Az igénybevétel korlátai. A Hívókártyával a 192, 193, 06 800-as számokat nem lehet hívni. A szolgáltatás belföldön és külföldön egyes típusú nyilvános telefon-készülékről érme bedobásával illetve külföldön telefonkártya behelyezésével érhető el. A behívószámok, és az azokhoz tartozó esetleges megkötések a különböző országok telekommunikációs szolgáltatóival történt egyeztetések nyomán kerültek feltüntetésre. A helyi szolgáltatók jogosultak a Hívókártya nemzetközi zöld szám elérési feltételeit egyoldalúan módosítani, ezért a Szolgáltató csak a saját szolgáltatási területéről érvényes behívószámok ingyenes működését tudja garantálni. A külföldi szolgáltatók esetében nem garantálható, hogy az adott ország egész területén, valamennyi készülékről, beleértve valamennyi nyilvános telefon készüléket is, elérhető az adott ország esetében feltüntetett behívószám. Előfordulhat az is, hogy annak ellenére, hogy a nemzetközi zöld számok hívása ingyenes, bizonyos szállodáknál, utazási irodáknál, egyéb vendéglátóhelyeknél stb. a hívás kezdeményezéséért díjat számítanak fel. A Hívókártya külföldi ingyenes behívószámainak mobil telefonon történő hívásakor a mobil szolgáltató díjat számíthat fel. A díj felszámításáról és annak mértékéről a mobil szolgáltató tud felvilágosítást nyújtani. Kérjük, hívása előtt ellenőrizze a hívási feltételeket. A Hívókártyás nemzetközi Roaming esetén az adott ország zöld számú behívását csak a következő korlátokkal lehetséges használni: a) csak a kártyaszám és PIN-kód használható azonosításra, az „A” számmal való azonosítás nem lehetséges, b) csak az adott ország vezetékes vagy nyilvános készülékéről, illetve mobilszámairól lehet használni a szolgáltatást, de például roaming-olt magyarországi mobilkészülékről nem. Az előfizetői szolgáltatáshoz használható végberendezések: A szolgáltatás használata csak DTMF (tone) üzemmódban működő telefonkészülékről, illetve DTMF üzemmóddal nem rendelkező készülékek esetében DTMF kódadó igénybevételével lehetséges. A szolgáltatáshoz szükséges végberendezést az igénybevevő mind a szolgáltatótól, mind pedig a kereskedelmi forgalomban beszerezheti. A Hívókártyával igénybe vehető Internetes vásárlás lehetősége mindig az adott szolgáltatás/termék Internetes oldalán kerül feltüntetésre. Amennyiben az Internetes vásárlás igénybevétele során a megvásárolni kívánt terméket, szolgáltatást az Előfizető nem a Szolgáltatótól, hanem Harmadik Féltől vásárolja vagy rendeli meg, úgy a termék/szolgáltatás árát, minőségét, illetve a vásárlás egyéb körülményeit illető reklamációkat kizárólag a Harmadik Fél ügyfélszolgálata kezeli, azokért a felelősséget a Harmadik Fél viseli. A Szolgáltató kizárólag a saját érdekkörében felmerülő panaszügyeket kezeli, illetőleg csak azokért vállal felelősséget.
