Archiválás mintaszakaszok

Archiválás. A külső adatbázisban tárolt eredeti átvett állományok és kiküldött adatok csak a tervezéskor meghatározott ideig maradnak az adatbázisban. A KARÁT rendszer archiválása kiemeli a feltöltött fájlokat az adatbázisból valamennyi hozzátartozó elemi és paraméter adattal együtt összecsomagolva, azonosítva helyezi el egy külső fájlba és az archiválást követően megszünteti a kiemelt adatokhoz tartozó táblákat (ADAMES) és fájlokat az adatbázisban. A rendszernek biztosítani kell az archivált állományok nyilvántartását, kereshetőségét és visszatölthetőségét.
Archiválás. A projektdokumentáció archiválása szakaszonként történik, azaz a projektszakasz zárását követően a Projektadminisztráció zárolja az addigi dokumentációt. Ez azt jelenti, hogy abba írni, a dokumentumokon módosítani nem lehet. Az így keletkezett dokumentáció csak olvasható (ez vonatkozik az elektronikusan tárolt adatokra is), és fizikailag is elkülönítendő a másik szakasz dokumentumaitól (hálózaton más alkönyvtárba / folderbe kell kerülnie).
Archiválás. 6.1. Az SGS-nek meg kell őriznie az akkreditáló testület vagy a Tanúsító Testület országa szerinti törvények által meghatározott ideig minden, a tanúsításhoz és a felülvizsgálatokhoz kapcsolódó dokumentumot az adott Tanúsítvány tekintetében.
Archiválás. A projektben keletkezett dokumentumokat a projekt vonatkozó pályázati felhívásában és Támogatási Szerződésben rögzített időpontig meg kell őrizni. A konzorciumvezető a projekt iratainak archiválásáról a Tapolcai Közös Önkormányzati Hivatal egyedi iratkezelési szabályzatáról szóló, 1/2018 számú jegyzői utasításban foglaltaknak megfelelően az ASP önkormányzati alkalmazásközpont rendszerben gondoskodik.

Related to Archiválás

  • Díjfizetés 20. § (1) A biztosítási díj a kockázat viselésének időtartamára előre illeti meg a biztosítót.

  • Díjnemfizetés Ha az esedékes biztosítási díjat nem fizetik meg, a biztosító – a követ- kezményekre történő figyelmeztetés mellett – a szerződő felet a fel- szólítás elküldésétől számított 30 napos póthatáridő tűzésével a teljesí- tésre írásban felhívja. A póthatáridő eredménytelen elteltével a szerző- dés az esedékesség napjára visszamenő hatállyal megszűnik, kivéve, ha a biztosító a díjkövetelést késedelem nélkül bírósági úton érvényesíti. A díjfizetés elmulasztása a törvény erejénél fogva eredményezi a biztosítási szerződés megszűnését, ezért a megszűnést követően teljesített díjak, sem a szerződés hatályának meghosszabbodását, sem új szerződés keletkezését nem eredményezik. Abban az esetben, ha a szerződés a fent részletezett módon, a foly- tatólagos díj meg nem fizetése következtében szűnt meg, a szerző- dő fél a megszűnés napjától számított százhúsz napon belül írásban kérheti a biztosítót a kockázatviselés helyreállítására. A biztosító a biztosítási fedezetet a megszűnt szerződés feltételei szerint helyre- állíthatja (reaktiválás), feltéve, hogy a korábban esedékessé vált biz- tosítási díjat megfizetik. A helyreállítási (reaktiválási) kérelem elfo- gadásáról a biztosító dönt.

  • Fizetés Vásárló, ha minden szükséges adatot megadott, akkor a „Fizetés” gombra kattintva a fizetés felületre érkezik. A megrendelés elküldését megelőzően a Vásárlónak ezen a felületen a jelölőnégyzet kipipálásával el kell fogadnia a jelen ÁSZF-ben és az adatkezelési tájékoztatóban foglaltakat, majd pedig a „Megrendelés elküldése” gombra kattintva küldheti el a megrendelését. A rendelés feladása tehát a „Megrendelés elküldése” gombra kattintással történik, ami a Vásárló részére fizetési kötelezettséget keletkeztet. Minden megrendelés egy egyedi megrendelés számmal azonosítható.

