ASZERZŐDÉS ÖSSZEGE mintaszakaszok

ASZERZŐDÉS ÖSSZEGE. 2.1. A Vállalkozót az 1. pontban foglalt Vállalkozási feladatok ellátásáért Vállalkozási díl illeti meg, amelynek 2024. évi keretösszege: 62.121 .068,- Ft + AFA. 2.2. Egyedi megrendelésalapjánaz adott munkákata vállalkozó az általa beárazott tétellista (Egy év alatt elvégzendő munkák és azok kalkulált 2024. évi ajánlati összeget) sorainak egységárai alapján végzi, illetve vállalja ezen munkák elvégzését. Az egyedi megrendelés vállalkozási díját a tétellista indexált egységárainak és a Megrendelő vagy annak műszaki ellenőre által igazolt munka és jóváhagyott mennyiségének szorzata adja. Az egységárakfedezetet nyújtanak mindazon adott tételhez kapcsolódó munkák elvégzésére és felmerülő költségekre, amelyek szükségesek az adott tételhez kapcsolódó feladat szerződésszerű, szakszerű és komplett megvalósításához, figyelembe véve a helyszíni körülményeket és adottságokat. 2.3. A Kbt. 141. $ (4) bekezdés a) pontja alapján egy közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződés új közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül - automatikusan- módosulhat, ha a szerződés minden ajánlattevő számára előre megismerhető módon, egyértelműen rögzíti a szerződés meghatározott tartalmi elemei későbbi változásának pontos feltételeit és tartalmát. Az árak változását az indexálás rögzítésével,illetve az erre vonatkozó szabályok, módszerek előre meghatározásával lehet a szerződésekbe beépíteni, lehetővé téve azt, hogy a későbbi áremelkedéseket a szerződéses árak automatikusan kövessék, és ne kelljen a szerződést emiatt több alkalommal is módosítani. Arképzés (bdQxálás); A ,,Egy év alatt elvégzendő munkák és azok kalkulált 2024. évi ajánlati összeget (nettó HUF)" összeget az ajánlattevőknek2024. április és 2024. december 31-i időszakban történő munkavégzésre prognosztizáltan kell képezniük, és megadniuk. 2025. január 1. és 2025. december 31-i időszakban a fenti egységárak a KSH