Appears in 21 contracts
Samples: General Terms and Conditions, General Terms and Conditions, General Terms and Conditions
Az igénybevétel korlátai. A Hívókártyával Barangolóval a 192, 193, 06 51, 06 800-as . 06 21 es (kivéve a Magyar Telekom hálózatából elérhető 06 21-es számokat), illetve a 600 Ft-os díjkorlátot meghaladó emeltdíjas számokat nem lehet hívni. A szolgáltatás belföldön és (külföldön is) egyes típusú nyilvános telefon-készülékről telefonkártya behelyezésével vagy érme bedobásával illetve külföldön telefonkártya behelyezésével érhető el. A behívószámokbehívó számok, és az azokhoz azazokhoz tartozó esetleges megkötések a különböző országok telekommunikációs szolgáltatóival történt egyeztetések nyomán kerültek feltüntetésre. A helyi szolgáltatók jogosultak a Hívókártya Barangoló nemzetközi zöld szám elérési feltételeit egyoldalúan módosítani, ezért a Szolgáltató Magyar Telekom csak a saját szolgáltatási területéről érvényes behívószámok ingyenes működését tudja garantálni. A külföldi szolgáltatók esetében nem garantálható, hogy az adott ország egész területén, valamennyi készülékről, beleértve valamennyi nyilvános telefon készüléket is, elérhető az adott ország esetében feltüntetett behívószám. Előfordulhat az is, hogy annak ellenére, hogy a nemzetközi zöld számok hívása ingyenes, bizonyos szállodáknál, utazási irodáknál, egyéb vendéglátóhelyeknél vendéglátó helyeknél stb. a hívás kezdeményezéséért díjat számítanak fel. A Hívókártya Barangoló kártya külföldi ingyenes behívószámainak mobil telefonon történő hívásakor a mobil szolgáltató díjat számíthat fel. A díj felszámításáról és annak mértékéről a mobil szolgáltató tud felvilágosítást nyújtani. Kérjük, hívása előtt ellenőrizze előttellenőrizze a hívási feltételeket. A Hívókártyás nemzetközi Roaming Belföldön a ▪ Monétel (IPTHH403, Proxim, Dialto) kártyás készülékeknél az 1441 ésa 1775 hívása kártya nélkül kezdeményezhető; ▪ Telkor TSA4 pénzbedobós készülékeknél az 1441 és a 1775 hívása érme nélkül kezdeményezhető (a Telkor 12 gombos készülékek esetén a 1775 után kettős kereszt (#) tárcsázása szükséges) ▪ Urmet Team4 pénzbedobós típusnál az adott ország zöld számú behívását csak 1441 és a következő korlátokkal lehetséges használni:
a1775 hívása érme nélkül kezdeményezhető; ▪ Alcatel 7001H pénzbedobós típus esetében az 1441 és a 1775 hívásához 20 Ft bedobása (amelyet visszaad a kézibeszélő letételekor) csak a kártyaszám és PIN-kód használható azonosításra, az „A” számmal való azonosítás nem lehetséges,
b) csak az adott ország vezetékes vagy nyilvános készülékéről, illetve mobilszámairól lehet használni a szolgáltatást, de például roaming-olt magyarországi mobilkészülékről nemkódadó használata szükséges. ▪ Az előfizetői szolgáltatáshoz használható végberendezések: szolgáltatás minőségi célértékei, a minőségi célérték értelmezése ésteljesülésük mérésének módszere A beszédjelek átviteli késleltetése nem lehet kisebb, mint 250 ms. A beszédcsomagok elvesztésének valószínűsége, mely a beszédhang rövididejű kimaradásával járhat, nem lehet kisebb, mint 1%. A szolgáltatás használata csak DTMF (tone) üzemmódban működő telefonkészülékrőltelefon készülékről, illetve DTMF üzemmóddal nem rendelkező készülékek esetében DTMF kódadó igénybevételével lehetséges. A kártyával egyirányúsított vonalról is kezdeményezhető hívás. A szolgáltatáshoz szükséges végberendezést az igénybevevő mind a szolgáltatótól, mind pedig a kereskedelmi forgalomban beszerezheti. A Hívókártyával igénybe vehető Internetes vásárlás lehetősége mindig az adott szolgáltatás/termék Internetes oldalán kerül feltüntetésre. Amennyiben az Internetes vásárlás igénybevétele során a megvásárolni kívánt terméket, szolgáltatást az Előfizető nem a Szolgáltatótól, hanem Harmadik Féltől vásárolja vagy rendeli meg, úgy a termék/szolgáltatás árát, minőségét, illetve a vásárlás egyéb körülményeit illető reklamációkat kizárólag a Harmadik Fél ügyfélszolgálata kezeli, azokért a felelősséget a Harmadik Fél viseli. A Szolgáltató kizárólag a saját érdekkörében felmerülő panaszügyeket kezeli, illetőleg csak azokért vállal felelősséget.
