Az eljárást lezáró döntés mintaszakaszok

Az eljárást lezáró döntés. Ajánlatkérő valamennyi ajánlattevőt írásban tájékoztatja az eljárás eredményéről, az eljárás eredménytelenségéről, az ajánlattevő kizárásáról, a szerződés teljesítésére vonatkozó alkalmatlanságának megállapításáról, ajánlatának a Kbt. 73-74. §-a szerinti érvénytelenné nyilvánításáról, valamint ezek részletes indoklásáról. Továbbá egyéb érvénytelenségi ok a Kbt. 65. § (9) bekezdés szerinti eset fennállása. Az ajánlatkérő előbbiek szerinti tájékoztatást a döntését követően a lehető leghamarabb, de legkésőbb három munkanapon belül küldi meg írásban. Ajánlatkérő az ajánlattevőket az eljárás eredményéről szóló összegezés közvetlen megküldésével értesíti, melyet az ajánlattevők számára egyidejűleg, e-mailen és telefaxon küld meg. A további szabályokat a Kbt. 79,
Az eljárást lezáró döntés. Az Ajánlatok felbontása után sem az Ajánlattevők, sem más az Ajánlatok elbírálásában hivatalosan részt nem vevő személyek nem kaphatnak információt az Ajánlatok értékelésével vagy a szerződés odaítélésével kapcsolatban az összegezés megküldéséig. Ajánlatkérő valamennyi ajánlattevőt írásban tájékoztatja az eljárás eredményéről, az eljárás eredménytelenségéről, az ajánlattevő kizárásáról, a szerződés teljesítésére vonatkozó alkalmatlanságának megállapításáról, ajánlatának a Kbt. 73. §-a szerinti érvénytelenné nyilvánításáról, valamint ezek részletes indoklásáról. Az ajánlatkérő az előbbiek szerinti tájékoztatást a döntését követően a lehető leghamarabb, de legkésőbb három munkanapon belül megteszi. Ajánlatkérő az ajánlatok elbírálásának befejezésekor írásbeli összegezést készít az ajánlatokról, melyet az ajánlattevők számára egyidejűleg, telefaxon és e-mailen küld meg. Ajánlatkérő az eljárás eredménye kapcsán külön eredményhirdetést nem tart, az eljárás eredményéről az erről szóló értesítés ajánlattevőnek történő megküldése során a Kbt. 79. § (1)-(2) bekezdései szerint jár el. Ajánlatkérő az eljárás nyertesével, annak visszalépése esetén a Kbt. 131.§ (4) bekezdésének megfelelően a második legkedvezőbbnek minősített ajánlattevővel köt szerződést, amennyiben őt az összegezésben megjelölte. A közbeszerzési eljárás eredménytelenségének eseteit a Kbt. 75. §-a tartalmazza.
Az eljárást lezáró döntés. 5.1. A közbeszerzési eljárás eredményes, az érvényes ajánlatot tevő ajánlattevők közül a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatást/ összességében legelőnyösebb ajánlatot tartalmazó ajánlatot tevő ajánlattevő, azaz jelen közbeszerzési eljárás nyertese: 5.2. Következő legkedvezőbb ajánlatot tevő (adott esetben) ……………….

Related to Az eljárást lezáró döntés

  • Az előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó eljárás 2.1.1.1. A Szolgáltató jelen ÁSZF-ben megjelölt szolgáltatása csak előfizetői hozzáférési pont létesítését követően illetve a Szolgáltató vagy jogelőde által jogszerűen kiépített előfizetői hozzáférési pont meglétének igazolását követően írásban megkötött előfizetői szerződés alapján vehető igénybe, a jelen ÁSZF-ben megjelölt kivétellel.

