Adatfeldolgozó jogai és kötelezettségei, az Adatbázis védelme. 4.1. Adatfeldolgozó köteles az 2.1. pontban meghatározott feladatokat Adatkezelő utasításai szerint és Adatkezelő érdekeinek megfelelően teljesíteni. 4.2. Adatfeldolgozó köteles Adatkezelő figyelmét haladéktalanul, még az utasítás végrehajtása előtt felhívni, ha azt észleli, hogy Adatkezelő célszerűtlen, szakszerűtlen vagy jogszabályba ütköző utasítást ad. 4.3. A megbízás ellátása során Xxxxxxxxxxxxxx tudomására jutott minden adat, információ kizárólag Adatkezelő részére hasznosítható. 4.4. Adatfeldolgozó az adatkezelést érintő érdemi döntést nem hozhat, a tudomására jutott adatokat kizárólag Adatkezelő rendelkezései szerint dolgozhatja fel, saját céljára adatfeldolgozást nem végezhet, valamint Adatkezelő rendelkezései szerint köteles az adatokat tárolni, illetve megőrizni. 4.5. Adatfeldolgozó köteles Adatkezelő által megfogalmazott feltételeknek folyamatosan eleget tenni, továbbá az adatbiztonsági feltételeket biztosítani. 4.6. Adatfeldolgozó kizárólag a megbízás tárgyát képező technikai adatkezelési, adatfeldolgozási műveletek végrehajtására jogosult. 4.7. Adatfeldolgozó köteles az érintettektől az adatkezeléshez szükséges hozzájárulást beszerezni. Az aláírandó hozzájáruló nyilatkozatot az Adatkezelő által Adatfeldolgozó részére elektronikusan rendelkezésre bocsátott, az érintettek (résztvevők) által kitöltendő kérdőív tartalmazza. Az érintettel az adatkezelés megkezdése előtt közölni kell, hogy az adatkezelés hozzájáruláson alapul. Az érintettet az adatkezelés megkezdése előtt egyértelműen és részletesen tájékoztatni kell az adatai kezelésével kapcsolatos minden tényről, így különösen az adatkezelés céljáról és jogalapjáról, az adatkezelésre és az adatfeldolgozásra jogosult személyéről, az adatkezelés időtartamáról, illetve arról, hogy kik ismerhetik meg az adatokat. A tájékoztatásnak ki kell terjednie az érintett adatkezeléssel kapcsolatos jogaira és jogorvoslati lehetőségeire is. 4.8. Amennyiben Adatfeldolgozó számára a szerződés teljesítése során bármikor olyan körülmény áll elő, mely akadályozza az időben történő teljesítést, úgy Adatfeldolgozónak haladéktalanul, de legkésőbb 3 munkanapon belül írásban értesítenie kell Adatkezelőt a késedelemről, annak várható elhúzódásáról és okairól. 4.9. Adatfeldolgozó a szerződésben meghatározott feladatok ellátása érdekében megfelelő ismerettel és gyakorlattal rendelkező személyeket köteles igénybe venni. Köteles továbbá gondoskodni az általa igénybe vett személyek felkészítéséről a betartandó adatvédelmi jogszabályi rendelkezések (ld. Infotv.), a jelen szerződésben foglalt kötelezettségek, valamint az adatfelvétel célja és módja tekintetében. 4.10. Adatfeldolgozó köteles gondoskodni az általa kezelt, papíron, illetve elektronikusan tárolt adatok megfelelő védelméről. Adatfeldolgozó az adatokhoz történő, illetéktelen személyek általi hozzáférést köteles megakadályozni, e kötelezettsége szándékos vagy gondatlan megsértéséből eredő kárért teljes körű felelősséggel tartozik. Adatfeldolgozó az általa feldolgozott adatok felhasználási jogát nem ruházhatja át harmadik személyre.
Appears in 5 contracts
Samples: Támogatási Szerződés, Support Agreement, Támogatási Szerződés
Adatfeldolgozó jogai és kötelezettségei, az Adatbázis védelme. 4.1. Adatfeldolgozó köteles az 2.1. pontban meghatározott feladatokat Adatkezelő utasításai szerint és Adatkezelő érdekeinek megfelelően teljesíteni.
4.2. Adatfeldolgozó köteles Adatkezelő figyelmét haladéktalanul, még az utasítás végrehajtása előtt felhívni, ha azt észleli, hogy Adatkezelő célszerűtlen, szakszerűtlen vagy jogszabályba ütköző utasítást ad.
4.3. A megbízás ellátása során Xxxxxxxxxxxxxx tudomására jutott minden adat, információ kizárólag Adatkezelő részére hasznosítható.