Appears in 3 contracts
Samples: Lakossági Általános Szerződési Feltételek, Lakossági Általános Szerződési Feltételek, Lakossági Általános Szerződési Feltételek
Az igénybevétel korlátai. A Hívókártyával a 192, 193, 06 51 (kivéve a 06 51 601 124, 06 51 301 124 Nyílt Internet szolgáltatása), 06 800-as számokat nem lehet hívni. A szolgáltatás belföldön és külföldön egyes típusú nyilvános telefon-készülékről érme bedobásával illetve külföldön telefonkártya behelyezésével érhető el. A behívószámok, és az azokhoz tartozó esetleges megkötések a különböző országok telekommunikációs szolgáltatóival történt egyeztetések nyomán kerültek feltüntetésre. A helyi szolgáltatók jogosultak a Hívókártya nemzetközi zöld szám elérési feltételeit egyoldalúan módosítani, ezért a Szolgáltató csak a saját szolgáltatási területéről érvényes behívószámok ingyenes működését tudja garantálni. A külföldi szolgáltatók esetében nem garantálható, hogy az adott ország egész területén, valamennyi készülékről, beleértve valamennyi nyilvános telefon készüléket is, elérhető az adott ország esetében feltüntetett behívószám. Előfordulhat az is, hogy annak ellenére, hogy a nemzetközi zöld számok hívása ingyenes, bizonyos szállodáknál, utazási irodáknál, egyéb vendéglátóhelyeknél stb. a hívás kezdeményezéséért díjat számítanak fel. A Hívókártya külföldi ingyenes behívószámainak mobil telefonon történő hívásakor a mobil szolgáltató díjat számíthat fel. A díj felszámításáról és annak mértékéről a mobil szolgáltató tud felvilágosítást nyújtani. Kérjük, hívása előtt ellenőrizze a hívási feltételeket. A Hívókártyás nemzetközi Roaming esetén az adott ország zöld számú behívását csak a következő korlátokkal lehetséges használni:
a) csak a kártyaszám és PIN-kód használható azonosításra, az „A” számmal való azonosítás nem lehetséges,
b) csak az adott ország vezetékes vagy nyilvános készülékéről, illetve mobilszámairól lehet használni a szolgáltatást, de például roaming-olt magyarországi mobilkészülékről nem. Az előfizetői szolgáltatáshoz használható végberendezések: A szolgáltatás használata csak DTMF (tone) üzemmódban működő telefonkészülékről, illetve DTMF üzemmóddal nem rendelkező készülékek esetében DTMF kódadó igénybevételével lehetséges. A szolgáltatáshoz szükséges végberendezést az igénybevevő mind a szolgáltatótól, mind pedig a kereskedelmi forgalomban beszerezheti. Kártyával igénybe vehető különleges szolgáltatások: Hívókártyával kizárólag analóg modemen keresztül elérhető a Nyílt Internet szolgáltatása. A beállításokról a xxx.xxxxxxxx.xx weboldalon található leírás. A Hívókártyával igénybe vehető Internetes vásárlás lehetősége mindig az adott szolgáltatás/termék Internetes oldalán kerül feltüntetésre. Amennyiben az Internetes vásárlás igénybevétele során a megvásárolni kívánt terméket, szolgáltatást az Előfizető nem a Szolgáltatótól, hanem Harmadik Féltől vásárolja vagy rendeli meg, úgy a termék/szolgáltatás árát, minőségét, illetve a vásárlás egyéb körülményeit illető reklamációkat kizárólag a Harmadik Fél ügyfélszolgálata kezeli, azokért a felelősséget a Harmadik Fél viseli. A Szolgáltató kizárólag a saját érdekkörében felmerülő panaszügyeket kezeli, illetőleg csak azokért vállal felelősséget.
