Az igénybejelentéshez szükséges nyilatkozatok mintaszakaszok

Az igénybejelentéshez szükséges nyilatkozatok. A szolgáltatások igénybevételére vonatkozó ajánlatnak, a bejelentésnek tartalmaznia kell az igény teljesítéséhez és az Egyedi Előfizetői Szerződés megkötéséhez szükséges következő nyilatkozatokat. Mivel az Igénylő az előfizetői hozzáférési pont létesítését kizárólag olyan ingatlanba vagy ingatlanrészbe kérheti, amelyet jogszerűen használ, és ahol a szerződésből fakadó kötelezettségeinek – mint például az ellenőrzés, hibaelhárítás biztosítása – eleget tud tenni, így nyilatkoznia kell az ingatlan használatának jellegéről (tulajdonos vagy használó). Használati joggal rendelkező Igénylő esetén – amennyiben személyesen kéri - szükséges a tulajdonosi hozzájárulás csatolása is az igénybejelentéshez. Szükséges arról is nyilatkozni, hogy az érintett ingatlanon van-e kiépített lakáshálózat. Az Egyedi Előfizetői Szerződés létrehozásához emellett szükséges, hogy az Igénylő nyilatkozzon arról, hogy hozzájárul-e az Eht 157.§. (2) alapján kezelt kötelező adatállományon túli adatainak kezeléséhez, illetve az adatállományban szereplő adatainak az Eht-ban meghatározott céloktól eltérő – így különösen értékesítési és üzletszerzési célú – felhasználásához. Külön nyilatkoznia kell az Igénylőnek arról is, hogy a Szolgáltató milyen elérhetősége felhasználásával, milyen módon értesítheti közvetlenül (például telefon, e-mail-en vagy más hasonló módon keresztül) az igénybejelentésével kapcsolatban, illetve az Egyedi Előfizetői Szerződés létrejöttét követően a szerződést érintő esetleges változásokról, módosulásokról, valamint a szolgáltatás szüneteléséről, korlátozásáról, illetve az esetleges díjtartozásokról.
Az igénybejelentéshez szükséges nyilatkozatok. A szolgáltatások igénybevételére vonatkozó ajánlatnak, a bejelentésnek tartalmaznia kell Igénylő nyilatkozatát:

Related to Az igénybejelentéshez szükséges nyilatkozatok

  • A fogyasztó elállási nyilatkozatának érvényessége Az elállási jogot határidőben érvényesítettnek kell tekinteni, ha a fogyasztó nyilatkozatát határidőn belül elküldi. A határidő 14 nap. A fogyasztót terheli annak bizonyítása, hogy az elállás jogát e rendelkezéssel összhangban gyakorolta. Az Eladó a fogyasztó elállási nyilatkozatát annak megérkezését követően köteles elektronikus adathordozón visszaigazolni.

  • Jognyilatkozatok A felek kölcsönösen kijelentik, hogy

  • A jognyilatkozatok (bejelentések, értesítések) alaki követelményei és hatályosságának feltételei XVII.1. A biztosítási szerződés alanyai szerződéses nyilatkozataikat az alábbiakban meghatározott módon és formában tehetik meg, azok csak ilyen alakban érvényesek: – a biztosító címére megküldött és aláírt postai levél, – a biztosító által megjelölt és közzétett faxszámra elküldött és aláírással ellátott faxküldemény, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött szkennelt és aláírással ellátott okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött nyilatkozat, amennyiben a nyilatkozatot tevő ügyfél az elektronikus kommunikációhoz előzetesen hozzájárulását adta, és a nyilatkozatot a hozzájárulás során közölt elektronikus levelezési címről továbbítja a biztosító felé, – a biztosító bármely ügyfélszolgálatán személyesen vagy más által leadott, aláírt okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett telefonszámon megtett nyilatkozat, azon jognyilatkozatok kivételével, amelyek tekintetében a telefo- non történő jognyilatkozattételt a biztosító csak külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén teszi lehetővé, – egyes, a biztosító által meghatározott szerződésekre vonatkozó jognyilatkozatok tekintetében, külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén, a biztosító által működtetett internetes szerződéskezelő és ügyfélszolgálati rendszerben (Szerződéseim rendszer) megtett és a biztosító által rögzített, archivált nyilatkozat, – egyes, a biztosító által meghatározott szerződésekre vonatkozó jognyilatkozatok tekintetében, külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén a biztosító Telefonos ügyfélszolgálata útján megtett és a biztosító által hangfelvételen rögzített nyilatkozat formájában. A nyilatkozattételi lehetőséget a biztosító egyes szerződések és nyilatkozattípusok esetében fentiektől eltérően határozhatja meg, illetve továb- bi rendelkezéseket határozhat meg, melyeket a szerződésre vonatkozó általános, vagy különös szerződési feltételek, vagy a felek között külön e tárgyban létrejött megállapodás tartalmaz. A biztosítási esemény bejelentésére és határidejére vonatkozó rendelkezéseket a biztosítási szerződésre vonatkozó általános és különös szer- ződési feltételek tartalmazzák.

