Adós tájékoztatási kötelezettsége. 1. Adós haladéktalanul és írásban köteles értesíteni a Finanszírozót minden, az adatait és üzleti tevékenységét, az Eszköz állapotát, használati értékét vagy használati körülményeit illetve a Kölcsönszerződésben megjelölt Biztosítékok értékét és érvényesíthetőségét befolyásoló bármilyen változásról, így különösen az alábbi események bekövetkezéséről: - csődeljárás kezdeményezésére vonatkozó döntés meghozatala (még a bírósági beadás előtt), ill. felszámolási eljárás megindítása iránti kérelem beadásának elhatározása, illetve bármely finanszírozó ilyen irányú szándéka esetén az arról történt tudomásszerzést követően haladéktalanul, valamint végelszámolási eljárás megindítása iránti kérelem beadásának elhatározását követően is haladéktalanul; - bármilyen bírósági, vagy hatósági kötelezés esetében, amely az Adós 5 millió Ft-ot meghaladó fizetési kötelezettségét írja elő, haladéktalanul; - Adóssal szemben folyamatba tett végrehajtási eljárás, foglalási cselekmény esetében, haladéktalanul, tekintet nélkül annak mértékére; - Adós bármely harmadik személlyel szemben fennálló, hatvan (60) napon túli lejárt fizetési kötelezettsége esetében, haladéktalanul; - az adataiban bekövetkezett bármely, cégbírósági bejegyzést igénylő változás, így különösen Adós nevében, székhelyében, lakcímében, főtevékenységében, ill. munkahelyében, telefonszámában, társasági formájában, tulajdonosi szerkezetében, képviseletében, esetleges kézbesítési megbízottja adataiban, azonosító okmányának, ill. azonosító okiratának típusában és számában, számlavezető bankjában és bankszámlaszámában továbbá a tényleges tulajdonos személyében bekövetkezett bármely változás esetében, legkésőbb a változásról történt tudomásszerzéstől számított öt (5) munkanapon belül; - Adós közvetlenül vagy közvetetten olyan társaságban szerzett 25%-osnál nagyobb részesedést, amely hitelezési vagy pénzügyi lízing kapcsolatban áll az OTP csoport valamely vállalatával, vagy amely bérleti, operatív lízing kapcsolatban áll a Merkantil Bérlet Kft-vel; - Az Adós tulajdonosváltozása, illetve a fennálló tulajdoni arányok változása - Minden, az Eszköz használhatóságát, jogi státuszát érintő esemény. 2. Adós a Kölcsönszerződés aláírásával kötelezettséget vállal arra, hogy - a Kölcsönszerződés megszűnéséig külön felszólítás nélkül - az üzleti évet követő év július 31-ig a Finanszírozó rendelkezésére bocsátja lezárt éves beszámolóját (mérleg, eredmény kimutatás, könyvvizsgálói jelentés, kiegészítő melléklet) vagy SZJA illetve XXX bevallását.
Appears in 3 contracts
Samples: Termelőeszköz Kölcsön, Termelőeszköz Kölcsön, Termelőeszköz Kölcsön
Adós tájékoztatási kötelezettsége. 19.1. Adós haladéktalanul és írásban köteles értesíteni a Finanszírozót minden, az adatait és üzleti tevékenységétAdós és/vagy érdekeltségébe tartozó, vagy ügyvezetése, egyéb befolyása alatt álló vállalkozások cég-nyilvántartásba bejegyzett adatait, üzleti, gazdasági tevékenységét érintő minden változásról, az Eszköz állapotát, használati értékét vagy használati körülményeit illetve a Kölcsönszerződésben megjelölt Biztosítékok értékét és érvényesíthetőségét befolyásoló bármilyen változásról, így különösen az alábbi események bekövetkezéséről: - csődeljárás kezdeményezésére vonatkozó döntés meghozatala (meghozataláról, még a bírósági beadás az eljárás kezdeményezése előtt), ill. - felszámolási eljárás megindítása iránti kérelem beadásának elhatározása, illetve bármely finanszírozó ilyen irányú szándéka esetén az arról történt tudomásszerzést követően haladéktalanul, valamint ; - végelszámolási eljárás megindítása iránti kérelem beadásának elhatározását követően is haladéktalanul; - bármely további megszüntetési eljárásról történt tudomásszerzést követően haladéktalanul; - bármilyen bírósági, vagy hatósági kötelezés esetében, amely az Adós 5 millió Ft-ot meghaladó fizetési kötelezettségét írja elő, haladéktalanul; - Adóssal szemben folyamatba tett folyamatban lévő végrehajtási eljárás, foglalási cselekmény esetében, haladéktalanul, tekintet nélkül annak mértékére; - Adós bármely harmadik személlyel szemben fennálló, hatvan (60) napon túli lejárt fizetési kötelezettsége kötelezettség esetében, haladéktalanul; - az adataiban bekövetkezett bármely, cégbírósági bejegyzést igénylő változás, így különösen Adós nevébencégnevében, székhelyében, lakcímében, főtevékenységében, ill. munkahelyében, telefonszámábanelérhetőségeiben, társasági formájában, tulajdonosi szerkezetében, képviseletében, esetleges kézbesítési megbízottja adataiban, azonosító okmányának, ill. azonosító okiratának típusában és számában, számlavezető bankjában és bankszámlaszámában továbbá a tényleges tulajdonos személyében bekövetkezett bármely változás esetében, legkésőbb a változásról történt tudomásszerzéstől számított öt (5) munkanapon belül; - Adós közvetlenül vagy közvetetten olyan társaságban szerzett 25%-osnál 25%-nál nagyobb részesedést, amely hitelezési vagy pénzügyi lízing kapcsolatban áll az OTP csoport valamely vállalatával, vagy amely bérleti, operatív lízing kapcsolatban bérleti jogviszonyban áll a Merkantil Bérlet Kft-vel, részesedésszerzést követően haladéktalanul; - Az Adós tulajdonosváltozásatulajdonosváltozásról, illetve a tulajdonosok fennálló tulajdoni arányok változása arányainak változásáról, a részvényeinek/üzletrészeinek megterheléséről, haladéktalanul. Az Adós köteles ezen kötelezettségéről a tulajdonosait tájékoztatni; - Mindenminden, az Eszköz állagát, állapotát, használhatóságát, forgalmi értékét, értékesíthetőségét, jogi státuszát státuszát, biztosítottságát érintő eseményeseményről, tudomásszerzést követően haladéktalanul; - az Adós teljes vagyonára vagy annak egy részére kiterjedő szerkezetátalakítási eljárás kezdeményezését megelőzően; - az Eszköz üzemeltetési helyének megváltoztatását megelőzően; - minden olyan információról, amely veszélyezteti az Adós Kölcsönszerződés szerinti tartozásának megtérülését, vagy ellehetetleníti az Adós működését és/vagy az adósságszolgálat teljesítését. Ilyen információ különösen: az Adós bármely eszközének, számlájának vagyoni zár alá vétele, az Adós vagy cégcsoportjába tartozó más vállalkozás vagyoni részesedésének lefoglalása vagy elzálogosítása, az ügyvezetés vagy tulajdonos ellen büntetőjogi intézkedés foganatosítása, az Adóst érintő büntető feljelentés megtétele stb.);
29.2. Adós a Kölcsönszerződés aláírásával kötelezettséget vállal arra, hogy - a Kölcsönszerződés megszűnéséig külön felszólítás nélkül - az üzleti évet követő év július 31-ig június 30. napjáig a Finanszírozó rendelkezésére bocsátja lezárt éves beszámolóját (mérleg, eredmény kimutatás, könyvvizsgálói jelentés, kiegészítő melléklet) vagy SZJA illetve XXX bevallását.
Appears in 2 contracts
Samples: Kölcsönszerződés, Termelőeszköz Kölcsön Üzletszabályzat
Adós tájékoztatási kötelezettsége. 1. Adós haladéktalanul és írásban köteles értesíteni a Finanszírozót minden, az adatait és üzleti tevékenységét, az Eszköz állapotát, használati értékét vagy használati körülményeit illetve a Kölcsönszerződésben megjelölt Biztosítékok értékét és érvényesíthetőségét befolyásoló bármilyen változásról, így különösen az alábbi események bekövetkezéséről: - csődeljárás kezdeményezésére vonatkozó döntés meghozatala (még a bírósági beadás előtt), ill. felszámolási eljárás megindítása iránti kérelem beadásának elhatározása, illetve bármely finanszírozó ilyen irányú szándéka esetén az arról történt tudomásszerzést követően haladéktalanul, valamint végelszámolási eljárás megindítása iránti kérelem beadásának elhatározását követően is haladéktalanul; - bármilyen bírósági, vagy hatósági kötelezés esetében, amely az Adós 5 millió Ft-ot meghaladó fizetési kötelezettségét írja elő, haladéktalanul; - Adóssal szemben folyamatba tett végrehajtási eljárás, foglalási cselekmény esetében, haladéktalanul, tekintet nélkül annak mértékére; - Adós bármely harmadik személlyel szemben fennálló, hatvan (60) napon túli lejárt fizetési kötelezettsége esetében, haladéktalanul; - az adataiban bekövetkezett bármely, cégbírósági bejegyzést igénylő változás, így különösen Adós Xxxx nevében, székhelyében, lakcímében, főtevékenységében, ill. munkahelyében, telefonszámában, társasági formájában, tulajdonosi szerkezetében, képviseletében, esetleges kézbesítési megbízottja adataiban, azonosító okmányának, ill. azonosító okiratának típusában és számában, számlavezető bankjában és bankszámlaszámában továbbá a tényleges tulajdonos személyében bekövetkezett bármely változás esetében, legkésőbb a változásról történt tudomásszerzéstől számított öt (5) munkanapon belül; - Adós közvetlenül vagy közvetetten olyan társaságban szerzett 25%-osnál nagyobb részesedést, amely hitelezési vagy pénzügyi lízing kapcsolatban áll az OTP csoport valamely vállalatával, vagy amely bérleti, operatív lízing kapcsolatban áll a Merkantil Bérlet Kft-vel; - Az Adós tulajdonosváltozása, illetve a fennálló tulajdoni arányok változása - Minden, az Eszköz használhatóságát, jogi státuszát érintő esemény.
2. Adós a Kölcsönszerződés aláírásával kötelezettséget vállal arra, hogy - a Kölcsönszerződés megszűnéséig külön felszólítás nélkül - az üzleti évet követő év július 31-ig a Finanszírozó rendelkezésére bocsátja lezárt éves beszámolóját (mérleg, eredmény kimutatás, könyvvizsgálói jelentés, kiegészítő melléklet) vagy SZJA illetve XXX bevallását.
Appears in 1 contract
Samples: Termelőeszköz Kölcsön