Az Idegenhelyzet kísérlet mintaszakaszok

Az Idegenhelyzet kísérlet. Xxxxxx elméletére alapozva Xxxx Xxxxxxxxx további megfigyeléseket tett csecsemők körében. Baltimore-i fehér középosztály családjait vizsgálta az általa kidolgozott, laboratóriumi keretek között alkalmazott módszerrel, amit Idegenhelyzet eljárásnak nevezett el. Segítségével egy éves gyermekek kötődési viselkedését tudta felmérni. Ez a helyzet lehetőséget biztosít arra, hogy a belső munkamodellt működése közben figyeljék meg. Az eljárás hét, egymástól elkülönülő háromperces epizódból áll, melynek a főbb történései a következők. A szülőt és a gyermeket a kísérlet vezetője bevezeti a laboratóriumba és otthagyja őket. Ezt követően visszajön, beszél az anyukával, majd a gyermekhez közeledik. A szülő egyedül kimegy. A következő epizódban visszajön, és a kísérlet vezetője megy ki. Miután az anyuka elköszön gyermekétől, ismét kimegy, a gyermek egyedül marad. Elsőként a kísérlet vezetője jön vissza. Az utolsó lépésben az anyuka visszajön, és a gyermekkel marad, a kísérletvezető kimegy újra. Akkor derül ki, hogy a gyermek mit is érzett, amikor az édesanya magára hagyja, az is lényeges, hogyan vigasztalja meg. Minden gyermek négy viselkedési minta közül az egyikbe sorolható (Byng-Hall, 2003; Fonagy, Target, 2005; Xxxxxxxxx, Xxxxxx, Xxxxxxx, Xxxxxxx, 1999). A biztonságos kötődésű (B) gyermekek az anya jelenlétében, akit biztos bázisként használnak, bátran felfedezik a termet, játszani kezdenek, az idegentől nem félnek. Amikor csak a vizsgálat vezetője maradt bent, akkor elkerülik őt, nyugtalanok lesznek, az idegen nem tudja megnyugtatni őket. Az anya visszatérésekor kontaktust keresnek vele, ami számukra megnyugtató, ezt követően ismét az exploráló viselkedés lesz a jellemző és folytatják a játékot. A bizonytalan elkerülő (A) csecsemők a játékokkal vannak elfoglalva, a gondozóval nem törődnek. Amikor a szülő távozik, akkor egy részük sírva fakad, másik részük nem. A hangsúly azon van, hogy az idegen meg tudja nyugtatni. Amikor az anya visszatér többféle viselkedést mutatnak, van amelyik gyermek tudomást sem vesz róla, vagy félrefordítja a tekintetét, esetleg távolodik tőle, mintsem közeledne hozzá. A lényeg, hogy nem tesz erőfeszítést, hogy felvegye a kapcsolatot elsődleges gondozójával. A bizonytalan ambivalens (C) – egyes szakirodalmak szorongó-ellenálló vagy csak ellenállónak nevezik – gyermekek anyjuktól nem képesek eltávolodni. Amikor az anya távozik, akkor nagyon feldúltak lesznek, amikor visszatér, akkor sem képesek megnyugodni. Keresik a kapcsolatot, de a fizik...

Related to Az Idegenhelyzet kísérlet

  • A tudakozó szolgáltatás igénybevétele Az ÁSZF tárgyát képező szolgáltatás vonatkozásában nem értelmezhető.

  • Az ügyfélszolgálat működése, az ügyfelek szolgáltató által vállalt kiszolgálási ideje 6.4.1. A Szolgáltató az Előfizetők és Felhasználók bejelentéseinek intézésére, panaszaik kivizsgálására és orvoslására, az Előfizetők és Felhasználók tájékoztatására ügyfélszolgálatot működtet, melynek elérhetőségeit jelen ÁSZF 1.1. és 1.2. pontja tartalmazza. A Szolgáltató biztosítja azt, hogy az ügyfélszolgálat legalább hetente 1 munkanapon nyitva tartson. Az ügyfélszolgálat naptári évenként – a jogszabály szerinti munkaszüneti napokon túl – összesen 20 munkanapon is zárva tarthat és amely napokon kizárólag telefonos hibabejelentő szolgálat érhető el. Az ügyfélszolgálat ezen zárva tartásáról a Szolgáltató a naptári dátum szerinti megjelöléssel legalább 15 nappal korábban tájékoztatja az előfizetőket az ügyfélszolgálaton kifüggesztett hirdetmény útján, valamint internetes honlapján.

  • Az előfizetői szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei 2.3.1.1. Előfizetői szolgáltatások – az ÁSZF-ben megjelölt kivétellel – csak írásban megkötött előfizetői szerződés alapján vehetők igénybe. Soros hálózat esetén az Előfizető a Szolgáltató által biztosított csatornakiosztást veheti igénybe, nem soros hálózat esetén az Előfizető díjcsomagok és egyben csatornacsomagok (továbbiakban: díjcsomagok) közül választhat, valamint a díjcsomag mellett külön előfizethet kiegészítő/prémium szolgáltatásra. Az Előfizető – az ÁSZF 4. sz. mellékletében rögzített eltérő rendelkezés vagy a Szolgáltatóval való eltérő megállapodás hiányában – bármely díjcsomagot igénybe veheti, illetve a jelen ÁSZF feltételei szerint módosíthatja választását. Kiegészítő/prémium szolgáltatás igénybevételének feltétele valamely csatornacsomagra vonatkozó előfizetői szerződés fennállta. A Szolgáltató új díjcsomagokat alakíthat ki saját döntése alapján, illetve a díjcsomagban levő csatornákat (továbbiakban: médiaszolgáltatások vagy csatornák) az Előfizető előzetes értesítése mellett megváltoztathatja az egyoldalú szerződésmódosítás szabályai szerint.

  • A határozott idejű előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó különös szabályok 2.1.5.1. A határozott idejű előfizetői szerződés megkötését megelőzően a Szolgáltató igazolható módon köteles tájékoztatni az Előfizetőt a határozott idejű előfizetői szerződés teljes időtartama alatt minimálisan terhelő valamennyi költség összegéről szolgáltatásonként, vagy szolgáltatáselemenként külön-külön, valamint összesítve. Költség különösen az előfizetői szerződés keretében a belépési díj, a díjcsomag havi vagy időszaki díja, valamint az előfizetői szerződéssel összefüggő elektronikus hírközlő eszközre vonatkozó polgári jogi jogviszony keretében végberendezés vagy egyéb eszköz értékesítése esetén a végberendezés vagy egyéb eszköz ára, részletvétel esetén a kezdőrészlet, a további részletek, a kamatok és egyéb díjak megjelölésével, bérbeadása esetén a bérleti díj, használatának más módon történő átengedése esetén a használati díj. A tájékoztatás elmaradása esetén az előfizetői szerződésben az Előfizetőt érintő, a határozott idejű előfizetői szerződésből eredő bármilyen hátrányos jogkövetkezményt megállapító szerződéses rendelkezés semmis.

  • Az Előfizetőnek a Szolgáltatás Igénybevételével Kapcsolatos Egyéb Kötelezettségei Az Előfizető és a Szolgáltató az Előfizetői Szerződés fennállása alatt kölcsönösen együttműködnek.

  • A határozott idejű előfizetői szerződés megszűnik a) a határozott idő leteltével, ha az Előfizető egyoldalúan - vagy az Előfizető és a Szolgáltató közös akarattal - a határozott idő lejártát megelőzően írásban nyilatkozik arról, hogy a határozott idő leteltével a szerződést megszünteti,

  • Az előfizetői szerződés módosításának és megszűnésének esetei és feltételei 12.1. A szolgáltató által kezdeményezett szerződésmódosítás esetei, feltételei, a szolgáltató jogosultsága az egyoldalú szerződésmódosításra, az előfizető erről történő tájékoztatásának módja, az egyoldalú szerződésmódosítással kapcsolatban az előfizetőt megillető jogok,

  • A jognyilatkozatok (bejelentések, értesítések) alaki követelményei és hatályosságának feltételei XVII.1. A biztosítási szerződés alanyai szerződéses nyilatkozataikat az alábbiakban meghatározott módon és formában tehetik meg, azok csak ilyen alakban érvényesek: – a biztosító címére megküldött és aláírt postai levél, – a biztosító által megjelölt és közzétett faxszámra elküldött és aláírással ellátott faxküldemény, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött szkennelt és aláírással ellátott okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött nyilatkozat, amennyiben a nyilatkozatot tevő ügyfél az elektronikus kommunikációhoz előzetesen hozzájárulását adta, és a nyilatkozatot a hozzájárulás során közölt elektronikus levelezési címről továbbítja a biztosító felé, – a biztosító bármely ügyfélszolgálatán személyesen vagy más által leadott, aláírt okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett telefonszámon megtett nyilatkozat, azon jognyilatkozatok kivételével, amelyek tekintetében a telefo- non történő jognyilatkozattételt a biztosító csak külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén teszi lehetővé, – egyes, a biztosító által meghatározott szerződésekre vonatkozó jognyilatkozatok tekintetében, külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén, a biztosító által működtetett internetes szerződéskezelő és ügyfélszolgálati rendszerben (Szerződéseim rendszer) megtett és a biztosító által rögzített, archivált nyilatkozat, – egyes, a biztosító által meghatározott szerződésekre vonatkozó jognyilatkozatok tekintetében, külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén a biztosító Telefonos ügyfélszolgálata útján megtett és a biztosító által hangfelvételen rögzített nyilatkozat formájában. A nyilatkozattételi lehetőséget a biztosító egyes szerződések és nyilatkozattípusok esetében fentiektől eltérően határozhatja meg, illetve továb- bi rendelkezéseket határozhat meg, melyeket a szerződésre vonatkozó általános, vagy különös szerződési feltételek, vagy a felek között külön e tárgyban létrejött megállapodás tartalmaz. A biztosítási esemény bejelentésére és határidejére vonatkozó rendelkezéseket a biztosítási szerződésre vonatkozó általános és különös szer- ződési feltételek tartalmazzák.

  • Milyen jogok illetik meg Önt kellékszavatossági igénye alapján? Ön – választása szerint–az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet: Kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az Ön által választott igény teljesítése lehetetlen vagy az Eladó számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát az Eladó költségére Ön is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat. Választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban Ön viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra az Eladó adott okot.

  • Az ügyfélszolgálat működése, a panaszok kezelési rendje, az ügyfelek szolgáltató által vállalt kiszolgálási ideje 6.4.1. A Szolgáltató az Előfizetők és Felhasználók bejelentéseinek intézésére, panaszaik kivizsgálására és orvoslására, az Előfizetők és Felhasználók tájékoztatására ügyfélszolgálatot működtet, melynek elérhetőségeit jelen ÁSZF 1.1. és 1.2. pontja tartalmazza. A Szolgáltató biztosítja azt, hogy az ügyfélszolgálat legalább hetente 1 munkanapon nyitva tartson. Az ügyfélszolgálat naptári évenként – a jogszabály szerinti munkaszüneti napokon túl – összesen 30 munkanapon is zárva tarthat és amely napokon kizárólag telefonos hibabejelentő szolgálat érhető el. Az ügyfélszolgálat ezen zárva tartásáról a Szolgáltató a naptári dátum szerinti megjelöléssel legalább 15 nappal korábban tájékoztatja az előfizetőket az ügyfélszolgálaton kifüggesztett hirdetmény és képújságban történő hirdetmény útján, valamint internetes oldalán.