Related to ASZERZŐDÉS ÖSSZEGE

  • Szerződésszegés A Felek szerződésszegő magatartása, így különösen a teljesítés elmulasztása, késedelme kötbér és kártérítés fizetési kötelezettséget keletkeztet, illetve szerződésszegés esetén a másik Fél a Szerződést rendkívüli felmondással megszüntetheti. A szerződésszegéssel okozati összefüggésben álló vis maior esetén a fél akkor mentesül a szerződésszegés és annak jogkövetkezményei alól, ha a vis maior esemény a szerződéskötés időpontjában nem volt előre látható és nem volt elvárható, hogy a fél a körülményt elkerülje, vagy a kárt elhárítsa. 6.1. A Kereskedő jogosult a Szerződést azonnali hatállyal, kártérítési kötelezettség nélkül, írásban, az ok megjelölésével felmondani - kivéve, ha az Vis Maior következménye –, ha a) Felhasználó megszegi bármely, szavatossági nyilatkozatát vagy a Felhasználó bármely jognyilatkozatáról bebizonyosodik, hogy az nem felel meg a valóságnak vagy tájékoztatási kötelezettségének elmulasztása jelen Szerződés szerint súlyos szerződésszegésnek minősül; b) Felhasználó hálózati csatlakozási vagy hálózathasználati szerződése bármely okból megszűnik; c) Felhasználó mérlegkör tagsági megállapodása vagy mérlegkör szerződése bármely okból megszűnik; d) Felhasználó a Szerződés szerinti bármely jogát és/vagy kötelezettségét a Kereskedő előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül engedményezi vagy átruházza; e) Felhasználó a Kereskedőnek a Szerződés alapján járó összegek szerződésszerű kifizetésével kapcsolatos kötelezettségét az eredeti fizetési határidőtől számított 15 (tizenöt) napon belül, a Kereskedő általi írásbeli felszólítás ellenére, nem teljesíti; f) Felhasználó a Kereskedő erre irányuló felszólítása ellenére nem bocsátja a Kereskedő rendelkezésére a Szerződésben meghatározott biztosítékot, vagy azt nem tartja fenn, vagy nem egészíti ki a Kereskedő kérésének megfelelően, vagy más, az Üzletszabályzatban, jelen ÁSZF-ben vagy a Szerződésben foglalt, a biztosítékkal kapcsolatos kötelezettségének nem tesz eleget; g) Felhasználó a villamosenergia-átvételi kötelezettségét szerződésszegő módon 15 (tizenöt) napot meghaladóan nem teljesíti, ideértve, de nem kizárólag azt az esetet is, ha erre azért nem képes, mert az adott felhasználási helyet a hálózati engedélyes a Felhasználó szerződésszegése miatt 15 (tizenöt) napot meghaladóan az ellátásból felfüggesztette vagy kikapcsolta; h) ha a villamosenergia-szolgáltatás szüneteltetése a 30 napot meghaladja; i) Felhasználó megsérti a Kereskedő teljes ellátási jogát; j) Felhasználó a Kereskedő által a felhasználási helyek ellátására szolgáltatott villamos energiát hozzájárulása nélkül vagy tilalma ellenére továbbadja; k) Felhasználó a részletfizetési, illetve fizetési haladékra vonatkozó megállapodás esetében a fizetési határidőt elmulasztja; l) az Üzletszabályzat szerinti egyéb eset.

