Az összekapcsolás általános feltételei mintaszakaszok

Az összekapcsolás általános feltételei. Az összekapcsolás általános feltételeit a VODRIO 3. fejezete ismerteti.
Az összekapcsolás általános feltételei. Az összekapcsolás általános feltételeit a UPCRIO 3. fejezete ismerteti.
Az összekapcsolás általános feltételei. 1.2.1. A Magyar Telekom által biztosított összekapcsolás megvalósításában, illetve a hívásvégződtetés forgalmi szolgáltatás nyújtásában közreműködő vállalkozás nem vesz részt.
Az összekapcsolás általános feltételei. ■ A Magyar Telekom Nyrt. mobil rádiótelefon hálózatában történő hívásvégződtetés szolgáltatás nyújtásához az alapértelmezésben felajánlott - egy vagy több – hálózati összekapcsolási pontot kínál fel (felsorolásukat lásd a c) pontban). ■ A hálózati összekapcsolás a Magyar Telekom Nyrt. által a Hatóságnak (NHH) benyújtott aktuálisan aktív érvényességű Hálózati Interfész Bejelentésnek megfelelően történhet. ■ A forgalom átadása minden esetben a hívó előfizető számával együtt („A szám”) kell, hogy történjen, az alkalmazott jelzésrendszernek és a hatályos szabályozásnak megfelelően. ■ A végződtetésre átadott forgalmat a Magyar Telekom Nyrt. méri és ennek alapján havonta számlát állít ki, amit – a tárgyhót követő hónap elején – megküld az igénybevevőnek. A számla fizetési határideje 20 nap. ■ A Magyar Telekom Nyrt. pénzügyi kockázatának csökkentése érdekében, a forgalmat átadó Fél, amennyiben az együttműködés során un. nettófizetőnek minősül, bankgarancia állítására köteles. A bankgarancia összege a szolgáltatás indítását követő három hónapra várható átlagos forgalom alapján kerül meghatározásra. ■ Felek törekednek a műszakilag és gazdaságilag indokolt és racionális együttműködésre a kölcsönös szolgáltatásnyújtás érdekében.
Az összekapcsolás általános feltételei. A DIGI a hívásvégződtetés forgalmi szolgáltatását közvetlenül, saját hálózata interfészén keresztül valósítja meg. A DIGI mobil hálózatában történő hívásvégződtetéshez szükséges összekapcsolási pont helye a DIGI által meghatározott hálózati végpontja. Az összekapcsolási pont egyúttal az igénybe vett forgalmi szolgáltatások teljesítésének helye, valamint az ezzel kapcsolatos felelősség viselésének határpontja. Az összekapcsolási pontig történő forgalomtovábbításról az ajánlattevő partner saját költségén gondoskodik. A DIGI az átadás-átvételi tesztek sikeres lezárása és az összekapcsolási szerződés hatálybalépése után 30 napos határidővel vállalja a szolgáltatások beállítását. A DIGI részéről az igény miatt jelentkező adminisztrációs és egyéb hálózati egyeztetések, kapacitáskiépítés, tesztelések lebonyolítása és a további esetlegesen szükséges kiegészítő tevékenységek többletköltséggel járnak. A megvalósítás előzetes feltétele, hogy az ajánlattevő partner költségtérítési kötelezettséget vállal az összekapcsolási előkészületeknél, illetve az üzembe helyezés során felmerő összes költségek tekintetében, melynek biztosítására megfelelő biztosítékot nyújt a DIGI számára a DIGI által meghatározott formában és mértékben. Felek törekednek a műszakilag és gazdaságilag indokolt és racionális együttműködésre a kölcsönös szolgáltatásnyújtás érdekében. A forgalom átadása minden esetben a hívó előfizető számával („A szám”) kell, hogy történjen az alkalmazott jelzésrendszernek és hatályos szabályozásnak megfelelően.
Az összekapcsolás általános feltételei. Az összekapcsolás általános feltételeit a UPCRIO 3. fejezete ismerteti. A Jogosult a jelen Szerződés aláírásával kijelenti, hogy megismerte és elfogadja az összekapcsolásnak a UPCRIO 3. fejezetében ismertetett általános feltételeit, különösen a UPC hálózatának ott ismertetett műszaki jellemzőit. A Jogosult tudomásul veszi, hogy amennyiben a UPCRIO 3.8 pontjában ismertetett okok miatt Kapacitás bővítés szükséges az összekapcsolás további megvalósításához, akkor a UPC - saját szakértőivel – tervet készíttet. A terv részét képezi a Kapacitás bővítésére vonatkozó műszaki megoldás, valamint a kialakításra vonatkozó árajánlat. A UPC a bővítést a terv ellenértékének megfizetése után, csak a Jogosult beleegyezésével kezdi meg akkor, ha a bővítés kapcsán ténylegesen felmerült költségének megfizetését a Jogosult vállalja. A bővítéshez szükséges idő legfeljebb 30 nap. A UPC a megvalósított kapacitásbővítés után is kizárólag a Jogosult forgalmát viheti át a Jogosult által igényelt sávszélességen. A Jogosult kijelenti továbbá, hogy a jelen Szerződés alapján a UPC-vel történő összekapcsoláshoz felhasznált berendezései a jelen Szerződés időtartama alatt megfelelnek a UPCRIO által meghatározott minőségi paramétereknek és egyéb műszaki követelményeknek. A jelen Szerződés alapján nyújtott Szolgáltatások és felmerülő közös költségek díját a UPCRIO 6. fejezete, illetőleg a jelen Szerződés 2. számú Melléklete tartalmazza. Amennyiben a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Elnöke határozatával a UPCRIO 6. fejezetében megállapított összekapcsolási díjakat módosítja, abban az esetben az új díjakat a Jogosult e határozatban megállapított időponttól köteles alkalmazni. A UPCRIO 8.5-8.8. pontjai tartalmazzák a Felek közötti elszámolás, a számlázás, valamint a fizetési biztosíték nyújtására vonatkozó részletes szabályokat.

