóhatósági nyilvántartásba vételét igazoló eredeti okirat, amennyiben e nyilvántartásba vétele kötelező,
(iii) az eljáró képviselő személyi igazolványa,
(iv) meghatalmazás, amennyiben nem a képviseleti joggal felruházott személy jár el. Az azonosításhoz használt okiratokról, okmányokról az Előfizető írásbeli engedélye nélkül másolat nem készíthető.
(7) Az átvevő szolgáltató az előfizetői szerződés megkötésekor felajánlja az Előfizetőnek a lehetséges számátadási időablakokat, amelyek közül az Előfizető előzetesen választ.
(8) A számhordozási igény teljesítését az átvevő szolgáltató az átadó szolgáltatótól előfizetői hurok átengedésével együtt vagy e nélkül vállalhatja. Az előfizetői hurok átengedésével együtt megvalósuló számhordozás esetén az előfizetői hurok átengedésének és a szám átadásának időpontját az Előfizető érdekében a szolgáltatók kötelesek egyeztetni.
(9) Az átvevő szolgáltató köteles az Előfizető számhordozási igényéről az igény bejelentésének időpontját követő 2 munkanapon belül a Szolgáltatót, mint átadó szolgáltatót értesíteni.
(10) Az átadó szolgáltató köteles a számhordozási igény elfogadásáról, illetőleg az elutasításáról és annak indoklásáról az átvevő szolgáltatónak a (9) bekezdés szerinti értesítés kézhezvételét követő 2 munkanapon belül válaszolni. Amennyiben az átadó szolgáltató a megadott határidőn belül nem válaszol, azt a számhordozási igény elfogadásának kell tekinteni.
(11) A számhordozási igényt az átvevő szolgáltatónak a szerződés megkötésétől számított 8 munkanapon belül kell teljesítenie, kivéve, ha a felajánlott időablakok közül az Előfizető ennél későbbi időpontot jelöl meg, vagy ha a számhordozás előfizetői hurok átengedésével együtt a külön jogszabályban foglaltak szerint valósul meg. Az Előfizető és az átvevő szolgáltató közötti előfizetői szerződés hatálybalépésének feltétele a számhordozás megvalósulása, amelynek pontos időpontjáról (nap, óra) az átvevő szolgáltató és a számhordozást követő első számlalevéllel együtt írásban köteles tájékoztatni az előfizető megállapodnak a számhordozásrólElőfizetőt. A számhordozhatóság szolgáltatás igénybevétele esetén, egybefüggő számtartomány részleges hordozása esetén az elhordozni kívánt számokról és a számátadási időablakról, amely alatt időablak leteltét követően a számhordozás megtörténik,
c.) az előfizető telefonszolgáltatást az átvevő szolgáltatónak megbízást ad szolgáltató nyújtja az Előfizető részére a számhordozás lebonyolításáraközöttük létrejött előfizetői szerződésben foglaltaknak megfelelően. A szám átadására kijelölt időablak nem lehet több 4 óránál.
(512) A Az átadó szolgáltató a számhordozási igényt csak abban az esetben tagadhatja meg, ha az Előfizetőnek a Szolgáltatóval szemben lejárt számlatartozása vagy a Szolgáltató által nyújtott szolgáltatáshoz kapcsolódó egyéb lejárt tartozása áll fenn, vagy a számhordozást kérő előfizetőt Előfizető nem azonosítható. Az Előfizetőnek az átadó szolgáltatóval szemben a számhordozási igény bejelentésének időpontjában fennálló számlatartozása lejárttá válik. E számlatartozást az Előfizető a számhordozás kezdeményezésekor egyenlítheti ki. Abban az esetben, ha a hordozást jóváhagyó nyilatkozat kiállítását követően jut az átadó szolgáltató tudomására, lesz esedékes, illetve keletkezik ilyen követelés, az átvevő szolgáltató az általános szerződési feltételeiben meghatározott módon az előfizetői szám (telefonszám) és köteles együttműködni az átadó szolgáltatóval kötött előfizetői szerződésben foglalt adatok alapján azonosítja, amelyet a következő okiratok alapján ellenőriz, illetve számlatartozás kiegyenlítése érdekében.
(13) Az Előfizető és az előfizetőt átvevő szolgáltató közötti előfizetői szerződés hiányában a következő okiratok számhordozás műszaki megvalósulásával lép hatályba. Ezzel egyidejűleg az Előfizetőnek a Szolgáltatóval fennálló szerződése megszűnik, vagy módosul. Az Előfizető tudomásul veszi, hogy az átvevő szolgáltatóval megkötött előfizetői szerződése alapján azonosítja:az igénybevett szolgáltatások tekintetében az előfizetői jogviszony tartalmáért, a szolgáltatás nyújtásáért, és a felszámított díjakért és a saját hálózatában felmerült hibákért az átvevő szolgáltató tartozik felelősséggel. A Szolgáltatót nem terheli felelősség azért a kárért, mely abból adódott, hogy az Előfizető által választott átvevő szolgáltató a szerződés létrejöttéről nem/vagy késedelmesen tájékoztatta a Szolgáltatót, így a szolgáltatás az Előfizető által kért időponttól nem volt elérhető. Az átvevő szolgáltató köteles az Előfizető hozzájárulásának megfelelően a hordozott előfizetői számnak az előfizetői nyilvántartásban, valamint a tudakozóban való közzétételéről gondoskodni.
a.(14) természetes személy esetében:Az Előfizető jogosult a hordozott számot más szolgáltatóhoz tovább hordozni, más szolgáltató alatt értve bármely előző szolgáltatót is.
(15) A hordozott számra vonatkozó előfizetői szerződés megszűnése esetén a szabaddá váló előfizetői szám használati joga és az ezzel összefüggő kötelezettségek mindaddig az átvevő szolgáltatónál maradnak, amíg a szám nem rendelhető új Előfizetőhöz. A szabaddá váló előfizetői szám 3 hónapig nem rendelhető új Előfizetőhöz. A 3 hónap elteltét követően a megszűnt hordozott előfizetői szám használati joga visszakerül a számot tartalmazó számmező kijelölési engedélyének jogosultjához, amikor a szám újra Előfizetőhöz rendelhetővé válik.
(16) A Szolgáltató díjmentesen hívható ügyfélszolgálaton keresztül biztosítja a hívó fél számára annak a lehetőségét, hogy a hívás megkezdése előtt tájékozódni tudjon arról, hogy hívás melyik szolgáltató hálózatában végződik és annak mennyi a tarifája.
(17) A hordozott és a nem hordozott számmal rendelkező előfizetők a szolgáltatók szolgáltatásait azonos feltételekkel vehetik igénybe.
Appears in 2 contracts
Samples: General Terms and Conditions for Individual Subscribers of Telephone Services, Általános Szerződési Feltételek
A számhordozással kapcsolatos eljárás részletes szabályai. (1) A Szolgáltató biztosítja Xxxxxxxxxxxxx a Elxxxxxxxxxxx x számhordozhatóságot azon társszolgáltatók tekintetében, amelyekkel erre hálózati szerződést kötött. Ha az Előfizető – a felhasználás földrajzi helyének megváltoztatása nélkül - másik helyhez kötött telefon szolgáltatót választ, akkor a Szolgáltatónál használt földrajzi vagy nem földrajzi telefonszámát átviheti az új szolgáltatóhoz, amennyiben ennek feltételei fennállnak.
(2) Az átvevő szolgáltató köteles elfogadni az előfizetői szám megtartására vonatkozó előfizetői igényt, amennyiben az Előfizető megfelel az átvevő szolgáltató általános szerződési feltételeiben foglaltaknak.
(3) Az előfizető az átadó szolgáltatóval fennálló előfizetői szerződésében szereplő valamennyi számra vagy egyes számokra kérheti a számhordozást. Egy adott hálózati végponthoz rendelt egybefüggő számtartomány részlegesen is hordozásra kerülhet. A többféle szolgáltatást tartalmazó (multi-play) szolgáltatás csomagok egyidejű átadásával az előfizetői hurok átengedésével, vagy országos bitfolyam hozzáféréssel együtt megvalósuló számhordozás a kedvezményes díjazású szolgáltatás, a díjmentes szolgáltatás, az emelt díjas, díjkorlátos szolgáltatás, az emelt díjas, díjkorlátmentes szolgáltatás és a tízet meghaladó számot magában foglaló üzleti előfizetés számainak hordozása, valamint egybefüggő számtartomány részleges hordozása esetében a számhordozás időzítése és végrehajtása érdekében - az átadó szolgáltató indoklással ellátott kérése esetén - az átvevő szolgáltató köteles az átadó szolgáltatóval egyeztetni. Egybefüggő számtartomány számainak részleges hordozása esetén az egybefüggő számmező feloldását, hordozott és nem hordozott számok beállítását az átadó szolgáltató köteles a számhordozás illetve a számtartomány átadás számátadási időablakában elvégezni.
(4) Az előfizetőnek - az új előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó igénybejelentésével egyidejűleg - az átvevő szolgáltató részére kell bejelentenie számhordozási igényét. Amennyiben az előfizetői szerződés megkötésének feltételei teljesülnek, az igénybejelentés során
a.) az átvevő szolgáltató azonosítja az előfizetőt és új előfizetői szerződést köt,
b.) az átvevő szolgáltató és az előfizető megállapodnak a számhordozásról, egybefüggő számtartomány részleges hordozása esetén az elhordozni kívánt számokról és a számátadási időablakról, amely alatt a számhordozás megtörténik,
c.) az előfizető az átvevő szolgáltatónak megbízást ad a számhordozás lebonyolítására.
(5) A számhordozást kérő előfizetőt az átvevő szolgáltató az általános szerződési feltételeiben meghatározott módon az előfizetői szám (telefonszám) és az átadó szolgáltatóval kötött előfizetői szerződésben foglalt adatok alapján azonosítja, amelyet a következő okiratok alapján ellenőriz, illetve az előfizetőt előfizetői szerződés hiányában a következő okiratok alapján azonosítja:
a.) természetes személy esetében:
Appears in 2 contracts
Samples: General Terms and Conditions, General Terms and Conditions
A számhordozással kapcsolatos eljárás részletes szabályai. (1) A Szolgáltató biztosítja Xxxxxxxxxxxxx a számhordozhatóságot azon társszolgáltatók tekintetében, amelyekkel erre hálózati szerződést kötött. Ha az Előfizető – a felhasználás földrajzi helyének megváltoztatása nélkül - másik helyhez kötött telefon szolgáltatót választ, akkor a Szolgáltatónál használt földrajzi vagy nem földrajzi telefonszámát átviheti az új szolgáltatóhoz, amennyiben ennek feltételei fennállnak.
(2) Az átvevő szolgáltató köteles elfogadni az előfizetői szám megtartására vonatkozó előfizetői igényt, amennyiben az Előfizető megfelel az átvevő szolgáltató általános szerződési feltételeiben foglaltaknak.