  • Csomagmódosítás Az előfizető az Díjak mellékletben található Díjszabás szerinti összeg megfizetése ellenében legkésőbb a tárgyhónap 20. napjáig megküldött kérelme alapján, a tárgyhónapot követő hónap 1. napjától jogosult az általa korábban igénybe vett szolgáltatási-csomag helyett a szolgáltató által ajánlott másik szolgáltatás–csomagot igényelni. A szolgáltatás-csomagra vonatkozó szerződés-módosítás az igénybejelentést követő első számlázási időszak első napján lép hatályba, ha minden műszaki feltétel adott a változtatáshoz. Amennyiben a szolgáltatás-csomag változtatás a Szolgáltató részéről kiszállással jár, úgy az Előfizető köteles kiszállási díjat is fizetni. Hűségidő alatt, csak nagyobb sebességű csomagra lehet váltani és a hűségidő az új csomag aktiválásától újra indul.

  • Fizetési feltételek A vételár kifizetése a Szállítási szerződésben foglaltak szerint készpénz- vagy előrefizetéssel, illetve banki átutalással történik, az eseti fizetési megállapodásoknak megfelelően. A fizetéssel kapcsolatosan felmerülő bankköltségeit mindegyik fél maga viseli. A fizetésre vonatkozó eseti megállapodások kizárólag írásban érvényesek, ennek hiányában a Szállítási szerződésben, illetve amennyiben a számla kiállításra került - számlán szereplő módon és bankszámlaszámra köteles Megrendelő a vételárat kiegyenlíteni. (Megrendelőt terheli annak átváltási költsége illetve vesztesége, amennyiben forintszámlára devizát illetve devizaszámlára forint összeget utal.) A vételárat banki átutalás esetén a Szállító bankszámláján történt jóváírás napján, készpénzben teljesített fizetés esetén pedig a pénztárba befizetés napján kell megfizetettnek tekinteni. Szállító jogosult az egyes termékek leszállításakor számlát kiállítani. Késedelmes fizetés esetén Megrendelő köteles késedelmi kamatként a Polgári törvénykönyv (Ptk) gazdálkodó szervezetek közötti késedelmi kamatra vonatkozó 301/A. §-ában foglalt kamatot megfizetni. („301/A. § (2) A késedelmi kamat mértéke a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamat - ha a pénztartozást idegen pénznemben kell teljesíteni, az adott pénznemre a kibocsátó jegybank által meghatározott alapkamat, ennek hiányában a pénzpiaci kamat - nyolc százalékponttal növelt értéke. Megrendelő tudomásul veszi, hogy bármely számla fizetésének késedelme esetén valamennyi, a Szállító által kiállított számla fizetése esedékessé válik. A Szállító fenntartja a jogot arra, hogy fizetési késedelem esetén a kiszállításokat visszatartsa és/vagy áruszállítást csak készpénz-, vagy előrefizetés ellenében teljesítsen. Amennyiben a szerződés aláírását követően jut Szállító tudomására a Megrendelő hitelképességének megítélését kedvezőtlen irányban befolyásoló információ, Szállító jogosult a kiszállítások visszatartására és a fizetési feltételekre vonatkozó feltételek – fentiek szerinti - módosítására. Amennyiben Szállító tudomására jut, hogy a Megrendelő fizetőképessége megváltozott vagy bizonytalan, Szállító jogosult – választása szerinti – fizetési biztosítékot (pl. bankgarancia, vételár letétbe helyezése, jelzálogjog kikötése) kérni Megrendelőtől.

  • Hónyomás 5.8. Hónyomás biztosítási eseménynek minősül a nagy mennyiségben felgyülemlő hó és jég statikus nyomása által és az olvadáskor lecsúszó hótömeg által a biztosított épület- ben, építményben okozott kár. Megtéríti a biztosító azokat a károkat is, amelyeket a biz- tosított épületekbe a hónyomás által megrongált tetőn keresztül a biztosítási eseménnyel egyidejűleg beömlő csapadék a biztosított vagyontárgyakban kárt okoz.

  • Vitarendezés (1) A Szolgáltató és az Előfizető az előfizetői szolgáltatással kapcsolatos panaszokat az ÁSZF 6.3.1 pontjában foglaltak szerint közvetlenül rendezheti.

  • Beteglátogatás Amennyiben a biztosított életveszélyes állapota vagy 10 napnál hosszabb tartamú kórházi kezelése miatt haza nem szállítható, a biztosító egy, a biz- tosított által megnevezett, Magyarországon bejelentett lakóhellyel rendel- kező személy részére fedezi a biztosított kórházban történő meglátogatá- sának költségeit. A költségtérítés keretében a biztosító az oda-vissza utazás (saját személy- gépkocsi üzemanyagköltsége, vonat II. osztály, repülőjegy turistaosztály, va- lamint az ehhez kapcsolódó taxi) számlával igazolt költségeit, valamint leg- feljebb 5 éjszakára szóló szállodai költségeket – maximum a kötvényben rögzített összeghatárig – fedezi.

  • Csomagvesztés A Yettel nem csomagvesztésre szolgáltatásminőségi követelményeket tartozó célértékeket. és vállal a vonatkozó ezekhez Felhasználási módok Az alábbi felhasználási módokra vonatkozó feltételek Kiegészítő lehetőségek, feltételek Web-böngészés igénybe vehető - VoIP igénybe vehető - Chat alkalmazások igénybe vehető - Közösségi oldalak igénybe vehető - Fájlcserélő alkalmazások igénybe vehető - Videómegosztó alkalmazások igénybe vehető - Online TV igénybe vehető - Egyéb 4G/LTE hálózat elérhető. - Díjcsomag neve Yettel Prime L+ Becsült maximális letöltési sebesség elérhetősége a szolgáltató honlapján 300 mbps Becsült maximális feltöltési sebesség elérhetősége a szolgáltató honlapján 60 mbps Díjcsomagba foglalt adatforgalmi keret (le- és feltöltés irányban) belföldön: 100 GB 1. roaming díjzónában: ÁSZF 1/A. mell. II.4.58. pontjában foglaltak szerint Szolgáltatások, alkalmazások, amelyek nem számítanak be a díjcsomagba foglalt adatforgalmi keretbe (pl. nullás díjszabású csomagok esetén bizonyos alkalmazások) Yettel Fiók, Speedtest Adatkeret-túllépés kezelés) kezelése (Túlforgalmazás 1. roaming díjzónában Előfizető választása: a roaming adatkeret elhasználása után túlforgalmazás a belföldi adatkeret erejéig (ÁSZF 1/A. mell. III.8.3. pontjában meghatározott összeg/MB) majd mobilinternet nem elérhető, vagy további Mobilnet vásárlás

  • Elállás A Vásárló jogosult a megrendelést követően, de még a megrendelt terméknek a szállítással megbízott futárszolgálat részére történő átadását megelőzően a megrendeléstől elállni. Ezt az igényét elektronikus úton, írásban jogosult jelezni a PANAROM I. pontban szereplő e-mail címén. Ebben az esetben a Vásárlót semmilyen költségviselés nem terheli, és nem köteles a megrendelt termékek vételárának a fizetésére, illetve a Vásárló által bankkártyával esetlegesen már kifizetett vételár visszajár részére. Ha a kiszállítás már megtörtént, elállási joggal a Fogyasztó rendelkezik a termék adásvételére irányuló szerződés esetén