Az Üzletszabályzat hatálya. 1.5.1 Az Üzletszabályzat időbeli hatálya annak cégszerű aláírása után az Üzletszabályzat kifüggesztését és a Fióktelep internetes portálján való ezzel egyidejű közzétételt követő ötödik napon kezdődik és határozatlan ideig tart. 1.5.2 Az Üzletszabályzat tárgyi hatálya a Fióktelep és Ügyfelei között létrejött, az Üzletszabályzatban felsorolt tevékenységi körökhöz kapcsolódóan létrejövő szerződésekre és az azok alapján az Ügyfél által adott megbízásokra (egyenként a „Megbízás”, együttesen a „Megbízások”) terjed ki. A Preambulumban rögzítettekre figyelemmel az Üzletszabályzat tárgyi hatálya kiterjed a Fióktelep valamint a KBC Equitas Zrt. korábbi üzletszabályzatai hatálya alatt létrejött és a jelen Üzletszabályzat hatálybalépésekor még fennálló szerződéses jogviszonyokra is. 1.5.3 Az Üzletszabályzat személyi hatálya a Fiókteleppel szerződéses jogviszonyban álló Ügyfélre – ideértve a KBC Equitas Zrt. korábbi Ügyfeleit, illetőleg meghatározott rendelkezések esetén a leendő szerződő felet is – és a Fióktelepre terjed ki, s ezen személyek tekintetében kötelező. 1.5.4 A jelen szabályzat alkalmazásában Ügyfél az a cselekvőképes természetes személy, vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki, illetve amely részére a Fióktelep befektetési szolgáltatási tevékenységet végez, és kiegészítő szolgáltatást nyújt. Ügyfélnek minősülnek a KBC Equitas Zrt. jelen Üzletszabályzat hatálybalépését megelőzően hatályban volt üzletszabályzata alapján a KBC Equitas Zrt. korábbi ügyfeleinek minősülő ügyfelek is. Cselekvőképtelen személyek nevében a törvényes képviselő jár el. Korlátozottan cselekvőképes személyek jognyilatkozata csak akkor érvényes, ha annak megkötéséhez a törvényes képviselő hozzájárul. A törvényes képviselő azonosítása az Ügyfél azonosítására vonatkozó szabályok szerint történik. A törvényes képviselő képviseleti joga nem terjed ki az online rendszerek használatára, az azon keresztül történő megbízásadásra. 1.5.5 A Fióktelep felhívja a figyelmet, hogy kiskorú személynek kizárólag akkor nyit számlát, ha a kiskorú öröklés útján szerzett vagyona jóváírása érdekében szükséges. A kiskorú számlája ezt követően zárolásra kerül, amely zárolás azon a napon kerül feloldásra, amikor a kiskorú betölti a 18. életévét. Indokolt esetben, a gyámhatóság hozzájárulásával a zárolás korábban is feloldható. Ilyen esetben a kiskorú törvényes képviselője jogosult a számla felett rendelkezni, azzal a megkötéssel, hogy a képviseleti joga nem terjed ki az online felületek használatára, az azon keresztül történő megbízásadásra. A kiskorú számláján a mindenkori hatályos jogszabályban meghatározott értéket meghaladó ügylet esetén a törvényes képviselő jognyilatkozatának érvényességéhez a gyámhatóság jóváhagyása szükséges, mely jóváhagyás meglétét a Fióktelep jogosult vizsgálni. 1.5.6 A Fióktelepet az általa nyújtott szolgáltatások tekintetében nem terheli szerződéskötési kötelezettség az Ügyfél vagy a leendő Ügyfél irányában, ennek megfelelően a Fióktelep az Ügyfél, illetőleg a leendő ügyfél kezdeményezése alapján nem köteles velük szerződéses jogviszonyt létesíteni. A Fióktelep valamennyi, a jelen Üzletszabályzatban elérhetőként megjelölt szolgáltatását biztosítja az Ügyfelek részére azzal, hogy a Fióktelep jogosult a szolgáltatásait az általa meghatározott csomagokba csoportosítani és az adott csomagokban szereplő szolgáltatásokat együtt biztosítani az Ügyfél számára. Az Ügyfél jogosult a szolgáltatási csomagokat saját döntése alapján megválasztani. Amennyiben az Ügyfél a számlanyitás követő 30 napon belül nem választ csomagot, akkor automatikusan a Társaság által kínált legalacsonyabb havidíjas csomagba kerül besorolásra. Az Ügyfél jogosult kérni az általa korábban választott vagy Társaságunk által a számlanyitástól számított 30 napos határidő eltelte után beállított csomag megváltoztatását. Az adott hónapban beállított, megváltoztatott díjcsomag a következő hónap első napján lép életbe, kivéve a számlanyitást követő első csomagválasztást, ami haladéktalanul rögzítésre kerül a rendszerben. A csomagok részletes tartalmát a Fióktelep Kondíciós Listája tartalmazza. Az Ügyfél tudomásul veszi és elfogadja, hogy a Xxxxxxxxx nem köteles az Ügyfél által választott csomagban nem szereplő szolgáltatások biztosítására. 1.5.7 Szolgáltatásai elősegítése érdekében a Fióktelep jogosult közvetítőként más befektetési vállalkozás vagy függő ügynök igénybevételére.. 1.5.8 A közvetítők Ügyfelek irányába fennálló eljárási jogosultságainak korlátait az Alapmegállapodás és a Fióktelep Közvetítőkről szóló Hirdetménye tartalmazza.
Appears in 7 contracts
Samples: Üzletszabályzat És Általános Szerződési Feltételek, Üzletszabályzat És Általános Szerződési Feltételek, Business Rules and General Terms and Conditions
Az Üzletszabályzat hatálya. 1.5.1 2.1. Jelen Üzletszabályzat hatálya Szolgáltató közforgalmú menetrend szerinti autóbuszjárataival történő személyszállításra és ahhoz kapcsolódó szolgáltatásokra, azok igénybe vevőire (továbbiakban: utasok), a Szolgáltató által üzemeltetett autóbusz-állomások és más, az utasforgalom számára nyitva álló helyiségek és területek használatára és használóira terjed ki, továbbá mindazon személyekre, gazdasági társaságokra, szervezetekre, amelyek az említett szolgáltatásokkal, illetve használattal kapcsolatban a Szolgáltatóval szerződéses vagy szerződésen kívüli kapcsolatba lépnek.
2.2. A Szolgáltató az autóbusszal díj ellenében végzett közforgalmú menetrend szerinti személyszállítási szolgáltatására, valamint az ahhoz kapcsolódó szolgáltatásokra a hatályos jogszabályokban, valamint jelen Üzletszabályzatban foglaltakat alkalmazza.
2.3. Az üzletszabályzat rendelkezéseit a Szeged Megyei Jogú Város közforgalmú helyi menetrend szerinti autóbuszjáratain való közlekedésre a „XII. Szeged Megyei Jogú Város helyi menetrend szerinti közlekedésében alkalmazandó egyedi szabályok” fejezetben foglaltak figyelembe vételével kell alkalmazni, tekintettel Szolgáltató és a Szegedi Közlekedési Társaság közös feladat-ellátására.
2.4. A határon átmenő és nemzetközi (a továbbiakban együtt: nemzetközi) személyszállítás esetében a jelen Üzletszabályzat időbeli hatálya annak cégszerű aláírása után rendelkezéseit csak akkor és csak azokban a kérdésekben kell alkalmazni, amennyiben jogszabály, nemzetközi szerződés, egyezmény eltérően nem rendelkezik, továbbá az Üzletszabályzat kifüggesztését és a Fióktelep internetes portálján való ezzel egyidejű közzétételt követő ötödik napon kezdődik és határozatlan ideig tart.
1.5.2 Az Üzletszabályzat tárgyi hatálya a Fióktelep és Ügyfelei között létrejött, az Üzletszabályzatban felsorolt tevékenységi körökhöz kapcsolódóan létrejövő szerződésekre és az azok alapján az Ügyfél által adott megbízásokra (egyenként a „Megbízás”, együttesen a „Megbízások”) terjed ki. A Preambulumban rögzítettekre figyelemmel az Üzletszabályzat tárgyi hatálya kiterjed a Fióktelep Szolgáltató által saját rendszerében értékesített, partnerek által közlekedtetett nemzetközi járatok igénybevételére.
2.5. Vasúttársaság menetrendjében meghirdetett vonat helyett közlekedő vagy a vonatot pótló autóbuszjáratra és utasaira az Üzletszabályzat előírásai csak annyiban alkalmazhatók, amennyiben jogszabály, valamint a KBC Equitas Zrt. korábbi üzletszabályzatai hatálya alatt létrejött Szolgáltató és a jelen Üzletszabályzat hatálybalépésekor még fennálló szerződéses jogviszonyokra is.
1.5.3 Az Üzletszabályzat személyi hatálya a Fiókteleppel szerződéses jogviszonyban álló Ügyfélre – ideértve a KBC Equitas Zrtvasúttársaság között ezen autóbuszjáratok közlekedtetésére megkötött szerződés azt meghatározza. korábbi Ügyfeleit, illetőleg meghatározott rendelkezések esetén a leendő szerződő felet is – és a Fióktelepre terjed ki, s ezen személyek tekintetében kötelező.