(3) Az előfizető az átadó szolgáltatóval fennálló előfizetői szerződésében szereplő valamennyi számra vagy egyes számokra kérheti a számhordozást. Egy adott hálózati végponthoz rendelt egybefüggő számtartomány részlegesen is hordozásra kerülhet. A többféle szolgáltatást tartalmazó (multi-play) szolgáltatás csomagok egyidejű átadásával az előfizetői hurok átengedésével, vagy országos bitfolyam hozzáféréssel együtt megvalósuló számhordozás a kedvezményes díjazású szolgáltatás, a díjmentes szolgáltatás, az emelt díjas, díjkorlátos szolgáltatás, az emelt díjas, díjkorlátmentes szolgáltatás és a tízet meghaladó számot magában foglaló üzleti előfizetés számainak hordozása, valamint egybefüggő számtartomány részleges hordozása esetében a számhordozás időzítése és végrehajtása érdekében - az átadó szolgáltató indoklással ellátott kérése esetén - az átvevő szolgáltató köteles az átadó szolgáltatóval egyeztetni. Egybefüggő számtartomány számainak részleges hordozása esetén az egybefüggő számmező feloldását, hordozott és nem hordozott számok beállítását az átadó szolgáltató köteles a számhordozás illetve a számtartomány átadás számátadási időablakában elvégezni.
(4) Az előfizetőnek - az új előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó igénybejelentésével egyidejűleg - az átvevő szolgáltató részére kell bejelentenie számhordozási igényét. Amennyiben az előfizetői szerződés megkötésének feltételei teljesülnek, az igénybejelentés során
a.) az átvevő szolgáltató azonosítja az előfizetőt és új előfizetői szerződést köt,
b.) az átvevő szolgáltató és az előfizető megállapodnak a számhordozásról, egybefüggő számtartomány részleges hordozása esetén az elhordozni kívánt számokról és a számátadási időablakról, amely alatt a számhordozás megtörténik,
c.) az előfizető az átvevő szolgáltatónak megbízást ad a számhordozás lebonyolítására.
(5) A számhordozást kérő előfizetőt az átvevő szolgáltató az általános szerződési feltételeiben meghatározott módon az előfizetői szám (telefonszám) és az átadó szolgáltatóval kötött előfizetői szerződésben foglalt adatok alapján azonosítja, amelyet a következő okiratok alapján ellenőriz, illetve az előfizetőt előfizetői szerződés hiányában a következő okiratok alapján azonosítja:
a.) természetes személy esetében:
Appears in 2 contracts
Samples: General Terms and Conditions, General Terms and Conditions
A számhordozással kapcsolatos eljárás részletes szabályai. (1) A Szolgáltató biztosítja Xxxxxxxxxxxxx Előfizetőinek a számhordozhatóságot azon társszolgáltatók tekintetében, amelyekkel erre hálózati szerződést kötött. Ha az Előfizető – a felhasználás földrajzi helyének megváltoztatása nélkül - másik helyhez kötött telefon szolgáltatót választ, akkor a Szolgáltatónál használt földrajzi vagy nem földrajzi telefonszámát átviheti az új szolgáltatóhoz, amennyiben ennek feltételei fennállnak.
(2) Az átvevő szolgáltató köteles elfogadni az előfizetői szám megtartására vonatkozó előfizetői igényt, amennyiben az Előfizető megfelel az átvevő szolgáltató általános szerződési feltételeiben foglaltaknak.
(3) Az előfizető az átadó szolgáltatóval fennálló előfizetői szerződésében szereplő valamennyi számra vagy egyes számokra kérheti a számhordozást. Egy adott hálózati végponthoz rendelt egybefüggő számtartomány részlegesen is hordozásra kerülhet. A többféle szolgáltatást tartalmazó (multi-play) szolgáltatás csomagok egyidejű átadásával az előfizetői hurok átengedésével, vagy országos bitfolyam hozzáféréssel együtt megvalósuló számhordozás a kedvezményes díjazású szolgáltatás, a díjmentes szolgáltatás, az emelt díjas, díjkorlátos szolgáltatás, az emelt díjas, díjkorlátmentes szolgáltatás és a tízet meghaladó számot magában foglaló üzleti előfizetés számainak hordozása, valamint egybefüggő számtartomány részleges hordozása esetében a számhordozás időzítése és végrehajtása érdekében - az átadó szolgáltató indoklással ellátott kérése esetén - az átvevő szolgáltató köteles az átadó szolgáltatóval egyeztetni. Egybefüggő számtartomány számainak részleges hordozása esetén az egybefüggő számmező feloldását, hordozott és nem hordozott számok beállítását az átadó szolgáltató köteles a számhordozás illetve a számtartomány átadás számátadási időablakában elvégezni.
(4) Az előfizetőnek - az új előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó igénybejelentésével egyidejűleg - az átvevő szolgáltató részére kell bejelentenie számhordozási igényét. Amennyiben az előfizetői szerződés megkötésének feltételei teljesülnek, az igénybejelentés során
a.a) az átvevő szolgáltató azonosítja az előfizetőt és új előfizetői szerződést köt,
b.) az átvevő szolgáltató és az előfizető megállapodnak a számhordozásról, egybefüggő számtartomány részleges hordozása esetén az elhordozni kívánt számokról és a számátadási időablakról, amely alatt a számhordozás megtörténik,
c.) az előfizető az átvevő szolgáltatónak megbízást ad a számhordozás lebonyolítására.
(5) A számhordozást kérő előfizetőt az átvevő szolgáltató az általános szerződési feltételeiben meghatározott módon az előfizetői szám (telefonszám) és az átadó szolgáltatóval kötött előfizetői szerződésben foglalt adatok alapján azonosítja, amelyet a következő okiratok alapján ellenőriz, illetve az előfizetőt előfizetői szerződés hiányában a következő okiratok alapján azonosítja:
a.) természetes személy esetében:
Appears in 2 contracts
Samples: General Terms and Conditions, General Terms and Conditions
A számhordozással kapcsolatos eljárás részletes szabályai. (1) A Szolgáltató biztosítja Xxxxxxxxxxxxx a számhordozhatóságot azon társszolgáltatók tekintetében, amelyekkel erre hálózati szerződést kötött. Ha az Előfizető – a felhasználás földrajzi helyének megváltoztatása nélkül - másik helyhez kötött telefon szolgáltatót választ, akkor a Szolgáltatónál használt földrajzi vagy nem földrajzi telefonszámát átviheti az új szolgáltatóhoz, amennyiben ennek feltételei fennállnak.
(2) Az átvevő szolgáltató köteles elfogadni az előfizetői szám megtartására vonatkozó előfizetői igényt, amennyiben az Előfizető megfelel az átvevő szolgáltató általános szerződési feltételeiben foglaltaknak.
(3) Az előfizető az átadó szolgáltatóval fennálló előfizetői szerződésében szereplő valamennyi számra vagy egyes számokra kérheti a számhordozást. Egy adott hálózati végponthoz rendelt egybefüggő számtartomány részlegesen is hordozásra kerülhet. A többféle szolgáltatást tartalmazó (multi-play) szolgáltatás csomagok egyidejű átadásával az előfizetői hurok átengedésével, vagy országos bitfolyam hozzáféréssel együtt megvalósuló számhordozás a kedvezményes díjazású szolgáltatás, a díjmentes szolgáltatás, az emelt díjas, díjkorlátos szolgáltatás, az emelt díjas, díjkorlátmentes szolgáltatás és a tízet meghaladó számot magában foglaló üzleti előfizetés számainak hordozása, valamint egybefüggő számtartomány részleges hordozása esetében a számhordozás időzítése és végrehajtása érdekében - az átadó szolgáltató indoklással ellátott kérése esetén - az átvevő szolgáltató köteles az átadó szolgáltatóval egyeztetni. Egybefüggő számtartomány számainak részleges hordozása esetén az egybefüggő számmező feloldását, hordozott és nem hordozott számok beállítását az átadó szolgáltató köteles a számhordozás illetve a számtartomány átadás számátadási időablakában elvégezni.
(4) Az előfizetőnek - az új előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó igénybejelentésével egyidejűleg - az átvevő szolgáltató részére kell bejelentenie számhordozási igényét. Amennyiben az előfizetői szerződés megkötésének feltételei teljesülnek, az igénybejelentés során
a.a) az átvevő szolgáltató azonosítja az előfizetőt és új előfizetői szerződést köt,
b.b) az átvevő szolgáltató és az előfizető megállapodnak a számhordozásról, egybefüggő számtartomány részleges hordozása esetén az elhordozni kívánt számokról és a számátadási időablakról, amely alatt a számhordozás megtörténik,
c.c) az előfizető az átvevő szolgáltatónak megbízást ad a számhordozás lebonyolítására.
(5) A számhordozást kérő előfizetőt az átvevő szolgáltató az általános szerződési feltételeiben meghatározott módon az előfizetői szám (telefonszám) és az átadó szolgáltatóval kötött előfizetői szerződésben foglalt adatok alapján azonosítja, amelyet a következő okiratok alapján ellenőriz, illetve az előfizetőt előfizetői szerződés hiányában a következő okiratok alapján azonosítja:
a.: a) természetes személy esetében:: aa) magyar állampolgár: személyazonosító igazolvány, útlevél vagy vezetői engedély és lakcímet igazoló hatósági igazolvány,
Appears in 2 contracts
Samples: General Terms and Conditions, General Terms and Conditions
A számhordozással kapcsolatos eljárás részletes szabályai. (1) A Szolgáltató biztosítja Xxxxxxxxxxxxx a Elxxxxxxxxxxx x számhordozhatóságot azon társszolgáltatók tekintetében, amelyekkel erre hálózati szerződést kötött. Ha az Előfizető – a felhasználás földrajzi helyének megváltoztatása nélkül - másik helyhez kötött telefon szolgáltatót választ, akkor a Szolgáltatónál használt földrajzi vagy nem földrajzi nemföldrajzi telefonszámát átviheti az új szolgáltatóhoz, amennyiben ennek feltételei fennállnak.
(2) Az átvevő szolgáltató köteles elfogadni az előfizetői szám megtartására vonatkozó előfizetői igényt, amennyiben az Előfizető megfelel az átvevő szolgáltató általános szerződési feltételeiben foglaltaknak.
(3) Az előfizető Előfizető az átadó szolgáltatóval fennálló előfizetői szerződésében szereplő valamennyi számra vagy egyes számokra kérheti a számhordozást. Egy adott hálózati végponthoz rendelt egybefüggő számtartomány részlegesen is hordozásra kerülhet. A többféle szolgáltatást tartalmazó (multi-play) szolgáltatás csomagok egyidejű átadásával az előfizetői hurok átengedésével, vagy országos bitfolyam hozzáféréssel együtt megvalósuló számhordozás a kedvezményes díjazású szolgáltatás, a díjmentes szolgáltatás, az emelt díjas, díjkorlátos szolgáltatás, az emelt díjas, díjkorlátmentes szolgáltatás és a tízet meghaladó számot magában foglaló üzleti előfizetés számainak hordozása, valamint egybefüggő számtartomány részleges hordozása esetében a számhordozás időzítése és végrehajtása érdekében - az átadó szolgáltató indoklással ellátott kérése esetén - az átvevő szolgáltató köteles az átadó szolgáltatóval egyeztetni. Egybefüggő számtartomány számainak részleges hordozása esetén az egybefüggő számmező feloldását, hordozott és nem hordozott számok beállítását az átadó szolgáltató köteles a számhordozás illetve a számtartomány átadás számátadási időablakában elvégezni.
