TARTALOMJEGYZÉK
A ZALASZÁM Kft.
Általános Szerződési Feltételei Internet és VoIP
szolgáltatások igénybevételére
Készítés dátuma: 2002. november 14.
Utolsó módosítás: 2014. október 7. Hatályos: 2014. november 10-től
TARTALOMJEGYZÉK
1. ÁLTALÁNOS ADATOK, ELÉRHETŐSÉG 5
1.1. A szolgáltató neve, címe 5
1.2. Központi ügyfélszolgálat elérhetősége 5
1.3. A hibabejelentő elérhetőségei 5
1.5. Felügyeleti szervek elérhetősége 5
1.6. Az Általános Szerződési Feltételek elérhetősége 7
2. AZ ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉS MEGKÖTÉSE ÉS FELTÉTELEI 7
2.1. Az előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó eljárás, az szerződés megkötésére irányuló ajánlat tartalmi elemei, az előfizetői szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei, a szolgáltatás
igénybevételének esetleges időbeli, földrajzi, személyi, tárgyi és egyéb korlátai 7
2.2. Az előfizetői szerződés megkötéséhez szükséges előfizetői adatok listája 11
2.3. A szerződéskötéstől számítva az előfizetői hozzáférési pont létesítésére, vagy hálózati végponthoz,
hálózathoz történő csatlakozására és a szolgáltatás megkezdésére vállalt határidő 12
2.4. Az előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó szerződéses ajánlatok kezelése, nyilvántartásba vétele, változás az ajánlattevő, előfizető adataiban 12
3. AZ ELŐFIZETŐI SZOLGÁLTATÁS TARTALMA 13
3.1. A szolgáltató által nyújtott előfizetői szolgáltatás tartalma 13
3.2. A szolgáltatás igénybevehetőségének földrajzi területe 13
3.3. A segélyhívó szolgáltatásokhoz és a hívó helyére vonatkozó információhoz való hozzáférés és azok
használatára vonatkozó leírás 13
3.4. Egyetemes szolgáltatás 13
3.5. A szolgáltató felelősségi határát jelentő előfizetői hozzáférési pont helye 13
4. AZ ELŐFIZETŐI SZOLGÁLTATÁS MINŐSÉGE, BIZTONSÁGA 13
4.1. Az előfizetői szolgáltatás az elektronikus hírközlési szolgáltatás minőségének az előfizetők és
felhasználók védelmével összefüggő követelményeiről szóló kormányrendeletben meghatározott, vagy a szolgáltató által önként vállalt szolgáltatásminőségi követelményeinek célértékei, ezek értelmezése és
teljesítésük ellenőrzésének mérési módszere 13
4.2. amennyiben a szolgáltató hálózatában forgalommérést, irányítást, menedzselést alkalmaz, és ez hatással van a szolgáltatás minőségére, vagy az elektronikus hírközlési szolgáltatás útján elérhető más
szolgáltatásokhoz, tartalmakhoz, alkalmazásokhoz történő hozzáférésre, az erre vonatkozó szabályok részletes ismertetése 14
4.3. Tájékoztatás azon intézkedésről, amelyeket a szolgáltató a biztonságot és a hálózat egységét
befolyásoló eseményekkel és fenyegetésekkel, valamint sebezhető pontokkal kapcsolatban tehet 14
4.4. Az előfizetői végberendezés csatlakoztatásának feltételei 14
5. A SZOLGÁLTATÁS SZÜNETELTETÉSE, KORLÁTOZÁSA 15
5.1. Az előfizetői szolgáltatás szüneteltetésének esetei, feltételei, az előfizető által kérhető szüneteltetés
leghosszabb időtartama, a díjfizetéshez kötött szünetelés esetei, és a fizetendő díj mértéke 15
5.2. Az előfizetői szolgáltatás korlátozásának, így különösen az előfizető által indított vagy az előfizetőnél végződtetett forgalom korlátozásának, az előfizetői szolgáltatás minőségi vagy más jellemzői csökkentésének esetei és feltételei 16
6. ÜGYFÉLKAPCSOLAT, HIBAELHÁRÍTÁS, PANASZKEZELÉS, JOGVITÁK 17
6.1. A vállalt hibaelhárítási célértékek, a hibabejelentések nyilvántartásba vételére és a hibaelhárítá-sára vonatkozó eljárás 17
6.2. Az előfizetői bejelentések, panaszok kezelése, folyamata (díjreklamáció, kötbér és kártérítési igények
6.3. Az előfizető jogai az előfizetői szolgáltatás hibás teljesítése esetén, az előfizetőt megillető kötbér
mértéke, az előfizetői szolgáltatással kapcsolatos viták rendezésének módja 20
6.4. Az ügyfélszolgálat működése, a panaszok kezelési rendje, az ügyfelek szolgáltató által vállalt
6.5. A tudakozó szolgáltatás igénybevétele 22
6.6. Tájékoztatás a szolgáltatás teljesítésével összefüggő jogviták peres és peren kívüli kezdeményezésének lehetőségéről és feltételeiről, a békéltető testülethez való fordulás jogáról, az eljárásra jogosult hatóságok,
békéltető testület és egyéb szervezetek megnevezése, elérhetőségeik feltüntetése 22
7. DÍJAK, DÍJSZABÁS, DÍJFIZETÉS, SZÁMLÁZÁS, KÁRTÉRÍTÉS, KÖTBÉR 23
7.1. Az előfizetői szolgáltatásokért fizetendő díjak meghatározása, mértéke, ennek keretében az egyszeri, rendszeres és forgalmi díjak, díjazási időszakok, díjcsomagok, hibajavításhoz kapcsolódó díjak,
kedvezményes feltételekre vonatkozó általános rendelkezések, ideértve a kedvezmény igénybevételéhez
szükséges minimális használatra vagy időtartamra vonatkozó bármely követelményt, a szerződés megszűnése, szüneteltetése, módosítása, korlátozás feloldása alkalmával esedékessé váló díjak, díjazási feltételek, beleértve a végberendezéssel kapcsolatos költségszámítást, díj visszatérítési kötelezettséget is, a díjfizetés és számlázás módja, rendszeressége, a számlák kézbesítésének időpontja, minden egyéb díj 23
7.2. A kínált díjfizetési módok, a különböző fizetési módokból adódó, előfizetőt érintő eltérések 27
7.3. Az akciók és akciós díjak elérhetősége 27
7.4. A kártérítési eljárás szabályai 27
7.5. A kötbér meghatározása, mértéke és módjai 28
8. A SZÁMHORDOZÁSSAL KAPCSOLATOS ELJÁRÁS RÉSZLETES SZABÁLYAI 28
9.1. a szerződés időtartama, valamint a szolgáltatás nyújtásának, korlátozásának, szüneteltetésének és megszüntetésének feltételei és esetei, különösen a határozott idejű előfizetői szerződés rendkívüli
9.2. az előfizetői szerződés módosításának esetei és feltételei, a szolgáltató jogosultsága az egyoldalú
szerződésmódosításra, az előfizető erről történő tájékoztatásának módja, az egyoldalú szerződésmódosítással kapcsolatban az előfizetőt megillető jogok 31
9.3. az előfizető által kezdeményezett szerződésmódosítás esetei, feltételei, a módosítás teljesítésének
10. ADATKEZELÉS, ADATBIZTONSÁG 36
10.1. a szolgáltató által kezelt adatok fajtái, tárolásuk és esetleges továbbításuk célja, időtartama 36
10.3. Az előfizető tájékoztatása az adatbiztonsági szabályokról, továbbá az adatkezeléssel kapcsolatos jogairól és kötelezettségeiről; 47
11. AZ ELŐFIZETŐ JOGSZABÁLYBAN MEGHATÁROZOTT NYILATKOZATAI MEGADÁSÁNAK, A NYILATKOZATOK MÓDOSÍTÁSÁNAK, VISSZAVONÁSÁNAK MÓDJAI, ESETEI ÉS HATÁRIDEJE 49
11.1. Természetes személy előfizetők előfizetői minőségre vonatkozó nyilatkozata 49
11.2. Kis- és középvállalkozások egyéni előfizetői minőségre vonatkozó nyilatkozat 49
11.3. A szerződés teljesítésével kapcsolatos értesítésekre vonatkozó nyilatkozat 49
11.4. Nyilatkozat a szolgáltatások egységes kezeléséről 50
11.5. Nyilatkozat az egyedi értékhatárról és értéknövelt szolgáltatásokról 50
11.6. Nyilatkozat az adatok felhasználásáról közvetlen üzletszerzési, piackutatási célra 50
11.7. Tudakozó/telefonkönyvi megjelenés 50
11.8. A hívásrészletező, az azonosítókijelzés és a hívásátirányítás speciális szabályai 50
11.9. Az adatok felhasználása közvetlen üzletszerzési célra, piackutatás 51
11.10. A hívások megfigyelése, rögzítése 52
12. AZ ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉS MEGSZŰNÉSÉNEK ESETEI ÉS FELTÉTELEI, AZON HATÁRIDŐ MEGJELÖLÉSE, AMEDDIG AZ ELŐFIZETŐ DÍJFIZETÉSI KÖTELEZETTSÉGÉNEK ELEGET TEHET ANÉLKÜL, HOGY A SZOLGÁLTATÓ A SZERZŐDÉST FELMONDANÁ 52
12.1. Az előfizetői szerződés megszűnése 52
12.2. Eljárás a szerződés megszűnése esetén 55
13. A KÖZVETÍTŐVÁLASZTÁSSAL KAPCSOLATOS ELJÁRÁS RÉSZLETES SZABÁLYAI, A KÖZVETÍTŐVÁLASZTÁST BIZTOSÍTÓ ÖSSZEKAPCSOLÁSI SZERZŐDÉSEKBEN FOGLALTAKKAL ÖSSZHANGBAN 56
14. AZ ELŐFIZETŐNEK A SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉVEL KAPCSOLATOS EGYÉB KÖTELEZETTSÉGEI 56
14.1. Az együttműködési és tájékoztatási kötelezettség 56
14.2. A szolgáltatás rendeltetésszerű használata 56
14.3. A végberendezéssel, illetve az előfizetőnek átadott, de a szolgáltató tulajdonát képező más
elektronikus hírközlő eszközökkel kapcsolatos kötelezettségek 57
14.4. Az adatváltozás bejelentése, adatszolgáltatás 57
Mellékletek:
1. számú melléklet Szolgáltatás típusok
2. számú melléklet Szolgáltatások díjszabása
3. számú melléklet ZipFone percdíjak
4. számú melléklet Etikai kódex
1. ÁLTALÁNOS ADATOK, ELÉRHETŐSÉG
1.1. A szolgáltató neve, címe
A Szolgáltató neve: Zalaszám Informatika Kft. Cégjegyzékszám: 00-00-000000
Székhely: 8900 Zalaegerszeg, Xxxxxxxx xxxx 00. A továbbiakban: szolgáltató
1.2. Központi ügyfélszolgálat elérhetősége
A szolgáltató mindenkor aktuális ügyfélszolgálati helyeinek felsorolása, címe, elérhetősége és működési rendje a xxxx://xxxxxxxx.xxxxxxxx.xx weboldalon található.
Központi ügyfélszolgálat:
Zalaszám ZiPpont
E-mail: xxxxxx@xxxxxxxx.xx Telefon: 92/502-502
Telefon a személyes ügyfélszolgálat nyitvatartási idején túl: 92/502-502
A személyes ügyfélszolgálat elérhetősége: 8900 Zalaegerszeg, Xxxxxxx Xxxxx xxxx 00. A személyes ügyfélszolgálat nyitvatartási ideje: HP 8:00-17:00
Telefonos ügyfélszolgálat: H- V: 8:00-22:00 A fenti időpontokon kívül üzenetrögzítő.
1.3. A hibabejelentő elérhetőségei Zalaszám ZiPpont
Telefon: 92/502-502
Telefon a személyes ügyfélszolgálat nyitvatartási idején túl: 92/502-502
A személyes ügyfélszolgálat elérhetősége: 8900 Zalaegerszeg, Xxxxxxx Xxxxx xxxx 00. A személyes ügyfélszolgálat nyitvatartási ideje: HP 8:00-17:00
Telefonos ügyfélszolgálat: H- V: 8:00-22:00 A fenti időpontokon kívül üzenetrögzítő.
1.4. Internetes honlap címe
A Zalaszám Informatika Kft. honlapjának címe: xxxx://xxx.xxxxxxxx.xx
Internet, bérelt vonal és VoIP szolgáltatásokat tartalmazó honlap címe: xxxx://xxxxxxxx.xxxxxxxx.xx
1.5. Felügyeleti szervek elérhetősége
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szervei és azok elérhetőségei
A Szolgáltató tevékenysége felett a felügyeleti jogokat hírközlési szempontból a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), valamint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa gyako- rolja, e hatóság szervezetei és elérhetőségük:
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság
Cím: 1015 Budapest Ostrom u. 23-25.
Levelezési cím: 1525 Budapest Pf. 75.
Telefon: (00 0) 000 0000
Telefax: (00 0) 000 0000
Média- és Hírközlési Biztos
Levelezési cím: 1525 Budapest, Pf.: 75.
Telefon: (00 0) 000 0000
Telefax: (00 0) 000 0000
Médiatanács
Cím: 0000 Xxxxxxxx; Xxxxxxxx xxxx 0.
Tel .: x00 0 000 0000, x00 0 000 0000
Fax : x00 0 000 0000
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság ügyfélszolgálati irodáinak címei, telefonszámai és nyitvatartása:
Cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxxx 000.
Telefon: (00 0) 000 0000 (központi ügyfél-tájékoztatási vonal)
Cím: 4025 Debrecen, Hatvan u. 43.
Telefon: (06 52) 522 122
Cím: 3529 Miskolc, Csabai kapu 17.
Telefon: (06 46) 555 500
Cím: 0000 Xxxx, Xxxxxxxxx x. 53.
Telefon: (06 72) 508 800
Cím: 0000 Xxxxxx, Xxxxxxx X. x. 26. Telefon: (06 99) 518 500
Cím: 6721 Szeged, Csongrádi sgt. 15.
Telefon: (06 62) 568 300
Ügyfélfogadási idő:
Hétfő: 08:00 - 12:00
Szerda: 13:00 - 16:00
Péntek: 08:00 - 12:00
Az ügyfélszolgálati telefonszámok elérhetőségének ideje:
Hétfő - Csütörtök: 08:00 - 16:30
Péntek 08:00 - 14:00
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) szervei és azok elérhetőségei Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság
Cím: 1088 Budapest, József krt. 6.
Levelezési cím: 1428 Budapest, PF: 20 Honlap: xxx.xxx.xx
Zala Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőség
0000 Xxxxxxxxxxxx, Xxxxxxx xx 00.
Telefonszám: x00 00 000 000
Telefax: x00 00 000 000
E-mail: xxxxxxx_xxxx_xxxxxxxxxxxx@xxx.xx
1.6. Az Általános Szerződési Feltételek elérhetősége
A Szolgáltató az ÁSZF szövegét a jelen pontban felsorolt ügyfélkapcsolati helyein nyomtatott formá- ban, az adott évben végrehajtott módosításokkal együtt elhelyezi és mindenki számára elérhetővé teszi. Internetes honlapján (xxxx://xxxxxxxx.xxxxxxxx.xx) a nyitóoldalon, tárolható, megjeleníthető és nyomtat- ható módon ingyenesen közzéteszi.
Az ÁSZF módosításai során annak a legutóbbi módosítással egységes szerkezetbe foglalt szövege a módosítás hatályba lépését legalább 30 nappal megelőző időponttól kezdődően megtalálható a Szolgál- tató honlapján (xxxxxxxx.xxxxxxxx.xx), és onnan letölthető. Ezen kívül a honlapon megtalálható az ÁSZF valamennyi módosítása huszonnégy hónapra visszamenőleg.
Előfizetői igény esetén az ÁSZF tartalmáról a Szolgáltató ügyfélszolgálatán tájékoztatást ad.
Amennyiben az ÁSZF előírásai alapján a Szolgáltató az Előfizető számára az ÁSZF-et átadni köteles, úgy azt elektronikus formában térítésmentesen, illetve az Előfizető kérésére nyomtatott formában meg- határozott díj fejében teszi meg.
2. AZ ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉS MEGKÖTÉSE ÉS FELTÉTELEI
2.1. Az előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó eljárás, az szerződés megkötésére irányuló ajánlat tartalmi elemei, az előfizetői szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei, a szolgáltatás igénybevételének esetleges időbeli, földrajzi, személyi, tárgyi és egyéb korlátai
2.1.1. Fogalmak
Előfizetői szerződés: Az előfizetői szolgáltatás nyújtásáról a szolgáltató, az előfizető, és az előfizetői szolgáltatást igénylő más felhasználók (a továbbiakban együtt: felek) kizárólag előfizetői szerződést köthetnek, amely az általános szerződési feltételekből, valamint egyedi előfizetői szerződésből áll.
Előfizető: olyan természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiség nélküli gazdasági társaság vagy más szervezet, aki vagy amely a nyilvánosan elérhető elektronikus hírközlési szolgáltatás nyújtó- jával ilyen szolgáltatások igénybevételére vonatkozó szerződéses viszonyban áll.
Egyéni előfizető: az a természetes személy előfizető, aki úgy nyilatkozott, hogy gazdasági tevékenységi körén kívül veszi igénybe az előfizetői szolgáltatást.
Üzleti előfizető: az a vállalkozás, szervezet, amely gazdasági, üzleti tevékenysége, vagy létesítő okira- tában, jogszabályban meghatározott tevékenysége keretében veszi igénybe az elektronikus hírközlési szolgáltatást.
2.1.2. Igénybejelentés, szerződéses ajánlat
A szerződés megkötésére irányuló igényt személyesen, vagy írásban lehet megtenni a Zalaszám Infor- matika Kft. ügyfélkapcsolati helyein.
Az igénybejelentésnek tartalmaznia kell az igény teljesítéséhez és az előfizetői szerződés megkötéséhez szükséges elengedhetetlen adatokat. Amennyiben az igénybejelentés a szükséges adatokat nem tartal- mazza, a szolgáltató az igénybejelentés megérkezését követő 15 napon belül határidő megadásával írás- ban vagy szóban felhívja/felkéri az igénybejelentőt az igénybejelentés megfelelő kiegészítésére. Ebben az esetben az igénybejelentés időpontja a hiánytalan igénybejelentés szolgáltatóhoz való beérkezése.
2.1.3. Az igénybejelentés kötelező tartalmi elemei:
Személyes adatok
• Igénylő neve, lakóhelye (állandó lakcíme), tartózkodási helye (értesítési/számlázási címe), illetve székhelye
• Egyéni előfizető esetén: az előfizető születési neve, anyja születési neve, születési helye és ideje
• Nem egyéni előfizető esetén: az előfizető cégjegyzékszáma, adószáma és pénzforgalmi számlaszá- ma
• Az előfizetői kategóriára (egyéni, vagy üzleti) vonatkozó nyilatkozat
• Kapcsolattartási adatok
Előfizetői hozzáférési pontra vonatkozó adatok
• az igényelt előfizetői hozzáférési pontnak a létesítéshez szükséges pontos, teljes címe;
• az igénylő arra vonatkozó nyilatkozata, hogy az ingatlant – ahová a hozzáférés létesítését kéri– mi- lyen törvényes jogcím alapján használja, s ha az igénylő nem tulajdonosa az ingatlannak, kifejezett nyilatkozat arra vonatkozóan, hogy a létesítéshez szükséges tulajdonosi felhatalmazással, hozzájáru- lással rendelkezik;
Szolgáltatásra, számlázásra vonatkozó adatok
• Az igényelt szolgáltatás, a választott csomag(ok), kiegészítő szolgáltatási csomag(ok) megjelölése;
• A választott fizetési mód megjelölése;
• A szerződés tartama.
Adatkezelési nyilatkozatok
• Az igénylő nyilatkozata adatainak kezeléséről;
• Az igénylő hozzájárulása a Szolgáltató által jogszabály alapján kezelt kötelező adatállományon túli adatainak kezeléséhez, illetve az adatállományban szereplő adatainak a vonatkozó jogszabályban meghatározott céloktól eltérő felhasználásához.
Egyebek
• Az igénybejelentés helye, időpontja;
2.1.4. Az igénybejelentés vizsgálata
A szolgáltató jogosult igénybejelentéssel egyidejűleg az ügyfél, vagy meghatalmazottjának személy- azonosságának ellenőrzését hitelt érdemlő módon elvégezni a hivatalos okiratok alapján. Az okiratok bemutatásának megtagadása esetén a Szolgáltató a szerződéskötésre vonatkozó igényt elutasíthatja.
2.1.5. Az igénybejelentés nyilvántartásba vétele, az ajánlat elfogadása
A szolgáltató a hiánytalan igénybejelentést/szerződéses ajánlatot a bejelentés napjával (a szolgáltató ügyfélkapcsolati pontjára történő megérkezés napja) nyilvántartásba veszi.
A szolgáltató a nyilvántartásba vételt követően haladéktalanul, de legfeljebb 15 napon belül elvégzi az ajánlat teljesíthetősége érdekében szükséges vizsgálatait, és ezen határidőn belül a szerződéses ajánlat beérkezésének megfelelő módon nyilatkozik és értesíti az ajánlattevőt arról, hogy
a) az ajánlatot elfogadja, és az ajánlat elfogadásával egyidejűleg az általa aláírt egyedi előfizetői szerző- dést átadja,
b) a szolgáltatás nyújtását műszaki lehetőség hiányában 15 napon belül nem tudja biztosítani, de az ajánlatot elfogadja, ezzel egyidejűleg megjelöli a szolgáltatás nyújtásának megkezdésére vállalt kötele- zettség teljesítésének legkésőbbi időpontját (év, hónap, nap pontossággal), amely nem haladhatja meg az ajánlat beérkezésétől számított 3 hónapot vagy
c) az ajánlatot elutasítja.
Ha a szolgáltató a műszaki feltételek hiánya miatt (b pont szerint) nem képes a szerződéskötéstől számí- tott 15 napon belül teljesíteni az igényt, s az igénylő számára a szolgáltató által felajánlott időpont nem elfogadható, igénybejelentését írásban, vagy telefonon visszavonhatja.
Amennyiben a b) pont szerinti esetben az előfizető elfogadó nyilatkozata a Szolgáltatóhoz a Szolgáltató ajánlatának kézhezvételétől számított 15 napon belül nem érkezik meg, a Szolgáltató ajánlati kötöttsége megszűnik. Ezen esetekben az igény törlésre kerül a nyilvántartásból.
Ha az igénybejelentés az előfizetői szerződés megkötésével egyidejűleg történik, akkor az igény- bejelentési eljárás mellőzhető.
2.1.6. Az előfizetői szolgáltatás igénybevételének feltételei
A szolgáltató az alábbi esetekben megtagadhatja az előfizetői szerződés vagy a szerződésmódosítás megkötésére vonatkozó igényt:
a) ha az előfizetőnek elektronikus hírközlési szolgáltatás igénybevételéből eredő díjtartozása van, vagy
b) ha az igénylő a szolgáltatót megtévesztette, vagy a megtévesztésére törekedett (így különösen, ha az azonosítására szolgáló dokumentum nyilvánvalóan hamis, hamisított vagy érvénytelen) és ezzel kárt okozott).
2.1.7. Az előfizetői szerződés megkötése, létrejötte
A felek az előfizetői szerződést írásban kötik meg.
Írásban a szolgáltatóhoz beérkezett ajánlat esetében a szolgáltató által aláírt egyedi előfizetői szerződés megküldése, illetve a hozzáférhetővé tétel időpontjában jön létre, kivéve, ha a szolgáltatás nyújtását műszaki lehetőség hiányában a szolgáltató a szerződéskötéstől számított 15 napon belül nem tudja biz- tosítani, de az Előfizető az ajánlatot elfogadja, akkor az elfogadó nyilatkozat beérkezésével egy időben jön létre.
Az írásban megkötött egyedi előfizetői szerződésnek az Eht. 129. § (5) bekezdésére figyelemmel a kö- vetkezőket kell tartalmaznia, amennyiben azt a szolgáltatás jellege indokolja:
a) személyes adatok:
aa) az előfizető neve, lakóhelye, tartózkodási helye vagy székhelye, ab) az előfizetői hozzáférési pont helye,
ac) az előfizető számlázási címe, szükség esetén számlaszáma,
ad) egyéni előfizető esetén az előfizető születési neve, anyja születési neve, születési helye és ideje,
ae) korlátozottan cselekvőképes előfizető esetén az utólag fizetett díjú szolgáltatásokra vonatkozó előfi- zetői szerződésben a törvényes képviselő aa), ac)–ad) pont szerinti adatai,
af) nemegyéni előfizető esetén az előfizető cégjegyzékszáma vagy más nyilvántartási száma, valamint szükség esetén az előfizető pénzforgalmi számlaszáma,
ag) kapcsolattartásra alkalmas elérhetőségek;
b) a szolgáltató adatai:
ba) a szolgáltató neve, székhelye, postacíme, bb) a szolgáltató cégjegyzékszáma,
bc) a központi ügyfélszolgálat telefonszáma és internetes elérhetősége, bd) a hibabejelentő elérhetősége,
be) az internetes honlap elérhetősége;
c) a szerződés tárgyát képező előfizetői szolgáltatás:
ca) a szolgáltatás rövid leírása, a díjcsomag megnevezése, az előfizető által kért szolgáltatások,
cb) utalás az általános szerződési feltételek azon vonatkozó pontjaira, amelyek meghatározzák a szol- gáltatást jellemző, az elektronikus hírközlési szolgáltatás minőségének az előfizetők és felhasználók vé- delmével összefüggő követelményeiről szóló kormányrendeletben meghatározott, vagy a szolgáltató ál- tal önként vállalt szolgáltatásminőségi követelmények célértékeit,
cc) amennyiben a szolgáltató hálózatában forgalommérést, irányítást, menedzselést alkalmaz, és ez ha- tással van a szolgáltatás minőségére, vagy az elektronikus hírközlési szolgáltatás útján elérhető más szolgáltatásokhoz, tartalmakhoz, alkalmazásokhoz történő hozzáférésre, akkor az előfizető erre vonat- kozó tájékoztatása, és utalás az általános szerződési feltételek azon pontjára, amely ennek részletes fel- tételeit tartalmazza,
cd) a szolgáltatás megkezdésének határideje,
ce) az előfizetőnek nyújtott előfizetői szolgáltatásra vagy szolgáltatásokra vonatkozó alapvető díjszabás (díjcsomag), a díjszámítás alapja, utalás arra, hogy a kapcsolódó egyéb díjak a szolgáltatás jellemző fel- tételétől eltérő használati mód (így különösen: külföldi használat, adatkorlát átlépése, a határozott idejű szerződés lejáratát követő használat) díjai az általános szerződési feltételekben hol találhatóak, azzal, hogy e díjak az egyedi előfizetői szerződés részét képezik anélkül, hogy azok az egyedi előfizetői szer- ződésben tételesen fel lennének sorolva,
cf) forgalomtól függő díjazású díjcsomagok estében a rendellenes fogyasztási szokások vagy túlzott fo- gyasztás esetén a szolgáltató által küldött ingyenes értesítés módja,
cg) amennyiben a szolgáltató az adott szolgáltatás tekintetében az igénybevétel korlátjaként összeghatá- rokat vagy adatmennyiségeket határoz meg, és ezek túllépése esetén az Eht. 137. § (1) bekezdés d) pontja szerinti korlátozással él, az erre vonatkozó külön feltételek,
ch) a díjfizetés módja,
ci) a számlakibocsátás határideje,
xx) értelemszerűen a támogatott készülékek (végberendezések) támogatási összege és kedvezményes ára, a határozott idejű szerződés felmondásának a készüléktámogatáshoz kapcsolódó jogkövetkezmé- nyei,
ck) az előfizető hívószáma, amennyiben a szolgáltató a szolgáltatáshoz telefonszámot rendelt és az ren- delkezésre áll, illetve amennyiben a szerződéskötés időpontjában nem áll rendelkezésre, az előfizetői hívószám közlésének határideje,
cl) a határozott idejű szerződés tárgyát képező előfizetői szolgáltatással kapcsolatban a díjcsomagban ingyenesen letölthető adatmennyiség, az ingyenesen lebeszélhető percek;
d) az előfizetői szerződés időtartama:
da) az előfizetői szerződés hatálybalépése, időtartama,
db) a kedvezményes feltételek igénybevételéhez szükséges minimális használatra vagy időtartamra vo- natkozó követelmény, beleértve a megszüntetésre, és megszüntetés esetén a készülékre, végberendezés- re vonatkozó megállapodást is,
dc) a határozott időtartamú szerződés megszüntetésének jogkövetkezményei,
dd) utalást az általános szerződési feltételek azon pontjára, mely meghatározza, hogy a határozott idejű szerződés lejáratát követően a szolgáltatás milyen díj és feltételek mellett vehető igénybe,
de) a határozott idejű szerződés rendkívüli felmondásának a szolgáltató általános szerződési feltételei- ben, valamint e rendeletben meghatározott esetei, illetve utalás az általános szerződési feltételek azon pontjára, amely a felmondás feltételeit és jogkövetkezményeit tartalmazza;
e) az általános szerződési feltételek elérhetősége, amennyiben az egyes fejezetek külön-külön is elérhe- tők, a fejezetek elérhetősége;
f) az előfizető adatkezeléssel kapcsolatos, jogszabályban meghatározott értelemszerű nyilatkozatai megadása, a nyilatkozatok módosításának, visszavonásának módjai, esetei és határideje:
fa) az előfizetői névjegyzékkel,
fb) a forgalmi adatokon kívüli helymeghatározó adatok nyújtásával,
fc) az elektronikus hírközlési szolgáltatások értékesítése és üzletszerzés céljából történő személyes ada- tok kezelésével,
fd) a tételes számlamelléklet, illetve a hívásrészletező igénylésével, fe) az előválasztással választott közvetítő szolgáltatóval,
ff) az egyéni előfizetői minőséggel,
fg) a kis- és középvállalkozási minőséggel,
fh) az egyedi előfizetői szerződésben foglaltak megismerésével,
fi) a 6. § (3) bekezdés szerinti, az elállási jogra vonatkozó tájékoztatás tudomásul vételével kapcsolatos, egyértelmű (igen/nem) nyilatkozat az Eht.-ban foglaltaknak megfelelően;
g) az előfizetői szerződés egyoldalú módosítása kapcsán az előfizetőt megillető jogok;
h) amennyiben a szolgáltató az adott szolgáltatás tekintetében az igénybevétel korlátjaként összeghatá- rokat, vagy adatmennyiségeket határoz meg, és ezek túllépése esetén az Eht. 137. § (1) bekezdés d) pont szerinti korlátozással él, az előfizető nyilatkozata az erre vonatkozó külön feltételek elfogadásáról;
i) a szerződés módosításának legfőbb esetei, feltételei, utalva az általános szerződési feltételekre;
j) az előfizetői szerződés megszűnésének legfőbb esetei, feltételei, utalva az általános szerződési feltéte- lekre;
k) az előfizető tájékoztatása arról, hogy jogvita esetén milyen típusú eljárások állnak a rendelkezésére, valamint az általános szerződési feltételek azon rendelkezéseinek megjelölése, melyek ezen eljárásokkal és az eljáró szervekkel kapcsolatos tájékoztatást tartalmazzák;
l) az előfizető tájékoztatása arról, hogy az igénybe vett szolgáltatás egyetemes szolgáltatás-e;
m) utalás arra, hogy az általános szerződési feltételek mely pontjai tartalmazzák a szolgáltatói szerző- désszegés jogkövetkezményeit, így különösen a szolgáltatás minőségére, szüneteltetésére vonatkozó rendelkezések megszegése esetén az előfizetőt megillető jogokat, a díjvisszatérítés rendjét, az előfizetőt megillető kötbér mértékét;
n) utalás arra, hogy az általános szerződési feltételek mely pontjai tartalmazzák a szerződés szünetelte- tésének és a szolgáltatás korlátozásának feltételeit;
o) a hibabejelentések megtételének, számlapanaszok bejelentésének lehetséges módjai, utalás arra, hogy az általános szerződési feltételek mely pontjai tartalmazzák a hibabejelentések és számlapanaszok elin- tézési rendjét, a karbantartási szolgáltatások biztosítására vonatkozó információkat.
Az előfizető kérésére a szolgáltató tájékoztatásként köteles csatolni a szerződéskötéskor hatályos, az előfizető lakcíme, tartózkodási helye szerint ésszerű, általános szerződési feltételei szerinti ügyfélszol- gálatai címét, telefonszámát és nyitvatartási idejét, amennyiben ez eltér a bc),vagy bd) pontban feltünte- tettektől.
A szolgáltató jogosult a szolgáltatás nyújtásának megkezdésekor egyszeri díjat (belépési díj) felszámí- tani. Hasonló szolgáltatások esetén a szolgáltató akkor jogosult eltérő belépési díjat alkalmazni, ha azt a szolgáltatás nyújtása vagy igénybevételének körülményei, különösen az időtartam, a hozzáférési hely, illetve más igénybe vett szolgáltatások indokolják.
Az egyedi előfizetői szerződések mintáit a szolgáltató köteles honlapján az általános szerződési feltéte- lek mellett közzétenni.
A Szolgáltató köteles a szerződés létrejöttével egyidejűleg az egyedi előfizetői szerződés 1példányát, az egyéni Előfizető kérése és választása alapján, az általa igényelt módon és formában, elektronikus vagy nyomtatott formában az Előfizető rendelkezésére bocsátani.
A Szolgáltató általános szerződési feltételeit elektronikusan térítésmentesen, illetve az egyéni Előfizető kérésére nyomtatott formában térítés ellenében bocsátja az egyéni Előfizető rendelkezésére.
2.1.8. A szolgáltatás igénybevételének időbeli, földrajzi, személyi és tárgyi egyéb korlátai
Az ÁSZF alapján a szolgáltató Magyarország teljes területén nyújtja az Internet szolgáltatást. Amennyi- ben az ÁSZF rendelkező részében foglaltaktól a mellékletek rendelkezése eltér, a mellékletekben foglal- tak az irányadók.
A szolgáltatás földrajzi korlátai:
Az ÁSZF alapján a szolgáltató Magyarország teljes területén nyújtja az Internet szolgáltatást. Amennyi- ben az ÁSZF rendelkező részében foglaltaktól a mellékletek rendelkezése eltér, a mellékletekben foglal- tak az irányadók.
A szolgáltatás igénybevételének egyéb korlátai
• A szolgáltatás-típusoknak megfelelően a szolgáltatás elérhetőségének különös feltételeit, korlátait az egyes szolgáltatástípusok leírásai tartalmazzák (2. sz. melléklet).
• A Szolgáltató az Európai Unió területén nem bejegyzett jogi személlyel, továbbá az Európai Unió területén tartózkodási engedéllyel nem rendelkező külföldi természetes személlyel csak a felek egyező akarata esetén köt előfizetői szerződést.
• A Szolgáltató bizonyos szolgáltatásai esetében csak az általa meghatározott földrajzi területeken szolgáltat (pl. az ADSL, ZiPnet, ZipAir, ZipDSL szolgáltatás). A földrajzi területeket a Szolgáltató határozza meg, és azok körét szabadon változtathatja, ezekről a Szolgáltató ügyfélszolgálata ad fel- világosítást.
2.2. Az előfizetői szerződés megkötéséhez szükséges előfizetői adatok listája
• az előfizető neve, lakóhelye, tartózkodási helye vagy székhelye,
• az előfizetői hozzáférési pont helye,
• az előfizető számlázási címe, szükség esetén számlaszáma,
• egyéni előfizető esetén az előfizető születési neve, anyja születési neve, születési helye és ideje,
• korlátozottan cselekvőképes előfizető esetén az utólag fizetett díjú szolgáltatásokra vonatkozó előfi- zetői szerződésben a törvényes képviselő aa), ac)–ad) pont szerinti adatai,
• nemegyéni előfizető esetén az előfizető cégjegyzékszáma vagy más nyilvántartási száma, valamint szükség esetén az előfizető pénzforgalmi számlaszáma,
• kapcsolattartásra alkalmas elérhetőségek;
2.3. A szerződéskötéstől számítva az előfizetői hozzáférési pont létesítésére, vagy hálózati végponthoz, hálózathoz történő csatlakozására és a szolgáltatás megkezdésére vállalt határidő
E pont szerinti rendelkezések alkalmazása, különös tekintettel a határidőkre, az üzleti előfizetők eseté- ben nem kötelező, az eltérő szabályozást az egyedi Előfizető szerződés tartalmazhatja.
Előfizetői hozzáférési pont: azon hálózati végpont, amelyen keresztül az előfizető, vagy felhasználó egy elektronikus hírközlő végberendezés fizikai és logikai csatlakoztatása révén hálózati funkciókat és a hálózaton nyújtott szolgáltatásokat vehet igénybe.
Az Előfizetői hozzáférési pont létesítése:
Az előfizetői szerződés alapján a Szolgáltató
a.) legfeljebb az előfizetői szerződés megkötésétől számított 15 napon belül, vagy
b.) amennyiben a szolgáltatás nyújtását műszaki lehetőség hiányában 15 napon belül nem tudja biztosítani, az általa év, hó, nap pontossággal megjelölt legkésőbbi időpontig, vagy
c.) az Előfizető által az előfizetői szerződésben megjelölt későbbi időpontban,
de az a.) és b.) esetben is legfeljebb a szerződés megkötésétől számított 3 hónapon belül köte- les a szolgáltatás nyújtását megkezdeni.
Ha a Szolgáltató az előfizetői szerződésben a szolgáltatás nyújtásának megkezdésére meghatározott ha- táridőt túllépi, akkor az előfizetői hozzáférési pont létesítését megelőzően az Előfizető jogosult a szer- ződéstől hátrányos jogkövetkezmények nélkül elállni. Az Előfizető elállása esetén a felek kötelesek egymással elszámolni, a Szolgáltató köteles az adott szerződés alapján befizetett díjakat legfeljebb az elállást követő 30 napon belül visszatéríteni az Előfizető számára, az Előfizető pedig egyidejűleg köte- les a Szolgáltató által részére átadott eszközöket a szolgáltatónak átadni. Az Előfizető nem állhat el a szerződéstől abban az esetben, ha az elállást tartalmazó nyilatkozatát legkésőbb a hálózatához kapcso- lódó előfizetői hozzáférési pont kiépítése naptári napját megelőző napig nem juttatja el a Szolgáltató számára, avagy azt ezen időpontig nem adja postára.
A Szolgáltató elállhat az előfizetői szerződéstől abban az esetben, ha bebizonyosodik, hogy az Egyedi előfizetői szerződés az Előfizetőnek felróható okból az annak létrejöttére vonatkozó jogszabályi, vagy ÁSZF rendelkezéseknek nem felelt meg.
A Szolgáltató jogosult az Egyedi előfizetői szerződést rendes felmondással megszüntetni, amennyiben annak megkötését követően jut a tudomására olyan műszaki jellegű körülmény, amely miatt a hozzáfé- rési pontot az általánosan alkalmazott technológiák használatával, a piacon igazolhatóan elfogadott költségek mellett nem tudja kiépíteni, illetve a szolgáltatás nyújtását nem tudja megkezdeni.
Az igénylő köteles biztosítani, hogy az általa felszerelési helyként megjelölt ingatlanra a Szolgáltató az előfizetői hozzáférési pont létesítése érdekében beléphessen.
2.4. Az előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó szerződéses ajánlatok kezelése, nyilvántartásba vé- tele, változás az ajánlattevő, előfizető adataiban
Az előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó szerződéses ajánlatok kezelése, nyilvántartásba vétele a
2.1.5 pontban került szabályozásra.
Az előfizetői adatok változására vonatkozó szabályozást pedig a 14.4 pont tartalmazza.
3. AZ ELŐFIZETŐI SZOLGÁLTATÁS TARTALMA
3.1. A szolgáltató által nyújtott előfizetői szolgáltatás tartalma
Internet hozzáférési szolgáltatás Bérelt vonali szolgáltatás
ZipFone helytől független elektronikus hírközlési szolgáltatás (VoIP) ZipFone helyhez kötött telefonszolgáltatás (VoIP)
Szerver hosting (Co-location) Web hosting
A szolgáltatások részletes leírását az ÁSZF 1. számú melléklete tartalmazza.
3.2. A szolgáltatás igénybevehetőségének földrajzi területe
Az ÁSZF alapján a szolgáltató Magyarország teljes területén nyújtja az Internet szolgáltatást. Amennyi- ben az ÁSZF rendelkező részében foglaltaktól a mellékletek rendelkezése eltér, a mellékletekben foglal- tak az irányadók.
A Szolgáltató bizonyos szolgáltatásai esetében csak az általa meghatározott földrajzi területeken szol- gáltat (pl. az ADSL, ZiPnet, ZipAir, ZipDSL szolgáltatás). A földrajzi területeket a Szolgáltató határoz- za meg, és azok körét szabadon változtathatja, ezekről a Szolgáltató ügyfélszolgálata ad felvilágosítást.
3.3. A segélyhívó szolgáltatásokhoz és a hívó helyére vonatkozó információhoz való hozzáférés és azok használatára vonatkozó leírás
A Szolgáltató köteles ingyenesen - nyilvános telefonállomás esetén fizetőeszköz használata nélkül - biz- tosítani, hogy végfelhasználója elérhesse a Xxxxxxx által rendeletben meghatározott hívószámokon ke- resztül, ideértve a „112” egységes európai segélyhívószámot is, a segélyhívó szolgálatok elérését.
A segélyhívások megválaszolása céljából a Szolgáltató a hívó fél azonosítása kijelzésének letiltására, továbbá a helymeghatározási adatok kezelésére vonatkozó hozzájárulásának hiánya vagy visszavonása esetén is köteles a segélyhívó szolgálatok rendelkezésére bocsátani - külön jogszabályban meghatáro- zott módon - a hívó fél azonosítására, illetve a helymeghatározásra vonatkozó adatokat.
3.4. Egyetemes szolgáltatás
A Zalaszám Informatika Kft. egyik szolgáltatás tekintetében sem minősül egyetemes elektronikus hír- közlési szolgáltatónak.
3.5. A szolgáltató felelősségi határát jelentő előfizetői hozzáférési pont helye
Előfizetői hozzáférési pont: azon hálózati végpont, amelyen keresztül az előfizető, vagy felhasználó egy elektronikus hírközlő végberendezés fizikai és logikai csatlakoztatása révén hálózati funkciókat és a hálózaton nyújtott szolgáltatásokat vehet igénybe.
4. AZ ELŐFIZETŐI SZOLGÁLTATÁS MINŐSÉGE, BIZTONSÁGA
4.1. Az előfizetői szolgáltatás az elektronikus hírközlési szolgáltatás minőségének az előfizetők és fel- használók védelmével összefüggő követelményeiről szóló kormányrendeletben meghatározott, vagy a szolgáltató által önként vállalt szolgáltatásminőségi követelményeinek célértékei, ezek ér- telmezése és teljesítésük ellenőrzésének mérési módszere
A szolgáltatások minőségi célértékeit, azok értelmezését és mérésének módszerét az egyes szolgáltatás- típusok leírását tartalmazó 1. számú melléklet tartalmazza.
A minőségi célértékekre vonatkozó szabályozástól, és a célértékeket tartalmazó 0.xx. mellékletben fog- laltaktól üzleti előfizetők esetében a felek egyező akarattal eltérhetnek.
A szolgáltatás rendelkezésre állási mutató számítása a Szolgáltató támogató rendszerei és nyilvántartása alapján történik. A hibás teljesítési statisztika számításának alapja az adatgyűjtési időszakban a Szolgál- tatóhoz érkező hibabejelentések (a Szolgáltató érdekkörében bekövetkező hibák esetében) időpontjai és a hibaelhárítások között eltelt összes idő. Az összes hibásan teljesített órák száma egyenlő a hibabeje- lentések nyilvántartásai alapján összesített hibásan teljesített órák számával, hozzáadva a váratlan és tervezett üzemszünetek (szolgáltatás-kiesés) időtartamát is. A szolgáltatás éves rendelkezésre állása az adott évben hibásan teljesített összesített időnek az adott évre számolt százalékos értéke az összes előfi- zetői hozzáférési pontra vonatkoztatva.
A rendelkezésre állás számításánál nem kell figyelembe venni azokat az időszakokat, amikor a szolgál- tatás kiesés
• az Előfizető érdekkörében keletkező ok (szünetelés, korlátozás);
• a Szolgáltató érdekkörén kívül eső egyéb elháríthatatlan külső ok esetén (különösen: időjárási viszo- nyok, baleset, tűzeset, súlyos energia ellátási zavar, rongálás, lopás)
• vis maior
• szolgáltató által előre bejelentett karbantartás miatt történt;
4.2. amennyiben a szolgáltató hálózatában forgalommérést, irányítást, menedzselést alkalmaz, és ez hatással van a szolgáltatás minőségére, vagy az elektronikus hírközlési szolgáltatás útján elérhető más szolgáltatásokhoz, tartalmakhoz, alkalmazásokhoz történő hozzáférésre, az erre vonatkozó szabályok részletes ismertetése
Nincs ilyen.
4.3. Tájékoztatás azon intézkedésről, amelyeket a szolgáltató a biztonságot és a hálózat egységét befo- lyásoló eseményekkel és fenyegetésekkel, valamint sebezhető pontokkal kapcsolatban tehet
Szolgáltató a tevékenysége során alkalmazott, a jelek továbbítását végző berendezéseinek adatait rend- szeresen elemzi, valamint a hálózaton időszakos ellenőrzéseket végez a hálózat egysége és biztonságos működése érdekében.
Azon esetben, ha ezen ellenőrzés során azt észleli, hogy az Előfizető
• a szolgáltatás igénybe vételéhez használt berendezést a szerződésben foglaltaktól eltérően üzemelte- ti, átalakítja, a berendezéshez vagy a hálózathoz jogosulatlanul más berendezést kapcsol,
• az előfizetői szolgáltatást jogosulatlanul használja,
• illetve a szerződésben meghatározott céltól eltérően üzemelteti,
• amennyiben hatóság erről rendelkezik
úgy a Szolgáltató a szolgáltatás nyújtását az Előfizető egyidejű elektronikus vagy postai levélben törté- nő értesítése mellett korlátozza, illetetve felmondja.
4.4. Az előfizetői végberendezés csatlakoztatásának feltételei
A Szolgáltató bizonyos esetekben választási lehetőséget biztosít előfizetői számára, hogy:
a.) a hálózathoz saját tulajdonú készüléket csatlakoztassanak, amennyiben azt a szolgáltató az adott szolgáltatáshoz megfelelőnek állapítja meg
b.) a készüléket a Szolgáltatótól béreljék (díjmentesen, vagy az egyedi szerződésben meghatározott díj ellenében)
Ha a Szolgáltató a saját tulajdonát képező készüléket az Előfizető kérelmére kicseréli, ezért egyedileg meghatározott díjat számíthat fel. A természetes elhasználódás miatti csere díjtalan.
Amennyiben az előfizető saját tulajdonú eszközt csatlakoztat a hálózatra, a berendezés forgalmazójának kell gondoskodnia arról, hogy a berendezést szakképzett és arra jogosultsággal rendelkező vállalkozó, vállalkozás javítsa.
A Szolgáltató jogosult a szolgáltatás igénybevételéhez használt hálózatot és berendezéseket ellenőrizni. Ha ellenőrzése során hiányosságokat tapasztal, az Előfizetőt felszólítja annak 15 napon belüli megszün- tetésére, ennek eredménytelensége esetén a végberendezés üzemen kívül helyezésére. Amennyiben az Előfizető a Szolgáltató felszólításának nem tesz eleget, illetve ajánlatát megfelelő Szolgáltató tulajdonú készülék bérletére vonatkozóan nem fogadja el, a Szolgáltató az előfizetői szerződést felmondhatja.
A Szolgáltató hálózatával össze nem függő berendezést a Szolgáltató berendezésével összekapcsolni, vagy ahhoz csatlakoztatni csak a Szolgáltató előzetes hozzájárulásával szabad a hatályos 5/2004 (IV.13.) IHM rendelet előírásai szerint.
Az Előfizető eszközeiben keletkező károkért a Szolgáltató nem vállal felelősséget.
5. A SZOLGÁLTATÁS SZÜNETELTETÉSE, KORLÁTOZÁSA
5.1. Az előfizetői szolgáltatás szüneteltetésének esetei, feltételei, az előfizető által kérhető szüneteltetés leghosszabb időtartama, a díjfizetéshez kötött szünetelés esetei, és a fizetendő díj mértéke
Az 5.1 pont rendelkezései üzleti előfizetők esetén nem kötelezően alkalmazandó. A szolgáltatás szüneteltetésének esetei:
• az Előfizető kérésére
• a Szolgáltató érdekkörében felmerülő okokból
• előre nem látható és nem elhárítható külső ok (vis major) esetén
• közérdekből
5.1.1. Szünetelés az Előfizető kérésére
A Szolgáltató az előfizetői szolgáltatást az Előfizető kérésére – amennyiben ezt a szolgáltatás sajátossá- gai lehetővé teszik – köteles szüneteltetni. A szolgáltatás szüneteltetése határozatlan és határozott időre egyaránt kérhető, időtartama legfeljebb hat hónap. A szünetelés meghosszabbítása nem kérhető, erre csak a szolgáltatás ismételt igénybevételét (visszakapcsolását) követő 30 napon túl van lehetőség.
Amennyiben Xxxxxxxxx a szüneteltetést a határozott időtartam (hűségidőszak) alatt kéri, az előfizetői szerződés a szüneteltetés időtartamával meghosszabbodik.
A szolgáltatás szüneteltetési díjakat az 1. számú melléklet tartalmazza.
5.1.2. Szünetelés a Szolgáltató érdekkörében felmerülő és vis major okokból
A szolgáltató a szolgáltatást szüneteltetheti hálózat-átalakítása, felújítása, cseréje, karbantartása, bővítés vagy más ehhez kapcsolódó tevékenységek elvégzése céljából. A szolgáltató a szolgáltatás szünetelésé- ről legalább 15 nappal előbb írásban értesíti az előfizetőt. A szünetelés időtartama naptári hónaponként nem haladhatja meg az 1 napot. Az ilyen szüneteltetés időtartama a rendelkezésre állás időtartamába nem számít bele.
A szünetelés időtartamára az előfizetőt díjfizetési kötelezettség nem terheli, az előre fizetett díjat a leg- közelebbi számlában jóvá kell írni. A szünetelés az előfizetői jogviszony folytonosságát nem érinti.
Ha a szolgáltató érdekkörébe tartozó ok miatt kerül sor a szünetelésre - ide nem értve az általános szer- ződési feltételekben meghatározott rendszeres karbantartást -, vagy a szünetelés oka mindkét fél érdek- körén kívül esik, a szünetelés időtartama alatt az előfizető a szünetelés időtartamára vonatkozó díj fize- tésére nem köteles. Ha a szüneteltetés egy adott naptári hónapban meghaladja a 48 órát, a szolgáltató köteles visszatéríteni az egy hónapra eső előfizetési díjat.
Nem kell visszatéríteni a díjat, ha a szünetelés oka vis maior, feltéve, hogy a szolgáltató igazolja, hogy a szüneteltetést kiváltó ok határidőn belüli megszüntetésére minden tőle elvárhatót megtett.
Üzleti előfizetők esetében felszámolás, csődeljárás vagy végelszámolás elrendelése esetén a szolgáltató jogosult a szolgáltatást e körülmény bekövetkezésétől kezdve szüneteltetni, amíg az előfizető nem ad a szolgáltató általános szerződési feltételeiben meghatározott, de legfeljebb a szolgáltatás 12 havi díjának megfelelő vagyoni biztosítékot.
5.1.3. Szünetelés közérdekből
A szolgáltató szünetelteti a szolgáltatást Magyarország honvédelmi, nemzetbiztonsági, gazdasági és közbiztonsági (így különösen terrorelhárítás, kábítószer-kereskedelem elleni küzdelem) érdekeinek vé- delmében a jogszabályok által előírt módon.
5.2. Az előfizetői szolgáltatás korlátozásának, így különösen az előfizető által indított vagy az előfize- tőnél végződtetett forgalom korlátozásának, az előfizetői szolgáltatás minőségi vagy más jellem- zői csökkentésének esetei és feltételei
Az előfizetői szolgáltatás igénybevételének korlátozására, így különösen az előfizető által indított vagy az előfizetőnél végződtetett (az előfizető hozzáférési pontjára irányuló) forgalom korlátozására, az elő- fizetői szolgáltatás minőségi vagy más jellemzőinek csökkentésére a szolgáltató az előfizető egyidejű értesítésével a következő esetekben jogosult:
a) az előfizető akadályozza vagy veszélyezteti a szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű mű- ködését, így különösen, ha az előfizető az előfizetői hozzáférési ponthoz megfelelőség- tanúsítással nem rendelkező végberendezést vagy nem megfelelő interfésszel rendelkező vég- berendezést csatlakoztatott;
b) a szolgáltatást igénybe vevő előfizető az előfizetői szolgáltatást a szolgáltató hozzájárulása nélkül harmadik személy részére továbbértékesíti, vagy azt hálózati szolgáltatás céljára hasz- nálja;
c) az előfizetőnek a díjtartozásról szóló felszólításban megjelölt - de legalább 30 napos - határ- idő elteltét követően is esedékes díjtartozása van, és az előfizető a díjtartozás megfizetésének biztosítása céljából a szolgáltatónak nem adott az általános szerződési feltételekben meghatáro- zott vagyoni biztosítékot;
d) az előfizető fogyasztása túllépte az adott szolgáltatás tekintetében az általános szerződési feltételekben, illetve az egyedi előfizetői szerződésben az igénybevétel felső korlátjaként meg- határozott összeget vagy adatmennyiséget.
A telefon előfizetések esetén a korlátozás időtartama alatt is biztosított szolgáltatások:
a) az előfizető hívhatósága,
b) a segélykérő hívások továbbítása,
c) a szolgáltató ügyfélszolgálatának elérhetősége,
d) a hibabejelentőjének elérhetősége.
A korlátozás - a megtévesztés esetét kivéve - a műszakilag kivitelezhető mértékben, csak az előfizetői szerződésszegéssel érintett szolgáltatásra terjed ki.
A Szolgáltató jogosult a szerződés felmondása helyett biztosítékot kérni vagy korlátozni a szolgáltatá- sok körét, illetve használatát.
Amennyiben az Előfizető a korlátozás okát 30 napon belül nem szünteti meg, a korlátozás nem akadá- lya a felmondásnak, ha a felmondás feltételei egyébként fennállnak.
Amennyiben a szolgáltatás korlátozásra kerül, a kapcsolódó kiegészítő szolgáltatások igénybevétele is korlátozottan biztosított.
Ha az előfizető a korlátozás okát megszünteti és erről a szolgáltató hitelt érdemlő módon tudomást sze- rez, a szolgáltató köteles az előfizető kérésétől számított 72 órán belül a korlátozást megszüntetni. A korlátozás megszüntetésének késedelmes teljesítése esetén a szolgáltató a 6.3. pontban meghatározott mértékű kötbért köteles fizetni.
A szolgáltatás felfüggesztése
A szolgáltatás 15 napot meghaladó korlátozását követően, amennyiben a Szolgáltató nem él az elektro- nikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény 134. § (7) bekezdésében biztosított felmondási jogosultsá- gával, a szolgáltatást legfeljebb 6 hónapig felfüggesztheti. A Szolgáltató a szolgáltatás felfüggesztése alatt díjat nem számíthat fel. Amennyiben a szolgáltatás felfüggesztési oka változatlanul fennáll, a Szol-
gáltató a szolgáltatás felfüggesztés időtartamának utolsó napjára 15 napos felmondási idővel az előfize- tői szerződést felmondhatja.
Amennyiben a rendelkezésre álló adatok, információk alapján valószínűsíthető, hogy az Előfizető a szerződés megkötése vagy szolgáltatás igénybevétele céljából a Szolgáltatót lényeges körülmény – így különösen a személyes adatok – vonatkozásában megtévesztette, a Szolgáltató jogosult az előfizetői szerződést legalább 15 napos felmondási idővel megszüntetni, amelynek tartamára jogosult a szolgálta- tást felfüggeszteni.
A Szolgáltató az előfizetői szolgáltatást az Előfizető előzetes vagy egyidejű értesítése mellett az alábbi esetekben korlátozhatja, vagy csökkentheti annak minőségi vagy más jellemzőit, amennyi- ben az Előfizető akadályozza vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű műkö- dését, így különösen, ha
• az Előfizető a számára nyújtott szolgáltatást felhasználva kéretlen illetve nagy mennyiségű levelet küld. A Szolgáltató az ilyen kéretlen kereskedelmi vagy kéretlen tömeges e-mail-ek illetve nagy mennyiségű levelek átvételét illetve továbbítását a hálózatának és rendszereinek és a szolgáltatás védelme érdekében szoftveres és/vagy hardveres eszközök segítségével megtagadhatja,
• az Előfizető a számára nyújtott szolgáltatást felhasználva olyan elektronikus levelet küld, amely fel- adójának e-mail címét szándékosan hamisan adják meg vagy elfedik, vagy vírussal fertőzött csatolt állományt tartalmaz, vagy csatolt állományként olyan végrehajtódó állományt tartalmaz, amely a címzett(ek) vagy a Szolgáltató érdekeivel ellentétes tevékenységet fejt ki és ezen tevékenység a címzett jóhiszemű akarata ellenére is végbemehet, vagy tartalma a társadalmi értékekre és az emberi méltóságra nézve sértő,
• az Előfizető a számára nyújtott szolgáltatást felhasználva jogosulatlan adatszerzésre, adatküldésre vagy más számítógépes rendszerekbe történő behatolásra tesz kísérletet illetve hajt végre,
• az Előfizető a számára nyújtott szolgáltatást felhasználva Szolgáltató szerverén olyan adatokat, in- formációkat tárol vagy továbbít, amely jogosulatlanul megszerzett, illetve szerzői jogokat sért, vagy a társadalmi értékekre és az emberi méltóságra nézve sért, vagy az Alkotmányba vagy a hatályos törvényekbe, jogszabályokba ütköznek.
A jelen pontban foglaltak esetén a szolgáltatót sem kötbér, sem kártérítési felelősség nem terheli. A Szolgáltató a szolgáltatás igénybe vehetőségének újbóli biztosításáért díjat számolhat fel.
6. ÜGYFÉLKAPCSOLAT, HIBAELHÁRÍTÁS, PANASZKEZELÉS, JOGVITÁK
A hibaelhárításra vonatkozó szabályozástól foglaltaktól üzleti előfizetők esetében a felek egyező akarat- tal eltérhetnek.
6.1. A vállalt hibaelhárítási célértékek, a hibabejelentések nyilvántartásba vételére és a hibaelhárítá- sára vonatkozó eljárás
6.1.1. Hibabejelentés és nyilvántartásba vétele
Az előfizető a meghibásodásokat az 1.3. pontban szereplő ügyfélkapcsolati ponton és az ott felsorolt módokon jelentheti be.
A Szolgáltató a hibabejelentéseket, a hibabehatároló eljárás eredményét és a hibaelhárítás során tett in- tézkedéseket visszakövethető módon rögzíti, és az adatkezelési szabályok betartásával azt legalább egy évig megőrzi. A nyilvántartás a következő adatokat tartalmazza:
a) az előfizető értesítési címét vagy más azonosítóját;
b) az előfizetői hívószámot vagy más azonosítót;
c) a hibajelenség leírását;
d) a hibabejelentés időpontját (év, hónap, nap, óra);
e) a hiba okának behatárolására tett intézkedéseket és azok eredményét;
f) a hiba okát;
g) a hiba elhárításának módját és időpontját (év, hónap, nap, óra), eredményét (eredménytelenségét és annak okát);
h) az előfizető értesítésének módját és időpontját, ezen belül is különösen az előfizető bejelentésének visszaigazolásáról, valamint a g) pontban foglaltakról történő értesítések módját és időpontját.
A Szolgáltató a hibabejelentést az előfizető részére visszaigazolja, és azt nyilvántartásba veszi. A hiba- bejelentéssel kapcsolatos értesítés megtörténtnek tekintendő telefonon bejelentett hiba esetén. Írásban bejelentett hiba esetén a szolgáltató az előfizető által megadott telefonszámon, vagy írásban értesíti az Előfizetőt a hibafelvétel fogadásáról és a hibabehatároló eljárás eredményéről.
A szolgáltató köteles a hibabejelentéseket 48 órán belül kivizsgálni és az elvégzett vizsgálat alapján az előfizetőt értesíteni arról,hogy
• további helyszíni, az előfizetői hozzáférési ponton vagy azt is érintően lefolytatandó vizsgálat szük- séges, annak időpontjának megjelölésével (év, hónap, nap, 4 órás időszak megadásával, amely 8 és 20 óra közé eshet), vagy
• a hiba a vizsgálat alatt nem volt észlelhető, vagy a hiba nem a szolgáltató érdekkörébe tartozó okból merült fel.
A szolgáltató köteles a hiba elhárítását követően haladéktalanul értesíteni az előfizetőt a hiba elhárításá- ról, valamint az értesítés módját és időpontját nyilvántartásba venni. A szolgáltató a hiba elhárításáról szóló értesítési kötelezettségének a bejelentéssel, illetve a helyszíni hibaelhárítással egyidejűleg is ele- get tehet.
6.1.2. Hibaelhárítási célértékek és a hibaelhárítási eljárás
A Szolgáltató köteles az Előfizető által bejelentett, a hibabehatároló eljárása eredményeként valósnak bizonyult, érdekkörébe tartozó, neki felróható hibát kijavítani. A vállalt hibaelhárítási célértékeket az ÁSZF 4.1 pontja tartalmazza. Ennek megfelelően a hiba bejelentésétől a szolgáltatást érintő hiba kijaví- tásáig eltelt idő nem haladhatja meg a 72 órát.
Amennyiben a hiba kijavításához harmadik személy (például hatóság, közműszolgáltató vagy ingatlan- tulajdonos) hozzájárulása szükséges a fenti határidők meghosszabbodnak a hozzájárulás beszerzésének idejével, azonban a hozzájárulást a Szolgáltatónak a bejelentést követő 48 órán belül meg kell kérnie.
A Szolgáltató köteles a hiba elhárítását követően haladéktalanul értesíteni az Előfizetőt a hiba elhárítá- sáról, valamint az értesítés módját és időpontját nyilvántartásba venni. A Szolgáltató a hibaelhárításáról szóló értesítési kötelezettségének a bejelentéssel, illetve a helyszíni hibaelhárítással egyidejűleg is ele- get tehet.
A Szolgáltató a hibaelhárítással kapcsolatos valamennyi adatot a hibaelhárítástól számított egy éves el- évülési időtartam végéig köteles megőrizni.
A Szolgáltató az első bekezdésben meghatározott hiba elhárításáért díjat nem számíthat fel, a Szolgálta- tónál felmerülő (javítási, kiszállási) költséget, illetve a hiba behatárolása és elhárítása során az Előfizető helyiségébe történő belépés biztosításán túl egyéb kötelezettséget nem háríthat az Előfizetőre.
Ha a kivizsgálás vagy kijavítás kizárólag a helyszínen, az Előfizető helyiségében lehetséges és a Szol- gáltató által javasolt időpont az Előfizetőnek nem megfelelő, akkor a Szolgáltató által javasolt időpont- tól az Előfizetővel előzetesen egyeztetett újabb időpontig eltelt időtartam nem számít be a hiba kijavítá- sára rendelkezésre álló határidőbe.
Ha a kivizsgálás vagy a kijavítás időpontjában a Szolgáltató és az Előfizető megállapodott, és a hiba ki- javítása a meghatározott időpontban a Szolgáltató érdekkörén kívül eső okok miatt nem volt lehetséges, úgy a hiba kijavítására a rendelkezésre álló határidő a Szolgáltató érdekkörén kívül eső okból alkalmat- lannak bizonyult időponttól a Szolgáltató kezdeményezésére a felek által közösen meghatározott új, al- kalmas időpontig terjedő időszakkal meghosszabbodik.
Nem minősül elhárítottnak a hiba, amennyiben az Előfizető az eredeti hibabejelentés szerinti hibát is- mételten bejelenti a hiba elhárításáról szóló szolgáltatói értesítéstől számított 72 órán belül. Ebben az esetben nem számít be a hiba kijavítására rendelkezésre álló határidőbe a hiba elhárításáról szóló szol- gáltatói értesítéstől az Előfizető által tett ismételt hibabejelentésig eltelt időtartam.
6.1.3. Előfizető kötelezettségei a hibaelhárítással kapcsolatban
Az előfizető köteles a szolgáltató részére biztosítani, hogy hibaelhárítás céljából a hálózathoz, a szolgál- tatás nyújtásához szükséges berendezésekhez hozzáférjen. illetőleg, hogy a szolgáltatás igénybevételé- hez szükséges műszaki berendezések megfelelő módon kerüljenek elhelyezésre és üzembe állításra, a felek által előzetesen egyeztetett időpontban.
Az Előfizető köteles a Szolgáltató által felszerelt, használatba adott műszaki berendezések üzemeltetési feltételeit a szerződés időtartama alatt biztosítani, valamint a hibaelhárítás érdekében a szolgáltatóval együttműködni.
Ha a Szolgáltató az Előfizető által igényelt hibaelhárítás során megállapítja, hogy a hibát nem a Szolgál- tató tulajdonát képező hálózat vagy végberendezés okozta, felhívja az Előfizetőt a szükséges intézkedé- sek megtételére.
Amennyiben a hibabejelentést követő vizsgálat megállapításai szerint a hiba nem a szolgáltató által használatba adott műszaki berendezésből adódott, úgy az átvizsgálással és a kiszállással kapcsolatos költségeket a szolgáltató kiszámlázhatja az előfizető részére.
Az előfizető köteles a szerződés hatálya alatt a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges, a szolgáltató által felszerelt technikai eszközök és berendezések teljes vagy részleges meghibásodásáért, megrongá- lódásáért, rendeltetésszerű használatra alkalmatlanná válásáért, elvesztéséért, megsemmisüléséért helyt állni.
Ha a szolgáltató tudomására jut, hogy az előfizetői hozzáférési ponthoz csatlakozó berendezés az életre, testi épségre, az egészségre veszélyes, az előfizető berendezése a szolgáltatásból azonnal kizárható.
6.2. Az előfizetői bejelentések, panaszok kezelése, folyamata (díjreklamáció, kötbér és kártérítési igé- nyek intézése)
Ha az előfizetőnek az előfizetői szerződéssel vagy az előfizetői jogviszonnyal kapcsolatos reklamációja van, a 1.3 pontban szereplő helyen és módokon fordulhat az ügyfélszolgálathoz.
Az ügyfélszolgálaton tett szóbeli panaszt azonnal meg kell vizsgálni, és szükség szerint orvosolni kell. Ha az előfizető a panasz kezelésével nem ért egyet, a szolgáltató a panaszról és az azzal kapcsolatos ál- láspontjáról haladéktalanul köteles jegyzőkönyvet felvenni, s annak egy másolati példányát az előfize- tőnek átadni. Ha a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a szolgáltató a panaszról haladéktalanul köteles jegyzőkönyvet felvenni, és annak egy másolati példányát köteles az előfizetőnek átadni, egye- bekben az írásbeli panaszra vonatkozó szabályok szerint köteles eljárni.
Szolgáltató köteles a reklamációt a bejelentéstől számított 30 napon belül kivizsgálni , és az Előfizetőt a vizsgálat eredményéről írásban értesíteni. Ha a szükséges műszaki vizsgálatokat a Szolgáltató nem tudja ezen idő alatt teljes körűen elvégezni, illetve az elbíráláshoz szükséges véleményeket, információkat be- szerezni , a Szolgáltató a vizsgálati idő meghosszabbodásáról az Előfizető részére külön értesítést küld.
A lejárt befizetési határidejű számlára benyújtott reklamációnak a fizetésre nincs halasztó hatálya. A nem vitatott tételek díjáról Szolgáltató pótcsekket küld Előfizetőnek, melyet Xxxxxxxxx köteles a számla- reklamációra tekintet nélkül a kifogásolt számla befizetési határidején belül megfizetni.
Ha a Szolgáltató a reklamációnak csak részben ad helyt, Szolgáltató a vitatott összegnek arra a részére vonatkozóan, amellyel kapcsolatban a reklamációt elutasította, új számlát küld Előfizetőnek, amelyet a számlán megjelölt határidőn belül köteles kiegyenlíteni. A fennmaradó összeg vonatkozásában a szám- lareklamáció elfogadására vonatkozó fenti rendelkezések az irányadóak.
Abban az esetben, ha az Előfizető nem fogadja el szolgáltatónak a számla helyességére vonatkozó bizo- nyítékait, a peres eljárás elkerülése érdekében a szerződő felek megkísérlik a megegyezést.
Amennyiben a Szolgáltató az Előfizető reklamációját elutasítja, de az Előfizető az elutasítást és ennek bizonyítékait nem fogadja el, és a megegyezés sem jár sikerrel szerződő felek között, jogorvoslatért az
1.5 pontban felsorolt szervekhez fordulhat.
Ha az Előfizető egy már befizetett számla összegének helyességét vitatja – erre csak a számla teljesíté- sét követő 1 éves elévülési időn belül van lehetőség. Ha a reklamáció megalapozott, akkor a Szolgáltató a tévesen beszedett összeget jóváírja az Előfizető számláján.
Amennyiben az Előfizető számlareklamációja nem volt megalapozott, úgy az előfizető köteles a számla összegét, valamint a számla fizetési határidejétől számított késedelmi kamatot a Szolgáltató számlájára befizetni.
6.3. Az előfizető jogai az előfizetői szolgáltatás hibás teljesítése esetén, az előfizetőt megillető kötbér mértéke, az előfizetői szolgáltatással kapcsolatos viták rendezésének módja
Az előfizetői szerződés késedelmes, vagy hibás teljesítése esetén a szolgáltató kötbér fizetésére köteles, ha olyan okból, amelyért felelős, nem, vagy nem szerződésszerűen teljesít (kötbér – Ptk. 246.§).
Az előfizetői szerződésekből eredő igények egy év alatt évülnek el, amelyet a késedelem, illetve a hibás teljesítés bekövetkezésétől kell számítani. A kötbér az arra okot adó szerződésszegő magatartás bekö- vetkezésének napjától esedékes.
A Szolgáltató mentesül a kötbér illetve kártérítés megfizetésére vonatkozó kötelezettsége alól, ha a szerződésszerű teljesítés érdekében úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható.
A Szolgáltatót terhelő kötbérfizetési kötelezettségnek a szolgáltató a szerződésszegő magatartás vagy a szerződés megszűnésétől számított 30 napon belül – az Előfizetőt megillető kötbér mértékéről és a köt- bér teljesítésének módjáról szóló tájékoztatással együtt – köteles eleget tenni. E kötelezettség teljesítését a Szolgáltató nem kötheti az Előfizető kötbérre vonatkozó igényének bejelentéséhez.
Üzleti előfizetők esetében a Szolgáltató az Előfizető kötbérfizetésre vonatkozó, a teljesítéshez szüksé- ges adatokat tartalmazó igénybejelentése alapján, az igény jogszerűségének vizsgálatát követően intéz- kedik a jogos kötbér megfizetése iránt.
A Szolgáltató a kötbérfizetési kötelezettségének úgy köteles eleget tenni, hogy
• a kötbért a havi számlán, vagy előre fizetett szolgáltatás esetén az előfizető egyenlegén jóváírja,
• az előfizetői szerződés megszűnése esetében a kötbért vagy annak meg nem fizetett részét az előfi- zető részére egy összegben fizeti meg.
A kötbér postai úton vagy banki átutalással történő kifizetése esetén a Szolgáltató a fizetendő kötbérből levonhatja a postai úton történő kifizetés vagy a banki átutalás igazolható költségét.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Elnökének 6/2011. (X.6.) NMHH rendeletével összhangban, az alábbi esetekben köteles a szolgáltató kötbért fizetni az előfizető részére:
6.3.1. Késedelmes teljesítése esetén fizetendő kötbér
Az előfizetői szerződés alapján az előfizetői hozzáférést nyújtó Szolgáltató a 2.3 pontban foglalt határ- időben köteles a szolgáltatás nyújtását megkezdeni.
A vállalt határidő elmulasztása esetén a Szolgáltató kötbért köteles fizetni, amelynek összege minden késedelmes nap után
• a belépési díj egy tizenötöd része,
• belépési díj hiányában az előfizetői szerződés alapján az adott előfizetői szolgáltatással kapcsolatban fizetendő havi előfizetési díj,
• illetve az előre fizetett szolgáltatások esetén az előre fizetett díj egy harmincad részének nyolcszoro- sa.
6.3.2. Meghiúsulási kötbér
Amennyiben az előfizetői szerződésben foglalt határidő teljesítésére a Szolgáltató műszaki okból nem képes, és ezért az előfizetői szerződést rendes felmondással megszünteti, a Szolgáltató a szolgáltatás-
nyújtás megkezdésére nyitva álló határidő eredménytelen elteltétől a szerződés megszűnéséig a 6.3.1 pontban meghatározott kötbér felét köteles megfizetni.
6.3.3. Hibaelhárításhoz kapcsolódó kötbér
A Szolgáltató kötbér fizetésére köteles
a) az 6.1.1 pont szerinti értesítésre nyitva álló határidő eredménytelen elteltétől minden kése- delmes nap után az értesítés megtörténtéig,
b) a hiba kijavítására nyitva álló határidő eredménytelen elteltétől a hiba elhárításáig terjedő időszakra.
A kötbér mértéke a vetítési alap
• kétszerese az a) pont szerinti esetben,
• négyszerese a b) pont szerinti esetben, ha a hiba következtében az Előfizető az előfizetői szolgálta- tást a Szolgáltató által vállalt minőséghez képest alacsonyabb minőségben képes csak igénybe venni,
• nyolcszorosa a b) pontja szerinti esetben, ha a hiba következtében az előfizetői szolgáltatást nem le- het igénybe venni.
A kötbér meghatározásához szükséges vetítési alap
• a hiba bejelentését megelőző hat hónapra az Előfizető által az adott előfizetői szerződés alapján a hibabejelentéssel érintett előfizetői szolgáltatással kapcsolatban kifizetett (előre fizetett díjú szolgál- tatás esetén felhasznált) díj átlaga alapján egy napra vetített összeg,
• hat hónapnál rövidebb időtartamú előfizetői jogviszony esetén annak teljes időtartama alatt, az adott előfizetői szerződés alapján a hibabejelentéssel érintett előfizetői szolgáltatással kapcsolatban kifize- tett (előre fizetett díjú szolgáltatás esetén felhasznált) díj átlaga alapján egy napra vetített összeg,
• ha a hiba bejelentését megelőzően az előfizető az adott előfizetői szerződés alapján a hibabejelentés- sel érintett előfizetői szolgáltatással kapcsolatban díjat még nem fizetett, akkor a havi előfizetési díj alapján egy napra vetített összeg.
6.3.4. Korlátozásból visszakapcsolás késedelmes teljesítése esetén fizetendő kötbér
Ha az Előfizető az 5.2 pont szerinti korlátozás okát megszünteti és erről a Szolgáltató hitelt érdemlő módon tudomást szerez, a Szolgáltató köteles az előfizető kérésétől számított 72 órán belül a korlátozást megszüntetni.
A korlátozás megszüntetésének késedelmes teljesítése esetén a Szolgáltató minden megkezdett kése- delmes nap után kötbért köteles fizetni. A kötbér mértéke minden megkezdett késedelmes nap után a visszakapcsolási díj egyharmada. Amennyiben a Szolgáltató visszakapcsolási díjat nem számít fel, a kötbér mértéke az előfizetői szerződés alapján az adott előfizetői szolgáltatással kapcsolatban fizetendő havi előfizetési díj, illetve előre fizetett szolgáltatás esetén az előre fizetett díj egy harmincad részének négyszerese.
6.3.5. Átírás késedelmes teljesítése esetén fizetendő kötbér
A Szolgáltató köteles az általa az átírás teljesítésére vállalt határidőn belül az átírást teljesíteni (9.3), vagy az átírás elutasításáról az Előfizetőt értesíteni.
Amennyiben a Szolgáltató az átírást az általános szerződési feltételeiben vállalt határidőn belül nem tel- jesíti, kötbért köteles fizetni, amelynek összege minden késedelmes nap után az átírás díjának egytizede.
6.3.6. Áthelyezés késedelmes teljesítése esetén fizetendő kötbér
A szolgáltató az áthelyezés teljesítése a 9.3 pontban előírt határidők be nem tartása esetén a szolgáltató kötbért köteles fizetni, amelynek összege minden késedelmes nap után az áthelyezés díjának egyharma- da.
A 6.3 pontban szereplő rendelkezések alkalmazása az üzleti előfizetők esetében nem kötelező, az eltérő szabályozást az egyedi előfizető szerződés tartalmazhatja.
6.4. Az ügyfélszolgálat működése, a panaszok kezelési rendje, az ügyfelek szolgáltató által vállalt ki- szolgálási ideje
A Szolgáltató az Előfizetők és felhasználók részére ügyfélszolgálatot működtet, amelyek meghatározott helyét és nyitvatartási idejét az 1.3. pont tartalmazza.
Az előfizető a szolgáltatással kapcsolatos észrevételeit, reklamációját az ügyfélszolgálaton teheti meg. Az ügyfélszolgálat az előfizetőnek a szolgáltatással kapcsolatban - írásban, e-mail-en vagy személyesen tett - észrevételét, reklamációját kivizsgálja, és erről az észrevétel, reklamáció az ügyfél-azonosítással kapcsolatban előírt kötelezettségeket kielégítő formában történő benyújtásától számított 30 napon belül a bejelentéssel megegyező módon, általában írásban vagy e-mail-en tájékoztatja az előfizetőt. Telefonon érkező észrevétel, reklamáció esetén a szolgáltató az észrevétel, reklamáció természetétől függően - in- dokolt esetben - írásban vagy e-mail-en válaszol. A szolgáltató a számla esedékességétől számított 1 éven túl számlareklamációt nem fogad el.
6.5. A tudakozó szolgáltatás igénybevétele
Szolgáltató a 1.3 pontban szereplő ügyfélszolgálati helyeken és a xxxx://xxxxxxxx.xxxxxxxx.xx internet címen tudakozó szolgáltatásokat működtet.
6.6. Tájékoztatás a szolgáltatás teljesítésével összefüggő jogviták peres és peren kívüli kezdeményezé- sének lehetőségéről és feltételeiről, a békéltető testülethez való fordulás jogáról, az eljárásra jo- gosult hatóságok, békéltető testület és egyéb szervezetek megnevezése, elérhetőségeik feltüntetése
A Szolgáltató és az Előfizető az előfizetői szolgáltatással kapcsolatos panaszokat az ÁSZF 6.4 pontjában foglaltak szerint közvetlenül rendezheti.
Ha a felek egymással nem tudnak megegyezni, az előfizetői szerződésből eredő vitájuk ügyében az egy éves elévülési időn belül a területileg illetékes hírközlési hatósághoz, ezen belül a Média és Hírközlési Biztoshoz, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság illetékes Regionális Felügyelőségéhez, illetve békélte- tő testülethez vagy bírósághoz fordulhatnak.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság
Az Előfizető a Nemzeti Média és Hírközlési Hatósághoz fordulhat a Szolgáltatónak a szolgáltatás minő- ségével, a hibaelhárítással, vagy a díjszámítással kapcsolatos eljárásának vitatása esetén. A Média és Hírközlési Biztos az elektronikus hírközlési szolgáltatást, illetve médiaszolgáltatást igénybe vevő fel- használókat, előfizetőket, nézőket, hallgatókat, fogyasztókat, illetve sajtótermék olvasóit megillető, elektronikus hírközléssel és a médiaszolgáltatásokkal, sajtótermékekkel kapcsolatos jogok, valamint méltánylást érdemlő érdekek érvényesülésének elősegítésében működik közre.
A Hatóság szerveinek listáját és elérhetőségét az 1.5 pont tartalmazza.
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság
Az Előfizető az ügyfélszolgálattal, az előfizetői számlapanaszok elektronikus hírközlési szolgáltató álta- li intézésének rendjével kezelésével, a számla tartalmával kapcsolatban az Eht-ban és a végrehajtására kibocsátott jogszabályban meghatározott rendelkezések fogyasztókkal szembeni megsértése esetén a fogyasztóvédelmi hatóság jár el
A területileg illetékes fogyasztóvédelmi felügyelőségek listáját és elérhetőségét az 1.5 pont tartalmazza.
A Gazdasági Versenyhivatal
Az Előfizetők elektronikus hírközlési szolgáltató általi tájékoztatására vonatkozóan előírt követelmé- nyek - az egyedi előfizetői szerződés és az általános szerződési feltételek tartalmára vonatkozó köve- telményeket ide nem értve - fogyasztókkal szembeni megsértése esetén a Gazdasági Versenyhivatal jár el.
A Gazdasági Versenyhivatal illetékessége országos. Elérhetősége:
Cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx x. 5.
Levelezési cím: 1245 Budapest 5. Pf.1036
Telefon: (0) 000-0000; Fax: (0) 000-0000
A békéltető testület
Az Előfizető a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV törvény alapján a területi gazdasági kamarák mellett működő független békéltető testületekhez fordulhat.
A békéltető testületek hatáskörébe tartozik a fogyasztó és a Szolgáltató közötti, a termék minőségével, biztonságosságával, a termékfelelősségi szabályok alkalmazásával, a szolgáltatás minőségével, továbbá a felek közötti szerződés megkötésével és teljesítésével kapcsolatos vitás ügy bírósági eljáráson kívüli rendezése: e célból egyezség létrehozásának megkísérlése, ennek eredménytelensége esetén pedig az ügyben döntés hozatala a fogyasztói jogok egyszerű, gyors, hatékony és költségkímélő érvényesítésének biztosítása érdekében.
Zala megyei Gazdasági Kamarák mellett működő Békéltető Testület Cím: 8900 Zalaegerszeg, Petőfi u. 24.
Telefon: (92) 550-510, (92) 550-52
Bíróság
Az Előfizető díjreklamációjának elutasítása esetén jogosult a területileg illetékes hírközlési hatóság vizsgálatát kérni, vagy a Szolgáltató elutasításának kézhezvételét követő 30 napon belül - a Szolgáltató egyidejű értesítése mellett – a Polgári Perrendtartás szerint hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bí- rósághoz fordulhat.
A Szolgáltató székhelye szerint illetékes bíróság adatai:
Zalaegerszegi Városi Bíróság
Cím: 8900 Zalaegerszeg, Várkör 2.
Postacím: 8901 Zalaegerszeg, Pf. 221. Telefon: 92/311-375.
Telefax: 92/313-770.
7. DÍJAK, DÍJSZABÁS, DÍJFIZETÉS, SZÁMLÁZÁS, KÁRTÉRÍTÉS, KÖTBÉR
7.1. Az előfizetői szolgáltatásokért fizetendő díjak meghatározása, mértéke, ennek keretében az egy- szeri, rendszeres és forgalmi díjak, díjazási időszakok, díjcsomagok, hibajavításhoz kapcsolódó díjak, kedvezményes feltételekre vonatkozó általános rendelkezések, ideértve a kedvezmény igénybevételéhez szükséges minimális használatra vagy időtartamra vonatkozó bármely köve- telményt, a szerződés megszűnése, szüneteltetése, módosítása, korlátozás feloldása alkalmával esedékessé váló díjak, díjazási feltételek, beleértve a végberendezéssel kapcsolatos költségszámí- tást, díj visszatérítési kötelezettséget is, a díjfizetés és számlázás módja, rendszeressége, a szám- lák kézbesítésének időpontja, minden egyéb díj
A szolgáltató az egyes szolgáltatás-típusok alapul vételével, azok elemei felhasználásával képzett szol- gáltatáscsomagok árát – a mindenkor hatályos vonatkozó jogszabályi árszabályozás rendelkezései figye- lembe vételével – szabadon állapítja meg.
7.1.1. Egyszeri díj
A Szolgáltató jogosult a szolgáltatás nyújtásának megkezdésekor egyszeri díjat (belépési díj) felszámí- tani. Hasonló szolgáltatások esetén a szolgáltató akkor jogosult eltérő belépési díjat alkalmazni, ha azt a szolgáltatás nyújtása vagy igénybevételének körülményei, különösen az időtartam, a hozzáférési hely, illetve más igénybe vett szolgáltatások indokolják. A belépési díjból adott kedvezmény nem alkalmaz- ható oly módon, hogy az Előfizetők szolgáltatók és szolgáltatások közötti szabad választását befolyásol- ja, gátolja.
Az egyszeri díjakat a 2. számú melléklet tartalmazza.
7.1.2. Havi előfizetési díj
Az előfizetési díj minden olyan – forgalomtól, beszélgetéstől független – díj, amelyet a Szolgáltató az elektronikus hírközlési szolgáltatás előfizetői hozzáférési ponton keresztül való igénybevételének lehe- tőségéért, vagyis a szolgáltatás rendelkezésre állásáért számít fel – általában havi gyakorisággal - az Előfizetőnek. Az előfizetési díj a végberendezések bérleti díjait, illetve azok árát nem tartalmazza.
Hóközi vásárlás, szüneteltetés és lemondás esetén a havi előfizetési díj időarányos része fizetendő. Ek- kor a szolgáltatás alapdíjában benne foglalt forgalmi időmennyiség és a kedvezmények mennyisége is időarányosan csökkennek.
A havi előfizetési díjakat a 2. számú melléklet tartalmazza.
7.1.3. Forgalmi díj
A sikeresen felépült távbeszélő hívásért fizetendő díj. Elemei: a hívásfelépítési díj és a forgalmi díj (a továbbiakban együtt: hívásdíj). A forgalmi díj mértéke percdíjon alapuló, a beszélgetés tényleges – má- sodpercben mért – időtartama szerint meghatározott, a hívás időtartamától, a hívó és a hívott közötti tá- volságtól (díjzónától), valamint – a nemzetközi hívás kivételével – a díjazási időszaktól függő díj. Hívásfelépítési díj csak eredményes hozzáférés és tényleges jelátvitel esetében kerül felszámításra.
Eredményes hívásnak minősül, ha a hívó és hívott előfizetői hozzáférési pontok között a beszédkapcso- lat ténylegesen létrejött (így akkor is, ha a hívott alközpontja, üzenetrögzítője, telefaxkészüléke, más be- rendezése a vonalra kapcsolódik), vagy az adatátviteli kapcsolat ténylegesen létrejött (sikeres hívás).
Emelt díjas és emelt díjas megkülönbözetett számokra irányuló hívások esetén nem minősül sikeres hí- vásnak, ha az Előfizető tartalomszolgáltatás igénybevétele nélkül foglaltsági vagy a hálózat torlódására utaló jelzést kap.
A felszámítható forgalmi díj összegét a díjazási időszak és a hívott díjzóna által meghatározott , a 3. számú, díjazási mellékletben szereplő percdíj együttesen határozza meg. Amennyiben a számlázás má- sodperc alapú akkor a meghatározott percdíj egy másodpercre jutó hányada és a hívás ténylegesen má- sodpercben mért időtartamának szorzata.
Ha a hívás időtartama két vagy több különböző díjazási időszakra esik, a díjazást a tényleges díjazási időszakoknak megfelelően kell alkalmazni. A Szolgáltató által meghatározott pontos idő a csillagászati időhöz képest ± 2 másodperces eltérést mutathat.
A szolgáltatás díjának számításánál a díjazás alapját képező idő a kapcsolat létrejötte és bontása között nem haladhatja meg a végpontok közötti beszéd- vagy adatkapcsolat fennállásának tényleges idejét hívó oldali bontásnál 1 másodperccel, hívott oldali bontásnál 90 másodperccel.
Az egyedi előfizetői szerződés eltérő rendelkezésének hiányában a hívásdíjakat a Szolgáltató a mérést követően az előfizetőnek utólag számítja fel (kivéve az úgynevezett előre fizetett szolgáltatásokat).
Nem kell hívásdíjat fizetni:
a) a segélyhívásokért, ideértve az európai harmonizált segélyhívó szám hívásáért (104,105,107,112);
b) a táviratfelvevő szolgálat ANFT-ben meghatározott rövid hívószámmal történő hívásáért (192);
c) a telefonos ügyfélszolgálat hálózaton belül kezdeményezett hívása esetén
7.1.3.1. Hálózaton belüli hívás: Zalaszám Informatika Kft. hálózatán belüli előfizetői hozzáfé- rési pontok között létrejött távbeszélő-forgalom. A hívások díjazása 3. számú melléklet- ben az egyes díjcsomagok alapján történik.
7.1.3.2. Hálózaton kívüli hívás: Zalaszám Informatika Kft. hálózatából kezdeményezett, de nem oda irányuló belföldi távbeszélő-forgalom. A hívások díjazása 3. számú melléklet- ben az egyes díjcsomagok alapján történik.
7.1.3.3. Belföldi mobil hívás: Zalaszám Informatika Kft. hálózatából kezdeményezett belföldi mobil Szolgáltatónál regisztrált mobil végberendezés közötti telefon kapcsolat. A hívá-
sok díjazása a 3. számú mellékletben az egyes díjcsomagok igénybevételi feltételei kö- zött a díjtáblázatban foglalt díjazási elvek alapján történik.
7.1.3.4. Nemzetközi hívás: olyan hívás, amelyben a hívott Előfizető vagy szolgáltatás elérésé- hez nemzetközi előtétet kell tárcsázni. A hívások díjazás a nemzetközi díjzóna besorolá- sok alapján történik. A nemzetközi díjzónákat a 3. számú melléklet tartalmazza.
7.1.3.5. A (06) 90-nel kezdődő emelt díjas számok hívásának díja szabad árformába tartozik. Ezen számok hívásakor az Előfizető az emelt díjas szám előfizetőjének értéknövelt in- formációs szolgáltatását veszi igénybe. Az emelt díjas számra kezdeményezett hívás dí- ja a távolságtól és a napszaktól független. Az alkalmazható tarifasávokat a 3. számú melléklet tartalmazza.
7.1.3.6. A (06) 91-el kezdődő hívások díjai (távszavazás) szintén a szabad árformába tartoznak, a hívás díja távolságtól és napszaktól független. A hívások díjazása 3. számú melléklet- ben foglaltak szerint történik.
7.1.3.7. Egyes nem földrajzi számmezőbe tartozó hívószám és speciális rövid szám hívása ese- tén a hívás díja a hívás időtartamától független rögzített díj. A hívások díjazása a 3. számú mellékletben foglaltak szerint történik.
7.1.3.8. Belföldi Zöld szám: A beszélgetési díjat a hívott fizeti. A hívó számára a Magyarország területéről kezdeményezett hívások díjmentesek.
7.1.3.9. Belföldi Kék szám: A beszélgetési díjból a hívó a Magyarország területéről kezdemé- nyezett hívások esetében a hívás időtartamának és a díjazási időszaknak megfelelő helyi hívás díját fizeti meg.
7.1.3.10. Nemzetközi zöld szám és univerzális nemzetközi zöld szám: A hívás a hívó számára díjmentes, a beszélgetés díját a hívott nemzetközi zöld szám előfizetője fizeti, vagy a távközlési szolgáltató szolgáltatási platformján azonosított és a díjfizetést elvállaló – ál- talában a külföldi hívott - fél fizeti.
7.1.3.11. Közérdekű szolgáltatások országos elérését lehetővé tevő rövid számok: A közérdekű szolgáltatások elérését lehetővé tevő rövid számok díjazását a 3. számú melléklet tar- talmazza
7.1.3.12. Egyéb speciális (rövid) számok: A speciális (rövid) számok díjazását a 3. számú mel- léklet tartalmazza.
7.1.3.13. Alkalmi állomások díjazása: A rendezvényre biztosított alkalmi állomások díjazásánál létesítési (tartalmazza az előkészítés, létesítés díját is) előfizetési és beszélgetési díjakat kell fizetni. Az állandó jellegű állomásokra megállapított díjazástól eltérő díjak a 3. számú mellékletben találhatók.
7.1.4. Díjazási időszakok, díjcsomagok
7.1.4.1. Díjazási időszakok:
Nappali időszak (csúcsidőszak): hétfőtől péntekig 7 és 18 óra között
Kedvezményes időszak (csúcsidőn kívül): hétfőtől péntekig 18 és 7 óra között, vala- mint péntek 18 órától hétfő 7 óráig tart. Munkaszüneti nap esetén az azt megelőző nap 18 órától az azt követő nap 7 óra közötti időszak.
A Szolgáltató az egyes díjcsomagok igénybevételi feltételeiben a jelen pont szerinti dí- jazási időszakokhoz képest eltérő díjazási időszakokat állapíthat meg.
7.1.4.2. Időalapú díjazás: Az egyes - órákban vagy napokban meghatározott - időszakokra (a to- vábbiakban: díjazási időszak) vonatkozó hívásdíjak eltérőek lehetnek. Hívásfelépítési
díj csak eredményes hozzáférés és tényleges jelátvitel esetében kerül felszámításra. Eredményes hívásnak minősül, ha a hívó és hívott előfizetői hozzáférési pontok között a beszédkapcsolat ténylegesen létrejött (így akkor is, ha a hívott alközpontja, üzenetrögzí- tője, telefaxkészüléke, más berendezése a vonalra kapcsolódik), vagy az adatátvitel ténylegesen létrejött (sikeres hívás). A hívásfelépítési díj a hívó és a hívott előfizetői hozzáférési pont közötti távközlési összeköttetés felépítéséért sikeres hívásonként szá- mítható fel. Ha a hívás időtartama két különböző díjazási időszakra esik, a díjazás a tényleges díjazási időszakoknak megfelelően kerül alkalmazásra.
7.1.4.3. Díjcsomagok: A Szolgáltató olyan díjakat is képez, amelyekkel kapcsolatban az egyes távbeszélő-szolgáltatási díjelemekkel, illetőleg a szolgáltatás igénybevételének egyes feltételeivel összefüggő díjmértékeket egymásra tekintettel határozza meg (díjcsomag).
7.1.5. Elszámolási időszakok
Az előfizető havi, negyedéves, féléves, éves, elszámolási időszakot választhat.
A negyedéves, féléves, éves elszámolási időszak esetén az előfizetőt a 2. számú mellékletben meghatá- rozott kedvezmények illetik meg.
7.1.6. A szerződés megszűnése, módosítása, szüneteltetése, kapcsolódó díjak
A vonatkozó szabályozást az ÁSZF 2. számú melléklete tartalmazza.
7.1.7. A díjfizetés és számlázás módja, rendszeressége, a számlák kézbesítésének időpontja, minden egyéb díj
7.1.7.1. számlázás módja, rendszeressége, a számlák kézbesítésének időpontja:
Az előfizetői szerződés alapján a Szolgáltató az általa nyújtott szolgáltatásért/szolgáltatásokért havonta, vagy a szerződésben meghatározott fizetési rendszeresség szerint állítja ki és küldi meg a számlát, amely tartalmazza az előfizetési és/vagy forgalmi és/vagy egyszeri, illetve egyéb díjakat. Az Előfizető választása szerint a postai út helyett lehetőség van hiteles elektronikus számlák küldésére.
A számlázás az igénybe vett szolgáltatásokra vonatkozóan minden hónapban az adott hónap 1. napjától a hónap 20. napjáig történik.
Az előfizetési és havi díjak megfizetése a tárgyhónapban, s a további szolgáltatások és a telefon szolgál- tatások havidíjai pedig az igénybevételnek megfelelően utólag esedékesek.
A Szolgáltató ettől jogosult eltérni az előfizetői szerződésben foglaltak alapján, illetve ha a számla ösz- szege nem haladja meg a 1000 Ft-ot.
7.1.7.2. A számlakiegyenlítés határideje, a késedelmi kamat, hibás számla
A számlakiegyenlítés határideje:
A számlát a szolgáltató 8 napos fizetési határidővel állítja ki.
Amennyiben az Előfizető a számlát a hónap 25. napjáig nem kapja kézhez, ezt 5 napon belül az ügyfél- szolgálatnál köteles jelezni. Ha az Előfizető által megadott címadatok megegyeznek a Szolgáltató által nyilvántartott és a számlázási címként feltüntetett címmel, úgy a Szolgáltató a számlát, annak kiküldését követő 5. munkanapon kézbesítettnek tekinti. A Szolgáltató az előfizetőnek kiállított forgalmi számlán szereplő egyenleget elfogadottnak tekinti, amennyiben az Előfizető a számla ellen a fizetési határidő el- teltéig nem nyújt be reklamációt.
Az előfizetőnek, ha a számla összegét a számlán feltüntetett időpontig nem fizeti be, a szolgáltató kése- delmi kamatot számíthat fel.
Az Előfizető részéről történő pénzügyi teljesítés, azaz a számla megfizetésének napja az a naptári nap, amikor a számla ellenértéke a Szolgáltatóhoz megérkezik Banki átutalás esetén a teljesítés időpontja az a nap, amikor a pénzösszeget a Szolgáltató bankszámláján jóváírták.
Alaptalan számlareklamáció esetén az előfizetőt – a befizetési határidőig ki nem egyenlített összeg ere- jéig – késedelmi kamatfizetési kötelezettség terheli.
A kamat összegét a késedelem időtartamára arányosan kell kiszámítani. A Szolgáltató hibás számlázása
A Szolgáltató a hibásan felszámított és beszedett díjat az előfizetőnek jóváírja az Előfizető számláján,
vagy külön kérésre visszautalja az előfizetőnek.
7.2. A kínált díjfizetési módok, a különböző fizetési módokból adódó, előfizetőt érintő eltérések
Az előfizető számláját a következő módon rendezheti:
• az előfizető részéről átutalással (ekkor gondoskodni kell a pénz azonosítására szóló közlemény rovat ügyfélazonosítóval és számlasorszámmal történő kitöltéséről, melyek elmaradásából eredő károkért az Előfizető felel);
• felhatalmazó levél alapján csoportos beszedési megbízással;
• postai csekken történő befizetéssel;
• Sodexho, Accor Services, Chequé Déjeuner Internet utalványokkal
• az ügyfélszolgálati pénztárba történő befizetéssel.
A szolgáltató csoportos beszedési megbízással történő rendszeres számlafizetés esetén 3% kedvezményt biztosít.
7.3. Az akciók és akciós díjak elérhetősége
Az akciókat és az akciós díjakat a szolgáltató a xxxx://xxxxxxxx.xxxxxxxx.xx honlapon hozza nyilvános- ságra.
7.4. A kártérítési eljárás szabályai
A Szolgáltató felelőssége az előfizetői-hozzáférési pontig terjed. Amennyiben az Előfizető távbeszélő hálózaton keresztül más szolgáltató információ-, vagy tartalomszolgáltatását veszi igénybe, Szolgáltató csak a távközlési összeköttetés biztosításáért vállal felelősséget.
7.4.1. Felelősség, kártérítés, elévülés:
Az előfizetői szerződés késedelmes vagy hibás teljesítése esetében az elektronikus hírközlési szolgáltató az Előfizető írásban benyújtott igénye alapján a felhasználó vagyonában okozott kárt köteles megtéríte- ni, az elmaradt haszon kivételével.
A Szolgáltató felelőssége a tényleges kárra vonatkozóan is csak felróhatósága esetében áll fenn, azaz a Szolgáltató mentesül a kártérítési felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a késedelem elkerülése, illetve a hibátlan teljesítés érdekében úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben elvárható.
Nem téríti meg a Szolgáltató a kárnak azt a részét, amely abból származott, hogy az Előfizető a kár el- hárítása, illetőleg csökkentése érdekében nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben elvárható.
Az előfizetői szerződésből származó igények egy év alatt évülnek el, melyet a késedelem, illetve a hibás teljesítés esetén azok bekövetkezésétől kell számítani.
7.4.2. Vis maior
Az előfizetői szerződés szempontjából vis maiornak számít, és nem tartozik sem a Szolgáltató, sem az Előfizető felelősségi körébe:
• háborús cselekmények, szabotázs, lázadás, robbantásos merénylet
• vagy más szükséghelyzet, elemi csapás, tűzvész,
• munkabeszüntetés, valamint a honvédelmi törvény alapján feljogosított szervek rendelkezésére tett intézkedés
Ezek az esetek a szerződő feleket a szerződésben vállalt kötelezettségeik teljesítésében korlátozzák vagy gátolják, és ennek eredményeképpen vétlen módon vagyoni vagy nem vagyoni kárt következik be.
7.4.3. A kártérítési eljárás
Az Előfizető a kártérítésre vonatkozó igényét a szolgáltató ügyfélszolgálatának címezve, írásban nyújt- hatja be, s kárigény esetében az Előfizető hitelt érdemlően köteles igazolni a vagyonában okozott kár mértékét.
A Szolgáltató az előfizető írásban benyújtott kártérítési igényét nyilvántartásba veszi, majd a hiánymen- tesen benyújtott kérelem alapján lefolytatja a vizsgálatát. Abban az esetben, ha az Elxxxxxxx xem tudja hitelt érdemlően igazolni a vagyonában bekövetkezett értékcsökkenést a Szolgáltató a kérelmet elutasít- ja.
Amennyiben a Szolgáltató felelőssége fennáll, a szolgáltató, az Előfizető igazolt kárát megtéríti a hi- ánymentesen benyújtott kárigény beérkezésétől számított 30 napon belül. Abban az esetben, ha a Szol- gáltató nem felelős az okozott kárért, vagy nem állapítható meg károkozás, vagy a kártérítés az elmaradt haszon megtérítésére vonatkozik, a Szolgáltató a kárigényt elutasítja a hiánymentesen benyújtott kár- igény beérkezésétől számított 30 napon belül.
7.5. A kötbér meghatározása, mértéke és módjai
Amennyiben az Előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződésben kötelezettséget vállalt arra, hogy szolgáltatást vagy a hozzá kapcsolódó terméket igénybe veszi, és a szerződést az ebből eredő ked- vezmények figyelembevételével kötötte meg, és a szerződést
• fexxxxxxx x határozott időtartam lejárta előtt, vagy
• az előfizetői szerződés az Előfizető érdekkörében felmerülő okból szűnik meg, illetőleg
• a Szolgáltató a 2003. évi C. sz. tv-ben meghatározott okból az Előfizető szerződésszegő magatartása miatt az előfizetői szerződés felmondására kényszerül, a Szolgáltató kizárólag az Előfizető által igénybe vett kedvezményeket követelheti kötbérként.
A Szolgáltató az előfizetői jogviszonynak az Előfizető halála miatti megszűnése miatt kötbért nem ér- vényesít.
A díjcsomag havidíjából a határozott tartamú szerződéskötésre tekintettel biztosított kedvezmény esetén a kötbér mértéke megegyezik az Előfizető által a szerződés megszűnéséig igénybevett havi díjkedvez- ménnyel.
A határozott tartamú szerződés idő előtti megszüntetéséhez fűzött jogkövetkezményt a szolgáltatásnyúj- tás megkezdésétől kell számítani.
A Szolgáltató szerződésszegő magatartása miatt fizetendő kötbér meghatározását, mértékét és megfizetésének módját az ÁSZF 6.3. alpontja tartalmazza.
8. A SZÁMHORDOZÁSSAL KAPCSOLATOS ELJÁRÁS RÉSZLETES SZABÁLYAI
A Szolgáltató biztosítja Elxxxxxxxxxxx x számhordozhatóságot azon társszolgáltatók tekintetében, amelyekkel erre hálózati szerződést kötött. Ha az Előfizető – a felhasználás földrajzi helyének megváltoztatása nélkül – másik helyhez kötött telefon szolgáltatót választ, akkor a Szolgáltatónál használt földrajzi vagy nem földrajzi telefon- számát átviheti az új szolgáltatóhoz, amennyiben ennek feltételei fennállnak.
Az átvevő szolgáltató köteles elfogadni az előfizetői szám megtartására vonatkozó előfizetői igényt, amennyiben az Előfizető megfelel az átvevő szolgáltató általános szerződési feltételeiben foglaltaknak.
Az Előfizető az átadó szolgáltatónál fennálló előfizetői szerződésében szereplő összes számra külön vagy az előfizetői szerződésben értékesített számtartomány egységekre egészben kérheti a számhordozást. Összefüggő ISDN számtartomány hordozása csak egészben kérhető.
A Szolgáltató Előfizetője számhordozással kapcsolatos igényét az átvevő szolgáltatónál, az általa közzétett in- formációk alapján nyújthatja be, és a szolgáltatást az átvevő szolgáltató ÁSZF-jében leírtak alapján veheti igény- be.
Az Előfizetőt az átvevő szolgáltató azonosítja, illetve írásban nyilatkoztatja arról, hogy a számhordozást kizáró feltételek nem állnak fenn és új előfizetői szerződést köt.
Amennyiben a számhordozást kérő Előfizetőt az átvevő szolgáltató azonosítja, ezt az előfizetői számon kívül, a következő okiratokban, okmányokban foglalt adatok alapján teszi:
a.) Ha az Előfizető természetes személy:
(i) magyar állampolgár esetében személyazonosító igazolvány és lakcímet igazoló hatósági igazolvány
(ii) nem magyar állampolgár esetében útlevél és lakcímét igazoló tartózkodási engedély, vagy más hatósági igazolvány,
(iii) valamint mindkét esetben az Előfizető döntése és hozzájárulása alapján olyan hatósági iga- zolvány vagy engedély, amely alapján az átadó szolgáltató őt az eredeti előfizetői szerződés megkötésekor azonosította;
b.) Ha az Előfizető gazdálkodó szervezet, valamint oktatói munkaközösség:
(i) 30 napnál nem régebbi cégkivonat vagy vállalkozói igazolvány,
(ii) a cégjegyzésre jogosult aláírási címpéldánya,
(iii) az eljáró képviselő személyi igazolványa, és
(iv) meghatalmazás, ha nem a képviseleti joggal felruházott személy jár el; c.) Ha az Előfizető költségvetési szerv, társasház, valamint egyéb szervezet:
(i) a szervezetet, szervet illetve társasházat nyilvántartásba vevő bíróság vagy hatóság által ki- állított eredeti okirat, vagy általa vezetett nyilvántartás hiteles másolata, illetve a hatósághoz beadott létesítő okirat(ok), amely tartalmazza legalább a szervezet, szerv, illetve társasház ne- vét, székhelyét és képviselőjét, a képviselet módját, amennyiben ilyen adatot nyilvántartanak,
(ii) a szervezet adóhatósági nyilvántartásba vételét igazoló eredeti okirat, amennyiben e nyil- vántartásba vétele kötelező,
(iii) az eljáró képviselő személyi igazolványa,
(iv) meghatalmazás, amennyiben nem a képviseleti joggal felruházott személy jár el. Az azo- nosításhoz használt okiratokról, okmányokról az előfizető írásbeli engedélye nélkül másolat nem készíthető.
Az átvevő szolgáltató az előfizetői szerződés megkötésekor felajánlja az Előfizetőnek a lehetséges számátadási időablakokat, amelyek közül az Előfizető előzetesen választ.
A számhordozási igény teljesítését az átvevő szolgáltató az átadó szolgáltatótól előfizetői hurok átengedésével együtt vagy e nélkül vállalhatja. Az előfizetői hurok átengedésével együtt megvalósuló számhordozás esetén az előfizetői hurok átengedésének és a szám átadásának időpontját az Előfizető érdekében a szolgáltatók kötelesek egyeztetni.
Az átvevő szolgáltató köteles az Előfizető számhordozási igényéről az igény bejelentésének időpontját követő 2 munkanapon belül a Szolgáltatót, mint átadó szolgáltatót értesíteni.
Az átadó szolgáltató köteles a számhordozási igény elfogadásáról, illetőleg az elutasításáról és annak indoklásá- ról az átvevő szolgáltatónak az értesítés kézhezvételét követő 2 munkanapon belül válaszolni. Amennyiben az átadó szolgáltató a megadott határidőn belül nem válaszol, azt a számhordozási igény elfogadásának kell tekin- teni.
A számhordozási igényt az átvevő szolgáltatónak a szerződés megkötésétől számított 8 munkanapon belül kell teljesítenie, kivéve, ha a felajánlott időablakok közül az Előfizető ennél későbbi időpontot jelöl meg, vagy ha a számhordozás előfizetői hurok átengedésével együtt a külön jogszabályban foglaltak szerint valósul meg. Az Előfizető és az átvevő szolgáltató közötti előfizetői szerződés hatálybalépésének feltétele a számhordozás meg- valósulása, amelynek pontos időpontjáról (nap, óra) az átvevő szolgáltató a számhordozást követő első számlale- véllel együtt írásban köteles tájékoztatni az Előfizetőt. A számhordozási szolgáltatás igénybevétele esetén, a számátadási időablak leteltét követően a telefonszolgáltatást az átvevő szolgáltató nyújtja az Előfizető részére a közöttük létrejött előfizetői szerződésben foglaltaknak megfelelően. A szám átadására kijelölt időablak nem lehet több 4 óránál.
Az átadó szolgáltató a számhordozási igényt csak abban az esetben tagadhatja meg, ha az Előfizetőnek a Szol- gáltatóval szemben lejárt számlatartozása vagy a Szolgáltató által nyújtott szolgáltatáshoz kapcsolódó egyéb lejárt tartozása áll fenn, vagy a számhordozást kérő Előfizető nem azonosítható. Az Előfizetőnek az átadó szol- gáltatóval szemben a számhordozási igény bejelentésének időpontjában fennálló számlatartozása lejárttá válik. E számlatartozást az Előfizető a számhordozás kezdeményezésekor egyenlítheti ki. Abban az esetben, ha a hordo-
zást jóváhagyó nyilatkozat kiállítását követően jut az átadó szolgáltató tudomására, lesz esedékes, illetve kelet- kezik ilyen követelés, az átvevő szolgáltató köteles együttműködni az átadó szolgáltatóval a számlatartozás ki- egyenlítése érdekében.
Az Előfizető és az átvevő szolgáltató közötti előfizetői szerződés a számhordozás műszaki megvalósulásával lép hatályba. Ezzel egyidejűleg az Előfizetőnek a Szolgáltatóval fennálló szerződése megszűnik, vagy módosul. Az Előfizető tudomásul veszi, hogy az átvevő szolgáltatóval megkötött előfizetői szerződése alapján az igénybevett szolgáltatások tekintetében az előfizetői jogviszony tartalmáért, a szolgáltatás nyújtásáért, és a felszámított díja- kért és a saját hálózatában felmerült hibákért az átvevő szolgáltató tartozik felelősséggel. A Szolgáltatót nem terheli felelősség azért a kárért, mely abból adódott, hogy az Előfizető által választott átvevő szolgáltató a szer- ződés létrejöttéről nem/vagy késedelmesen tájékoztatta a Szolgáltatót, így a szolgáltatás az Előfizető által kért időponttól nem volt elérhető. Az átvevő szolgáltató köteles az Előfizető hozzájárulásának megfelelően a hordo- zott előfizetői számnak az előfizetői nyilvántartásban, valamint a tudakozóban való közzétételéről gondoskodni.
Az Előfizető jogosult a hordozott számot más szolgáltatóhoz tovább hordozni, más szolgáltató alatt értve bár- mely előző szolgáltatót is.
A hordozott számra vonatkozó előfizetői szerződés megszűnése esetén a szabaddá váló előfizetői szám használa- ti joga és az ezzel összefüggő kötelezettségek mindaddig az átvevő szolgáltatónál maradnak, amíg a szám nem rendelhető új Előfizetőhöz. A szabaddá váló előfizetői szám 3 hónapig nem rendelhető új Előfizetőhöz. A 3 hónap elteltét követően a megszűnt hordozott előfizetői szám használati joga visszakerül a számot tartalmazó számmező kijelölési engedélyének jogosultjához, amikor a szám újra Előfizetőhöz rendelhetővé válik.
A Szolgáltató VoIP szolgáltatás igénybevétele esetén díjmentesen, egyéb esetben helyi hívásdíj ellenében hívha- tó ügyfélszolgálaton keresztül biztosítja a hívó fél számára annak a lehetőségét, hogy a hívás megkezdése előtt tájékozódni tudjon arról, hogy hívás melyik szolgáltató hálózatában végződik és annak mennyi a tarifája.
A hordozott és a nem hordozott számmal rendelkező előfizetők a szolgáltatók szolgáltatásait azonos feltételekkel vehetik igénybe.
9. SZERZŐDÉSEK IDŐTARTAMA
9.1. a szerződés időtartama, valamint a szolgáltatás nyújtásának, korlátozásának, szüneteltetésének és megszüntetésének feltételei és esetei, különösen a határozott idejű előfizetői szerződés rendkí- vüli felmondásának esetei
Az e pont szerinti egyes rendelkezések alkalmazása az üzleti előfizetők esetében nem kötelező, az eltérő szabályozást az egyedi Előfizető szerződés tartalmazhatja.
Az előfizetői szerződés időtartama a felek megállapodása szerint lehet határozatlan vagy határozott.
A határozott időtartamú szerződés egyéni előfizetők esetében legfeljebb 24 hónapra köthető meg, a szerződés tartamát a felek az egyedi előfizetői szerződésben határozzák meg.
A határozott időtartamú előfizetői szerződés esetén a felek megállapodnak, hogy amennyiben a határo- zott időtartamú előfizetői szerződés megszűnését követően az előfizető továbbhasználja a szolgáltató ál- tal nyújtott előfizetői szolgáltatást, az új előfizetői szerződés határozatlan időtartamú lesz, amelynek fel- tételei megegyeznek az Előfizető által használt díjcsomagnak határozatlan időtartamra vonatkozó válto- zatának igénybevételi feltételeivel.
A felek a határozott idejű szerződés időtartamának meghosszabbításáról a szerződés megkötésekor és az előfizető kifejezett nyilatkozata esetén, a határozott idő elteltét megelőzően szerződésmódosítással dönthetnek.
Határozott tartamú szerződés esetén a felek vállalják, hogy az egyedi előfizetői szerződésben meghatá- rozott határozott tartamon belül az igényelt szolgáltatásra vonatkozó előfizetői szerződését/szerződéseit nem szünteti meg.
Az átírás, áthelyezés, kategóriaváltás az előfizetői rendes felmondás körébe esik, erre tekintettel a hatá- rozott tartamú előfizetői szerződés lejárat előtti felmondásához fűzött jogkövetkezmények alkalmazha- tóak, amennyiben erre vonatkozóan jelen ÁSZF vagy az egyedi előfizetői szerződés eltérő rendelkezést nem tartalmaz.
A határozott idő a szolgáltatás létesítésekor indul, kivéve, ha az adott szolgáltatásra vonatkozó szerző- déses feltételek a határozott időtartamot megelőzően kipróbálási időszakot biztosítanak. Ez utóbbi eset- ben a határozott idő a kipróbálási időszak lejártát követő napon indul. Már létesített szolgáltatásra vo- natkozó szerződésmódosítás, csomagváltás esetén, amennyiben annak teljesítése nem igényel műszaki létesítést, a határozott idő a megrendelés rögzítésétől kezdődik. Ahol az előfizetői szerződés, vagy az ahhoz kapcsolódó bármely szerződés-kiegészítés, módosítás, nyilatkozat hűségidőt, elkötelezettségi időt tartalmaz, azt a felek határozott tartamú szerződésnek tekintik, s arra a határozott tartamú szerződésre vonatkozó szabályozás vonatkozik.
A szolgáltatás nyújtásának feltételeit az ÁSZF 2. pontja, a korlátozás és szüneteltetés eseteit az ÁSZF 5. pontja tartalmazza, míg szolgáltatás megszüntetésére vonatkozó szabályozás az ÁSZF 12. pontjában egységesen került kialakításra.
A határozott időtartamú előfizetői szerződés a meghatározott idő elteltével megszűnik. A szerződés megszűnését megelőzően a Szolgáltató köteles az Előfizetőt a számlalevél mellékletében, számlalevél hiányában írásban, postai úton vagy a szolgáltatás jellegéhez igazodó elektronikus úton tájékoztatni a határozott idejű szerződésből hátralévő napok számáról és a szerződés megszűnésének időpontjáról. A felek a határozott időtartamú előfizetői szerződésben szabadon megállapodhatnak a határozott időtarta- mú előfizetői szerződés megszűnését követő új előfizetői szerződés szerződéses feltételeiről, amely esetben a létrejövő új szerződés csak határozatlan időtartamú lehet. A felek a határozott idejű szerződés időtartamának meghosszabbításáról a szerződés megkötésekor és az Előfizető kifejezett nyilatkozata esetén a határozott idő elteltét megelőzően szerződésmódosítással dönthetnek.
Határozott időtartamú szerződésekre vonatkozó speciális szabályok:
a) Előfizető kérésére a szolgáltatás határozott időtartamú szerződés esetén is szüneteltethető. Amennyi- ben a szolgáltatás szüneteltetésére kerül sor, vagy a szolgáltatás korlátozása az előfizető szerződésszegő magatartásával összefüggő ok miatt következik be, a szüneteltetés, korlátozás időtartama nem számít bele a határozott időtartamba.
b) Áthelyezés esetén, az áthelyezés miatti szüneteltetés időtartam sem számít bele a határozott időtar- tamba.
c) Átírás: A határozott tartamú szolgáltatást átírását a Szolgáltató kötheti ahhoz, hogy az előfizető vál- lalja, ha a szerződést a határozott idő lejárta előtt szünteti meg, az átadó és az átvállaló Elxxxxxxx xxtal a szerződés határozott tartama alatt igénybevett összes kedvezményt, kötbérként megfizeti.
d) Az Előfizető rendkívüli felmondással élhet, ha a szolgáltató az előfizető hibabejelentéseit követően, a hibát 30 napig nem tudja elhárítani, ez esetben a szolgáltató nem követelheti az igénybevetett kedvez- ménnyel azonos mértékű kötbért sem.
A határozott idejű szerződés előfizető általi rendkívüli felmondása esetén a szerződés a felmondó nyi- latkozat szolgáltatóhoz történő megérkezését követő napon szűnik meg.
9.2. az előfizetői szerződés módosításának esetei és feltételei, a szolgáltató jogosultsága az egyoldalú szerződésmódosításra, az előfizető erről történő tájékoztatásának módja, az egyoldalú szerző- désmódosítással kapcsolatban az előfizetőt megillető jogok
9.2.1. Szerződésmódosítás közös megegyezéssel
Az e pont szerinti rendelkezések alkalmazása az üzleti előfizetők esetében nem kötelező, az eltérő sza- bályozást az egyedi Előfizető szerződés tartalmazhatja.
A szerződés a felek egyező akaratával bármikor módosítható. A szerződés módosítására a szerződéskö- tésre vonatkozó általános szabályokat kell alkalmazni azzal, hogy a Szolgáltató - amennyiben az Előfi- zető módosítási kérelmét elfogadja - a kérelmet annak az ügyfél-azonosítással kapcsolatban (beleértve az előírt dokumentumok ellenőrzését is) előírt kötelezettségeket kielégítő formában történő beérkezésé- től számított, legfeljebb 15 napon belül teljesíti, kivéve az áthelyezést. Ettől a Szolgáltató és az Előfize- tő egyező akarata esetén el lehet térni.
Az Előfizető a megfelelő ügyfélazonosítást követően jogosult az előfizetői szerződésének módosítására
elektronikus úton is.
9.2.2. Egyoldalú szerződésmódosítás
Az e pont szerinti rendelkezések alkalmazása az üzleti előfizetők esetében nem kötelező, az eltérő sza- bályozást az egyedi Előfizető szerződés tartalmazhatja.
A Szolgáltató az előfizetői szerződést az egyedi előfizetői szerződésre is kiterjedően csak az alábbi ese- tekben jogosult egyoldalúan módosítani:
a) az egyedi előfizetői szerződésben vagy általános szerződési feltételekben foglalt feltételek bekövet- kezése esetén azzal, hogy - amennyiben jogszabály vagy elektronikus hírközlésre vonatkozó szabály másként nem rendelkezik – a módosítás nem eredményezheti a szerződés feltételeinek lényeges módo- sítását;
b) jogszabályváltozás vagy hatósági döntés,
c) a körülményekben bekövetkezett, a szerződés megkötésekor előre nem látható lényeges változás, ideértve az internetszolgáltatás esetén a következő eseteket különösen
• ha a módosítás műszaki okból válik szükségessé,
• ha a fejállomás cseréje, a hálózat a harmadik féltől igénybe vett szolgáltatás a hálózat jellégének megváltozása miatt szolgáltatás igénybevételi feltételei módosulnak;
• a szolgáltató érdekkörében felmerült, azaz belső körülményekben bekövetkezett változás esetén, ha a szolgáltató helyébe Eht. 133.§.-ának megfelelően a szolgáltató gazdasági társaságokról szóló tör- vény szerinti átalakulása, vagy a szolgáltatás nyújtásának adott területen történő megszüntetése vagy szerződés következtében más szolgáltató lép.
Lényeges módosításnak minősül különösen a szolgáltatás igénybevételének feltételeire vagy minőségi célértékeire vonatkozó változtatás.
Ha a Szolgáltató az általános szerződési feltételekben meghatározott esetekben jogosult az általános szerződési feltételeket egyoldalúan módosítani, köteles a módosításról a hatálybalépését megelőzően legalább 30 nappal – kivéve új szolgáltatás bevezetése estén, és ha a módosítás a már nyújtott szolgálta- tásokra vonatkozó általános szerződési feltételeket nem érinti, vagy ha a módosítással kizárólag vala- mely előfizetési díj csökken- az előfizetőket az ÁSZF-ben foglaltak szerint értesíteni, az előfizetőket megillető felmondás feltételeiről szóló tájékoztatással együtt.
Amennyiben a módosítás az Előfizető számára hátrányos rendelkezéseket tartalmaz, az Előfizető az ér- tesítéstől számított 15 napon belül további jogkövetkezmények nélkül jogosult felmondani a határozott időtartamú előfizetői szerződést. Nem mondhatja fel az Előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződést ilyen esetben akkor, ha az előfizetői szerződést a határozott időtartalomból eredő kedvezmé- nyek figyelembevételével kötötte meg, és a módosítás a kapott kedvezményeket nem érinti. Amennyi- ben a módosítás a kapott kedvezményeket érinti, és az Előfizető felmondja a határozott időtartamú elő- fizetői szerződést, a Szolgáltató az Előfizetőtől nem követelheti a szerződés felmondását követő idő- szakra eső kedvezmény összegét.
Ha a Szolgáltató a fentiekben meghatározott esetekben az Előfizetőt a köteles értesíteni, az értesítésnek az alábbi tartalommal kell rendelkeznie:
a) pontos utalást az általános szerződési feltételek módosított rendelkezéseire;
b) a módosítások lényegének rövid leírását;
c) a módosítások hatálybalépésének időpontját;
d) a közzétett általános szerződési feltételek elérhetőségét;
e) ha a szolgáltató az előfizetői szolgáltatások díját módosítja, vagy a díjban foglalt szolgáltatás meny- nyiségét csökkenti, akkor a módosított díjat, mennyiséget és a változás összegét, több szolgáltatást tar- talmazó díjcsomagok esetében szolgáltatásonként elkülönítve;
f) azt a feltételt, jogszabályváltozást vagy hatósági döntést, lényeges körülményt, amellyel a szolgáltató a módosítást indokolja;
g) az Előfizetőt az általános szerződési feltételek egyoldalú módosítása esetén megillető jogokat.
9.2.3. Az előfizetők értesítése
Ha jogszabály az Előfizető értesítését írja elő és amennyiben a Szolgáltató számlalevelet is küld, a szol- gáltató köteles a számlalevél mellékletében értesíteni az Előfizetőt.
Ha jogszabály az Előfizető értesítését írja elő és a szolgáltató a szolgáltatás jellegéből adódóan nem kö- teles számlalevelet küldeni, illetve ha az értesítés számlalevélben történő teljesítésére azért nincs mód, mert az értesítés jogszabály által előírt időpontja a számlalevél előfizetőnek történő, szolgáltató általá- nos szerződési feltételei által meghatározott megküldési időpontját megelőzi, a Szolgáltató választása szerint az értesítési kötelezettségének a következő módon tehet eleget:
a) az Előfizető közvetlen értesítésével az elektronikus hírközlési szolgáltatás jellegéhez igazodó módon,
b) elektronikus levélben az előfizető által e célra megjelölt e-mail címre;
c) egyéb elektronikus hírközlés útján, az internetes honlapon történő közzétételre utalással, vagy
d) az értesítendő előfizetők körétől függően országos vagy megyei napilapban legalább két alkalommal feladott közlemény útján, amellyel egyidejűleg a szolgáltató köteles az értesítést az ügyfélszolgálatán is hozzáférhetővé tenni.
Az a)-c) pontjában meghatározott értesítési módokat a szolgáltató akkor alkalmazhatja, ha maradandó módon rögzíteni tudja, hogy
• a szóbeli értesítést az Előfizető tudomásul vette, vagy
• az elektronikus dokumentumban vagy az elektronikus levélben foglalt értesítést az elektronikus érte- sítés elfogadásáról előzetesen nyilatkozó előfizetőnek hitelesen igazolható módon megküldték.
A d) pontban meghatározott értesítési módot a szolgáltató kizárólag a rendszeres karbantartás, hálózat felújítása stb. miatti szünetelés előtti előzetes tájékoztatásra és az általános szerződési feltételek módosí- tása esetén szükséges értesítések tekintetében alkalmazhatja.
Nem alkalmazható a d) pontjában meghatározott értesítési mód, ha az előfizetői szerződés tárgyát képe- ző szolgáltatásra irányadó az előfizető által fizetendő előfizetési díjak és egyéb kapcsolódó díjak – bele- értve a szerződés megszüntetésekor esedékes díjakat- az előfizető számára nyújtott kedvezmények, va- lamint a költségek mértéke, a díjak megfizetésének ideje, módja változik.
Az Előfizető jogai gyakorlására nyitva álló határidőket a legkésőbbi értesítéstől kell számítani.
Elektronikus számla bemutatási rendszer esetén az Eht. 144. § (3) bekezdése alkalmazásában a számla- értesítő elektronikus levél minősül számlalevélnek.
Az Előfizetőt
• a számlaértesítő elektronikus levélben vagy
• az elektronikus számlában, amennyiben lehetséges a számlaértesítő elektronikus levélben erre törté- nő utalással kell értesíteni.
Az elektronikus levelet, SMS-t vagy MMS-t a kézbesítési visszaigazolás napján – az ellenkező bizonyí- tásáig – úgy kell tekinteni, hogy azzal a szolgáltató az előfizető értesítésére vonatkozó kötelezettségé- nek eleget tett.
Amennyiben elektronikus levélben, SMS-ben vagy MMS-ben történő értesítés megtörténte az Előfizető érdekkörében fennálló körülmény miatt nem állapítható meg, az értesítést – az ellenkező bizonyításáig – a Szolgáltató legalább két alkalommal, legalább 5 napos időközzel megtett kézbesítési kísérletét követő napon úgy kell tekinteni, hogy azzal a szolgáltató az előfizető értesítésére vonatkozó kötelezettségének eleget tett.
A postai úton megküldött értesítést a postára adástól számított hetedik napon – az ellenkező bizonyítá- sáig – úgy kell tekinteni, hogy azzal a szolgáltató az Előfizető értesítésére vonatkozó kötelezettségének eleget tett.
9.2.4. Díjmódosítás
Az e pont szerinti rendelkezések alkalmazása az üzleti előfizetők esetében nem kötelező, az eltérő sza- bályozást az egyedi Előfizető szerződés tartalmazhatja.
A Szolgáltató jogosult a díjakat minden évben módosítani, az árképzés időpontjában rendelkezésre álló, a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett / megállapított előző 12 havi fogyasztói árindex mértéké- nek figyelembe vételével, valamint ezen túlmenően abban az esetben is módosíthatja a díjakat, ha a szolgáltató gazdálkodása miatt, illetőleg a szolgáltatást befolyásoló körülmények miatt ez indokolt.
Ezek különösen az alábbiak lehetnek:
• üzemeltetési, működési költségek emelkedése,
• hálózat műszaki korszerűsítése,
• jogszabály módosulása.
Szolgáltató jogosult az előfizetői szerződésben szereplő díjak módosítására, amelyről köteles az előfize- tőket a módosítás hatálybalépése előtt 30 nappal értesíteni. Üzleti előfizetőknél ez a határidő 15 nap.
Amennyiben az előfizetői szerződés módosítására díjváltozás miatt kerül sor, a nyilatkozattétel elmu- lasztása – a feleknek az egyedi előfizetői szerződésben rögzített, erre vonatkozó megállapodása esetén –
, mint ráutaló magatartás, elfogadásnak minősül abban az esetben, ha a szolgáltató az Eht. 144. § (3) bekezdésének vagy (4) bekezdés a) vagy b) pontjának megfelelően tett eleget értesítési kötelezettségé- nek.
9.2.5. Előfizetői hívószám változása
Az előfizetői hívószámot a Szolgáltató az alábbi esetekben változtathatja meg:
a) ha az Előfizető kéri;
b) ha a számváltoztatás műszaki vagy forgalmi okból elkerülhetetlen, és ennek szükségességét a Ható- ság igazolta;
c) ha a módosítást jogszabály kötelezővé teszi.
A Szolgáltató az Előfizető kérésére köteles az előfizetői hívószámot megváltoztatni, ha a szám megvál- toztatásának műszaki feltételei adottak. A felek eltérő megállapodása hiányában a megváltozott hívó- számot a Szolgáltató választja ki a rendelkezésére álló számtartományból.
Ha a Szolgáltató a kért előfizetői hívószám megváltoztatását műszaki feltételek hiányára hivatkozva megtagadja, köteles az elutasítást részletesen megindokolni.
A Szolgáltató köteles az előfizetőt a hívószám más előfizetőhöz történő rendelésére és a számváltozás- ról szóló tájékoztatásra vonatkozó feltételekről felvilágosítani az előfizetőt, és a b)–c) pontban meghatá- rozott esetekben az előfizetőt az előfizetői hívószám megváltozásáról legalább 30 nappal előre értesíte- ni.
Az előfizetői hívószám megváltoztatása esetén az Előfizető igényelheti, hogy a Szolgáltató a hívószá- mot ne rendelje más előfizetőhöz, a korábbi előfizetői hívószámon az új előfizetői hívószámról a Szol- gáltató – a Szolgáltató által meghatározott szövegkészletből az Előfizető által választott szöveggel – tá- jékoztatást adjon.
A hívószám megváltozására vonatkozó tájékoztatás szolgáltatás, amennyiben a változásra a b)–c) pont- ban meghatározott esetekben kerül sor, az Előfizető kérésének megfelelő ideig, de legfeljebb 3 hónapig díjmentes.
A Szolgáltató az előfizetői hívószám megváltozásáról ügyfélszolgálatán vagy tudakozó szolgáltatás út- ján köteles mindaddig tájékoztatást adni, amíg a hívószámot nem rendeli más előfizetőhöz, de legfel- jebb az előfizetői hívószám megváltozásától számított egy évig.
9.3. az előfizető által kezdeményezett szerződésmódosítás esetei, feltételei, a módosítás teljesítésének határideje
9.3.1. Átírás általános szabályai
Az Előfizető írásbeli kérése alapján a szerződést a szolgáltató átírja.
Nem minősül e pont szerinti átírási esetnek, ha az előfizető személyében nem következik be változás, csupán névváltozást kell regisztrálni.
Az előfizetői szerződés átírása esetén a szerződés módosul, az átadó előfizető előfizetői jogviszonya akkor szűnik meg, amikor az átvevő előfizető a helyébe lép. Az előfizetőnek nincs lehetősége egyidejű- leg a szerződés átírását és a szolgáltatás-hozzáférési pont áthelyezését kérni.
Az átírást a Szolgáltató abban az esetben végzi el, ha az alábbi feltételek maradéktalanul teljesülnek:
• Az átadó előfizetőnek nincs lejárt díjtartozása, illetve az átadó előfizető vállalja, hogy az átírás telje- sítéséig az átírással érintett állomásra vonatkozó összes kiegyenlítetlen tartozását a szolgáltató felé a számlán/ számlákon szereplő határidőben teljesíti.
• Abban az esetben, ha az átadó előfizető elhalálozott, vagy a jogi személy átadó előfizető ellen csőd- felszámolási eljárás van folyamatban, illetve az eljárás során a jogi személy jogutód nélkül szűnt meg, a szolgáltató az átírást akkor teljesíti, ha az átvállaló előfizető az átadó előfizetőnek az átírással érintett állomásra vonatkozóan az átírás időpontjáig felmerült összes kiegyenlítetlen tartozását a szolgáltató felé a számlán/ számlákon feltüntetett fizetési határidőben teljesíti.
• Jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság vagy más szervezet (üzleti előfizető) esetén, a következő dokumentumok becsatolása szükséges: cégbírósági végzés, aláírási címpéldány, bankszámlaszám, adószám, meghatalmazás.
• Egyéni előfizető esetén, az előfizető elhalálozása miatt átírásnál, az alábbi dokumentumok becsato- lása szükséges: a halotti anyakönyvi kivonat, míg öröklésnél a hagyatékátadó végzés bemutatása. Ha a hagyatéki eljárás még nem fejeződött be, abban az esetben az átvállaló előfizető a hagyatéki eljárás befejezését követő 15 napon belül köteles bemutatni a Szolgáltatónak a hagyatékátadó végzést. Az átvállaló előfizető tudomásul veszi, hogy ennek hiányában a hagyatékátadó végzés bemutatásának időpontjáig, de maximum 1 évig terjedő időszakra határozott időtartamú szerződés jön létre az átírt szolgáltatások igénybevételére vonatkozóan az átvállaló előfizetővel. Az átvállaló előfizető a hatá- rozott időtartam alatt nem kérhet áthelyezést, átírást és számváltozást.
• Üzleti és egyéni átvállaló előfizető esetében is, amennyiben az átírásra vonatkozó igény benyújtásá- tól számított 10 munkanapon belül a jelen pontban felsorolt, hiányzó okmányok – a hiányzó hagya- tékátadó végzéssel kapcsolatban fentiekben szabályozott kivétellel- becsatolása nem történik meg, úgy az átírásra vonatkozó igény – minden további tájékoztatás nélkül – automatikusan érvényét veszti, a szolgáltató az igényt törli.
Az átírásra vonatkozó szerződésmódosítás abban az esetben lép hatályba, ha a fentiek szerinti, vala- mennyi feltétel teljesül.
A határozott tartamú szerződés esetén az átírásra vonatkozó speciális szabályozást a 9.1. pont tartalmaz- za.
9.3.2. Áthelyezés
Az Előfizető kérheti, hogy a szolgáltató a szolgáltatás igénybevételi lehetőségét a Szolgáltató földrajzi szolgáltatási területén belül az előfizető által kért más helyen biztosítsa (áthelyezési igény). Az Előfize- tő az áthelyezési igényét a szolgáltató formanyomtatványán nyújthatja be.
A Szolgáltató nem köteles áthelyezni a szolgáltatás hozzáférési pontot az előfizető kérésére akkor, ha az Előfizetőnek a szolgáltatóval szemben díjtartozása áll fenn. Az áthelyezési kérelmet a Szolgáltató nem köteles teljesíteni, ha a szolgáltatást az Előfizető szerződésszegése miatt korlátozta mindaddig, amíg az Előfizető a korlátozás okát meg nem szüntette.
A Szolgáltató a hiánytalan áthelyezési igény szolgáltatóhoz való beérkezését követő 15 napon belül végzi el az igény teljesíthetősége érdekében szükséges vizsgálatait, és ezen időn belül írásban értesíti az igénylőt arról, hogy
a) az áthelyezési igénybejelentést elfogadja, és azt az általános szerződési feltételekben megha- tározott határidőn, legfeljebb azonban az igény beérkezését követő 30 napon belül, vagy az elő- fizető által az áthelyezési igényben megjelölt későbbi, de legfeljebb az áthelyezési igény szol- gáltatóhoz való beérkezésétől számított 3 hónapon belüli időpontban teljesíti,
b) az előfizetői hozzáférési pont áthelyezését műszaki lehetőség hiányában az a) pont szerinti határidőben nem tudja biztosítani, de az áthelyezési igénybejelentést elfogadja és ezzel egyide- jűleg (év, hónap, nap pontossággal) megjelöli az áthelyezés teljesítésének legkésőbbi időpont- ját, amely nem haladhatja meg az áthelyezési igénybejelentéstől számított 3 hónapot, vagy
c) az áthelyezési igényt műszaki lehetőség hiányában elutasítja.
A b) és a c) pont esetén az Előfizető választhat, hogy áthelyezési igényét továbbra is fenntartja-e, vagy megszüntetheti előfizetői jogviszonyát. Ezekben az esetekben a Szolgáltató a határozott tartamú előfize- tői szerződés idő előtti megszűnése okán az előfizetővel szemben kötbért nem érvényesít.
A Szolgáltató a fent meghatározott határidő be nem tartása esetén kötbért köteles fizetni, amelynek mér- téke a 6.3.6 pontban került szabályozásra.
Az áthelyezési kérelem beadásakor az előfizető köteles megadni, hogy a szolgáltatási hozzáférési pontot mely címre kéri.
Az előfizetői hozzáférési pont megszüntetésétől a szolgáltatás igénybevételére alkalmas áthelyezés tel- jesítéséig az előfizetői szolgáltatás szünetel, amely időszak alatt az előfizetőt díjfizetési kötelezettség nem terheli.
A szolgáltató az áthelyezésért áthelyezési díjat számíthat fel.
Nem lehet a jelen pontot alkalmazni, ha egyidejűleg az előfizetői szerződés átírását is kérték. Az előfi- zetői hozzáférési pont áthelyezése és átírása kölcsönösen kizárják egymást.
Áthelyezés esetén, az áthelyezés miatti szüneteltetés időtartam sem számít bele a határozott időtartam- ba.
9.3.3. Csomagváltás az előfizető kérelmére
Az előfizető a határozatlan időtartamú szerződés tartama alatt, illetve a határozott időtartamú szerződés esetében abban az esetben, ha az a szolgáltató kifejezetten megengedi, bármikor, kezdeményezheti az előfizető igényelt díjcsomag módosítását, más díjcsomagra, akciós ajánlatra. A módosításra az előfize- tői szerződés megkötésére vonatkozó szabályok vonatkoznak.
10. ADATKEZELÉS, ADATBIZTONSÁG
10.1. a szolgáltató által kezelt adatok fajtái, tárolásuk és esetleges továbbításuk célja, időtartama
10.1.1. Általános rendelkezések
A Szolgáltató az Előfizetők személyes adatait a hatályos adatvédelemre vonatkozó jogszabályoknak megfelelően az érintett előfizető hozzájárulása vagy törvény elrendelése alapján kezeli.
Az előfizetők személyes adatainak kezelésével kapcsolatos jogszabályai előírásokat Szolgáltató az adatkezelés minden fázisában köteles betartani. Szolgáltató által végzett adatkezelésre elsősorban az alábbi jogszabályokban rögzített rendelkezések az irányadóak:
• A személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. tör- vény;
• Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvényben foglalt adatvédelmi rendelkezések
• A kutatás és a közvetlen üzletszerzés célját szolgáló név- és lakcímadatok kezeléséről szóló 1995. évi CXIX. törvény, (a továbbiakban DM. törvény);
• Az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény. (a továbbiakban: Eker törvény);
• Az elektronikus hírközlési Szolgáltató adatkezelésének különös feltételeiről, az elektronikus hírköz- lési szolgáltatások adatbiztonságáról, valamint az azonosítókijelzés és hívásátirányítás szabályairól szóló 226./2003. (XII. 13.) Korm. rendelet.
• NMHH elnökének 6/2011. (X.6.) számú rendelete az elektronikus hírközlési előfizetői szerződések részletes szabályairól
Az Eht. 129. § (6) bekezdés f) pontja alapján az Előfizető az Egyedi előfizetői szerződés megkötésekor nyilatkozik arról, hogy hozzájárul-e az Eht. 157.§. (2) bekezdésében foglalt adatállományon kívüli ada- tainak kezeléséhez, illetve az adatállományban szereplő adatainak az Eht-ben meghatározott céloktól el- térő felhasználásához.
A Szolgáltató különösen az alábbiakhoz kéri az előfizető nyilatkozatát:
a.) előfizetői névjegyzékhez,
b.) a forgalmi adatokon kívüli helymeghatározó adatok nyújtásához,
c.) hírközlési szolgáltatások értékesítése, és üzletszerzés céljából történő személyes adatok kezeléséhez,
d.) tételes számla igényléséhez,
e.) egyéni előfizetői minőségre vonatkozó nyilatkozat,
f.) közvetlen üzletszerzéshez, tájékoztatáshoz, közvélemény- és piackutatáshoz, g.) a hívószámkijelzéshez és hívásátirányításhoz.
10.1.2. A Szolgáltató által kezelt előfizetői adatok
A Szolgáltató az előfizetői jogviszonnyal kapcsolatos, alábbiakban felsorolt adatokat kezeli az itt meg- határozott célból és ideig, kivéve, ha jogszabály ettől eltérően rendelkezik.
Az adatkezelés minden esetben az előfizető, mint érintett hozzájárulása alapján, az elektronikus hírköz- lési szolgáltatás teljesítése céljából szükséges. „KÖTELEZŐ” alatt olyan adatokat értünk, melyek keze- lése elengedhetetlen a szolgáltatás nyújtása érdekében, amennyiben ezek kezeléséhez nem járul hozzá az előfizető, úgy az előfizetői szerződés nem köthető meg.
Az adatkezeléssel és az előfizetők személyes adatainak a védelmével kapcsolatos jogszabályi előírások kizárólag a természetes személy előfizetőkre, és így a magát egyéni előfizetőnek deklaráló természetes személyre vonatkoznak, tekintettel arra, hogy a személyes adatok is kizárólag természetes személyek vonatkozásában értelmezhetőek (a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságá- ról szóló 1992. évi LXIII. tv. 2.§ 1.) pont). Ennek ellenére a jelen ÁSZF a nem természetes előfizetők- kel kapcsolatban is tartalmaz adatvédelmi és adatkezelési szabályokat. A Szolgáltató, illetve a Szolgál- tató megbízása alapján az adatfeldolgozó által végzett adatkezelés, illetve adatfeldolgozás az alábbiak- ban található előfizetői adatokra terjed ki.
A személyes adat megne- vezése | Az adatkezelés jogcíme | Az adatkezelés célja | Az adatkezelés időtar- tama |
1 Természetes személy Előfizető születési neve, születési helye, és ideje, anyja neve, valamint címe (lakóhelye, tartóz- kodási helye) | 6/2011 (X.6.) sz. NMHH elnöki rendelet Eht. 159/A § (1) bekezdés a) pont, 157. § (10) bekez- dés Számviteli tv. Az Előfizető hozzájárulása | a) Számlázás, díjak besze- dése, szerződés figyelem- mel kísérése, b) Hatósági adatszolgálta- tás, c) Számviteli törvény szerinti bizonylat kiállítása és megőrzése d) tudakozói és telefon- könyvi megjelentetés az Előfizető rendelkezésének megfelelően. | a) Szerződés megszűnését követő 1 év (elévülés) + 30 nap. b) Szerződés megszűnését követő 1 év/elévülés + 30 nap. c) A szerződés megszűné- sét követő 8 év 30 nap. d) Tudakozói megjelenés esetén az Előfizető vissza- vonó nyilatkozata esetén a tudakozó a bejelentést követő 8. nap nem ad felvilágosítást az érintett adatokról. |
2 Az Előfizető születési helye és ideje, az Előfi- zető anyja neve | 6/2011 (X.6.) sz. NMHH elnöki rendelet 159/A § (1) bekezdés a) pont, 157. § (10) bekezdés Számviteli tv. | a) Számlázás, díjak besze- dése, szerződés figyelem- mel kísérése, b) Hatósági adatszolgálta- tás, c) Számviteli törvény szerinti bizonylat kiállítása és megőrzése | a) Szerződés megszűnését követő 1 év (elévülés) + 30 nap. b) Szerződés megszűnését követő 1 év/elévülés + 30 nap. c) A szerződés megszűné- sét követő 8 év + 30 nap. |
3 korlátozottan cselek- vőképes természetes személy esetén a törvé- nyes képviselő 1-2. pont alatti adatai | 6/2011 (X.6.) sz. NMHH elnöki rendelet 159/A § (1) bekezdés a) pont, 157. § (10) Számviteli tv. | a) Számlázás, díjak besze- dése, szerződés figyelem- mel kísérése, b) Hatósági adatszolgálta- tás, c) Számviteli törvény szerinti bizonylat kiállítása és megőrzése | a) Szerződés megszűnését követő 1 év (elévülés) + 30 nap. b) Szerződés megszűnését követő 1 év /elévülés+ 30 nap. c) A szerződés megszűné- sét követő 8 év + 30 nap. |
4 Az Előfizető számlá- zási címe (amennyiben eltér a lakhelytől) és bankszámlaszáma | 6/2011 (X.6.) sz. NMHH elnöki rendelet 159/A § (1) bekezdés a) pont, 157. § (10) bekezdés Számviteli tv. | a) Számlázás, díjak besze- dése, szerződés figyelem- mel kísérése, b) Hatósági adatszolgálta- tás, c) Számviteli törvény szerinti bizonylat kiállítása és megőrzése | a) Szerződés megszűnését követő 1 év (elévülés) + 30 nap. b) Szerződés megszűnését követő 1 év/elévülés + 30 nap. c) A szerződés megszűné- sét követő 8 év + 30 nap. |
A személyes adat megne- vezése | Az adatkezelés jogcíme | Az adatkezelés célja | Az adatkezelés időtar- tama |
5 Az előfizetői hozzáfé- rési pont létesítési címe (amennyiben eltér a lakhelytől/tartózkodási helytől) | 6/2011 (X.6.) sz. NMHH elnöki rendelet Eht. 159/A § (1) bekezdés a) pont, 157. § (10) bekezdés | a) Számlázás, díjak besze- dése, szerződés figyelem- mel kísérése, b) Hatósági adatszolgálta- tás c) tudakozói és telefon- könyvi megjelentetés az Előfizető rendelkezésének megfelelően. | a) Szerződés megszűnését követő 1 év (elévülés) + 30 nap. b) Szerződés megszűnését követő 1 év /elévülés+ 30 nap. c) Tudakozói megjelenés esetén az Előfizető vissza- vonó nyilatkozata esetén a tudakozó a bejelentést követő 8. nap nem ad felvilágosítást az érintett adatokról. |
6 Az Előfizető e-mail címe | Az Előfizető hozzájárulá- sa* | szerződés figyelemmel kísérése | Szerződés megszűnését követő 1 év (elévülés) + 30 nap. |
7 Egyéni Előfizető esetén az Előfizető iskolai végzettsége, szakképesítése stb. Bármely Előfizető saját használatában lévő mobilhívószáma, e- mail címe, webcíme | Az Előfizető hozzájárulása | Tudakozói és telefon- könyvi megjelentetés az Előfizető rendelkezésének megfelelően(az e-mail cím és web cím csak a tudako- zóban). Kábeltelefon szolgáltatás esetében ezen adatok megjelenítése technikai okok miatt a tudakozóban sem lehetsé- ges. | Tudakozói megjelenés esetén az Előfizető vissza- vonó nyilatkozata esetén a tudakozó a bejelentést követő 8. nap nem ad felvilágosítást az érintett adatokról. |
8 Az állomás használó- jának neve/foglalkozása | A használó hozzájárulása | Xxxxxxxxx és telefon- könyvi megjelentetés az Előfizető rendelkezésének megfelelően | Tudakozói megjelenés esetén az Előfizető vissza- vonó nyilatkozata esetén a tudakozó a bejelentést követő 8. nap nem ad felvilágosítást az érintett adatokról. |
9 Kapcsolattartó sze- mély neve és telefon- száma | Kapcsolattartó hozzájáru- lása | Az előfizetői szerződés teljesítésének az elősegíté- sére irányuló együttműkö- dés, illetve az előfizetői szerződés figyelemmel kísérése | Az előfizetői szerződés megszűnését követő 1 év + 30 napig(elévülés). Az előfizetői szerződés megszűnéséig. Az előfizetői szerződés megszűnését követően az adat kezelésével összefüg- gésben a szerződésből eredő követelés elévülésé- ig, vagy a hozzájáruló nyilatkozat visszavonását követő 1 évig/elévülésig. |
10 Nem természetes személy Előfizető ese- tén az alkalmazott (tag) neve (amennyiben a létesítést az Előfizető az alkalmazott/tag által használt helyiségbe kéri) | Az alkalmazott/tag hozzá- járulása | Az előfizetői szerződés teljesítésének az elősegíté- sére irányuló együttműkö- dés, illetve az előfizetői szerződés figyelemmel kísérése | Az előfizetői szerződés megszűnését követő egy év + 30 nap/a szerződésből eredő követelés elévülésé- ig. Az előfizetői szerződés megszűnéséig + elévülés. Vagy az alkalmazott (tag) hozzájárulásának a visszavonását követő 1 évig/elévülésig. |
A személyes adat megne- vezése | Az adatkezelés jogcíme | Az adatkezelés célja | Az adatkezelés időtar- tama |
11 Cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezett nagykorú természetes személy gondnokának neve, lakóhelye, tartózkodási helye, születési neve, anyja neve, születési helye és ideje | 1959. évi IV. törvény 15/A § 6/2011 (X.6.) sz. NMHH elnöki rendelet Eht. 159/A. § (1) bekezdés a) pont, 157. § (10) bekez- dés Számviteli tv. | a) Számlázás, díjak besze- dése, szerződés figyelem- mel kísérése, b) Hatósági adatszolgálta- tás c) Számviteli törvény szerinti bizonylat kiállítása és megőrzése | a) Szerződés megszűnését követő 1 év (elévülés) + 30 nap. b) Szerződés megszűnését követő 1 év/elévülés + 30 nap. c) A szerződés megszűné- sét követő 8 év + 30 nap. |
12 Az állomás száma vagy egyéb azonosítója | Eht. 157. § (2) bekezdés b) pont Eht. 159/A. § (1) bekezdés b) pont, 157. § (10) be- kezdés | a) Számlázás, díjak besze- dése, szerződés figyelem- mel kísérése, b) Hatósági adatszolgálta- tás | a) Szerződés megszűnését követő 1 év (elévülés) + 30 nap. b) Szerződés megszűnését követő 1 év + 30 nap. |
13 Az állomás típusa illetve jellege (ana- lóg/ISDN/helyhez kö- tött alkalmazású GSM- alapú, illetve ikerállo- más/fővonal) | Eht. 157. § (2) bekezdés c) pont Eht. 159/A. § (1) bekezdés c) pont, 157. § (10) bekez- dés | a) Számlázás, díjak besze- dése, szerződés figyelem- mel kísérése, b) Hatósági adatszolgálta- tás | a) Szerződés megszűnését követő 1 év (elévülés) + 30 nap. b) Szerződés megszűnését követő 1 év/elévülés + 30 nap. |
14 Az internet- szolgáltatás nyújtásához szükséges állomás száma vagy egyéb azo- nosítója | Eht. 157. § (2) bekezdés b) pont Eht. 159/A. § (1) bekezdés b) pont, 157. § (10) be- kezdés Számviteli tv. | a) Számlázás, díjak besze- dése, szerződés figyelem- mel kísérése, b) Hatósági adatszolgálta- tás c) Számviteli törvény szerinti bizonylat kiállítása és megőrzése | a) Szerződés megszűnését követő 1 év (elévülés) + 30 nap. b) Szerződés megszűnését követő 1 év/elévülés + 30 nap. c) A szerződés megszűné- sét követő 8 év + 30 nap. |
15 Az internet- szolgáltatás nyújtásához szükséges állomás típusa illetve jellege (analóg/ISDN/helyhez kötött alkalmazású GSM-alapú, illetve ikerállomás/fővonal) | Eht. 157. § (2) bekezdés c) pont Eht. 159/A. § (1) bekezdés c) pont, 157. § (10) bekez- dés Számviteli tv. | a) Számlázás, díjak besze- dése, szerződés figyelem- mel kísérése, b) Hatósági adatszolgálta- tás c) Számviteli törvény szerinti bizonylat kiállítása és megőrzése | a) Szerződés megszűnését követő 1 év (elévülés) + 30 nap. b) Szerződés megszűnését követő 1 év/elévülés + 30 nap. c) A szerződés megszűné- sét követő 8 év + 30 nap. |
16 Az elszámolási időszakban elszámolha- tó összes egység száma | Eht. 157. § (2) bekezdés d) pont Számviteli tv. Eht. 157. § (10) | a) Számlázás, díjak besze- dése, szerződés figyelem- mel kísérése b) Számviteli törvény szerinti bizonylat kiállítása és megőrzése c) Hatósági adatszolgáltatás | a) Szerződés megszűnését követő 1 év (elévülés) + 30 nap. b) A szerződés megszűné- sét követő 8 év + 30 nap. c) Az érintett követelés elévüléséig + 30 nap |
17 A hívó és hívott előfizetői számok | Eht. 157. § (2) bekezdés e) pont Eht. 159/A. § (1) bekezdés d) pont, 157. § (10) | a) Számlázás, díjak besze- dése, szerződés figyelem- mel kísérése, b) Hatósági adatszolgálta- tás | a) Az adott számlakövete- lés elévülése + 30 nap. b) Szerződés megszűnését követő 1 év/elévülés + 30 nap. |
A személyes adat megne- vezése | Az adatkezelés jogcíme | Az adatkezelés célja | Az adatkezelés időtar- tama |
18 Hívásátirányítás és hívástovábbítás esetén a hívásfelépítésben részt vevő köztes előfizetői vagy felhasználó számok | Eht. 159/A. § (1) bekezdés d) pont | Hatósági adatszolgáltatás | Az adat keletkezésétől számított 1 év + 30 nap. |
19 A hívás vagy egyéb szolgáltatás típusa, iránya, kezdő időpontja és a beszélgetés időtar- tama, illetőleg a továb- bított adat terjedelme, díjazást befolyásoló egyéb jellemzői | Eht. 157. § (2) bekezdés f) pont Eht. 159/A. § (1) bekezdés d) pont, 157. § (10) Számviteli tv. | a) Számlázás, díjak besze- dése, szerződés figyelem- mel kísérése, b) Hatósági adatszolgálta- tás c) Számviteli bizonylat megőrzése CDR formájá- ban | a) Szerződés megszűnését követő 1 év (elévülés) + 30 nap. b) Az adat keletkezésétől számított 1 év/elévülés + 30 nap. c) A CDR alapján kiállított számla keltétől számított 8 év. |
20 A hívás vagy egyéb szolgáltatás dátuma | Eht. 157. § (2) bekezdés g) pont Eht. 159/A. § (1) bekezdés d) pont, 157. § (10) Számviteli tv. | a) Számlázás, díjak besze- dése, szerződés figyelem- mel kísérése, b) Hatósági adatszolgálta- tás c) Számviteli törvény szerinti bizonylat kiállítása és megőrzése | a) Szerződés megszűnését követő 1 év (elévülés) + 30 nap. b) Szerződés megszűnését követő 1 év/elévülés + 30 nap. c) A szerződés megszűné- sét követő 8 év + 30 nap. |
21 A szolgáltatás igénybevételének idő- tartama | Eht. 157. § (2) bekezdés f) pont Eht. 159/A. § (1) bekezdés d) pont, 157. § (10) | a) Számlázás, díjak besze- dése, szerződés figyelem- mel kísérése, b) Hatósági adatszolgálta- tás | a) Szerződés megszűnését követő 1 év (elévülés) + 30 nap. b) Szerződés megszűnését követő 1 év/elévülés + 30 nap. |
22 A szolgáltatás igénybevételének dátu- ma | Eht. 157. § (2) bekezdés g) pont Eht. 159/A. § (1) bekezdés d) pont | a) Számlázás, díjak besze- dése, szerződés figyelem- mel kísérése, b) Hatósági adatszolgálta- tás | a) Szerződés megszűnését követő 1 év (elévülés) + 30 nap. b) Szerződés megszűnését követő 1 év + 30 nap. |
23 A díjfizetéssel és a díjtartozással összefüg- gő adatok | Eht. 157. § (2) bekezdés h) pont Eht. 157. § (10) | a) Számlázás, díjak besze- dése, szerződés figyelem- mel kísérése b) Hatósági adatszolgálta- tás | a) Az adott számlakövete- lés elévüléséig + 30 nap b) Az adott számlakövete- lés elévüléséig + 30 nap |
24 Tartozás hátraha- gyása esetén az előfize- tői szerződés felmondá- sának az eseményei | Eht. 157. § (2) bekezdés i) pont Eht. 157. § (10) | a) Számlázás, díjak besze- dése, szerződés figyelem- mel kísérése b) Hatósági adatszolgálta- tás | a) Az adott számlakövete- lés elévüléséig + 30 nap Az adott számlakövetelés elévüléséig + 30 nap |
A személyes adat megne- vezése | Az adatkezelés jogcíme | Az adatkezelés célja | Az adatkezelés időtar- tama |
25 Az Előfizető és felhasználók részéről igénybe vehető egyéb, nem elektronikus hír- közlési szolgáltatásra, különösen annak szám- lázására vonatkozó adatok | Eht. 157. § (2) bekezdés j) pont Eht. 157. § (10) Számviteli tv. | a) Számlázás, díjak besze- dése, szerződés figyelem- mel kísérése b) Hatósági adatszolgálta- tás c) Számviteli törvény szerinti bizonylat kiállítása és megőrzése | a) Az adott követelés Szerződés megszűnését követő 1 év (elévülés) + 30 nap b) Az adott számlakövete- lés elévüléséig + 30 nap c) A szerződés megszűné- sét követő 8 év + 30 nap. |
26 Az előfizetői szol- gáltatás igénybevételé- hez jogellenesen alkal- mazott – így különösen a tulajdonosa által letil- tott – előfizetői végbe- rendezések használatá- ra, illetve annak kísérle- tére vonatkozóan a Szolgáltató elektronikus hírközlő hálózatában keletkező adatok. | Eht. 157. § (2) bekezdés k) pont Eht. 157. § (10) | a) Számlázás, díjak besze- dése, szerződés figyelem- mel kísérése b) Hatósági adatszolgáltatás | a) Az adott számlakövete- lés elévüléséig + 30 nap b) Az adott számlakövete- lés elévüléséig + 30 nap |
27 A fent említett elő- fizetői és számlázási adatok (Eht. 157. § (2) bekezdés) | Eht. 157. § (4) bekezdése szerint az Előfizető hozzá- járulása Eht. 160. és 161.§ | Üzleti ajánlatok kidolgo- zása, saját piackutatási tevékenység ellátá- sa,elektronikus címtár létrehozatala és működte- tése | Az ügyfél hozzájárulásá- nak a visszavonásáig, vagy a szerződés megszűnéséig. |
28 A hívást kezdemé- nyező Előfizető előfize- tői száma, a hívott Elő- fizető előfizetői száma, a hívás kezdetének ideje, a tartásidő, az Előfizető neve, az Előfizető címe, székhe- lye, a számlázási név, a számlázási cím | 277/2003. (XII. 24.) Korm. rendelet 10. § (5) bekezdés | A közvetítőválasztás biztosítása. | Egyszeri adattovábbítás. |
A személyes adat megne- vezése | Az adatkezelés jogcíme | Az adatkezelés célja | Az adatkezelés időtar- tama |
29 Az Előfizető neve, lakóhelye, tartózkodási helye, az Előfizető születési neve, anyja neve, születési helye és ideje, az Előfizető tele- fonszáma, továbbá, ha az előfizetőnek díj- tartozása van, ennek ténye. | 73/2004. Korm. rendelet 7. § (Az egyedi előfizetői szerződés megkötésével az Előfizető hozzájárul ah- hoz, hogy a kötelezett szolgáltató a közvetítő szolgáltató igénye esetén továbbítsa a jelen pont szerinti adatokat a válasz- tott közvetítő szolgáltató részére. | A közvetítőválasztás biztosítása. | Egyszeri adattovábbítás. |
30 A számhordozást kérő természetes sze- mély azonosításához szükséges, az alábbi okiratokban, okmányokban foglalt adatokat: a) magyar állampolgár: személyazonosító iga- zolvány és lakcímet igazoló hatósági igazol- vány, b) nem magyar állam- polgár: útlevél és lakcímet igazoló tartózkodási engedély, vagy más hatósági igazolvány, valamint az Előfizető döntése és hozzájárulá- sa alapján olyan hatósági igazolvány vagy engedély, amely alapján az előfizetői szerződés megkötésekor azonosította. | 46/2004. (III. 18.) Korm. rendelet 5. § | Amennyiben a számhor- dozási eljárásban a Zalaszám Informatika Kft. az átvevő szolgáltató, a számhordozást kérő ter- mészetes személy azonosítása. | Egyszeri azonosítás. |
31 A Közös adatállo- mány keretében jogsza- bályban előírt adatok Az Előfizető neve, születési ideje, helye, anyja neve, lakóhe- lye/tartózkodási he- lye/székhelye, cégjegy- zékszáma/más nyilvántartási száma | Eht. 158. § | Az elektronikus hírközlési szolgáltatók a díjfizetési, illetőleg a szerződésből eredő egyéb kötelezettsé- gek kijátszásának megelő- zése, illetve a 118. § (4) bekezdésében meghatáro- zott feltételek fennállása esetén a szerződéskötés megtagadása | Az közös adatállományba kerülést kiváltó eseményt követő 1 év, vagy elévü- lés. Amint megszűnnek az adatok jogszerű kezelésé- nek vagy átadásának feltételei, a Szolgáltató köteles haladéktalanul intézkedni az Előfizető adatainak a közös adatbá- zisból történő törlése iránt, és értesítést küldeni a korábban értesített szolgál- tatóknak és az érintett előfizetőnek a törlés tényéről. |
10.1.3. Előfizetői listák, névjegyzékek, címtárak
10.1.3.1. A Szolgáltató az előfizető adatait a nyomtatott vagy elektronikus telefonkönyv, előfize- tői lista, címtár vagy tudakozó adatállományában az előfizető által visszajuttatott előfi- zetői szerződésben és feltüntetett, vagy az előfizető által a szóbeli szerződéskötés során tett nyilatkozatának megfelelő adatkezelési mód szerint veszi fel. Választható adatkeze- lési módok:
a.) nyílt adatkezelés: az előfizető hozzájárul ahhoz, hogy adatai a névjegyzékben megjelenjenek és ada- tairól a tudakozó tájékoztatást nyújtson,
b.) részleges címet tartalmazó adatkezelés: az előfizető kérheti, hogy címe csak részben (házszám nél- kül) szerepeljen a névjegyzékben,
c.) rejtett adatkezelés: az előfizető kérheti, hogy adatairól a tudakozó tájékoztatást adjon, de az adatai a telefonkönyvben ne jelenjenek meg,
d.) titkos adatkezelés: az előfizető adatait sem a névjegyzékben (nyomtatott vagy elektronikus telefon- könyvben), sem a tudakozóban nem közli a Szolgáltató.
10.1.3.2. Amennyiben az előfizető nem választ az adatkezelési módok közül, illetve arra vonat- kozóan nem tesz nyilatkozatot, a Szolgáltató az előfizető távbeszélő állomását nyilvá- nosság számára nem hozzáférhető módon (titkos állomásként) kezeli.
10.1.3.3. Az előfizető az adatokra vonatkozó korábbi nyilatkozatát bármikor módosíthatja. A Szolgáltató az előfizető kérésére az előfizetői adatokat nyilvánosság számára nem hoz- záférhető módon kezelendő adattá minősíti át. Amennyiben az előfizető ezt nem szám- cserével kéri, a Szolgáltató arra vállal kötelezettséget, hogy a korábbi nyilvános számot
– az átminősítés időpontja után – a tudakozóban nyilvánosság számára nem hozzáférhe- tő módon kezeli és a megjelenő telefonkönyvben nem jelenteti meg. Az átminősítést a Szolgáltatótól írásban kell kérni.
10.1.3.4. Titkos állomás nem titkossá az előfizető írásbeli kérésére bármikor átminősíthető.
10.1.3.5. Nem minősül titkos állomásnak, ha az előfizető úgy rendelkezik, hogy távbeszélő ál- lomásának adatait a Szolgáltató a telefonkönyvben nem teheti közzé, azonban a tudako- zó szolgálat adatairól tájékoztatást adhat.
10.1.3.6. Az előfizetői névjegyzék adattartalmát képezik az előfizető azonosításához feltétlenül szükséges adatok, továbbá az előfizető hozzájárulása alapján megjeleníthető alábbi ada- tok:
a.) azonosításhoz szükséges adatok: az előfizető neve, az előfizetői hozzáférési pont (felszerelési hely) címe és az előfizető kapcsolási száma
b.) előfizető hozzájárulása esetén az alábbi adatokat tartalmazhatja:
(i) előfizető lakcíme, székhely (ha az a felszerelési helytől eltér),
(ii) az előfizetői hívószámhoz tartozó végberendezés felhasználási módja (telefon/fax),
(iii) egyéni előfizető díjmentesen kérheti a neve után a foglalkozása és iskolai végzettsége, szakképzettsége feltüntetését, legfeljebb 24 karakter hosszúságig,
(iv) egyéni előfizető díjmentesen kérheti az általa megadott egy mobil rádiótelefon-hálózati előfizetői hívószám feltüntetését,
(v) előfizető e-mail címe, WEB címe feltüntetését kérheti,
(vi) az előfizető által megjelölt más használó adatainak felvételét nem tagadhatja meg, ha az adatkezeléshez a használó is hozzájárulását adta.
10.1.3.7. A névsorba az előfizető kérésére, az általa megadott tartalommal felvett adatokért a Szolgáltató nem tartozik felelősséggel.
10.1.3.8. Bármely adatkezelési mód választása díjtalan, annak módosítása esetén a Díjszabásban meghatározott díjat kell fizetni.
10.1.4. Az előfizetői adatok felhasználása közvetlen üzletszerzési (direkt marketing) vagy tájékoztatási célra
10.1.4.1. Az elektronikus hírközlési szolgáltató az Eht. 157. §-ának (2) bekezdésében foglalt adatállományon kívüli adatainak kezeléséhez, illetve az adatállományban szereplő ada- tainak az Eht-ban meghatározott céloktól eltérő felhasználásához, így különösen saját üzletszerzési céljából történő adatkezeléshez, köteles megkérni az előfizető hozzájárulá- sát. Nem minősül saját üzletszerzési célú felhasználásnak, ha a Szolgáltató az Általános Szerződési Feltételeinek módosításáról tájékoztatja az előfizetőt az Eht. 132.§-a értel- mében.
10.1.4.2. A szolgáltató az előfizető adatait harmadik személynek csak az előfizető hozzájárulása esetén adhatja át közvetlen üzletszerzés (direkt marketing), közvélemény- vagy piacku- tatás, tájékoztatás céljából, valamint tudományos célból.
10.1.4.3. Az előfizető a szerződéskötés során kérheti, hogy a szolgáltató a névjegyzékben feltün- tesse, hogy személyes adatai nem használhatók fel közvetlen üzletszerzési célra.
10.1.4.4. Az emberi beavatkozás nélküli, automatizált hívórendszer vagy előfizetői kapcsolat lét- rehozására szolgáló más automatizált eszköz az előfizető tekintetében csak akkor al- kalmazható közvetlen üzletszerzés, tájékoztatás, közvélemény- és piackutatás céljára, ha ehhez az előfizető előzetesen hozzájárult. A hozzájárulást az előfizető bármikor visz- szavonhatja. A már meglévő előfizetői hozzájárulás esetén a szolgáltató az előfizetői hozzájárulást megadottnak tekintheti, de kizárólag saját hasonló termékek vagy szolgál- tatások tekintetében és csak akkor, ha az előfizető elektronikus elérhetőségi adatait a szolgáltató a jogszabályokban foglaltaknak megfelelően szerezte meg.
10.1.4.5. A Szolgáltató vagy e körben az általa megbízott harmadik személy az előfizető részére a közvetlen üzletszerződés módszerével - így különösen postai úton vagy e-mail címre történő elektronikus levelezéssel, vagy azzal egyenértékű más egyéni kommunikációs eszköz útján - saját gazdasági tevékenységével kapcsolatos reklámot akkor közölhet, ha ahhoz az előfizető előzetesen egyértelműen és kifejezetten hozzájárult.
10.1.4.6. Az előfizető kifejezett hozzájárulása ellenére sem lehetséges olyan közvetlen üzletszer- zési célú küldemény továbbítása, amelyből nem ismerhetők fel a feladó azonosító ada- tai.
10.1.4.7. Egyébiránt a közvetlen üzletszerzés céljából kezelt személyes adatok tekintetében a szolgáltató az 1995. évi CXIX. tv. és a 2008. évi XLVIII. törvény rendelkezései szerint jár el.
10.1.5. Előfizetői hívásadatok
10.1.5.1. Az előfizető kérésére a szolgáltatónak - az adatkezelési szabályok figyelembe vételével
- biztosítania kell, hogy az előfizető megismerhesse a fizetendő díj számításához szük- séges forgalmi és számlázási adatokra vonatkozó kimutatást, a számlára vonatkozó el- évülési időn belül.
10.1.5.2. A kimutatást (hívásrészletezőt) az előfizető igényelheti előre a számla mellékleteként, vagy utólag, az 10.1.5.1bekezdésben meghatározott időn belül.
10.1.5.3. A Szolgáltató a kimutatást csak az előfizető vagy meghatalmazottja részére, a használó részére pedig az előfizető írásbeli hozzájárulásával adhatja ki. Az előfizető meghatal- mazását, illetve hozzájárulását teljes bizonyító erejű magánokiratba vagy közokiratba kell foglalni.
10.1.5.4. Az Eht. 142. §-ának (2) bekezdése, valamint az elektronikus hírközlési szolgáltató adatkezelésének különös feltételeiről, az elektronikus hírközlési szolgáltatások adatbiz- tonságáról, valamint az azonosító kijelzés és hívásátirányítás szabályairól szóló 226/2003. (XII. 13.) Korm. rendelet (Rendelet) 4. §-ának (1) bekezdése alapján a Szol- gáltató az előfizető kérésére, a díj kiszámításához és a díjvita eldöntéséhez szükséges mértékben, a díj kiszámításának alapjául szolgáló forgalmazási és számlázási adatokat tartalmazó kimutatást bocsát az előfizető rendelkezésére abból a célból, hogy az előfize- tő megismerhesse és ellenőrizhesse a díjszámítás helyességét (Hívásrészletezés szolgál- tatás). A kimutatás nem tartalmazhat a hívott fél egyértelmű azonosítására alkalmas adatot.
10.1.5.5. A Szolgáltató ezúton felhívja az előfizető figyelmét arra, hogy amennyiben az előfizető ennél részletesebb adatokat tartalmazó kimutatást kér, úgy az elektronikus hírközlési szolgáltatást igénybe vevő, az előfizetőn kívüli természetes személy felhasználók sze- mélyes adatainak birtokába juthat, és ezeknek a megismerésére az előfizető csak akkor jogosult, ha ahhoz a felhasználók hozzájárultak.
10.1.5.6. A Szolgáltató a hozzájárulás meglétét vagy annak tartalmát nem köteles vizsgálni, azért kizárólag az előfizető tartozik felelősséggel.
10.1.5.7. A Szolgáltató az előfizető kérésére sem adhatja meg az ingyenes, beleértve a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság által az előfizetői kérés kézhezvételét megelőzően leg- alább öt nappal „nem azonosítható hívószámként” közzétett azon szervezetek hívószá- mait, amely hívószámokon
a.) többnyire névtelen hívók részére olyan szolgáltatást nyújtanak, amelyből a hívó félre vonatkozó különleges adatra lehet következtetni, így különösen az egyházi, lelki vagy a kóros szenvedélyekkel kapcsolatos segélyvonalak hívására,
b.) többnyire névtelen hívók részére bűncselekmény bejelentését teszik lehetővé (név- telen tanúvonalak),
c.) a segélykérő szolgálatokat értesítik.
10.2. Adatvédelem
10.2.1.1. (1) A Szolgáltató a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságá- ról szóló 1992. évi LXIII. tv. és az Eht. rendelkezéseinek megfelelően, a fenti 9.1 pont- ban részletezetten kezeli az Előfizetők személyes adatait.
10.2.1.2. (2) A Szolgáltató belső adatvédelmi felelőst alkalmaz, aki jogosult és köteles kivizsgál- ni az adatkezeléssel kapcsolatban érkezett bejelentéseket és panaszokat. A belső adatvé- delmi felelős elérhetőségeit a 10.3.4 pont (2) bekezdés tartalmazza.
Rosszakaratú vagy zaklató jellegű hívások azonosítása: Az életet, a testi épséget, a vagyont veszélyezte- tő fenyegetés, zsarolás alapos gyanúja esetén a nyomozó hatóság külön törvényben foglaltak szerint az előfizető vagy a felhasználó írásbeli kérelmére az előfizető vagy felhasználó használatában lévő végbe-
rendezésen folytatott beszélgetés, üzenetküldés, e-mail levelezés útján vagy más módon továbbított köz- lést lebonyolítók személyes adatait a kérelemben foglalt időhatáron belül megismerheti és rögzítheti. Ebben az esetben a Szolgáltató jogosult figyelmen kívül hagyni ideiglenes jelleggel a hívó vonal azono- sításának letiltását a hatóságokkal való együttműködés keretében. A hívó előfizető azonosítását tartal- mazó hívásadatokat a szolgáltató tárolja és az arra feljogosítottak részére hozzáférhetővé teszi.
10.3. Az előfizető tájékoztatása az adatbiztonsági szabályokról, továbbá az adatkezeléssel kapcsolatos jogairól és kötelezettségeiről;
A Szolgáltató adatszolgáltatásra jogosult az Eht. 157. §-ban meghatározott hatóságok, a társzolgáltatók, illetve az Előfizető számára.
10.3.1. A Szolgáltató által kezelt adatok átadásának szabályai
A Szolgáltató által kezelt adatok az előfizető hozzájárulása nélkül átadhatók:
a.) azoknak, akik a Szolgáltató megbízása alapján a számlázást, a követelések kezelését, a for- galmazás kezelését, illetőleg az ügyfél-tájékoztatást végzik;
b.) számlázási és forgalmazási jogviták rendezésére jogszabály alapján jogosult szervek részé- re;
c.) bírósági végrehajtásról szóló törvény előírásai szerint a végrehajtónak;
d.) a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény (Avtv.) 3. § (8) bekezdése szerinti esetben az adatok megismerésére külön tör- vényben felhatalmazott szerv kérelme alapján a felhatalmazott szerv részére;
e.) azoknak a szerveknek, amely részére az adatszolgáltatást külön jogszabály előírja, a külön jogszabályban foglalt ideig.
A Szolgáltató – az adatkérésre külön törvény szerint jogosult nyomozó hatóság, ügyészség, bíróság, va- lamint nemzetbiztonsági szolgálat törvényben meghatározott feladatai ellátásának biztosítása céljából – kérelemre köteles átadni vagy hozzáférhetővé tenni a Szolgáltató által kezelt adatokat. Az adatszolgálta- tások teljesítésekor az adatkérés jogszerűségéért az ügyben eljáró, adatkérésre felhatalmazott szerv a fe- lelős. A Szolgáltató az adatszolgáltatás teljeskörűségéért, minőségéért és időszerűségéért felelős.
Bennfentes kereskedelem, piacbefolyásolás, engedély nélküli szolgáltatás végzése ügyében, illetve vál- lalatfelvásárlásra vonatkozó szabályok betartásának ellenőrzése érdekében indított eljárás keretében a Szolgáltató által kezelt előfizetői adatok közül az előfizető családi és utóneve, születési neve, lakóhelye, tartózkodási helyére vonatkozó információ, az előfizetői állomás száma vagy egyéb azonosítója, az őt hívó és az általa hívott előfizetői számok, a hívás vagy egyéb szolgáltatás dátuma és kezdő időpontja át- adható a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének.
10.3.2. Elektronikus hírközlési szolgáltatók közötti adatszolgáltatás szabályai
(1) Az elektronikus hírközlési szolgáltatók az előfizető adatokat egymásnak átadhatják:
a.) az Eht. 158. § alapján, a díjfizetési, illetőleg szerződésből eredő egyéb kötelezettségek kiját- szásának megelőzése, a szerződéskötés megtagadása céljából,
b.) az Eht. 162.§. (4) bekezdése alapján az egyetemes szolgáltatóknak az országos belföldi tu- dakozó nyújtása valamint az előfizetői névjegyzék elérhetővé tétele céljából kötelesek átadni – az előfizető hozzájárulásától függően – az előfizetői adatokat. Az így átadott előfizetői adatok ettől eltérő célra nem használhatók fel,
c.) az Eht. 150. § alapján a számhordozhatóság biztosítása céljából, d.) az Eht. 111. §-ban foglalt közvetítőválasztás teljesítése céljából.
(2) A Szolgáltató a díjfizetési, illetőleg a szerződésből eredő egyéb kötelezettségek kijátszásának meg- előzése, illetve az Eht. 118. § (4) bekezdésében meghatározott feltételek fennállása esetén a szerződés- kötés megtagadásának céljából jogosultak az Eht. 157. § szerint jogszerűen kezelhető adatok körében az előfizető azonosításához szükséges adatokat, valamint az átadásnak az indokáról szóló tájékoztatást má- sik elektronikus hírközlési szolgáltatónak átadni, vagy attól átvenni, illetőleg - azzal az adattartalommal
- közös adatállományt létrehozni.
(3) Az előfizető adatai abban az esetben kerülhetnek bele a közös adatállományba, ha az Eht. 118. § (4) bekezdés szerinti feltételek fennállnak, azaz:
a.) egyetemes elektronikus hírközlési szolgáltatás igénybevételéből eredő, bármely egyetemes szolgáltatóval szemben fennálló, három hónapot meghaladó díjtartozása van, vagy
b.) korábban fennálló előfizetői szerződését jogszabályban meghatározott felmondási ok miatt az ajánlattételt megelőző hat hónapon belül mondták fel, illetőleg amennyiben
a.) számlatartozás miatt a szolgáltató a szerződést felmondta, vagy a szolgáltatás igénybevételi lehetőségét az előfizető számára részben vagy egészben korlátozta, vagy b.) számlatartozása miatt a szolgáltató bírósági vagy hatósági eljárást kezdeményezett az előfizető ellen, illetőleg az előfizető tartózkodási helye ismeretlen, vagy
c.) az igénylő illetve az előfizető kár okozása érdekében a szolgáltatót megtévesztette vagy a megtévesztésére törekszik (így különösen, ha az azonosítására szolgáló doku- mentum nyilvánvalóan hamis, hamisított vagy érvénytelen).
(4) A szolgáltató köteles az előfizetőt haladéktalanul tájékoztatni az adatátadás tényéről.
(5) A közös adatállomány kezelése, annak időtartama tekintetében a 10.1.2. pont rendelkezéseit kell al- kalmazni. Az adatok kizárólag az (1) bekezdés szerinti célra használhatók fel.
(6) Xxxxx megszűnnek az adatok jogszerű kezelésének vagy átadásának feltételei, a szolgáltató köteles haladéktalanul intézkedni az előfizető adatainak a közös adatbázisból törlése iránt, és értesítést küldeni a korábban értesített szolgáltatóknak és az érintett előfizetőnek a törlés tényéről.
(7) Az adatállományból adatot igényelhet
a.) az elektronikus hírközlés szolgáltató kizárólag az (1) bekezdés szerinti célra, b.) az Eht. 157. § (8) – (10) bekezdésében megjelölt szerv, illetve hatóság,
c.) bármely fogyasztó annak tekintetében, hogy a nyilvántartás milyen rá vonatkozó adatot tar- talmaz.
10.3.3. Adatszolgáltatás az előfizető részére
A Szolgáltató, a rendelkezésére álló adatok alapján, az előfizető írásbeli kérelmére igazolást állít ki:
a.) az előfizetői jogviszony létesítésének, módosításának, megszüntetésének tényéről, időpont- járól, a kapcsolási számról,
b.) a befizetett, vagy visszatérített beruházási hozzájárulás vagy belépési díj összegéről, a befi- zetés és a visszatérítés időpontjáról,
c.) a távbeszélő forgalom után kiállított meghatározott időszakra vonatkozó számla be- illetve be nem fizetéséről.
Az adatszolgáltatás csak abban az esetben tagadható meg, ha a kért adat nem áll rendelkezésre.
A hívott számokat tartalmazó hívásrészletezés az erre vonatkozó külön szabályok szerint adható ki az előfizetőnek. A szolgáltató az előfizetőnek nem adhat tájékoztatást az előfizető végberendezésére irá- nyuló hívások hívószámáról - a híváskijelzés szolgáltatás kivételével.
Az Avtv. 11-16. § értelmében az előfizető
a.) tájékoztatást kérhet adatai kezeléséről (Avtv. 12. és 13. §), valamint
b.) kérheti személyes adatainak helyesbítését illetve –a jogszabályban elrendelt adatkezelések kivételével – törlését (Avtv. 14-16. §).
A tájékoztatás iránti kérelmet – az előfizetői adatok biztonsága érdekében – csak az előfizető részére teljesíti a Szolgáltató. Ennek érdekében az előfizető a tájékoztatás iránti kérelmét írásban nyújthatja be az Ügyfélszolgálati Irodában – személyazonosságának igazolása mellett -, vagy postán történő megkül- dés esetén teljes bizonyító erejű magánokirat formájában. A Szolgáltató 30 napon belül köteles írásban, közérthető módon megadni a tájékoztatást az előfizető által megadott címre.
Az előfizető a saját rendelkezési körébe tartozó, szolgáltató által kezelt adatainak megváltozását 15 na- pon belül köteles a Szolgáltatónak bejelenteni. Ennek elmulasztásából eredő következményekért az elő- fizetőt terheli minden felelősség.
10.3.4. A Szolgáltató adatvédelmi felelőse
(1) A Szolgáltató az Avtv. 31/A. § (1) bekezdés c) pontja alapján belső adatvédelmi felelőst köteles ki- nevezni. Az adatvédelmi felelős 31/A. § (2) bekezdés alapján ellátja az alábbi feladatokat:
a.) közreműködik, illetőleg segítséget nyújt az adatkezeléssel összefüggő döntések meghozata- lában, valamint az érintettek jogainak biztosításában;
b.) ellenőrzi az Avtv. és az adatkezelésre vonatkozó más jogszabályok, valamint a belső adat- védelmi és adatbiztonsági szabályzatok rendelkezéseinek és az adatbiztonsági követelmények- nek a megtartását;
c.) kivizsgálja a hozzá érkezett bejelentéseket, és jogosulatlan adatkezelés észlelése esetén an- nak megszüntetésére hívja fel az adatkezelőt vagy az adatfeldolgozót;
d.) elkészíti a belső adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzatot; e.) vezeti a belső adatvédelmi nyilvántartást;
f.) gondoskodik az adatvédelmi ismeretek oktatásáról.
(2) A Zalaszám Informatika Kft. adatvédelmi felelőse és elérhetőségei: Név: Xxxxxx Xxxxx
Cím: 8900 Zalaegerszeg, Xxxxxxxx xxxx 00. Telefon: 92/502-502
Fax: 92/502-501
E-mail: xxxxxxxxxxx@xxxxxxxx.xx
11. AZ ELŐFIZETŐ JOGSZABÁLYBAN MEGHATÁROZOTT NYILATKOZATAI MEGADÁSÁ- NAK, A NYILATKOZATOK MÓDOSÍTÁSÁNAK, VISSZAVONÁSÁNAK MÓDJAI, ESETEI ÉS HATÁRIDEJE
Az előfizető által a jelen ÁSZF hatálybalépését megelőzően tett nyilatkozatok
Az előfizető jelen ÁSZF hatálybalépése előtt megtett nyilatkozatait a Szolgáltató az Eht. a 6/2011. (X. 6.) NMHH elnöki rendelet szerint érvényesnek és megadottnak tekinti, egyben biztosítja, hogy az Előfi- zető az így vélelmezett jognyilatkozatát bármikor visszavonhassa/módosíthassa Előfizető a személyes adatai kezeléséhez történő hozzájárulását, illetve az alábbiakban szabályozott előfizetői nyilatkozatokat az írásban kötött előfizetői szerződés keretében vagy az ahhoz kapcsolódó nyilatkozatban bármikor megadhatja/visszavonhatja/módosíthatja.
Üzleti Előfizető az előfizetői szerződés hatálya alatt a 11.1. pontban meghatározott nyilatkozatát nem vonhatja vissza, illetve nem módosíthatja.
11.1. Természetes személy előfizetők előfizetői minőségre vonatkozó nyilatkozata
Ha a felek az előfizetői szerződést írásban kötik meg, a természetes személy előfizetőnek igénybejelen- téskor az igénybejelentés keretében, szerződéskötéskor, a szerződés keretében kell nyilatkoznia arról, hogy az előfizetői szolgáltatást egyéni előfizetőként vagy nem egyéni előfizetőként kívánja igénybe venni.
11.2. Kis- és középvállalkozások egyéni előfizetői minőségre vonatkozó nyilatkozat
Kis és középvállalkozások az előfizetői szerződés megkötésekor írásbeli nyilatkozattal kérhetik az egyéni előfizetőkre vonatkozó szabályok vonatkozásukban történő alkalmazását, amelyről a Szolgáltató köteles részletes - az előnyöket és hátrányokat bemutató - tájékoztatást adni.
11.3. A szerződés teljesítésével kapcsolatos értesítésekre vonatkozó nyilatkozat
Az előfizetői szerződés teljesítésével kapcsolatos kérdésekben az igénybejelentés és a szerződéskötés keretében az igénybejelentés a szerződéskötés során, az Előfizető nyilatkozatot tehet arról, hogy a Szol- gáltató az Eht. 144.§ (4) b. és c. pontjai alapján, elektronikus levélben vagy egyéb elektronikus hírköz- lés útján tájékoztassa.
A nyilatkozattal az Előfizető elfogadja, hogy a kapcsolattartásra megjelölt címen, e-mail címen, telefon- számon a Szolgáltató értesíthesse az előfizetői szerződéssel kapcsolatos összes kérdésben.
Az előfizetői szerződés megkötésével – amennyiben az ügyfél kapcsolattartásra telefonszámot illetve e- mail címet ad meg - hozzájárul, hogy a szolgáltató az Eht. 144.§ (4) b. és c. pontjai alapján, elektronikus levélben vagy egyéb elektronikus hírközlés útján tájékoztassa, a kapcsolattartásra megjelölt e-mail cí- men. Amennyiben a kapcsolattartásra megjelölt címekben, telefonszámokban változás történi, azt az Előfizető az ÁSZF 14.4 pontjában foglalat rendelkezéseknek megfelelően, köteles jelezni a Szolgáltató részére.
11.4. Nyilatkozat a szolgáltatások egységes kezeléséről
Az Előfizető az igénybejelentéskor vagy a szerződéskötéskor nyilatkozatot tesz arról, hogy több szol- gáltatásra vonatkozó szerződések adatait egy ügyfél azonosítón tartsa nyilván, azaz együttesen kezelje. A Szolgáltató a szolgáltatások együttes kezeléséhez kedvezményeket fűzhet, azaz egyes kedvezmények igénybevételét a szolgáltatások együttes kezeléséhez kötheti.
11.5. Nyilatkozat az egyedi értékhatárról és értéknövelt szolgáltatásokról
A Szolgáltatónak lehetősége van az általa nyújtott szolgáltatáshoz kapcsolódó szolgáltatások tekinteté- ben az igénybevétel korlátjaként összeghatár maximum meghatározására, amelyre vonatkozó rendelke- zéseket az egyedi előfizetői szerződésben kell megjeleníteni és azt az előfizetőnek, mint az általánostól eltérő szerződési feltételt külön nyilatkozattal el kell fogadnia.
Az elektronikus hírközlési szolgáltató értéknövelt szolgáltatások nyújtása céljából - az Előfizető vagy a felhasználó kifejezett Előzetes hozzájárulásával az ilyen szolgáltatások nyújtásához, illetve értékesíté- séhez szükséges mértékig és ideig feldolgozhatja az Eht. 157. § (2) bekezdés szerinti adatokat. A Szol- gáltató biztosítja, hogy az Előfizető a hozzájárulását bármikor visszavonhassa.(Eht. 157. § (4))
11.6. Nyilatkozat az adatok felhasználásáról közvetlen üzletszerzési, piackutatási célra
A vonatkozó részletes szabályozást jelen ÁSZF 11.9 pontja tartalmazza.
11.7. Tudakozó/telefonkönyvi megjelenés
A Szolgáltató az előfizetők telefon-alapadatait (név, cím, előfizetői szám) és igény esetén foglalkozásu- kat, a felhasználás módját (telefon/fax) illetve iskolai végzettségüket, valamint szakképesítésüket, to- vábbá mobil-előfizetői számukat, e-mail címüket, webcímüket, (ez utóbbi kettőt csak a tudakozó adatál- lományában) stb. a tudakozó és a telefonkönyv adatállományában az előfizetők kérésének és a szemé- lyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény rendel- kezéseinek megfelelően, hozzájárulásuk szerint kezeli.
11.7.1. Az egyéni előfizetők telefonadataik kezeléséről a következők szerint rendelkezhetnek:
1. Kérhetik, hogy adataik a telefonkönyvben közzétételre kerüljenek, amely közzététel egyben ezen ada- toknak a tudakozóban történő kezelését, kiadását is jelenti (nyílt adatkezelés).
2. Kérhetik, hogy adataikról csak a tudakozó adjon tájékoztatást (tudakozói adatkezelés).
3. Kérhetik, hogy adataik sem a telefonkönyvben, sem a tudakozóban ne jelenjenek meg, illetve azokról ne adjanak tájékoztatást (rejtett adatkezelés).
Az adatkezelési rendelkezés minden esetben az előfizetői szerződés része, nyilatkozattételre csak az Előfizető, illetőleg üzleti/intézményi Előfizető esetében kizárólag a képviselő jogosult, a használó ada- tainak megjelenéséhez a használó aláírása is szükséges.
11.7.2. Adatkezelés módosítása
Az Előfizető bármikor indoklás nélkül módosíthatja az adatkezelésre vonatkozó korábbi nyilatkozatát az ügyfélszolgálatokon. Ha az Előfizető korábban adatai közzétételéhez hozzájárult, és ezt a hozzájáru- lását visszavonja, a tudakozószolgálat a bejelentést követő 8. nap után nem ad felvilágosítást az Előfize- tő adatairól. Ha az adatkezelési nyilatkozat módosítása a telefonkönyvi megjelenést is érinti, és a módo- sított adatkezelés a kézirat lezárása után érkezett, erről a Szolgáltató tájékoztatja az előfizetőt. Az adat- kezelési nyilatkozatot írásban és telefonon lehet módosítani.
11.8. A hívásrészletező, az azonosítókijelzés és a hívásátirányítás speciális szabályai
Ha a Szolgáltató kimutatást bocsát az Előfizető rendelkezésére abból a célból, hogy az Előfizető meg- ismerhesse és ellenőrizhesse a díjszámítás alapjául szolgáló forgalmazási és számlázási adatokat (hívás- részletező), a hívásrészletező csak a díjvita eldöntéséhez szükséges mértékben és módon tartalmazhatja a forgalmazási és számlázási adatokat.
A Szolgáltató az Előfizető kérésére sem adhatja meg azonosítható módon a Nemzeti Média- és Hírköz- lési Xxxxxxx által az előfizetői kérés kézhezvételét megelőzően legalább öt nappal “nem azonosítható hívószámként” közzétett azon szervezetek hívószámait, amely hívószámokon többnyire névtelen hívók részére olyan szolgáltatást nyújtanak, amelyből a hívó félre vonatkozó különleges adatra lehet következ- tetni, így különösen az egyházi segélyvonalak vagy a kóros szenvedélyekkel kapcsolatos segélyvonalak
hívására, többnyire névtelen hívók részére bűncselekmény bejelentését teszik lehetővé (névtelen tanú- vonalak), segélykérő szolgálatokat értesítik.
A Szolgáltató ingyenesen biztosítja a hívó felhasználónak, hogy – amennyiben erre alkalmas végberen- dezéssel rendelkezik – hívásonként letilthassa az azonosítója kijelzését a hívott készülékén. A jelen be- kezdés szerinti letiltás nem alkalmazható a 24/1997. (III. 26.) BMrendelet szerinti – az állam működése, a lakosság ellátása szempontjából kiemelten fontos – létesítmények, a rendőrség, a tűzoltóság és a men- tőszolgálat hívószámaira irányuló hívások esetén.
A Szolgáltató szintén ingyenesen biztosítja a hívó előfizetőnek, hogy – amennyiben erre alkalmas vég- berendezéssel rendelkezik – telefonvonalanként letilthassa az azonosítója kijelzését a hívott készüléken. A jelen bekezdés szerinti letiltás nem alkalmazható a 24/1997. (III. 26.) BM rendelet szerinti – az állam működése, a lakosság ellátása szempontjából kiemelten fontos – létesítmények, a rendőrség, a tűzoltó- ság, és a mentőszolgálat hívószámaira irányuló hívások esetén.
A Szolgáltató ingyenesen biztosítja a hívott előfizetőnek, hogy készülékén a hívó azonosítója ne jelen- jék meg.
A Szolgáltató ingyenesen biztosítja a hívott előfizetőnek, hogy megtagadja azon hívások fogadását, amelyek esetében a hívó az azonosítója kijelzését letiltotta.
A Szolgáltató az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. tv. 155. § (7) bekezdése szerinti hatósá- gokkal történő együttműködés keretében, az ott meghatározott eljárásában jogosult figyelmen kívül hagyni ideiglenes jelleggel a hívó vonal azonosításának a letiltását, amennyiben egy Előfizető olyan rosszakaratú vagy zaklató jellegű hívások nyomon követése érdekében kéri ezt, amelyek esetén az Eht.