Appears in 3 contracts
Samples: General Terms and Conditions, General Terms and Conditions, General Terms and Conditions
Az igénybevétel korlátai. A Hívókártyával a 192, 193, 198, 06 51 (kivéve a 06 51 601 124, 06 51 301 124 Nyílt Internet szolgáltatása), 06 800-as számokat nem lehet hívni. A szolgáltatás belföldön és külföldön egyes típusú nyilvános telefon-készülékről érme bedobásával illetve külföldön telefonkártya behelyezésével érhető el. A behívószámokbehívó számok, és az azokhoz tartozó esetleges megkötések a különböző országok telekommunikációs szolgáltatóival történt egyeztetések nyomán kerültek feltüntetésre. A helyi szolgáltatók jogosultak a Hívókártya nemzetközi zöld szám elérési feltételeit egyoldalúan módosítani, ezért a Szolgáltató csak a saját szolgáltatási területéről érvényes behívószámok ingyenes működését tudja garantálni. A külföldi szolgáltatók esetében nem garantálható, hogy az adott ország egész területén, valamennyi készülékről, beleértve valamennyi nyilvános telefon készüléket is, elérhető az adott ország esetében feltüntetett behívószám. Előfordulhat az is, hogy annak ellenére, hogy a nemzetközi zöld számok hívása ingyenes, bizonyos szállodáknál, utazási irodáknál, egyéb vendéglátóhelyeknél vendéglátó helyeknél stb. a hívás kezdeményezéséért díjat számítanak fel. A Hívókártya kártya külföldi ingyenes behívószámainak mobil telefonon történő hívásakor a mobil szolgáltató díjat számíthat fel. A díj felszámításáról és annak mértékéről a mobil szolgáltató tud felvilágosítást nyújtani. Kérjük, hívása előtt ellenőrizze a hívási feltételeket. A Hívókártyás nemzetközi Roaming esetén az adott ország zöld számú behívását csak a következő korlátokkal lehetséges használni:
a) csak a kártyaszám és PIN-kód használható azonosításra, az „A” számmal való azonosítás nem lehetséges,
b) csak az adott ország vezetékes vagy nyilvános készülékéről, illetve mobilszámairól lehet használni a szolgáltatást, de például roaming-olt magyarországi mobilkészülékről nem. Az előfizetői szolgáltatáshoz használható végberendezések: A szolgáltatás használata csak DTMF (tone) üzemmódban működő telefonkészülékről, illetve DTMF üzemmóddal nem rendelkező készülékek esetében DTMF kódadó igénybevételével lehetséges. A szolgáltatáshoz szükséges végberendezést az igénybevevő mind a szolgáltatótól, mind pedig a kereskedelmi forgalomban beszerezheti. Kártyával igénybe vehető különleges szolgáltatások: Hívókártya kártyával kizárólag analóg modemen keresztül elérhető a Nyílt Internet szolgáltatása. A Hívókártyával beállításokról a kártya hátoldalán illetve a xxx.xxxxxxxx.xx weboldalon található leírás. A Hívókártya kártyával igénybe vehető Internetes vásárlás lehetősége mindig az adott szolgáltatás/termék Internetes oldalán kerül feltüntetésre. Amennyiben az Internetes vásárlás igénybevétele során a megvásárolni kívánt terméket, szolgáltatást az Előfizető nem a Szolgáltatótól, hanem Harmadik Féltől vásárolja vagy rendeli meg, úgy a termék/szolgáltatás árát, minőségét, illetve a vásárlás egyéb körülményeit illető reklamációkat kizárólag a Harmadik Fél ügyfélszolgálata ügyfélszolgáltat kezeli, azokért a felelősséget felelősségét a Harmadik Fél viseli. A Szolgáltató kizárólag a saját érdekkörében felmerülő panaszügyeket kezeli, illetőleg csak azokért vállal felelősséget.
