Az adatkezelés céljai. A banki adatkezelés elsődleges célja az Ügyféllel kötött vagy kötendő szerződés alapján a Bank által nyújtott pénzügyi-, kiegészítő pénzügyi-, befektetési- illetve kiegészítő befektetési szolgáltatás teljesítése, továbbá a Bank tevékenységére irányadó jogszabályi rendelkezések alapján, az ezen jogszabályon alapuló adatkezelések teljesítése. A Bank kizárólag az általa folytatott tevékenységre irányadó szerződésekben és a tevékenységére irányadó jogszabályokban foglalt rendelkezéseknek megfelelően, az ott meghatározott célokra használja fel az Ügyfelektől felvett, illetve az érintett által átadott, illetőleg bármilyen módon a Bank rendelkezésére bocsátott vagy tudomására hozott – ideértve az érintettnek a Bankhoz benyújtott dokumentumokon, szerződéseken, igazolásokon, nyomtatványokon feltüntetett, továbbá különösen más adatkezelőtől átvett vagy bármely egyéb formában a Bank számára hozzáférhetővé tett – adatokat. A Bank az adatokat különösen az alábbi célokból kezeli:
a) a Bank és Ügyfél között létrejött szolgáltatási szerződés (pénzügyi- és kiegészítő pénzügyi szolgáltatás, befektetési- és kiegészítő befektetési szolgáltatás, biztosítási szolgáltatások közvetítése) teljesítése, végrehajtása, a szerződés alapján vállalt szolgáltatás nyújtása, a szerződéssel kapcsolatos kötelezettségek és jogosultságok igazolása és vizsgálata, szerződésben szabályozott jogviszony szerinti elszámolás, a Bankot az Ügyfél vonatkozásában esetlegesen terhelő adókötelezettségek teljesítése, a szerződéssel kapcsolatos tájékoztatás és információszolgáltatás, illetve az ezzel összefüggő kapcsolattartás az Ügyféllel;
b) a szerződéssel kapcsolatosan esetlegesen felmerülő követelések érvényesítése, behajtása és értékesítése, illetve az ezzel összefüggő kapcsolattartás az Ügyféllel;
c) az Ügyfél, az egyéb érintettek egyértelmű azonosítása, illetve személyazonosságuk, azonosító adataik, okmányaik lekérdezése és ellenőrzése központi vagy más nyilvántartásokból (a továbbiakban együtt: ügyfél- vagy személyazonosítás), továbbá a személyazonosító okmányokkal való esetleges visszaélések megakadályozása, illetve megnehezítése, az esetleges visszaélések kivizsgálása (a továbbiakban együtt: csaláskezelés);
d) minőségi és hatékony ügyfélkiszolgálás biztosítása – ideértve különösen az ügyfélkiszolgálást elősegítő informatikai rendszerek működtetését és kapcsolattartást is –;
e) kockázatkezelés – ideértve a kockázatelemzést, a kockázatmérséklést és értékelést, az Ügyfél-, az ügylet- és a hitelképesség...
Az adatkezelés céljai. Az Adatkezelő a 2.2. pontban meghatározott adatokat az OTP Általános Üzletszabályzat 2. sz. melléklet, 5. sz. almelléklet 3. pontjában és a JZB Általános Üzletszabályzat 4. sz. melléklet 3. pontjában meghatározott célokon felül a következő célokból, illetve az ott meghatározottakhoz képest az alábbi kiegészítések szerint kezeli: A 2.2. pontban meghatározott adatokat – az OTP Általános Üzletszabályzat 2. sz. melléklet, 5. sz. almelléklet 3. pontjának és a JZB Általános Üzletszabályzat 4. sz. melléklet 3. pontjának megfelelően – az Adatkezelő a szerződésben foglalt jogok és kötelezettségek teljesítése miatt kezeli azzal, hogy az OTP Általános Üzletszabályzat 2. sz. melléklet, 5. sz. almelléklet 3.c) pontján és a JZB Általános Üzletszabályzat 4. sz. melléklet 3.c) pontján belül értelmezendőek az alábbi adatkezelési célok is: - a jövőben esetlegesen felmerülő csalárd, a hitelező érdekeit sértő ügyfélmagatartás észlelése és megelőzése, - a követelés engedményezése esetén az engedményes által a követelés behajtásának eredményével, az engedményezett követeléssel összefüggő eljárással kapcsolatos adatokra vonatkozóan kockázatkezelés és kockázatelemzés, engedményezésre irányuló ajánlattétel során az ajánlat elkészítéséhez, a fedezet értékeléséhez szükséges adatok átadása, - a követelés átadásakor a követelés behajtásához, érvényesítéséhez szükséges – engedményes általi és hivatalos – eljárások lefolytatásához, a két- vagy többoldalú nyilatkozatok elkészítéséhez, ellenőrzéséhez, az ingatlan-nyilvántartási, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara előtt folytatott eljárások, valamint egyéb hivatalos szerveknél a szükséges jogosultváltozás eljárásának lefolytatásához szükséges adatok, - az ügyfelek részére az igényeikhez minél jobban illeszkedő termékek fejlesztése céljából a rendelkezésre álló személyes adatok elemzése - közvetítő közreműködésével történő szerződéskötés esetén az ügylet azonosításához szükséges adatok átadása a közvetítő részére, jutalék elszámolás céljából - a szerződésben foglalt feltételek megvalósulásának, beleértve az adós pénzügyi, gazdasági helyzete alakulásának rendszeres figyelemmel kísérése, valamint az Adatkezelő kitettségének minősítése, illetve ügylet, vagy ügyfél alapon történő besorolása, - a kölcsönszámlán keletkező hátralék rendeztetése, a szerződés felmondása, a követelés érvényesítése, engedményezése, - a hátralékkezelési tevékenységgel összefüggésben a téves vagy hiányzó telefonszám miatt el nem ért ügyfelek adatainak külső kezelő cég ...
Az adatkezelés céljai. 3.1. Az OTP Lakástakarék Zrt. az Adatkezelésről szóló Tájékoztatásban részletezettek szerint az Érintettek személyes adatait az alábbi főbb célokból vagy azok közül egy vagy több célból kezeli:
a) az Érintett azonosítása,
b) kapcsolattartás,
c) a szerződésben foglalt jogok és kötelezettségek teljesítése, beleértve a szerződésben szabályozott jogviszony szerinti elszámolást, ide értendők pl. az alábbi célok is: • a jövőben esetlegesen felmerülő csalárd, a hitelező érdekeit sértő ügyfélmagatartás észlelése és megelőzése, • a követelés engedményezése esetén az engedményes által a követelés behajtásának eredményével, az engedményezett/zálogosított követeléssel összefüggő eljárással kapcsolatos adatokra vonatkozóan kockázatkezelés és kockázatelemzés, • az ügyfelek részére az igényeikhez minél jobban illeszkedő termékek fejlesztése céljából a rendelkezésre álló személyes adatok elemzése, • engedményezett/zálogosított követelésekkel kapcsolatos tájékoztatás
d) közvetlen üzletszerzés,
e) az OTP Lakástakarék Zrt.-t az Érintett vonatkozásában terhelő adókötelezettségek teljesítése,
f) az OTP Lakástakarék Zrt.-t az Érintett vonatkozásában terhelő adatszolgáltatási kötelezettségek teljesítése,
g) az OTP Lakástakarék Zrt.-nek az Adatkezelésről szóló Tájékoztatásban részletezett jogos érdekének, érdekeinek érvényesítése,
h) az OTP Lakástakarék Zrt. hagyatékátadással kapcsolatos feladatainak teljesítése, téves bejelentéssel az OTP Lakástakarék Zrt.-nek okozott kár esetén a kártérítési igény érvényesítése.
i) az Adatkezelésről szóló Tájékoztatásban részletezett további ügylet specifikus adatkezelési célok.
Az adatkezelés céljai. Az Adatkezelő az előző pontban meghatározott adatokat az Érdeklődővel való kapcsolatfelvétel, illetve közvetlen üzletszerzés célú megkeresés céljából kezeli.
Az adatkezelés céljai. Az adatkezelés elsődleges célja az MNB által a jelen Üzleti Feltételek hatálya alá tartozóan nyújtott szolgáltatás teljesítése, továbbá az MNB ezen tevékenységére irányadó jogszabályi rendelkezések alapján, a jogszabályon alapuló adatkezelések teljesítése. Az MNB kizárólag a jelen Üzleti Feltételekben és az annak alapján megkötött szerződésekben, valamint a jelen Üzleti Feltételek hatálya alá tartozó tevékenységére irányadó jogszabályokban foglalt rendelkezéseknek megfelelően, az ott meghatározott célokra használja fel az Ügyfelektől felvett, az érintett által átadott, illetve bármilyen módon a rendelkezésére bocsátott vagy tudomására jutott adatokat.
Az adatkezelés céljai. Az Adatkezelő a 0. pontban meghatározott adatokat kizárólag az Általános Adatvédelmi Tájékoztató 3. pontjában meghatározott célokból, illetve az ott meghatározottakhoz képest az alábbi kiegészítések szerint kezeli:
Az adatkezelés céljai. Az Adatkezelő a 24.2. pontban meghatározott adatokat a tájékoztató I. fejezetének 3.1.c.) pontban felsorolt célokból kezeli: A célok keretében
a) A szerződéses nyomtatványban, valamint a szerződéssel kapcsolatos egyéb dokumentumokban szereplő adatok, az esetleges változások miatt később bejelentett adatok a számlakezeléshez, monitoringozhatóságához, az ügyfelekkel történő kapcsolattartáshoz, az OTP Lakástakarék Zrt. jogszabályi és szerződéses kötelezettségei teljesítéséhez, esetleges felmondáshoz, az állami támogatás igényléséhez (ami egyes lakástakarék megtakarítási szerződés konstrukcióknak az LTP jogszabályok által meghatározott eleme) szükségesek,
b) A helyszíni szemle adatok kezelésére a lakáscélú felhasználás igazolás megfelelőségének ellenőrizhetősége miatt van szükség,
c) A kifizetéshez szükséges adatok kezelésére a megtakarítás kifizetéséhez és a lakáscél igazolások követhetősége miatt van szükség,
d) A lakáscélt képező ingatlan több tulajdonosa esetén, valamennyi tulajdonos, mint harmadik személy adatainak kezelésére a lakáscélú felhasználás igazolása miatt van szükség.
e) Az engedményezett/zálogosított szerződések esetén, az OTP Lakástakarék Zrt. által az OTP Bank Nyrt., az OTP Jelzálogbank Zrt., illetve más zárolásra jogosultak (pl. engedményes, zálogjogosult) részére történő adatszolgáltatásra a betét és hitel monitoring miatt van szükség.
f) A Magyar Államkincstár, a NAV, Budapest Főváros Kormányhivatala, valamint egyéb hatóságok (pl. járási hivatal, gyámhivatal) részére történő adattovábbítással kapcsolatos adatkezelésre az állami támogatásokkal kapcsolatos jogszabályoknak való megfelelés miatt van szükség.
g) az adásvételi szerződésben foglalt eladói, ügyvédi adatokra a lakáscél igazolások miatt van szükség, lakás vásárlási lakáscél esetén.
h) az Adatkezelő által nyújtott termékekhez kapcsolódó Hirdetményekben meghatározott kedvezmények/bónuszok igénybevételéhez szükséges adatokra a kedvezmények/bónuszok igénybevétele miatt van szükség.
i) az OTP Lakástakarék honlapján az Érintett által végzett kalkuláció után, az általa kiválasztott termékmódozatra vonatkozó szerződéskötési ajánlat előkészítése érdekében az online igénylés során megadott adataira a kapcsolatfelvétel céljából van szükség. Az Adatkezelő2 a fenti adatok alapján konszolidált felügyelettel, illetve kiemelt közvetítői tevékenységével kapcsolatos adatkezelést végez.
Az adatkezelés céljai. Az Adatkezelő a 2.2. pontban meghatározott adatokat az Általános Adatvédelmi Tájékoztató 3.1. pontjában meghatározott célokon felül a következő célokból, illetve az ott meghatározottakhoz képest az alábbi kiegészítések szerint kezeli: Internetes kártyás fizetés és telefonos/postai rendelés (MOTO) során bekért, a tranzakció végrehajtásához közvetlenül nem szükséges adatok gyűjtése csalás-megelőzési, csalás-felderítési, valamint reklamációkezelési céllal történik. Az adatkezelés jogalapja a Bank és a kártyaelfogadó kereskedő jogos érdeke.
Az adatkezelés céljai. A jelen Adatvédelmi Szabályzat tartalmazza, hogy milyen személyes adatokat kezelünk, és milyen célból. Az adatkezelés jogalapja az Ön önkéntes hozzájárulása.
Az adatkezelés céljai. A biztosító adatkezelőként azért kezeli ügyfelei személyes adatait, hogy kiemelkedő minőségű szolgáltatásokat nyújthasson számukra. Ehhez kapcsolódóan az adatkezelés célja a biztosítási szerződés megkötése, módosítása, állományban tartása és teljesítése; a felügyeleti és más hatóságokkal szemben fennálló jogi kötelezettségek teljesítése; az érintettekkel történő (postai) kapcsolattartás, panaszkezelés; számviteli nyilvántartás; az érintettek kérelmeinek és panaszainak kezelése; bűncselekmények, így különösen pénzmosás és terrorizmus- finanszírozás megelőzése; az antiszociális tevékenységek bejelentése; irattározás és levéltározás; viszontbiztosítás; a biztosítási szerződésből származó követelések megítélése; valamint ezekhez kapcsolódóan a biztosító jogszabályban meghatározott jogi kötelezettségei teljesítése. Az adatkezelés célja továbbá az esetleges jogviták rendezése, illetve marketingtevékenység.