Az Eszköz visszaszolgáltatása mintaszakaszok

Az Eszköz visszaszolgáltatása. A Bérleti Szerződésnek a lejárat előtti megszűnésénél, a Bérlő saját költségére és kockázatára, a Bérbeadó által megszabott határidőre (amennyiben az Eszköz jellege ezt szükségessé teszi) leszereli az Eszközt, és leszállítja a Bérbeadó által megadott belföldi címre és/ vagy megszünteti a Szoftver felhasználását. Ha a Bérlő az Xxxxxxx nem szállítja a megadott címre, úgy a Bérbeadó jogosult azt saját maga vagy egy általa megbízott harmadik személy által birtokba venni akként, hogy annak fellelési helyére jogosultak belépni, és az Eszközt - a tartozékaival együtt - jogosultak elvinni és/ vagy a Szoftver felhasználást megszüntetni. A Bérlő e vonatkozásban kifejezetten lemond a birtokvédelem szabályainak érvényesítéséről, és viseli a Bérbeadó eljárásával kapcsolatos összes költséget és kiadást, miként felel a Bérbeadó vagy megbízottja jogszerű eljárása során harmadik személynek esetlegesen okozott indokolt és arányos mértékű károkozásért (pl. a belépés vagy az elvitel során) A Bérbeadó jogosult az Eszköz/Szoftver birtokbavétele céljából külső partnert megbízni. A Bérlő az Eszközt/Szoftvert működőképes, olyan állapotban köteles visszaszolgáltatni, hogy annak elhasználódása a rendeltetésszerű használat mellett feltételezhető átlagos elhasználódás mértékét ne haladja meg. A Bérlő köteles az ezen túlmenő értékcsökkenés és/vagy a működőképesség helyreállításához szükséges javítás költségeit a Bérbeadónak megtéríteni. A Bérleti Szerződésnek a lejárat előtti megszűnésénél, a Bérlő saját költségére és kockázatára, a Bérbeadó által megszabott határidőre köteles letörölni a Szoftver minden futtatott és telepített másolatát, és ennek megtörténtéről a Bérbeadónak nyilatkozni, valamint köteles a Szoftver adathordozójának valamennyi példányát a Bérbeadónak visszaadni. A Bérlő köteles gondoskodni a Szoftver használata során előállított, keletkezett adatok mentéséről. A Bérleti Szerződés megszűnése és az Eszköz és a Szoftver adathordozójának visszaszolgáltatása közötti időben a Bérlő viseli az Eszköz és a Szoftver tárolásával, az állagmegóvással és az esetleges hibaelhárítással, javítással kapcsolatos minden költséget, a visszaadás költségeit, és viseli ezen idő alatt az Eszközben keletkezett minden kárt, továbbá köteles használati díjat fizetni a Bérbeadó részére. Ha a Szoftver adathordozójának tartalma nem azonos az eredetileg átadott adathordozóval, az adathordozó újbóli előállításának költsége a Bérlőt terheli. A használati díj összege eltérő megállapodás hiányában az utol...

Related to Az Eszköz visszaszolgáltatása

  • Szolgáltatások A Társaság a Rendszerhasználati szerződés alapján ellenérték fejében a jelen 4.d ÁSZF szerinti alapszolgáltatásokat és választható, valamint külön díjas szolgáltatásokat nyújtja a Rendszerhasználóknak A Rendszerhasználó kizárólagos felelőssége, hogy csak olyan szolgáltatást és csak olyan mértékben vegyen igénybe, amelyre és amilyen mértékben a rá vonatkozó jogszabályok, illetve nemzetközi szankciós intézkedések alapján jogosult; ennek figyelemmel kísérése és betartatása nem a Társaság felelőssége. A Rendszerhasználó tudomásul veszi, hogy a szolgáltatás jogosulatlan igénybevételével a Társaságnak, más Rendszerhasználónak vagy harmadik személynek okozott kárért a Rendszerhasználó teljeskörű kárfelelősséggel tartozik, a Társaság a vele szemben azzal összefüggésben érvényesített valamennyi követelést (kártérítés, költség, díj bírság) áthárítja a Rendszerhasználóra, aki köteles azt megtéríteni.

  • Szolgáltatási szint értéke Szolgáltatási szinttel kapcsolatos elvárás, hogy a mérési időszakban az adatszolgáltatások minimum 96,00%-a érkezzen meg a tényleges úthasználathoz viszonyított 15 percen belül. Képlettel kifejezve, figyelembe véve a korábban definiált változót: X ≥ 96,00%

  • Kiegészítő szolgáltatások A kiegészítő szolgáltatások az alapszolgáltatásokhoz kapcsolódóan egyéb többlet (hálózati és/vagy információs) szolgáltatásokat nyújtanak az Előfizetőnek.

