Az Ön felelőssége mintaszakaszok

Az Ön felelőssége. A jelen megállapodás és/vagy a felhasználói megállapodás Ön általi megszegése és/vagy a szolgáltatások Ön általi használata következtében a PayPallal, a PayPal más felhasználóival, illetve harmadik felekkel szemben felmerülő visszavonásokért, visszaterhelésekért, díjakért, büntetésekért és egyéb követelésekért kizárólag Ön felelős még akkor is, ha számláját megszüntették, felfüggesztették vagy lezárták. Ön vállalja, hogy az ilyen követelések esetén kártalanítja a PayPalt, a megfelelő felhasználót vagy az adott harmadik felet.
Az Ön felelőssége. Annak érdekében, hogy a Csomag alapján szolgáltatást vagy támogatást vehessen igénybe, Ön vállalja, hogy megfelel az alábbiaknak: (i) kérésre megadja a Csomag Szerződésszámát és az Ön Csomagja vásárlási bizonylatának másolatát; (ii) információt szolgáltat a Fedezett Készülékkel kapcsolatban felmerült probléma tüneteiről és okairól; (iii) megadja a kért információkat, beleértve többek között a Fedezett Készülék sorozatszámát, modelljét, a telepített operációs rendszer és szoftver verzióját, valamint információt a Fedezett Készülékre telepített vagy csatlakoztatott valamennyi perifériáról, az esetlegesen megjelenített hibaüzenetekről, a Fedezett Készülékkel kapcsolatban felmerült probléma előtt végzett műveletekről, és a probléma elhárítása érdekében tett lépésekről; (iv) követi az Apple által adott utasításokat, így többek között nem küld be olyan termékeket és kiegészítőket az Apple vállalathoz, amelyekre nem vonatkozik a javítási vagy csereszolgáltatás, továbbá a Fedezett Készülék becsomagolását a szállítási utasításoknak megfelelően végzi; (v) a szolgáltatás igénylése előtt frissíti a szoftvert az aktuálisan közzétett verzióra; és (vi) gondoskodik a Fedezett Készüléken található szoftverek és adatok biztonsági mentéséről. AZ „APP IPAD KÉSZÜLÉKHEZ” SZOLGÁLTATÁS ELVÉGZÉSE SORÁN AZ APPLE TÖRLI AZ IPAD TARTALMÁT, ÉS ÚJRAFORMÁZZA AZ ADATHORDOZÓT. Az Apple az iPad eredeti konfigurációjának megfelelő állapotban, a szükséges frissítések elvégzésével küldi vissza Önnek az iPad készülékét vagy a csere iPad készüléket. Az Apple a hardverszolgáltatás részeként olyan iOS frissítéseket telepíthet, amelyek megakadályozzák, hogy az iPad az iOS egy korábbi verziójára térjen vissza. Előfordulhat, hogy az iOS frissítése következtében az iPad készülékre telepített, harmadik fél által gyártott alkalmazások nem lesznek kompatibilisek, vagy nem működnek az iPad készülékkel. Ön lesz a felelős minden egyéb szoftverprogram, adat és jelszó újratelepítéséért.
Az Ön felelőssége. 3.1. Az Apple tranzakciós nyugtát biztosít Önnek az Alkalmazáson belüli vásárlás API segítségével sikeresen végrehajtott tranzakciókról. Az Ön felelőssége, hogy ellenőrizze e nyugták érvényességét, mielőtt bármilyen tartalmat, funkciót vagy szolgáltatást eljuttat a végfelhasználóhoz, és az Apple nem vállal felelősséget azért, ha Ön nem ellenőrzi, hogy az adott tranzakciós nyugta valóban az Apple-től érkezett-e. 3.2. Az Ön felelőssége, hogy kifejlessze az Alkalmazás által az Alkalmazáson belüli vásárlás API segítségével leadott rendelések kapcsán a végfelhasználóknak megjelenített felhasználói felületet, kivéve, ha az Apple jeleníti meg a felhasználói felület elemeit. Ön vállalja, hogy az Alkalmazáson belüli vásárlás API használatával nem fog megtévesztő, csalárd, félrevezető vagy más szempontból tisztességtelen promóciós vagy értékesítési tevékenységet folytatni, és ez a Licencelt alkalmazás adataira is és minden olyan metaadatra is vonatkozik, amelyet Ön az App Store Connect szolgáltatáson keresztül beküld nekünk. Ön kijelenti, hogy be fogja tartani az összes alkalmazandó jogszabályt és rendeletet (többek között ideértve a fogyasztóvédelmi törvényeket és az exportszabályozásokat), ideértve azoknak a joghatóságoknak a törvényeit és rendelkezéseit is, amelyekben Ön tartalmakat, funkciókat, szolgáltatásokat vagy előfizetéseket tesz elérhetővé az Alkalmazáson belüli vásárlás API használatával. 3.3. Az Apple bizonyos esetekben hosztolási szolgáltatásokat is biztosít azokhoz a Perzisztens tárgyakhoz, amelyeket Ön az Alkalmazáson belüli vásárlás API használatával szeretne biztosítani a végfelhasználóinak. Még ha az Apple az Ön nevében hosztolja is ezeket a Perzisztens tárgyakat, akkor is az Ön felelőssége, hogy az Alkalmazáson belüli vásárlás API-n 3.4. Ön nem biztosíthat visszatérítést az Alkalmazás végfelhasználóinak, és tudomásul veszi, hogy az Apple a 2. melléklet feltételeinek megfelelően visszatérítést nyújthat a végfelhasználóknak. 3.5. Ön a végfelhasználókra vonatkozó felhasználási adatokat biztosíthat az Apple-nek, leányvállalatainak és képviselőinek a visszatérítési folyamat megkönnyítése és fejlesztése, valamint a vásárlással kapcsolatos viták rendezése érdekében. Ön köteles a Dokumentációnak és az alkalmazandó jogszabályoknak megfelelően értesíteni a felhasználót és/vagy beszerezni a felhasználó hozzájárulását.
Az Ön felelőssége a. A szolgáltatások Ön általi használata és/vagy a jelen Szerződés Ön általi megszegése következtében a PayPallal, a PayPal más Felhasználóival, illetve harmadik felekkel szemben felmerülő Visszafordításokért, Visszaterhelésekért, díjakért, büntetésekért és egyéb követelésekért kizárólag Ön felelős. Ön vállalja, hogy az ilyen követelések esetén kártalanítja a PayPalt, illetve a megfelelő Felhasználót vagy harmadik felet.

Related to Az Ön felelőssége

  • Az Előfizető felelőssége (1) Xxx a Szolgáltató elektronikus hírközlési szolgáltatását igénybe veszi, köteles az ÁSZF rendelkezéseit megtartani, és a szolgáltatás igénybevételéért a Díjszabásban vagy egyébként meghatározott díjat megfizetni. (2) Az Előfizető felelős azért, hogy a szolgáltatás hozzáférési pontja és a hálózati eszközök elhelyezéséhez szükséges, a hozzáférési ponthoz vezető nyomvonal, illetve terület felett – amennyiben ezek nem állami vagy önkormányzati ingatlanon helyezkednek el – a létesítéshez szükséges jogok az Előfizetőt megillessék. Az Előfizetőt e kötelezettség abban az esetben is terheli, ha a másokkal közös tulajdonban lévő ingatlanban tulajdonjoggal rendelkezik. Amennyiben a Szolgáltató tudomására jut, hogy az Előfizetőt nem illetik meg a létesítéshez szükséges jogok, úgy ennek jogkövetkezményeit az Előfizetőnek viselnie kell.

  • Kártérítési felelősség (1) A Szerződés Szolgáltatónak felróható késedelmes vagy hibás teljesítése esetében a Szolgáltató a Megrendelőnek okozott kár címén a szolgáltatás tárgyában keletkezett kárt köteles megtéríteni a Ptk. vonatkozó rendelkezései szerint, az elmaradt vagyoni előny kivételével. Mentesül a Szolgáltató a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a szerződésszegést ellenőrzési körén kívül eső, a szerződéskötés időpontjában előre nem látható körülmény okozta, és nem volt elvárható, hogy a körülményt elkerülje vagy a kárt elhárítsa. A Szolgáltató köteles megtéríteni a hibás teljesítésből eredően a Megrendelő vagyonában bekövetkezett kárt – kivéve, ha a hibás teljesítést kimenti -, azzal, hogy a gondatlanságból eredő szerződésszegés esetén a Szolgáltató kártérítő felelőssége káreseményenként nem haladhatja meg a Szerződés alapján nyújtott Szolgáltatás 6 (hat) havi nettó díjának összegét. Mentesül a felelősség alól a Szolgáltató, ha bizonyítja, hogy a szerződésszegést, hibás teljesítést az ellenőrzési körén kívül eső, a szerződéskötés időpontjában előre nem látható körülmény okozta és nem volt elvárható, hogy a körülményt elkerülje, vagy a kárt elhárítsa. A Szolgáltató nem felel az elmaradt vagyoni előnyért, hírnévben okozott kárért és más nem vagyoni és egyéb következményes kárért, a harmadik fél által okozott erőszakos rongálás (pl. kábelelvágás, berendezések eltulajdonítása) okozta kárért. (2) Szolgáltató a fenti felelősségkorlátozást arra tekintettel állapítja meg, hogy a Szolgáltató a szolgáltatásokat és az általa vállalt kötelezettségeket a Szerződésben rögzített díj ellenében nyújtja, illetve teljesíti a Megrendelő részére. (3) Semmi nem zárja ki vagy korlátozza a Szolgáltató vagy a Megrendelő felelősségét az Ő vagy az alkalmazásában eljáró alkalmazottai, megbízottai szándékos vagy súlyosan gondatlan károkozásáért, az életben, testi épségben, az egészségben okozott károsodásért, valamint bűncselekmény következményeiért. Szándékos szerződésszegés esetén a Megrendelő teljes kárát meg kell téríteni. (4) Szolgáltató a Szerződés hatálya alá eső vagyontárgyai tekintetében biztosítással rendelkezik. Szolgáltató kijelenti, hogy a Szerződés hatálya alatt teljesítendő szolgáltatások tekintetében általános felelősségbiztosítással rendelkezik, amely biztosítja az okozott kár megtérítését. Szolgáltató vállalja, hogy a Szerződés Időtartama alatt a felelősségbiztosítást fenntartja. (5) A Megrendelő a Szolgáltatás igénybevételével összefüggésben okozott, és neki vagy albérlőjének felróható kár bekövetkezése esetén a ténylegesen felmerült kárért és a vagyoni hátrány csökkentéséhez szükséges költségért tartozik felelősséggel, elmaradt haszonért nem. A Megrendelő azonban a teljes kárért felelősséggel tartozik a Ptk. szabályai szerint, ha neki felróhatóan a Szolgáltató más a Megrendelőinek vagy egyéb harmadik személyeknek okoz kárt.

  • A Szolgáltató kártérítési felelőssége 22.1. A Szolgáltató felelősséget vállal minden olyan, a Vendéget ért kárért, mely a létesítményein belül, bizonyíthatóan a Szolgáltató, vagy annak alkalmazottai hibájából következett be. 22.2. A Szolgáltató felelőssége nem terjed ki azokra a káreseményekre, amelyek a Szolgáltató alkalmazottainak és vendégeinek körén kívül eső elháríthatatlan ok miatt következtek be, vagy azokat a vendég közvetve vagy közvetlenül maga okozta. 22.3. A Szolgáltató kijelöl olyan helyeket, területeket a szállodában, ahová Vendég nem léphet be. Az ilyen helyeken történt esetleges kárért, sérülésért a Szolgáltató felelősséget nem vállal. 22.4. A Vendégnek az őt ért kárt azonnal jelentenie kell a Szolgáltató felé, és minden szükséges adatot a Szolgáltató rendelkezésére kell bocsátania, amely a káreset körülményeinek tisztázásához, esetleg a rendőrségi jegyzőkönyv felvételéhez / rendőrségi eljáráshoz szükséges. 22.5. Értéktárgyakért, értékpapírokért és készpénzért a Szolgáltató csak akkor felelős, ha a dolgot megőrzésre kifejezetten átvette. 22.6. Szolgáltató közösségi tereiben vagy szobáiban hagyott személyes tárgyakért, (ideértve a szobaszéfben elhelyezett dolgokat, tárgyakat is) a Szolgáltató nem vállal felelősséget. 22.7. A Szolgáltatót abban az esetben sem terheli kártérítési felelősség, ha a panziói wellness-részlegnek rendkívüli vagy egészségügyi előírások betartása végett elrendelt karbantartás idejére ezen létesítmény használata korlátozott vagy nem megengedett. 22.8. A Szolgáltató parkolójában levő gépjárműben hagyott értéktárgyakért a Szolgáltató nem vállal felelősséget, illetve a parkoló gépjárművekben keletkezett károk keletkezését a Szolgáltató kivizsgálja és amennyiben a kár neki felróható gondatlanságból keletkezett, megtéríti azt. 22.9. A kártérítés mértékének felső határa a Szerződés szerinti napi szobaár összegének az ötvenszerese, kivéve, ha a kár ennél kevesebb.

  • A Szolgáltató felelőssége (1) A Szolgáltató tulajdonát képező elektronikus hírközlő hálózat, áramkör és végberendezés fenntartását a Szolgáltató látja el. Előfizetői tulajdonú és fenntartású végberendezés esetén a Szolgáltató felelőssége az előfizetői hozzáférési pontig terjed, ezen a ponton köteles a Szolgáltató a minőségbiztosításról szóló rendeletben megállapított műszaki előírásokat teljesíteni. (2) A Szolgáltató a KTV szolgáltatás nyújtására vonatkozó előfizetői szerződést 18. életévüket betöltött cselekvőképes természetes személyekkel köt.

  • Fogyasztó felelőssége az értékcsökkenésért A fogyasztó a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használatból eredő értékcsökkenésért felel. Az Eladó kifejezetten felhívja az Ön figyelmét, hogy Ön nem gyakorolhatja elállási jogát a 45/2014 (II.26.) Korm. Rendelet 29. §. (1) bekezdésében foglalt esetekben:

  • A felelősség korlátozása 10.1. Adományozott Honlapján való adományozás feltételezi a Felhasználó részéről az internet lehetőségeinek és korlátainak ismeretét és elfogadását, különös tekintettel a technikai teljesítményekre és a lehetséges hibákra. 10.2. A szerződésszegéssel okozott károkra vonatkozóan Adományozott a jelen ÁSZF-ben a következőket alkalmazza. A Ptk. 6:142. §-a [Felelősség szerződésszegéssel okozott károkért] alapján, „Aki a szerződés megszegésével a másik félnek kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a szerződésszegést ellenőrzési körén kívül eső, a szerződéskötés időpontjában előre nem látható körülmény okozta, és nem volt elvárható, hogy a körülményt elkerülje vagy a kárt elhárítsa.” A Ptk. 6:143. §-a értelmében [A kártérítés mértéke] „ (1) Kártérítés címén meg kell téríteni a szolgáltatás tárgyában keletkezett kárt. (2) A szerződésszegés következményeként a jogosult vagyonában keletkezett egyéb károkat és az elmaradt vagyoni előnyt olyan mértékben kell megtéríteni, amilyen mértékben a jogosult bizonyítja, hogy a kár, mint a szerződésszegés lehetséges következménye a szerződés megkötésének időpontjában előre látható volt. (3) Szándékos szerződésszegés esetén a jogosult teljes kárát meg kell téríteni.” 10.3. A Felhasználó teljes körű és korlátlan felelősséggel tartozik a más személy személyes adatainak megadásából, illetve az Adományozott Honlapján való közzétételéből eredő károkért. Az üzemeltető ilyen esetben minden segítséget megad az eljáró hatóságoknak a jogsértő személy személyazonosságának megállapítása céljából. 10.4. A Felhasználó köteles tiszteletben tartani a hatályos jogszabályokat, és a használat során köteles tartózkodni minden olyan tevékenységtől, amely jogellenes, vagy amely más Felhasználók érdekeit sérti. Ezen belül a Felhasználó köteles különösen: - tiszteletben tartani mások magánszféráját, személyhez fűződő jogait és méltányolható érdekeit; - tartózkodni attól, hogy más személyekről jogosulatlanul információkat gyűjtsön, a megszerzett információkat jogosulatlanul felhasználja; - tartózkodni bűncselekmény vagy szabálysértés elkövetésétől; - tiszteletben tartani a szellemi alkotásokhoz fűződő jogokat, különösen a szerzői jogi védelem alá eső irodalmi, tudományos és művészeti alkotások, találmányok, formatervezési minták, használati minták, védjegyek és forgalmi árujelzők védelmére vonatkozó szabályokat. 10.5. Valamennyi Felhasználó köteles tartózkodni minden olyan tevékenységtől, amely a Honlap rendeltetésszerű használatát akadályozza. Ezen belül a Felhasználó köteles különösen: - tartózkodni kéretlen levelek („spam”), vagy lánclevelek („hoax”) küldésétől; - tartózkodni minden olyan kommunikációtól, amely a Honlap rendeltetésszerű használatában másokat akadályozhat, vagy zavarhat; - tartózkodni a nyilvános kommunikációban az oda nem illő, ismétlődő, egyéb okból zavaró megnyilatkozásoktól. 10.6. Valamennyi Felhasználó köteles tartózkodni minden olyan tevékenységtől, amely Adományozott érdekeit sérti. Ezen belül a felhasználó köteles különösen: - tartózkodni a Honlap működésének megzavarásától, akadályozásától; - tartózkodni olyan tevékenységektől, amely az Adományozott üzleti titkainak, általa titokban tartott információknak a megszerzésére, felhasználására irányul; - tartózkodni minden olyan kommunikációtól, amely a szolgáltatásra vonatkozó, valótlan információt hordoz; - tartózkodni minden olyan tevékenységtől, amely a Honlap informatikai biztonságát veszélyezteti; - tartózkodni minden olyan tevékenységtől, amely saját, vagy más személy termékének vagy szolgáltatásának a reklámozására irányul. 10.7. Akinek jogait vagy méltányolható érdekeit a Felhasználó tevékenysége sérti – így különösen a személyhez fűződő jogaiban sérelmet szenvedett személy, a bűncselekmény, vagy szabálysértés sértettje, valamint a szellemi alkotásokhoz való jog jogosultja –, kérheti Adományozottól a kifogásolt tartalom eltávolítását, a Felhasználóval szemben a szükséges intézkedések megtételét. A kérelmező jogosultságát köteles megfelelő módon igazolni. Amennyiben a jogosultság igazolt, a jogosult kérheti, hogy Adományozott a jogsértő tartalmat későbbi eljárás lefolytatása céljából zárolja. Ebben az esetben a jogosultnak az eljárás megindítását 60 napon belül igazolnia kell. A zárolt tartalmat, valamint az azzal összefüggő, Adományozott által tárolt adatokat Adományozott az eljáró szerv rendelkezésére bocsátja, az adott szervre és eljárásra vonatkozó jogszabályoknak megfelelően.

  • Felelősségi kérdések 23 3.1.5.1 A Szolgáltató felelőssége 23 3.1.5.2 Az Előfizető felelőssége 23 3.1.5.3 Felelősség berendezésért, díjakért 23

  • Szolgáltató felelőssége 10.1.1 A Szolgáltató nem vonható felelősségre a Felhasználó által a jelen ÁSZF rendelkezéseinek megszegéséből adódó következmények miatt, így különösen a Felhasználó által a Szolgáltatás nem rendeltetésszerű igénybevételével, valótlan adatok megadásával összefüggésbe hozható, valamint a Felhasználó magatartása, a Felhasználó által a regisztráció során elfogadott szabályok, stb. megsértésével összefüggő események miatt. 10.1.2 A Szolgáltató kizárólag súlyos gondatlansága, illetve szándékossága következtében előállott károkért felel az alábbi rendelkezések szerint. 10.1.3 Szolgáltató semmilyen felelősséget nem vállal olyan közvetlen és közvetett károkért, amelyek a Szolgáltatás használatából erednek, kivéve, ha ezek a Szolgáltatónak felróható súlyos gondatlanság vagy szándékosság következményei. 10.1.4 A Szolgáltató, illetve képviselői vagy munkatársai az ÁSZF-ben foglalt előírásokat sértő szándékos magatartásából eredő károk viselésére vagy megtérítésére a Felhasználó nem kötelezhető, az ilyen károk bekövetkezéséért a Szolgáltató felelős. 10.1.5 A Szolgáltató, illetve képviselői vagy munkatársai súlyosan gondatlan magatartásából (mulasztásából) eredő károkért a Szolgáltató csak akkor felel, ha a kár bekövetkezése a magatartás tanúsításakor (mulasztáskor) előre látható volt, és a magatartás a Felhasználó és a Szolgáltató között fennálló jogviszonyból fakadó lényeges kötelezettséget sért. Lényegesnek minősítendő ebből a szempontból minden az ÁSZF-ben vállalt, és olyan kötelezettség, amelynek teljesítése a Szolgáltatás érintett Felhasználó általi igénybevételéhez elengedhetetlen. A jelen bekezdésben foglalt korlátozás nem alkalmazandó az életet, testi épséget, egészséget károsító, felróható magatartásért való felelősségre. 10.1.6 A Szolgáltató az ellenőrzési körén kívül eső körülménynek betudhatóan bekövetkező károk viselésére vagy megtérítésére nem kötelezhető, ha a kár bekövetkezése a szerződés megkötésekor nem volt előre látható. 10.1.7 A Szolgáltató nem vonható felelősségre technikai zavarokért, így például, de nem kizárólag internet vagy GPS hálózati kimaradásért. 10.1.8 Szolgáltató nem vállal felelősséget a Mobil Applikáció vagy a Weboldal használatából, nem megfelelő működéséből, vagy a Mobil Applikáció vagy a Weboldal bármely részének vagy tartalmának törléséből eredő károkért. 10.1.9 A Szolgáltató kártérítése nem terjed ki a káresemény következtében elmaradt hasznokra és a következménykárra. A jelen bekezdésben foglalt korlátozás nem alkalmazandó az életet, testi épséget, egészséget károsító, felróható magatartásért való felelősségre és a Szolgáltató szándékos magatartásából eredő károkozásra.

  • Felelősség Ön a Honlapot kizárólag a saját kockázatára használhatja, és elfogadja, hogy Szolgáltató nem vállal felelősséget a használat során felmerülő vagyoni és nem vagyoni károkért a szándékosan okozott, továbbá az emberi életet, testi épséget vagy egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősségen túlmenően. Szolgáltató a megrendelés törlésének jogát - gyári ideiglenes hiány, vagy kivonás esetében- fenntartja. Amennyiben minden gondosságának ellenére a termék hibás áron szerepel, amely a termék közismert, általánosan elfogadott árától jelentősen eltér, Szolgáltató nem köteles a terméket hibás áron szállítani, hanem felajánlhatja a helyes áron történő szállítást, amelynek ismeretében Ön elállhat vásárlási szándékától. Az esetleges szállítási késedelem, vagy a megrendelés teljes meghiúsulása - gyári ideiglenes hiány, vagy kivonás esetében- esetén a Szolgáltató kártérítési kötelezettséget nem vállal. Szolgáltató kizár minden felelősséget a Honlap használói által tanúsított magatartásért. Ön köteles gondoskodni arról, hogy a Honlap használata során harmadik személyek jogait vagy a jogszabályokat se közvetlenül, se közvetett módon ne sértse. Ön teljes mértékben és kizárólagosan felelős saját magatartásáért, Szolgáltató ilyen esetben teljes mértékben együttműködik az eljáró hatóságokkal a jogsértések felderítése végett. A felhasználók által a Honlap használata során esetlegesen elérhetővé tett tartalmat a Szolgáltató jogosult, de nem köteles ellenőrizni, és a közzétett tartalmak tekintetében a Szolgáltató jogosult, de nem köteles jogellenes tevékenység folytatására utaló jeleket keresni. A szolgáltatás oldalai olyan kapcsolódási pontokat (linkeket) tartalmazhatnak, amelyek más szolgáltatók oldalaira vezetnek. E szolgáltatók adatvédelmi gyakorlatáért és más tevékenységéért Szolgáltató nem vállal felelősséget. Az Internet globális jellege miatt Ön elfogadja, hogy a Honlap használata során a vonatkozó nemzeti jogszabályok rendelkezéseit is figyelembe köteles eljárni. Amennyiben a Honlap használatával összefüggő bármely tevékenység az Ön államának joga szerint nem megengedett, a használatért kizárólag Önt terheli a felelősség. Amennyiben Ön a Honlapon kifogásolható tartalmat észlel, köteles azt haladéktalanul jelezni a Szolgáltatónak. Ha a Szolgáltató jóhiszemű eljárása során a jelzést megalapozottnak találja, jogosult az információ haladéktalan törlésére vagy annak módosítására. Szolgáltató és Ön között a jelen Általános Szerződési Feltételek alapján létrejött megállapodás megszűnik, ha a Ön törli a regisztrációját, vagy ha a Szolgáltató törli a Ön regisztrációját.

  • Felelősségi szabályok 9.1. A Többes Ügynök és az általa az e tevékenységre igénybe vett, vele megbízási, illetve munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló személy által az Ügyfélnek e tevékenysége során okozott kárért a Többes Ügynök felel. A Többes Ügynök rendelkezésére áll a tevékenységéből eredő károk biztosításához szükséges, a Hpt. által előírt mértékű szakmai felelősségbiztosítás. 9.2. A Többes Ügynök tájékoztatása nem helyettesíti a Megbízó Pénzügyi intézmény által, legkésőbb a pénzügyi szerződéskötés előtt adandó és a mindenkor hatályos jogszabályok által aláírt tájékoztatást, amely vonatkozásában kizárólag a Megbízó Pénzügyi intézmény tartozik felelősséggel. A Többes Ügynök a Jogszabályok által előírt formában és tartalommal teljesíti az Ügyfél felé fennálló tájékoztatási kötelezettségét, mely a jelen Üzletszabályzat 10. és 11. pontjaiban részletesen kifejtésre kerül. 9.3. A Többes Ügynök tevékenysége során felkészülten, legjobb szakmai tudása szerint, és a tőle elvárható legnagyobb gondossággal köteles eljárni. A Többes Ügynök jelen pont szerinti kötelezettsége elmulasztásáért felelős. A Többes Ügynök szakmai tevékenysége során okozott károkért a Union Biztosító Zrt. mint a Többes Ügynök felelősségbiztosítója áll helyt (kötvényszám: 4 709 706 5). A Többes Ügynök köteles megtéríteni mindazt a kárt, amelyet a kötelezettségének esetleges megszegésével az Ügyfélnek okoz. A Többes Ügynök nem felel azért a kárért, amely a Többes Ügynök elvárható gondos eljárása ellenére következett be, továbbá nem felel a jogszabályban meghatározott esetekben, valamint az Ügyfél szerződésszegése esetében. A Többes Ügynök nem felel az olyan kárért sem, amely vis major (elháríthatatlan külső körülmény), belföldi vagy külföldi hatósági rendelkezés, szükséges hatósági engedély (bejegyzés) megtagadása vagy késedelmes megadása folytán következett be. 9.4. Többes Ügynök jogosult Közvetítői alvállalkozó igénybevételére. Amennyiben a Többes Ügynök a Közvetítői szerződés teljesítéséhez közvetítői alvállalkozót vesz igénybe, a Többes Ügynök a közvetítői alvállalkozó eljárásáért úgy felel, mintha saját maga járt volna el. Amennyiben a Közvetítői alvállalkozó felelősségét jogszabály vagy üzletszabályzat korlátozza, a Többes Ügynök felelőssége a közvetítői alvállalkozó felelősségéhez igazodik. 9.5. A Többes Ügynököt nem terheli felelősség a Megbízó Pénzügyi intézmények által esetlegesen pótlólag bekért – a hitelbírálathoz szükséges dokumentumok, bizonylatok – Ügyfél részéről történt késedelmes teljesítésért, az ebből adódó időbeni eltolódásért, valamint ennek következményéből származóan az Ügyfelet ért károkért, és az erre visszavezethető esetleges elutasításért, továbbá az indokolt ügyintézési határidő alatti árfolyam különbözetből eredő károkért. 9.6. A Többes Ügynök tevékenysége kizárólag az Ügyfél jelen Üzletszabályzatban foglalt tájékoztatására és a Közvetítői szerződésben meghatározott feladatok teljesítésére korlátozódik, így a Többes Ügynök tevékenysége nem minősül eredménykötelemnek. A Többes Ügynök nem szavatolja a hitelkérelem Ügyfél javára történő pozitív elbírálást, illetőleg a hitelkérelem alapján igényelt bankhitel, (bankkölcsön) tényleges nyújtását, folyósítását. Az Ügyfél tudomásul veszi, hogy a Pénzügyi intézménynek jogában áll az Ügyfél igénylését elutasítani, és ezt nem köteles megindokolni. Ebben az esetben a Többes Ügynököt semminemű felelősség nem terheli. 9.7. A Többes Ügynököt megbízó Pénzügyi Intézmény felel azért, hogy a Többes Ügynökkel kötött megbízási szerződés pontosan, egyértelműen meghatározza a Többes Ügynök, mint közvetítő által ellátandó feladatokat, az Ügyfelek tájékoztatására vonatkozó követelményeket, az Ügyfelek valós vagy nem valós idejű átvilágítására, továbbá az Ügyfél és a Pénzügyi Intézmény közötti elektronikus úton történő szerződéskötésben való közreműködésre vonatkozó követelményeket, továbbá azért, hogy minden, a Többes Ügynökkel kötött megbízási szerződés megfelelő teljesítéséhez szükséges információt a Többes Ügynök rendelkezésére bocsát. 9.8. Az Ügyfél felel a Pénzügyi Intézmény részére elbírálás céljára megadott, a Pénzügyi Intézmény és az Ügyfél között megkötendő pénzügyi szolgáltatási szerződésre vonatkozó, a Pénzügyi Intézmény által megkövetelt és az ügylet elbírálásához elengedhetetlen adatlap és dokumentáció, okmányok, másolatok és egyéb nyilatkozatok teljességéért, azok tartalmának valódiságáért valamint helyességéért és időbeni rendelkezésre bocsátásáért, ideértve valamennyi, akár személyesen, akár elektronikus úton, akár valós vagy nem valós idejű átvilágítás, illetőleg elektronikus úton történő szerződéskötés során, továbbá a Pénzügyeim felületen keresztül megadott információkat. 9.9. Az Ügyfél felel a Többes Ügynök által a felhasználói fiókján keresztül nyújtott szolgáltatások használatáért, az ott elhelyezett értesítések, dokumentumok elolvasásáért.