A Vis Maior hatása. 13.3.1. A 13.1.1 pontban előírt értesítés átadását követően egyik Fél sem felelős a jelen Szerződés szerinti kötelezettségei elmulasztásáért vagy késedelmes teljesítéséért, amennyiben az ilyen mulasztást vagy késedelmes teljesítést egy vagy több Vis Maior vagy annak hatása(i), vagy ezen események, és hatások bármely kombinációja okozta, vagy annak tulajdoníthatóan következett be.
13.3.2. Ha a Vis Maior következtében valamely fél nem tudja szerződés szerinti kötelezettségét teljesíteni, és e körülmények 30 (harminc) napig fennállnak, bármelyik fél felmondhatja a szerződést a másik félnek küldött írásbeli értesítéssel. A teljesítéshez igazodó, még esedékessé nem vált díjaknak arányos megfizetése az azonnali hatályú felmondás jogának gyakorlásával egyidejűleg esedékessé válik.
13.3.3. Az az időszak, amely az adott Fél számára jogai gyakorlásához és kötelezettségei teljesítésére, rendelkezésre áll, annyival hosszabbodik meg, amennyi idő az adott Fél számára az adott Vis Maior hatásainak elhárításához szükséges:
a) feltéve azonban, hogy a teljesítés meghosszabbítása nem nagyobb mértékű, mint a Vis Maior következményeinek kezeléséhez ésszerűen szükséges idő;
b) azzal a kivétellel, hogy a Vis Maior nem ad felmentést az adott Fél szándékos, illetve a Vis Maiortól független szerződésszegése alól.
13.3.4. A Felek megállapodnak abban, hogy a jelen pontokban foglalt rendelkezések teljesítésével, vagy értelmezésével összefüggésben keletkező esetleges jogvitákat a Jogvitákra irányadó eljárást szabályozó pont rendelkezéseinek megfelelően rendezik.
A Vis Maior hatása. A Vis Maiorról küldött 18.2 pont szerinti értesítés másik fél részére történt átadását követően egyik fél sem felelős a villamosenergia-vásárlás szerződés szerinti kötelezettségei elmulasztásáért vagy késedelmes teljesítéséért: ellenkező megállapodás hiányában tehát a szerződés teljesítése szünetel. A szerződéses jogok gyakorlására és a szerződéses kötelezettségek teljesítésére rendelkezésre álló idő Vis Maior esetén a Vis Maior hatásainak elhárításáig meghosszabbodik az alábbi kivételekkel:
a.) a Vis Maior nem ad felmentést a szerződéses kötelezettségek teljesítése alól annyiban, amennyiben a mulasztás azzal van okozati összefüggésben, hogy az érintett fél a Vis Maiorral kapcsolatos kötelezettségei teljesítése körében nem úgy járt el, ahogy az tőle az adott helyzetben elvárható volt.
b.) a felek megállapodnak, hogy a Vis Maior ellenére, annak időtartama alatt is, egyes szerződéses kötelezettségeiket továbbra is teljesítik.
A Vis Maior hatása. A jelen Melléklet 10.1.1. pontjában előírt értesítés átadását követően egyik Fél sem felelős a Szerződés szerinti kötelezettségei elmulasztásáért vagy késedelmes teljesítéséért, amennyiben az ilyen mulasztást vagy késedelmes teljesítést vis maior okozta. Az az időszak, amely az adott Fél számára jogai gyakorlásához és kötelezettségei teljesítésére rendelkezésre áll, annyival hosszabbodik meg, amennyi idő az adott Fél számára az adott vis maior hatásainak elhárításához szükséges:
(I) feltéve azonban, hogy a teljesítés meghosszabbítása nem nagyobb mértékű, mint a vis maior következményeinek kezeléséhez ésszerűen szükséges idő;
A Vis Maior hatása. A Vis Maiorról küldött 7.12.1.2 pont szerinti értesítés másik fél részére történt átadását követően egyik fél sem felelős a földgáz-kereskedelmi szerződés szerinti kötelezettségei elmulasztásáért vagy késedelmes teljesítéséért; ellenkező megállapodás hiányában tehát a szerződés teljesítése szünetel. A szerződéses jogok gyakorlására és a szerződéses kötelezettségek teljesítésére rendelkezésre álló idő Vis Maior esetén a Vis Maior hatásainak elhárításáig meghosszabbodik az alábbi kivételekkel:
a) a Vis Maior nem ad felmentést a szerződéses kötelezettségek teljesítése alól annyiban, amennyiben a mulasztás azzal van okozati összefüggésben, hogy az érintett fél a Vis Maiorral kapcsolatos kötelezettségei teljesítése körében nem úgy járt el, ahogy az tőle az adott helyzetben elvárható volt;
A Vis Maior hatása. Egyik felet sem tekintik úgy, hogy mulasztást követett el, vagy megszegte Szerződés szerinti kötelezettségeit, amennyiben e kötelezettségek teljesítését a Vis Maior olyan körülményei akadályozták meg, amelyek a Szerződés hatályba lépését követően merültek fel.