Related to Az összekapcsolás általános feltételei

  • Az előfizető általi szerződésfelmondás esetei, feltételei 12.4.1. A határozatlan idejű előfizetői szerződés megszűnésének eseteit a 9.9. pont tartalmazza. A határozatlan idejű szerződés megszüntetése nem mentesíti az Előfizetőt a szerződés hatálya alatt felmerült díjfizetési és annak járulékai, valamint a szolgáltatás megszüntetés miatti és 4. sz. mellékletben megjelölt díjak megfizetésének kötelezettsége alól.

  • Általános feltételek Az akcióban azok a mindigTV PRÉMIUM TV szolgáltatással rendelkező Előfizetők vehetnek részt, akik: • az akcióban való részvételre irányuló szándékukat kifejező nyilatkozatuk megtételekor a szolgáltatóval Belépő, Alap, Családi vagy Gyerek műsorcsomagot határozatlan, vagy határozott időtartamú előfizetői szerződéssel veszik igénybe; • meglévő előfizetésük megszüntetésével egyidejűleg vállalják, hogy új előfizetői szerződést kötnek TV+NET csomagra az alábbiak szerint: • az új, határozott tartamú előfizetői szerződés keretében, o TV+NET 60 Alapcsomaggal, o TV+NET 60 Családi csomaggal, o TV+NET 150 Alapcsomaggal, o TV+NET 150 Családi csomaggal o vagy TV+NET 300 Családi csomaggal, televízió és mobilinternet szolgáltatást tartalmazó csomagok egyikére fizetnek elő, • a választott előfizetési csomag első hónapra esedékes díját és az egyszeri regisztrációs díjat előre megfizetik, az alábbiaknak megfelelően: o Személyes szerződéskötés esetén az új előfizetői szerződés megkötésével egy időben, o telefonon vagy weben történő megrendelés esetén pedig a szolgáltatáshoz szükséges eszközök átvételekor. Az előfizetői szerződést személyes ügyfélszolgálati irodáink valamelyikében, telefonos ügyfélszolgálatunkon keresztül vagy webshopunkban rendelik meg és a szerződéskötéssel egyidejűleg a szolgáltatásokhoz új eszközt vásárolnak. Az akció keretén belül szolgáltatási címenként csak egy előfizetői szerződés megkötése és maximum 3 kedvezményes árú dekóder / CI+ modul megvásárlása lehetséges. Személyes ügyfélszolgálati irodáink elérhetősége: xxxxx://xxxxxxxx.xx/xxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxxx/xxxxxxxxx-xxxxxxxxxxxxxxxxx/ Telefonos ügyfélszolgálat elérhetősége: 1211 (07:00 – 21:00 élő hang) A webshop elérhetősége: xxxxx://xxxxxxxx.xx/xxxxxxx/xxxxxxx Az akcióban megköthető előfizetői szerződés időtartama 12 hónapos határozott tartam. Az akció időtartama: 2021. október 27-től visszavonásig. Az akció visszavonásáról a Szolgáltató a honlapján közzétett tájékoztatással, és/vagy a vonatkozó általános szerződési feltételeinek „A Szolgáltató által indított jelenleg hatályos akciók” fejezetcím alól a lejárt akciók közé történő áthelyezésével értesíti az előfizetőket.

  • Az általános szerződési feltételek elérhetősége 1.6.1. A Szolgáltató az ÁSZF-et az ügyfélszolgálatán és internetes oldalán teszi hozzáférhetővé. A Szolgáltató az ÁSZF-et tartós adathordozón vagy elektronikus levélben térítésmentesen, illetve az előfizető kérésére nyomtatott formában bocsátja előfizetői számára rendelkezésre.

  • A jognyilatkozatok (bejelentések, értesítések) alaki követelményei és hatályosságának feltételei XVII.1. A biztosítási szerződés alanyai szerződéses nyilatkozataikat az alábbiakban meghatározott módon és formában tehetik meg, azok csak ilyen alakban érvényesek: – a biztosító címére megküldött és aláírt postai levél, – a biztosító által megjelölt és közzétett faxszámra elküldött és aláírással ellátott faxküldemény, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött szkennelt és aláírással ellátott okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett elektronikus levelezési címre megküldött nyilatkozat, amennyiben a nyilatkozatot tevő ügyfél az elektronikus kommunikációhoz előzetesen hozzájárulását adta, és a nyilatkozatot a hozzájárulás során közölt elektronikus levelezési címről továbbítja a biztosító felé, – a biztosító bármely ügyfélszolgálatán személyesen vagy más által leadott, aláírt okirat, – a biztosító által megjelölt és közzétett telefonszámon megtett nyilatkozat, azon jognyilatkozatok kivételével, amelyek tekintetében a telefo- non történő jognyilatkozattételt a biztosító csak külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén teszi lehetővé, – egyes, a biztosító által meghatározott szerződésekre vonatkozó jognyilatkozatok tekintetében, külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén, a biztosító által működtetett internetes szerződéskezelő és ügyfélszolgálati rendszerben (Szerződéseim rendszer) megtett és a biztosító által rögzített, archivált nyilatkozat, – egyes, a biztosító által meghatározott szerződésekre vonatkozó jognyilatkozatok tekintetében, külön szolgáltatási szerződés megkötése esetén a biztosító Telefonos ügyfélszolgálata útján megtett és a biztosító által hangfelvételen rögzített nyilatkozat formájában. A nyilatkozattételi lehetőséget a biztosító egyes szerződések és nyilatkozattípusok esetében fentiektől eltérően határozhatja meg, illetve továb- bi rendelkezéseket határozhat meg, melyeket a szerződésre vonatkozó általános, vagy különös szerződési feltételek, vagy a felek között külön e tárgyban létrejött megállapodás tartalmaz. A biztosítási esemény bejelentésére és határidejére vonatkozó rendelkezéseket a biztosítási szerződésre vonatkozó általános és különös szer- ződési feltételek tartalmazzák.

  • Általános szerződési feltételek Jelen dokumentum alapján létrejött szerződés nem kerül iktatásra, kizárólag elektronikus formában kerül megkötésre, nem minősül írásbeli szerződésnek, magyar nyelven íródik, magatartási kódexre nem utal. A webshop működésével, megrendelési, és szállítási folyamatával kapcsolatosan felmerülő kérdések esetén a megadott elérhetőségeinken rendelkezésére állunk. Jelen Ászf hatálya Szolgáltató weblapján (xxxx://xxxxxxx.xxxxx.xx) és aldomainjein történő jogviszonyokra terjed ki. Jelen Ászf folyamatosan elérhető a következő weboldalról: xxxx://xxxxxxx.xxxxx.xx és letölthető az alábbi linkről: xxxx://xxxxxxx.xxxxx.xx/xxxx.xx

  • Általános hálózathasználati irányelvek 3.1. Amennyiben egy felhasználó tevékenysége megsérti a szolgáltató szolgáltatási irányelveit, a szolgáltató fenntartja magának a jogot a szolgáltatás azonnali, előzetes figyelmeztetés nélküli megszüntetésére. A szolgáltató előnyben részesíti a nem helyénvaló viselkedéssel kapcsolatban is az előfizetők tájékoztatását, figyelmeztetését és a felhívást a szabálytalan tevékenység beszüntetésének szükségességére. Azonban a Szolgáltatási irányelvek különösen súlyos vagy azonnali károkat okozó megsértésének a szolgáltatás azonnali félbeszakítása és megszüntetése lehet az eredménye.

  • Az előfizetői végberendezés csatlakoztatásának feltételei 4.4.1. Az Előfizető a hálózathoz csak az alapvető követelményeknek megfelelő, így különösen belföldön megfelelő típusengedéllyel vagy megfelelőségi tanúsítvánnyal rendelkező és az internet hozzáférési szolgáltatás igénybevételére alkalmas végberendezést (legalább 486-os számítógép) csatlakoztathat. Az Előfizető a hálózathoz asztali vagy más számítógépet (pl. laptop) vagy azzal egyenértékű berendezést csatlakoztathat. Az Előfizető az előfizetői hozzáférési ponton túl a hálózathoz kapcsolódó szerelést csak szakemberrel végeztethet. Az Előfizető nem csatlakoztathat vagy üzemeltethet olyan végberendezést, amely veszélyeztetheti a felhasználók és más személyek életét, egészségét, testi épségét és biztonságát (alapvető biztonságtechnikai követelmények) vagy a hálózat zavartalan működését, és a végberendezésnek meg kell felelnie az elektromágneses összeférhetőségi (EMC) követelményeknek. Az előfizetői végberendezés kezelési utasításában, és annak mellékleteiben meghatározott rendeltetés szerinti használatához szükséges működési feltételeket (beleértve a működéséhez szükséges elektromos energiát) az Előfizető köteles biztosítani.

  • A szolgáltató általi szerződésfelmondás esetei, feltételei 12.3.1. Az előfizetői szerződés Szolgáltató általi felmondásának ideje – a szerződésszegés és az előfizetési díj nem fizetése miatti felmondás kivételével – nem lehet kevesebb mint 60 nap.

  • Elállási nyilatkozat, a fogyasztót megillető elállási vagy felmondási jog gyakorlása A fogyasztó a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. §-ban biztosított jogát az erre vonatkozó egyértelmű nyilatkozat útján, vagy a honlapról is letölthető nyilatkozat-minta felhasználásával gyakorolhatja.

  • A szolgáltatás igénybevételének feltételei (1) A Szolgáltató a szolgáltatást csak azokon a meghatározott társszolgáltatói hozzáférési pontokon nyújtja, melyekre vonatkozóan a társszolgáltatóval az Eht-ban és külön jogszabályban meghatározottak szerint helyi hurok átengedési szerződést kötött, és a szolgáltatás nyújtásához szükséges műszaki feltételek adottak. Az előfizetői hozzáférési pont Előfizető által kezdeményezett áthelyezése is csak a fentiekben meghatározott, a szolgáltatással ellátható területekre lehetséges.