  • Szakasz a Szerződés Teljesítése V.1 A szerződést kötő fél (felek) V.1.1) A szerződést kötő fél (felek) 1

  • Szolgáltatási táblázat Jelen Biztosítási feltételek melléklete, amely tartalmazza a Biztosító szolgáltatásait és ezek Biztosítási Összegeit.

  • Az előfizető jogszabályban meghatározott nyilatkozatai megadásának, a nyilatkozatok módosításának, visszavonásának feltételei 12.1. Azon üzleti Előfizető esetében, amely végfelhasználónak minősülő mikrovállalkozás vagy kisvállalkozás vagy közhasznú szervezet, a Szolgáltató eltérhet az Eht. 127. § (1a), (4b), (4c) és (4g) bekezdésének, 128. § (5) bekezdésének, 129. § (1a)-(1c) bekezdésének, 134. § (14b) bekezdésének, valamint az 5. § (1)-(7) bekezdésének, 12. §-ának, 26. § (11) bekezdésének rendelkezéseitől, ha azon üzleti Előfizető, amely végfelhasználónak minősülő mikrovállalkozás vagy kisvállalkozás vagy közhasznú szervezet, legkésőbb az előfizetői szerződés megkötésekor kifejezetten hozzájárult ahhoz, hogy a Szolgáltató e rendelkezésektől részben vagy egészben eltérjen. Az Előfizető a jelen pont szerinti nyilatkozatát írásban jogosult módosítani és a Szolgáltató a módosítást a nyilvántartásaiban legfeljebb 8 napon belül átvezeti. 12.2. A természetes személy Előfizetőnek vagy a 12.1. pont szerinti végfelhasználónak minősülő mikrovállalkozásnak vagy kisvállalkozásnak vagy közhasznú szervezetnek a szerződéskötéskor kell nyilatkoznia arról, hogy az előfizetői szolgáltatást egyéni előfizetőként vagy nem egyéni (üzleti) előfizetőként kívánja igénybe venni. Amennyiben az Igénylő olyan szolgáltatáscsomagot kíván igénybe venni üzleti Előfizetőként, mely vonatkozásában a Szolgáltató nem jogosult üzleti előfizetők felé történő értékesítésre, úgy a szerződés nem jön létre, vagy az Előfizető által egyidejűleg módosított szolgáltatáscsomag iránti igényre vonatkozó módosított tartalommal jön létre. Az előfizetői minőség módosítására egyebekben a 10.2.4.1. pont szabályai az irányadók. 12.3. Az Előfizető jogosult a szerződés megkötésekor vagy azt követően nyilatkozni az elektronikus értesítés (elektronikus dokumentumban vagy az elektronikus levélben foglalt értesítés) elfogadásáról. Az Előfizető az elektronikus értesítés elfogadására vonatkozó nyilatkozatát a 10.2.4.1. pontban foglaltak szerint jogosult módosítani. 12.4. Az Előfizető jogosult a szerződés megkötésekor vagy azt követően nyilatkozni arról, hogy adatai közvetlen üzletszerzés, tájékoztatás, közvélemény- vagy piackutatás, valamint a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény (a továbbiakban: Grt.) 6. §-ának hatálya alá nem tartozó közvetlen üzletszerzés, illetve egyéb, a Grt. szerinti reklámnak nem minősülő tájékoztatás céljából felhasználásra kerüljenek. Az Előfizető a jelen pont szerinti nyilatkozatát írásban jogosult módosítani és a Szolgáltató a módosítást a nyilvántartásaiban legfeljebb 8 napon belül átvezeti.

  • SZOLGÁLTATÁSI DÍJAK HAVI DÍJAK:

  • Szolgáltatás Szolgáltatási kategória

  • Panaszkezelés, ügyfélszolgálat 12.1 A Felhasználó panaszával írásban vagy szóban az Ügyfélszolgálathoz fordulhat az Ügyfélszolgálat postai vagy e-mail címén, illetve telefonszámán. 12.2 Amennyiben a Felhasználó panaszát szóban terjeszti be az Ügyfélszolgálaton, úgy arról az Ügyfélszolgálat jegyzőkönyvet vesz fel és annak egy másolati példányát személyesen átadja a Felhasználónak vagy, telefonon előterjesztett panasz esetén, a panaszra kialakított válasz megküldésével egyidejűleg adja át a Felhasználónak. 12.3 A panaszról felvett jegyzőkönyv az alábbiakat tartalmazza: a) Felhasználó neve, lakcíme, b) a panasz előterjesztésének helye, ideje, módja, c) a Felhasználó panaszának részletes leírása, a fogyasztó által bemutatott iratok, dokumentumok és egyéb bizonyítékok jegyzéke, d) a vállalkozás nyilatkozata a Felhasználó panaszával kapcsolatos álláspontjáról, amennyiben a panasz azonnali kivizsgálása lehetséges, e) a jegyzőkönyvet felvevő személy és - telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz kivételével - a Felhasználó aláírása, f) a jegyzőkönyv felvételének helye, ideje, g) telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz esetén a panasz egyedi azonosítószáma. 12.4 Szolgáltató telefonos ügyfélszolgálatot tart fent, melynek során az ügyfélszolgálattal folytatott telefonbeszélgetés rögzítésére kerül sor, melynek célja, hogy Szolgáltató fogyasztói jogvita esetén hitelt érdemlően rekonstruálni tudja az eseményeket. Abban az esetben, ha a Felhasználó durván beszél, obszcén kifejezéseket használ, sértegeti az ügyfélszolgálati munkatársat vagy a Szolgáltatót, Szolgáltató jogosult a hívás megszakítására. 12.5 Szolgáltató a panaszra vonatkozó érdemi válaszát a Felhasználónak harminc (30) napon belül e-mailen vagy írásban, postai úton, tértivevényes levélben megküldi. A panaszt elutasító álláspontját Szolgáltató indokolni köteles. 12.6 A Szolgáltató a panaszt vagy az arról felvett jegyzőkönyvet és az érdemi válasz másolati példányát 5 (öt) évig köteles megőrizni, és azt az ellenőrző hatóságoknak kérésükre bemutatni. 12.7 Fogyasztói jogvita esetén Felhasználó a lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint illetékes békéltető testületekhez fordulhat. A békéltető testületek székhelyét, telefonos elérhetőségét, internetes elérhetőségét és levelezési címét megtalálja a xxxx://xxx.xxxxxxxxxxxxxxxx.xxxxxxx.xx/xxxx/0000 honlapon. 12.8 A panasz elutasítása esetén a Szolgáltató köteles a Felhasználót írásban tájékoztatni arról, hogy panaszával - annak jellege szerint - mely hatóság vagy békéltető testület eljárását kezdeményezheti. A tájékoztatásnak tartalmaznia kell továbbá az illetékes hatóság, illetve a fogyasztó lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti békéltető testület székhelyét, telefonos és internetes elérhetőségét, valamint levelezési címét. A tájékoztatásnak arra is ki kell terjednie, hogy a vállalkozás a fogyasztói jogvita rendezése érdekében igénybe veszi-e a békéltető testületi eljárást.

  • Határozatlan időtartamú szerződéshez fűződő kedvezmény A Szolgáltató a mindenkori ÁSZF-ében meghatározottaktól kedvezőbb feltételek mellett biztosíthatja egyes szolgáltatások igénybevételét határozatlan időtartamú szerződésekre vonatkozóan is. Ha a Szolgáltató a már hatályban lévő határozatlan idejű szerződés vonatkozásában az Általános Akciókban foglalt feltételekkel biztosít kedvezményt, akkor az Általános Akciókban megjelölt Előfizetőkkel kötött Xxxxxxxxxx Szerződés tekintetében az adott kedvezmény az Általános Akciókkal módosított ÁSZF hatálybalépésével alkalmazásra kerül. Ha a Szolgáltató a már hatályban lévő határozatlan idejű szerződés vonatkozásában az adott kedvezményt további feltételekhez nem kötött díjkedvezmény formájában, Egyedi Kedvezményként biztosítja, úgy az adott Egyedi Kedvezmény a Szolgáltató értesítésével az Előfizetői Szerződés részévé válik. Amennyiben a kedvezmény az értesítésben meghatározott időtartamon keresztül az ÁSZF-ben foglalt díjakhoz képest alacsonyabb díjazást jelent, az Előfizető elfogadja, és kifejezetten tudomásul veszi, hogy a Szolgáltató által meghatározott időtartam elteltével a Szolgáltatás az ÁSZF-ben foglalt díjazáson vehető igénybe. Amennyiben az értesítés szerint a kedvezmény határozatlan időtartamon keresztül jelent az ÁSZF-ben foglalt díjakhoz képest alacsonyabb díjazást, a Szolgáltatás a kedvezményes díjon a Szolgáltató ellenkező értesítéséig illetve az Általános Akció feltételeinek módosításáig vagy visszavonásáig vehető igénybe. Az Általános Akciók közzétele, módosítása vagy visszavonása, továbbá az Egyedi Kedvezményekről szóló értesítés megküldése, az ebben foglalt kedvezmények megvonásáról vagy módosításáról szóló Szolgáltatói értesítés nem minősül az Előfizetői Szerződés módosításának. A kedvezmények vagy az akciós feltételek megvonásáról szóló Szolgáltatói értesítést követően az Előfizetői Szerződés annak eredeti feltételei szerint, míg a kedvezmények vagy az akciós feltételek módosításáról szóló Szolgáltatói értesítést követően a módosított kedvezményes feltételek szerint folytatódik tovább.