ALKAMAZANDÓ JOG, JOGVITÁK, SZERZŐDÉSMÓDOSÍTÁS mintaszakaszok

ALKAMAZANDÓ JOG, JOGVITÁK, SZERZŐDÉSMÓDOSÍTÁS. Amennyiben a Megrendelő a Vállalkozót valamely kötelezettségének teljesítésére írásban felszólítja, az írásbeli felszólítás kézhezvételével az elévülés megszakad. A vállalkozási szerződésre a magyar jog alkalmazandó. A Felek a jelen Szerződés kapcsán felmerülő jogvitáikat elsősorban tárgyalásos úton rendezik. A Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy a kivitelezés közbeni viták (műszaki értelmezési, stb.) nem késleltetik a szerződésben vállaltak munka elvégzését, nem adhatnak alapot a Vállalkozónak a befejezési határidő módosítására. Ha az egyik Félnek a másikhoz intézett írásos kezdeményezésétől számított 45 napon belül a tárgyalások nem vezetnek eredményre, a Felek a Budai Központi Kerületi Bíróság, illetve értékhatártól függően a Székesfehérvári Törvényszék kizárólagos illetékességét kötik ki jogvitájuk rendezése érdekében abban az esetben, ha a jogvitában alperesként fellépő fél székhelye nem Pest megyében, illetve Budapesten található vagy a Budapest Környéki Törvényszék egyéb illetékességi okból nem járhat el. Egyébként a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény általános illetékességre vonatkozó rendelkezései az irányadók. Jelen szerződés kizárólag kétoldalúan, mindkét fél által cégszerűen aláírt szerződésmódosítással módosítható, illetve egészíthető ki.
ALKAMAZANDÓ JOG, JOGVITÁK, SZERZŐDÉSMÓDOSÍTÁS. Amennyiben a Megrendelő a Vállalkozót valamely kötelezettségének teljesítésére írásban felszólítja, az írásbeli felszólítás kézhezvételével az elévülés megszakad. A vállalkozási szerződésre a magyar jog alkalmazandó. A Felek a jelen Szerződés kapcsán felmerülő jogvitáikat elsősorban tárgyalásos úton rendezik. A Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy a kivitelezés közbeni viták (műszaki értelmezési, stb.) nem késleltetik a szerződésben vállaltak munka elvégzését, nem adhatnak alapot a Vállalkozónak a befejezési határidő módosítására. Ha az egyik Félnek a másikhoz intézett írásos kezdeményezésétől számított 45 napon belül a tárgyalások nem vezetnek eredményre, a Felek a Veszprémi Bíróság, illetve értékhatártól függően a Veszprémii Törvényszék kizárólagos illetékességét kötik ki. Jelen szerződés kizárólag kétoldalúan, mindkét fél által cégszerűen aláírt szerződésmódosítással módosítható, illetve egészíthető ki.
ALKAMAZANDÓ JOG, JOGVITÁK, SZERZŐDÉSMÓDOSÍTÁS. Amennyiben a Megrendelő a Vállalkozót valamely kötelezettségének teljesítésére írásban felszólítja, az írásbeli felszólítás kézhezvételével az elévülés megszakad. A vállalkozási szerződésre a magyar jog alkalmazandó. A Felek a jelen Szerződés kapcsán felmerülő jogvitáikat elsősorban tárgyalásos úton rendezik. A Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy a kivitelezés közbeni viták (műszaki értelmezési,

Related to ALKAMAZANDÓ JOG, JOGVITÁK, SZERZŐDÉSMÓDOSÍTÁS

  • Szolgáltatásra jogosultak köre A biztosító szolgáltatására a biztosított jogosult. Ha a biztosított ingatlannak több tulajdonosa van, az egyes tulajdo- nosok a tulajdoni hányaduk arányában jogosultak az Épület vagyoncsoportba tartozó vagyontárgyak káraival kapcso- latos szolgáltatásra.