  • Szerződésszegés, kötbér Szerződésszegésnek minősül minden olyan magatartás vagy mulasztás, amelynek során a Fél a jelen keretszerződés és mellékletei, valamint a keretszerződés keretében létrejött egyedi szerződések és mellékleteik rendelkezéseiből eredő bármely kötelezettségét megszegi. A Felek az Eladó késedelmes teljesítése, hibás teljesítése, illetve nem teljesítése (meghiúsulás) esetére kötbérfizetésben állapodnak meg. Felek rögzítik, hogy Xxxxx késedelembe esik, amennyiben bármely szerződésből eredő kötelezettségét a szerződés szerinti határidőben nem teljesíti. Eladó hibásan teljesít, ha a szolgáltatása a teljesítés időpontjában nem felel meg a szerződésben vagy jogszabályban megállapított minőségi követelményeknek, ide értve különösen, de nem kizárólagosan, ha a minőségi vizsgálat eredménye szerint az Eladó által szolgáltatott áru nem felel meg az EU vagy Magyarország hatályos előírásainak, mivel olyan paraméterekkel rendelkezik, vagy olyan szermaradványokat (pl.: peszticid), egyéb idegen anyagokat stb. tartalmaz, amik miatt az EU területén az nem forgalmazható, és egyszerű rostálás, tisztítás útján ez a minőség nem is javítható. Ebben az esetben az Eladó köteles szolgáltatása hibáját kijavítani, így a fent írt hibás teljesítési esetben az árut visszavenni, s helyette új árut adni. A hiba kijavításával, az áru visszavételével és új áru szállításával kapcsolatos minden többletköltség – beleértve a számlázási és fuvarköltségeket is – az Eladót terhelik. Amennyiben az árut Xxxxx kicserélni nem tudja, úgy a hibás teljesítésével a Vevőnek okozott kárt tartozik megfizetni. Felek rögzítik, hogy a szerződést az Eladó – részben, vagy egészben – nem teljesíti, amennyiben érdekkörébe tartozó okból a szerződés részben vagy egészben meghiúsul, vagy ha az Eladó a teljesítést jogos ok nélküli megtagadja, vagy amennyiben Vevő az Eladó érdekkörébe tartozó okból - különösen Eladó szerződésszegése esetén - az adott szerződéstől részben vagy egészben eláll, vagy felmondja a szerződést vagy annak egy részét. A késedelem, vagy hibás teljesítés esetére kikötött kötbér megfizetése nem mentesíti az Eladót a teljesítés alól. A kötbér alapja a szerződésszegéssel érintett egyedi szerződésben meghatározottak szerint számított teljes nettó vételár. A kötbér mértéke a hibás teljesítés és késedelmes teljesítés esetén a hibátlan teljesítésig számítva a szerződésszegéssel érintett első hét nap folyamán napi 1 (egy) %, ezt követően napi 2 (két) %, de maximum 20 (húsz) %, a teljesítés Eladó érdekkörében bekövetkező meghiúsulása esetén 20 (húsz) %. Felek megállapodnak abban, hogy amennyiben Eladó szerződésszegése 7 (hét) napon keresztül fennáll, vagy a Vevő felhívására, az abban esetlegesen foglalt határidőben sem teljesít szerződésszerűen, vagy Eladó súlyos szerződésszegést követ – így különösen, de nem kizárólagosan a tábla adatokat nem szerződésszerűen szolgáltatja, terménybetakarítással, tárolással kapcsolatos tájékoztatási kötelezettségét megszegi, a terményt szerződésszerűen nem szolgáltatja, stb. –, úgy Vevő jogosult minden további intézkedés, vagy felszólítás tétele, vagy póthatáridő tűzése nélkül az érintett egyedi szerződéstől azonnali hatállyal részben vagy egészben elállni, vagy megkezdett teljesítés esetén azt részben vagy egészben felmondani, mely esetekben Vevőt a fentiekben írt meghiúsulási kötbér megilleti. A szerződés részben vagy egészben történő megszűnésével, meghiúsulásával kapcsolatos, annak következtében felmerülő minden kár megtérítésének és ezzel kapcsolatban felmerülő költség viselésének kötelezettsége Eladót terheli. Amennyiben Xxxx él felmondási, vagy elállási jogával, a Vevő saját választása szerint jogosult az Eladó költségére fedezeti vásárlást eszközölni, a fedezeti vásárlással kapcsolatos valamennyi kárát Xxxxxxx xxxxxxxx, illetve azt az Eladóval szemben érvényesíteni. Vevő jogosult – a kártérítésre vonatkozó szabályok szerint – a kötbért meghaladó kárát érvényesíteni. Vevő a kötbér összegét külön levélben terheli ki, melyet Vevő jogosult az esedékes számla összegébe teljes egészében, vagy részben beszámítani, vagy Vevő felszólítására Eladó köteles annak kézhezvételét követő 8 (nyolc) napon belül banki átutalással kiegyenlíteni.

  • SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ODAÍTÉLÉSE SZERZŐDÉS SZÁMA 1 MEGNEVEZÉSE Szállítási szerződés. V.1.) Az eljárást lezáró döntés meghozatalának időpontja:

  • A KÖZBESZERZÉS ÉRTÉKE Az ellenszolgáltatás összege (A szerződés szerinti összértéket kérjük megadni számokkal, az összes szerződést, részt és opciót beleértve) Áfa nélkül Áfával Áfa (%) Érték: 21325109 Pénznem: HUF X ,

  • Szerződés létrejötte 3.1.1 A Display Hirdetők és a Szolgáltató között a Hirdetési Szerződés a jelen ÁSZF általános rendelkezéseinek 3.2. pontjában foglalt feltételekkel jön létre, a szerződés minkét fél általi aláírásának napján. A Hirdetési Szerződés határozott időre jön létre, és a megrendelt szolgáltatások teljesítésének napjáig marad hatályban.