  • Az Előfizető jogai a Szolgáltatás hibás teljesítése esetén A Szolgáltató felelőssége az Előfizetői Hozzáférési Pontig illetve arra terjed ki, eddig a pontig köteles a Szolgáltató a vállalt célértékeket teljesíteni, úgy, hogy a kültéri egységért valamint a kültéri és a Beltéri egység közötti kapcsolatért nem felelős. Az Előfizetői Szerződések késedelmes vagy hibás teljesítése esetében a Szolgáltató az Előfizető vagyonában okozott kárt köteles megtéríteni, az elmaradt haszon kivételével. A Szolgáltató mentesül a kártérítési felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a késedelem elkerülése, illetőleg a szerződésszerű teljesítés érdekében úgy járt el, ahogy az adott helyzetben tőle elvárható. Nem kell a Szolgáltatónak megtérítenie a kárnak azt a részét, amely abból származott, hogy az Előfizető a kár elhárítása, illetőleg csökkentése érdekében nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben elvárható. Nem minősül hibás teljesítésnek: a) a Hibát az Előfizető által használt, megfelelőségi tanúsítvánnyal nem rendelkező Végberendezés okozta; b) a Hiba az Előfizető tulajdonában lévő Végberendezésben vagy a kültéri egységben, esetleg a kültéri és a Beltéri egység közötti összeköttetésben van; c) Hibát a Beltéri egység nem rendeltetésszerű használata okozta; d) a Hibát nem jelentették be; e) a Hibát a Szolgáltató a hibaelhárítási időn belül elhárította;

  • Az adatkezelések időtartama A biztosítási titok körébe tartozó adatok kezelése során a Biztosító a személyes adatokat – ideértve az egészségi állapottal közvetlenül összefüggő adatokat is – a biztosítási jogviszony fennállásának idején, valamint azon időtartam alatt kezelheti, ameddig a biztosítási jogviszonnyal kapcsolatban igény érvényesíthető. A Biztosító a létre nem jött biztosítási szerződéssel kapcsolatos személyes adatokat addig kezelheti, ameddig a szerződés létrejöttének meghiúsulásával kapcsolatban igény érvényesíthető. A biztosítási szerződés megkötésével, nyilvántartásával, valamint a biztosítási szolgáltatással összefüggésben keletkezett, számviteli bizonylatnak minősülő dokumentumokat a Biztosító az Sztv. 169. §-a alapján 8 évig őrzi meg. A Biztosító a biztosítók közötti adatcsere folytán más biztosítótól beszerzett adatokat a „Biztosítotti veszélyközösség védelme” pontban részletezett feltételekkel és időtartam elteltéig kezeli. A panaszügyintézés során készült hangfelvételeket a Biztosító öt évig őrzi meg. A Biztosító a panaszt és az arra adott választ öt évig őrzi meg, és azt a hatóságok kérésére bemutatja.

  • A számhordozással kapcsolatos eljárás részletes szabályai (1) A Szolgáltató biztosítja Xxxxxxxxxxxxx a számhordozhatóságot azon társszolgáltatók tekintetében, amelyekkel erre hálózati szerződést kötött. Ha az Előfizető – a felhasználás földrajzi helyének megváltoztatása nélkül - másik helyhez kötött telefon szolgáltatót választ, akkor a Szolgáltatónál használt földrajzi vagy nem földrajzi telefonszámát átviheti az új szolgáltatóhoz, amennyiben ennek feltételei fennállnak. (2) Az átvevő szolgáltató köteles elfogadni az előfizetői szám megtartására vonatkozó előfizetői igényt, amennyiben az Előfizető megfelel az átvevő szolgáltató általános szerződési feltételeiben foglaltaknak. (3) Az előfizető az átadó szolgáltatóval fennálló előfizetői szerződésében szereplő valamennyi számra vagy egyes számokra kérheti a számhordozást. Egy adott hálózati végponthoz rendelt egybefüggő számtartomány részlegesen is hordozásra kerülhet. A többféle szolgáltatást tartalmazó (multi-play) szolgáltatás csomagok egyidejű átadásával az előfizetői hurok átengedésével, vagy országos bitfolyam hozzáféréssel együtt megvalósuló