A tervszerződés és a tervezés mintaszakaszok

A tervszerződés és a tervezés. A II. Világháborút követően csakúgy, mint Európa más országaiban központi irányításra, nemzeti szinten megfogalmazott tervekre volt szükség a háború okozta károk minél gyorsabb felszámolása érdekében. A központi igazgatás szintjén került sor a döntéshozatalra, az állam irányította, határozta meg a célokat, illetve biztosította a megvalósítás eszközeit. A központilag irányított politika azonban az idő múlásával egyre kevésbé felelt meg az új kor elvárásainak. A centralizált irányítás nem vette figyelembe az egyes területek eltérő érdekeit, rendelkezésre álló erőforrásait, és azokat kizárólag egyoldalú érdekek alapján hasznosította. A regionális politika végrehajtása az állam dekoncentrált szervein keresztül valósult meg, ám ezek a hivatalok nem hangolták össze megfelelő mértékben programjaikat sem egymással, sem az érintett területekkel (Xxxxxxx Xx. 1998). Az állam fokozatos visszavonulását a területfejlesztési programozás területén, számos tényező halaszthatatlanná tette. Európaszerte egyre elfogadottabbá vált, hogy cselekvésre, végrehajtásra a régió a legmegfelelőbb keret, éppen ezért az Európai Unióban a régiók egyre jelentősebb pénzügyi források kedvezményezettjei lettek. Az Európai Területfejlesztési Perspektíva, az Unió meghatározó területpolitikai dokumentuma rögzíti, hogy a területfejlesztési tervek készítése során a helyi és regionális „feltételekből, jellemzőkből és kívánalmakból” kell kiindulni (ETP, 1999). Ezeknek a kérdéseknek a kezelése azonban nem oldható meg a központi irányítás szintjén. Elengedhetetlenné vált a megfelelő szintű helyismeret, hogy valóban az állampolgárok által elvárt, a helyi közösség érdekeit legjobban szolgáló diverzifikált fejlődési stratégiák készüljenek. A speciális területi problémák megoldására azonban egyre kevésbé voltak képesek a hagyományos ágazati politikai intézkedések. Az egyszerre több területet is érintő, összetett fejlesztési tendenciák átfogó, integrált stratégiákat követeltek. A mára kialakult rendszer további jellemzője, hogy új szereplők jelentek meg a területfejlesztési programozásban. Az egyszereplős, állami dominanciájú rendszer helyébe olyan struktúra lépett, ahol elengedhetetlen a társadalom, illetve a gazdasági- és nonprofit szervezetek bevonása a területi tervezésbe. Az Európai Kormányzásról készült Fehér Könyvben, és az Európai Területfejlesztési Perspektívában is, a Bizottság kiemeli annak fontosságát, hogy ezek között a szereplők között megfelelő partnerségi kapcsolat alakuljon ki: „együttműkö...

Related to A tervszerződés és a tervezés

  • A szolgáltatás igénybevehetőségének földrajzi területe A szolgáltatási terület Magyarország területe, azonban a kábeltelevízió, IPTV, telefon és internet szolgáltatások esetén a szolgáltatás kizárólag a hírközlési hatóság nyilvántartása szerinti használatba vételi vagy fennmaradási engedéllyel rendelkező hálózatán érhető el. A szolgáltatási terület felsorolását jelen ÁSZF I, J., K és F. Melléklete tartalmazza.

  • Milyen esetben minősül a termék hibásnak? A termék akkor hibás, ha az nem felel meg a forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek vagy pedig, ha nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal.

  • A teljesítés helye Szállító a Szerződés tárgyát képező Termékeket a jelen Szerződés 2. számú mellékletében meghatározott teljesítési helyekre saját vagy megbízottja fuvareszközén köteles leszállítani az adott Lehívásban foglaltak szerint.

  • A BIZTOSÍTÓ MENTESÜLÉSE A SZOLGÁLTATÁS TELJESÍTÉSE ALÓL 5.1 A Biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, ha bizonyítja, hogy a biztosítási eseményt jogellenesen, szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartással:

  • Milyen esetben élhet Ön a termékszavatossági jogával? Ingó dolog (termék) hibája esetén Ön – választása szerint – a kellékszavatossági igényt vagy termékszavatossági igényt érvényesíthet.

  • A tudakozó szolgáltatás igénybevétele Az ÁSZF tárgyát képező szolgáltatás vonatkozásában nem értelmezhető.

  • A teljesítéshez szükséges dokumentumok 70. A biztosítási szolgáltatások igénybevételéhez a szolgálta- tásra jogosultnak az alábbi iratokat kell bemutatnia, illet- ve átadnia:

  • A biztosító mentesülése a szolgáltatás teljesítése alól, a kockázatviselésből kizárt események A biztosító jelen biztosítás esetében az általános feltételek VI. fejezetében meghatározottak szerinti esetekben mente- sül a baleseti égési sérülésre vonatkozó szolgáltatás telje- sítése alól, valamint az általános feltételek VII. fejezetében felsorolt esetekre nem terjed ki a biztosító kockázatviselése.

  • A szerződés teljesítése A Kereskedő köteles a magyar villamosenergia szabályozási zónában rendelkezésre bocsátani a Szerződésben rögzített villamosenergia mennyiséget, melyet a hálózati engedélyes a Felhasználóval kötött külön megállapodás alapján a Felhasználó csatlakozási pontjára szállít. Ezen tevékenységek együttes eredménye a villamosenergia- szolgáltatás a Felhasználó felhasználási helyein.

  • A Biztosító szolgáltatása nem terjed ki a) a gépjármûben keletkezett értékcsökkenésre,