(4) Az előfizetőnek Előfizetőnek - az új előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó igénybejelentésével egyidejűleg - az átvevő szolgáltató részére kell bejelentenie számhordozási igényét. Amennyiben az előfizetői szerződés megkötésének feltételei teljesülnek, az igénybejelentés során
a.) az átvevő szolgáltató azonosítja az előfizetőt és új előfizetői szerződést köt,
b.) az átvevő szolgáltató és az előfizető megállapodnak a számhordozásról, egybefüggő számtartomány részleges hordozása esetén az elhordozni kívánt számokról és a számátadási időablakról, amely alatt a számhordozás megtörténik,
c.) az előfizető az átvevő szolgáltatónak megbízást ad a számhordozás lebonyolítására.
(5) A számhordozást kérő előfizetőt az átvevő szolgáltató az általános szerződési feltételeiben meghatározott módon az előfizetői szám (telefonszám) és az átadó szolgáltatóval kötött előfizetői szerződésben foglalt adatok alapján azonosítja, amelyet a következő okiratok alapján ellenőriz, illetve az előfizetőt előfizetői szerződés hiányában a következő okiratok alapján azonosítja:
a.) természetes személy esetében:
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions for Electronic Communications Services
A számhordozással kapcsolatos eljárás részletes szabályai. (1) A Szolgáltató biztosítja Xxxxxxxxxxxxx a számhordozhatóságot azon társszolgáltatók tekintetében, amelyekkel erre hálózati szerződést kötött. Ha az Előfizető – a felhasználás földrajzi helyének megváltoztatása nélkül - másik helyhez kötött telefon szolgáltatót választ, akkor a Szolgáltatónál használt földrajzi vagy nem földrajzi nemföldrajzi telefonszámát átviheti az új szolgáltatóhoz, amennyiben ennek feltételei fennállnak.
(2) Az átvevő szolgáltató köteles elfogadni az előfizetői szám megtartására vonatkozó előfizetői igényt, amennyiben az Előfizető megfelel az átvevő szolgáltató általános szerződési feltételeiben foglaltaknak. Amennyiben Szolgáltató van az átvevő szolgáltatói pozícióban, e feltételek megléte azt jelenti, hogy az Előfizetővel történő szerződéskötés nem utasítható el az ÁSZF 2.4 pont (3) bekezdésében felsorolt okokból.
(3) Az előfizető Előfizető az átadó szolgáltatóval szolgáltatónál fennálló előfizetői szerződésében szereplő valamennyi összes számra külön vagy egyes számokra az előfizetői szerződésben értékesített számtartomány egységekre egészben kérheti a számhordozást. Egy adott hálózati végponthoz rendelt egybefüggő Összefüggő ISDN számtartomány részlegesen is hordozásra kerülhet. A többféle szolgáltatást tartalmazó (multi-play) szolgáltatás csomagok egyidejű átadásával az előfizetői hurok átengedésével, vagy országos bitfolyam hozzáféréssel együtt megvalósuló számhordozás a kedvezményes díjazású szolgáltatás, a díjmentes szolgáltatás, az emelt díjas, díjkorlátos szolgáltatás, az emelt díjas, díjkorlátmentes szolgáltatás és a tízet meghaladó számot magában foglaló üzleti előfizetés számainak hordozása, valamint egybefüggő számtartomány részleges hordozása esetében a számhordozás időzítése és végrehajtása érdekében - az átadó szolgáltató indoklással ellátott kérése esetén - az átvevő szolgáltató köteles az átadó szolgáltatóval egyeztetni. Egybefüggő számtartomány számainak részleges hordozása esetén az egybefüggő számmező feloldását, hordozott és nem hordozott számok beállítását az átadó szolgáltató köteles a számhordozás illetve a számtartomány átadás számátadási időablakában elvégeznicsak egészben kérhető.
(4) Az előfizetőnek - A Szolgáltató Előfizetője számhordozással kapcsolatos igényét az új előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó igénybejelentésével egyidejűleg - átvevő szolgáltatónál, az általa közzétett információk alapján nyújthatja be, és a szolgáltatást az átvevő szolgáltató részére kell bejelentenie számhordozási igényét. Amennyiben az előfizetői szerződés megkötésének feltételei teljesülnek, az igénybejelentés soránÁSZF-jében leírtak alapján veheti igénybe.
a.(5) Az Előfizetőt az átvevő szolgáltató azonosítja az előfizetőt a (6) bekezdésben meghatározott módokon azonosítja, illetve írásban nyilatkoztatja arról, hogy a számhordozást kizáró feltételek nem állnak fenn és új előfizetői szerződést köt.
(6) Amennyiben a számhordozást kérő Előfizetőt az átvevő szolgáltató azonosítja, ezt az előfizetői számon kívül, a következő okiratokban, okmányokban foglalt adatok alapján teszi:
a.) Ha az Előfizető természetes személy:
(i) magyar állampolgár esetében személyazonosító igazolvány és lakcímet igazoló hatósági igazolvány,
(ii) nem magyar állampolgár esetében útlevél és lakcímét igazoló tartózkodási engedély vagy más hatósági igazolvány,
(iii) valamint mindkét esetben az Előfizető döntése és hozzájárulása alapján olyan hatósági igazolvány vagy engedély, amely alapján az átadó szolgáltató őt az eredeti előfizetői szerződés megkötésekor azonosította;
b.) Ha az Előfizető gazdálkodó szervezet, valamint oktatói munkaközösség:
(i) 30 napnál nem régebbi cégkivonat vagy vállalkozói igazolvány,
(ii) a cégjegyzésre jogosult aláírási címpéldánya,
(iii) az eljáró képviselő személyi igazolványa, és
(iv) meghatalmazás, ha nem a képviseleti joggal felruházott személy jár el; c.) Ha az Előfizető költségvetési szerv, társasház, valamint egyéb szervezet:
(i) a szervezetet, szervet illetve társasházat nyilvántartásba vevő bíróság vagy hatóság által kiállított eredeti okirat, vagy általa vezetett nyilvántartás hiteles másolata, illetve a hatósághoz beadott létesítő okirat(ok), amely tartalmazza legalább a szervezet, szerv, illetve társasház nevét, székhelyét és képviselőjét, a képviselet módját, amennyiben ilyen adatot nyilvántartanak,
(ii) a szervezet adóhatósági nyilvántartásba vételét igazoló eredeti okirat, amennyiben e nyilvántartásba vétele kötelező,
(iii) az eljáró képviselő személyi igazolványa,
(iv) meghatalmazás, amennyiben nem a képviseleti joggal felruházott személy jár el. Az azonosításhoz használt okiratokról, okmányokról az előfizető írásbeli engedélye nélkül másolat nem készíthető.
(7) Az átvevő szolgáltató az előfizetői szerződés megkötésekor felajánlja az Előfizetőnek a lehetséges számátadási időablakokat, amelyek közül az Előfizető előzetesen választ.
(8) A számhordozási igény teljesítését az átvevő szolgáltató az átadó szolgáltatótól előfizetői hurok átengedésével együtt vagy e nélkül vállalhatja. Az előfizetői hurok átengedésével együtt megvalósuló számhordozás esetén az előfizetői hurok átengedésének és a szám átadásának időpontját az Előfizető érdekében a szolgáltatók kötelesek egyeztetni.
(9) Az átvevő szolgáltató köteles az Előfizető számhordozási igényéről az igény bejelentésének időpontját követő 2 munkanapon belül a Szolgáltatót, mint átadó szolgáltatót értesíteni.
(10) Az átadó szolgáltató köteles a számhordozási igény elfogadásáról, illetőleg az elutasításáról és annak indoklásáról az átvevő szolgáltatónak a (9) bekezdés szerinti értesítés kézhezvételét követő 2 munkanapon belül válaszolni. Amennyiben az átadó szolgáltató a megadott határidőn belül nem válaszol, azt a számhordozási igény elfogadásának kell tekinteni.
(11) A számhordozási igényt az átvevő szolgáltatónak a szerződés megkötésétől számított 8 munkanapon belül kell teljesítenie, kivéve, ha a felajánlott időablakok közül az Előfizető ennél későbbi időpontot jelöl meg, vagy ha a számhordozás előfizetői hurok átengedésével együtt a külön jogszabályban foglaltak szerint valósul meg. Az Előfizető és az átvevő szolgáltató közötti előfizetői szerződés hatálybalépésének feltétele a számhordozás megvalósulása, amelynek pontos időpontjáról (nap, óra) az átvevő szolgáltató és a számhordozást követő első számlalevéllel együtt írásban köteles tájékoztatni az előfizető megállapodnak a számhordozásrólElőfizetőt. A számhordozhatóság szolgáltatás igénybevétele esetén, egybefüggő számtartomány részleges hordozása esetén az elhordozni kívánt számokról és a számátadási időablakról, amely alatt időablak leteltét követően a számhordozás megtörténik,
c.) az előfizető telefon szolgáltatást az átvevő szolgáltatónak megbízást ad szolgáltató nyújtja az Előfizető részére a számhordozás lebonyolításáraközöttük létrejött előfizetői szerződésben foglaltaknak megfelelően. A szám átadására kijelölt időablak nem lehet több 4 óránál.
(512) A Az átadó szolgáltató a számhordozási igényt csak abban az esetben tagadhatja meg, ha az Előfizetőnek a Szolgáltatóval szemben lejárt számlatartozása vagy a Szolgáltató által nyújtott szolgáltatáshoz kapcsolódó egyéb lejárt tartozása áll fenn, vagy a számhordozást kérő előfizetőt Előfizető nem azonosítható. Az Előfizetőnek az átadó szolgáltatóval szemben a számhordozási igény bejelentésének időpontjában fennálló számlatartozása lejárttá válik. E számlatartozást az Előfizető a számhordozás kezdeményezésekor egyenlítheti ki. Abban az esetben, ha a hordozást jóváhagyó nyilatkozat kiállítását követően jut az átadó szolgáltató tudomására, lesz esedékes, illetve keletkezik ilyen követelés, az átvevő szolgáltató az általános szerződési feltételeiben meghatározott módon az előfizetői szám (telefonszám) és köteles együttműködni az átadó szolgáltatóval kötött előfizetői szerződésben foglalt adatok alapján azonosítja, amelyet a következő okiratok alapján ellenőriz, illetve számlatartozás kiegyenlítése érdekében.
(13) Az Előfizető és az előfizetőt átvevő szolgáltató közötti előfizetői szerződés hiányában a következő okiratok számhordozás műszaki megvalósulásával lép hatályba. Ezzel egyidejűleg az Előfizetőnek a Szolgáltatóval fennálló szerződése megszűnik, vagy módosul. Az Előfizető tudomásul veszi, hogy az átvevő szolgáltatóval megkötött előfizetői szerződése alapján azonosítja:az igénybevett szolgáltatások tekintetében az előfizetői jogviszony tartalmáért, a szolgáltatás nyújtásáért, és a felszámított díjakért és a saját hálózatában felmerült hibákért az átvevő szolgáltató tartozik felelősséggel. A Szolgáltatót nem terheli felelősség azért a kárért, mely abból adódott, hogy az Előfizető által választott átvevő szolgáltató a szerződés létrejöttéről nem/vagy késedelmesen tájékoztatta a Szolgáltatót, így a szolgáltatás az Előfizető által kért időponttól nem volt elérhető. Az átvevő szolgáltató köteles az Előfizető hozzájárulásának megfelelően a hordozott előfizetői számnak az előfizetői nyilvántartásban, valamint a tudakozóban való közzétételéről gondoskodni.
a.(14) természetes személy esetében:Az Előfizető jogosult a hordozott számot más szolgáltatóhoz tovább hordozni, más szolgáltató alatt értve bármely előző szolgáltatót is.
(15) A hordozott számra vonatkozó előfizetői szerződés megszűnése esetén a szabaddá váló előfizetői szám használati joga és az ezzel összefüggő kötelezettségek mindaddig az átvevő szolgáltatónál maradnak, amíg a szám nem rendelhető új Előfizetőhöz. A szabaddá váló előfizetői szám 3 hónapig nem rendelhető új Előfizetőhöz. A 3 hónap elteltét követően a megszűnt hordozott előfizetői szám használati joga visszakerül a számot tartalmazó számmező kijelölési engedélyének jogosultjához, amikor a szám újra Előfizetőhöz rendelhetővé válik.
(16) A Szolgáltató díjmentesen hívható ügyfélszolgálaton keresztül biztosítja a hívó fél számára annak a lehetőségét, hogy a hívás megkezdése előtt tájékozódni tudjon arról, hogy hívás melyik szolgáltató hálózatában végződik és annak mennyi a tarifája.
(17) A hordozott és a nem hordozott számmal rendelkező előfizetők a szolgáltatók szolgáltatásait azonos feltételekkel vehetik igénybe.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions for Business Subscribers of Electronic Communications Services
A számhordozással kapcsolatos eljárás részletes szabályai. (1) A Szolgáltató biztosítja Xxxxxxxxxxxxx Előfizetőinek a számhordozhatóságot azon társszolgáltatók tekintetében, amelyekkel erre hálózati szerződést kötött. Ha az Előfizető – a felhasználás földrajzi helyének megváltoztatása nélkül - másik helyhez kötött telefon szolgáltatót választ, akkor a Szolgáltatónál használt földrajzi vagy nem földrajzi telefonszámát átviheti az új szolgáltatóhoz, amennyiben ennek feltételei fennállnak.
(2) Az átvevő szolgáltató köteles elfogadni az előfizetői szám megtartására vonatkozó előfizetői igényt, amennyiben az Előfizető megfelel az átvevő szolgáltató általános szerződési feltételeiben foglaltaknak.
(3) Az előfizető az átadó szolgáltatóval fennálló előfizetői szerződésében szereplő valamennyi számra vagy egyes számokra kérheti a számhordozást. Egy adott hálózati végponthoz rendelt egybefüggő számtartomány részlegesen is hordozásra kerülhet. A többféle szolgáltatást tartalmazó (multi-play) szolgáltatás csomagok egyidejű átadásával az előfizetői hurok átengedésével, vagy országos bitfolyam hozzáféréssel együtt megvalósuló számhordozás a kedvezményes díjazású szolgáltatás, a díjmentes szolgáltatás, az emelt díjas, díjkorlátos szolgáltatás, az emelt díjas, díjkorlátmentes szolgáltatás és a tízet meghaladó számot magában foglaló üzleti előfizetés számainak hordozása, valamint egybefüggő számtartomány részleges hordozása esetében a számhordozás időzítése és végrehajtása érdekében - az átadó szolgáltató indoklással ellátott kérése esetén - az átvevő szolgáltató köteles az átadó szolgáltatóval egyeztetni. Egybefüggő számtartomány számainak részleges hordozása esetén az egybefüggő számmező feloldását, hordozott és nem hordozott számok beállítását az átadó szolgáltató köteles a számhordozás illetve a számtartomány átadás számátadási időablakában elvégezni.
(4) Az előfizetőnek - az új előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó igénybejelentésével egyidejűleg - az átvevő szolgáltató részére kell bejelentenie számhordozási igényét. Amennyiben az előfizetői szerződés megkötésének feltételei teljesülnek, az igénybejelentés során
a.a) az átvevő szolgáltató azonosítja az előfizetőt és új előfizetői szerződést köt,
b.b) az átvevő szolgáltató és az előfizető megállapodnak a számhordozásról, egybefüggő számtartomány részleges hordozása esetén az elhordozni kívánt számokról és a számátadási időablakról, amely alatt a számhordozás megtörténik,
c.c) az előfizető az átvevő szolgáltatónak megbízást ad a számhordozás lebonyolítására.
(5) A számhordozást kérő előfizetőt az átvevő szolgáltató az általános szerződési feltételeiben meghatározott módon az előfizetői szám (telefonszám) és az átadó szolgáltatóval kötött előfizetői szerződésben foglalt adatok alapján azonosítja, amelyet a következő okiratok alapján ellenőriz, illetve az előfizetőt előfizetői szerződés hiányában a következő okiratok alapján azonosítja:
a.a) természetes személy esetében:
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
A számhordozással kapcsolatos eljárás részletes szabályai. (1) A Szolgáltató biztosítja Xxxxxxxxxxxxx a számhordozhatóságot azon társszolgáltatók tekintetébenszámhordozás az az eljárás, amelyekkel erre hálózati szerződést kötött. Ha amely során az Előfizető – előfizető jogosult megtartani előfizetői számát, a felhasználás földrajzi helyének megváltoztatása nélkül - másik helyhez kötött telefon szolgáltatót választ, akkor a Szolgáltatónál használt földrajzi vagy nem földrajzi telefonszámát átviheti az új szolgáltatóhoz, amennyiben ennek feltételei fennállnak.
(2) Az átvevő szolgáltató köteles elfogadni az előfizetői szám megtartására vonatkozó előfizetői igénytmegtartása mellett a szolgáltatóval szerződést kötni, amennyiben az Előfizető megfelel az átvevő szolgáltató általános szerződési feltételeiben foglaltaknak.előfizető már rendelkezik
(3a) Az előfizető az átadó szolgáltatóval fennálló földrajzi Előfizetői számmal, vagy
b) nem földrajzi számmal elérhető szolgáltatás esetén nem földrajzi előfizetői szerződésében szereplő valamennyi számra vagy egyes számokra kérheti a számhordozást. Egy adott hálózati végponthoz rendelt egybefüggő számtartomány részlegesen is hordozásra kerülhet. A többféle szolgáltatást tartalmazó (multi-play) szolgáltatás csomagok egyidejű átadásával az előfizetői hurok átengedésévelszámmal, vagy országos bitfolyam hozzáféréssel együtt megvalósuló számhordozás a kedvezményes díjazású szolgáltatás, a díjmentes szolgáltatás, az emelt díjas, díjkorlátos szolgáltatás, az emelt díjas, díjkorlátmentes szolgáltatás és a tízet meghaladó számot magában foglaló üzleti előfizetés számainak hordozása, valamint egybefüggő számtartomány részleges hordozása esetében a számhordozás időzítése és végrehajtása érdekében - az átadó szolgáltató indoklással ellátott kérése esetén - az átvevő szolgáltató köteles az átadó szolgáltatóval egyeztetni. Egybefüggő számtartomány számainak részleges hordozása esetén az egybefüggő számmező feloldását, hordozott és nem hordozott számok beállítását az átadó szolgáltató köteles a számhordozás illetve a számtartomány átadás számátadási időablakában elvégezni.
(4) Az előfizetőnek a számhordozási igényét - az új előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó igénybejelentésével egyidejűleg - az átvevő szolgáltató, tehát az szolgáltatóhoz történő számhordozás esetén az szolgáltató részére kell bejelentenie számhordozási igényétírásban, igénybejelentő lapon bejelentenie. Az szolgáltató az előfizetőt (a szerződés megkötéséhez is szükséges) okiratok alapján azonosítja. Amennyiben az igénylő ezen okiratok bemutatását megtagadja, úgy a szolgáltató jogosult a szerződés megkötését és a szám átvételét megtagadni. Az azonosításhoz használt okiratokról, okmányokról másolat csak az előfizető írásbeli hozzájárulásával engedélyezhető. A szolgáltató az előfizető személyes adatainak kezelése során az Eht. 154.§ és egyéb, esetlegesen alkalmazandó jogszabályok betartásával jár el. Az Előfizető az átadó szolgáltatónál fennálló Előfizetői Szerződésében szereplő összes számra külön, vagy az Előfizetői Szerződésben értékesített számtartomány egységekre egészben kérheti a számhordozást. Összefüggő ISDN számtartomány hordozása csak egészben kérhető. Az átvevő szolgáltató, azaz a TLT Telecom Kft. az előfizetői szerződés megkötésének feltételei teljesülnekmegkötését követő 5 munkanapon belül felajánlja az előfizetőnek a lehetséges számátadási időablakokat, amelyek közül az igénybejelentés során
a.) előfizető előzetesen választ. A Szolgáltató köteles az előfizető számhordozási igényének megfelelően az átadó szolgáltatónál az előfizetői szerződés megszűnése, illetve módosítása és a számhordozási eljárás lebonyolításának ügyében az előfizető képviseletében eljárni, melynek érdekében előfizető köteles a szolgáltató részére meghatalmazást adni. az előfizető jogosult a hordozott számot más szolgáltatóhoz tovább hordozni, más szolgáltató alatt értve bármely előző szolgáltatót is. Az előfizető az előfizetői szám hordozását vagy továbbhordozását legkorábban az adott előfizetői számra vonatkozó szolgáltatás megindítása után 30 nappal kezdeményezheti. Amennyiben az előfizető megfelel az átvevő szolgáltató azonosítja általános szerződési feltételeiben foglaltaknak, úgy az előfizetőt és új átvevő szolgáltató köteles elfogadni az előfizetői szerződést köt,szám megtartására vonatkozó előfizetői igényt.
b.a) ha az előfizetőnek az átadó szolgáltatóval szemben lejárt számlatartozása van, amelynek átvállalására nézve az átvevő Szolgáltató nem nyilatkozott, vagy
b) az átvevő előfizetőnek az átadó szolgáltató és az előfizető megállapodnak közötti, a számhordozásrólszolgáltatáshoz kapcsolódó egyéb, egybefüggő számtartomány részleges hordozása esetén az elhordozni kívánt számokról és a számátadási időablakrólígy különösen kedvezményesen értékesített készülékkel kapcsolatos szerződésből eredő lejárt tartozása van, amely alatt a számhordozás megtörténik,
c.) az előfizető az átvevő szolgáltatónak megbízást ad a számhordozás lebonyolítására.
(5) A számhordozást kérő előfizetőt amelynek átvállalására nézve az átvevő szolgáltató nem nyilatkozott, vagy
c) a számhordozást kérő előfizető nem azonosítható
d) a számhordozási igényt az általános szerződési feltételeiben meghatározott előfizető a fent rögzített 30 napos minimális határidőn belül kezdeményezte. Az előfizető átadó szolgáltatóval szemben fennálló esetleges számlatartozása a számhordozás időpontjában esedékessé válik. Ezt a tartozást az előfizető kiegyenlítheti, vagy az előfizető képviseletében az átvevő szolgáltató átvállalhatja. Az átvevő szolgáltató ezt az előfizetővel történő megállapodás alapján jogosult kiszámlázni, illetve egyéb módon megállapodni. Amennyiben az előfizetői szám (telefonszám) és átvevő szolgáltató a követelést átvállalta, úgy az átadó szolgáltatóval kötött előfizetői szerződésben foglalt adatok alapján azonosítja, amelyet szolgáltatató a következő okiratok alapján ellenőriz, illetve az előfizetőt előfizetői szerződés hiányában a következő okiratok alapján azonosítja:
a.) természetes személy esetében:számhordozást jóváhagyó nyilatkozat kiadását nem tagadhatja meg.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
A számhordozással kapcsolatos eljárás részletes szabályai. (1) A Szolgáltató biztosítja Xxxxxxxxxxxxx Előfizetőinek a számhordozhatóságot azon társszolgáltatók tekintetében, amelyekkel erre hálózati szerződést kötött. Ha az Előfizető – a felhasználás földrajzi helyének megváltoztatása nélkül - másik helyhez kötött telefon szolgáltatót választ, akkor a Szolgáltatónál használt földrajzi vagy nem földrajzi nemföldrajzi telefonszámát átviheti az új szolgáltatóhoz, amennyiben ennek feltételei fennállnak.
(2) Az átvevő szolgáltató köteles elfogadni az előfizetői szám (telefonszám) megtartására vonatkozó előfizetői igényt, amennyiben az Előfizető megfelel az átvevő szolgáltató általános szerződési feltételeiben foglaltaknak.
(3) Az előfizető Előfizető az átadó szolgáltatóval fennálló előfizetői szerződésében szereplő valamennyi számra vagy egyes számokra kérheti a számhordozást. Egy adott hálózati végponthoz rendelt egybefüggő számtartomány részlegesen is hordozásra kerülhet. A többféle szolgáltatást tartalmazó (multi-play) szolgáltatás csomagok egyidejű átadásával az előfizetői hurok átengedésével, vagy országos bitfolyam hozzáféréssel együtt megvalósuló számhordozás a kedvezményes díjazású szolgáltatás, a díjmentes szolgáltatás, az emelt díjas, díjas díjkorlátos szolgáltatás, az emelt díjasdíjas díjkorlátmentes és emelt díjas felnőtt szolgáltatás, díjkorlátmentes szolgáltatás és a tízet meghaladó számot magában foglaló üzleti előfizetés számainak hordozása, valamint egybefüggő számtartomány részleges hordozása esetében a számhordozás időzítése és végrehajtása érdekében - az átadó szolgáltató indoklással ellátott kérése esetén - az átvevő szolgáltató köteles az átadó szolgáltatóval egyeztetni. Egybefüggő számtartomány számainak részleges hordozása esetén az egybefüggő számmező feloldását, hordozott és nem hordozott számok beállítását az átadó szolgáltató köteles a számhordozás illetve a számtartomány átadás számátadási időablakában elvégezni.
(4) Az előfizetőnek Előfizetőnek - az új előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó igénybejelentésével egyidejűleg - az átvevő szolgáltató részére kell bejelentenie számhordozási igényét. Amennyiben az előfizetői szerződés megkötésének feltételei teljesülnek, az igénybejelentés során
a.) az átvevő szolgáltató azonosítja az előfizetőt és új előfizetői szerződést köt,
b.) az átvevő szolgáltató és az előfizető megállapodnak a számhordozásról, egybefüggő számtartomány részleges hordozása esetén az elhordozni kívánt számokról és a számátadási időablakról, amely alatt a számhordozás megtörténik,
c.) az előfizető az átvevő szolgáltatónak megbízást ad a számhordozás lebonyolítására.
(5) A számhordozást kérő előfizetőt az átvevő szolgáltató az általános szerződési feltételeiben meghatározott módon az előfizetői szám (telefonszám) és az átadó szolgáltatóval kötött előfizetői szerződésben foglalt adatok alapján azonosítja, amelyet a következő okiratok alapján ellenőriz, illetve az előfizetőt előfizetői szerződés hiányában a következő okiratok alapján azonosítja:
a.) természetes személy esetében:
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions for Business Subscribers
A számhordozással kapcsolatos eljárás részletes szabályai. (1) A Szolgáltató biztosítja Xxxxxxxxxxxxx a számhordozhatóságot azon társszolgáltatók tekintetében, amelyekkel erre hálózati szerződést kötött. Ha az Előfizető – a felhasználás földrajzi helyének megváltoztatása nélkül - – másik helyhez kötött telefon szolgáltatót választ, akkor a Szolgáltatónál használt földrajzi vagy nem földrajzi telefonszámát telefon- számát átviheti az új szolgáltatóhoz, amennyiben ennek feltételei fennállnak.
(2) . Az átvevő szolgáltató köteles elfogadni az előfizetői szám megtartására vonatkozó előfizetői igényt, amennyiben az Előfizető megfelel az átvevő szolgáltató általános szerződési feltételeiben foglaltaknak.
(3) . Az előfizető Előfizető az átadó szolgáltatóval szolgáltatónál fennálló előfizetői szerződésében szereplő valamennyi összes számra külön vagy egyes számokra az előfizetői szerződésben értékesített számtartomány egységekre egészben kérheti a számhordozást. Egy adott hálózati végponthoz rendelt egybefüggő Összefüggő ISDN számtartomány részlegesen is hordozásra kerülhethordozása csak egészben kérhető. A többféle szolgáltatást tartalmazó (multi-play) szolgáltatás csomagok egyidejű átadásával Szolgáltató Előfizetője számhordozással kapcsolatos igényét az előfizetői hurok átengedésével, vagy országos bitfolyam hozzáféréssel együtt megvalósuló számhordozás a kedvezményes díjazású szolgáltatás, a díjmentes szolgáltatásátvevő szolgáltatónál, az emelt díjasáltala közzétett in- formációk alapján nyújthatja be, díjkorlátos szolgáltatás, az emelt díjas, díjkorlátmentes szolgáltatás és a tízet meghaladó számot magában foglaló üzleti előfizetés számainak hordozása, valamint egybefüggő számtartomány részleges hordozása esetében a számhordozás időzítése és végrehajtása érdekében - az átadó szolgáltató indoklással ellátott kérése esetén - szolgáltatást az átvevő szolgáltató köteles az átadó szolgáltatóval egyeztetniÁSZF-jében leírtak alapján veheti igény- be. Egybefüggő számtartomány számainak részleges hordozása esetén az egybefüggő számmező feloldását, hordozott és nem hordozott számok beállítását az átadó szolgáltató köteles a számhordozás illetve a számtartomány átadás számátadási időablakában elvégezni.
(4) Az előfizetőnek - az új előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó igénybejelentésével egyidejűleg - Előfizetőt az átvevő szolgáltató részére kell bejelentenie számhordozási igényét. Amennyiben az előfizetői szerződés megkötésének feltételei teljesülnekazonosítja, az igénybejelentés során
a.) az átvevő szolgáltató azonosítja az előfizetőt illetve írásban nyilatkoztatja arról, hogy a számhordozást kizáró feltételek nem állnak fenn és új előfizetői szerződést köt,
b.) . Amennyiben a számhordozást kérő Előfizetőt az átvevő szolgáltató és az előfizető megállapodnak a számhordozásrólazonosítja, egybefüggő számtartomány részleges hordozása esetén az elhordozni kívánt számokról és a számátadási időablakról, amely alatt a számhordozás megtörténik,
c.) az előfizető az átvevő szolgáltatónak megbízást ad a számhordozás lebonyolítására.
(5) A számhordozást kérő előfizetőt az átvevő szolgáltató az általános szerződési feltételeiben meghatározott módon ezt az előfizetői szám (telefonszám) és az átadó szolgáltatóval kötött előfizetői szerződésben számon kívül, a következő okiratokban, okmányokban foglalt adatok alapján azonosítja, amelyet a következő okiratok alapján ellenőriz, illetve az előfizetőt előfizetői szerződés hiányában a következő okiratok alapján azonosítjateszi:
a.) Ha az Előfizető természetes személy esetébenszemély:
(i) magyar állampolgár esetében személyazonosító igazolvány és lakcímet igazoló hatósági igazolvány
(ii) nem magyar állampolgár esetében útlevél és lakcímét igazoló tartózkodási engedély, vagy más hatósági igazolvány,
(iii) valamint mindkét esetben az Előfizető döntése és hozzájárulása alapján olyan hatósági iga- zolvány vagy engedély, amely alapján az átadó szolgáltató őt az eredeti előfizetői szerződés megkötésekor azonosította;
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions for Internet, Voip, and Iptv Services
A számhordozással kapcsolatos eljárás részletes szabályai. (1) A Szolgáltató biztosítja Xxxxxxxxxxxxx a Elxxxxxxxxxxx x számhordozhatóságot azon társszolgáltatók tekintetében, amelyekkel erre hálózati szerződést kötött. Ha az Előfizető – a felhasználás földrajzi helyének megváltoztatása nélkül - másik helyhez kötött telefon szolgáltatót választ, akkor a Szolgáltatónál használt földrajzi vagy nem földrajzi telefonszámát átviheti az új szolgáltatóhoz, amennyiben ennek feltételei fennállnak.
(2) Az átvevő szolgáltató köteles elfogadni az előfizetői szám megtartására vonatkozó előfizetői igényt, amennyiben az Előfizető megfelel az átvevő szolgáltató általános szerződési feltételeiben foglaltaknak.
(3) Az előfizető az átadó szolgáltatóval fennálló előfizetői szerződésében szereplő valamennyi számra vagy egyes számokra kérheti a számhordozást. Egy adott hálózati végponthoz rendelt egybefüggő számtartomány részlegesen is hordozásra kerülhet. A többféle szolgáltatást tartalmazó (multi-play) szolgáltatás csomagok egyidejű átadásával az előfizetői hurok átengedésével, vagy országos bitfolyam hozzáféréssel együtt megvalósuló számhordozás a kedvezményes díjazású szolgáltatás, a díjmentes szolgáltatás, az emelt díjas, díjkorlátos szolgáltatás, az emelt díjas, díjkorlátmentes szolgáltatás és a tízet meghaladó számot magában foglaló üzleti előfizetés számainak hordozása, valamint egybefüggő számtartomány részleges hordozása esetében a számhordozás időzítése és végrehajtása érdekében - az átadó szolgáltató indoklással ellátott kérése esetén - az átvevő szolgáltató köteles az átadó szolgáltatóval egyeztetni. Egybefüggő számtartomány számainak részleges hordozása esetén az egybefüggő számmező feloldását, hordozott és nem hordozott számok beállítását az átadó szolgáltató köteles a számhordozás illetve a számtartomány átadás számátadási időablakában elvégezni.
(4) Az előfizetőnek - az új előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó igénybejelentésével egyidejűleg - az átvevő szolgáltató részére kell bejelentenie számhordozási igényét. Amennyiben az előfizetői szerződés megkötésének feltételei teljesülnek, az igénybejelentés során
a.a) az átvevő szolgáltató azonosítja az előfizetőt és új előfizetői szerződést köt,
b.b) az átvevő szolgáltató és az előfizető megállapodnak a számhordozásról, egybefüggő számtartomány részleges hordozása esetén az elhordozni kívánt számokról és a számátadási időablakról, amely alatt a számhordozás megtörténik,
c.c) az előfizető az átvevő szolgáltatónak megbízást ad a számhordozás lebonyolítására.
(5) A számhordozást kérő előfizetőt az átvevő szolgáltató az általános szerződési feltételeiben meghatározott módon az előfizetői szám (telefonszám) és az átadó szolgáltatóval kötött előfizetői szerződésben foglalt adatok alapján azonosítja, amelyet a következő okiratok alapján ellenőriz, illetve az előfizetőt előfizetői szerződés hiányában a következő okiratok alapján azonosítja:
a.a) természetes személy esetében:
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
A számhordozással kapcsolatos eljárás részletes szabályai. Az átvevı szolgáltató a munkanapokon 16 óráig bejelentett számhordozási előfizetői igényrıl az átadó szolgáltatót adott munkanap 20 óra 00 percig írásban, más megállapodás hiányában elektronikus levélben értesíti. Az átvevıszolgáltató azezen értesítést követımásodikmunkanap számátadási idı ablakáraa hordozást legkésıbb a számátadásiidıablakotmegelızı nap 12:00-ig a számhordozásokat kezelı központ számítógépes nyilvántartási és eljárási rendszernek (1KRA-nak) A Szolgáltató biztosítja Xxxxxxxxxxxxx a számhordozhatóságot azon társszolgáltatók tekintetébenbejelenteni, amelyekkel erre hálózati szerződést kötött. Ha kivéve ha az Előfizető – más (késıbbi) számátadási ablakot választott. Amennyiben:
a.) az Előfizetőnem a felhasználás földrajzi helyének megváltoztatása nélkül - másik helyhez kötött telefon szolgáltatót választlegkorábbi számátadási idıablak alkalmazását kéri,
b.) tízet meghaladó számot magában foglaló üzleti elıfizetés, akkor a Szolgáltatónál használt földrajzi vagy nem földrajzi telefonszámát átviheti az új szolgáltatóhoz, amennyiben ennek feltételei fennállnak.
(2) Az átvevő szolgáltató köteles elfogadni az előfizetői szám megtartására vonatkozó előfizetői igényt, amennyiben az Előfizető megfelel az átvevő szolgáltató általános szerződési feltételeiben foglaltaknak.
(3) Az előfizető az átadó szolgáltatóval fennálló előfizetői szerződésében szereplő valamennyi számra vagy egyes számokra kérheti a számhordozást. Egy adott hálózati végponthoz rendelt egybefüggő számtartomány részlegesen is hordozásra kerülhet. A többféle szolgáltatást tartalmazó (multi-play) szolgáltatás csomagok egyidejű átadásával az előfizetői hurok átengedésével, vagy országos bitfolyam hozzáféréssel együtt megvalósuló számhordozás a kedvezményes díjazású szolgáltatás, a díjmentes szolgáltatás, az emelt díjas, díjkorlátos szolgáltatás, az emelt díjas,díjkorlátmentes szolgáltatásszámainak hordozásátigényli, díjkorlátmentes szolgáltatás és a tízet meghaladó számot magában foglaló üzleti előfizetés számainak hordozása, valamint egybefüggő számtartomány részleges hordozása esetében a számhordozás időzítése és végrehajtása érdekében - az átadó szolgáltató indoklással ellátott kérése esetén - az átvevő szolgáltató köteles mely az átadó szolgáltatóval egyeztetnielızetesen egyeztetett idıpontbanhordozható, abban az esetben az átvevıszolgáltató legkésıbb a számhordozási megállapodásban rögzített számátadási idıablakot megelızınap 12 óra 00 percig jelenti bea KRA-nak a számhordozást. Egybefüggő számtartomány számainak részleges hordozása esetén az egybefüggő számmező feloldását, hordozott és nem hordozott számok beállítását az Az átadó szolgáltató köteles a számhordozás illetve elfogadásáról vagy elutasításról és annak indokáról, legkésıbb az átvevı szolgáltató általi értesítést követımunkanap 20 óra 00 percig értesíti az átvevıszolgáltatót. Az átadó szolgáltatólegkésıbb aszámhordozás KRA-ba való bejelentésének időpontja után 23 órán belül a számtartomány átadás számátadási időablakában elvégezni.
KRA-ban jóváhagyja vagyelutasítja a számhordozást. A számhordozási igény elutasításáról az átvevıszolgáltató köteles az Előfizetőt az Eht. 144. §(4) bekezdésénekmegfelelően egy munkanapon belül értesíteni, és amennyiben szükségesújra azonosítja az Előfizetőt. A határidőkaz azonosítást követıen, vagy alejárt követelések kiegyenlítésének Előfizetőáltalibejelentését követıen újrakezdıdnek. Az előfizetőnek - Előfizetőa számhordozási igényét az új átvevıszolgáltatónál a számátadási idıablakot megelızı3.munkanapon16:00-ig törölheti. Az átvevıszolgáltató az igény törlésérıl azátadó szolgáltatót a következımunkanap 20:00-ig értesíti, valamint a KRA-babejelentett hordozást az Előfizetővisszalépett indokolással törli. Az Előfizető az átadó Szolgáltatónál fennálló előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó igénybejelentésével egyidejűleg - az átvevő szolgáltató szerződésében szereplı összes számra, vagy azok egy részére kell bejelentenie számhordozási igényétkérheti a számhordozást. Amennyiben a számok egy részére a szolgáltatás fennmarad, az átadó Szolgáltatónál az előfizetői szerződés megkötésének feltételei teljesülnekszerződést ez okból megszüntetni nem lehet, az igénybejelentés során
a.) az átvevő szolgáltató azonosítja az előfizetőt és új előfizetői szerződést köt,
b.) az átvevő szolgáltató és az előfizető megállapodnak azt értelemszerően módosítani kell. Az Előfizető jogosult a számhordozásrólhordozott számot más Szolgáltatóhoz tovább hordozni, egybefüggő számtartomány részleges hordozása esetén az elhordozni kívánt számokról és a számátadási időablakról, amely alatt a számhordozás megtörténik,
c.) az előfizető az átvevő szolgáltatónak megbízást ad a számhordozás lebonyolítására.
(5) A számhordozást kérő előfizetőt az átvevő szolgáltató az általános szerződési feltételeiben meghatározott módon beleértve bármely elızı Szolgáltatót is. Az Előfizető az előfizetői szám hordozását, vagy továbbhordozását legkorábban a szolgáltatás megindítása után 30 (telefonszámharminc) és az átadó szolgáltatóval kötött előfizetői szerződésben foglalt adatok alapján azonosítja, amelyet a következő okiratok alapján ellenőriz, illetve az előfizetőt előfizetői szerződés hiányában a következő okiratok alapján azonosítja:
a.) természetes személy esetében:nappal kezdeményezheti.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
A számhordozással kapcsolatos eljárás részletes szabályai. (1) A Szolgáltató biztosítja Xxxxxxxxxxxxx a Elxxxxxxxxxxx x számhordozhatóságot azon társszolgáltatók tekintetében, amelyekkel erre hálózati szerződést kötött. Ha az Előfizető – a felhasználás földrajzi helyének megváltoztatása nélkül - másik helyhez kötött telefon szolgáltatót választ, akkor a Szolgáltatónál használt földrajzi vagy nem földrajzi telefonszámát átviheti az új szolgáltatóhoz, amennyiben ennek feltételei fennállnak.
(2) Az átvevő szolgáltató köteles elfogadni az előfizetői szám megtartására vonatkozó előfizetői igényt, amennyiben az Előfizető megfelel az átvevő szolgáltató általános szerződési feltételeiben foglaltaknak.
(3) Az előfizető az átadó szolgáltatóval fennálló előfizetői szerződésében szereplő valamennyi számra vagy egyes számokra kérheti a számhordozást. Egy adott hálózati végponthoz rendelt egybefüggő számtartomány részlegesen is hordozásra kerülhet. A többféle szolgáltatást tartalmazó (multi-play) szolgáltatás csomagok egyidejű átadásával az előfizetői hurok átengedésével, vagy országos bitfolyam hozzáféréssel együtt megvalósuló számhordozás a kedvezményes díjazású szolgáltatás, a díjmentes szolgáltatás, az emelt díjas, díjkorlátos szolgáltatás, az emelt díjas, díjkorlátmentes szolgáltatás és a tízet meghaladó számot magában foglaló üzleti előfizetés számainak hordozása, valamint egybefüggő számtartomány részleges hordozása esetében a számhordozás időzítése és végrehajtása érdekében - az átadó szolgáltató indoklással ellátott kérése esetén - az átvevő szolgáltató köteles az átadó szolgáltatóval egyeztetni. Egybefüggő számtartomány számainak részleges hordozása esetén az egybefüggő számmező feloldását, hordozott és nem hordozott számok beállítását az átadó szolgáltató köteles a számhordozás illetve a számtartomány átadás számátadási időablakában elvégezni.
(4) Az előfizetőnek - az új előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó igénybejelentésével egyidejűleg - az átvevő szolgáltató részére kell bejelentenie számhordozási igényét. Amennyiben az előfizetői szerződés megkötésének feltételei teljesülnek, az igénybejelentés során
a.) az átvevő szolgáltató azonosítja az előfizetőt és új előfizetői szerződést köt,
b.) az átvevő szolgáltató és az előfizető megállapodnak a számhordozásról, egybefüggő számtartomány részleges hordozása esetén az elhordozni kívánt számokról és a számátadási időablakról, amely alatt a számhordozás megtörténik,
c.) az előfizető az átvevő szolgáltatónak megbízást ad a számhordozás lebonyolítására.
(5) A számhordozást kérő előfizetőt az átvevő szolgáltató az általános szerződési feltételeiben meghatározott módon az előfizetői szám (telefonszám) és az átadó szolgáltatóval kötött előfizetői szerződésben foglalt adatok alapján azonosítja, amelyet a következő okiratok alapján ellenőriz, illetve az előfizetőt előfizetői szerződés hiányában a következő okiratok alapján azonosítja:
a.) természetes személy esetében:
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions
A számhordozással kapcsolatos eljárás részletes szabályai. (1) A Szolgáltató biztosítja Xxxxxxxxxxxxx a Elxxxxxxxxxxx x számhordozhatóságot azon társszolgáltatók tekintetében, amelyekkel erre hálózati szerződést kötött. Ha az Előfizető – a felhasználás földrajzi helyének megváltoztatása nélkül - másik helyhez kötött telefon szolgáltatót választ, akkor a Szolgáltatónál használt földrajzi vagy nem földrajzi nemföldrajzi telefonszámát átviheti az új szolgáltatóhoz, amennyiben ennek feltételei fennállnak.