Appears in 1 contract
Samples: Általános Szerződési Feltételek Telefonszolgáltatásra
Az igénybevétel korlátai. A Hívókártyával Barangolóval a 192, 193, 06 51, 06 800-as . 06 21 es (kivéve a Magyar Telekom hálózatából elérhető 06 21-es számokat), illetve a 600 Ft-os díjkorlátot meghaladó emeltdíjas számokat nem lehet hívni. A szolgáltatás belföldön és (külföldön is) egyes típusú nyilvános telefon-készülékről telefonkártya behelyezésével vagy érme bedobásával illetve külföldön telefonkártya behelyezésével érhető el. A behívószámokbehívó számok, és az azokhoz azazokhoz tartozó esetleges megkötések a különböző országok telekommunikációs szolgáltatóival történt egyeztetések nyomán kerültek feltüntetésre. A helyi szolgáltatók jogosultak a Hívókártya Barangoló nemzetközi zöld szám elérési feltételeit egyoldalúan módosítani, ezért a Szolgáltató Magyar Telekom csak a saját szolgáltatási területéről érvényes behívószámok ingyenes működését tudja garantálni. A külföldi szolgáltatók esetében nem garantálható, hogy az adott ország egész területén, valamennyi készülékről, beleértve valamennyi nyilvános telefon készüléket is, elérhető az adott ország esetében feltüntetett behívószám. Előfordulhat az is, hogy annak ellenére, hogy a nemzetközi zöld számok hívása ingyenes, bizonyos szállodáknál, utazási irodáknál, egyéb vendéglátóhelyeknél vendéglátó helyeknél stb. a hívás kezdeményezéséért díjat számítanak fel. A Hívókártya Barangoló kártya külföldi ingyenes behívószámainak mobil telefonon történő hívásakor a mobil szolgáltató díjat számíthat fel. A díj felszámításáról és annak mértékéről a mobil szolgáltató tud felvilágosítást nyújtani. Kérjük, hívása előtt ellenőrizze előttellenőrizze a hívási feltételeket. A Hívókártyás nemzetközi Roaming Belföldön a ▪ Monétel (IPTHH403, Proxim, Dialto) kártyás készülékeknél az 1441 ésa 1775 hívása kártya nélkül kezdeményezhető; ▪ Telkor TSA4 pénzbedobós készülékeknél az 1441 és a 1775 hívása érme nélkül kezdeményezhető (a Telkor 12 gombos készülékek esetén az adott ország zöld számú behívását csak a következő korlátokkal lehetséges használni:
a1775 után kettős kereszt (#) csak tárcsázása szükséges) tartalomszolgáltatók magyar emeltdíjas hívószámai (06 90), amely országból a kártyaszám és PINBarangoló szolgáltatás egyébként is igénybe vehető, Argentína, Dél-kód használható azonosításra, az „A” számmal való azonosítás nem lehetséges,
b) csak az adott ország vezetékes vagy nyilvános készülékéről, illetve mobilszámairól lehet használni a szolgáltatást, de például roaming-olt magyarországi mobilkészülékről nem. Az előfizetői szolgáltatáshoz használható végberendezések: A szolgáltatás használata csak DTMF (tone) üzemmódban működő telefonkészülékről, illetve DTMF üzemmóddal nem rendelkező készülékek esetében DTMF kódadó igénybevételével lehetségesafrikai Köztársaság kivételével. A szolgáltatáshoz szükséges végberendezést az igénybevevő mind a szolgáltatótól, mind pedig a kereskedelmi forgalomban beszerezheti. A Hívókártyával Barangoló kártyával igénybe vehető Internetes vásárlás lehetősége mindig az adott szolgáltatás/termék Internetes oldalán kerül feltüntetésre. Amennyiben az Internetes vásárlás igénybevétele során a megvásárolni kívánt terméket, szolgáltatást az Előfizető ügyfél nem a Szolgáltatótól, hanem Harmadik Féltől vásárolja vagy rendeli meg, úgy a termék/szolgáltatás árát, minőségét, illetve a vásárlás egyéb körülményeit illető reklamációkat kizárólag a Harmadik Fél ügyfélszolgálata ügyfélszolgáltat kezeli, azokért a felelősséget felelősségét a Harmadik Fél viseli. A Szolgáltató kizárólag a saját érdekkörében felmerülő panaszügyeket kezeli, illetőleg csak illetőlegcsak azokért vállal felelősséget. A Szolgáltató jogosult a nemzetközi díjzóna besorolást és a díjakat a jelen ÁSZF törzsrészében foglaltak szerint egyoldalúan módosítani. A szolgáltatás az értékesítési helyeken megvásárolható kártya díjának kiegyenlítését követően azonnal igénybe vehető. Az igénybevevő a kártyát addig használhatja, amíg a kártyánpozitív egyenleg található. Szolgáltatóa szolgáltatás igénybevételéhez egyéb díjat nem számít fel. A kártya kreditértékének csökkentése másodpercalapú számlázással történik (kivéve ahol az adott szolgáltatás díjazása ettől eltér), azonban az automata hangbemondás forintra kerekítve ad tájékoztatást a még felhasználható összegről. Az egyenleg követésére a Magyar Telekom szolgáltatási területéről a 1441 és a 1775 ingyenesen hívható szám, az ország egész területéről a 00 00 000 000 zöld szám, mobil szolgáltatóktól 14 555 rövid szám és a 06 1 480 1775 budapesti hívószám felhívásakor van lehetőség.
Appears in 1 contract