  • Alkalmazandó jogszabályok Jelen ÁSZF-ben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv, illetőleg az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény, valamint annak végrehajtási rendeletei valamint az NMHH Elnökének rendeletei az irányadóak.

  • Alkalmazandó jog A Szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Ptk., a Bit. és az egyéb hatályos magyar jogszabályok rendelkezései alkalmazandók.

  • Elállási jog gyakorlásának menete Az e pontban foglaltak kizárólag a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személyre vonatkoznak, aki árut vesz, rendel, kap, használ, igénybe vesz, valamint az áruval kapcsolatos kereskedelmi kommunikáció, ajánlat címzettje (a továbbiakban Fogyasztó). A terméknek, több termék szolgáltatásakor az utoljára szolgáltatott terméknek, a Fogyasztó vagy az általa megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy általi átvételének napjától számított tizennégy (14) napon belül a szerződéstől indokolás nélkül elállni. Fogyasztót a szerződés megkötésének a napja és a termék átvételének napja közötti időszakban is gyakorolja elállási jogát. Ha a Fogyasztó elállási jogával élni kíván, elállási szándékát tartalmazó egyértelmű nyilatkozatát köteles eljuttatni (például postán, telefaxon vagy elektronikus úton küldött levél útján) a jelen ÁSZF 1. pontjában feltüntetett elérhetőségek igénybevételével a Szolgáltató részére. Ebből a célból a Fogyasztó felhasználhatja a megrendelést visszaigazoló e-mailhez mellékelt elállási nyilatkozat - mintát is. A Fogyasztó határidőben gyakorolja elállási jogát, ha a fent megjelölt határidő lejárta előtt elküldi elállási nyilatkozatát a Szolgáltató részére. A Fogyasztót terheli annak bizonyítása, hogy elállási jogát az 5. pontban meghatározott rendelkezéseknek megfelelően gyakorolta. Mindkét esetben a Szolgáltató e-mailben haladéktalanul visszaigazolja a Fogyasztó elállási nyilatkozatának megérkezését. Írásban történő elállás esetén azt határidőben érvényesítettnek kell tekinteni, ha a Fogyasztó az erre irányuló nyilatkozatát 14 naptári napon belül (akár a 14. naptári napon) elküldi a Szolgáltatónak. Postai úton történő jelzés alkalmával a postára adás dátumát, e-mail vagy telefaxon keresztül történő értesítés esetén az e-mail illetve a fax küldésének idejét veszi figyelembe a Szolgáltató a határidő számítás szempontjából. A Fogyasztó levelét ajánlott küldeményként adja postára, hogy hitelt érdemlően bizonyítható legyen a feladás dátuma. A Fogyasztó elállás esetén köteles a megrendelt terméket a Szolgáltató 1. pontban feltüntetett címére indokolatlan késedelem nélkül, de legkésőbb elállási nyilatkozatának közlésétől számított 14 napon belül visszaküldeni. A határidő betartottnak minősül, ha a Fogyasztó a 14 napos határidő letelte előtt elküldi (postára adja vagy az általa megrendelt futárnak átadja) a terméket. A termék a Szolgáltató címére történő visszaküldésének költsége a Fogyasztót terheli. A Szolgáltatónak az utánvéttel visszaküldött csomagot nem áll módjában átvenni. A termék visszaküldésének költségének kívül az elállás kapcsán a Fogyasztót semmilyen más költség nem terheli. Ha a Fogyasztó eláll a szerződéstől, haladéktalanul, de legkésőbb a Fogyasztó elállási nyilatkozatának kézhezvételétől számított 14 napon belül a Szolgáltató visszatéríti a Fogyasztó által teljesített valamennyi ellenszolgáltatást, ideértve a fuvarozási (kiszállításért fizetett) költséget is, kivéve azokat a többletköltségeket, amelyek amiatt merültek fel, hogy a Fogyasztó a Szolgáltató által felkínált, legolcsóbb szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási módot választott. A Szolgáltató jogosult a visszatérítést mindaddig visszatartani, amíg vissza nem kapta a terméket, vagy a Fogyasztó nem igazolta hitelt érdemlően, hogy azt visszaküldte: a kettő közül a Szolgáltató a korábbi időpontot veszi figyelembe. A visszatérítés során az eredeti ügylet során alkalmazott fizetési móddal egyező fizetési módot alkalmaz a Szolgáltató, kivéve, ha a Fogyasztó más fizetési mód igénybevételéhez kifejezetten a hozzájárulását adja; e visszatérítési mód alkalmazásából kifolyólag a Fogyasztót semmilyen többletköltség nem terheli. A Fogyasztó kizárólag akkor vonható felelősségre a termékben bekövetkezett értékcsökkenésért, ha az a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használat miatt következett be.

