Az intézményi jogviszony megszűnése. 8.1. Az intézményi jogviszony megszűnik: a, az intézmény jogutód nélküli megszűnésével, mely esetben az intézmény fenntartóját elhelyezési kötelezettség terheli, b, az ellátást igénybe vevő halálával, c, határozott idejű elhelyezés esetén a megjelölt időtartam lejártával, d, Megállapodás bármelyik fél részéről történő felmondásával. 8.2. Az intézmény vezetője akkor mondhatja fel a Megállapodást, ha az ellátást igénybe vevő a Házirendet súlyosan megsérti: - a lakó társai nyugalmát, pihenését, magatartásával tartósan zavarja, - a lakó szándékos magatartásával többször megrongálja lakótársai személyes dolgait, illetve az intézmény berendezési tárgyait, - a lakó rendszeresen erős alkoholos állapotban van, - a lakó a dohányzásával a tűzvédelmi és biztonsági szabályokkal rendszeresen megsérti és a nemdohányzó társai igényeit nem veszi figyelemben, - lakótársaival, illetőleg az Idősek Xxxxxxx dolgozóival szemben megalázó, durva, agresszív viselkedést mutat, - a lakó, a hozzátartozó, vagy látogató illetéktelenül eltulajdonítja más dolgait, - a lakó, a hozzátartozó, vagy látogató tiltott szerencsejátékot folytat az intézményben, - a lakó, a hozzátartozó, vagy látogató engedély nélküli árusítást folytat az intézményben, - a lakó, a hozzátartozó, vagy látogató agresszív magatartásával riadalmat kelt a lakók között, - a lakó, a hozzátartozó, vagy látogató a dolgozókkal, a lakókkal, ill. a vezetőség tagjaival sértő módon beszél, szidalmazza, rágalmazza őket, pszichikai esetleg testi fenyegetést alkalmaz, ezen esetekben a felmondási idő 30 nap. 8.3. Az intézményi jogviszony abban az esetben is megszüntethető, ha az ellátott térítési díj- fizetési kötelezettségének annak ellenére nem tesz eleget, hogy azt jövedelmi, vagyoni viszonyai egyébként lehetővé tenné, ez esetben a felmondási idő 3 hónap. 8.4. Az ellátást igénybe vevő törvényes képviselőjével együtt, bármikor indoklás nélkül, írásban felmondhatja a Megállapodást, a felmondási idő 3 hónap, vagy a jogviszony megszűnése közös megegyezésén múlik. 8.5. Ha az ellátott vagy törvényes képviselője a Megállapodás felmondásának jogszerűségét vitatja, kérheti a bíróságtól annak felülvizsgálatát. 8.6. Az intézményi jogviszony megszűnése esetén az intézmény vezetője értesíti a jogosultat, vagy törvényes képviselőjét a személyes használati tárgyak és megőrzésre átvett értékek elvitelének idejéről, rendjéről és feltételeiről. 8.7. Az intézményi jogviszony megszűnésekor a felek egymással elszámolnak, mely ügylet kiterjed: - a fizetendő térítési díjakra, ezek esetleges hátralékaira, - az intézmény tárgyi eszközeiben – szándékosan – okozott károkra, azok javasolt rendezési módjára, - minden olyan dologra, melynek – az intézmény humán jellegével összeegyeztethetően - az intézményi jogviszony megszüntetéséhez okszerűen kapcsolódik. 8.8. Az ellátott halálakor az intézmény a letétbe helyezett vagy egyéni házipénztárban kezelt készpénzről, ill. ingóságokról minden esetben értesíti a hagyatéki ügyben eljáró illetékes önkormányzatot a hagyatéki eljárásról szóló 2010. évi XXXVIII. törvényben foglaltak szerint. 8.9. Nem képezi elszámolás tárgyát a használatra átvett eszközök, berendezési tárgyak rendeltetésszerű használatával együtt járó amortizáció, a lakrész újrafestése, szükséges javítása, valamint az intézményi jogviszony megszűnéséhez kapcsolódó jogi és adminisztrációs költségek.
