A támogatás felhasználása mintaszakaszok

A támogatás felhasználása. 12. A Kedvezményezett a támogatott tevékenység megvalósításába közreműködőket nem vonhat be. Nem minősül közreműködőnek, akitől a Kedvezményezett a tá- mogatott tevékenység megvalósítása során szolgáltatást vagy árut vásárol. A köz- reműködő által megvalósítandó tevékenységekről a támogatási igényben nyilat- kozni kell. A közreműködő tevékenységéért, magatartásáért a Kedvezményezett úgy felel, mintha maga járt volna el. 13. A Kedvezményezett a honlapja nyitóoldalán (a támogatási szerződés mindkét fél általi aláírását vagy támogatói okirat kibocsátását követő 30. naptól, legalább 1 évig), a támogatott program kivitelezése során a média megjelenéseknél, rendez- vényeken, kiadványokon, az ezekkel kapcsolatos reklám- és PR anyagokon köteles a Támogató teljes nevének, hivatalos grafikai logójának, valamint a támogatás té- nyének feltüntetésére. A Kedvezményezett köteles a támogatott rendezvénnyel, eseménnyel kapcsolatos médiaeseményekről (pl.: sajtótájékoztató) a Támogatót tájékoztatni, továbbá ezen rendezvények tervezésénél és lebonyolításánál – amennyiben a Támogató ezt igényli – a Támogató sajtó- és PR szakembereivel együttműködni. 14. Amennyiben az önkormányzati költségvetési támogatás feltételeként előírás, hogy a Kedvezményezettnek meghatározott nagyságrendű önrésszel kell rendelkeznie, önerőnek minősül a saját forrás és az egyéb forrás is. 15. Ha a támogatott tevékenység beruházás, a beruházással létrehozott vagyon – ha az a Kedvezményezett tulajdonába vagy vagyonkezelésébe kerül – támogatási szerződésben meghatározott időpontig csak a Támogató előzetes jóváhagyásával és a foglalkoztatási, a szolgáltatási és az egyéb kötelezettségek átvállalásával, át- ruházásával idegeníthető el, adható bérbe vagy más használatába, illetve terhelhe- tő meg.
A támogatás felhasználása. 7.1 Támogatott köteles a támogatás összegét egyéb pénzeszközeitől elkülönítetten kezelni, és nyilvántartani, arra is figyelemmel, hogy a támogatás felhasználásának mértékéről Támogató megkeresésére naprakész információkkal tudjon szolgálni. 7.2 Támogatott vállalja, hogy a kapott támogatással legkésőbb 2017. november 30-ig elszámol (Támogatási szerződés 3. számú melléklete).
A támogatás felhasználása. 2.1. A Támogatott a támogatás összegét az 1.2. pontban meghatározott céltól eltérően nem használhatja fel. 2.2. A támogatás a mindenkori hatályos a közbeszerzésekről szóló törvény szabályai szerint használható fel. 2.3. A Támogató jogosult a támogatás rendeltetésszerű felhasználását év közben a Támogatottnál ellenőrizni, az ellenőrzéshez szükséges adatokat, bizonylatokat bekérni, valamint helyszíni ellenőrzést tartani. 2.4. Támogatási időszak: 2023. június 17. – 2023. augusztus 31. 2.5. A Támogatott köteles a jelen megállapodás 3. sz. mellékletét képező „A közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény szerinti összeférhetetlenség, illetve érintettség fennállásáról vagy hiányáról” szóló nyilatkozatot az aláírással egyidejűleg a Támogató részére benyújtani.