  • Az előfizető jogszabályban meghatározott nyilatkozatai megadásának, a nyilatkozatok módosításának, visszavonásának feltételei 12.1. Azon üzleti Előfizető esetében, amely végfelhasználónak minősülő mikrovállalkozás vagy kisvállalkozás vagy közhasznú szervezet, a Szolgáltató eltérhet az Eht. 127. § (1a), (4b), (4c) és (4g) bekezdésének, 128. § (5) bekezdésének, 129. § (1a)-(1c) bekezdésének, 134. § (14b) bekezdésének, valamint az 5. § (1)-(7) bekezdésének, 12. §-ának, 26. § (11) bekezdésének rendelkezéseitől, ha azon üzleti Előfizető, amely végfelhasználónak minősülő mikrovállalkozás vagy kisvállalkozás vagy közhasznú szervezet, legkésőbb az előfizetői szerződés megkötésekor kifejezetten hozzájárult ahhoz, hogy a Szolgáltató e rendelkezésektől részben vagy egészben eltérjen. Az Előfizető a jelen pont szerinti nyilatkozatát írásban jogosult módosítani és a Szolgáltató a módosítást a nyilvántartásaiban legfeljebb 8 napon belül átvezeti. 12.2. A természetes személy Előfizetőnek vagy a 12.1. pont szerinti végfelhasználónak minősülő mikrovállalkozásnak vagy kisvállalkozásnak vagy közhasznú szervezetnek a szerződéskötéskor kell nyilatkoznia arról, hogy az előfizetői szolgáltatást egyéni előfizetőként vagy nem egyéni (üzleti) előfizetőként kívánja igénybe venni. Amennyiben az Igénylő olyan szolgáltatáscsomagot kíván igénybe venni üzleti Előfizetőként, mely vonatkozásában a Szolgáltató nem jogosult üzleti előfizetők felé történő értékesítésre, úgy a szerződés nem jön létre, vagy az Előfizető által egyidejűleg módosított szolgáltatáscsomag iránti igényre vonatkozó módosított tartalommal jön létre. Az előfizetői minőség módosítására egyebekben a 10.2.4.1. pont szabályai az irányadók. 12.3. Az Előfizető jogosult a szerződés megkötésekor vagy azt követően nyilatkozni az elektronikus értesítés (elektronikus dokumentumban vagy az elektronikus levélben foglalt értesítés) elfogadásáról. Az Előfizető az elektronikus értesítés elfogadására vonatkozó nyilatkozatát a 10.2.4.1. pontban foglaltak szerint jogosult módosítani. 12.4. Az Előfizető jogosult a szerződés megkötésekor vagy azt követően nyilatkozni arról, hogy adatai közvetlen üzletszerzés, tájékoztatás, közvélemény- vagy piackutatás, valamint a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény (a továbbiakban: Grt.) 6. §-ának hatálya alá nem tartozó közvetlen üzletszerzés, illetve egyéb, a Grt. szerinti reklámnak nem minősülő tájékoztatás céljából felhasználásra kerüljenek. Az Előfizető a jelen pont szerinti nyilatkozatát írásban jogosult módosítani és a Szolgáltató a módosítást a nyilvántartásaiban legfeljebb 8 napon belül átvezeti.

  • Az alkalmazandó jogszabályok A jelen Általános Szerződési Feltételekre (továbbiakban: ÁSZF), és a jelen ÁSZF alapján kötött egyedi előfizetői szerződésekre (továbbiakban: Egyedi előfizetői szerződés) különösen, de nem kizárólagosan az alábbi jogszabályok rendelkezései vonatkoznak: a.) az elektronikus hírközlésről szóló 2003 évi C. törvény (a továbbiakban: Eht.), b.) az elektronikus hírközlési előfizetői szerződések részletes szabályairól szóló 22/2020. (XII. 21.) NMHH rendelet (a továbbiakban: Eszr.), c.) az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény (Ekertv.)

  • Visszatartási jog Az Eladó mindaddig visszatarthatja a fogyasztónak visszajáró összeget, amíg a fogyasztó a terméket vissza nem szolgáltatta, vagy kétséget kizáróan nem igazolta, hogy azt visszaküldte; a kettő közül a korábbi időpontot kell figyelembe venni. Utánvéttel vagy portósan feladott küldeményeket nem áll módunkban elfogadni.

  • Az adathordozhatósághoz való jog Az Érintett jogosult arra, hogy a rá vonatkozó személyes adatait tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja, továbbá jogosult arra, hogy ezeket az adatokat egy másik Szolgáltatónak továbbítsa anélkül, hogy ezt akadályozná az az Szolgáltató, amelynek a személyes adatokat a rendelkezésére bocsátotta, ha:

  • Adatvédelmi jogszabályok a) Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679. sz. Általános Adatvédelmi Rendelete (GDPR); b) Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (Infotv.); c) Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény (Eht.); d) A nyilvános elektronikus hírközlési szolgáltatáshoz kapcsolódó adatvédelmi és titoktartási kötelezettségre, az adatkezelés és a titokvédelem különleges feltételeire, a hálózatok és a szolgáltatások biztonságára és integritására, a forgalmi és számlázási adatok kezelésére, valamint az azonosítókijelzésre és hívásátirányításra vonatkozó szabályokról szóló 4/2012. (I. 24.) NMHH rendelet; e) Az elektronikus hírközlési előfizetői szerződések részletes szabályairól szóló 2/2015. (III. 30.) NMHH rendelet;

  • Határozati javaslat Óbudavár Község Önkormányzata Képviselő-testülete a háziorvosi ellátás tárgyában 2016. szeptember 30-án kötött feladat-ellátási szerződés módosítását, és az egységes szerkezetű feladat-ellátási szerződést az előterjesztés mellékletei szerint elfogadja. Felhatalmazza a polgármestert, hogy a szerződésmódosítást aláírja. Határidő: azonnal Felelős: polgármester Szentantalfa, 2022. november 15. Mely létrejött egyrészről Zánka Község Önkormányzata (képviseletében: Xxxxx Xxxxxx polgármester), Balatonszepezd Község Önkormányzata (képviseletében: Xxxx Xxxx polgármester), Balatoncsicsó Község Önkormányzata (képviseletében: Xxxxxxxxxx Xxxxxx polgármester), Óbudavár Község Önkormányzata (képviseletében: Xxxxxx Xxxxx xxxxxxxxxxxx), Szentantalfa Község Önkormányzata (képviseletében: Xxxx Xxxxx polgármester), Szentjakabfa Község Önkormányzata (képviseletében: Xxxxxxxxxx Xxxx polgármester), Tagyon Község Önkormányzata (képviseletében: Xxxxxxxxxx Xxxxxx polgármester), mint megbízók (továbbiakban: megbízók), másrészről az OLIKALMI és TÁRSA Háziorvosi és Egészségügyi Szolgáltató Kft. (székhely: 8251 Zánka, Xxxxxxx xx 00.; Cg. 00-00-000000; adószám: 23723056-1-19.; képviseli: xx. Xxxx Xxxxxx háziorvos, mint személyes ellátásra kötelezett orvos), mint megbízott (továbbiakban: megbízott) között alulírott helyen és időpontban az alábbi feltételekkel: