A számlavezetésre vonatkozó általános szabályok mintaszakaszok

A számlavezetésre vonatkozó általános szabályok. 1.1. A Bank az Ügyfél részére, pénzforgalma lebonyolítása céljából fizetési számlá(ka)t vezet a hatályos jogszabályok rendelkezéseinek, a jelen Üzletszabályzatnak, valamint az Ügyfelekkel kötött Pénzforgalmi Keretszerződésnek megfelelően. A számlák forintban vagy külföldi konvertibilis pénznemben nyilvántartott pénzforgalmi, elkülönített vagy egyéb fizetési számlák lehetnek. 1.2. A Pénzforgalmi Keretszerződés megkötésekor az Ügyfél köteles a képviseleti jogát hitelt érdemlő módon - a társasági szerződés, valamint az aláírási címpéldány egy-egy példányával - igazolni. 1.3. A Bank a Pénzforgalmi Keretszerződésben vállalja, hogy az Ügyfél számláján rendelkezésre álló pénzeszközöket kezeli és nyilvántartja, a számla terhére és javára befogadott szabályszerű megbízásokat a pénzforgalom lebonyolítására vonatkozó jogszabályi előírások szerint teljesíti. 1.4. Valamennyi fizetési számla az Ügyfél, mint számlatulajdonos nevét viseli és pénzforgalmi jelzőszámmal van ellátva. A Bank jogosult az Ügyfél pénzforgalmi jelzőszámának megváltoztatására. 1.5. A fizetési számla felett az Ügyfelek írásban vagy elektronikus módon, a pénzforgalomra vonatkozó jogszabályok keretei között, a Bank által előírt formai és tartalmi követelményeknek megfelelően rendelkezhetnek. Ennek megfelelően az Ügyfél köteles számlanyitáskor a Bank által erre rendszeresített aláírás bejelentő kartonon a számla felett rendelkezni jogosult személy(ek) adatait és aláírásmintáját, valamint a rendelkezés módját (együttesen vagy önállóan) a Bankhoz bejelenteni. Az Ügyfél az aláírásra bejelentett személyek rendelkezését meghatározott bélyegző használatához is kötheti. 1.6. Amennyiben az Ügyféllel kötött Szolgáltatási szerződés a megbízások elektronikus úton történő benyújtását is lehetővé teszi, úgy az Adatlapon az Ügyfél a megbízások rögzítésére és továbbítására szolgáló rendszer (Ügyfélterminál) minden egyes felhasználójára vonatkozóan megadott információk mellett köteles rendelkezni az elektronikus aláírásra jogosultak nevéről és aláírási pontszámáról. Ebben az esetben a Felek kötelezettséget vállalnak arra és egyben felelnek azért, hogy a rendszer bejelentkezési jelszavát és az aláírási jelszavakat titkosan kezelik, illetéktelen személyeknek nem adják át és az azokhoz való hozzáférést számukra nem teszik lehetővé. 1.7. A Bank a fizetési megbízások átvételére szolgáló időpontokról, valamint a megbízások teljesítésének rendjéről a Pénzforgalmi Keretszerződés elválaszthatatlan mellékletét képező Tájékoztat...
A számlavezetésre vonatkozó általános szabályok. 1.1. A Takarékszövetkezet az Ügyfél részére, pénzforgalma lebonyolítása céljából fizetési számlá(ka)t vezet a hatályos jogszabályok rendelkezéseinek, a jelen Üzletszabályzatnak, valamint az Ügyfelekkel kötött fizetési számla Keretszerződésnek (továbbiakban Keretszerződés) megfelelően. A számlák forintban vagy külföldi konvertibilis pénznemben nyilvántartott fizetési, elkülönített, lekötött vagy egyéb fizetési számlák lehetnek. A Takarékszövetkezet EGT-államban tartózkodásra jogosult fogyasztóval szemben állampolgárság vagy tartózkodási hely alapján nem alkalmaz megkülönböztetést a fizetési számla-szerződés megkötése és vezetése tekintetében. A Takarékszövetkezet jogszabályban meghatározott feltételek teljesülése esetén köteles a fogyasztó kérésére alapszintű szolgáltatásokat biztosító fizetési számlaként alapszámlát vezetni. 1.2. A Keretszerződés megkötésekor az Ügyfél köteles a képviseleti jogát hitelt érdemlő módon igazolni. 1.3. A Takarékszövetkezet a Keretszerződésben vállalja, hogy az Ügyfél számláján rendelkezésre álló pénzeszközöket kezeli és nyilvántartja, a számla terhére és javára befogadott szabályszerű megbízásokat a pénzforgalom lebonyolítására vonatkozó jogszabályi előírások szerint teljesíti. 1.4. Valamennyi fizetési számla az Ügyfél, mint számlatulajdonos nevét viseli és pénzforgalmi jelzőszámmal van ellátva. A Takarékszövetkezet jogosult az Ügyfél pénzforgalmi jelzőszámának megváltoztatására. 1.5. A fizetési számla felett az Ügyfelek írásban vagy elektronikus módon, a pénzforgalomra vonatkozó jogszabályok keretei között, a Takarékszövetkezet által előírt formai és tartalmi követelményeknek megfelelően rendelkezhetnek. Ennek megfelelően az Ügyfél köteles számlanyitáskor a Takarékszövetkezet által erre rendszeresített aláírás bejelentő kartonon a számla felett rendelkezni jogosult személy(ek) adatait és aláírásmintáját, valamint a rendelkezés módját (együttesen vagy önállóan) a Takarékszövetkezethez bejelenteni. Az Ügyfél az aláírásra bejelentett személyek rendelkezését meghatározott bélyegző használatához is kötheti. 1.6. Amennyiben az Ügyféllel kötött Szolgáltatási szerződés a megbízások elektronikus úton történő benyújtását is lehetővé teszi, úgy az Adatlapon az Ügyfél a megbízások rögzítésére és továbbítására szolgáló rendszer minden egyes felhasználójára vonatkozóan megadott információk mellett köteles rendelkezni az elektronikus aláírásra jogosultak nevéről és aláírási pontszámáról. Ebben az esetben a Felek kötelezettséget vállalnak ar...

Related to A számlavezetésre vonatkozó általános szabályok

  • Üzleti előfizetőkre vonatkozó különös szabályok 2.1.4.1. Azon üzleti előfizető esetében, amelynek foglalkoztatotti létszáma legalább 50 fő és éves nettó árbevétele vagy mérlegfőösszege legalább 10 millió eurónak megfelelő forintösszeg, a felek egyező akarattal eltérhetnek az Eht. előfizetői szerződéssel kapcsolatos, valamint a 2/2015. (III.30.) NMHH rendelet rendelkezéseitől. 2.1.4.2. A 2.1.4.1. pontba nem tartozó üzleti előfizetők esetében, a felek egyező akarattal eltérhetnek az Eht. 127. § (4b) bekezdés, 128. § (2) bekezdés, 134. § (1)-(2), (6), (10), (10b), (11), (13), (15) bekezdés, 135. §, 140. § (1)-(2), (4) bekezdés, továbbá a 2/2015. (III.30.) NMHH rendelet 3. § (9) bekezdés, 7. §, 11. §, 17. § (1) bekezdés rendelkezéseitől, valamint a Szolgáltató általános szerződési feltételeitől. A jelen pont alkalmazása esetén az egyedi előfizetői szerződés tartalmazza, hogy a felek az adott jogszabályi rendelkezéstől vagy általános szerződési feltételtől miben és hogyan térnek el, valamint tartalmazza az üzleti előfizetőnek az eltérés elfogadására vonatkozó kifejezett nyilatkozatát. 2.1.4.3. Az üzleti előfizetők esetében a szolgáltató az Eht. 129. § (5) bekezdés, 131. § (1) bekezdés, továbbá a 2/2015. (III.30.) NMHH rendelet 10. § rendelkezéseitől eltérhet. A jelen pont alkalmazása esetén az egyedi előfizetői szerződés tartalmazza, hogy a szolgáltató az adott jogszabályi rendelkezéstől vagy általános szerződési feltételtől miben és hogyan tér el. 2.1.4.4. Jelen ÁSZF vonatkozásában üzleti előfizető az a személy vagy szervezet (ideértve az állami, közigazgatási szervet, civil szervezetet és más, külön jogszabályban önálló jogi személyiséggel felruházott szervezetet is), aki vagy amely szakmája, önálló foglalkozása, gazdasági, üzleti tevékenysége vagy jogszabályban meghatározott feladata körében veszi igénybe az elektronikus hírközlési szolgáltatást; Az üzleti előfizetőkre vonatkozó feltételeket, mutatókat a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény rendelkezései szerint kell meghatározni, bizonyítani. 2.1.4.5. A szolgáltató elektronikus úton történő szerződéskötéskor is köteles biztosítani, hogy a kis- és középvállalkozások az előfizetői szerződés megkötésekor kérhessék az egyéni előfizetőkre vonatkozó szabályok vonatkozásukban történő alkalmazását, amennyiben az általuk igénybe venni kívánt szolgáltatás az egyéni előfizetők számára is elérhető a szolgáltató általános szerződési feltételei szerint. Ebben az esetben a szolgáltató a részletes - az előnyöket és hátrányokat bemutató - tájékoztatást elektronikus úton köteles megadni, és a tájékoztatás megtörténtét köteles igazolni.

  • A határozott idejű előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó különös szabályok 2.1.5.1. A határozott idejű előfizetői szerződés megkötését megelőzően a Szolgáltató igazolható módon köteles tájékoztatni az Előfizetőt a határozott idejű előfizetői szerződés teljes időtartama alatt minimálisan terhelő valamennyi költség összegéről szolgáltatásonként, vagy szolgáltatáselemenként külön-külön, valamint összesítve. Költség különösen az előfizetői szerződés keretében a belépési díj, a díjcsomag havi vagy időszaki díja, valamint az előfizetői szerződéssel összefüggő elektronikus hírközlő eszközre vonatkozó polgári jogi jogviszony keretében végberendezés vagy egyéb eszköz értékesítése esetén a végberendezés vagy egyéb eszköz ára, részletvétel esetén a kezdőrészlet, a további részletek, a kamatok és egyéb díjak megjelölésével, bérbeadása esetén a bérleti díj, használatának más módon történő átengedése esetén a használati díj. A tájékoztatás elmaradása esetén az előfizetői szerződésben az Előfizetőt érintő, a határozott idejű előfizetői szerződésből eredő bármilyen hátrányos jogkövetkezményt megállapító szerződéses rendelkezés semmis. 2.1.5.2. Távollévők között írásban megkötött határozott idejű előfizetői szerződés esetén az előfizetői szerződés létrejöttének időpontjáról szóló értesítésben a Szolgáltató a határozott időtartam lejáratának napjáról is értesíti az Előfizetőt.

  • Fedezetlenségi díj megfizetésére vonatkozó szabályok Az üzemben tartó köteles a fedezetlenségi díjat megfizetni.

  • A számhordozás általános szabályai A számhordozás olyan előfizetői szám hordozását jelenti, amelynek során az előfizető megtarthatja földrajzi előfizetői számát, amennyiben az előfizető a felhasználás földrajzi helyének megváltoztatása nélkül változtat előfizetői hozzáférést nyújtó szolgáltatót.

  • A hibabejelentések nyilvántartásba vételére és a hibaelhárítására vonatkozó eljárás 6.1.2.1. A Szolgáltató a hibabejelentéseket, a hibabehatároló eljárás eredményét és a hibaelhárítás alapján tett intézkedéseket visszakövethető módon hangfelvétellel vagy egyéb elektronikus úton rögzíti, és az adatkezelési szabályok betartásával azt a hiba elhárításától számított egy évig megőrzi. 6.1.2.2. A Szolgáltató a hibabejelentéseket nyilvántartásba veszi, mely nyilvántartás minden hibabejelentésről a következő adatokat tartalmazza: - az Előfizető bejelentése alapján tartalmazza a) az Előfizető nevét, értesítési címét , telefonszámát vagy más elérhetőségét, b) az előfizetői szolgáltatás megnevezését, a hozzáférési pont címét, az előfizetői azonosító számot, c) a hibajelenség leírását, d) a hibabejelentés időpontját (év, hónap, nap, óra), - a Szolgáltató hibaelhárítási eljárása alapján tartalmazza e) a hiba okának behatárolására tett intézkedéseket és azok eredményét,

  • Az előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó eljárás 2.1.1.1. A Szolgáltató jelen ÁSZF-ben megjelölt szolgáltatása csak előfizetői hozzáférési pont létesítését követően illetve a Szolgáltató vagy jogelőde által jogszerűen kiépített előfizetői hozzáférési pont meglétének igazolását követően írásban megkötött előfizetői szerződés alapján vehető igénybe, a jelen ÁSZF-ben megjelölt kivétellel.

  • A Szolgáltató egyoldalú szerződésmódosítása (1) Az egyedi előfizetői szerződés módosítására az előfizetői szerződés megkötésének szabályai vonatkoznak. (2) A Szolgáltató jogosult az előfizetői szerződésnek az egyedi előfizetői szerződésre kiterjedő egyoldalú módosítására. (3) A Szolgáltató egyoldalú szerződésmódosítás esetén a módosításról a hatálybalépését megelőzően legalább 30 nappal az adott módosítással érintett előfizetőket tartós adathordozón, az Elnök rendeletében meghatározott tartalommal értesíti, az előfizetőket megillető felmondás feltételeiről és a felmondás jogkövetkezményeiről szóló tájékoztatással együtt. (4) A Szolgáltató nem köteles az előző bekezdésben foglalt értesítési határidőt az Általános Szerződési Feltételek azon módosításaira alkalmazni, amikor az általános szerződési feltételek módosítása új szolgáltatás bevezetése miatt válik szükségessé, és a módosítás a már nyújtott szolgáltatásokra vonatkozó általános szerződéses feltételeket nem érinti. (5) A Szolgáltató egyoldalú szerződésmódosításáról szóló értesítés kézhezvételétől számított 45 napon belül az Előfizető azonnali hatállyal, további jogkövetkezmények nélkül jogosult felmondani az Előfizetői Szerződést. (6) Nem jogosult az Előfizető az előző bekezdés szerint xxxxxxxxxx az előfizetői szerződést, ha a módosítás a) következtében az Előfizetői Szerződés, illetve a szolgáltatás igénybevételére vonatkozó feltételek az Előfizető számára kizárólag előnyös módon változnak meg, b) adminisztratív jellegű és nem tartalmaz az Előfizető számára hátrányos rendelkezést, vagy c) kifejezetten jogszabályváltozáson, hatósági vagy bírósági döntésen alapul. (7) Nem tekinthető az Előfizető számára előnyös módosításnak a díjak, a díjcsomagok, az adatforgalmi korlátozások, az adatátviteli sebességek, a lefedettség, a műsorterjesztési szolgáltatás keretében kínált csatornák összetételének módosítása - ide nem értve az csatornasorrend megváltoztatását, valamint azt, ha a módosítást megelőzően kínált csatornák a módosítást követően is elérhetőek az előfizető számára -, vagy a személyes adatok kezelésének az előfizető számára nem egyértelműen előnyös megváltoztatása, még akkor sem, ha azok előnyös változásokkal járnak együtt. (8) Nem tekinthető adminisztratív jellegű módosításnak valamely szerződési feltétel olyan változása, amely a szerződésből eredő jogokat és kötelezettségeket érdemben módosítja. (9) Amennyiben a Szolgáltató jogosult az (1) bek. a)-e) pontjai szerinti esetben az előfizetői szerződést módosítani, köteles a módosításról a hatálybalépését megelőzően legalább 30 nappal az előfizetőket az Eht. és a Rendelet vonatkozó rendelkezései szerint értesíteni, az előfizetőket megillető felmondás feltételeiről és a felmondás jogkövetkezményeiről szóló tájékoztatással együtt. A Szolgáltató a jelen bekezdésben írt értesítési kötelezettségének az alábbiak szerint tesz eleget: a.) általában az ÁSZF egyoldalú módosításáról a módosítás hatályba lépését legalább 30 nappal megelőzően megküldött számlalevél vagy számlaértesítő elektronikus levél mellékletében (ideértve a számla „közlemények” rovatát is) értesíti az Előfizetőt, b.) amennyiben a Szolgáltató – az egyes szolgáltatások jellegéből adódóan – nem köteles számlalevelet küldeni, vagy az értesítés jogszabály által előírt időpontja a számlalevél Előfizetőnek történő, az ÁSZF-ben szabályozott megküldési időpontját megelőzi, a Szolgáltató választása szerint eleget tehet az alábbi módokon is: (i) az előfizető közvetlen értesítésével az elektronikus hírközlési szolgáltatás jellegéhez igazodóan, (ii) elektronikus levélben az Előfizető által e célra megjelölt e-mail címre, (iii) egyéb elektronikus hírközlés útján, az internetes honlapra történő utalással, vagy (iv) az értesítendő Előfizetők körétől függően országos vagy megyei napilapban legalább két alkalommal eladott közlemény útján, amellyel egyidejűleg a Szolgáltató köteles az értesítést az ügyfélszolgálatán is hozzáférhetővé tenni. (10) A 12.1.1. pont (9) bekezdés (i)-(iii) pontjaiban meghatározott értesítési módokat a Szolgáltató akkor alkalmazhatja, ha maradandó módon rögzíteni tudja, hogy a.) a szóbeli értesítést az előfizető tudomásul vette, vagy b.) az elektronikus dokumentumban vagy az elektronikus levélben foglalt értesítést az elektronikus értesítés elfogadásáról előzetesen nyilatkozó előfizetőnek hitelesen igazolható módon megküldték. Nem alkalmazhatja a Szolgáltató a 12.1.1. pont (9) bekezdés (iv) pontjában meghatározott értesítési módot, ha az előfizetői szerződés tárgyát képező szolgáltatásra irányadó az előfizető által fizetendő előfizetési díjak és egyéb kapcsolódó díjak - beleértve a számhordozással kapcsolatos díjakat és a szerződés megszüntetésekor esedékes díjakat, az előfizető számára nyújtott kedvezmények, valamint a költségek mértéke, a díjak megfizetésének ideje, módja változik. (11) A műsorterjesztési szolgáltatásra vonatkozó általános szerződési feltételek módosításáról – ide nem értve a szolgáltatási csomag összetételére és a szolgáltatás díjának emelésére vonatkozó módosítást – szóló, az Eht. 144. § (4) bekezdés c) pontjában foglalt értesítési kötelezettségének a Szolgáltató úgy is eleget tehet, hogy minden Előfizetője számára díjmentesen elérhető információs csatornáján legalább 15 napig, naponta legalább összesen 3 óra időtartamban a 8 és 22 óra közötti idősávban az értesítést közzéteszi. A díjmentesen elérhető információs csatornát a Szolgáltató, az előfizetői tájékoztatás hatékonyabbá tétele érdekében jogosult a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény 74. § (1c) bekezdésében meghatározott audiovizuális médiaszolgáltatásokat követő helyre tenni. (12) Amennyiben a Szolgáltató a határozott időtartamú előfizetői szerződés időtartama alatt egyoldalúan módosítja a műsorterjesztési szolgáltatás keretében kínált csatornák összetételét – ide nem értve az csatornasorrend megváltoztatását, valamint azt, ha a módosítást megelőzően kínált csatornák a módosítást követően is elérhetőek az előfizető számára –, akkor az Előfizető az értesítéstől számított 45 napon belül, azonnali hatállyal, további jogkövetkezmények nélkül jogosult felmondani a határozott időtartamú előfizetői szerződést. (13) Amennyiben a módosítás az Előfizető számára bármilyen hátrányos rendelkezést tartalmaz - így különösen, ha a szolgáltatás díja emelkedik, módosul a kínált csatornák összetétele vagy a szolgáltatás tartalma - az Előfizető az értesítéstől számított 45 napon belül, azonnali hatállyal, további jogkövetkezmények nélkül jogosult felmondani a határozott időtartamú előfizetői szerződést. (14) A csatornasorrend Szolgáltató általi megváltoztatása nem minősül az előfizetői szerződés – műsorterjesztési szolgáltatás keretében kínált csatornák összetételének megváltoztatása miatti – egyoldalú módosításának, így ebben az esetben az Eht. 132. § (5) bekezdésében foglaltak nem alkalmazhatóak. (15) Nem mondhatja fel az Előfizető a határozott időtartamú előfizetői szerződést ilyen esetben akkor, ha az előfizetői szerződést a határozott időtartamból eredő kedvezmények figyelembevételével kötötte meg, és a módosítás a kapott kedvezményeket nem érinti. Amennyiben a módosítás a kapott kedvezményt érinti, és az Előfizető a határozott idejű előfizetői szerződést felmondja, a Szolgáltató az Előfizetőtől nem követelheti a szerződés felmondását követő időszakra eső kedvezmény összegét. Ebben az esetben a szerződés felmondási ideje legfeljebb 8 nap lehet, a szolgáltató az igénybe vett kedvezményeket a felmondási idő lejártáig jogosult felszámítani. (16) A Szolgáltató nem köteles a (8) bekezdésben meghatározott értesítési határidőt alkalmazni abban az esetben, ha az ÁSZF módosítása kizárólag új szolgáltatás bevezetése miatt válik szükségessé, és a módosítás a már nyújtott szolgáltatásokra vonatkozó ÁSZF-et nem érinti, vagy ha a módosítással kizárólag valamely előfizetői díj csökken. (17) A (9) bekezdésben meghatározott értesítésnek legalább a következőket kell tartalmaznia: a.) a módosítások hatályba lépésének időpontját, b.) az Eht. 132. § (6) bekezdés c) pontja szerinti egyoldalú szerződésmódosítás esetén azt a feltételt, jogszabályváltozást vagy hatósági döntést, lényeges körülményt, amellyel a Szolgáltató a módosítást indokolja, c.) pontos utalást az ÁSZF módosított rendelkezéseire, d.) a módosítások lényegének rövid leírását, e.) ha a Szolgáltató az előfizető által igénybe vett előfizetői