Az adathordozhatósághoz való jog Az Érintett jogosult arra, hogy a rá vonatkozó személyes adatait tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja, továbbá jogosult arra, hogy ezeket az adatokat egy másik Szolgáltatónak továbbítsa anélkül, hogy ezt akadályozná az az Szolgáltató, amelynek a személyes adatokat a rendelkezésére bocsátotta, ha:
Az érintettek jogai és azok érvényesítése Az érintettek jogai az alábbiakra terjednek ki:
Az Előfizető hozzájárulása és módosításának joga 4.1. A Szolgáltató az Előfizető adatkezeléshez való előzetes hozzájárulását köteles megszerezni minden olyan esetben, amikor az adatkezelést jogszabály számára kötelezően nem írja elő. 4.2. Az Előfizető adatkezelési hozzájárulását a Szolgáltató a következők szerint szerezheti meg: a) az egyéni előfizetői szerződés keretében nyilvántartott hozzájáruló adatkezelési nyilatkozattal, b) egyes ajánlat vagy akció esetén az Előfizető által szolgáltatott adatlapon tett nyilatkozattal 4.3. Az Előfizető a hozzájárulásával történő adatkezelésről szóló nyilatkozatát a Szolgáltató ügyfélszolgálatán tett vagy postai úton megküldött írásbeli nyilatkozatával bármikor szabadon megváltoztathatja. 4.4. Az Előfizető adatkezelési nyilatkozatai közül a legutóbbi keltezésű az érvényes.
Az ajánlatok értékelése Ajánlatkérő a benyújtott ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontjában rögzítetteknek megfelelően a legjobb ár-érték elve alapján értékeli az alábbiak szerint: 1. Ajánlati ár (nettó forint) 70 2. Jótállás időtartama (egész hónapban, minimum 12 hónap, 36 hónap vagy kedvezőbb megajánlás maximum pontot kap) 20 3. A felhívás XIII.2) M/1. pont alapján bemutatott szakember többlet szakmai tapasztalata a kötelező 12 hónapon felül (egész hónapban, minimum 0 hónap, 6 hónap vagy kedvezőbb megajánlás maximum pontot kap) 10 Az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: 1-100. A módszer (módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő a megadott ponthatárok közötti pontszámot kiszámítja: Értékarányosítás, az alábbi képletek alkalmazásával (ajánlatkérő az értékeket két tizedesjegyre kerekítve számítja): Az ajánlattevők az ajánlati árak vonatkozásában csak egész számra kerekített, magyar forintban (HUF) tehetnek ajánlatot és a szerződéskötés valutaneme is csak ez lehet. Ha az ajánlati ár számokkal megadott összege és a betűvel leírt összege között eltérés van, akkor a betűvel kiírt összeget tekinti az Ajánlatkérő érvényesnek. Az ajánlatban szereplő áraknak fix árnak kell lennie, vagyis az ajánlattevők semmilyen formában és semmilyen hivatkozással sem tehetnek változó árat tartalmazó ajánlatot. Amennyiben a szakember a kötelező 12 hónapot meghaladó szakmai tapasztalattal nem rendelkezik, úgy a felolvasólapon a 0 hónapot kell rögzíteni és erre ajánlattevő 0 pontot kap. A 6 hónapos vagy annál kedvezőbb megajánlás esetén az ajánlattevő a maximális pontszámot kapja. (Kbt. 77. § (1) bekezdés). A szakmai tapasztalat többletét a felolvasólap mellékleteként csatolandó ajánlattevői nyilatkozatnak kell alátámasztania. A 2. és 3. rész esetében ajánlatkérő akkor megajánlási felső határhoz rendelt értékkel számol, ha annál kedvezőbb megajánlás is benyújtásra került. Teljesítés időpontja tekintetében Ajánlatkérő a hiba-és hiánymentes műszaki átadás-átvételi eljárás lezárásának időpontját érti. Az értékelés módszere az 1. értékelési részszempont esetében a fordított arányosítás, azaz az ajánlatkérő számára legelőnyösebb (legalacsonyabb) ajánlati elem kapja a maximális pontot, a többi matematikai aránypárral megállapított pontértéket kap. Ajánlatkérő az ajánlati elemek pontszámait az alábbi képlettel számolja: P = Alegjobb (P −P ) + P Avizsgált max min min ahol P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma Pmax: a pontskála felső határa Pmin: a pontskála alsó határa Alegjobb: a legelőnyösebb ajánlat tartalmi eleme Avizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme Az értékelés módszere a 2. és 3. értékelési részszempont esetében az egyenes arányosítás, azaz az ajánlatkérő számára legelőnyösebb (legmagasabb) ajánlati elem kapja a maximális pontot, a többi matematikai aránypárral megállapított pontértéket kap. Ajánlatkérő az ajánlati elemek pontszámait az alábbi képlettel számolja: P = Avizsgált (P −P ) + P Alegjobb max min min ahol P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma Pmax: a pontskála felső határa Pmin: a pontskála alsó határa Alegjobb: a legelőnyösebb ajánlat tartalmi eleme Avizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme A fenti módszerekkel értékelt egyes tartalmi elemekre adott értékelési pontszámot az ajánlatkérő megszorozza az eljárást megindító felhívásban is meghatározott súlyszámmal, a szorzatokat pedig ajánlatonként összeadja. Az az ajánlat a legjobb ár-érték arányú, amelynek az összpontszáma a legnagyobb. Az eljárás nyertese az az ajánlattevő, aki az ajánlatkérő részére az eljárást megindító felhívásban és a Közbeszerzési dokumentumokban meghatározott feltételek alapján, valamint az értékelési szempontok szerint a legkedvezőbb érvényes ajánlatot tette. I.1. Melléklet: Nyilatkozat a teljesítésbe bevonni kívánt szakemberről Szakember neve Foglalkoztatási jogviszony Jogosultság megjelölése Vagy a jogosultság megszerzéséhez szükséges feltételek megjelölése Magasépítési területen szerzett építésvezetői szakmai tapasztalat időtartama (hónap)
A NYERTES AJÁNLATTEVŐ/GAZDASÁGI SZEREPLŐ NEVE ÉS CÍME Abesse Informatikai Tanácsadó Zrt. Xxxxxxxx u. 32. 1119 Budapest MAGYARORSZÁG
A felügyeleti hatósággal szembeni hatékony bírósági jogorvoslathoz való jog (1) Az érintett jogosult a hatékony bírósági jogorvoslatra a felügyeleti hatóság érintettre vonatkozó, jogilag kötelező erejű döntésével szemben. (2) Az érintett jogosult a hatékony bírósági jogorvoslatra, ha az illetékes felügyeleti hatóság nem foglalkozik a panasszal, vagy három hónapon belül nem tájékoztatja az érintettet a benyújtott panasszal kapcsolatos eljárási fejleményekről vagy annak eredményéről. (3) A felügyeleti hatósággal szembeni eljárást a felügyeleti hatóság székhelye szerinti tagállam bírósága előtt kell megindítani.
Az ajánlat vagy részvételi jelentkezés benyújtandó x elektronikusan: xxxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxx/xxxxxxxxxxxx/xxxxxxxxx/XXX000000000000/xxxxxxxxx (URL) x a fent említett címre a következő címre: (adjon meg másik címet) Hivatalos név: Nemzeti azonosítószám: Postai cím: Város: NUTS-kód: Postai irányítószám: Ország: Kapcsolattartó személy: Telefon: E-mail: Fax: Internetcím(ek): Az ajánlatkérő általános címe (URL): A felhasználói oldal címe (URL): Az elektronikus kommunikáció olyan eszközök és berendezések használatát igényli, amelyek nem általánosan hozzáférhetők. Ezen eszközök és berendezések korlátozás nélkül, teljes körűen, közvetlenül és díjmentesen elérhetők a következő címen: (URL)
Az Előfizető jogai a Szolgáltatás hibás teljesítése esetén A Szolgáltató felelőssége az Előfizetői Hozzáférési Pontig illetve arra terjed ki, eddig a pontig köteles a Szolgáltató a vállalt célértékeket teljesíteni, úgy, hogy a kültéri egységért valamint a kültéri és a Beltéri egység közötti kapcsolatért nem felelős. Az Előfizetői Szerződések késedelmes vagy hibás teljesítése esetében a Szolgáltató az Előfizető vagyonában okozott kárt köteles megtéríteni, az elmaradt haszon kivételével. A Szolgáltató mentesül a kártérítési felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a késedelem elkerülése, illetőleg a szerződésszerű teljesítés érdekében úgy járt el, ahogy az adott helyzetben tőle elvárható. Nem kell a Szolgáltatónak megtérítenie a kárnak azt a részét, amely abból származott, hogy az Előfizető a kár elhárítása, illetőleg csökkentése érdekében nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben elvárható. Nem minősül hibás teljesítésnek: a) a Hibát az Előfizető által használt, megfelelőségi tanúsítvánnyal nem rendelkező Végberendezés okozta; b) a Hiba az Előfizető tulajdonában lévő Végberendezésben vagy a kültéri egységben, esetleg a kültéri és a Beltéri egység közötti összeköttetésben van; c) Hibát a Beltéri egység nem rendeltetésszerű használata okozta; d) a Hibát nem jelentették be; e) a Hibát a Szolgáltató a hibaelhárítási időn belül elhárította;
Az ajánlatok felbontása Az ajánlatokat a Kbt. 62. § alapján az Ajánlatkérő az ajánlattételi határidő lejártá- nak időpontjában bontja fel. A bontás mindaddig tart, amíg a határidő lejártáig benyújtott összes ajánlat felbontásra nem kerül. Az ajánlatok felbontásánál a Kbt.62. § (2) bek. alapján csak az ajánlatkérő, az ajánlat- tevők, valamint az általuk meghívott személyek, továbbá - a közbeszerzéshez támoga- tásban részesülő ajánlatkérő esetében - a külön jogszabályban meghatározott szervek képviselői, valamint személyek lehetnek jelen. Az ajánlatok felbontásakor ismertetni kell az ajánlattevők nevét, címét (székhelyét, la- kóhelyét), valamint azokat a főbb, számszerűsíthető adatokat, amelyek az értékelési szempont (részszempontok) alapján értékelésre kerülnek. Az ajánlatkérő a Kbt. 62.§ (4) bek. alapján az ajánlatok bontásának megkezdésekor, az ajánlatok felbontása előtt közvetlenül ismerteti a közbeszerzés becsült értékét és a szerződés teljesítéséhez rendelkezésre álló anyagi fedezet összegét. Ha az ajánlatok bontásán egy ott jelen lévő személy kéri, az ajánlat ismertetését köve- tően azonnal lehetővé kell tenni, hogy betekinthessen a 60. § (6) bekezdése szerinti felolvasólapba. A beadott ajánlatok felbontásáról és a felolvasott adatok ismertetéséről az ajánlatkérő jegyzőkönyvet készít, amelyet a bontástól számított öt napon belül megküld az összes ajánlattevőnek. A Kbt. 61. § (3) alapján a határidő után beérkezett ajánlat csomagolása az ajánlattevő személyének megállapítása céljából bontható fel, amelyről külön jegyzőkönyv készül.
Az Előfizető Jogai Az adatvédelmi törvény 24.§.(5)szakasza alapján az előfizető jogosult a) tájékoztatást kérni adatainak kezeléséről; valamint adataiba betekinteni; b) megváltoztatni adatkezelési nyilatkozatát; c) adatainak helyesbítését, vagy – amennyiben erre a jogszabály lehetőséget ad - d) tiltakozást előterjeszteni e) hatósági jogérvényesítésre