A tanulószerződés mintaszakaszok

A tanulószerződés. Tanulószerződés a tanulóval – az Szt.-ben foglalt kivétellel – az adott képzés első szakképzési évfolyamának kezdetétől kezdődő hatállyal, a harmadik és további szakképesítésnek nem minősülő szakképesítésre történő felkészítés céljából vagy a szakgimnázium tizenegyedik vagy tizenkettedik évfolyamának kezdetétől kez- dődő hatállyal a szakgimnázium szakképzési évfolyamán megszerezhető szakké- pesítésre irányuló, a szakképzési kerettantervben meghatározott – tanévenként átlagosan legalább kétszázötven órát meghaladó idejű – gyakorlat teljesítése céljából folyó, költségvetési támogatásban részesíthető képzésre köthető. A ta- nulószerződéseket a területi kamara tartja nyilván. A megkötött szerződés csak a kamarai ellenjegyzéssel válik érvényessé és a tanulószerződésben megjelölt naptól hatályos.

Related to A tanulószerződés

  • Beszerzés más ajánlatkérők nevében Az ajánlatkérő más ajánlatkérők nevében végzi a beszerzést: nem (Igen válasz esetén, ezekre az ajánlatkérőkre vonatkozóan további információkat az A. mellékletben adhat meg.)

  • Szerződés módosítása A szerződés egyes pontjai felülvizsgálatra kerülhetnek és kölcsönös megegyezéssel, kizárólag írásban módosíthatók.

  • Szerzői jogok A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény (továbbiakban: Szjt.) 1. § (1) bekezdése értelmében a weboldal szerzői műnek minősül, így annak minden része szerzői jogi védelem alatt áll. Az Szjt. 16. § (1) bekezdése alapján tilos a weboldalon található grafikai és szoftveres megoldások, számítógépi programalkotások engedély nélküli felhasználása, illetve bármely olyan alkalmazás használata, amellyel a weboldal, vagy annak bármely része módosítható. A weboldalról és annak adatbázisából bármilyen anyagot átvenni a jogtulajdonos írásos hozzájárulása esetén is csak a weboldalra való hivatkozással, forrás feltüntetésével lehet.

  • Szerződésszegés 1. Szerződő felek a Vállalkozó nem teljesítése, késedelmes teljesítése, illetve hibás teljesítése esetére kötbérfizetésben állapodnak meg. A kötbér alapja a szerződésszegéssel érintett nettó szerződési érték (vállalkozói díj). A kötbérről kiállított számviteli bizonylat a terhelőlevél.

  • Támogatási szerződés A támogatási szerződéshez elengedhetetlen a fogadó nyilatkozat elektronikus bemutatása e-mailben, az excel adatlap, az online nyelvi teszt, valamint a baleset és felelősség biztosítás megléte. Amint mindezeket benyújtotta, koordinátora elkészíti támogatási szerződését és kiküldi Xxxxx e-mailben, melyet legyen szíves elolvasni, átnézni, az adatokat ellenőrizni. Bármilyen ezzel kapcsolatos javítás szükségét időben jelezni szíveskedjen! Az Ön által kinyomtatott, összetűzött, kék tollal keltezett, aláírt szerződés 3 eredeti példányát a koordinátorának kell majd eljuttatnia kiutazása előtt legkésőbb 2 héttel. Mivel szerződést visszamenőlegesen hatályba léptetni nem lehet, a szerződésnek legkésőbb a mobilitás kezdőnapján aláírásra kell kerülnie Ön és az egyetem képviselői által is. Vegye figyelembe, hogy utóbbi akár egy-két hétbe is telhet, ezért a fenti teendőket kiutazása előtt legkésőbb 30 nappal kezdje el intézni.

  • A közbeszerzési dokumentációban megadott kiválasztási szempontok A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid ismertetése: Igazolási mód: AT (közös AT-k) az alábbiak szerint kötelesek igazolni alkalmasságukat: A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) bek. alapján az AT-nek a Kbt. Második Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban ajánlatának benyújtásakor a II. Fejezetnek megfelelően, az ESPD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az AK által meghatározott alkalmassági követelményeknek (az ESPD IV. rész: Kiválasztási szempontok, Az összes kiválasztási szempont általános jelzése (alfa) pontjában (Igen/Nem) történő feltüntetésével). Az alkalmasság igazolása során a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 24. § (1) bek.-ben, 28. § (5) bek.-ben, valamint a Kbt. 65. § (6) és (11) bek.-ben foglaltak is megfelelően alkalmazandóak. AT-k a Kbt. 65. §-ának (7), (9) és (12) bek. szerint támaszkodhatnak más szervezet vagy személy kapacitására, és a hivatkozott szakaszokban foglaltak szerint kötelesek igazolni az erőforrások rendelkezésre állását. Amennyiben AT – átalakulásra hivatkozással – jogelődje bármely adatát fel kívánja használni, az ajánlatához csatolnia kell a jogutódlás tényét bizonyító/igazoló okiratokat (cégiratokat) egyszerű másolatban, különös tekintettel a szétválási okiratokban foglaltakra. Az előírt alkalmassági követelménynek a közös AT-k együttesen is megfelelhetnek, illetve azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, elegendő, ha közülük egy felel meg. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (2) bek. alapján az AK által a Kbt. 69. § (4)–(8) bek. alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet IV. Fejezetének megfelelően kell igazolnia, hogy megfelel az AK által meghatározott alkalmassági követelményeknek, az alábbiak szerint:

  • Szolgáltatásra jogosultak köre A biztosító szolgáltatására a biztosított jogosult. Ha a biztosított ingatlannak több tulajdonosa van, az egyes tulajdo- nosok a tulajdoni hányaduk arányában jogosultak az Épület vagyoncsoportba tartozó vagyontárgyak káraival kapcso- latos szolgáltatásra.

  • A szerződés típusa Építési beruházás Árubeszerzés x Szolgáltatásmegrendelés

  • A szerződés módosítása 13.1. A felek a szerződés tartalmát közös megegyezéssel bármikor módosíthatják.

  • szerződés A Szerződés elválaszthatatlan részét képezik a következő dokumentumok: