Vis maior mintaszakaszok

Vis maior. Egyik fél sem felel jelen ÁSZF-ben megállapított valamely kötelezettsége teljesítéséért – a jelen ÁSZF-ben foglalt kivételektől eltekintve - azokban az esetekben, amikor olyan, bármely fél érdekkörén kívül eső, előre nem látható, illetve elháríthatatlan körülmények (vis maior) merülnek fel, amelyek megakadályozzák az Előfizetői szerződés teljesítését. Ilyen körülmények különösen, de nem kizárólagosan: háborús cselekmények, lázadás, szabotázs, robbantásos merénylet, szükséghelyzet, elemi csapás (árvíz, tűzvész, villámcsapás, szél- és hóvihar, belvíz, más természeti katasztrófa, közműszolgáltatás szünetelése), illetve a törvény alapján arra feljogosított szervezetek rendkívüli helyzetben tett intézkedéseinek következményei és ezek az esetek a szerződő feleket az Előfizetői szerződésben vállalt kötelezettségeik teljesítésében korlátozzák vagy gátolják, és ennek eredményként vétlen módon vagyoni vagy nem vagyoni kárt okoznak.
Vis maior. 8.1. Mentesülnek a felek a szerződésszegés jogkövetkezményei alól, ha a teljesítés elmaradása vis maiorra vezethető vissza. 8.2. Vis maiornak minősül minden olyan rendkívüli, a szerződéskötéskor előre nem látható és a Felek működési körén kívül eső körülmény, amely a Xxxxx által elháríthatatlan, és amely a Szerződés teljesítését akadályozza vagy korlátozza, így különösen: háború, ellenségeskedés, lázadás, forradalom, katasztrófa, továbbá sztrájk, zendülés, tüntetés vagy rendzavarás, kivéve, ha az kizárólag a Szállító alkalmazottaira terjed ki. 8.3. Ha bármelyik fél úgy véli, hogy vis maior következett be, s ez akadályozza a kötelezettségeinek végrehajtásában, azonnal köteles írásban értesíteni a másik felet, s közölni vele az esemény körülményeit, okát és feltehetően várható időtartamát. Ebben az esetben a vonatkozó határidő meghosszabbodik a vis maior időtartamával. 8.4. Az értesítés elmulasztásából eredő kárért a mulasztó felet felelősség terheli. 8.5. A vis maior bekövetkeztét – amennyiben annak tényét a felek bármelyike vitatja – hiteles módon igazolni kell. Emiatt az érintett határidő meghosszabbodik az igazolt esemény időtartamával, amelyről a Felek írásban előzetesen egyeztetnek. 8.6. Ha vis maior körülmény bekövetkezett, mindkét fél köteles törekedni a Szerződésből eredő kötelezettségeinek folytatólagos teljesítésére, amennyiben az ésszerűen elképzelhető. Amennyiben a vis maior időtartama a 60 napot meghaladja, bármelyik Fél jogosult a jelen Szerződést rendes felmondással, 30 napos felmondási idővel megszüntetni.
Vis maior. 9.1. A vis maior esemény (a továbbiakban: Vis Maior Esemény) olyan, a Felek akaratától, cselekedeteitől és személyétől függetlenül bekövetkező, emberi erővel el nem hárítható, előre nem látható, külső esemény, amely egyik Félnek sem róható fel, - mint például háború, polgári felkelés, munkabeszüntetés, természeti katasztrófa, sztrájk - amely számottevő módon akadályozza vagy lehetetlenné teszi a jelen Szerződés teljesítését, feltéve, hogy ezek a körülmények a jelen Szerződés aláírását követően jönnek létre, illetve a jelen Szerződés aláírását megelőzően jönnek ugyan létre, de a jelen Szerződés teljesítésére kiható következményeik az említett időpontban még nem voltak előre láthatóak. 9.2. A Vis maior esemény mentesíti a Feleket a Szerződés szerinti kötelezettségeik teljesítése alól, olyan mértékben, amennyire a Vis maior esemény az érintett Felet gátolja a szerződéses kötelezettségeinek a teljesítésében. A mentesítés kizárólag arra az időre szól, ameddig a szóban forgó Vis maior esemény hatása fennáll. 9.3. A Felek megállapodnak abban, hogy a Szerződés - részükre fel nem róható – nem teljesítését, illetve nem megfelelő teljesítését eredményező, az érdekkörükön kívül bekövetkezett Vis maior eseményekről egymást haladéktalanul értesítik és a következmények elhárításával kapcsolatban a Ptk. megfelelő szabályai szerint, egymással ésszerűen és indokoltan együttműködve járnak el. 9.4. A Vis maior események által érintett Fél köteles a másik Félnek haladéktalanul megküldött tájékoztatásában megjelölni a Vis maior esemény kezdetét, jellegét és - amennyiben lehetséges -, várható végét. 9.5. A Vis maior esemény önmagában nem mentesíti az azt bejelentő Xxxxx a Szerződés szerint egyébként teljesítendő olyan kötelezettségei alól, amelyek a Vis maior esemény bekövetkezését megelőzően már esedékesek voltak, illetve amelyek teljesítését a Vis maior esemény nem érinti.
Vis maior. Egyik fél sem felel a szerződés szerinti kötelezettsége teljesítéséért azon esetekben, amikor olyan, bármely fél érdekkörén kívül eső, előre nem látható körülmények (Vis maior) merülnek fel, amelyek megakadályozzák a szerződés teljesítését, illetőleg a szolgáltatás igénybevételét. Ilyen körülmények különösen: háborús cselekmények, lázadás, szabotázs, robbantásos merénylet, súlyos energia-ellátási zavar vagy természeti katasztrófa, munkabeszüntetés, a honvédelmi törvény, rendőrségi törvény alapján feljogosított szervek rendelkezésére tett intézkedés.
Vis maior. 1. Nem minősül szerződésszegésnek, ha a szerződő felek egyikének sem felróható okból (vis maior) a felek bármelyike nem tudja teljesíteni a szerződésben foglalt kötelezettségeit. Vis maior körülménynek kell tekinteni azokat az előre nem látható és emberi erővel elháríthatatlan körülményeket (pl.: háború, országos sztrájk, földrengés, árvíz, tűzvész, terrorcselekmény, stb.), amelyek nem függnek a Felek akaratától és közvetlenül akadályozzák az adott felet a szerződéses kötelezettségének teljesítésében. A másik szerződő fél kérésére a vis maior tényéről az érintett fél köteles a származási ország hatósága vagy érdekképviseleti szervezete által kiadott megfelelő igazolást bemutatni. 2. A felek ellentétes írásbeli megállapodásának hiányában a szerződéses határidők a vis maior időtartamával arányosan meghosszabbodnak. A vis maiorból eredő, másra nem áthárítható kárukat a szerződő felek maguk viselik. Amennyiben vis maior esemény miatt a már megkezdett munka félbeszakad, a Vállalkozót az elvégzett munka és költségei fejében a vállalkozói díj arányos része illeti meg. Amennyiben a vis maior esemény a szerződés aláírása után, de a munka megkezdése előtt következik be, a Vállalkozó addig felmerült költségeit a szerződő felek egyenlő arányban viselik. 3. Amennyiben a vis maior időtartama a 30 napot meghaladja, bármely fél jogosult a szerződést – egyeztetést követően – írásban felmondani minden hátrányos jogkövetkezmény nélkül, illetve abban az esetben is, ha erre egyébként a szerződés alapján nem lenne jogosult. A szerződés felmondása előtt a felek kötelesek egyeztetést lefolytatni a szerződés esetleges módosításáról. Amennyiben az egyeztetés 10 napon belül nem vezet eredményre, megnyílik a szerződés felmondásának lehetősége. 4. A fenyegető vis maiorról és a vis maior bekövetkezéséről, várható időtartamáról a szerződő felek egymást haladéktalanul, írásban tájékoztatni kötelesek. A fenyegető vagy bekövetkező vis maiorról történő késedelmes tájékoztatásból származó kárért a késedelmes tájékoztatásért felelős fél felel.
Vis maior. Az Előfizetői Szerződés teljesítése szempontjából vis maiornak minősül, tehát sem a Szolgáltató, sem az Előfizető nem tartozik felelőséggel olyan a Feleknek fel nem róható, akaratuktól, cselekedeteiktől, mulasztásuktól és eljárásuktól egyébként függetlenül bekövetkező elháríthatatlan esemény, illetve háború, polgári felkelés, munkabeszüntetés, természeti katasztrófa vagy más elháríthatatlan szükséghelyzet, amely számottevő módon akadályozza vagy lehetetlenné teszi a Szolgáltatás teljesítését. Vis maiornak minősül az egyik félnek sem felróható, a távközlő hálózat olyan fizikai sérülése, melynek következtében a szolgáltatás nyújtása átmenetileg, illetve tartósan nem lehetséges. A vis maior körülmények mentesítik a feleket az Előfizetői Szerződés szerinti kötelezettségeik teljesítése alól olyan mértékben, amennyire a vis maior esemény az érintett felet gátolja a szerződéses kötelezettségeinek a teljesítésében és az alatt az idő alatt ameddig a szóban forgó esemény hatása fennáll. A vis maior események által érintett felek kötelesek írásban haladéktalanul értesíteni egymást a vis maior esemény bekövetkezéséről és megszűnéséről, valamint annak fennállása alatt az azzal kapcsolatos valamennyi lényeges körülményről. A vis maior események, valamint azok következményeinek elhárításával kapcsolatban a felek kötelesek a Polgári Törvénykönyv megfelelő szabályai szerint, egymással ésszerűen és indokoltan együttműködve eljárni. A vis maior körülmény önmagában nem mentesíti az azt bejelentő felet az Előfizetői Szerződés szerint egyébként teljesítendő olyan kötelezettségek alól, amelyek a vis maior körülmény bekövetkezését megelőzően már esedékesek voltak.
Vis maior. Ha a teljesítés olyan okból válik lehetetlenné, amelyért egyik Fél sem felelős, a szerződés az ok bekövetkeztével automatikusan nem szűnik meg. Az okról tudomást szerző Fél haladéktalanul köteles a másik Felet írásban értesíteni az ok és a körülmények lényegének ismertetésével, és 8 napon belül megkezdődő egyeztetést kezdeményezni. A Felek az egyeztetést 10 napon belül befejezik. A Felek az egyeztetésről jegyzőkönyvet vesznek fel, amelyben rögzítik az egyeztetés eredményeként a lehetetlenülési ok elhárítása érdekében létrejött megállapodásukat, az abban foglalt kötelezettségeiket, valamint – amennyiben az megállapítható – a lehetetlenülési ok ésszerű elhárításához szükséges időtartamot. A Xxxxx ellentétes írásbeli megállapodásának hiányában a lehetetlenülési ok ésszerű elhárításának időtartamával arányosan meghosszabbodnak. Amennyiben a lehetetlenülést eredményező ok fennállásának vagy elhárításának időtartama előreláthatólag a 30 napot meghaladja és az egyeztetés nem vezet eredményre, a Megállapodás a következő naptári napon megszűnik. A Megállapodás hatályban maradását kizáró egyeztetési eredmény esetén a Felek, amennyiben szükséges, a lehetetlenülés szabályai szerint haladéktalanul lefolytatják a Megállapodás megszűnéséhez kapcsolódó elszámolást. A másik szerződő Fél kérésére a felelősségen kívül eső lehetetlenülés tényéről az érintett Fél köteles hatósági vagy érdekképviseleti szervezet által kiadott megfelelő igazolást bemutatni. A fenyegető lehetetlenülés várható bekövetkezéséről, a teljesítés lehetetlenüléséről, annak időtartamáról a szerződő Felek egymást haladéktalanul, írásban tájékoztatni kötelesek. A késedelmes tájékoztatásból vagy annak elmulasztásából eredő kárért a mulasztó felel még akkor is, ha a teljesítés lehetetlenné válásáért senki sem felelős, vagy a felelősség a másik felet terheli.
Vis maior. Egyik Fél sem felel az Előfizetői Szerződés szerinti kötelezettsége teljesítéséért, illetve annak elmaradásáért, illetve az ebből származó bármely kárért és/vagy költségért, azon esetekben, amikor olyan, bármely Fél érdekkörén kívül eső, előre nem látható körülmények (a továbbiakban: vis maior) merülnek fel, amelyek megakadályozzák a szerződésszerű teljesítést, illetőleg a szolgáltatás igénybevételét. Ilyen körülmények különösen: a. a háborús cselekmények;
Vis maior. Egyik Fél sem felel az Előfizetői Szerződés szerinti kötelezettsége teljesítéséért, illetve annak elmaradásáért, illetve az ebből származó bármely kárért és/vagy költségért, azon esetekben, amikor olyan, bármely Fél érdekkörén kívül eső, előre nem látható körülmények (a továbbiakban: vis maior) merülnek fel, amelyek megakadályozzák a szerződésszerű teljesítést, illetőleg a szolgáltatás igénybevételét. Ilyen körülmények különösen: a) a háborús cselekmények; b) a lázadás; c) a szabotázs; d) a robbantásos merénylet; e. a terrortámadás; e) a természeti katasztrófa, elemi csapás; f) a súlyos energiaellátási zavar; g) a munkabeszüntetés; h) a szükséghelyzet ideje vagy más hasonló rendkívüli helyzet; i) valamint a honvédelmi, nemzetbiztonsági, rendőrségi törvény alapján feljogosított szervek rendelkezésére tett intézkedések. Az ilyen esetek a Feleket az Előfizetői Szerződésben vállalt kötelezettségeik teljesítésében oly módon korlátozzák, illetve gátolják, hogy vétlen módon vagyoni vagy nem vagyoni kárt okoznak egymásnak.
Vis maior. 7.1 Egyik Fél sem felelős a Szerződés szerinti kötelezettségeinek nem szerződésszerű teljesítéséért, a teljesítés késedelméért vagy a nem teljesítésért, ha ezek bekövetkezése vis maior következménye. Vis maiornak minősülnek a fél érdekkörén, ellenőrzésén, irányításán, illetve befolyásolási lehetőségén kívül eső, előre nem látható körülmények, amelyek megakadályozzák a Szerződés teljesítését. 7.2 Ha a vis maior nem teszi lehetetlenné a Szerződés teljesítését, de késlelteti azt: a teljesítési határidő meghosszabbodik a vis maior okozta késedelem időtartamával. Amennyiben a vis maior időtartama meghaladja a 30 napot, mindkét Félnek jogában áll a Szerződést azonnali hatállyal felmondani. 7.3 Az a fél, akinek érdekkörében a vis maior bekövetkezik, köteles a vis maior tényéről, okáról és várható időtartamáról a másik Felet e-mailben, vagy az e-Titán Rendszerben küldött üzenettel, és lehetőség szerint ajánlott levélben haladéktalanul értesíteni. Az értesítést elmulasztó Fél az ebből eredő kárért felel.