szolgáltatások díját módosítja, akkor a módosított díj összegét, f.) az előfizetőt az ÁSZF módosítása esetén megillető jogosítványokat, g.) a módosított ÁSZF elérhetőségét. (18) Amennyiben az előfizetői szerződés módosításához az Előfizető nyilatkozata is szükséges, azt az Előfizető az értesítéstől számított 15 napon belül teheti meg. Előfizetői nyilatkozattétel azokban az esetekben szükséges, amikor az Előfizető által igénybe vett szolgáltatás (díjcsomag) megszűnik, és helyette a Szolgáltató más díjcsomag igénybevételét ajánlja fel, vagy ha a szerződésmódosítás többletterhet jelentő kiegészítő szolgáltatás igénybevételére irányul. Az Előfizető nyilatkozattételének elmulasztása az előfizetői szerződés megszűnésének tekintendő, amennyiben azonban az Előfizető megelőzőleg igénybe vette a Szolgáltató módosított szolgáltatását, úgy az az előfizetői szerződés ennek megfelelő módosításának tekintendő. (19) Amennyiben az Előfizető a módosítással érintett szolgáltatást a rendelkezésére álló 15 napon belül igénybe veszi, nyilatkozattételi joga az igénybevétellel egyidejűleg megszűnik, a Szolgáltató az igénybevételt a rendelkezés ráutaló magatartással történő elfogadásának tekinti. Ugyancsak létrejön a módosított szerződés a felek között abban az esetben, ha a szolgáltatásra vonatkozó előfizetői szerződés jelen ÁSZF szerint ráutaló magatartással is létrejöhet, és az Előfizető a szolgáltatást külön nyilatkozattétel nélkül igénybe veszi. (20) A fenti (16) bekezdésen kívüli esetekben, az Előfizető nyilatkozattételének elmulasztása és/vagy a szolgáltatás igénybevétele – mint ráutaló magatartás - a szerződés-módosítás elfogadásának minősül. (21) A Szolgáltató az Előfizető kérésére csak az ÁSZF-ben foglaltak szerint módosíthatja az Egyedi előfizetői szerződést, ha az Előfizető személyében jogutódlás következtében változás következik be (átírás).

  • A besorolásra vonatkozó szabályok (1) A rendszerbe újonnan belépő üzemben tartó szerződése A00 osztályba kerül, kivéve a hozott kárelőzményi igazolás figyelembevételével létrejött szerződést. (2) Egy adott biztosítási időszakon belül a szerződés besorolása – a (4) és (5) bekezdésben, az 5. § (3)-(5) bekezdésben, továbbá a 7. § (3) bekezdésében meghatározott esetkörök kivételével – nem változik. (3) A besorolás a következő biztosítási időszakban egy osztályt emelkedik, ha a szer- ződéssel érintett gépjármű az új biztosítási időszakot közvetlenül megelőző biz- tosítási időszak és az új biztosítási időszak kezdő napjai közötti időtartam során legalább 270 napig biztosítási fedezettel rendelkezett és ebben az időtartamban az üzemben tartónak az érintett gépjármű vonatkozásában – a károkozás idő- pontjától függetlenül – kártérítési kötelezettsége (az első kárkifizetés vagy a biz- tosítóval szemben hozott jogerős ítélet dátuma) nem vált ismertté. (4) A biztosító az üzemben tartó által az adott szerződés vonatkozásában meg- szerzett besorolást a szerződés megszűnését követő 2 éven belül figyelembe veszi – ugyanazon gépjármű-kategóriába tartozó gépjárműre – az új szerző- dés besorolásánál. Díjnemfizetés miatti szerződés megszűnés esetén a beso- rolás másik gépjárműre kötött szerződésre nem vihető át. (5) Ha az üzemben tartó egy adott gépjárműre már rendelkezik szerződéssel, és annak hatálya alatt másik, azonos gépjármű-kategóriába tartozó gépjár- műre is szerződést köt, az új szerződést A00 osztályba kell sorolni. Ha a ked- vezőbb besorolású gépjármű szerződése érdekmúlás miatt megszűnik, akkor a megszűnt szerződésen megszerzett besorolás a megszűnést követő nap- tól 2 éven belül az adott üzemben tartó másik szerződésére – a biztosítási időszakon belül is – érvényesíthető a kedvezőbb besorolású gépjármű előző besorolása által érintett biztosítási időszak kezdő napja és az érvényesítés időpontja közötti időtartam során ismertté vált biztosítói kártérítési kötelezett- ségek számának figyelembe vételével. (1) A biztosító az üzemben tartó nyilatkozata alapján állapítja meg a szerződés előzetes besorolását, ennek hiányában a szerződést előzetesen az A00 osz- tályba sorolja. (2) A biztosító köteles a biztosítási időszak kezdetét követő 15. és 30. nap közötti időtartamon belül a Kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII. törvényben meghatározott kártörténeti nyilvántartásból (a továbbiakban: kárnyilvántartás) lekérdezni a szerződés bonus-malus besorolásához szüksé- ges adatokat. A biztosító a kárnyilvántartásban az üzemben tartó által közölt hatósági jelzés és az előző biztosítást igazoló okirat száma vagy a kártör- téneti rendszer azonosító szám alapján végzi a beazonosítást, a besorolást a közvetlenül megelőző biztosítási időszak kárnyilvántartásban meglévő ada- tai (kockázatviselés időtartama, kártörténeti adatok) alapján állapítja meg. (3) A biztosító a biztosítási időszak kezdetét követő 45 napon belül megálla- pítja a szerződés végleges besorolását a biztosítási időszak kezdetére visz- szamenő hatállyal, egyidejűleg a kárnyilvántartásba bejegyzi a bonus-malus besorolást és a besorolás szerinti díjról értesítést küld az üzemben tartónak, amennyiben az az üzemben tartó nyilatkozata szerinti besorolástól eltér. (4) Ha az üzemben tartó közlése alapján a szerződés besorolásához szüksé- ges adatok a biztosítási időszak kezdetét követő 30. napig a kárnyilvántar- tásban nem beazonosíthatók, erről a tényről a biztosító az üzemben tartónak 15 napon belül értesítést küld. Ha a biztosítási időszak kezdetét követő 60. nap elteltével az adatok a kárnyilvántartásban továbbra sem beazonosítha- tók, akkor a biztosító 15 napon belül A00 osztályban állapítja meg a szerző- dés végleges besorolását a biztosítási időszak kezdetére visszamenő hatály- lyal, és a besorolás szerinti díjról értesítést küld az üzemben tartónak. (5) Ha a biztosító tudomást szerez arról, hogy az üzemben tartó a kedvezőbb besorolás érdekében akár a gépjármű beazonosítására, akár a szerződés besorolására vonatkozóan valótlan adatokat közöl, melynek következtében a kárnyilvántartásban történő beazonosítás lehetetlenné válik, a biztosító a szerződést M04 osztályba sorolja. 5/A. § Ha az 5. § (4) bekezdésében foglaltak szerint - a kárnyilvántartásban vagy a kap- csolódó nyilvántartásban szereplő, és a valós adatokat tartalmazó szerződésben szereplő adatok eltérése miatt - valamely biztosító A00 osztályban állapította meg a szerződés végleges besorolását, és a kárnyilvántartási rendszerben a szerződés beazonosításához és besorolásához szükséges adatok később rendelkezésre áll- nak, az adatok helyesbítése időpontjával érintett biztosítási időszak biztosítója köteles a kárnyilvántartásban meglévő adatok alapján a szerződés végleges beso- rolását az adott biztosítási időszak kezdetére visszamenő hatállyal megállapítani. (1) A biztosító köteles a hozott kárelőzményi igazolást a besorolásra vonatkozó szabályok szerint figyelembe venni, amennyiben az igazolás tartalmazza az adott biztosítónál nyilvántartott időszakot, a kármentességet, vagy azt a tényt, hogy az üzemben tartó a szerződés hatálya alatt hány, a biztosító által elismert vagy vele szemben jogerősen megítélt kárt okozott. (2) A biztosító a besorolásnál kizárólag az utolsó, időben egybefüggő időtartamra vonatkozó igazolást vagy igazolásokat veheti figyelembe. (1) Az üzemben tartó jogosult arra, hogy a biztosítónak a kártérítés kifizetés teljes összegéről szóló írásbeli értesítését követő 45 napon belül a kártérítés teljes összegét a biztosítónak megfizesse. (2) Ha az üzemben tartó a kártérítés teljes összegét a biztosítónak megfizette, azt a besorolást illetően úgy kell figyelembe venni, mintha a biztosító részéről kár- térítési kötelezettség nem keletkezett volna. (3) Amennyiben a besorolásnál a későbbiekben megfizetett kártérítési összeg alapját képező kártérítési kötelezettség már figyelembe vételre került, az üzem- ben tartó jogosult a (2) bekezdésnek megfelelő besorolás érvényesítésére. (4) Kármegosztás esetén az adott biztosítási szerződés alapján történt kártérítés kifizetést kell figyelembe venni. (1) A biztosító – az igénylő erre irányuló meghatalmazása esetén – megkeresi a kár- nyilvántartó szervet a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII. törvény 51. § (10) bekezdésében meghatározott igazolás kiadása érdekében. (2) Ha az (1) bekezdés szerinti igazoláshoz szükséges adatok a biztosító ren- delkezésére állnak, az igazolást a kárnyilvántartó szerv megkeresése nélkül a biztosító is kiadhatja.

  • Az előfizető jogszabályban meghatározott nyilatkozatai megadásának, a nyilatkozatok módosításának, visszavonásának feltételei 12.1. Azon üzleti Előfizető esetében, amely végfelhasználónak minősülő mikrovállalkozás vagy kisvállalkozás vagy közhasznú szervezet, a Szolgáltató eltérhet az Eht. 127. § (1a), (4b), (4c) és (4g) bekezdésének, 128. § (5) bekezdésének, 129. § (1a)-(1c) bekezdésének, 134. § (14b) bekezdésének, valamint az 5. § (1)-(7) bekezdésének, 12. §-ának, 26. § (11) bekezdésének rendelkezéseitől, ha azon üzleti Előfizető, amely végfelhasználónak minősülő mikrovállalkozás vagy kisvállalkozás vagy közhasznú szervezet, legkésőbb az előfizetői szerződés megkötésekor kifejezetten hozzájárult ahhoz, hogy a Szolgáltató e rendelkezésektől részben vagy egészben eltérjen. Az Előfizető a jelen pont szerinti nyilatkozatát írásban jogosult módosítani és a Szolgáltató a módosítást a nyilvántartásaiban legfeljebb 8 napon belül átvezeti. 12.2. A természetes személy Előfizetőnek vagy a 12.1. pont szerinti végfelhasználónak minősülő mikrovállalkozásnak vagy kisvállalkozásnak vagy közhasznú szervezetnek a szerződéskötéskor kell nyilatkoznia arról, hogy az előfizetői szolgáltatást egyéni előfizetőként vagy nem egyéni (üzleti) előfizetőként kívánja igénybe venni. Amennyiben az Igénylő olyan szolgáltatáscsomagot kíván igénybe venni üzleti Előfizetőként, mely vonatkozásában a Szolgáltató nem jogosult üzleti előfizetők felé történő értékesítésre, úgy a szerződés nem jön létre, vagy az Előfizető által egyidejűleg módosított szolgáltatáscsomag iránti igényre vonatkozó módosított tartalommal jön létre. Az előfizetői minőség módosítására egyebekben a 10.2.4.1. pont szabályai az irányadók. 12.3. Az Előfizető jogosult a szerződés megkötésekor vagy azt követően nyilatkozni az elektronikus értesítés (elektronikus dokumentumban vagy az elektronikus levélben foglalt értesítés) elfogadásáról. Az Előfizető az elektronikus értesítés elfogadására vonatkozó nyilatkozatát a 10.2.4.1. pontban foglaltak szerint jogosult módosítani. 12.4. Az Előfizető jogosult a szerződés megkötésekor vagy azt követően nyilatkozni arról, hogy adatai közvetlen üzletszerzés, tájékoztatás, közvélemény- vagy piackutatás, valamint a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény (a továbbiakban: Grt.) 6. §-ának hatálya alá nem tartozó közvetlen üzletszerzés, illetve egyéb, a Grt. szerinti reklámnak nem minősülő tájékoztatás céljából felhasználásra kerüljenek. Az Előfizető a jelen pont szerinti nyilatkozatát írásban jogosult módosítani és a Szolgáltató a módosítást a nyilvántartásaiban legfeljebb 8 napon belül átvezeti.

  • Általános szabályok A szolgáltatás szünetelésére vagy szüneteltetésére sor kerülhet mind az Előfizető, mind a Szolgáltató érdekkörében felmerült okból, Előfizetői vagy Szolgáltatói kezdeményezésre, valamint a Felek érdekkörén kívül eső Vis Maior következtében, illetve a jelen ÁSZF-ben vagy jogszabályban meghatározott események bekövetkezése esetén. Amennyiben az Előfizető az Alap szolgáltatás mellett Prémium szolgáltatásra vonatkozóan külön Előfizetői Szerződéssel is rendelkezik, úgy az Alap és Prémium Szolgáltatások önállóan nem, kizárólag együtt szüneteltethetők.