számhordozás a kedvezményes díjazású szolgáltatás, a díjmentes szolgáltatás, az emelt díjas, díjkorlátos szolgáltatás, az emelt díjas, díjkorlátmentes szolgáltatás és a tízet meghaladó számot magában foglaló üzleti előfizetés számainak hordozása, valamint egybefüggő számtartomány részleges hordozása esetében a számhordozás időzítése és végrehajtása érdekében - az átadó szolgáltató indoklással ellátott kérése esetén - az átvevő szolgáltató köteles az átadó szolgáltatóval egyeztetni. Egybefüggő számtartomány számainak részleges hordozása esetén az egybefüggő számmező feloldását, hordozott és nem hordozott számok beállítását az átadó szolgáltató köteles a számhordozás illetve a számtartomány átadás számátadási időablakában elvégezni. (4) Az előfizetőnek - az új előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó igénybejelentésével egyidejűleg - az átvevő szolgáltató részére kell bejelentenie számhordozási igényét. Amennyiben az előfizetői szerződés megkötésének feltételei teljesülnek, az igénybejelentés során a.) az átvevő szolgáltató azonosítja az előfizetőt és új előfizetői szerződést köt, b.) az átvevő szolgáltató és az előfizető megállapodnak a számhordozásról, egybefüggő számtartomány részleges hordozása esetén az elhordozni kívánt számokról és a számátadási időablakról, amely alatt a számhordozás megtörténik, c.) az előfizető az átvevő szolgáltatónak megbízást ad a számhordozás lebonyolítására. (5) A számhordozást kérő előfizetőt az átvevő szolgáltató az általános szerződési feltételeiben meghatározott módon az előfizetői szám (telefonszám) és az átadó szolgáltatóval kötött előfizetői szerződésben foglalt adatok alapján azonosítja, amelyet a következő okiratok alapján ellenőriz, illetve az előfizetőt előfizetői szerződés hiányában a következő okiratok alapján azonosítja: a.) természetes személy esetében:

  • Az adott eljárásra vonatkozó korábbi közzététel A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: / (KÉ-szám/évszám)

  • Az előfizető jogai az előfizetői szolgáltatás hibás teljesítése esetén 6.2.1. Az előfizetői szerződések késedelmes vagy hibás teljesítése esetében a Szolgáltató a Felhasználó vagyonában okozott kárt köteles megtéríteni, az elmaradt haszon kivételével. A Szolgáltató felelőssége felróhatóság esetén áll fenn, azaz mentesül a kártérítési felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a késedelem elkerülése vagy a hibátlan teljesítés érdekében úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Az általános elvárhatóság szempontjából a Szolgáltató feltételezi a gazdasági életben körültekintő, megfelelően informált Xxxxxxxx, Előfizetőt és Felhasználót, aki a rendelkezésére álló információk birtokában képes ésszerű vásárlói döntést hozni. Nem köteles a Szolgáltató megtéríteni a kárnak azt a részét, amelyet vis major okozott, vagy abból származott, hogy az Előfizető a kár elhárítása, illetőleg csökkentése érdekében nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A kármegelőzési és kárenyhítési kötelezettség teljesítéseként az Előfizető vállalja, hogy a Szolgáltatót haladéktalanul értesíti, hogy a Szolgáltató szolgáltatása részben vagy egészen nem megfelelően működik. A Szolgáltató nem felel azokért a károkért és költségekért, amelyek azért merültek fel, mert az Előfizető kárenyhítési kötelezettségét késedelmesen vagy egyáltalán nem teljesítette. 6.2.2. Az előfizetői szerződésekből eredő polgári jogi igények egy év alatt évülnek el, amelyet az előfizetői szerződések késedelmes vagy hibás teljesítése esetében a késedelem, illetve a hibás teljesítés bekövetkezésétől kell számítani. 6.2.3. Az Előfizetőt megillető kötbér mértékét a 7.4. pont tartalmazza.