4.4. Adatfeldolgozó az adatkezelést érintő érdemi döntést nem hozhat, a tudomására jutott adatokat kizárólag Adatkezelő rendelkezései szerint dolgozhatja fel, saját céljára adatfeldolgozást nem végezhet, valamint Adatkezelő rendelkezései szerint köteles az adatokat tárolni, illetve megőrizni.
4.5. Adatfeldolgozó köteles Adatkezelő által megfogalmazott feltételeknek folyamatosan eleget tenni, továbbá az adatbiztonsági feltételeket biztosítani.
4.6. Adatfeldolgozó kizárólag a megbízás tárgyát képező technikai adatkezelési, adatfeldolgozási műveletek végrehajtására jogosult.
4.7. Adatfeldolgozó köteles az érintettektől az adatkezeléshez szükséges hozzájárulást beszerezni. Az aláírandó hozzájáruló nyilatkozatot az Adatkezelő által Adatfeldolgozó részére elektronikusan rendelkezésre bocsátott, az érintettek (résztvevők) által kitöltendő kérdőív tartalmazza. Az érintettel az adatkezelés megkezdése előtt közölni kell, hogy az adatkezelés hozzájáruláson alapul. Az érintettet az adatkezelés megkezdése előtt egyértelműen és részletesen tájékoztatni kell az adatai kezelésével kapcsolatos minden tényről, így különösen az adatkezelés céljáról és jogalapjáról, az adatkezelésre és az adatfeldolgozásra jogosult személyéről, az adatkezelés időtartamáról, illetve arról, hogy kik ismerhetik meg az adatokat. A tájékoztatásnak ki kell terjednie az érintett adatkezeléssel kapcsolatos jogaira és jogorvoslati lehetőségeire is.
4.8. Amennyiben Adatfeldolgozó számára a szerződés teljesítése során bármikor olyan körülmény áll elő, mely akadályozza az időben történő teljesítést, úgy Adatfeldolgozónak haladéktalanul, de legkésőbb 3 munkanapon belül írásban értesítenie kell Adatkezelőt a késedelemről, annak várható elhúzódásáról és okairól.
4.9. Adatfeldolgozó a szerződésben meghatározott feladatok ellátása érdekében megfelelő ismerettel és gyakorlattal rendelkező személyeket köteles igénybe venni. Köteles továbbá gondoskodni az általa igénybe vett személyek felkészítéséről a betartandó adatvédelmi jogszabályi rendelkezések (ld. Infotv.), a jelen szerződésben foglalt kötelezettségek, valamint az adatfelvétel célja és módja tekintetében.
4.10. Adatfeldolgozó köteles gondoskodni az általa kezelt, papíron, illetve elektronikusan tárolt adatok megfelelő védelméről. Adatfeldolgozó az adatokhoz történő, illetéktelen személyek általi hozzáférést köteles megakadályozni, e kötelezettsége szándékos vagy gondatlan megsértéséből eredő kárért teljes körű felelősséggel tartozik. Adatfeldolgozó az általa feldolgozott adatok felhasználási jogát nem ruházhatja át harmadik személyre.
Appears in 1 contract
Samples: Data Processing Agreement
Adatfeldolgozó jogai és kötelezettségei, az Adatbázis védelme. 4.123.4.1. Adatfeldolgozó köteles az 2.1a 23.2.1. pontban meghatározott feladatokat Adatkezelő írásbeli utasításai szerint és Adatkezelő érdekeinek megfelelően teljesíteni.
4.223.4.2. Adatfeldolgozó köteles Adatkezelő figyelmét haladéktalanul, még az utasítás végrehajtása előtt felhívni, ha azt észleli, hogy Adatkezelő célszerűtlen, szakszerűtlen vagy jogszabályba ütköző utasítást ad.
4.323.4.3. Adatkezelőnek a szerződésben meghatározott feladatokkal kapcsolatos utasításai jogszerűségéért Adatkezelőt terheli felelősség, ugyanakkor Adatfeldolgozó köteles haladéktalanul jelezni Adatkezelőnek, amennyiben Adatkezelő utasítása vagy annak végrehajtása jogszabályba ütközne.
23.4.4. Adatfeldolgozó további adatfeldolgozót csak az adatkezelő előzetes írásos eseti vagy általános felhatalmazása alapján bízhat meg. Ilyen esetben biztosítani kell a kifogás lehetőségét az adatkezelő felé a változtatással szemben. További adatfeldolgozóra is ugyanazon adatvédelmi kötelezettségek érvényesek, mint amelyek az adatkezelő és az adatfeldolgozó között jelen szerződésben szerepelnek.
23.4.5. Adatfeldolgozó az adatkezelés jellegének figyelembevételével megfelelő technikai és szervezési intézkedésekkel a lehetséges mértékben segíti az adatkezelőt abban, hogy teljesíteni tudja kötelezettségét az érintettek jogainak gyakorlásához kapcsolódó kérelmek megválaszolása tekintetében.