  • Szerződésszegés és jogkövetkezményei 6.1. Szerződő Felek megállapodnak, hogy amennyiben a Vállalkozó – olyan okból, amelyért felelős – késedelmesen teljesít, a Megrendelő késedelmi kötbérre jogosult, melynek mértéke a szerződéses nettó ellenszolgáltatás 0,5%-a/naptári nap. A késedelem esetére kikötött kötbér megfizetése nem mentesít a teljesítési kötelezettség alól a Ptk. 6:187. § (1) bek. alapján. Amennyiben a késedelmi kötbér összege eléri vagy meghaladja a szerződéses nettó ellenszolgáltatás 5%-át, azaz a késedelemmel érintett napok száma a 10 naptári napot eléri, vagy meghaladja, a Megrendelő jogosult a szerződést felmondani és a meghiúsulási kötbért követelni. 6.2. Szerződő Xxxxx megállapodnak, hogy amennyiben a Vállalkozó – olyan okból, amelyért felelős – hibásan teljesít, a teljes szerződéses összeg 3%-a/alkalom összegű hibás teljesítési kötbér követelésére jogosult a Megrendelő. Amennyiben a hibás teljesítési kötbér alkalmazásának száma eléri vagy meghaladja a teljes nettó szerződéses összeg 9%-át, azaz a hibás teljesítéssel érintett alkalmak száma eléri vagy meghaladja az 3 alkalmat, az Megrendelő jogosult a szerződést felmondani, és meghiúsulási kötbért követelni. Megrendelő a hibás teljesítés miatti kötbér mellett nem érvényesítheti szavatossági igényét a Ptk. 6:187. § (2) bekezdése alapján. 6.3. Szerződő Felek megállapodnak, hogy amennyiben a teljesítés – olyan okból, amelyért a Vállalkozó felelős – meghiúsul, Megrendelő – a Ptk. 6:186. § (1) bekezdésének megfelelően – meghiúsulási kötbérre jogosult, melynek mértéke a szerződése nettó ellenszolgáltatás 20%-a. A teljesítés meghiúsulásának esetére kikötött kötbér érvényesítése a teljesítés követelését kizárja a Ptk. 6:187. § (1) bek. alapján. A késedelmi kötbér és a meghiúsulási kötbér egyidejűleg nem érvényesíthető. 6.4. Megrendelő a kötbéren felüli kárát is jogosult érvényesíteni. 6.5. Megrendelő a kötbért, illetve a kötbér mértékét meghaladó értékű kárigényét – amennyiben azt Vállalkozó nem vitatja – jogosult beszámítással érvényesíteni Vállalkozó még ki nem fizetett számlájával szemben. 6.6. Amennyiben a szerződés olyan okból szűnik meg, amelyért Megrendelő felelős, Vállalkozó jogosult a szerződés megszűnésének időpontjáig elvégzett munkák felmerült költségeinek ellenértékére. 6.7. Felek rögzítik, hogy amennyiben közöttük más, jelen szerződésen kívüli jogviszonyból eredő, lejárt követelés áll fenn, úgy az ezen más jogviszonyból eredő követelést a jelen szerződés szerinti elszámolás során beszámítással jogosultak érvényesíteni egymással szemben. 6.8. Felek rögzítik, hogy Megrendelő a kötbér mellett érvényesítheti a kötbért meghaladó kárt. 6.9. Megrendelő a szerződésszegéssel okozott kárának megtérítését akkor is követelheti, ha kötbérigényét nem érvényesítette.

  • Beszerzés tárgya Árubeszerzés Hirdetmény típusa: Ajánlati/Részvételi felhívás/2015 EUHL

  • Szerződő fél 3.1. A Szolgáltató által nyújtott szolgáltatásokat a Vendég veszi igénybe. 3.2. Amennyiben a szolgáltatásokra vonatkozó megrendelést a Vendég közvetlenül adja le a Szolgáltatónak, úgy a Vendég a Szerződő fél. A Szolgáltató és a Vendég együttesen - a feltételek teljesülése esetén - szerződéses felekké válnak (továbbiakban Felek). 3.3. Amennyiben a szolgáltatásokra vonatkozó megrendelést a Vendég megbízásából egy harmadik személy (továbbiakban Közvetítő) adja le a Szolgáltatónak, az együttműködés feltételeit a Szolgáltató és a Közvetítő között megkötött szerződés szabályozza. Ebben az esetben a Szolgáltató nem köteles vizsgálni, hogy a harmadik személy jogszerűen képviseli-e a Vendéget.

  • Szerződés megszűnése 5.1. A felek között létrejött eseti szerződés a szerződésszerű teljesítéssel megszűnik. 5.2. A felek között létrejött eseti szerződés teljesítés nélkül is megszűnhet: 5.2.1. a felek közös megegyezésével. 5.3. A Szolgáltató jogosult a szolgáltatást felfüggeszteni, vagy a szerződést azonnali hatállyal felmondani (illetve attól elállni), ha a Megrendelő az alábbi tiltott magatartások bármelyikét tanúsítja: 5.3.1. Az elkészítendő honlapon vagy alkalmazáson – törvénybe ütköző módon pornográf, iparjogvédelmi illetve a szerzői jogokat vagy mások jó hírnevét, becsületét sértő, avagy a jó ízléssel össze nem egyeztethető anyagokat kíván elhelyezni, megjeleníteni. 5.3.2. Ha a Megrendelő több mint 30 napos fizetési késedelembe esett, és felhívásra sem rendezi tartozását. 5.3.3. Ha a Megrendelő ellen csődeljárás, felszámolási eljárás indul, vagy végelszámolását határozza el. 5.3.4. Ha a Megrendelő egyéb súlyos szerződésszegést követ el. A Szolgáltató azonnali hatályú felmondása esetén a Megrendelő a vállalkozási díj 100%-ának megfelelő kárátalányt köteles megfizetni kivéve az 5.4.3 pont szerinti esetet. Rendkívüli felmondás esetén a megrendeléseket a Szolgáltató nem köteles teljesíteni. Az ilyen megrendelések teljesítésétől a Szolgáltató írásban jogkövetkezmények nélkül elállhat. 5.4. A felek között létrejött szerződés bármely okból történő megszűnése, vagy felmondása nem mentesíti a feleket a fennálló kötelezettségeik, vagy díjtartozásaik teljesítése alól. 5.5. A postai úton eljuttatott írásbeli közléseket a Megrendelőlapon feltüntetett címre kell megküldeni ajánlott vagy tértivevényes küldeményként. A postai úton megküldött iratokat a kézbesítés megküldésének napján kézbesítettnek kell tekinteni, akkor is, ha a címzett az átvételt megtagadta. Ha a kézbesítés eredménytelen volt, mert a címzett az iratot nem vette át, vagyis a küldemény „nem kereste” jelzéssel érkezett vissza, akkor azt az ellenkező bizonyításáig a postai kézbesítés második megkísérlésének napját követő ötödik munkanapon kézbesítettnek kel tekinteni. 5.6. Megrendelő az adataiban bekövetkezett minden változást és a szerződés teljesítése szempontjából lényeges egyéb változásokat köteles 15 napon belül írásban közölni Szolgáltatóval.

  • SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI I.1) Az ajánlatkérőként szerződő fél neve és címe Hivatalos név: BUDAPESTI KÖZLEKEDÉSI ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Város/Község: Budapest Postai irányítószám: 1072 Ország: Magyarország Kapcsolattartási pont(ok): Gazdasági Igazgatóság – Beszerzési Főosztály Címzett: Xxxxxxxx Xxxxxxxx Telefon: (+00-0) 000 0000 E-mail: kozbeszerzes@bkv hu Fax: (+00-0) 000-00-00 Internetcím(ek) (adott esetben) Az ajánlatkérő általános címe (URL): xxx.xxx.xx A felhasználói oldal címe (URL): xxxx://xxx.xxx hu/hu/kozbeszerzes I.2) A NYERTES AJÁNLATTEVŐKÉNT SZERZŐDŐ FÉL NEVE ÉS CÍME