A Vis Maior hatása. A Vis Maiorról küldött jogos és indokolt értesítés átadását követően egyik fél sem felelős a közöttük fennálló szerződés szerinti kötelezettségei Vis Maiorból származó elmulasztásáért vagy késedelmes teljesítéséért, illetve emiatt kártérítéssel egymás felé nem tartoznak. Az az időszak, amely az adott fél számára jogai gyakorlásához és kötelezettségei teljesítésére rendelkezésre áll, annyival hosszabbodik meg, amennyi idő az adott fél számára az adott Vis Maior hatásainak elhárításához szükséges: - feltéve azonban, hogy a teljesítés meghosszabbítása nem nagyobb mértékű, mint a Vis Maior következményeinek kezeléséhez ésszerűen szükséges idő; - azzal a kivétellel, hogy a Vis Maior nem ad felmentést az adott fél szándékos, illetve a Vis Maiortól független szerződésszegése alól.
A Vis Maior hatása. Amennyiben a Vis Maiorra hivatkozás megalapozott, úgy a Vis Maiorról küldött 7.9.6.27.9.6.2 alfejezet szerinti értesítés másik fél részére történt átadását követően egyik Fél sem felelős a Szerződés szerinti kötelezettségei elmulasztásáért vagy késedelmes teljesítéséért: ellenkező megállapodás hiányában tehát a Szerződés teljesítése szünetel. A szerződéses jogok gyakorlására és a szerződéses kötelezettségek teljesítésére rendelkezésre álló idő Vis Maior esetén a Vis Maior hatásainak elhárításáig meghosszabbodik az alábbi kivételekkel: a Vis Maior nem ad felmentést a szerződéses kötelezettségek teljesítése alól annyiban, amennyiben a mulasztás azzal van okozati összefüggésben, hogy az érintett fél a Vis Maiorral kapcsolatos kötelezettségei teljesítése körében nem úgy járt el, ahogy az tőle az adott helyzetben elvárható volt. a felek megállapodnak, hogy a Vis Maior ellenére, annak időtartama alatt is, egyes szerződéses kötelezettségeiket továbbra is teljesítik.
A Vis Maior hatása. A Vis Maiorról küldött jogos és indokolt értesítés átadását követően egyik fél sem felelős a közöttük fennálló szerződés szerinti kötelezettségei elmulasztásáért vagy késedelmes teljesítéséért. Az az időszak, amely az adott fél számára jogai gyakorlásához és kötelezettségei teljesítésére rendelkezésre áll, annyival hosszabbodik meg, amennyi idő az adott fél számára az adott Vis Maior hatásainak elhárításához szükséges:
A Vis Maior hatása. A Társaság vagy a Felhasználó részben vagy egészben megtagadhatja a teljesítést, ha az érintett Fél nem tudja szerződés szerinti kötelezettségét teljesíteni valamely Vis maior esemény miatt.
A Vis Maior hatása. A 13.1.1 pontban előírt értesítés átadását követően egyik Fél sem felelős a jelen Szerződés szerinti kötelezettségei elmulasztásáért vagy késedelmes teljesítéséért, amennyiben az ilyen mulasztást vagy késedelmes teljesítést egy vagy több Vis Maior vagy annak hatása(i), vagy ezen események, és hatások bármely kombinációja okozta, vagy annak tulajdoníthatóan következett be. Ha a Vis Maior következtében valamely fél nem tudja szerződés szerinti kötelezettségét teljesíteni, és e körülmények 30 (harminc) napig fennállnak, bármelyik fél felmondhatja a szerződést a másik félnek küldött írásbeli értesítéssel. A teljesítéshez igazodó, még esedékessé nem vált díjaknak arányos megfizetése az azonnali hatályú felmondás jogának gyakorlásával egyidejűleg esedékessé válik. Az az időszak, amely az adott Fél számára jogai gyakorlásához és kötelezettségei teljesítésére, rendelkezésre áll, annyival hosszabbodik meg, amennyi idő az adott Fél számára az adott Vis Maior hatásainak elhárításához szükséges: