A törvényi kötelezettségek teljesítéséről mintaszakaszok

A törvényi kötelezettségek teljesítéséről. Az MTV a médiatörvény műsorszerkezetre vonat- kozó előírásainak nagy részét teljesítette a vonatko- zó, 5. függelékként közölt részletes táblázat szerint. A törvényi előírásoknak való kvantitatív megfe- lelés elismerése mellett jelezzük a kvalitatív megfe- lelés problémáit. Az MTV Rt. közszolgálati kötele- zettségeit az eddigi beszámolók általában két terü- letre szűkítették le: • egyrészt az ORTT által készített, a politikai stb. kiegyensúlyozottságára vonatkozó statisztikákra; • másrészt a médiatörvényben „A közszolgálati műsorszolgáltatásra vonatkozó külön szabályok” műfajokra vonatkozó, s számszerűsíthető meny- nyiségi értékelésekre. E második esetben a statisztikai adatokat az MTV Rt. bocsátja a Közalapítvány rendelkezésére. A sta- tisztikai adatok azt mutatják, hogy a műfaji megha- tározások értelmezése még nyolc évvel a médiatör- vény megszületése után sem egyértelmű. (A filmal- kotás fogalmába pl. láthatóan minden külső helyszí- nen forgatott interjú, riportázs is belefér.) Vagy: amennyiben az értelmezés pontos, úgy a statisztikai mutatókkal leírt közszolgálati kötelezettség nem megfelelő, hiszen az MTV Rt. évek óta nem csupán teljesíti, hanem túl is teljesíti a közszolgálati kötele- zettségekre vonatkozó normatív mutatókat. A 8. § (1) bekezdésben foglalt kvótákat a hazai, nem saját gyártású műsorokkal kapcsolatban az MTV Rt. tájé- koztatása szerint 19% ponttal túlteljesíti. Ez annál meglepőbb, mert köztudott, hogy a külső gyártású művek általában drágábbak a belső gyártású mű- veknél. A 28. § (1) bekezdésének c) pontja filmal- kotások kvótáját írja elő. Miközben köztudott, hogy pénz hiányában sem általában vett filmalkotások, sem televíziós gyermek-filmalkotások sem szület- nek az MTV Rt. finanszírozásában, a statisztikai számok ezt elfedik. A Magyar Televízió Rt. a pénz- telenség s az esetenkénti koncepciótlanság, vezetői tévedések következtében gyakorlatilag lemondott a filmalkotások, a gyermekfilmalkotások készítéséről, készíttetéséről, vásárlásáról is. E kategóriákba bele- értjük a tv-játékfilmeket, a gyermektévéfilmeket, a dokumentum filmeket, az ismeretterjesztő doku- mentumfilmeket, az animációs filmeket is. A nem- zeti közszolgálati televíziónak pedig kötelessége lenne éltetnie a televíziós művészet műfajait is, ép- pen a közszolgálatiság hatékonyságának érdekében. Láthatóan koncepcionális tévedésről van szó, mivel az MTV Rt. az EBU gyakorlatával is ellentétes döntésével a műsoridő felosztásának statisztikai szempontjai közül kihagyja a gy...

Related to A törvényi kötelezettségek teljesítéséről

  • A Szolgáltató kötelezettségei A Szolgáltató köteles gondoskodni az általa kezelt előfizetői adatok biztonságáról és az adatkezelési műveleteket úgy megszervezni, hogy a GDPR és az adatkezelésre vonatkozó más szabályok alkalmazása során biztosítsa az érintettek magánszférájának védelmét. A Szolgáltató alkalmazottai, alvállalkozói és megbízottjai – jogszabály kötelezően alkalmazandó eltérő rendelkezése hiányában – a Szolgáltatóval azonos adatvédelmi és titoktartási kötelezettség teljesítésére kötelesek. A Szolgáltató – szükség szerint más szolgáltatókkal közösen – megfelelő műszaki és szervezési intézkedésekkel gondoskodni köteles a továbbított közlés és a közléshez kapcsolódó forgalmi adatok jogosulatlan lehallgatásának, tárolásának vagy megfigyelésének, valamint a közléshez és a közléshez kapcsolódó forgalmi adatokhoz történő jogosulatlan vagy véletlen hozzáférésnek a megakadályozásáról (közlés bizalmassága). A Szolgáltató csak úgy választhatja meg, és minden esetben úgy üzemeltetheti a Szolgáltatás nyújtása során alkalmazott elektronikus hírközlő eszközöket, hogy biztosítani tudja a közlés bizalmasságát. A Szolgáltató a továbbított közlések tartalmát csak olyan mértékben ismerheti meg és tárolhatja, amely a Szolgáltatás nyújtásához műszakilag elengedhetetlenül szükséges. Egy Előfizetőnek vagy felhasználónak elektronikus hírközlő végberendezésén csak az érintett felhasználó vagy Előfizető világos és teljes körű – az adatkezelés céljára is kiterjedő – tájékoztatását követő hozzájárulása vagy más megfelelő jogalap alapján lehet adatot tárolni, vagy az ott tárolt adathoz hozzáférni. A fentiekben meghatározott tevékenysége keretében a Szolgáltató köteles az alábbi szabályoknak megfelelni: Tükrözés: A hálózati kiszolgáló gép (a továbbiakban: szerver) a személyes adatok elvesztésének elkerülésére folyamatos tükrözéssel (biztonsági másolat készítésével és megőrzésével, az irányadó adatmegőrzési időkre is tekintettel) biztosítható egy tőle fizikailag különböző adathordozón.

  • A jognyilatkozatok (bejelentések, értesítések) alaki követelményei és hatályosságának feltételei XI.1. A biztosítási szerzôdés alanyai szerzôdéses nyilatkozataikat az alábbiakban meghatározott módon és formában tehetik meg, azok csak ilyen alakban érvényesek: – a biztosító címére megküldött és aláírt postai levél, – a biztosító által megjelölt és közzétett faxszámra elküldött és aláírással ellátott faxküldemény, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött szkennelt és aláírással ellátott okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött nyilatkozat, amennyiben a nyilatkozatot tevô ügyfél az elektronikus kommunikációhoz elôzetesen hozzájárulását adta, és a nyilatkozatot a hozzájárulás során közölt elektronikus levelezési címrôl továbbítja a biztosító felé, – a biztosító ügyfélszolgálatán személyesen vagy más által leadott, aláírt okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett telefonszámon megtett nyilatkozat, – a biztosító által mûködtetett internetes szerzôdéskötô és kárbejelentô rendszerben megtett és a biztosító által rögzített, archivált nyilatkozat formájában. A szerzôdô felek a biztosítási szerzôdés szerzôdô általi felmondásának vonatkozásában írásban megtett nyilatkozatnak tekintik a nyilatkozó személy részérôl aláírt azon nyilatkozatot is, melyet faxon, vagy elektronikus úton továbbított szkennelt okirat formájában a biztosító által megadott elérhetôségekre. A nyilatkozattételi lehetôséget a biztosító egyes szerzôdések és nyilatkozattípusok esetében fentiektôl eltérôen határozhatja meg, melyre vonatkozó rendelkezéseket a szerzôdésre vonatkozó általános, vagy különös szerzôdési feltételek, vagy a felek között külön e tárgyban létrejött megállapodás tartalmazza. XI.2. A Biztosító és a Europ Assistance a Biztosítottal illetve a Biztosított megbízásában eljáró személlyel történô kapcsolattartást magyar vagy angol nyelven vállalja. Vitás esetben a magyar nyelven tett nyilatkozatok az irányadóak. XI.3. A biztosító postai úton küldött küldeményeit az elküldést követô 5. munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni, ideértve azt az esetet is, ha a küldemény a címzett – biztosító által nyilvántartott – címérôl „ismeretlen helyre költözött” vagy ”nem kereste” jelzéssel érkezik vissza. Postai úton tértivevénnyel történô közlés esetében a biztosító által küldött küldeményt, – ha annak átvételét a címzett megtagadta, úgy az átvétel megtagadása napján, – ha a küldemény átvételét a címzett vagy annak képviselôje aláírásával elismerte, úgy az átvétel napján kell kézbesítettnek tekintetni. Az elektronikus úton küldött küldeményeket az elküldés napján kell kézbesítettnek tekinteni.

  • A SZERZŐDŐ/BIZTOSÍTOTT KÖTELEZETTSÉGEI 6.1. Kár esetén az alábbi kötelezettségeket kell betartani: 6.1.1. A biztosítási eseményt a felfedezéstől számított 2 munkanapon belül a biztosító- hoz be kell jelenteni. 6.1.2. A fedezet, a jogalap és az összegszerűség megállapításához szükséges felvilá- gosítást meg kell adni, és lehetővé kell tenni a bejelentés és a felvilágosítás tartalmá- nak ellenőrzését. 6.1.3. Lopással vagy rablással okozott kárt a szerződő vagy a gépjármű vezetője köteles haladéktalanul jelenteni a legközelebbi rendőri szervnél. 6.1.4. Az esettel összefüggő hatósági vagy bírósági eljárást a biztosító részére írásban be kell jelenteni. 6.1.5. Lopás esetén a szerződő/biztosított köteles a biztosítási ajánlatban megjelölt kul- csokat, elektronikus indítókártyákat és távirányítókat (beleértve a biztosítási ajánlat felvé- tele óta birtokába került kulcsokat, elektronikus indítókártyákat és távirányítókat is) a biz- tosítási esemény bejelentésekor a biztosítónak hiánytalanul átadni. 6.1.6. Ha az eltulajdonított gépjármű a biztosítási szolgáltatás teljesítését megelőzően vagy azt követően megkerült, ezt a körülményt a tulajdonos/biztosított köteles a tudo- másszerzéstől számított 2 munkanapon belül, a jármű átvételét megelőzően a biztosító- nak írásban bejelenteni, és a biztosító jogosult dönteni arról, hogy a gépjármű átvételé- nél jelen kíván-e lenni.

  • A Szolgáltató jogai és kötelezettségei 5.1. A Szolgáltató köteles a Szerződésben megadott szolgáltatások biztosítására éves 99,5%-os rendelkezésre állás mellett. A rendelkezésre állás számításába nem tartoznak bele az előre bejelentett karbantartások, a rendszerfejlesztés miatti üzemszünetek, valamint a Szolgáltató hibáján kívüli, rendkívüli estek (pl. tűzvész, földrengés, stb.) okozta üzemzavarok. 5.2. A Szolgáltató köteles a megrendelt szolgáltatásokat a megrendelés díjának kiegyenlítésétől számított 8 munkanapon belül biztosítani. Kivételt képeznek azok a kiegészítő, harmadik fél (alvállalkozó, szerződéses vagy konzorciumos) partner által nyújtott szolgáltatások, melyeket a Szolgáltató közvetít az Előfizető felé. Ezen szolgáltatások kezdete a harmadik fél hatáskörébe tartozik. A szolgáltató kapcsolattartásra megjelölt hivatalos e-mail címeire beérkezett, vagy postai úton beküldött módosítási kéréseket a Szolgáltató köteles 3 munkanapon belül feldolgozni, azokra érdemben reagálni. 5.3. A Szolgáltató díjmentesen technikai támogatást nyújt a megrendelt szolgáltatás igénybevételéhez. A Szolgáltató csak a szerverkörnyezet szakszerű üzemeltetése kapcsán felmerülő problémák esetére nyújt támogatást, a web-programozási, szakmai kérdéskörök nem a Szolgáltató illetőségébe tartoznak 5.4. A Szolgáltató jogosult az érvényes árlistában megadott díjakat az Előfizető felé kiszámlázni. A számlázás a tárgyidőszak elején történik, kivételt képeznek a használat mértékéhez kötött díjak, melyek a tárgyidőszak végén kerülnek kiszámlázásra. Az első számlát a Szolgáltató megrendeléskor állítja ki, melyet az Előfizető a Szerződés megkötésekor köteles teljesíteni. 5.5. A Szolgáltató jogosult egyoldalúan módosítani a szolgáltatásainak tartalmát és díját, valamint a jelen ÁSZF-et, erről azonban legalább 30 nappal a tervezett módosítás előtt tájékoztatni köteles az Előfizetőt honlapján. 5.6. Abban az esetben, ha a Szolgáltató üzembiztonsága - igazolhatóan - veszélybe kerül, a Szolgáltató jogosult azonnali hatállyal módosítani az Általános Szerződési Feltételeket, erről azonban köteles előzetesen írásos tájékoztatást (indoklást) nyújtani Előfizetőinek. 5.7. Az előre kifizetett szolgáltatásnak sem a tartalma, sem a díja nem módosítható, kivéve a kvóták változásából eredő tartalmi és díjváltozásokat, melyekre csak a fenti 30 napos bejelentési kötelezettség vonatkozik. 5.8. A Szolgáltató a tőle elvárható gondossággal óvja az Előfizető által a Szolgáltató szerverein elhelyezett adatokat, azonban nem vállal felelősséget az adatokért, sem az adatok elvesztéséből származó következményi károkért. 5.9. A Szolgáltató jogosult - előzetes értesítés mellett - ellenőrizni a szerverein tárolt személyes adatok eredetét. Amennyiben az Xxxxxxxxx nem tudja igazolni, hogy a Szolgáltató szerverein tárolt személyes adatokat (e-mail címeket, stb.) nem a hatályos törvények szerint kezeli, valamint megtagadja az adatok Szolgáltató általi ellenőrzését, ezen esetben a Szolgáltató jogosult az adatok lementését (átadását) követően törölni az ellenőrizetlen személyes adatokat, valamint jogosult azonnali hatállyal az adatokat használó szolgáltatást felmondani. 5.10. A Szolgáltató jogosult az Előfizető adatait nyilvántartásban szerepeltetni, azonban azokat harmadik félnek az Előfizető írásos jóváhagyása nélkül nem adhatja át. Kivételt képez a törvényi kötelezettség adatszolgáltatásra, valamint a számlatartozás esetén történő, adósságbehajtó társaság számára történő adatszolgáltatás. 5.11. A Szolgáltató fenntartja a jogot az előzetes értesítés nélküli, a kiszolgáló környezetet érintő módosításokra, amennyiben azt a kiszolgáló környezetet alkotó programok biztonsági hibája vagy a rendszert érintő, arra veszélyes biztonsági incidens megköveteli. 5.12. A szolgáltató maximum a neki fizetett díj erejéig vállal anyagi felelősséget. Kivételt képeznek ez alól az egyedi megállapodások. Adatokért, adatvesztés ellen csak külön megállapodás esetén vállal felelősséget.

  • Díjfizetési kötelezettség a szerződés megszűnése esetén 6.6.1. Ha a biztosítási esemény bekövetkezik és a szerződés megszűnik, a biztosító az egész biztosítási időszakra járó díj megfizetését követelheti. 6.6.2. A szerződés megszűnésének egyéb eseteiben a biztosító addig a napig járó díj megfizetését követelheti, amikor a kockázatviselése véget ért. Ha az időarányos díjnál több díjat fizettek be, a biztosító a díjtöbbletet visszatéríti.

  • A Felek jogai és kötelezettségei 2.1. A Megbízó és Megbízott között munkaerő közvetítési szolgáltatás vonatkozásában létrejött Egyedi Szerződés megbízási keretszerződésnek minősül. A megbízási keretszerződésen alapuló tényleges munkaerő közvetítési feladatokat a Megbízott a Megbízó által neki adott írásbeli felkérés (a továbbiakban: Felkérés) alapján végzi. A Felkérésben a Megbízó köteles megadni a betöltendő munkakör leírását és az ellátásáért járó hozzávetőleges éves bruttó munkabér összegét. Megbízó az Egyedi Szerződésben illetve az Általános Szerződéses Feltételekben meghatározott feltételek teljesülése esetén megbízási díjat köteles fizetni a Megbízott részére. 2.2. Megbízott a feladatai teljesítése érdekében az adott helyzetben általában elvárható gondossággal köteles eljárni, feladatait az elvárható legmagasabb szakmai színvonalon teljesíti. 2.3. A megbízás teljesítése során a Megbízott a részére a Megbízó által adott utasítások szerint a Ptk. 6: 273. § -ában foglaltak alapján köteles eljárni. Az utasítási jog gyakorlására az Egyedi Szerződésben a kapcsolattartásra kijelölt személyek jogosultak. 2.4. Megbízó vállalja, hogy az üzleti titkai kivételével a Megbízott részére a megbízás teljesítéséhez szükséges minden olyan tájékoztatást, adatot és iratot - a Megbízott által kért határidőben és módon - átad, melyekre Megbízott igényt tart ahhoz, hogy a Felkérés szerinti eszmei jelöltet képviselhesse. 2.5. Felek kötelesek az Egyedi Szerződés tárgyának teljesítése érdekében egymással szorosan együttműködni, a megbízás teljesítéséhez szükséges információkat egymásnak átadni és haladéktalanul tájékoztatni egymást minden olyan felmerülő problémáról, mely a teljesítést akadályozza, korlátozza vagy késlelteti. 2.6. Megbízott vállalja, hogy az Egyedi Szerződés hatálya alatt a Megbízó személyi állományát közvetlen állásajánlattal közvetlenül nem keresi meg és az általa elhelyezett munkavállalókat nem kontaktálja további munkalehetőséggel kapcsolatban.

  • A Biztosított kárenyhítési kötelezettségei A bekövetkezett poggyászkár felfedezése után a Biztosított köteles: (1) a lehetô legrövidebb idôn belül a bûncselekmény elkövetésének vagy a baleset bekövetkezésének tényét és körülményeit a bekövetkezés helye szerint illetékes külföldi rendôrségnél, vagy az esemény helye szerint illetékes egyéb hatóságnál (pl. tûz esetén tûzoltóságnál) bejelenteni, valamint – ha menetrendszerû jármûvön történt a biztosítási esemény (2) a feljelentésben minden lényeges adatot rögzíteni kell, így különösen az esemény részletes leírását (idôpont, helyszín, egyéb lényeges körülmények), a kár tételes felsorolását (vagyontárgyak tételes listája, azok értékének feltüntetésével együtt), a lopás, rablás, baleset, elemi kár során bekövetkezett fizikai sérüléseket (pl. ablak, ajtó betörése, felfeszítése, egyéb sérülések), (3) légitársaság vagy valamely közlekedési vállalat illetve fuvarozó kezelésében eltûnt vagy megsérült poggyászra vonatkozóan az adott társaság által a kárrendezés illetve kártérítés feltételeként elôírt – pl. a bejelentés idôpontjára, módjára, vagy helyére vonatkozó – elôírásokat betartani. (4) mobiltelefon eltulajdonítása esetén az érintett telefonszám letiltását igényelni a telefontársaságnál az esemény bekövetkezését követôen haladéktalanul, de legfeljebb az azt követô 2 munkanapon belül, (5) Légipoggyász-kár esetén:

  • A BIZTOSÍTOTT KÁRBEJELENTÉSI KÖTELEZETTSÉGE A biztosítási eseményt annak bekövetkeztét követő két munkanapon belül a Biztosított illetve a Szerződő köteles a Biztosító honlapján (xxx.xxxxx.xx) az elektronikus gépjármű kárbejelentő lap kitöltésével, vagy pedig te- lefonon a Biztosító telefonos ügyfélszolgálatán a Külföldön bekövetkezett kár esetén, a biztosítónál, vagy az általa kijelölt segítségnyújtó intézménynél kell a bizto- sítottnak a kárt bejelentenie. A tűz- vagy robbanáskárt a biztosítottnak a tűzrendészeti hatóságnál is be kell jelentenie. Lopás-, rablás-, rongálás kár esetén a biztosítottnak a rendőrségen feljelentést kell tennie. A vaddal történt ütközés miatt keletkezett kárt a biztosított a terület szerint illetékes vadászatra jogosultnak („vadásztársaságnak”) is bejelenteni tartozik. A biztosított a kárfelvételig, de legfeljebb a bejelentéstől számított öt munkanap elteltéig köteles a sérült jármûvet változatlan állapotban tartani. A kárigény elbírálásához be kell mutatni a biztosítónak minden olyan iratot, amely a jogosultság, a biztosítási esemény és a kárösszeg megállapításához szükséges. A biztosított kárbejelentési kötelezettsége körében többek között köteles a biztosító által rendszeresített nyomtatvá- nyon feltett valamennyi kérdésre a valóságnak megfele- lően válaszolni. A teljes jármû ellopása esetén a jármûhöz tartozó összes kulcsot (beleértve az elektronikus kódkul- csokat is) a biztosító képviselőjének, a biztosító által sza- bályozott módon át kell adni. Amennyiben a biztosított a bejelentési kötelezettségének időben nem tesz eleget, és emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak, a biztosító teljesítési kötelezett- sége nem áll be. Ha az ellopott jármû, alkatrész vagy tartozék a lopáskár megtérítése után megkerül, a biztosított köteles e tényt 15 napon belül jelenteni a biztosítónak.

  • Kárenyhítési kötelezettség A szerződő fél és a biztosított – a biztosító előírásai és a káresemény bekövetkezésekor adott utasításai szerint, ezek hiányában az adott helyzetben általában elvárható magatartás követelménye szerint – kötelesek minden szükséges intéz- kedést megtenni a kár enyhítése érdekében. A biztosító jogosult a kárenyhítési intézkedések megvalósítását, előírásainak, utasításai- nak megtartását ellenőrizni.

  • A szolgáltatás igénybevételének műszaki feltételei, földrajzi, időbeli és esetleges egyéb korlátai A Szolgáltatás igénybevételének feltétele, hogy az Előfizető rendelkezzék a Szolgáltatóval vagy más hírközlési szolgáltató által elektronikus hírközlési szolgáltatás igénybevételére vonatkozó előfizetői szerződés alapján létesített előfizetői hozzáférési ponttal, illetve a szükséges végberendezésekkel. Ez alól kivételt képez a mikrohullámú Internet szolgáltatás. A előfizetői hozzáférési pontról a Szolgáltató hírközlő hálózatának elérését lehetővé tevő szakaszt Szolgáltató valósítja meg. A szakasz megvalósításában esetenként a Szolgáltatóval szerződésben lévő Társszolgáltatók is részt vehetnek. A Szolgáltató által biztosított előfizetői szolgáltatásoknak nincsen időbeli korlátja, ugyanakkor azok az Előfizető által biztosított folyamatos 220/230V-os tápáramellátást igényelnek, amelyből adódóan az áramszolgáltatásban bekövetkezett bármilyen kimaradás esetén, annak időtartama alatt az adathálózati szolgáltatások nem elérhetők.