A támogatás felhasználása. 3.1. A Kedvezményezett a támogatás felhasználása során a Civil. tv. (Civil tv. hatálya alá tartozó Kedvezményezettek esetén), az Áht., az Ávr., a fejezeti kezelésű előirányzatok és központi kezelésű előirányzatok kezeléséről és felhasználásáról szóló 58/2015. (XII. 30.) EMMI rendelet, az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet, valamint a számviteli, adóügyi és társadalombiztosítási jogszabályok előírásainak megfelelően köteles eljárni. 3.2. A Kedvezményezett a támogatott tevékenység megvalósításába a Támogató előzetes engedélye esetén vonhat be közreműködőt. Nem minősül közreműködőnek, akitől a Kedvezményezett a támogatott tevékenység megvalósítása során szolgáltatást rendel meg vagy árut vásárol. 3.3. A Kedvezményezett a támogatott program kivitelezése során a média megjelenéseknél, rendezvényeken, kiadványokon, az ezekkel kapcsolatos reklám- és PR anyagokon köteles a Támogató teljes nevének, hivatalos grafikai logójának (xxxxx://xxxx.xxx.xx/xxxxxxxx-xxxxxx/), valamint a támogatás tényének feltüntetésére. A Kedvezményezett köteles a támogatott rendezvénnyel, eseménnyel kapcsolatos médiaeseményekről (pl.: sajtótájékoztató) a Támogatót tájékoztatni, továbbá ezen rendezvények tervezésénél és lebonyolításánál – amennyiben a Támogató ezt igényli – a Támogató sajtó- és PR szakembereivel együttműködni. 3.4. Amennyiben a költségvetési támogatás feltételeként előírás, hogy a Kedvezményezettnek meghatározott nagyságrendű önrésszel kell rendelkeznie, önrésznek minősül a saját forrás és az egyéb forrás is. Az EU Önerő Alapból és a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) alapján ajánlatkérőnek minősülő szervezetnek a részben európai uniós forrásból finanszírozott projektek megvalósításához nyújtott önerő támogatást kivéve, egyéb forrásnak és nem saját forrásnak tekinthető az államháztartás központi alrendszeréből kapott más költségvetési támogatás. 3.5. Ha a támogatott tevékenység beruházás, a Kedvezményezett a beruházással létrehozott vagyont - ha az a Kedvezményezett tulajdonába vagy vagyonkezelésébe kerül – az elszámolás benyújtására nyitva álló határidőtől számított 5 évig a támogatás céljának megfelelően köteles használni, és azt az elszámolás benyújtására rögzített határidőtől számított 5 éven belül csak a Támogató előzetes jóváhagyásával és a foglalkoztatási, a szolgáltatási és az egyéb kötelezettségek át...
A támogatás felhasználása. 4.1. A támogatási időszak a Pályázati Kiírás szerint: 2015. szeptember 1. – 2016. június 30. közötti időszak (a továbbiakban: támogatási időszak). 4.2. A Kedvezményezett tudomásul veszi, hogy szakmai feladatát a támogatási időszakon belül köteles megvalósítani. 4.3. A Kedvezményezett a támogatás összegét az UTR-15-USZ alprogram esetében az ösztöndíjak kifizetésére használja fel. 4.4. A Kedvezményezett a támogatott tevékenységének megvalósítása során a költségvetésből nyújtott támogatás terhére a százezer forint értékhatárt meghaladó értékű, áru beszerzésére vagy szolgáltatás megrendelésére irányuló szerződést kizárólag írásban köthet. Írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Az írásbeli alak megsértése a szerződés érvényességét nem érinti, azonban a kifizetés a támogatott tevékenység költségei között nem vehető figyelembe. 4.5. A Kedvezményezett tudomásul veszi, hogy állami fenntartónak nem minősülő, az államháztartáson kívüli természetes személynek, jogi személynek és jogi személyiséggel nem rendelkező más Kedvezményezettnek folyósításra kerülő költségvetési támogatásból a költségvetési támogatásban részesülő természetes személyt, jogi személyt, jogi személyiség nélküli más Kedvezményezettet terhelő köztartozás összegét az állami adóhatóság adatszolgáltatása alapján a Magyar Államkincstár visszatartja, és az állami adóhatóság megfelelő bevételi számláján jóváírja. A Kedvezményezettet a köztartozással csökkentett összeg illeti meg, a visszatartott költségvetési támogatásnak megfelelő összegű köztartozás az átutalással megfizetettnek minősül. 4.6. A Kedvezményezettnek a Támogatási Szerződésben foglalt beszámolási kötelezettsége a teljes megítélt összeg vonatkozásában fennáll, így az a visszatartott költségvetési támogatásnak megfelelő összegű köztartozásra is kiterjed.
A támogatás felhasználása. A Támogatott a kapott támogatást kizárólag a pályázaton nyertes iskola jelen szerződéshez mellékletként csatolt és annak elválaszthatatlan részét képező pályázati anyagban megjelölt fejlesztésre jogosult és köteles fordítani (a továbbiakban: beruházás).
A támogatás felhasználása. 4.1. Kedvezményezett a támogatás felhasználása során a Támogató, Lebonyolító kikötéseinek, valamint a számviteli, adóügyi és társadalombiztosítási jogszabályok előírásainak megfelelően köteles eljárni. 4.2. A Kedvezményezett a támogatás összegét az Okirat 5.1. pontjában meghatározott támogatási időszakot terhelő, a támogatott tevékenység megvalósításával összefüggésben felmerült és igazoltan e célra fordított, az EPER-ben elfogadott költségtervben feltüntetett költségek kiegyenlítésére használhatja fel. A támogatás elszámolása során csak a támogatási időszakot terhelő számlák számolhatók el. 4.3. A Kedvezményezett a támogatott tevékenység megvalósításába közreműködőt kizárólag a Támogató előzetes engedélye esetén vonhat be. Nem minősül közreműködőnek, akitől a Kedvezményezett a támogatott tevékenység megvalósítása során szolgáltatást vagy árut vásárol. 4.4. A Kedvezményezett a támogatott tevékenységének megvalósítása során a költségvetésből nyújtott támogatás terhére a 200.000 forint értékhatárt meghaladó értékű áru beszerzésére vagy szolgáltatás megrendelésére irányuló szerződést kizárólag írásban köthet. Írásban kötött szerződésnek minősül az elküldött és visszaigazolt megrendelés is. Az írásbeli alak megsértése a szerződés érvényességét nem érinti, azonban a kifizetés a támogatott tevékenység költségei között nem vehető figyelembe. 4.5. A támogatással megvásárolt eszközöket Kedvezményezett a pénzügyi elszámolás és a szakmai beszámoló benyújtásától számított 5 éven belül kizárólag a Lebonyolító előzetes jóváhagyásával idegenítheti el, adhatja bérbe vagy terhelheti meg. 4.6. A költségvetési támogatás felhasználását – ha ennek a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) szerinti feltételei fennállnak – közbeszerzés alkalmazásához kell kötni.
A támogatás felhasználása. A Támogatott a kapott támogatást a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége, mint jóváhagyást végző szervezet által kiállított Támogatási Igazoláson feltüntetett jogcímen, a sportfejlesztési programjában rögzített célok elérése érdekében használhatja fel.
A támogatás felhasználása. 8.1.1. A Színház a jelen Megállapodás 7. pontja szerinti támogatást az Emtv-ben meghatározott módon előadó-művészeti tevékenységére, valamint működési kiadásaira fordíthatja (személyi juttatások, munkaadókat terhelő járulékok, egyéb működési kiadások). 8.1.2. A Társaság a támogatást az Emtv., továbbá az előadó-művészeti szervezetek beszámolójának formai és tartalmi követelményeiről, a benyújtásával és elfogadásával kapcsolatos részletes szabályokról, továbbá az elszámolható költségekről szóló mindenkor hatályos miniszteri rendeletben foglaltak szerint használhatja fel.
A támogatás felhasználása. 4.1. A Felek rögzítik, hogy a Portál üzemeltetője a Támogatott, annak működéséért teljes felelősséggel tartozik.