(2) Az átvevő szolgáltató köteles elfogadni az előfizetői szám megtartására vonatkozó előfizetői igényt, amennyiben az Előfizető megfelel az átvevő szolgáltató általános szerződési feltételeiben foglaltaknak. Amennyiben Szolgáltató van az átvevő szolgáltatói pozícióban, e feltételek megléte azt jelenti, hogy az Előfizetővel történő szerződéskötés nem utasítható el az ÁSZF 2.4 pont (3) bekezdésében felsorolt okokból.
(3) Az előfizető Előfizető az átadó szolgáltatóval szolgáltatónál fennálló előfizetői szerződésében szereplő valamennyi összes számra külön vagy egyes számokra az előfizetői szerződésben értékesített számtartomány egységekre egészben kérheti a számhordozást. Egy adott hálózati végponthoz rendelt egybefüggő Összefüggő ISDN számtartomány részlegesen is hordozásra kerülhet. A többféle szolgáltatást tartalmazó (multi-play) szolgáltatás csomagok egyidejű átadásával az előfizetői hurok átengedésével, vagy országos bitfolyam hozzáféréssel együtt megvalósuló számhordozás a kedvezményes díjazású szolgáltatás, a díjmentes szolgáltatás, az emelt díjas, díjkorlátos szolgáltatás, az emelt díjas, díjkorlátmentes szolgáltatás és a tízet meghaladó számot magában foglaló üzleti előfizetés számainak hordozása, valamint egybefüggő számtartomány részleges hordozása esetében a számhordozás időzítése és végrehajtása érdekében - az átadó szolgáltató indoklással ellátott kérése esetén - az átvevő szolgáltató köteles az átadó szolgáltatóval egyeztetni. Egybefüggő számtartomány számainak részleges hordozása esetén az egybefüggő számmező feloldását, hordozott és nem hordozott számok beállítását az átadó szolgáltató köteles a számhordozás illetve a számtartomány átadás számátadási időablakában elvégeznicsak egészben kérhető.
(4) Az előfizetőnek - A Szolgáltató Előfizetője számhordozással kapcsolatos igényét az új előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó igénybejelentésével egyidejűleg - átvevő szolgáltatónál, az általa közzétett információk alapján nyújthatja be, és a szolgáltatást az átvevő szolgáltató részére kell bejelentenie számhordozási igényét. Amennyiben az előfizetői szerződés megkötésének feltételei teljesülnek, az igénybejelentés soránÁSZF-jében leírtak alapján veheti igénybe.
a.(5) Az Előfizetőt az átvevő szolgáltató azonosítja az előfizetőt a (6) bekezdésben meghatározott módokon azonosítja, illetve írásban nyilatkoztatja arról, hogy a számhordozást kizáró feltételek nem állnak fenn és új előfizetői szerződést köt.
(6) Amennyiben a számhordozást kérő Előfizetőt az átvevő szolgáltató azonosítja, ezt az előfizetői számon kívül, a következő okiratokban, okmányokban foglalt adatok alapján teszi:
a.) Ha az Előfizető természetes személy:
(i) magyar állampolgár esetében személyazonosító igazolvány és lakcímet igazoló hatósági igazolvány,
(ii) nem magyar állampolgár esetében útlevél és lakcímét igazoló tartózkodási engedély vagy más hatósági igazolvány,
(iii) valamint mindkét esetben az Előfizető döntése és hozzájárulása alapján olyan hatósági igazolvány vagy engedély, amely alapján az átadó szolgáltató őt az eredeti előfizetői szerződés megkötésekor azonosította;
b.) Ha az Előfizető gazdálkodó szervezet, valamint oktatói munkaközösség:
(i) 30 napnál nem régebbi cégkivonat vagy vállalkozói igazolvány,
(ii) a cégjegyzésre jogosult aláírási címpéldánya,
(iii) az eljáró képviselő személyi igazolványa, és
(iv) meghatalmazás, ha nem a képviseleti joggal felruházott személy jár el; c.) Ha az Előfizető költségvetési szerv, társasház, valamint egyéb szervezet:
(i) a szervezetet, szervet illetve társasházat nyilvántartásba vevő bíróság vagy hatóság által kiállított eredeti okirat, vagy általa vezetett nyilvántartás hiteles másolata, illetve a hatósághoz beadott létesítő okirat(ok), amely tartalmazza legalább a szervezet, szerv, illetve társasház nevét, székhelyét és képviselőjét, a képviselet módját, amennyiben ilyen adatot nyilvántartanak,
(ii) a szervezet adóhatósági nyilvántartásba vételét igazoló eredeti okirat, amennyiben e nyilvántartásba vétele kötelező,
(iii) az eljáró képviselő személyi igazolványa,
(iv) meghatalmazás, amennyiben nem a képviseleti joggal felruházott személy jár el. Az azonosításhoz használt okiratokról, okmányokról az Előfizető írásbeli engedélye nélkül másolat nem készíthető.
(7) Az átvevő szolgáltató az előfizetői szerződés megkötésekor felajánlja az Előfizetőnek a lehetséges számátadási időablakokat, amelyek közül az Előfizető előzetesen választ.
(8) A számhordozási igény teljesítését az átvevő szolgáltató az átadó szolgáltatótól előfizetői hurok átengedésével együtt vagy e nélkül vállalhatja. Az előfizetői hurok átengedésével együtt megvalósuló számhordozás esetén az előfizetői hurok átengedésének és a szám átadásának időpontját az Előfizető érdekében a szolgáltatók kötelesek egyeztetni.
(9) Az átvevő szolgáltató köteles az Előfizető számhordozási igényéről az igény bejelentésének időpontját követő 2 munkanapon belül a Szolgáltatót, mint átadó szolgáltatót értesíteni.
(10) Az átadó szolgáltató köteles a számhordozási igény elfogadásáról, illetőleg az elutasításáról és annak indoklásáról az átvevő szolgáltatónak a (9) bekezdés szerinti értesítés kézhezvételét követő 2 munkanapon belül válaszolni. Amennyiben az átadó szolgáltató a megadott határidőn belül nem válaszol, azt a számhordozási igény elfogadásának kell tekinteni.
(11) A számhordozási igényt az átvevő szolgáltatónak a szerződés megkötésétől számított 8 munkanapon belül kell teljesítenie, kivéve, ha a felajánlott időablakok közül az Előfizető ennél későbbi időpontot jelöl meg, vagy ha a számhordozás előfizetői hurok átengedésével együtt a külön jogszabályban foglaltak szerint valósul meg. Az Előfizető és az átvevő szolgáltató közötti előfizetői szerződés hatálybalépésének feltétele a számhordozás megvalósulása, amelynek pontos időpontjáról (nap, óra) az átvevő szolgáltató és a számhordozást követő első számlalevéllel együtt írásban köteles tájékoztatni az előfizető megállapodnak a számhordozásrólElőfizetőt. A számhordozhatóság szolgáltatás igénybevétele esetén, egybefüggő számtartomány részleges hordozása esetén az elhordozni kívánt számokról és a számátadási időablakról, amely alatt időablak leteltét követően a számhordozás megtörténik,
c.) az előfizető telefonszolgáltatást az átvevő szolgáltatónak megbízást ad szolgáltató nyújtja az Előfizető részére a számhordozás lebonyolításáraközöttük létrejött előfizetői szerződésben foglaltaknak megfelelően. A szám átadására kijelölt időablak nem lehet több 4 óránál.
(512) A Az átadó szolgáltató a számhordozási igényt csak abban az esetben tagadhatja meg, ha az Előfizetőnek a Szolgáltatóval szemben lejárt számlatartozása vagy a Szolgáltató által nyújtott szolgáltatáshoz kapcsolódó egyéb lejárt tartozása áll fenn, vagy a számhordozást kérő előfizetőt Előfizető nem azonosítható. Az Előfizetőnek az átadó szolgáltatóval szemben a számhordozási igény bejelentésének időpontjában fennálló számlatartozása lejárttá válik. E számlatartozást az Előfizető a számhordozás kezdeményezésekor egyenlítheti ki. Abban az esetben, ha a hordozást jóváhagyó nyilatkozat kiállítását követően jut az átadó szolgáltató tudomására, lesz esedékes, illetve keletkezik ilyen követelés, az átvevő szolgáltató az általános szerződési feltételeiben meghatározott módon az előfizetői szám (telefonszám) és köteles együttműködni az átadó szolgáltatóval kötött előfizetői szerződésben foglalt adatok alapján azonosítja, amelyet a következő okiratok alapján ellenőriz, illetve számlatartozás kiegyenlítése érdekében.
(13) Az Előfizető és az előfizetőt átvevő szolgáltató közötti előfizetői szerződés hiányában a következő okiratok számhordozás műszaki megvalósulásával lép hatályba. Ezzel egyidejűleg az Előfizetőnek a Szolgáltatóval fennálló szerződése megszűnik, vagy módosul. Az Előfizető tudomásul veszi, hogy az átvevő szolgáltatóval megkötött előfizetői szerződése alapján azonosítja:az igénybevett szolgáltatások tekintetében az előfizetői jogviszony tartalmáért, a szolgáltatás nyújtásáért, és a felszámított díjakért és a saját hálózatában felmerült hibákért az átvevő szolgáltató tartozik felelősséggel. A Szolgáltatót nem terheli felelősség azért a kárért, mely abból adódott, hogy az Előfizető által választott átvevő szolgáltató a szerződés létrejöttéről nem/vagy késedelmesen tájékoztatta a Szolgáltatót, így a szolgáltatás az Előfizető által kért időponttól nem volt elérhető. Az átvevő szolgáltató köteles az Előfizető hozzájárulásának megfelelően a hordozott előfizetői számnak az előfizetői nyilvántartásban, valamint a tudakozóban való közzétételéről gondoskodni.
a.(14) természetes személy esetében:Az Előfizető jogosult a hordozott számot más szolgáltatóhoz tovább hordozni, más szolgáltató alatt értve bármely előző szolgáltatót is.
(15) A hordozott számra vonatkozó előfizetői szerződés megszűnése esetén a szabaddá váló előfizetői szám használati joga és az ezzel összefüggő kötelezettségek mindaddig az átvevő szolgáltatónál maradnak, amíg a szám nem rendelhető új Előfizetőhöz. A szabaddá váló előfizetői szám 3 hónapig nem rendelhető új Előfizetőhöz. A 3 hónap elteltét követően a megszűnt hordozott előfizetői szám használati joga visszakerül a számot tartalmazó számmező kijelölési engedélyének jogosultjához, amikor a szám újra Előfizetőhöz rendelhetővé válik.
(16) A Szolgáltató díjmentesen hívható ügyfélszolgálaton keresztül biztosítja a hívó fél számára annak a lehetőségét, hogy a hívás megkezdése előtt tájékozódni tudjon arról, hogy hívás melyik szolgáltató hálózatában végződik és annak mennyi a tarifája.
(17) A hordozott és a nem hordozott számmal rendelkező előfizetők a szolgáltatók szolgáltatásait azonos feltételekkel vehetik igénybe.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek Elektronikus Hírközlési Szolgáltatásokra
A számhordozással kapcsolatos eljárás részletes szabályai. (1) A Szolgáltató biztosítja Xxxxxxxxxxxxx a számhordozhatóságot azon társszolgáltatók tekintetébenköteles lehetővé tenni Előfizetője számára, amelyekkel erre hálózati szerződést kötött. Ha hogy
a) helyhez kötött telefon szolgáltatás esetén, ha az Előfizető – a felhasználás földrajzi helyének megváltoztatása nélkül - másik helyhez kötött telefon szolgáltatót választElőfizetői hozzáférést nyújtó Szolgáltatót változtat, akkor a Szolgáltatónál használt megtarthassa földrajzi vagy Előfizetői számát,
b) nem földrajzi telefonszámát átviheti számmal elérhető szolgáltatás esetén, ha az új szolgáltatóhozElőfizető Szolgáltatót változtat, amennyiben ennek feltételei fennállnak.
megtarthassa nem földrajzi Előfizetői számát (2a továbbiakban: hordozott szám). A Szolgáltató (átadó Szolgáltató), amelynek Előfizetője Szolgáltató változtatás keretében az Előfizetői számát egy másik telefon Szolgáltatóhoz átviszi (átvevő Szolgáltató) Az köteles a számhordozhatóságról az átvevő szolgáltató köteles elfogadni az előfizetői szám megtartására vonatkozó előfizetői igénytSzolgáltatóval megállapodni, amennyiben az Előfizető megfelel átvevő az átvevő szolgáltató általános szerződési feltételeiben foglaltaknak.
(3) Az előfizető az átadó szolgáltatóval fennálló előfizetői szerződésében szereplő valamennyi számra vagy egyes számokra kérheti a számhordozást. Egy adott hálózati végponthoz rendelt egybefüggő számtartomány részlegesen is hordozásra kerülhetösszekapcsolási szerződésekre vonatkozó jogszabályoknak megfelelő ajánlatot tesz. A többféle szolgáltatást tartalmazó (multi-play) hordozott számokra irányuló hívás díját a ténylegesen felépülő hívás, illetve szolgáltatás csomagok egyidejű átadásával az előfizetői hurok átengedéséveldíjának megfelelően kell megállapítani. A hívó fél számára biztosítani kell annak a lehetőségét, vagy országos bitfolyam hozzáféréssel együtt megvalósuló számhordozás hogy a kedvezményes díjazású szolgáltatáshívás megkezdése előtt tájékozódni tudjon arról, hogy a díjmentes szolgáltatáshívás melyik Szolgáltató hálózatában végződik, az emelt díjas, díjkorlátos szolgáltatás, az emelt díjas, díjkorlátmentes szolgáltatás és a tízet meghaladó számot magában foglaló üzleti előfizetés számainak hordozásaannak tarifájáról. A hívás- és jelzésirányítás költségeit, valamint egybefüggő számtartomány részleges hordozása esetében a számhordozás időzítése hívás- és végrehajtása érdekében - az átadó szolgáltató indoklással ellátott kérése esetén - az átvevő szolgáltató köteles az átadó szolgáltatóval egyeztetnijelzéstovábbítás járulékos többletköltségeit a hívás-, illetve jelzésirányításáért felelős, külön jogszabályban meghatározott Szolgáltató viseli. Egybefüggő számtartomány számainak részleges hordozása esetén az egybefüggő számmező feloldását, A Szolgáltató által a hordozott és számok tekintetében fizetendő azonosító használati díj megegyezik a nem hordozott számok beállítását használati díjával. A számhordozás igénybevételéért az átadó szolgáltató köteles Szolgáltató hordozásonkénti egyszeri díjat határozhat meg, amelyet az átvevő Szolgáltató fizet meg az átadó Szolgáltató részére. A fizetendő díj nem haladhatja meg a számhordozás illetve a számtartomány átadás számátadási időablakában elvégezni.
(4) Az előfizetőnek - az új előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó igénybejelentésével egyidejűleg - teljesítésével összefüggésben felmerült indokolt költségeket. Ezen egyszeri díjat vagy annak egy részét az átvevő szolgáltató részére kell bejelentenie számhordozási igényétSzolgáltató a számhordozást igénybevevő Előfizetőre átterhelheti. Amennyiben A számhordozásért az előfizetői szerződés megkötésének feltételei teljesülnekElőfizető által fizetendő egyszeri díjat az 2. számú melléklet tartalmazza. Az átvevő Szolgáltató köteles az Előfizető hozzájárulásának megfelelően a hordozott Előfizetői számnak az Előfizetői nyilvántartásban, az igénybejelentés során
a.) az átvevő szolgáltató azonosítja az előfizetőt és új előfizetői szerződést köt,
b.) az átvevő szolgáltató és az előfizető megállapodnak valamint a számhordozásról, egybefüggő számtartomány részleges hordozása esetén az elhordozni kívánt számokról és tudakozóban való közzétételéről gondoskodni. Az átadó Szolgáltató a számátadási időablakról, amely alatt a számhordozás megtörténik,
c.) az előfizető az átvevő szolgáltatónak megbízást ad a számhordozás lebonyolítására.
(5) A számhordozást kérő előfizetőt az átvevő szolgáltató Előfizetőt az általános szerződési feltételeiben meghatározott módon köteles azonosítani, ideértve a telefonos, illetve az előfizetői szám (telefonszám) és on-line ügyfél-azonosítási módot is. Amennyiben a számhordozást kérő Előfizetőt az átadó szolgáltatóval kötött előfizetői szerződésben átvevő Szolgáltató azonosítja, az Előfizetői számon kívül, a következő okiratokban, okmányokban foglalt adatok alapján azonosítja, amelyet a következő okiratok alapján ellenőriz, illetve az előfizetőt előfizetői szerződés hiányában a következő okiratok alapján azonosítja:
a.a) természetes személy esetében:
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek
A számhordozással kapcsolatos eljárás részletes szabályai. (1) A Szolgáltató biztosítja Xxxxxxxxxxxxx a számhordozhatóságot azon társszolgáltatók tekintetében, amelyekkel erre hálózati szerződést kötött. Ha az Előfizető – a felhasználás földrajzi helyének megváltoztatása nélkül - másik helyhez kötött telefon szolgáltatót választ, akkor a Szolgáltatónál használt földrajzi vagy nem földrajzi nemföldrajzi telefonszámát átviheti az új szolgáltatóhoz, amennyiben ennek feltételei fennállnak.
(2) Az átvevő szolgáltató köteles elfogadni az előfizetői szám megtartására vonatkozó előfizetői igényt, amennyiben az Előfizető megfelel az átvevő szolgáltató általános szerződési feltételeiben foglaltaknak. Amennyiben Szolgáltató van az átvevő szolgáltatói pozícióban, e feltételek megléte azt jelenti, hogy az Előfizetővel történő szerződéskötés nem utasítható el az ÁSZF 2.4 pont (3) bekezdésében felsorolt okokból.
(3) Az előfizető Előfizető az átadó szolgáltatóval szolgáltatónál fennálló előfizetői szerződésében szereplő valamennyi összes számra külön vagy egyes számokra az előfizetői szerződésben értékesített számtartomány egységekre egészben kérheti a számhordozást. Egy adott hálózati végponthoz rendelt egybefüggő Összefüggő ISDN számtartomány részlegesen is hordozásra kerülhet. A többféle szolgáltatást tartalmazó (multi-play) szolgáltatás csomagok egyidejű átadásával az előfizetői hurok átengedésével, vagy országos bitfolyam hozzáféréssel együtt megvalósuló számhordozás a kedvezményes díjazású szolgáltatás, a díjmentes szolgáltatás, az emelt díjas, díjkorlátos szolgáltatás, az emelt díjas, díjkorlátmentes szolgáltatás és a tízet meghaladó számot magában foglaló üzleti előfizetés számainak hordozása, valamint egybefüggő számtartomány részleges hordozása esetében a számhordozás időzítése és végrehajtása érdekében - az átadó szolgáltató indoklással ellátott kérése esetén - az átvevő szolgáltató köteles az átadó szolgáltatóval egyeztetni. Egybefüggő számtartomány számainak részleges hordozása esetén az egybefüggő számmező feloldását, hordozott és nem hordozott számok beállítását az átadó szolgáltató köteles a számhordozás illetve a számtartomány átadás számátadási időablakában elvégeznicsak egészben kérhető.
(4) Az előfizetőnek - A Szolgáltató Előfizetője számhordozással kapcsolatos igényét az új előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó igénybejelentésével egyidejűleg - átvevő szolgáltatónál, az általa közzétett információk alapján nyújthatja be, és a szolgáltatást az átvevő szolgáltató részére kell bejelentenie számhordozási igényét. Amennyiben az előfizetői szerződés megkötésének feltételei teljesülnek, az igénybejelentés soránÁSZF-jében leírtak alapján veheti igénybe.
a.(5) Az Előfizetőt az átvevő szolgáltató azonosítja az előfizetőt a (6) bekezdésben meghatározott módokon azonosítja, illetve írásban nyilatkoztatja arról, hogy a számhordozást kizáró feltételek nem állnak fenn és új előfizetői szerződést köt,.
b.(6) Amennyiben a számhordozást kérő Előfizetőt az átvevő szolgáltató és az előfizető megállapodnak a számhordozásrólazonosítja, egybefüggő számtartomány részleges hordozása esetén az elhordozni kívánt számokról és a számátadási időablakról, amely alatt a számhordozás megtörténik,
c.) az előfizető az átvevő szolgáltatónak megbízást ad a számhordozás lebonyolítására.
(5) A számhordozást kérő előfizetőt az átvevő szolgáltató az általános szerződési feltételeiben meghatározott módon ezt az előfizetői szám (telefonszám) és az átadó szolgáltatóval kötött előfizetői szerződésben számon kívül, a következő okiratokban, okmányokban foglalt adatok alapján azonosítja, amelyet a következő okiratok alapján ellenőriz, illetve az előfizetőt előfizetői szerződés hiányában a következő okiratok alapján azonosítjateszi:
a.) Ha az Előfizető természetes személy esetébenszemély:
(i) magyar állampolgár esetében személyazonosító igazolvány és lakcímet igazoló hatósági igazolvány,
(ii) nem magyar állampolgár esetében útlevél és lakcímét igazoló tartózkodási engedély vagy más hatósági igazolvány,
(iii) valamint mindkét esetben az Előfizető döntése és hozzájárulása alapján olyan hatósági igazolvány vagy engedély, amely alapján az átadó szolgáltató őt az eredeti előfizetői szerződés megkötésekor azonosította;
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions for Telephone Services