Appears in 1 contract
Samples: Megállapodás
Az intézményi jogviszony megszűnése. 8.1. Az intézményi jogviszony megszűnik:
a, megszűnik az intézmény jogutód nélküli megszűnésével, mely esetben az intézmény fenntartóját elhelyezési kötelezettség terheli,
ba jogosult halálával, az ellátást igénybe vevő halálával,
c, a határozott idejű intézeti elhelyezés esetén a megjelölt időtartam lejártával, dkivéve, Megállapodás bármelyik fél részéről ha e törvény rendelkezései alapján az elhelyezés időtartama meghosszabbítható, megállapodás felmondásával. A megállapodást az ellátott, illetve törvényes képviselője indokolás nélkül, az intézményvezető az alábbi esetekben írásban mondhatja fel: az ellátott másik intézményben történő felmondásával.
8.2elhelyezése indokolt (xxxx.xx. 109§(2) a), b)) vagy további intézményi elhelyezése nem indokolt, az ellátott a házirendet súlyosan megsérti, az ellátott, a törvényes képviselője vagy a térítési díjat megfizető személy a térítési díj-fizetési kötelezettségének nem tesz eleget. Az intézmény vezetője akkor mondhatja fel a Megállapodást, ha az ellátást igénybe vevő a Házirendet súlyosan megsérti: - a lakó társai nyugalmát, pihenését, magatartásával tartósan zavarja, - a lakó szándékos magatartásával többször megrongálja lakótársai személyes dolgait, illetve az intézmény berendezési tárgyait, - a lakó rendszeresen erős alkoholos állapotban van, - a lakó a dohányzásával a tűzvédelmi és biztonsági szabályokkal rendszeresen megsérti és a nemdohányzó társai igényeit nem veszi figyelemben, - lakótársaival, illetőleg az Idősek Xxxxxxx dolgozóival szemben megalázó, durva, agresszív viselkedést mutat, - a lakóellátott, a hozzátartozó, törvényes képviselője vagy látogató illetéktelenül eltulajdonítja más dolgait, - a lakó, térítési díjat megfizető személy a hozzátartozó, vagy látogató tiltott szerencsejátékot folytat az intézményben, - a lakó, a hozzátartozó, vagy látogató engedély nélküli árusítást folytat az intézményben, - a lakó, a hozzátartozó, vagy látogató agresszív magatartásával riadalmat kelt a lakók között, - a lakó, a hozzátartozó, vagy látogató a dolgozókkal, a lakókkal, ill. a vezetőség tagjaival sértő módon beszél, szidalmazza, rágalmazza őket, pszichikai esetleg testi fenyegetést alkalmaz, ezen esetekben a felmondási idő 30 nap.
8.3. Az intézményi jogviszony abban az esetben is megszüntethető, ha az ellátott térítési díj- díj-fizetési kötelezettségének annak ellenére kötelezettségnek nem tesz eleget, hogy azt jövedelmiha hat hónapon át folyamatosan térítési díj-tartozás áll fenn, vagyoni és az a hatodik hónap utolsó napján a kéthavi személyi térítési díj összegét meghaladja, és vagyoni, jövedelmi viszonyai egyébként lehetővé tenné, ez esetben teszik a felmondási idő 3 hónap.
8.4térítési díj megfizetését. Az ellátást igénybe vevő törvényes képviselőjével együtt, bármikor indoklás nélkül, írásban felmondhatja a MegállapodástAmennyiben az ellátott, a felmondási idő 3 hónap, törvényes képviselője vagy a jogviszony megszűnése közös megegyezésén múlik.
8.5térítési díjat megfizető személy vagyoni, jövedelmi viszonyai olyan mértékben megváltoztak, hogy a személyi térítési díj megfizetésére vonatkozó kötelezettségnek nem tud eleget tenni, az intézményvezetőnél rendkívüli jövedelemvizsgálat lefolytatását kezdeményezheti. Ha az ellátott vagy ellátott, a törvényes képviselője vagy a Megállapodás felmondásának jogszerűségét vitatjatérítési díjat megfizető személy nem kéri a jövedelemvizsgálat lefolytatását, kérheti úgy kell tekinteni, hogy vagyoni, jövedelmi viszonyai lehetővé teszik a bíróságtól térítési díj megfizetését. Ha három hónapon át térítési díj-tartozás áll fenn, az ellátottat, a törvényes képviselőt vagy a térítési díjat megfizető személyt írásban tájékoztatni kell a felmondás lehetőségéről, annak felülvizsgálatát.
8.6kezdő időpontjáról, valamint a jövedelemvizsgálat kérésének lehetőségéről. A térítési díj- fizetés elmulasztása okán a felmondásnak nincs helye amennyiben a kötelezett ingatlanvagyonán jelzálogjog-bejegyzés történt. Az intézményi jogviszony megszűnése esetén az intézmény vezetője értesíti a jogosultat, vagy illetve törvényes képviselőjét a személyes használati tárgyak és a megőrzésre átvett értékek értékek, vagyontárgyak elvitelének határ idejéről, rendjéről és feltételeiről.
8.7; az esedékes, illetve hátralékos térítési díj befizetési kötelezettségéről; az intézménnyel, illetve a jogosulttal szembeni követelésről, kárigényről, azok esetleges előterjesztési és rendezési módjáról. Az intézményi jogviszony megszűnésekor A felmondási idő, ha a felek egymással elszámolnakmásként nem rendelkeznek, mely ügylet kiterjed: - három hónap. Ha a fizetendő térítési díjakra, ezek esetleges hátralékaira, - felmondás jogszerűségét az intézmény tárgyi eszközeiben – szándékosan – okozott károkra, azok javasolt rendezési módjára, - minden olyan dologra, melynek – az intézmény humán jellegével összeegyeztethetően - az intézményi jogviszony megszüntetéséhez okszerűen kapcsolódik.
8.8. Az ellátott halálakor az intézmény a letétbe helyezett vagy egyéni házipénztárban kezelt készpénzről, ill. ingóságokról minden esetben értesíti a hagyatéki ügyben eljáró illetékes önkormányzatot a hagyatéki eljárásról szóló 2010. évi XXXVIII. törvényben foglaltak szerint.
8.9. Nem képezi elszámolás tárgyát a használatra átvett eszközök, berendezési tárgyak rendeltetésszerű használatával együtt járó amortizációellátott, a lakrész újrafestésetörvényes képviselője, szükséges javításaa térítési díjat vagy az egyszeri hozzájárulást megfizető személy vitatja, valamint az intézményi jogviszony megszűnéséhez kapcsolódó jogi és adminisztrációs költségekarról szóló értesítés kézhezvételétől számított nyolc napon belül a fenntartóhoz fordulhat.
Appears in 1 contract
Samples: Megállapodás Az Ápolást Gondozást Nyújtó Szociális Intézményben Történő Ellátáshoz
Az intézményi jogviszony megszűnése. 8.1. 5.1./ Az ellátásra jogosult intézményi jogviszony megszűnik:
a, a./ az intézmény jogutód nélküli megszűnésével, mely esetben az intézmény fenntartóját elhelyezési kötelezettség terheli,
b, az ellátást igénybe vevő halálával,
c, b./ a határozott idejű intézeti elhelyezés esetén a megjelölt időtartam lejártával,
c./ a jogosultnak, d, Megállapodás bármelyik fél részéről történő felmondásával.illetve hozzátartozójának a jogviszony megszüntetésére vonatkozó bejelentését követő 30 nap elteltével,
8.2. Az intézmény vezetője akkor mondhatja fel d./ a Megállapodástjogosult halálával,
e./ akkor, ha az ellátást igénybe vevő a Házirendet súlyosan megsérti: - a lakó társai nyugalmát, pihenését, magatartásával tartósan zavarja, - a lakó szándékos magatartásával többször megrongálja lakótársai személyes dolgait, illetve az intézmény berendezési tárgyait, - a lakó rendszeresen erős alkoholos állapotban van, - a lakó a dohányzásával a tűzvédelmi és biztonsági szabályokkal rendszeresen megsérti és a nemdohányzó társai igényeit intézményi elhelyezés feltételei már nem veszi figyelemben, - lakótársaival, illetőleg az Idősek Xxxxxxx dolgozóival szemben megalázó, durva, agresszív viselkedést mutat, - a lakó, a hozzátartozó, vagy látogató illetéktelenül eltulajdonítja más dolgait, - a lakó, a hozzátartozó, vagy látogató tiltott szerencsejátékot folytat az intézményben, - a lakó, a hozzátartozó, vagy látogató engedély nélküli árusítást folytat az intézményben, - a lakó, a hozzátartozó, vagy látogató agresszív magatartásával riadalmat kelt a lakók között, - a lakó, a hozzátartozó, vagy látogató a dolgozókkal, a lakókkal, ill. a vezetőség tagjaival sértő módon beszél, szidalmazza, rágalmazza őket, pszichikai esetleg testi fenyegetést alkalmaz, ezen esetekben a felmondási idő 30 nap.
8.3. Az intézményi jogviszony abban az esetben is megszüntethető, ha az ellátott térítési díj- fizetési kötelezettségének annak ellenére nem tesz eleget, hogy azt jövedelmi, vagyoni viszonyai egyébként lehetővé tenné, ez esetben a felmondási idő 3 hónap.
8.4. Az ellátást igénybe vevő törvényes képviselőjével együtt, bármikor indoklás nélkül, írásban felmondhatja a Megállapodást, a felmondási idő 3 hónapállnak fenn, vagy a jogviszony megszűnése közös megegyezésén múlik.jogosultat más intézménybe kell elhelyezni, illetve intézményi elhelyezése nem indokolt, és végül
8.5. Ha f./ az ellátott vagy intézményt fenntartó megszűntetheti az intézményi jogviszonyt akkor, ha a jogosult a házirendet súlyosan megsérti, és ha az ellátott, a törvényes képviselője vagy a Megállapodás felmondásának jogszerűségét vitatjatérítési díjat megfizető személy a térítési díj fizetési kötelezettségének nem tesz eleget – azaz hat hónapon át folyamatosan térítési díj tartozása áll fenn, kérheti és az a bíróságtól hatodik hónap utolsó napján a kéthavi személyi térítési díj összegét meghaladja – annak felülvizsgálatát.
8.6ellenére, hogy vagyoni, jövedelmi viszonyai lehetővé tennék a térítési díj megfizetését. Az intézményi jogviszony megszűnése esetén az intézmény vezetője értesíti a jogosultat, vagy illetve törvényes képviselőjét a személyes használati tárgyak és a megőrzésre átvett értékek értékek, vagyontárgyak elvitelének idejérőlhatáridejéről, rendjéről és feltételeiről.
8.7. 5.2./ Az intézményi jogviszony megszűnésekor a felek egymással elszámolnak, mely ügylet kiterjedkiteljed: - ▪ a fizetendő személyi térítési díjakra, ezek esetleges hátralékaira, - ▪ az intézmény tárgyi eszközeiben – - szándékosan – - okozott károkra, azok javasolt rendezési módjáravagy elszámolási kötelezettséggel átvett eszközök hiányaira, - ▪ minden olyan dologra, melynek – dologra melyek - az intézmény humán jellegével összeegyeztethetően - – az intézményi jogviszony megszüntetéséhez megszűntetéséhez okszerűen kapcsolódik.
8.8. Az ellátott halálakor az intézmény a letétbe helyezett vagy egyéni házipénztárban kezelt készpénzről, ill. ingóságokról minden esetben értesíti a hagyatéki ügyben eljáró illetékes önkormányzatot a hagyatéki eljárásról szóló 2010. évi XXXVIII. törvényben foglaltak szerint.
8.9. Nem képezi elszámolás tárgyát a használatra átvett eszközök, berendezési tárgyak rendeltetésszerű használatával együtt járó amortizáció, a lakrész újrafestése, szükséges javítása, valamint az intézményi jogviszony megszűnéséhez kapcsolódó jogi és adminisztrációs költségek.
Appears in 1 contract
Samples: Megállapodás
Az intézményi jogviszony megszűnése. 8.1. Az ellátásra jogosult intézményi jogviszony megszűnik:
a, megszűnik • az intézmény jogutód nélküli megszűnésével, mely esetben az intézmény fenntartóját elhelyezési kötelezettség terheli,
b, az ellátást igénybe vevő • a jogosult halálával,
c, . • a határozott idejű intézeti elhelyezés esetén a megjelölt időtartam lejártával, d• a jogosultnak, Megállapodás bármelyik fél részéről történő felmondásával.
8.2illetve hozzátartozójának a jogviszony megszüntetésére vonatkozó • az ellátott, vagy törvényes képviselője vagy a térítési díjat megfizető személy térítésidíj- fizetési kötelezettségének –Sz.t. 102. § szerint - nem tesz eleget. • Bíróságtól kérhető • Az intézmény vezetője akkor mondhatja fel a MegállapodástSz.t. 101§ (1) bekezdés a)pontja szerinti felmondás jogellenességének megállapítása, ha azt a fenntartó vitatja, • Az Sz.t. 101§ (1) bekezdés c) pontja szerinti felmondás jogellenességének megállapítása, ha azt az ellátott, a törvényes képviselője, a térítési díjat vagy az egyszeri hozzájárulást megfizető személy vitatja, • Az Sz.t. 101§ (4) bekezdés szerinti fenntartói döntés jogellenességének megállapítása, ha azt a (4) bekezdés szerinti személyek valamelyike vitatja. • Az ellátást igénybe vevő változatlan feltételek mellett mindaddig biztosítani kell, amíg a Házirendet súlyosan megsérti: - a lakó társai nyugalmát, pihenését, magatartásával tartósan zavarja, - a lakó szándékos magatartásával többször megrongálja lakótársai személyes dolgaitfenntartó nem dönt, illetve az intézmény berendezési tárgyait, - a lakó rendszeresen erős alkoholos állapotban van, - a lakó a dohányzásával a tűzvédelmi és biztonsági szabályokkal rendszeresen megsérti és a nemdohányzó társai igényeit bíróság jogerős határozatot nem veszi figyelemben, - lakótársaival, illetőleg az Idősek Xxxxxxx dolgozóival szemben megalázó, durva, agresszív viselkedést mutat, - a lakóhoz. • A döntésekről tájékoztatást kell adni. • Az ellátott, a hozzátartozó, törvényes képviselője vagy látogató illetéktelenül eltulajdonítja más dolgait, - a lakó, térítési díjat megfizető személy a hozzátartozó, vagy látogató tiltott szerencsejátékot folytat az intézményben, - a lakó, a hozzátartozó, vagy látogató engedély nélküli árusítást folytat az intézményben, - a lakó, a hozzátartozó, vagy látogató agresszív magatartásával riadalmat kelt a lakók között, - a lakó, a hozzátartozó, vagy látogató a dolgozókkal, a lakókkal, ill. a vezetőség tagjaival sértő módon beszél, szidalmazza, rágalmazza őket, pszichikai esetleg testi fenyegetést alkalmaz, ezen esetekben a felmondási idő 30 nap.
8.3. Az intézményi jogviszony abban az esetben is megszüntethető, ha az ellátott térítési díj- térítésidíj- fizetési kötelezettségének annak ellenére kötelezettségnek nem tesz eleget, ha • hat hónapon át folyamatosan térítésidíj-tartozás áll fenn, és az a hatodik hónap utolsó napján a kéthavi személyi térítési díj összegét meghaladja, és • vagyoni, jövedelmi viszonyai lehetővé teszik a térítési díj megfizetését. • Ha az ellátott, a törvényes képviselője vagy a térítési díjat megfizető személy vagyoni, jövedelmi viszonyai olyan mértékben megváltoztak, hogy azt jövedelmia személyi térítési díj megfizetésére vonatkozó kötelezettségnek nem tud eleget tenni, vagyoni viszonyai egyébként lehetővé tenné, ez esetben a felmondási idő 3 hónap.