  • Adatkezelés megnevezése és célja Adatkezelés jogalapja A kezelt adatok köre Adatok tárolásának időtartama Az ügyfél szerződésével kapcsolatos igényei- nek, kéréseinek, kifogásainak, a szerződéssel kapcsolatos kérdéseinek, észrevételeinek, beje- lentésének rendszerezése, a szerződésből eredő kárbejelentések, szolgáltatási igénybejelentések fogadása, illetve a telefonbeszélgetést köve- tően, a később benyújtott panaszok és jogviták esetén a szerződésre vonatkozó korábbi telefo- nos beszélgetések hangfelvétel alapján történő rekonstruálása. GDPR 6. cikk (1) b) – a biztosítási szerződés teljesítése. Név, irányítószám, telefonszám, va- lamint a beazonosításhoz szükséges egyéb személyes adatok. A Biztosító a megkeresés eredmé- nyeként tudomására jutott adatot a kézhezvételt követő kilencven napig kezelheti. Ha a megkeresés eredmé- nyeként a Biztosító tudomására ju- tott adat a Biztosító jogos érdekei- nek az érvényesítéséhez szükséges, az adatkezelés fentebb meghatáro- zott időtartama meghosszabbodik az igény érvényesítésével kapcsolat- ban indult eljárás befejezéséig. Az ügyfelek igényeire szabott egyedi, vagy új és meglévő termékeinek ismertetése, gazda- sági reklámok, hírlevelek küldése. GDPR 6. cikk (1) a) – az Érintett hoz- zájárulása. Név, cím, telefonszám, e-mail cím, Érintett meglévő szerződéseire vo- natkozó adatok (különösen szerző- dés típusa és díja), szerződés lejá- rata. Leiratkozásig, visszavonásig. Veszélyközösség érdekeinek megóvása érdeké- ben, a szolgáltatások jogszabálynak és szerző- désnek megfelelő teljesítése és a biztosítási szerződésekkel kapcsolatos visszaélések meg- akadályozása céljából. GDPR 6. cikk (1) f) – a Biztosító jogos érdeke. A szerződés megkötéséhez szüksé- ges adatok kezelése. A biztosítási jogviszony fennállásá- nak idején, valamint azon időtartam alatt kezeli, ameddig a biztosítási jogviszonnyal kapcsolatban igény érvényesíthető. Az elhunyt szerződő féllel, illetve biztosítottal kapcsolatba hozható adatok tekintetében az Érintett jogait az elhunyt örököse, illetve a biz- tosítási szerződésben nevesített jogosult is gya- korolhatja. GDPR 6. cikk (1) bek. c) – jogi köte- lezettség teljesítése. A szerződéssel kapcsolatos adatok kezelése. Az örökösi jogviszonnyal kapcsolat- ban igény érvényesíthető, de leg- alább nyolc évig. Az egyes nyereményjátékokon, promóciókon történő részvétel esetén a játékszabályzatban külön tájékoztató kerül elhelyezésre az ott megvalósuló személyes ada- tok kezelésével kapcsolatban. A még nem véglegesített ajánlattal kapcsolatos adatkezelés. Az adatkezelés célja a szerződés- kötési folyamat lezárása és a szerződés megkö- tése. GDPR 6. cikk (1) b) – a biztosítási szerződés megkötését megelőzően az Érintett kérésére történő lépések megtétele. Az Érintett által a szerződéskötéshez, nyomtatvány kitöltéséhez megadott személyes adatok, a biztosítási szer- ződés teljesítése során keletkező sze- mélyes adatok. A biztosítási szerző- dés teljesítése szempontjából rele- váns egészségügyi kockázatok meg- állapítását szolgáló, a Biztosított által átadott, vagy a Biztosított felhatal- mazása alapján harmadik személytől beszerzett egészségügyi adatok. A Biztosító kizárólag a biztosítási szer- ződés teljesítéséhez feltétlen szüksé- ges, a Biztosított egészségi állapo- tára vonatkozó adatokat kezeli („Egészségügyi adatkezelés”). GDPR 17. cikk (3) bek. E) pontja- jogi igény érvényesítése A biztosítási kockázatok felmérése és kezelése. GDPR 6. cikk (1) b) – a biztosítási szerződés megkötése és teljesítése. A biztosítási szerződés hatályának fennállása alatt. A biztosítási szerződésre vonatkozó ajánlat el- utasítása. GDPR 6. cikk (1) b) – a biztosítási szerződés megkötését megelőzően az Érintett kérésére történő lépések megtétele. A Biztosító a létre nem jött biztosí- tási szerződéssel kapcsolatos szemé- lyes adatokat addig kezeli, ameddig a szerződés létrejöttének meghiúsu- lásával kapcsolatban igény érvénye- síthető. Ebben a tekintetben az ada- tok megőrzésére a Ptk. elévülési sza- bályai az irányadók. A FATCA szabályozásban meghatározott köte- lezettségek (pl.: adattovábbítás) teljesítése. GDPR 6. cikk (1) c) – a Biztosítóra vonatkozó jogi kötelezettség teljesí- tése. A jogi kötelezettséget a FATCA szabályozás, így többek között a Magyarország Kormánya és az Ame- rikai Egyesült Államok Kormánya kö- zött a nemzetközi adóügyi megfele- lés előmozdításáról és a FATCA sza- bályozás végrehajtásáról szóló Meg- állapodás kihirdetéséről, valamint az ezzel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2014. évi XIX. törvény keletkezteti. A biztosítási szerződés hatályának fennállása alatt, és a biztosítási jogvi- szony megszűnését követően a Biz- tosító igényérvényesítése esetén az igényérvényesítési határidő leteltéig kezeli az adatokat. A CRS szabályozásban meghatározott kötele- zettségek (pl.: adóilletőség megállapítása) tel- jesítése. GDPR 6. cikk (1) c) – a Biztosítóra vonatkozó jogi kötelezettség teljesí- téséhez szükséges adatkezelés. A jogi kötelezettséget a CRS szabályo- zás, így többek között a pénzügyi számlákkal kapcsolatos információk automatikus cseréjéről szóló, illeté- kes hatóságok közötti többoldalú Megállapodás kihirdetéséről szóló 2015. évi CXC. törvény, valamint az adó- és egyéb közterhekkel kapcso- latos nemzetközi közigazgatási együttműködés egyes szabályairól szóló 2013. évi XXXVII. törvény ke- letkezteti. A Biztosító pénzmosás megelőzésével kapcso- latos kötelezettségei (pl.: az ügyfél-átvilágítási intézkedések) teljesítése. GDPR 6. cikk (1) c) – a Biztosítóra vonatkozó jogi kötelezettség teljesí- téséhez szükséges adatkezelés. A jogi kötelezettséget a biztosítási jog- viszony, valamint a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelő- zéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény keletkezteti.

  • Az előfizetői szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei 2.3.1.1. Előfizetői szolgáltatások – az ÁSZF-ben megjelölt kivétellel – csak írásban megkötött előfizetői szerződés alapján vehetők igénybe. Soros hálózat esetén az Előfizető a Szolgáltató által biztosított csatornakiosztást veheti igénybe, nem soros hálózat esetén az Előfizető díjcsomagok és egyben csatornacsomagok (továbbiakban: díjcsomagok) közül választhat, valamint a díjcsomag mellett külön előfizethet kiegészítő/prémium szolgáltatásra. Az Előfizető – az ÁSZF 4. sz. mellékletében rögzített eltérő rendelkezés vagy a Szolgáltatóval való eltérő megállapodás hiányában – bármely díjcsomagot igénybe veheti, illetve a jelen ÁSZF feltételei szerint módosíthatja választását. Kiegészítő/prémium szolgáltatás igénybevételének feltétele valamely csatornacsomagra vonatkozó előfizetői szerződés fennállta. A Szolgáltató új díjcsomagokat alakíthat ki saját döntése alapján, illetve a díjcsomagban levő csatornákat (továbbiakban: médiaszolgáltatások vagy csatornák) az Előfizető előzetes értesítése mellett megváltoztathatja az egyoldalú szerződésmódosítás szabályai szerint. 2.3.1.2. Egy előfizetői hozzáférési pont létesítésére illetve azon történő szolgáltatásra vonatkozóan előfizetői jogviszony egyidejűleg csak egy Előfizetővel létesíthető. 2.3.1.3. Az Előfizetők csoportjának (társasház, lakásszövetkezet) igénye esetén sor kerülhet csoportos szerződéskötésre is, mely során a csoportot illetik az Előfizető jogai és terhelik az Előfizető kötelezettségei. A csoportos szerződéskötésre a lakásszövetkezet esetén közgyűlési határozat alapján, társasház esetén a valamennyi tulajdonos által a társasházi közös képviselő részére adott meghatalmazás útján kerül sor. Az együttes kötelezettség miatt a csoport bármely tagja általi szerződésszegés a csoporttal kötött szerződés megszegését jelenti és a jogkövetkezmények is a csoportra vonatkozóan állnak be azzal, hogy a Szolgáltatót a csoport tagjai közül csak azokkal szemben jogosult a szerződéskötés megtagadására a jövőben, akik a szerződésszegő magatartást tanúsították. 2.3.1.4. A Szolgáltatót az előfizetői szerződés megkötése körében szerződéskötési kötelezettség nem terheli. A Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy az előfizetői szerződés megkötését indokolási kötelezettség nélkül megtagadja különösen, ha a) az Előfizetőnek hírközlési szolgáltatás igénybevételéből eredő díjtartozása áll fenn a Szolgáltatóval szemben, vagy b) az Előfizető korábbi előfizetői szerződésének megszűnésére 1 éven belül az Előfizető érdekkörében felmerült okból eredő felmondás miatt került sor, vagy c) a hozzáférési pont létesítésének műszaki vagy gazdasági korlátai vannak, vagy d) az igénylő – személyazonosító okmányának adatai szerint – 18. életévét még nem töltötte be és emiatt az Mttv.-nek a gyermekek és kiskorúak védelmére vonatkozó szabályainak megtarthatósága nem biztosított. 2.3.1.5. Az Előfizető szolgáltatás nyújtásának megkezdésére megjelölt határidőn belül – az üzlethelyiségen kívül és a távollévők között megkötött szerződés kivételével – nem jogosult elállni.

  • Az előfizetői jogai az előfizetői szolgáltatás hibás teljesítése esetén 6.2.1. Az előfizetői szerződések késedelmes vagy hibás teljesítése esetében a Szolgáltató a Felhasználó vagyonában okozott kárt köteles megtéríteni, az elmaradt haszon kivételével. A Szolgáltató felelőssége felróhatóság esetén áll fenn, azaz mentesül a kártérítési felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a késedelem elkerülése vagy a hibátlan teljesítés érdekében úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Az általános elvárhatóság szempontjából a Szolgáltató feltételezi a gazdasági életben körültekintő, megfelelően informált Xxxxxxxx, Előfizetőt és Felhasználót, aki a rendelkezésére álló információk birtokában képes ésszerű vásárlói döntést hozni. Nem köteles a Szolgáltató megtéríteni a kárnak azt a részét, amelyet vis major okozott, vagy abból származott, hogy az Előfizető a kár elhárítása, illetőleg csökkentése érdekében nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A kármegelőzési és kárenyhítési kötelezettség teljesítéseként az Előfizető vállalja, hogy a Szolgáltatót haladéktalanul értesíti, hogy a Szolgáltató szolgáltatása részben vagy egészen nem megfelelően működik. A Szolgáltató nem felel azokért a károkért és költségekért, amelyek azért merültek fel, mert az Előfizető kárenyhítési kötelezettségét késedelmesen vagy egyáltalán nem teljesítette. 6.2.2. Az előfizetői szerződésekből eredő polgári jogi igények egy év alatt évülnek el, amelyet az előfizetői szerződések késedelmes vagy hibás teljesítése esetében a késedelem, illetve a hibás teljesítés bekövetkezésétől kell számítani. 6.2.3. Az Előfizetőt megillető kötbér mértékét a 7.4. pont tartalmazza.

  • Az előfizetői bejelentések, panaszok kezelése, folyamata (díjreklamáció, kötbér és kártérítési igények intézése) A jelen ÁSZF vonatkozásában a) Előfizetői bejelentés: az Előfizetői panasz és a hibabejelentés, b) Előfizetői panasz: az Előfizető által tett olyan bejelentés, amely az igénybe vett elektronikus hírközlési szolgáltatásra vonatkozó, az Előfizetői jogviszonyt érintő egyéni jogsérelem vagy érdeksérelem megszüntetésére irányul és nem minősül hibabejelentésnek. 6.2.1. Az Előfizető jogosult a Szolgáltató ügyfélszolgálatán írásban, elektronikus levélben vagy telefonon bejelentést és panaszt tenni. 6.2.2. A Szolgáltató az Előfizetőktől származó bejelentéseket, panaszokat és a bejelentés, panasz alapján tett intézkedéseket visszakövethető módon nyilvántartásában rögzíti, és az adatkezelési szabályok betartásával azt 1 évig megőrzi. 6.2.3. A nyilvántartás minden bejelentésről, panaszról a következő adatokat tartalmazza: a) az Előfizető bejelentése illetve panasza alapján tartalmazza • az Előfizető értesítési címét, vagy más azonosítóját; • ha szükséges, az Előfizetői szolgáltatás megnevezését, a hozzáférési pont címét, Előfizető azonosító számát, az Előfizetői hívószámot vagy más azonosítót; • a bejelentés, panasz rövid leírását, • a bejelentés időpontját (év, hónap, nap, óra). b) a Szolgáltató vizsgálatának eredményeként tartalmazza • a bejelentés, panasz kivizsgálásának eredményeit, • a bejelentés, panasz orvoslásának módját és időpontját (év, hónap, nap, óra), • az Előfizető értesítésének módját és időpontját. 6.2.4. A Szolgáltató az Előfizető panaszát azonnal elintézhető szóbeli panasz esetén lehetőleg azonnal kivizsgálja és eredményéről Előfizetőt igénye szerint szóban, vagy írásban értesíti. Nem szóbeli vagy hosszabb ügyintézést igénylő szóbeli bejelentés esetén legkésőbb a bejelentéstől számított 30 napon belül kivizsgálja és a vizsgálat eredményéről az Előfizetőt írásban értesíti, a kivizsgálás befejezésétől számított 15 napon belül. Amennyiben a bejelentés, panasz kivizsgálására (pl. harmadik fél bevonása miatt) a 30 nap nem elegendő, a Szolgáltató az általános elintézési idő lejárta előtt köteles írásban értesíteni az Előfizetőt az ügy elintézésének várható időpontjáról. 6.2.5. Ha a bejelentés, panasz kivizsgálásához vagy orvoslásához helyszíni bejárás is szükséges, az Előfizető az előre egyeztetett időpontban köteles a Szolgáltató részére a bejutást és a hozzáférést biztosítani. Ha ez az Előfizető hibájából meghiúsul, a Szolgáltató az Előfizetőt új időpont egyeztetésére való felhívással értesíti, és az ügy elintézésének határideje az új időpontig terjedő időszakkal meghosszabbodik, továbbá az Előfizetőt kiszállási díj fizetésének kötelezettsége terheli. 6.2.6. A panasz elutasítása esetén az ügyfélszolgálat köteles az elutasítást indoklással ellátva írásba foglalni és annak 1 példányát az Előfizetőnek átadni vagy 15 napon belül megküldeni.