155. § (7) bekezdésében meghatározott bűncselekmények alapos gyanúja merül fel. Ebben az esetben a hívó Előfizető azonosítását tartalmazó hívásadatokat a Szolgáltató tárolja és az arra feljogosítottak ré- szére hozzáférhetővé teszi.
A Szolgáltató ingyenesen biztosítja az Előfizető kérésére, hogy az Előfizető azonosítója ne jelenjen meg a hívó fél készülékén (kapcsolt azonosító kijelzésének letiltása). Amennyiben a kapcsolt Előfizető a kapcsolt azonosítója letiltását kérte, és kapcsoláskor hangposta jelentkezik be, a Szolgáltató a tiltás be- rendezésétől függetlenül nem felelős a hívószám kiadásáért, amennyiben az az Előfizető által meghatá- rozott hangbemondás következtében történt.
A Szolgáltató ingyenesen biztosítja, hogy amennyiben az Előfizető készülékére érkező hívásokat az Előfizető kérésére a Szolgáltató automatikusan egy másik hívószámú készülékre irányítja át, az Előfize- tő kérésére a hívó készüléken ne jelenjék meg olyan adat, amely
• arra a hívószámra utalna, amelyre az átirányítás történt, vagy
• annak az előfizetőnek a személyére utalna, akihez az átirányítás történt.
A segélyhívások megválaszolása céljából a telefonszolgáltató a hívó fél azonosítása kijelzésének letiltá- sára, továbbá a helymeghatározási adatok kezelésére vonatkozó hozzájárulásának hiánya vagy vissza- vonása esetén is köteles a segélyhívó szolgálatok rendelkezésére bocsátani - külön jogszabályban meg- határozott módon - a hívó fél azonosítására, illetve a helymeghatározásra vonatkozó adatokat.
11.9. Az adatok felhasználása közvetlen üzletszerzési célra, piackutatás
Szolgáltató biztosítja, hogy az emberi beavatkozás nélküli, automatizált hívórendszer az Előfizető tekin- tetében csak akkor alkalmazható közvetlen üzletszerzési vagy tájékoztatási célra, ha ehhez az Előfizető előzetesen hozzájárult.
Szolgáltató saját üzletszerzési céljából – kizárólag az Előfizető kifejezett előzetes hozzájárulásával - ke- zelheti az Előfizető azonosító (név, cím, telefonszám) és az Előfizető forgalmi adatait. A hozzájárulás megadása, illetve visszavonása az előfizetői jogviszony fennállása alatt bármikor lehetséges. Az e-mail cím kezelése ettől független, arra csak az Előfizető vonatkozó hozzájárulása esetén van lehetőség.
Az e-mail a Szolgáltató hivatalos és elfogadott elektronikus kommunikációs csatornája. A Szolgáltató az e-mailen történő kommunikáció során az adatvédelmi szempontok figyelembevételével jár el. Az elektronikus úton történő kommunikációt a Szolgáltató csak abban az esetben alkalmazza, ha az Előfi- zető szándéka azzal megegyezik, és ezzel megfelelően nyilatkozott. Az is ügyfélkapcsolati levelezéshez
történő hozzájárulásnak minősül az Előfizető részéről, ha a kapcsolatfelvételt az Előfizető a Szolgálta- tónál elektronikus levélben kezdeményezte.
Közvetlen üzletszerzés vagy tájékoztatás célját szolgáló közlés telefonon vagy egyéb elektronikus hír- közlési úton nem továbbítható annak az előfizetőnek, aki úgy nyilatkozott, hogy nem kíván ilyen köz- lést fogadni. E rendelkezés nem érinti az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az infor- mációs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény alap- ján az igénybevevőt megillető jogokat.
Az Előfizető kifejezett hozzájárulása ellenére sem lehetséges olyan közvetlen üzletszerzési célú külde- mény továbbítása, amelyből nem ismerhetők fel a feladó azonosító adatai.
Az Előfizető hozzájárulhat ahhoz, hogy személyes, illetve egyéb adatait a Szolgáltató tudományos, köz- vélemény- vagy piackutatás, valamint direkt marketing céljából kezelje, illetve szigorú adat- és titokvé- delmi szabályok betartása mellett harmadik személyek számára továbbítsa, az 1995. évi CXIX. törvény szerint.
11.10. A hívások megfigyelése, rögzítése
Hívásmegfigyelést a Szolgáltató csak forgalmi, illetve méretezési és ellenőrzési célból végezhet, de a beszélgetést nem hallgathatja ki, és az ebben a pontban foglalt kivételektől eltekintve nem rögzítheti. A hívás-megfigyelési adatokat a Szolgáltató bizalmasan kezeli, és kizárólag tervezési és méretezési célok- ra hasznosítja.
A Szolgáltató az ügyfélszolgálati hívások tartalmát esetenként, a szolgáltatás megfelelő teljesítése érde- kében, megismerheti. A telefonos ügyfélszolgálat a beérkező hívásokat rögzítheti. A rögzítés célja, hogy az előfizetők és igénylők nyilatkozatainak megtörténtét és tartalmát a Szolgáltató utólag igazolni tudja. A Szolgáltató a beszélgetésről rögzített hanganyagot - amennyiben a beszélgetés rögzítésre került
- szükség esetén az Előfizetői bejelentések,
panaszok kezelése során a hibabehatároló eljárás részeként a tárolási időn belül felhasználhatja. A Szol- gáltató fenntartja magának a jogot, hogy a nyilvánosan meghirdetett ügyfélszolgálati telefonszámokra érkezett hívásokról az adatvédelmi előírások betartásával (Avtv. 12. § (1)-(3)) hangfelvételt készítsen. A hívó felet ezen tényről a Szolgáltató minden esetben a hangrögzítést megelőzően tájékoztatja. Ameny- nyiben a hívó fél a hangrögzítéshez nem kíván hozzájárulni, akkor a hívást meg kell szakítania, mellyel egyben tudomásul veszi, hogy az adott ügyet esetlegesen csak személyesen áll módjában intézni. A Szolgáltató a rögzített hanganyagokat a rögzítést követő két évig tárolja. (Eht 141. § (1))
A hangfelvétel másolatát a Szolgáltató köteles az Előfizető kérelmére 30 napon belül , vagy a Hatóság felhívására a felhívásban megjelölt határidőn belül rendelkezésre bocsátani. Az Előfizető részére előfi- zetői bejelentésenként egy alkalommal ingyenesen kell a másolatot biztosítani. (6/2011, (X.6.) NMHH elnöki rendelet 10. §) . Amennyiben az ügyfél ugyanabban a tárgyban tesz több alkalommal bejelentést, kizárólag az első bejelentéséről készült hangfelvétel másolatára vonatkozik a jelen bekezdése szerinti ingyenesség.
Az érintett írásbeli kérelmére a Szolgáltató a rögzített információt – jegyzőkönyv felvétele mellett – ha- ladéktalanul törli. Jelen bekezdés szerinti törlési kötelezettség nem vonatkozik azokra a telefonon tett előfizetői nyilatkozatokra, amelyek az előfizetői jogviszonyt közvetlenül érintik.
A elektronikus hírközlési hálózaton vagy azt helyettesítő elektronikus hírközlési rendszerek útján to- vábbított közlés tartalmát csak az erre törvényben feljogosított szervek ismerhetik meg, illetve rögzíthe- tik technikai eszközzel a törvény által szabályozott esetekben és módon.
12. AZ ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉS MEGSZŰNÉSÉNEK ESETEI ÉS FELTÉTELEI, AZON HATÁR- IDŐ MEGJELÖLÉSE, AMEDDIG AZ ELŐFIZETŐ DÍJFIZETÉSI KÖTELEZETTSÉGÉNEK ELEGET TEHET ANÉLKÜL, HOGY A SZOLGÁLTATÓ A SZERZŐDÉST FELMONDANÁ
12.1. Az előfizetői szerződés megszűnése
Az előfizetői szerződés megszűnik:
a) az előfizető rendes vagy rendkívüli felmondásával;
b) a szolgáltató rendes vagy rendkívüli felmondásával;
c) előfizető elállása esetén;
d) az előfizető halálával, jogutód nélküli megszűnésével;
e) a szolgáltató jogutód nélküli megszűnésével;
f) a szolgáltató szolgáltatási jogosultságának megszűnésével,
g) azon szolgáltatóval, amely szolgáltató az Eht. 133.§-ában foglalt módon átalakul, vagy a szolgáltatás nyújtásának adott területen történő megszüntetése vagy szerződés következtében más szolgáltató lép;
h) a határozott tartamú szerződés esetén a határozott idő elteltével, amennyiben nem kerül meghosszab- bításra a szerződés időtartama;
i) a felek közös megegyezésével.
12.1.1. Az előfizetői szerződés előfizető részéről történő felmondásának szabályai
Jelen pontban foglalt rendelkezések alkalmazása (az előfizetői rendkívüli felmondás, és a felmondás tar- talmi elemeinek kivételével) üzleti előfizetőkre nem kötelező.
Előfizető rendes felmondása
A felmondást a Szolgáltató formanyomtatványán, vagy legalább az alábbi adattartalommal kell benyúj- tani az ügyfélszolgálat részére.
Felmondás tartalmi elemei:
• személyes adatok
• ügyfél-azonosításhoz használt azonosítók
• megszűntetni kívánt szolgáltatás megnevezése
• szolgáltatás leszerelésének megrendelt időpontja, amennyiben meghatározott időpontra kéri a meg- szüntetést
• az előfizető aláírása
A Szolgáltató jogosult ellenőrizni, hogy a felmondó nyilatkozatot az arra jogosult tette-e, így a felmon- dás jogszerűsége érdekében a nyilatkozatot az ügyfél-azonosítást és az előírt dokumentumok ellenőrzé- sét követően fogadja el. Ha a felmondást követően az Előfizető lakcíme/értesítési címe megváltozik, új értesítési címéről a szolgáltatót tájékoztatnia kell.
Az előfizetői szerződés megszűnésének napja, a felmondó nyilatkozat Szolgáltatóhoz történő megérke- zését követő 8. nap.
Az Előfizető és a Szolgáltató megállapodhatnak abban, hogy az Előfizető egy általa megjelölt határnap- ra mondja fel az előfizetői szerződést. Ebben az esetben az Előfizető a felmondásról szóló nyilatkozatá- ban köteles megjelölni azt a határnapot, amely naptól a nyújtott szolgáltatást nem kívánja igénybe ven- ni. E határnap a felmondás megküldésétől számított nyolcadik és harmincadik nap között lehet. A Szol- gáltató e határnapon köteles a szolgáltatást megszüntetni.
A szerződés megszűnése nem mentesíti az Előfizetőt a jogviszonyból eredő tartozásai kiegyenlítésének kötelezettsége alól.
A határozatlan idejű szerződés megszűnése az Előfizetőt nem mentesíti az előfizetői szerződés hatálya alatt felmerült díjfizetési kötelezettségeinek teljesítése alól, amelynek esedékessége a felmondás idő- pontja.
Az Előfizető köteles a felmondás időpontjában fennálló, valamennyi tartozását azonnal kiegyenlíteni és a Szolgáltatóval együttműködni.
Ha az előfizetői jogviszony megszűnését követően az Előfizető a szolgáltatást továbbhasználja, nem mentesül a tényleges használat díjának megfizetése alól.
Előfizető rendkívüli felmondása
Az Előfizető rendkívüli felmondással élhet amennyiben a szolgáltató az előfizető hibabejelentéseit kö- vetően, a hibát 30 napig nem tudja elhárítani.
Az Előfizető általi rendkívüli felmondása esetén a szerződés a felmondó nyilatkozat szolgáltatóhoz tör- ténő megérkezését követő napon szűnik meg.
12.1.2. Az előfizetői szerződés Szolgáltató részéről történő felmondásának szabályai
Szolgáltató rendes felmondása
Az előfizetői szerződés szolgáltató általi rendes felmondásának felmondási ideje nem lehet kevesebb, mint 60 nap. A Szolgáltató a felmondást minden esetben indokolni köteles. A felmondás indoka lehet különösen, de nem kizárólagosan, ha az Előfizető az előfizetői szolgáltatást a jogkövetkezményekre tör- ténő figyelmeztető értesítését követően is a Szolgáltató hozzájárulása nélkül harmadik személy részére továbbértékesíti vagy azt továbbra is a hálózati szerződésekről szóló kormányrendelet szerinti hálózati szolgáltatás céljára használja. A szerződés a felmondási idő leteltével megszűnik.
A Szolgáltató az előfizetői szerződés felmondását
a) írásban, tértivevényes levélben,
b) amennyiben az előfizetői szerződésben az előfizető hozzájárult, olyan elektronikus dokumentumban vagy elektronikus levélben köteles megküldeni, amelynek kézbesítése hitelesen igazolható,
c) ha az előfizetőt a felmondásról azért nem tudja a b) pontban meghatározott módon értesíteni, mert a szolgáltatás sajátosságai következtében a szolgáltató nem rendelkezik az előfizető e módon történő érte- sítéséhez szükséges adatokkal, ez esetben a szolgáltató az előfizetőt a szerződés felmondásáról az ÁSZF
9.2.3. pontjában meghatározott egyéb módon is értesítheti.
A Szolgáltató általi felmondásnak tartalmaznia kell
• a felmondás indokát,
• a felmondási időt, a felmondási idő lejártának napját, és
• ha a felmondás indoka az előfizető szerződésszegése, és az előfizető a felmondási idő alatt a szerző- désszegést megszünteti, az előfizető tájékoztatását arról, hogy az előfizetői szerződés nem szűnik meg a szolgáltató felmondásával.
Az előfizetői szerződés felmondása nem mentesíti az Előfizetőt a szolgáltató szerződésből eredő köve- teléseinek megtérítése alól.
Szolgáltató rendkívüli felmondása
Az előfizetői szerződés 15 napra történő felmondásának esetei:
A Szolgáltató az előfizetői szerződés megszegése esetén az előfizetői szerződést 15 napos határidővel mondhatja fel, ha
a) az Előfizető akadályozza vagy veszélyezteti a szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, és az előfizető ezt a szerződésszegést a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítéstől számított 3 napon belül sem szünteti meg. Ilyen esetnek minősül különösen a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését veszélyeztető cselekmény, ha az előfizető a szolgáltatáshoz használt eszközöket a szerző- désben foglaltaktól eltérően üzemelteti, átalakítja, megrongálja, vagy az előfizetői hozzáférési ponthoz megfelelőség tanúsítvánnyal nem rendelkező végberendezést vagy nem megfelelő interfésszel rendelke- ző végberendezést csatlakoztat, vagy ha az előfizető a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges eszkö- zöket nem az előfizetői szerződésben rögzített vételi helyen illetve hozzáférési ponton működteti.
b) az Előfizető a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően sem teszi lehetővé a Szolgál- tató számára, hogy a bejelentett vagy a Szolgáltató által felderített hiba kivizsgálásához és elhárításához szükséges helyszíni ellenőrzéseket elvégezze, vagy
c) az egyetemes szolgáltatást igénybe vevő Előfizető az előfizetői szolgáltatást a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően is harmadik személy részére továbbértékesíti,
d) az Előfizető a szolgáltatást törvénybe ütköző módon vagy célokra használja.
e) amennyiben a rendelkezésre álló adatok, információk alapján valószínűsíthető, hogy az Előfizető a szerződés megkötése vagy szolgáltatás igénybevétele céljából a Szolgáltatót lényeges körülmény – így különösen a személyes adatok – vonatkozásában megtévesztette, a Szolgáltató jogosult az előfizetői szerződést legalább 15 napos felmondási idővel megszüntetni, amelynek tartamára jogosult a szolgálta- tást felfüggeszteni.
Az előfizetői szerződés 30 napra történő felmondása:
A Szolgáltató az előfizetői szerződést 30 napos felmondási idővel mondhatja fel, amennyiben az Előfi- zető az esedékes díjat a jogkövetkezményekre figyelmeztető első értesítés elküldését legalább 15 nappal követő második értesítés megtörténtét követően sem egyenlítette ki.
Nem jogosult a Szolgáltató felmondani a szerződést, ha a díjtartozás összege nem haladja meg az Előfi- zető havi előfizetési díjának megfelelő összeget, illetve havi előfizetési díj hiányában vagy tízezer fo- rintnál magasabb havi előfizetési díj esetén a tízezer forintot, vagy ha az előfizető a díjtartozás összeg- szerűségét vitatja, és a vita rendezése érdekében a Hatósághoz vagy a jogvita elbírálására jogosult más szervezethez kérelmet terjesztett elő, feltéve, hogy az előfizető a szolgáltatás igénybevétele után a nem vitatott, illetve az esedékes, nem vitatott további díjakat folyamatosan megfizeti.
Amennyiben az Előfizető a díjtartozását a felmondási időszak alatt rendezi, a Szolgáltató felmondásával a szerződés nem szűnik meg.
Az Előfizető köteles a szolgáltató költségét, amely a díjfizetési kötelezettségnek az elmulasztása miatt, a fizetési felszólítás kiküldésével kapcsolatban merül fel, a tartozással egyidejűleg megtéríteni.
A szolgáltató a figyelmeztető értesítés kiküldését követő 30. naptól jogosult a szolgáltatás korlátozására.
12.1.3. Előfizető elállása
Az elállás a szerződést a megkötésének időpontjára visszamenő hatállyal felbontja.
Ha a Szolgáltató az előfizetői szerződésben a szolgáltatás nyújtásának megkezdésére meghatározott ha- táridőt túllépi, akkor az előfizetői hozzáférési pont létesítését megelőzően az Előfizető jogosult a szer- ződéstől hátrányos jogkövetkezmények nélkül elállni. Az Előfizető elállása esetén a felek kötelesek egymással elszámolni, a Szolgáltató köteles az adott szerződés alapján befizetett díjakat legfeljebb az elállást követő 30 napon belül visszatéríteni az Előfizető számára, az előfizető pedig egyidejűleg köteles a Szolgáltató által részére átadott eszközöket a szolgáltatónak átadni.
12.1.4. Előfizetői szerződés megszűnése felek halála, jogutód nélküli megszűnése esetén
Megszűnik az előfizetői szerződés bármelyik fél halálával, jogutód nélküli megszűnésével, a halál illet- ve a megszűnés tényének tudomásul vételével, kivéve, ha a 9.3 pontban foglaltak szerinti átírásra kerül sor.
A Szolgáltató a természetes személy Xxxxxxxxx haláláról a halotti anyakönyvi kivonat hitelt érdemlő má- solatának kézhezvételekor értesül, míg a nem természetes személy üzleti előfizető esetében a vonatkozó hiteles cégbírósági végzés vagy az ezt tanúsító hiteles cégkivonat bemutatása, megküldése esetén.
12.1.5. A régi szolgáltató Eht. 133.§-ában foglaltak szerinti változása
Amennyiben a Szolgáltató helyébe (a továbbiakban: régi szolgáltató) - a Szolgáltató gazdasági társasá- gokról szóló törvény szerinti átalakulása, vagy a szolgáltatás nyújtásának adott területen történő meg- szüntetése vagy szerződés következtében – más Szolgáltató (a továbbiakban: új szolgáltató) lép, a régi szolgáltató vonatkozásában megszűnik az előfizetői szerződés.
12.2. Eljárás a szerződés megszűnése esetén
12.2.1. A szolgáltató díj-visszatérítési kötelezettsége a szerződés megszűnése esetén
A szerződés megszűnése az Előfizetőt nem mentesíti az előfizetői szerződés hatálya alatt felmerült díj- fizetési kötelezettségeinek teljesítése alól. Az Előfizető túlfizetése esetén a szolgáltató a túlfizetés mér- tékéig teljesíti a visszatérítést. Ha a túlfizetés összege eléri, vagy meghaladja az 50.000 Ft –ot, abban az esetben a Szolgáltató kérheti a bankszámlaszám, illetőleg a postai cím írásbeli megerősítését az Előfize- tőtől.
Amennyiben az Előfizetőn kívülálló okból a rendszerre csatlakozás nem lehetséges, a Szolgáltató az előfizető által megfizetett telepítési díjat, az előfizető részére visszafizeti.
Amennyiben az előfizetői szerződés a bekapcsolást követően nem a szolgáltatónak felróható okból szű- nik meg, az Előfizető a telepítési díj visszafizetésére nem tarthat igényt.
12.2.2. Az előfizetői hozzáférési pont megszüntetése
Az előfizetői szerződés megszűnése esetén az előfizető kötelezettséget vállal arra, hogy a szolgáltatás hozzáférési pont leszerelése céljából teljes körűen együttműködik a szolgáltatóval. Kötelezettséget vál- lal továbbá arra, hogy az átadott, szolgáltató tulajdonában álló technikai eszközöket a szerződés meg- szűnésekor és a szerződés teljes időtartama alatt rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban a szolgáltató ügyfélszolgálatán személyesen visszaszolgáltatja, amennyiben az a szolgáltató által nem ke- rül leszerelésre, elszállításra.
Amennyiben az előfizető a visszaszolgáltatási kötelezettségének
• az előfizetői szerződés előfizető általi felmondása esetén a felmondás közlésétől számított 8 napon belül, de legkésőbb a szerződés megszűnésének időpontjáig; vagy
• az előfizetői szerződés szolgáltató általi felmondása esetén a felmondásban megjelölt időpontig; vagy
• az előfizetői szerződés közös megegyezéssel történő megszüntetése esetén a felek által meghatáro- zott időpontig nem tesz eleget a szolgáltató jogosult kártérítést felszámítani.
Az előfizető rendes felmondás esetén sem kiszállási díj, sem bármilyen egyéb költség (különösen a szolgáltató tulajdonát képező eszköz amortizációs értékcsökkenése) nem hárítható át az Előfizetőre. E rendelkezés alkalmazása üzleti előfizetők esetében nem kötelező.
Az előfizetői szerződés megszűnését követően a szolgáltatáshoz használt és a szolgáltató tulajdonát ké- pező eszközök szakszerű leszerelése, illetve a szolgáltató által meghatározott átvételi helyre történő szállítása az előfizető kötelezettsége.
13. A KÖZVETÍTŐVÁLASZTÁSSAL KAPCSOLATOS ELJÁRÁS RÉSZLETES SZABÁLYAI, A KÖZVETÍTŐVÁLASZTÁST BIZTOSÍTÓ ÖSSZEKAPCSOLÁSI SZERZŐDÉSEKBEN FOGLAL- TAKKAL ÖSSZHANGBAN
A szolgáltatásokra ez a pont nem értelmezhető.
14. AZ ELŐFIZETŐNEK A SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBEVÉTELÉVEL KAPCSOLATOS EGYÉB KÖTELEZETTSÉGEI
14.1. Az együttműködési és tájékoztatási kötelezettség
Az Előfizető a szerződés megkötésénél, és a szerződés tartama alatt is köteles együttműködni a Szolgál- tatóval, tájékoztatnia kell a Szolgáltatót a szerződést érintő minden lényeges körülményről.
A kármegelőzési és kárenyhítési kötelezettség teljesítéseként az Előfizető vállalja, hogy a Szolgáltatót haladéktalanul értesíti, ha észleli, hogy a szolgáltató Szolgáltatása nem vagy nem kielégítően működik, továbbá ha a Szolgáltató számlázása eltér a szerződésben foglaltaktól. A Szolgáltató nem felel azokért a károkért és/vagy költségekért, amelyek azzal összefüggésben merülnek fel, hogy az Előfizető a fenti kö- telezettségét nem, vagy csak késedelmesen teljesíti.
14.2. A szolgáltatás rendeltetésszerű használata
Az Előfizető a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges, s a használatára bocsátott technikai eszközök Szolgáltató általi felszerelésében köteles együttműködni és a szerződés hatálya alatt felelősséget vállalni a hivatkozott eszközök rendeltetésszerű használatáért és épségben való megőrzéséért. Az Előfizető a szerződés hatálya alatt a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges, a Szolgáltató által felszerelt végbe-
rendezések és technikai eszközök teljes vagy részleges meghibásodásáért, megrongálódásáért, rendelte- tésszerű használatra alkalmatlanná válásáért, elvesztéséért, megsemmisüléséért – a felróhatóságtól
függetlenül– felelősséggel tartozik.
14.3. A végberendezéssel, illetve az előfizetőnek átadott, de a szolgáltató tulajdonát képező más elekt- ronikus hírközlő eszközökkel kapcsolatos kötelezettségek
Az Előfizető köteles a Szolgáltató részére biztosítani a internet hálózat vételhez szükséges beltéri egy- ségekhez és valamint a kábelekhez a hibaelhárítás céljából a hálózathoz történő hozzáférést.
Az Előfizető köteles a Szolgáltató részére lehetővé tenni, hogy a szolgáltatás igénybevételéhez szüksé- ges műszaki berendezések elhelyezését és üzembe állítását a felek által előzetesen egyeztetett időpont- ban véghez tudja vinni.
Az előfizető köteles a szolgáltató által felszerelt, használatba adott műszaki berendezések üzemeltetési feltételeit a szerződés időtartama alatt biztosítani, valamint a hibaelhárítás érdekében a szolgáltatóval együttműködni.
Ha a Szolgáltató az Előfizető által igényelt hibaelhárítás során megállapítja, hogy a hibát nem a Szolgál- tató tulajdonát képező hálózat vagy végberendezés okozta, felhívja az Előfizetőt a szükséges intézkedé- sek megtételére.
Amennyiben a hibabejelentést követő vizsgálat megállapításai szerint a hiba nem a Szolgáltató által használatba adott műszaki berendezésből adódott, úgy az átvizsgálással és a kiszállással kapcsolatos költségeket a Szolgáltató kiszámlázhatja az Előfizető részére.
Az Előfizető köteles a szerződés hatálya alatt a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges, a Szolgáltató által felszerelt technikai eszközök és berendezések teljes vagy részleges meghibásodásáért, megrongá- lódásáért, rendeltetésszerű használatra alkalmatlanná válásáért, elvesztéséért, megsemmisüléséért helyt állni.
14.4. Az adatváltozás bejelentése, adatszolgáltatás
Az Előfizető köteles az adataiban, valamint képviselőjének személyében, továbbá jogállásában, gazdál- kodásában bekövetkezett változásokról a Szolgáltatót haladéktalanul, de legkésőbb a változás bekövet- keztétől számított 8 napon belül írásban tájékoztatni.
Az Előfizető köteles az ellene megindult felszámolási, végelszámolási, illetve csődeljárásról a Szolgál- tatót az eljárás megindítását követően haladéktalanul írásban tájékoztatni. A Szolgáltató az előfizetői adatok megváltozására vonatkozó bejelentés elmulasztásából eredő károkért nem vállal felelősséget, azonban az ezzel kapcsolatosan felmerülő kárának megtérítését követelheti az előfizetőtől.
A Szolgáltató az említett előfizetői adatok megváltozására vonatkozó bejelentés elmulasztásából eredő károkért nem vállal felelősséget, azonban az ezzel kapcsolatosan felmerülő kárának megtérítését köve- telheti az Előfizetőtől.
Az Előfizető az előző bekezdésben foglaltakon túlmenően nem jogosult arra, hogy az előfizetői szerző- dés megkötésével az őt megillető jogokat egészében vagy részben harmadik személyre ruházza át.
15. MŰSORTERJESZTÉSI ELŐFIZETŐI SZOLGÁLTATÁS NYÚJTÁSA ESETÉN A DÍJCSOMAG- BA TARTOZÓ MÉDIASZOLGÁLTATÁSOK ÉS KIEGÉSZÍTŐ MÉDIASZOLGÁLTATÁSOK MEGHATÁROZÁSA, VALAMINT – AMENNYIBEN A SZOLGÁLTATÓ FEL KÍVÁNJA TÜN- TETNI – AZ EHT. 132. § (2A) BEKEZDÉS A) PONTJA SZERINTI ADATOK.
A szolgáltatásokra ez a pont nem értelmezhető.