23.4.6. A megbízás ellátása során Xxxxxxxxxxxxxx tudomására jutott minden adat, információ kizárólag Adatkezelő részére hasznosítható, azok bizalmas információnak minősülnek. Adatfeldolgozó nem jogosult a hozzá került személyes adatok továbbítására, értékesítésére és illetéktelen harmadik személyek részére hozzáférhetővé tételére.
4.423.4.7. Adatfeldolgozó az adatkezelést érintő érdemi döntést nem hozhat, a tudomására jutott adatokat kizárólag Adatkezelő rendelkezései szerint dolgozhatja fel, saját céljára adatfeldolgozást nem végezhet, valamint ami kimerül a SMILESTONE rendszer üzemeltetésében, azaz a személyes adatok biztonságos tárolásában és az Adatkezelő számára a rendszer által kínált műveletek végrehajtásában.
23.4.8. Az Adatfeldolgozó és Adatkezelő a mindenkor hatályos adatvédelmi jogszabályok rendelkezései szerint köteles az adatokat tárolni, illetve megőrizni.
4.523.4.9. Adatfeldolgozó köteles Adatkezelő által megfogalmazott feltételeknek folyamatosan eleget tenni, továbbá az adatbiztonsági feltételeket biztosítani.
4.623.4.10. Adatfeldolgozó kizárólag a megbízás tárgyát képező technikai adatkezelési, adatfeldolgozási műveletek végrehajtására jogosult.
4.7. Adatfeldolgozó köteles az érintettektől az adatkezeléshez szükséges hozzájárulást beszerezni. Az aláírandó hozzájáruló nyilatkozatot az Adatkezelő által Adatfeldolgozó részére elektronikusan rendelkezésre bocsátott, az érintettek (résztvevők) által kitöltendő kérdőív tartalmazza. Az érintettel az adatkezelés megkezdése előtt közölni kell, hogy az adatkezelés hozzájáruláson alapul. Az érintettet az adatkezelés megkezdése előtt egyértelműen és részletesen tájékoztatni kell az adatai kezelésével kapcsolatos minden tényről, így különösen az adatkezelés céljáról és jogalapjáról, az adatkezelésre és az adatfeldolgozásra jogosult személyéről, az adatkezelés időtartamáról, illetve arról, hogy kik ismerhetik meg az adatokat. A tájékoztatásnak ki kell terjednie az érintett adatkezeléssel kapcsolatos jogaira és jogorvoslati lehetőségeire is.
4.8. Amennyiben Adatfeldolgozó számára a szerződés teljesítése során bármikor olyan körülmény áll elő, mely akadályozza az időben történő teljesítést, úgy Adatfeldolgozónak haladéktalanul, de legkésőbb 3 munkanapon belül írásban értesítenie kell Adatkezelőt a késedelemről, annak várható elhúzódásáról és okairól.
4.9. Adatfeldolgozó a szerződésben meghatározott feladatok ellátása érdekében megfelelő ismerettel és gyakorlattal rendelkező személyeket köteles igénybe venni. Köteles továbbá gondoskodni az általa igénybe vett személyek felkészítéséről a betartandó adatvédelmi jogszabályi rendelkezések (ld. Infotv.), a jelen szerződésben foglalt kötelezettségek, valamint az adatfelvétel célja és módja tekintetében.
4.1023.4.11. Adatfeldolgozó köteles gondoskodni az általa kezelt, papíron, illetve elektronikusan tárolt kezelt adatok megfelelő védelméről. Adatfeldolgozó az adatokhoz történő, illetéktelen személyek általi hozzáférést köteles megakadályozni, e kötelezettsége szándékos vagy gondatlan megsértéséből eredő kárért teljes körű felelősséggel tartozik.
23.4.12. Adatfeldolgozó az adatkezelési szolgáltatás nyújtásának befejezését követően az adatkezelő döntése alapján minden személyes adatot töröl vagy visszajuttat az adatkezelőnek, és törli a meglévő másolatokat, kivéve, ha az uniós vagy a tagállami jog a személyes adatok tárolását írja elő.
23.4.13. Adatfeldolgozó az adatkezelő rendelkezésére bocsát minden olyan információt, amely lehetővé teszi és elősegíti az adatkezelő által vagy az általa feldolgozott adatok felhasználási jogát nem ruházhatja át harmadik személyremegbízott más ellenőr által végzett auditokat, beleértve a helyszíni vizsgálatokat is.
23.4.14. Adatfeldolgozó köteles együttműködni az adatkezelővel az adatalanyi jogok érvényesítése során.
Appears in 1 contract
Samples: General Conditions