  • Hibabejelentő szolgálat Hibabejelentő telefonszám: +00 00 0000 000 E-mailcíme: xxxxxxxxxxxx@x-xxx.xx Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxxx 000. E-mail: xxxx@xxxx.xx Postacím:1376 Budapest, Pf. 997. Fax: (+00 0) 000 0000 További ügyfélkapcsolati pontok: Cím: 4025 Debrecen, Hatvan u. 43. Telefon: (+36 52) 522 122 Cím: 3529 Miskolc, Csabai kapu 17. Telefon: (+36 46) 555 500 Cím: 0000 Xxxx, Xxxxxxxxx x. 53. Telefon: (+36 72) 508 800 Cím: 0000 Xxxxxx, Xxxxxxx X. x. 26. Telefon: (+36 99) 518 500 Cím: 6721 Szeged, Csongrádi sgt. 15. Telefon: (+36 62) 568 300 2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről 2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól Média- és Hírközlési Biztos Cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxx xxxx 0. Postacím: 1433 Budapest, Pf. 198. Telefon: (+00 0) 000 0000 Fax: (+00 0) 000 0000 2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről 2010. évi CLXXXV. törvény a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról 2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Cím: 1088 Budapest, József krt. 6. Postacím: 1428 Budapest, PF: 20. Tel: (0)000-00-00, fax: 1/000-00-00 Zala Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Cím: 8900 Zalaegerszeg, Xxxxxxx xx 00. Postacím: 8900 Zalaegerszeg, Xxxxxxx xx 00. Telefon: +00 00 000 000 E-mail: xxxxxxx_xxxx_xxxxxxxxxxxx@xxx.xx 1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről 2008. évi XLVII. törvény a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról 2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről 2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól Gazdasági Versenyhivatal 0000 Xxxxxxxx X, Xxxxxxxxx x. 5. (levélcím: 1391 Budapest 62. Pf.: 211.) Tel: (0) 000-0000 1996. évi LVII. törvény a tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról 2008. évi XLVII. törvény a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról 2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól E-mail: xxxxxxxxx@xxxxxxxxxxxxxx.xx Keszthelyi Járási Bíróság Cím: 8360 Keszthely, Georgikon u. 16. Központi telefonszám: +36-83/515-400 Telefax: +36-83/515-429 E-mail cím: xxxxxxx@xxxxxxxxx.xxxxxxx.xx 1952. évi III. törvény a polgári perrendtartásról 1959. évi IV. törvény, 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről 2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről 2010. évi CLXXXV. törvény a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról Zala Megyei Békéltető Testület 0000 Xxxxxxxxxxxx, Xxxxxx xxxx 00. (92) 550-514 1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről 2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről

  • Változásbejelentési kötelezettség IX.2.1. A szerződő és a biztosított kötelesek a közlési kötelezettség körébe vont, lényeges körülmények megváltozását a biztosítónak 5 munkanapon belül írásban bejelenteni, így különösen, ha – a biztosítási ajánlaton, illetve a kockázatelbíráló adatlapon szereplő adatok és körülmények megváltoznak; – a biztosított tevékenység folytatása körülményeiben jelentős változás következik be; – a biztosítási szerződésben szereplő kockázatra más biztosítónál felelősségbiztosítási szerződést köt; – a kármegelőzés és kárelhárítás rendszerében módosulás történt; – velük szemben az illetékes bíróság csődeljárás vagy felszámolási eljárás megindítását rendelte el, vagy végelszámolási eljárás megindítására kerül sor.

  • Részleges érvénytelenség, magatartási kódex Ha az ÁSZF valamely pontja jogilag hiányos vagy hatálytalan, attól még a szerződés további pontjai érvényben maradnak és a hatálytalan vagy hibás rész helyett a vonatkozó jogszabályok rendelkezései alkalmazandóak. Az Eladónak nincs a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény szerinti magatartási kódexe.

  • A szolgáltató általi szerződésfelmondás esetei, feltételei 12.3.1. Az előfizetői szerződés Szolgáltató általi felmondásának ideje – a szerződésszegés és az előfizetési díj nem fizetése miatti felmondás kivételével – nem lehet kevesebb mint 60 nap.

  • Kárbejelentési kötelezettség 11.15. A szerződő (biztosított), illetve baleset- és egészségbiztosítási kockázatoknál a kedvezményezett vagy egyéb jogosult, köteles a biztosítási esemény bekövetkezését követően haladéktalanul, de legkésőbb a felfedezésétől számított 2 munkanapon belül – baleseti, egészségbiztosítási esemény és szolgáltatási igény esetén a biztosítási ese- mény bekövetkeztétől, de legkésőbb az arról való tudomásszerzéstől számított 15 napon belül –a biztosítónak

  • A Szolgáltató jogai és kötelezettségei 5.1. Szolgáltató köteles a nyújtott Szolgáltatást jelen ÁSZF rendelkezéseivel összhangban szakszerű Szolgáltatást nyújtani.

  • Az előfizető általi szerződésfelmondás esetei, feltételei 12.4.1. A határozatlan idejű előfizetői szerződés megszűnésének eseteit a 9.9. pont tartalmazza. A határozatlan idejű szerződés megszüntetése nem mentesíti az Előfizetőt a szerződés hatálya alatt felmerült díjfizetési és annak járulékai, valamint a szolgáltatás megszüntetés miatti és 4. sz. mellékletben megjelölt díjak megfizetésének kötelezettsége alól.