8.4köteles az intézményvezetőnél rendkívüli jövedelemvizsgálat lefolytatását kezdeményezni. Az ellátást igénybe vevő törvényes képviselőjével együttintézményvezető a jövedelemvizsgálatot lefolytatja, bármikor indoklás nélkül, írásban felmondhatja és a Megállapodástszemélyi térítési díjat a jövedelemvizsgálat eredményének megfelelően állapítja meg. • Ha az ellátott, a felmondási idő 3 hónap, törvényes képviselője vagy a jogviszony megszűnése közös megegyezésén múlik.
8.5térítési díjat megfizető személy nem kéri a jövedelemvizsgálat lefolytatását, akkor úgy kell tekinteni, hogy vagyoni, jövedelmi viszonyai lehetővé teszik a térítési díj megfizetését. • Ha három hónapon át térítésidíj-tartozás áll fenn, az ellátott ellátottat, a törvényes képviselőt vagy törvényes képviselője a Megállapodás felmondásának jogszerűségét vitatjatérítési díjat megfizető személyt írásban tájékoztatni kell a felmondás lehetőségéről, kérheti annak kezdő időpontjáról. • A jövedelem vizsgálat eredménye szerint, jelzálogjog-bejegyzés történhet a bíróságtól annak felülvizsgálatát.
8.6kötelezett ingatlanvagyonán. • Az intézményi jogviszony megszűnése esetén az intézmény vezetője értesíti a jogosultat, vagy illetve törvényes képviselőjét • az esedékes, illetve hátralékos térítési díj befizetési kötelezettségéről; •az intézménnyel, illetve a személyes használati tárgyak jogosulttal szembeni követelésről, kárigényről, azok esetleges előterjesztési és megőrzésre átvett értékek elvitelének idejérőlrendezési módjáról. Ha a jogosult kiskorú vagy cselekvőképességében a szociális ellátás igénybevételével összefüggő jognyilatkozatok tekintetében részlegesen korlátozott személy vagy a cselekvőképességet teljesen korlátozó gondnokság alatt áll, rendjéről a szabályozott, jogi következményekkel járó cselekmények és feltételeiről.
8.7. jognyilatkozatok Az intézményi jogviszony megszűnésekor a felek egymással elszámolnakfizetendő személyi térítési díjat ki kell egyenlíteni. Az intézmény vezetője az ellátás megszüntetéséről, mely ügylet kiterjed: - valamint a fizetendő térítési díjakramegszüntetés ellen tehető panaszról írásban értesíti a jogosultat, ezek esetleges hátralékairailletve törvényes képviselőjét. Ha a megszüntetéssel a jogosult, - illetve törvényes képviselője nem ért egyet, az értesítés kézhezvételétől számított 8 napon belül az intézmény tárgyi eszközeiben – szándékosan – okozott károkrafenntartójához fordulhat. Ilyen esetben az ellátást változatlan feltételek mellett mindaddig biztosítani kell, azok javasolt rendezési módjáraamíg a fenntartó, - minden olyan dolograilletve a bíróság jogerős és végrehajtható határozatot nem hoz. A gondozott felhatalmazza az intézményt, melynek – az intézmény humán jellegével összeegyeztethetően - az intézményi jogviszony megszüntetéséhez okszerűen kapcsolódik.
8.8hogy egészségi állapotának változásáról, kórházba kerüléséről hozzátartozóját értesítse. Az ellátott halálakor az intézmény a letétbe helyezett vagy egyéni házipénztárban kezelt készpénzről, ill. ingóságokról minden esetben értesíti a hagyatéki ügyben eljáró illetékes önkormányzatot a hagyatéki eljárásról szóló 2010. évi XXXVIII. törvényben foglaltak szerint.
8.9. Nem képezi elszámolás tárgyát a használatra átvett eszközök, berendezési tárgyak rendeltetésszerű használatával együtt járó amortizációellátást igénybe vevő legközelebbi hozzátartozója: Név: Lakcím: Tel: Ha nincs hozzátartozó, a lakrész újrafestése, szükséges javítása, valamint az intézményi jogviszony megszűnéséhez kapcsolódó jogi és adminisztrációs költségek.következőképpen járjon el:
Appears in 1 contract
Az intézményi jogviszony megszűnése. 8.19.1. Az ellátásra jogosult intézményi jogviszony jogviszonya megszűnik: intézményi jogviszonyt, megállapodást írásban felmondhatja ha:
a1. az ellátott másik intézményben történő elhelyezése indokolt vagy további intézményi elhelyezése nem indokolt,
2. az ellátott a házirendet súlyosan megsérti,
1. A házirend súlyos megsértésének minősül, különösen ha a lakó az intézményben lévő ellátott, vagy az ott dolgozó, vagy az intézmény jogutód nélküli megszűnésévelsérelmére a Büntető Törvénykönyvbe ütköző, mely esetben büntetéssel fenyegetett cselekményt követ el.
2. A lakó túlzott mértékű alkoholt fogyaszt és ennek hatására normasértő magatartást tanúsít.
3. az intézmény fenntartóját elhelyezési kötelezettség terheli,
bdolgozóit jogszerű eljárásukban, az ellátást igénybe vevő halálával,
ctevékenységük végzésében erőszakkal, határozott idejű elhelyezés esetén a megjelölt időtartam lejártával, d, Megállapodás bármelyik fél részéről történő felmondásávalfenyegetéssel akadályozza.
8.24. többszöri (3 alkalom) szóbeli és/vagy írásbeli figyelmeztetés ellenére is házirendbe ütköző, szabályellenes magatartást tanúsít, mellyel ezek után sem hagy fel.
3. az ellátott, a törvényes képviselője vagy a térítési díjat megfizető személy térítésidíj-fizetési kötelezettségének nem tesz eleget.
1. Az intézmény vezetője akkor mondhatja fel a Megállapodást, ha az ellátást igénybe vevő a Házirendet súlyosan megsérti: - a lakó társai nyugalmát, pihenését, magatartásával tartósan zavarja, - a lakó szándékos magatartásával többször megrongálja lakótársai személyes dolgait, illetve az intézmény berendezési tárgyait, - a lakó rendszeresen erős alkoholos állapotban van, - a lakó a dohányzásával a tűzvédelmi és biztonsági szabályokkal rendszeresen megsérti és a nemdohányzó társai igényeit nem veszi figyelemben, - lakótársaival, illetőleg az Idősek Xxxxxxx dolgozóival szemben megalázó, durva, agresszív viselkedést mutat, - a lakóellátott, a hozzátartozó, törvényes képviselője vagy látogató illetéktelenül eltulajdonítja más dolgait, - a lakó, térítési díjat megfizető személy a hozzátartozó, vagy látogató tiltott szerencsejátékot folytat az intézményben, - a lakó, a hozzátartozó, vagy látogató engedély nélküli árusítást folytat az intézményben, - a lakó, a hozzátartozó, vagy látogató agresszív magatartásával riadalmat kelt a lakók között, - a lakó, a hozzátartozó, vagy látogató a dolgozókkal, a lakókkal, ill. a vezetőség tagjaival sértő módon beszél, szidalmazza, rágalmazza őket, pszichikai esetleg testi fenyegetést alkalmaz, ezen esetekben a felmondási idő 30 nap.
8.3. Az intézményi jogviszony abban az esetben is megszüntethető, ha az ellátott térítési díj- térítésidíj-fizetési kötelezettségének annak ellenére kötelezettségnek nem tesz eleget, hogy azt jövedelmiha hat hónapon át folyamatosan térítésidíj-tartozás áll fenn, vagyoni és az a hatodik hónap utolsó napján a kéthavi személyi térítési díj összegét meghaladja, és vagyoni, jövedelmi viszonyai egyébként lehetővé tenné, ez esetben teszik a felmondási idő 3 hónaptérítési díj megfizetését.
8.4. Az ellátást igénybe vevő törvényes képviselőjével együtt, bármikor indoklás nélkül, írásban felmondhatja a Megállapodást, a felmondási idő 3 hónap, vagy a jogviszony megszűnése közös megegyezésén múlik.
8.52. Ha az ellátott vagy ellátott, a törvényes képviselője vagy a Megállapodás felmondásának jogszerűségét vitatjatérítési díjat megfizető személy vagyoni, kérheti jövedelmi viszonyai olyan mértékben megváltoztak, hogy a bíróságtól annak felülvizsgálatátszemélyi térítési díj megfizetésére vonatkozó kötelezettségnek nem tud eleget tenni, köteles az intézményvezetőnél rendkívüli jövedelemvizsgálat lefolytatását kezdeményezni. Az intézményvezető a jövedelemvizsgálatot a jogszabályban meghatározott feltételek szerint lefolytatja, és a személyi térítési díjat a jövedelemvizsgálat eredményének megfelelően állapítja meg.
8.63. Ha az ellátott, a törvényes képviselője vagy a térítési díjat megfizető személy nem kéri a jövedelemvizsgálat lefolytatását, úgy kell tekinteni, hogy vagyoni, jövedelmi viszonyai lehetővé teszik a térítési díj megfizetését.
4. Ha három hónapon át térítési díj-tartozás áll fenn, az ellátottat, a törvényes képviselőt vagy a térítési díjat megfizető személyt írásban tájékoztatni kell a felmondás lehetőségéről, annak kezdő időpontjáról, valamint a Szt. 102.§ (3) bekezdésében foglaltakról.
4. az ellátott jogosultsága megszűnik.
9.2. Az intézményi jogviszony megszűnése esetén az intézmény vezetője értesíti a jogosultat, vagy illetve törvényes képviselőjét képviselőjét
a) a személyes használati tárgyak és a megőrzésre átvett értékek értékek, vagyontárgyak elvitelének idejérőlhatáridejéről, rendjéről és feltételeiről;
b) az esedékes, illetve hátralékos térítési díj befizetési kötelezettségéről;
c) az intézménnyel, illetve a jogosulttal szembeni követelésről, kárigényről, azok esetleges előterjesztési és rendezési módjáról.
8.79.3. Az intézmény vezetője az ellátást megszüntetéséről, valamint a megszüntetés ellen tehető panaszról írásban értesíti a jogosultat, illetve törvényes képviselőjét.
9.4. Azt intézményi jogviszony megszűnésekor a felek egymással elszámolnak, mely ügylet kiterjed: - :
1. a fizetendő személyi térítési díjakra, ezek esetleges hátralékaira, - ,
2. az intézmény tárgyi eszközeiben – eszközeiben, szándékosan – okozott károkra, azok javasolt rendezési módjára, - vagy elszámolási kötelezettséggel átvett eszközök hiányaira,
3. minden olyan dologra, melynek – melyek az intézmény humán jellegével összeegyeztethetően - az intézményi jogviszony megszüntetéséhez okszerűen kapcsolódik.,
8.8. Az ellátott halálakor az intézmény a letétbe helyezett vagy egyéni házipénztárban kezelt készpénzről, ill. ingóságokról minden esetben értesíti a hagyatéki ügyben eljáró illetékes önkormányzatot a hagyatéki eljárásról szóló 2010. évi XXXVIII. törvényben foglaltak szerint.
8.94. Nem képezi elszámolás tárgyát a használatra átvett eszközök, berendezési tárgyak rendeltetésszerű használatával együtt járó amortizáció, lehet bevonni az elszámolásba a lakrész újrafestéseújra festéséhez, szükséges javítása, valamint az intézményi jogviszony megszűnéséhez megszüntetéséhez kapcsolódó jogi és adminisztrációs költségekadminisztratív költségeket.
Appears in 1 contract
Samples: Megállapodás