1.5.4 A jelen szabályzat alkalmazásában Ügyfél Erről az a cselekvőképes természetes személyvasúttársaság ad tájékoztatást, amelynek vonata helyett vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki, illetve amely részére a Fióktelep befektetési szolgáltatási tevékenységet végez, és kiegészítő szolgáltatást nyújt. Ügyfélnek minősülnek a KBC Equitas Zrt. jelen Üzletszabályzat hatálybalépését megelőzően hatályban volt üzletszabályzata alapján a KBC Equitas Zrt. korábbi ügyfeleinek minősülő ügyfelek is. Cselekvőképtelen személyek nevében a törvényes képviselő jár el. Korlátozottan cselekvőképes személyek jognyilatkozata csak akkor érvényes, ha annak megkötéséhez a törvényes képviselő hozzájárul. A törvényes képviselő azonosítása pótlására az Ügyfél azonosítására vonatkozó szabályok szerint történik. A törvényes képviselő képviseleti joga nem terjed ki az online rendszerek használatára, az azon keresztül történő megbízásadásraautóbuszjárat közlekedik.
1.5.5 A Fióktelep felhívja a figyelmet, hogy kiskorú személynek kizárólag akkor nyit számlát, ha a kiskorú öröklés útján szerzett vagyona jóváírása érdekében szükséges. A kiskorú számlája ezt követően zárolásra kerül, amely zárolás azon a napon kerül feloldásra, amikor a kiskorú betölti a 18. életévét. Indokolt esetben, a gyámhatóság hozzájárulásával a zárolás korábban is feloldható. Ilyen esetben a kiskorú törvényes képviselője jogosult a számla felett rendelkezni, azzal a megkötéssel, hogy a képviseleti joga nem terjed ki az online felületek használatára, az azon keresztül történő megbízásadásra. A kiskorú számláján a mindenkori hatályos jogszabályban meghatározott értéket meghaladó ügylet esetén a törvényes képviselő jognyilatkozatának érvényességéhez a gyámhatóság jóváhagyása szükséges, mely jóváhagyás meglétét a Fióktelep jogosult vizsgálni.
1.5.6 A Fióktelepet az általa nyújtott szolgáltatások tekintetében nem terheli szerződéskötési kötelezettség az Ügyfél vagy a leendő Ügyfél irányában, ennek megfelelően a Fióktelep az Ügyfél, illetőleg a leendő ügyfél kezdeményezése alapján nem köteles velük szerződéses jogviszonyt létesíteni. A Fióktelep valamennyi, a jelen Üzletszabályzatban elérhetőként megjelölt szolgáltatását biztosítja az Ügyfelek részére azzal, hogy a Fióktelep jogosult a szolgáltatásait az általa meghatározott csomagokba csoportosítani és az adott csomagokban szereplő szolgáltatásokat együtt biztosítani az Ügyfél számára. Az Ügyfél jogosult a szolgáltatási csomagokat saját döntése alapján megválasztani. Amennyiben az Ügyfél a számlanyitás követő 30 napon belül nem választ csomagot, akkor automatikusan a Társaság által kínált legalacsonyabb havidíjas csomagba kerül besorolásra. Az Ügyfél jogosult kérni az általa korábban választott vagy Társaságunk által a számlanyitástól számított 30 napos határidő eltelte után beállított csomag megváltoztatását. Az adott hónapban beállított, megváltoztatott díjcsomag a következő hónap első napján lép életbe, kivéve a számlanyitást követő első csomagválasztást, ami haladéktalanul rögzítésre kerül a rendszerben. A csomagok részletes tartalmát a Fióktelep Kondíciós Listája tartalmazza. Az Ügyfél tudomásul veszi és elfogadja, hogy a Xxxxxxxxx nem köteles az Ügyfél által választott csomagban nem szereplő szolgáltatások biztosítására.
1.5.7 Szolgáltatásai elősegítése érdekében a Fióktelep jogosult közvetítőként más befektetési vállalkozás vagy függő ügynök igénybevételére..
1.5.8 A közvetítők Ügyfelek irányába fennálló eljárási jogosultságainak korlátait az Alapmegállapodás és a Fióktelep Közvetítőkről szóló Hirdetménye tartalmazza.
Appears in 6 contracts
Samples: Szabályzat, Szabályzat, Szabályzat
Az Üzletszabályzat hatálya. 1.5.1 Az Üzletszabályzat időbeli hatálya annak cégszerű aláírása után az Üzletszabályzat kifüggesztését és a Fióktelep internetes portálján való ezzel egyidejű közzétételt követő ötödik napon kezdődik és határozatlan ideig tart.
1.5.2 Az Üzletszabályzat tárgyi hatálya a Fióktelep és Ügyfelei az Ügyfelek között létrejött, az Üzletszabályzatban felsorolt tevékenységi körökhöz kapcsolódóan létrejövő szerződésekre keretszerződésre („Alapmegállapodás”) és egyéb szerződésekre, továbbá az azok alapján az Ügyfél által adott megbízásokra (egyenként a „Megbízás”, együttesen a „Megbízások”) terjed ki. A Preambulumban rögzítettekre figyelemmel az Üzletszabályzat tárgyi hatálya kiterjed a Fióktelep valamint a KBC Equitas Zrt. korábbi üzletszabályzatai hatálya alatt létrejött és a jelen Üzletszabályzat hatálybalépésekor még fennálló szerződéses jogviszonyokra is.
1.5.3 1.5.2 Az Üzletszabályzat személyi hatálya a Fiókteleppel szerződéses jogviszonyban álló Ügyfélre – ideértve a KBC Equitas Zrt. korábbi Ügyfeleit, illetőleg meghatározott rendelkezések esetén a leendő szerződő felet is – és a Fióktelepre terjed ki, s ezen személyek tekintetében kötelező.
1.5.4 1.5.3 A jelen szabályzat alkalmazásában Ügyfél az a cselekvőképes természetes személy, személy vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki, illetve amely részére a Fióktelep befektetési szolgáltatási tevékenységet végez, és kiegészítő szolgáltatást nyújt. Ügyfélnek minősülnek a KBC Equitas Zrt. jelen Üzletszabályzat hatálybalépését megelőzően hatályban volt üzletszabályzata alapján a KBC Equitas Zrt. korábbi ügyfeleinek minősülő ügyfelek is. Cselekvőképtelen személyek nevében a törvényes képviselő jár el. Korlátozottan cselekvőképes személyek jognyilatkozata csak akkor érvényes, ha annak megkötéséhez a törvényes képviselő hozzájárul. A törvényes képviselő azonosítása az Ügyfél azonosítására vonatkozó szabályok szerint történik. A törvényes képviselő képviseleti joga nem terjed ki az online rendszerek használatára, az azon rendszeren keresztül történő megbízásadásra, szerződéskötésre és nyilatkozattételre.
1.5.5 1.5.4 A Fióktelep felhívja a figyelmet, hogy kiskorú személynek kizárólag akkor nyit számlát, ha a kiskorú öröklés útján szerzett vagyona jóváírása érdekében szükséges. A kiskorú adatainak kezelése során a Fióktelep kiemelt figyelemmel jár el. A kiskorú számlája ezt követően zárolásra kerül, amely zárolás azon a napon kerül feloldásra, amikor a kiskorú betölti a 18. életévét. Indokolt esetben, a gyámhatóság hozzájárulásával a zárolás korábban is feloldható. Ilyen esetben a kiskorú törvényes képviselője jogosult a számla felett rendelkezni, azzal a megkötéssel, hogy a képviseleti joga nem terjed ki az online felületek használatára, az azon felületeken keresztül történő megbízásadásra, szerződéskötésre és nyilatkozattételre. A kiskorú számláján a mindenkori hatályos jogszabályban meghatározott értéket meghaladó ügylet esetén a törvényes képviselő jognyilatkozatának érvényességéhez a gyámhatóság jóváhagyása szükséges, mely jóváhagyás meglétét a Fióktelep jogosult vizsgálni.
1.5.5 A jelen Üzletszabályzat általánosságban rendelkezik az Ügyfél és a Fióktelep közötti jogviszonyban irányadó feltételekről és főszabály szerint nem tesz különbséget a tekintetben, hogy a Fióktelep az egyes ügyfélkategóriák (lakossági ügyfél, szakmai ügyfél, elfogadható partner) vonatkozásában a szolgáltatásokat milyen minősítésű Ügyfélnek nyújtja. Az Ügyfél minősítéséből adódó sajátosságokat – amennyiben ezt jogszabály előírja - a felek közötti Alapmegállapodás vagy egyedi szerződés tartalmazza.
1.5.6 A Fióktelepet az általa nyújtott szolgáltatások tekintetében nem terheli szerződéskötési kötelezettség az Ügyfél vagy a leendő Ügyfél irányában, ennek megfelelően a Fióktelep az Ügyfél, illetőleg a leendő ügyfél kezdeményezése alapján nem köteles velük szerződéses jogviszonyt létesíteni. , Megbízást felvenni, elfogadni, egyedi ügyletet kötni.
1.5.7 A Fióktelep valamennyi, a jelen Üzletszabályzatban elérhetőként megjelölt szolgáltatását biztosítja az Ügyfelek részére azzal, hogy a Fióktelep jogosult a szolgáltatásait az általa meghatározott csomagokba csoportosítani és az adott csomagokban szereplő szolgáltatásokat együtt biztosítani az Ügyfél számára. Az Ügyfél jogosult a szolgáltatási csomagokat saját döntése alapján megválasztani. Amennyiben az Ügyfél a számlanyitás követő 30 napon belül nem választ csomagot, akkor automatikusan a Társaság által kínált legalacsonyabb havidíjas csomagba kerül besorolásra. Az Ügyfél jogosult kérni az általa korábban választott vagy Társaságunk által a számlanyitástól számított 30 napos határidő eltelte után beállított csomag megváltoztatását. Az adott hónapban beállított, megváltoztatott díjcsomag a következő hónap első napján lép életbe, kivéve a számlanyitást követő első csomagválasztást, ami haladéktalanul rögzítésre kerül a rendszerben. A csomagok részletes tartalmát a Fióktelep Kondíciós Listája tartalmazza. Az Ügyfél tudomásul veszi és elfogadja, hogy a Xxxxxxxxx nem köteles az Ügyfél által választott csomagban nem szereplő szolgáltatások biztosítására.
1.5.7 1.5.8 Szolgáltatásai elősegítése érdekében a Fióktelep jogosult közvetítőként más befektetési vállalkozás vagy függő ügynök igénybevételére...
1.5.8 1.5.9 A közvetítők Ügyfelek irányába fennálló eljárási jogosultságainak korlátait az Alapmegállapodás és a Fióktelep Közvetítőkről szóló Hirdetménye tartalmazza.
1.5.10 A Fióktelep hirdetményt bocsáthat ki a jelen Üzletszabályzatban, illetve az Alapmegállapodásban nem szabályozott kérdésekben. A hirdetmények körét a Xxxxxxxxx szabadon határozza meg. A hirdetmények hatályára, közzétételére és módosítására a jelen Üzletszabályzatra vonatkozó rendelkezések megfelelően alkalmazandóak.
Appears in 4 contracts
Samples: Business Regulations and General Terms, Üzletszabályzat, Üzletszabályzat

Samples: Üzletszabályzat, Üzletszabályzat, Üzletszabályzat És Általános Szerződési Feltételek
Az Üzletszabályzat hatálya. 1.5.1 2.1. Jelen Üzletszabályzat hatálya Szolgáltató közforgalmú menetrend szerinti autóbuszjárataival történő személyszállításra és ahhoz kapcsolódó szolgáltatásokra, azok igénybe vevőire (továbbiakban: utasok), a Szolgáltató által üzemeltetett autóbusz-állomások és más, az utasforgalom számára nyitva álló helyiségek és területek használatára és használóira terjed ki, továbbá mindazon személyekre, gazdasági társaságokra, szervezetekre, amelyek az említett szolgáltatásokkal, illetve használattal kapcsolatban a Szolgáltatóval szerződéses vagy szerződésen kívüli kapcsolatba lépnek.
2.2. A Szolgáltató az autóbusszal díj ellenében végzett közforgalmú menetrend szerinti személyszállítási szolgáltatására, valamint az ahhoz kapcsolódó szolgáltatásokra a hatályos jogszabályokban, valamint jelen Üzletszabályzatban foglaltakat alkalmazza.
2.3. Az üzletszabályzat rendelkezéseit a Szeged Megyei Jogú Város közforgalmú helyi menetrend szerinti autóbuszjáratain való közlekedésre a „XII. Szeged Megyei Jogú Város helyi menetrend szerinti közlekedésében alkalmazandó egyedi szabályok” fejezetben foglaltak figyelembevételével kell alkalmazni, tekintettel Szolgáltató és a Szegedi Közlekedési Társaság közös feladat-ellátására.
2.4. A határon átmenő és nemzetközi (a továbbiakban együtt: nemzetközi) személyszállítás esetében a jelen Üzletszabályzat időbeli hatálya annak cégszerű aláírása után rendelkezéseit csak akkor és csak azokban a kérdésekben kell alkalmazni, amennyiben jogszabály, nemzetközi szerződés, egyezmény eltérően nem rendelkezik, továbbá az Üzletszabályzat kifüggesztését és a Fióktelep internetes portálján való ezzel egyidejű közzétételt követő ötödik napon kezdődik és határozatlan ideig tart.
1.5.2 Az Üzletszabályzat tárgyi hatálya a Fióktelep és Ügyfelei között létrejött, az Üzletszabályzatban felsorolt tevékenységi körökhöz kapcsolódóan létrejövő szerződésekre és az azok alapján az Ügyfél által adott megbízásokra (egyenként a „Megbízás”, együttesen a „Megbízások”) terjed ki. A Preambulumban rögzítettekre figyelemmel az Üzletszabályzat tárgyi hatálya kiterjed a Fióktelep Szolgáltató által saját rendszerében értékesített, partnerek által közlekedtetett nemzetközi járatok igénybevételére.
2.5. Vasúttársaság menetrendjében meghirdetett vonat helyett közlekedő vagy a vonatot pótló autóbuszjáratra és utasaira az Üzletszabályzat előírásai csak annyiban alkalmazhatók, amennyiben jogszabály, valamint a KBC Equitas Zrt. korábbi üzletszabályzatai hatálya alatt létrejött Szolgáltató és a jelen Üzletszabályzat hatálybalépésekor még fennálló szerződéses jogviszonyokra is.
1.5.3 Az Üzletszabályzat személyi hatálya a Fiókteleppel szerződéses jogviszonyban álló Ügyfélre – ideértve a KBC Equitas Zrtvasúttársaság között ezen autóbuszjáratok közlekedtetésére megkötött szerződés azt meghatározza. korábbi Ügyfeleit, illetőleg meghatározott rendelkezések esetén a leendő szerződő felet is – és a Fióktelepre terjed ki, s ezen személyek tekintetében kötelező.
1.5.4 A jelen szabályzat alkalmazásában Ügyfél Erről az a cselekvőképes természetes személyvasúttársaság ad tájékoztatást, amelynek vonata helyett vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki, illetve amely részére a Fióktelep befektetési szolgáltatási tevékenységet végez, és kiegészítő szolgáltatást nyújt. Ügyfélnek minősülnek a KBC Equitas Zrt. jelen Üzletszabályzat hatálybalépését megelőzően hatályban volt üzletszabályzata alapján a KBC Equitas Zrt. korábbi ügyfeleinek minősülő ügyfelek is. Cselekvőképtelen személyek nevében a törvényes képviselő jár el. Korlátozottan cselekvőképes személyek jognyilatkozata csak akkor érvényes, ha annak megkötéséhez a törvényes képviselő hozzájárul. A törvényes képviselő azonosítása pótlására az Ügyfél azonosítására vonatkozó szabályok szerint történik. A törvényes képviselő képviseleti joga nem terjed ki az online rendszerek használatára, az azon keresztül történő megbízásadásraautóbuszjárat közlekedik.
1.5.5 A Fióktelep felhívja a figyelmet, hogy kiskorú személynek kizárólag akkor nyit számlát, ha a kiskorú öröklés útján szerzett vagyona jóváírása érdekében szükséges. A kiskorú számlája ezt követően zárolásra kerül, amely zárolás azon a napon kerül feloldásra, amikor a kiskorú betölti a 18. életévét. Indokolt esetben, a gyámhatóság hozzájárulásával a zárolás korábban is feloldható. Ilyen esetben a kiskorú törvényes képviselője jogosult a számla felett rendelkezni, azzal a megkötéssel, hogy a képviseleti joga nem terjed ki az online felületek használatára, az azon keresztül történő megbízásadásra. A kiskorú számláján a mindenkori hatályos jogszabályban meghatározott értéket meghaladó ügylet esetén a törvényes képviselő jognyilatkozatának érvényességéhez a gyámhatóság jóváhagyása szükséges, mely jóváhagyás meglétét a Fióktelep jogosult vizsgálni.
1.5.6 A Fióktelepet az általa nyújtott szolgáltatások tekintetében nem terheli szerződéskötési kötelezettség az Ügyfél vagy a leendő Ügyfél irányában, ennek megfelelően a Fióktelep az Ügyfél, illetőleg a leendő ügyfél kezdeményezése alapján nem köteles velük szerződéses jogviszonyt létesíteni. A Fióktelep valamennyi, a jelen Üzletszabályzatban elérhetőként megjelölt szolgáltatását biztosítja az Ügyfelek részére azzal, hogy a Fióktelep jogosult a szolgáltatásait az általa meghatározott csomagokba csoportosítani és az adott csomagokban szereplő szolgáltatásokat együtt biztosítani az Ügyfél számára. Az Ügyfél jogosult a szolgáltatási csomagokat saját döntése alapján megválasztani. Amennyiben az Ügyfél a számlanyitás követő 30 napon belül nem választ csomagot, akkor automatikusan a Társaság által kínált legalacsonyabb havidíjas csomagba kerül besorolásra. Az Ügyfél jogosult kérni az általa korábban választott vagy Társaságunk által a számlanyitástól számított 30 napos határidő eltelte után beállított csomag megváltoztatását. Az adott hónapban beállított, megváltoztatott díjcsomag a következő hónap első napján lép életbe, kivéve a számlanyitást követő első csomagválasztást, ami haladéktalanul rögzítésre kerül a rendszerben. A csomagok részletes tartalmát a Fióktelep Kondíciós Listája tartalmazza. Az Ügyfél tudomásul veszi és elfogadja, hogy a Xxxxxxxxx nem köteles az Ügyfél által választott csomagban nem szereplő szolgáltatások biztosítására.
1.5.7 Szolgáltatásai elősegítése érdekében a Fióktelep jogosult közvetítőként más befektetési vállalkozás vagy függő ügynök igénybevételére..
1.5.8 A közvetítők Ügyfelek irányába fennálló eljárási jogosultságainak korlátait az Alapmegállapodás és a Fióktelep Közvetítőkről szóló Hirdetménye tartalmazza.
Appears in 3 contracts
Samples: Szabályzat, Szabályzat, Szabályzat
Az Üzletszabályzat hatálya. 1.5.1 Az Üzletszabályzat időbeli hatálya annak cégszerű aláírása után az Üzletszabályzat kifüggesztését és a Fióktelep internetes portálján való ezzel egyidejű közzétételt követő ötödik napon kezdődik és határozatlan ideig tart.
1.5.2 Az Üzletszabályzat tárgyi hatálya a Fióktelep és Ügyfelei az Ügyfelek között létrejött, az Üzletszabályzatban felsorolt tevékenységi körökhöz kapcsolódóan létrejövő szerződésekre keretszerződésre („Alapmegállapodás”) és egyéb szerződésekre, továbbá az azok alapján az Ügyfél által adott megbízásokra (egyenként a „Megbízás”, együttesen a „Megbízások”) terjed ki. A Preambulumban rögzítettekre figyelemmel az Üzletszabályzat tárgyi hatálya kiterjed a Fióktelep valamint a KBC Equitas Zrt. korábbi üzletszabályzatai hatálya alatt létrejött és a jelen Üzletszabályzat hatálybalépésekor még fennálló szerződéses jogviszonyokra is.
1.5.3 1.5.2 Az Üzletszabályzat személyi hatálya a Fiókteleppel szerződéses jogviszonyban álló Ügyfélre – ideértve a KBC Equitas Zrt. korábbi Ügyfeleit, illetőleg meghatározott rendelkezések esetén a leendő szerződő felet is – és a Fióktelepre terjed ki, s ezen személyek tekintetében kötelező.
1.5.4 1.5.3 A jelen szabályzat alkalmazásában Ügyfél az a cselekvőképes természetes személy, személy vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki, illetve amely részére a Fióktelep befektetési szolgáltatási tevékenységet végez, és kiegészítő szolgáltatást nyújt. Ügyfélnek minősülnek a KBC Equitas Zrt. jelen Üzletszabályzat hatálybalépését megelőzően hatályban volt üzletszabályzata alapján a KBC Equitas Zrt. korábbi ügyfeleinek minősülő ügyfelek is. Cselekvőképtelen személyek nevében a törvényes képviselő jár el. Korlátozottan cselekvőképes személyek jognyilatkozata csak akkor érvényes, ha annak megkötéséhez a törvényes képviselő hozzájárul. A törvényes képviselő azonosítása az Ügyfél azonosítására vonatkozó szabályok szerint történik. A törvényes képviselő képviseleti joga nem terjed ki az online rendszerek használatára, az azon rendszeren keresztül történő megbízásadásra, szerződéskötésre és nyilatkozattételre.
1.5.5 1.5.4 A Fióktelep felhívja a figyelmet, hogy kiskorú személynek kizárólag akkor nyit számlát, ha a kiskorú öröklés útján szerzett vagyona jóváírása érdekében szükséges. A kiskorú adatainak kezelése során a Fióktelep kiemelt figyelemmel jár el. A kiskorú számlája ezt követően zárolásra kerül, amely zárolás azon a napon kerül feloldásra, amikor a kiskorú betölti a 18. életévét. Indokolt esetben, a gyámhatóság hozzájárulásával a zárolás korábban is feloldható. Ilyen esetben Amennyiben a kiskorú törvényes képviselője jogosult a számla felett rendelkezni, azzal a megkötéssel, hogy a képviseleti joga nem terjed ki az online felületek használatára, az azon felületeken keresztül történő megbízásadásra, szerződéskötésre és nyilatkozattételre. A törvények képviselő köteles a vagyon kezelésére vonatkozó felhatalmazását hiteles módon igazolni. Mindezek mellett a kiskorú számláján a mindenkori hatályos jogszabályban meghatározott értéket meghaladó ügylet esetén a törvényes képviselő jognyilatkozatának érvényességéhez a gyámhatóság jóváhagyása szükséges. A gyámhatósági jóváhagyás beszerzése és bemutatása törvényes képviselő kötelezettsége és felelőssége. A Fióktelep jogosult, mely de nem köteles a megbízás befogadása, illetve végrehajtása előtt a gyámhivatali jóváhagyás meglétét meglétének vizsgálatára.
1.5.5 A jelen Üzletszabályzat általánosságban rendelkezik az Ügyfél és a Fióktelep jogosult vizsgálniközötti jogviszonyban irányadó feltételekről és főszabály szerint nem tesz különbséget a tekintetben, hogy a Fióktelep az egyes ügyfélkategóriák (lakossági ügyfél, szakmai ügyfél, elfogadható partner) vonatkozásában a szolgáltatásokat milyen minősítésű Ügyfélnek nyújtja. Az Ügyfél minősítéséből adódó sajátosságokat – amennyiben ezt jogszabály előírja - a felek közötti Alapmegállapodás vagy egyedi szerződés tartalmazza.
1.5.6 A Fióktelepet az általa nyújtott szolgáltatások tekintetében nem terheli szerződéskötési kötelezettség az Ügyfél vagy a leendő Ügyfél irányában, ennek megfelelően a Fióktelep az Ügyfél, illetőleg a leendő ügyfél kezdeményezése alapján nem köteles velük szerződéses jogviszonyt létesíteni. , Megbízást felvenni, elfogadni, egyedi ügyletet kötni.
1.5.7 A Fióktelep valamennyi, a jelen Üzletszabályzatban elérhetőként megjelölt szolgáltatását biztosítja az Ügyfelek részére azzal, hogy a Fióktelep jogosult a szolgáltatásait az általa meghatározott csomagokba csoportosítani és az adott csomagokban szereplő szolgáltatásokat együtt biztosítani az Ügyfél számára. Az Ügyfél jogosult a szolgáltatási csomagokat saját döntése alapján megválasztani. Amennyiben az Ügyfél a számlanyitás követő 30 napon belül nem választ csomagot, akkor automatikusan a Társaság által kínált legalacsonyabb havidíjas csomagba kerül besorolásra. Az Ügyfél jogosult kérni az általa korábban választott vagy Társaságunk által a számlanyitástól számított 30 napos határidő eltelte után beállított csomag megváltoztatását. Az adott hónapban beállított, megváltoztatott díjcsomag a következő hónap első napján lép életbe, kivéve a számlanyitást követő első csomagválasztást, ami haladéktalanul rögzítésre kerül a rendszerben. A csomagok részletes tartalmát a Fióktelep Kondíciós Listája tartalmazza. Az Ügyfél tudomásul veszi és elfogadja, hogy a Xxxxxxxxx nem köteles az Ügyfél által választott csomagban nem szereplő szolgáltatások biztosítására.
1.5.7 1.5.8 Szolgáltatásai elősegítése érdekében a Fióktelep jogosult közvetítőként más befektetési vállalkozás vagy függő ügynök igénybevételére...
1.5.8 1.5.9 A közvetítők Ügyfelek irányába fennálló eljárási jogosultságainak korlátait az Alapmegállapodás és a Fióktelep Közvetítőkről szóló Hirdetménye tartalmazza.
1.5.10 A Fióktelep hirdetményt bocsáthat ki a jelen Üzletszabályzatban, illetve az Alapmegállapodásban nem szabályozott kérdésekben. A hirdetmények körét a Xxxxxxxxx szabadon határozza meg. A hirdetmények hatályára, közzétételére és módosítására a jelen Üzletszabályzatra vonatkozó rendelkezések megfelelően alkalmazandóak.
Appears in 3 contracts
Samples: Üzletszabályzat, Üzletszabályzat És Általános Szerződési Feltételek, Business Regulations and General Terms
Az Üzletszabályzat hatálya. 1.5.1 Az Üzletszabályzat időbeli hatálya annak cégszerű aláírása után az Üzletszabályzat kifüggesztését és a Fióktelep internetes portálján való ezzel egyidejű közzétételt követő ötödik napon kezdődik és határozatlan ideig tart.
1.5.2 Az Üzletszabályzat tárgyi hatálya a Fióktelep és Ügyfelei között létrejött, az Üzletszabályzatban felsorolt tevékenységi körökhöz kapcsolódóan létrejövő szerződésekre és az azok alapján az Ügyfél által adott megbízásokra (egyenként a „Megbízás”, együttesen a „Megbízások”) terjed ki. A Preambulumban rögzítettekre figyelemmel az Üzletszabályzat tárgyi hatálya kiterjed a Fióktelep valamint a KBC Equitas Zrt. korábbi üzletszabályzatai hatálya alatt létrejött és a jelen Üzletszabályzat hatálybalépésekor még fennálló szerződéses jogviszonyokra is.
1.5.3 Az Üzletszabályzat személyi hatálya a Fiókteleppel szerződéses jogviszonyban álló Ügyfélre – ideértve a KBC Equitas Zrt. korábbi Ügyfeleit, illetőleg meghatározott rendelkezések esetén a leendő szerződő felet is – és a Fióktelepre terjed ki, s ezen személyek tekintetében kötelező.
1.5.4 A jelen szabályzat alkalmazásában Ügyfél az a cselekvőképes természetes személy, vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki, illetve amely részére a Fióktelep befektetési szolgáltatási tevékenységet végez, és kiegészítő szolgáltatást nyújt. Ügyfélnek minősülnek a KBC Equitas Zrt. jelen Üzletszabályzat hatálybalépését megelőzően hatályban volt üzletszabályzata alapján a KBC Equitas Zrt. korábbi ügyfeleinek minősülő ügyfelek is. Cselekvőképtelen személyek nevében a törvényes képviselő jár el. Korlátozottan cselekvőképes személyek jognyilatkozata csak akkor érvényes, ha annak megkötéséhez a törvényes képviselő hozzájárul. A törvényes képviselő azonosítása az Ügyfél azonosítására vonatkozó szabályok szerint történik. A törvényes képviselő képviseleti joga nem terjed ki az online rendszerek használatára, az azon keresztül történő megbízásadásra.
1.5.5 A Fióktelep felhívja a figyelmet, hogy kiskorú személynek kizárólag akkor nyit számlát, ha a kiskorú öröklés útján szerzett vagyona jóváírása érdekében szükséges. A kiskorú számlája ezt követően zárolásra kerül, amely zárolás azon a napon kerül feloldásra, amikor a kiskorú betölti a 18. életévét. Indokolt esetben, a gyámhatóság hozzájárulásával a zárolás korábban is feloldható. Ilyen esetben a kiskorú törvényes képviselője jogosult a számla felett rendelkezni, azzal a megkötéssel, hogy a képviseleti joga nem terjed ki az online felületek használatára, az azon keresztül történő megbízásadásra. A kiskorú számláján a mindenkori hatályos jogszabályban meghatározott értéket meghaladó ügylet esetén a törvényes képviselő jognyilatkozatának érvényességéhez a gyámhatóság jóváhagyása szükséges, mely jóváhagyás meglétét a Fióktelep jogosult vizsgálni.
1.5.6 A Fióktelepet az általa nyújtott szolgáltatások tekintetében nem terheli szerződéskötési kötelezettség az Ügyfél vagy a leendő Ügyfél irányában, ennek megfelelően a Fióktelep az Ügyfél, illetőleg a leendő ügyfél kezdeményezése alapján nem köteles velük szerződéses jogviszonyt létesíteni. A Fióktelep valamennyi, a jelen Üzletszabályzatban elérhetőként megjelölt szolgáltatását biztosítja az Ügyfelek részére azzal, hogy a Fióktelep jogosult a szolgáltatásait az általa meghatározott csomagokba csoportosítani és az adott csomagokban szereplő szolgáltatásokat együtt biztosítani az Ügyfél számára. Az Ügyfél jogosult a szolgáltatási csomagokat saját döntése alapján megválasztani. Amennyiben az Ügyfél a számlanyitás számlanyitást követő 30 napon belül nem választ csomagot, akkor automatikusan a Társaság Fióktelep által kínált legalacsonyabb havidíjas csomagba kerül besorolásra. Az Ügyfél jogosult kérni az általa korábban választott vagy Társaságunk a Fióktelep által a számlanyitástól számított 30 napos határidő eltelte után beállított csomag megváltoztatását. Az adott hónapban beállított, megváltoztatott díjcsomag a következő hónap első napján lép életbe, kivéve a számlanyitást követő első csomagválasztást, ami haladéktalanul rögzítésre kerül a rendszerben. A csomagok részletes tartalmát a Fióktelep Kondíciós Listája tartalmazza, melyet a Fióktelep jogosult az Üzletszabályzat 6.1.2. pontja alapján bármikor egyoldalúan módosítani (így különösen: az egyes díjcsomagok tartalmát megváltoztatni, új díjcsomago(ka)t vagy díjakat bevezetni, meglévő díjcsomago(ka)t vagy díjakat kivezetni, más díjcsomagokkal/díjakkal összevonni, stb.). Az Ügyfél tudomásul veszi és elfogadja, hogy a Xxxxxxxxx nem köteles az Ügyfél által választott csomagban nem szereplő szolgáltatások biztosítására.
1.5.7 Szolgáltatásai elősegítése érdekében a Fióktelep jogosult közvetítőként más befektetési vállalkozás vagy függő ügynök igénybevételére...
1.5.8 A közvetítők Ügyfelek irányába fennálló eljárási jogosultságainak korlátait az Alapmegállapodás és a Fióktelep Közvetítőkről szóló Hirdetménye tartalmazza.
Appears in 1 contract
Az Üzletszabályzat hatálya. 1.5.1 Az Üzletszabályzat időbeli hatálya annak cégszerű aláírása után az Üzletszabályzat kifüggesztését és a Fióktelep internetes portálján való ezzel egyidejű közzétételt követő ötödik napon kezdődik és határozatlan ideig tart.
1.5.2 Az Üzletszabályzat tárgyi hatálya a Fióktelep és Ügyfelei között létrejött, az Üzletszabályzatban felsorolt tevékenységi körökhöz kapcsolódóan létrejövő szerződésekre és az azok alapján az Ügyfél által adott megbízásokra (egyenként a „Megbízás”, együttesen a „Megbízások”) terjed ki. A Preambulumban rögzítettekre figyelemmel az Üzletszabályzat tárgyi hatálya kiterjed a Fióktelep valamint a KBC Equitas Zrt. korábbi üzletszabályzatai hatálya alatt létrejött és a jelen Üzletszabályzat hatálybalépésekor még fennálló szerződéses jogviszonyokra is.
1.5.3 Az Üzletszabályzat személyi hatálya a Fiókteleppel szerződéses jogviszonyban álló Ügyfélre – ideértve a KBC Equitas Zrt. korábbi Ügyfeleit, illetőleg meghatározott rendelkezések esetén a leendő szerződő felet is – és a Fióktelepre terjed ki, s ezen személyek tekintetében kötelező.
1.5.4 A jelen szabályzat alkalmazásában Ügyfél az a cselekvőképes természetes személy, vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki, illetve amely részére a Fióktelep befektetési szolgáltatási tevékenységet végez, és kiegészítő szolgáltatást nyújt. Ügyfélnek minősülnek a KBC Equitas Zrt. jelen Üzletszabályzat hatálybalépését megelőzően hatályban volt üzletszabályzata alapján a KBC Equitas Zrt. korábbi ügyfeleinek minősülő ügyfelek is. Cselekvőképtelen személyek nevében a törvényes képviselő jár el. Korlátozottan cselekvőképes személyek jognyilatkozata csak akkor érvényes, ha annak megkötéséhez a törvényes képviselő hozzájárul. A törvényes képviselő azonosítása az Ügyfél Üzletfél azonosítására vonatkozó szabályok szerint történik. A törvényes képviselő képviseleti joga nem terjed ki az online rendszerek használatára, az azon keresztül történő megbízásadásra.
1.5.5 A Fióktelep felhívja a figyelmet, hogy kiskorú személynek kizárólag akkor nyit számlát, ha a kiskorú öröklés útján szerzett vagyona jóváírása érdekében szükséges. A kiskorú számlája ezt követően zárolásra kerül, amely zárolás azon a napon kerül feloldásra, amikor a kiskorú betölti a 18. életévét. Indokolt esetben, a gyámhatóság hozzájárulásával a zárolás korábban is feloldható. Ilyen esetben a kiskorú törvényes képviselője jogosult a számla felett rendelkezni, azzal a megkötéssel, hogy a képviseleti joga nem terjed ki az online felületek használatára, az azon keresztül történő megbízásadásra. A kiskorú számláján a mindenkori hatályos jogszabályban meghatározott értéket meghaladó ügylet esetén a törvényes képviselő jognyilatkozatának érvényességéhez a gyámhatóság jóváhagyása szükséges, mely jóváhagyás meglétét a Fióktelep jogosult vizsgálni.
1.5.6 A Fióktelepet az általa nyújtott szolgáltatások tekintetében nem terheli szerződéskötési kötelezettség az Ügyfél vagy a leendő Ügyfél irányában, ennek megfelelően a Fióktelep az Ügyfél, illetőleg a leendő ügyfél kezdeményezése alapján nem köteles velük szerződéses jogviszonyt létesíteni. A Fióktelep valamennyi, a jelen Üzletszabályzatban elérhetőként megjelölt szolgáltatását biztosítja az Ügyfelek részére azzal, hogy a Fióktelep jogosult a szolgáltatásait az általa meghatározott csomagokba csoportosítani és az adott csomagokban szereplő szolgáltatásokat együtt biztosítani az Ügyfél számára. Az Ügyfél jogosult a szolgáltatási csomagokat saját döntése alapján megválasztani. Amennyiben az Ügyfél a számlanyitás követő 30 napon belül nem választ csomagot, akkor automatikusan a Társaság által kínált legalacsonyabb havidíjas csomagba kerül besorolásra. Az Ügyfél jogosult kérni az általa korábban választott vagy Társaságunk által a számlanyitástól számított 30 napos határidő eltelte után beállított csomag megváltoztatását. Az adott hónapban beállított, megváltoztatott díjcsomag a következő hónap első napján lép életbe, kivéve a számlanyitást követő első csomagválasztást, ami haladéktalanul rögzítésre kerül a rendszerben. A csomagok részletes tartalmát a Fióktelep Kondíciós Listája tartalmazza. Az Ügyfél tudomásul veszi és elfogadja, hogy a Xxxxxxxxx nem köteles az Ügyfél által választott csomagban nem szereplő szolgáltatások biztosítására.
1.5.7 Szolgáltatásai elősegítése érdekében a Fióktelep jogosult közvetítőként más befektetési vállalkozás vagy függő ügynök igénybevételére... A függő ügynök a Fióktelep befektetési szolgáltatási tevékenysége közvetítésére irányuló tevékenységéhez további közvetítőt, illetve közreműködőt nem vehet igénybe. A Fióktelep teljes felelősséggel tartozik a függő ügynök által tevékenysége során okozott kárért.

1.5.2 Az Üzletszabályzat tárgyi hatálya MORTGAGE SOLUTIONS Pénzügyi Zrt. (székhelye: 0000 Xxxxxxxx, Xxxx xxxx 00. a Fióktelep továbbiakban „Társaság”) és Ügyfelei között létrejöttlétrejött követeléskezeléssel kapcsolatos ügyletek általános feltételeit tartalmazza, rendelkezései a szerződő felekre külön kikötés nélkül is kötelezőek, de azoktól az Üzletszabályzatban felsorolt tevékenységi körökhöz kapcsolódóan létrejövő szerződésekre és az azok alapján az Ügyfél egyes szerződésekben a Felek közös megegyezésselel is térhetnek. Az engedményezés illetve követelésértékesítés útján a Társaságra átszálló, vagy a Társaság által adott megbízásokra (egyenként a „Megbízás”követelésértékesítés vagy állomány-átruházás útján megszerzett – hitel- vagy kölcsönszerződés, együttesen a „Megbízások”) terjed ki. A Preambulumban rögzítettekre figyelemmel az Üzletszabályzat tárgyi hatálya kiterjed a Fióktelep valamint a KBC Equitas Zrt. korábbi üzletszabályzatai hatálya alatt létrejött és illetve más pénzügyi szolgáltatással kapcsolatos kockázatvállaláson alapuló – követelések esetében a jelen Üzletszabályzat hatálybalépésekor még fennálló szerződéses jogviszonyokra isrendelkezései kizárólag akkor alkalmazandóak a megszerzett követelésekre, amennyiben a megszerzett követelések kötelezettjei azt kifejezetten elfogadják, vagy a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2012. évi CCXXXVII. törvény (továbbiakban Hpt.) 17/A. § (5) bekezdése alapján úgy kell tekinteni, hogy az átruházással összefüggésben módosuló szerződési feltételeket a megszerzett követelések kötelezettjei tudomásul vették.
1.5.3 1.1. Az Üzletszabályzat személyi hatálya a Fiókteleppel szerződéses jogviszonyban álló Ügyfélre – ideértve a KBC Equitas Zrt. korábbi Ügyfeleit, illetőleg meghatározott rendelkezések esetén a leendő szerződő felet is – és a Fióktelepre terjed ki, s ezen személyek tekintetében kötelező.
1.5.4 A jelen szabályzat alkalmazásában Ügyfél az a cselekvőképes jogi személy, egyéb szervezet és természetes személy, vagy jogi személyaki részére a Társaság tevékenységi körébe tartozó szolgáltatást nyújt.
1.2. A Társaság tevékenységét a mindenkor hatályos jogszabályok keretei között végzi.
1.3. A Társaság és ügyfelei között létrejövő jogviszony tartalmát az egyes szerződések határozzák meg. Az egyes szerződésekben nem szabályozott kérdésekben az Üzletszabályzat feltételei az irányadók.
1.4. A Társaság az üzleti szolgáltatás kapcsán alkalmazott kondíciókat tájékoztatóban teszi közzé. A tájékoztatók jelen Üzletszabályzat részét jelentik.
1.5. Az Üzletszabályzat nyilvános, azt az ügyfelek a központi ügyintézés helyén az üzleti órákban, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki, illetve amely részére a Fióktelep befektetési szolgáltatási tevékenységet végez, és kiegészítő szolgáltatást nyújt. Ügyfélnek minősülnek a KBC Equitas Zrt. jelen Üzletszabályzat hatálybalépését megelőzően hatályban volt üzletszabályzata alapján a KBC Equitas Zrt. korábbi ügyfeleinek minősülő ügyfelek is. Cselekvőképtelen személyek nevében a törvényes képviselő jár el. Korlátozottan cselekvőképes személyek jognyilatkozata csak akkor érvényes, ha annak megkötéséhez a törvényes képviselő hozzájárulaz üzletkötőknél azok üzleti tevékenységének időtartama alatt megtekinthetik. A törvényes képviselő azonosítása hivatalos üzleti idő: Hétfőtől - Csütörtökig 8.00-16:00 Szerdán: 8:00-20:00 Pénteken 8.00-13:00 A pénztár nyitvatartási ideje: Hétfőtől - Csütörtökig 9.00-16:00 Pénteken 9.00-13:00 A Társaság az Ügyfél azonosítására vonatkozó szabályok szerint történik. A törvényes képviselő képviseleti joga nem terjed ki az online rendszerek használatára, az azon keresztül történő megbízásadásraÜzletszabályzatot honlapján (xxxx://xxxxxxxxxxxxxxxxx.xx/) és székhelyén közzéteszi.
1.5.5 A Fióktelep felhívja a figyelmet, hogy kiskorú személynek kizárólag akkor nyit számlát, ha a kiskorú öröklés útján szerzett vagyona jóváírása érdekében szükséges. A kiskorú számlája ezt követően zárolásra kerül, amely zárolás azon a napon kerül feloldásra, amikor a kiskorú betölti a 18. életévét. Indokolt esetben, a gyámhatóság hozzájárulásával a zárolás korábban is feloldható. Ilyen esetben a kiskorú törvényes képviselője jogosult a számla felett rendelkezni, azzal a megkötéssel, hogy a képviseleti joga nem terjed ki az online felületek használatára, az azon keresztül történő megbízásadásra. A kiskorú számláján a mindenkori hatályos jogszabályban meghatározott értéket meghaladó ügylet esetén a törvényes képviselő jognyilatkozatának érvényességéhez a gyámhatóság jóváhagyása szükséges, mely jóváhagyás meglétét a Fióktelep jogosult vizsgálni.
1.5.6 A Fióktelepet az általa nyújtott szolgáltatások tekintetében nem terheli szerződéskötési kötelezettség az Ügyfél vagy a leendő Ügyfél irányában, ennek megfelelően a Fióktelep az Ügyfél, illetőleg a leendő ügyfél kezdeményezése alapján nem köteles velük szerződéses jogviszonyt létesíteni. A Fióktelep valamennyi, a jelen Üzletszabályzatban elérhetőként megjelölt szolgáltatását biztosítja az Ügyfelek részére azzal, hogy a Fióktelep jogosult a szolgáltatásait az általa meghatározott csomagokba csoportosítani és az adott csomagokban szereplő szolgáltatásokat együtt biztosítani az Ügyfél számára. Az Ügyfél jogosult a szolgáltatási csomagokat saját döntése alapján megválasztani. Amennyiben az Ügyfél a számlanyitás követő 30 napon belül nem választ csomagot, akkor automatikusan a Társaság által kínált legalacsonyabb havidíjas csomagba kerül besorolásra. Az Ügyfél jogosult kérni az általa korábban választott vagy Társaságunk által a számlanyitástól számított 30 napos határidő eltelte után beállított csomag megváltoztatását. Az adott hónapban beállított, megváltoztatott díjcsomag a következő hónap első napján lép életbe, kivéve a számlanyitást követő első csomagválasztást, ami haladéktalanul rögzítésre kerül a rendszerben. A csomagok részletes tartalmát a Fióktelep Kondíciós Listája tartalmazza. Az Ügyfél tudomásul veszi és elfogadja, hogy a Xxxxxxxxx nem köteles az Ügyfél által választott csomagban nem szereplő szolgáltatások biztosítására.
1.5.7 Szolgáltatásai elősegítése érdekében a Fióktelep jogosult közvetítőként más befektetési vállalkozás vagy függő ügynök igénybevételére..
1.5.8 A közvetítők Ügyfelek irányába fennálló eljárási jogosultságainak korlátait az Alapmegállapodás és a Fióktelep Közvetítőkről szóló Hirdetménye tartalmazza.
Appears in 1 contract
Samples: Követeléskezelési Üzletszabályzat
Az Üzletszabályzat hatálya. 1.5.1 Az Üzletszabályzat időbeli hatálya annak cégszerű aláírása után az Üzletszabályzat kifüggesztését és a Fióktelep internetes portálján való ezzel egyidejű közzétételt követő ötödik napon kezdődik és határozatlan ideig tart.
1.5.2 Az Üzletszabályzat tárgyi hatálya a Fióktelep és Ügyfelei az Ügyfelek között létrejött, az Üzletszabályzatban felsorolt tevékenységi körökhöz kapcsolódóan létrejövő szerződésekre keretszerződésre („Alapmegállapodás”) és egyéb szerződésekre, továbbá az azok alapján az Ügyfél által adott megbízásokra (egyenként a „Megbízás”, együttesen a „Megbízások”) terjed ki. A Preambulumban rögzítettekre figyelemmel az Üzletszabályzat tárgyi hatálya kiterjed a Fióktelep valamint a KBC Equitas Zrt. korábbi üzletszabályzatai hatálya alatt létrejött és a jelen Üzletszabályzat hatálybalépésekor még fennálló szerződéses jogviszonyokra is.
1.5.3 1.5.2 Az Üzletszabályzat személyi hatálya a Fiókteleppel szerződéses jogviszonyban álló Ügyfélre – ideértve a KBC Equitas Zrt. korábbi Ügyfeleit, illetőleg meghatározott rendelkezések esetén a leendő szerződő felet is – és a Fióktelepre terjed ki, s ezen személyek tekintetében kötelező.
1.5.4 1.5.3 A jelen szabályzat alkalmazásában Ügyfél az a cselekvőképes természetes személy, személy vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki, illetve amely részére a Fióktelep befektetési szolgáltatási tevékenységet végez, és kiegészítő szolgáltatást nyújt. Ügyfélnek minősülnek a KBC Equitas Zrt. jelen Üzletszabályzat hatálybalépését megelőzően hatályban volt üzletszabályzata alapján a KBC Equitas Zrt. korábbi ügyfeleinek minősülő ügyfelek is. Cselekvőképtelen személyek nevében a törvényes képviselő jár el. Korlátozottan cselekvőképes személyek jognyilatkozata csak akkor érvényes, ha annak megkötéséhez a törvényes képviselő hozzájárul. A törvényes képviselő azonosítása az Ügyfél azonosítására vonatkozó szabályok szerint történik. A törvényes képviselő képviseleti joga nem terjed ki az online rendszerek használatára, az azon rendszeren keresztül történő megbízásadásra, szerződéskötésre és nyilatkozattételre.
1.5.5 1.5.4 A Fióktelep felhívja a figyelmet, hogy kiskorú személynek kizárólag akkor nyit számlát, ha a kiskorú öröklés útján szerzett vagyona jóváírása érdekében szükséges. A kiskorú számlája ezt követően zárolásra kerül, amely zárolás azon a napon kerül feloldásra, amikor a kiskorú betölti a 18. életévét. Indokolt esetben, a gyámhatóság hozzájárulásával a zárolás korábban is feloldható. Ilyen esetben a kiskorú törvényes képviselője jogosult a számla felett rendelkezni, azzal a megkötéssel, hogy a képviseleti joga nem terjed ki az online felületek használatára, az azon felületeken keresztül történő megbízásadásra, szerződéskötésre és nyilatkozattételre. A kiskorú számláján a mindenkori hatályos jogszabályban meghatározott értéket meghaladó ügylet esetén a törvényes képviselő jognyilatkozatának érvényességéhez a gyámhatóság jóváhagyása szükséges, mely jóváhagyás meglétét a Fióktelep jogosult vizsgálni.
1.5.5 A jelen Üzletszabályzat általánosságban rendelkezik az Ügyfél és a Fióktelep közötti jogviszonyban irányadó feltételekről és főszabály szerint nem tesz különbséget a tekintetben, hogy a Fióktelep az egyes ügyfélkategóriák (lakossági ügyfél, szakmai ügyfél, elfogadható partner) vonatkozásában a szolgáltatásokat milyen minősítésű Ügyfélnek nyújtja. Az Ügyfél minősítéséből adódó sajátosságokat – amennyiben ezt jogszabály előírja - a felek közötti Alapmegállapodás vagy egyedi szerződés tartalmazza.
1.5.6 A Fióktelepet az általa nyújtott szolgáltatások tekintetében nem terheli szerződéskötési kötelezettség az Ügyfél vagy a leendő Ügyfél irányában, ennek megfelelően a Fióktelep az Ügyfél, illetőleg a leendő ügyfél kezdeményezése alapján nem köteles velük szerződéses jogviszonyt létesíteni. , Megbízást felvenni, elfogadni, egyedi ügyletet kötni.
1.5.7 A Fióktelep valamennyi, a jelen Üzletszabályzatban elérhetőként megjelölt szolgáltatását biztosítja az Ügyfelek részére azzal, hogy a Fióktelep jogosult a szolgáltatásait az általa meghatározott csomagokba csoportosítani és az adott csomagokban szereplő szolgáltatásokat együtt biztosítani az Ügyfél számára. Az Ügyfél jogosult a szolgáltatási csomagokat saját döntése alapján megválasztani. Amennyiben az Ügyfél a számlanyitás követő 30 napon belül nem választ csomagot, akkor automatikusan a Társaság által kínált legalacsonyabb havidíjas csomagba kerül besorolásra. Az Ügyfél jogosult kérni az általa korábban választott vagy Társaságunk által a számlanyitástól számított 30 napos határidő eltelte után beállított csomag megváltoztatását. Az adott hónapban beállított, megváltoztatott díjcsomag a következő hónap első napján lép életbe, kivéve a számlanyitást követő első csomagválasztást, ami haladéktalanul rögzítésre kerül a rendszerben. A csomagok részletes tartalmát a Fióktelep Kondíciós Listája tartalmazza. Az Ügyfél tudomásul veszi és elfogadja, hogy a Xxxxxxxxx nem köteles az Ügyfél által választott csomagban nem szereplő szolgáltatások biztosítására.
1.5.7 1.5.8 Szolgáltatásai elősegítése érdekében a Fióktelep jogosult közvetítőként más befektetési vállalkozás vagy függő ügynök igénybevételére...
1.5.8 1.5.9 A közvetítők Ügyfelek irányába fennálló eljárási jogosultságainak korlátait az Alapmegállapodás és a Fióktelep Közvetítőkről szóló Hirdetménye tartalmazza.
Appears in 1 contract
Az Üzletszabályzat hatálya. 1.5.1 Az 1. Jelen Üzletszabályzat időbeli hatálya annak cégszerű aláírása után az Üzletszabályzat kifüggesztését a HITELPONT Zrt. és a Fióktelep internetes portálján való ezzel egyidejű közzétételt követő ötödik napon kezdődik és határozatlan ideig tartlakossági üzletágának ügyfelei (továbbiakban: Ügyfél) között, 2016. november 7. napját követően létrejövő hitelügyletek általános feltételeit tartalmazza.
1.5.2 Az 2. Jelen Üzletszabályzat tárgyi hatálya alkalmazásában hitelügyletnek minősül a Fióktelep és Ügyfelei között létrejött, az Üzletszabályzatban felsorolt tevékenységi körökhöz kapcsolódóan létrejövő szerződésekre és az azok alapján az Ügyfél által adott megbízásokra (egyenként a „Megbízás”, együttesen a „Megbízások”) terjed kiHitelező hitelezési tevékenysége körében létrejött ügylet. A Preambulumban rögzítettekre figyelemmel az Üzletszabályzat tárgyi hatálya kiterjed Hitelező a Fióktelep valamint a KBC Equitas Zrt. korábbi üzletszabályzatai hatálya alatt létrejött és pénzügyi szolgáltatásra irányuló tevékenységét – így a jelen Üzletszabályzat hatálybalépésekor még fennálló szerződéses jogviszonyokra ishatálya alá tartozó szolgáltatásait is – a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által E-I/200/2005 számú határozatával kiadott engedélyében meghatározottak szerint jogosult végezni.
1.5.3 3. Az Üzletszabályzat személyi hatálya szempontjából a Fiókteleppel szerződéses jogviszonyban álló Ügyfélre – ideértve a KBC Equitas Zrt. korábbi ÜgyfeleitHitelező lakossági üzletágába tartozó Ügyfélnek minősül különösen, illetőleg meghatározott rendelkezések esetén a leendő szerződő felet is – és a Fióktelepre terjed ki, s ezen személyek tekintetében kötelező.
1.5.4 A jelen szabályzat alkalmazásában Ügyfél az a cselekvőképes de nem kizárólagosan: - azon természetes személy, vagy jogi személyaki önálló foglalkozása és gazdasági tevékenysége körén kívül jár el.
4. A Hitelező lakossági üzletágába tartozó ügyfelei részére nyújt szabadfelhasználású, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, akicélhoz kötött kölcsönt, illetve amely részére hitelt.
5. A Hitelező és az Ügyfél közötti – ezen Üzletszabályzat hatálya alá tartozó – jogviszonyok pontos tartalmát és a Fióktelep befektetési szolgáltatási tevékenységet végezkapcsolatok egyes részletszabályait a keret vagy egyedi szerződések állapítják meg. Jelen Üzletszabályzat feltételei irányadóak mindazokban a kérdésekben, amelyekről egyedi szerződési feltétel másként nem rendelkezik.
6. A Hitelezőnek jogában áll jelen Üzletszabályzatot a jogszabályi előírások, követelmények, hatósági előírások, pénz-, és kiegészítő szolgáltatást nyújt. Ügyfélnek minősülnek a KBC Equitas Zrt. jelen Üzletszabályzat hatálybalépését megelőzően hatályban volt üzletszabályzata alapján a KBC Equitas Zrt. korábbi ügyfeleinek minősülő ügyfelek is. Cselekvőképtelen személyek nevében a törvényes képviselő jár el. Korlátozottan cselekvőképes személyek jognyilatkozata csak akkor érvényestőkepiaci körülmények megváltozása esetén egyoldalúan módosítani, ha annak megkötéséhez a törvényes képviselő hozzájárulilletve kiegészíteni. A törvényes képviselő azonosítása módosított Üzletszabályzatot, illetve a módosításról szóló hirdetményt a Hitelező a módosítás hatálybalépését 60, azaz hatvan nappal megelőzően az Ügyfél azonosítására vonatkozó szabályok szerint történik. A törvényes képviselő képviseleti joga nem terjed ki ügyfélforgalom számára nyitva álló helységében jól látható helyen, és az online rendszerek használatára, az azon keresztül történő megbízásadásrainternetes honlapján (xxx.xxxxxxxxx.xx) közzéteszi.
1.5.5 A Fióktelep felhívja a figyelmet, hogy kiskorú személynek kizárólag akkor nyit számlát, ha a kiskorú öröklés útján szerzett vagyona jóváírása érdekében szükséges7. A kiskorú számlája ezt követően zárolásra kerül, amely zárolás azon a napon kerül feloldásra, amikor a kiskorú betölti a 18. életévét. Indokolt esetben, a gyámhatóság hozzájárulásával a zárolás korábban is feloldható. Ilyen esetben a kiskorú törvényes képviselője jogosult a számla felett rendelkezni, azzal a megkötéssel, hogy a képviseleti joga nem terjed ki az online felületek használatára, az azon keresztül történő megbízásadásra. A kiskorú számláján a mindenkori hatályos jogszabályban meghatározott értéket meghaladó ügylet esetén a törvényes képviselő jognyilatkozatának érvényességéhez a gyámhatóság jóváhagyása szükséges, mely jóváhagyás meglétét a Fióktelep jogosult vizsgálni.
1.5.6 A Fióktelepet az általa nyújtott szolgáltatások tekintetében nem terheli szerződéskötési kötelezettség az Ügyfél vagy a leendő Ügyfél irányában, ennek megfelelően a Fióktelep az Ügyfél, illetőleg a leendő ügyfél kezdeményezése alapján nem köteles velük szerződéses jogviszonyt létesíteni. A Fióktelep valamennyi, a jelen Üzletszabályzatban elérhetőként megjelölt szolgáltatását biztosítja az Ügyfelek részére azzal, hogy a Fióktelep jogosult a szolgáltatásait az általa meghatározott csomagokba csoportosítani és az adott csomagokban szereplő szolgáltatásokat együtt biztosítani az Ügyfél számára. Az Ügyfél jogosult a szolgáltatási csomagokat saját döntése alapján megválasztani. Amennyiben Ha az Ügyfél a számlanyitás követő 30 kifüggesztéstől számított 60, azaz hatvan napon belül írásban kifogást nem választ csomagotemel, a módosítást/kiegészítést elfogadottnak kell tekinteni. Ha az Ügyfél az Üzletszabályzat módosított rendelkezését magára nézve nem fogadja el, akkor automatikusan jogosult a Társaság által kínált legalacsonyabb havidíjas csomagba kerül besorolásra. Az Ügyfél jogosult kérni az általa korábban választott módosítás hatályba lépéséig a Hitelezővel kötött szerződését a módosítások hatálybalépésének napjára felmondani, vagy Társaságunk által a számlanyitástól számított 30 napos határidő eltelte után beállított csomag megváltoztatását. Az adott hónapban beállított, megváltoztatott díjcsomag a következő hónap első napján lép életbe, kivéve a számlanyitást követő első csomagválasztást, ami haladéktalanul rögzítésre kerül a rendszerbenbenyújtott hitelkérelmét visszavonni. A csomagok részletes tartalmát felmondással az Ügyfélnek a Fióktelep Kondíciós Listája tartalmazza. Az Ügyfél tudomásul veszi Hitelezővel szemben fennálló teljes tartozása egy összegben lejárttá és elfogadjaesedékessé válik, hogy a Xxxxxxxxx nem köteles amely teljes tartozását az Ügyfél által választott csomagban nem szereplő szolgáltatások biztosításáraegy összegben a felmondással egyidejűleg köteles a Hitelező részére megfizetni.
1.5.7 Szolgáltatásai elősegítése érdekében a Fióktelep jogosult közvetítőként más befektetési vállalkozás vagy függő ügynök igénybevételére..
1.5.8 A közvetítők Ügyfelek irányába fennálló eljárási jogosultságainak korlátait az Alapmegállapodás és a Fióktelep Közvetítőkről szóló Hirdetménye tartalmazza.
Appears in 1 contract
Samples: Üzletszabályzat
Az Üzletszabályzat hatálya. 1.5.1 Az Üzletszabályzat időbeli hatálya annak cégszerű aláírása után az Üzletszabályzat kifüggesztését és a Fióktelep internetes portálján való ezzel egyidejű közzétételt követő ötödik napon kezdődik és határozatlan ideig tart.
1.5.2 Az Üzletszabályzat tárgyi hatálya a Fióktelep és Ügyfelei között létrejött, az Üzletszabályzatban felsorolt tevékenységi körökhöz kapcsolódóan létrejövő szerződésekre és az azok alapján az Ügyfél által adott megbízásokra (egyenként a „Megbízás”, együttesen a „Megbízások”) terjed ki. A Preambulumban rögzítettekre figyelemmel az Üzletszabályzat tárgyi hatálya kiterjed a Fióktelep valamint a KBC Equitas Zrt. korábbi üzletszabályzatai hatálya alatt létrejött és a jelen Üzletszabályzat hatálybalépésekor még fennálló szerződéses jogviszonyokra is.
1.5.3 Az Üzletszabályzat személyi hatálya a Fiókteleppel szerződéses jogviszonyban álló Ügyfélre – ideértve a KBC Equitas Zrt. korábbi Ügyfeleit, illetőleg meghatározott rendelkezések esetén a leendő szerződő felet is – és a Fióktelepre terjed ki, s ezen személyek tekintetében kötelező.
1.5.4 A jelen szabályzat alkalmazásában Ügyfél az a cselekvőképes természetes személy, vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki, illetve amely részére a Fióktelep befektetési szolgáltatási tevékenységet végez, és kiegészítő szolgáltatást nyújt. Ügyfélnek minősülnek a KBC Equitas Zrt. jelen Üzletszabályzat hatálybalépését megelőzően hatályban volt üzletszabályzata alapján a KBC Equitas Zrt. korábbi ügyfeleinek minősülő ügyfelek is. Cselekvőképtelen személyek nevében a törvényes képviselő jár el. Korlátozottan cselekvőképes személyek jognyilatkozata csak akkor érvényes, ha annak megkötéséhez a törvényes képviselő hozzájárul. A törvényes képviselő azonosítása az Ügyfél Üzletfél azonosítására vonatkozó szabályok szerint történik. A törvényes képviselő képviseleti joga nem terjed ki az online rendszerek használatára, az azon keresztül történő megbízásadásra.
1.5.5 A Fióktelep felhívja a figyelmet, hogy kiskorú személynek kizárólag akkor nyit számlát, ha a kiskorú öröklés útján szerzett vagyona jóváírása érdekében szükséges. A kiskorú számlája ezt követően zárolásra kerül, amely zárolás azon a napon kerül feloldásra, amikor a kiskorú betölti a 18. életévét. Indokolt esetben, a gyámhatóság hozzájárulásával a zárolás korábban is feloldható. Ilyen esetben a kiskorú törvényes képviselője jogosult a számla felett rendelkezni, azzal a megkötéssel, hogy a képviseleti joga nem terjed ki az online felületek használatára, az azon keresztül történő megbízásadásra. A kiskorú számláján a mindenkori hatályos jogszabályban meghatározott értéket meghaladó ügylet esetén a törvényes képviselő jognyilatkozatának érvényességéhez a gyámhatóság jóváhagyása szükséges, mely jóváhagyás meglétét a Fióktelep jogosult vizsgálni.
1.5.6 A Fióktelepet az általa nyújtott szolgáltatások tekintetében nem terheli szerződéskötési kötelezettség az Ügyfél vagy a leendő Ügyfél irányában, ennek megfelelően a Fióktelep az Ügyfél, illetőleg a leendő ügyfél kezdeményezése alapján nem köteles velük szerződéses jogviszonyt létesíteni. A Fióktelep valamennyi, a jelen Üzletszabályzatban elérhetőként megjelölt szolgáltatását biztosítja az Ügyfelek részére azzal, hogy a Fióktelep jogosult a szolgáltatásait az általa meghatározott csomagokba csoportosítani és az adott csomagokban szereplő szolgáltatásokat együtt biztosítani az Ügyfél számára. Az Ügyfél jogosult a szolgáltatási csomagokat saját döntése alapján megválasztani. Amennyiben az Ügyfél a számlanyitás követő 30 napon belül nem választ csomagot, akkor automatikusan a Társaság által kínált legalacsonyabb havidíjas csomagba kerül besorolásra. Az Ügyfél jogosult kérni az általa korábban választott vagy Társaságunk által a számlanyitástól számított 30 napos határidő eltelte után beállított csomag megváltoztatását. Az adott hónapban beállított, megváltoztatott díjcsomag a következő hónap első napján lép életbe, kivéve a számlanyitást követő első csomagválasztást, ami haladéktalanul rögzítésre kerül a rendszerben. A csomagok részletes tartalmát a Fióktelep Kondíciós Listája tartalmazza. Az Ügyfél tudomásul veszi és elfogadja, hogy a Xxxxxxxxx nem köteles az Ügyfél által választott csomagban nem szereplő szolgáltatások biztosítására.
1.5.7 Szolgáltatásai elősegítése érdekében a Fióktelep jogosult közvetítőként más befektetési vállalkozás vagy függő ügynök igénybevételére... A függő ügynök a Fióktelep befektetési szolgáltatási tevékenysége közvetítésére irányuló tevékenységéhez további közvetítőt, illetve közreműködőt nem vehet igénybe. A Fióktelep teljes felelősséggel tartozik a függő ügynök által tevékenysége során okozott kárért.
1.5.8 A közvetítők Ügyfelek irányába fennálló eljárási jogosultságainak korlátait az Alapmegállapodás és a Fióktelep Közvetítőkről szóló Hirdetménye tartalmazza.
Appears in 1 contract
Az Üzletszabályzat hatálya. 1.5.1 Az Üzletszabályzat időbeli hatálya annak cégszerű aláírása után az Üzletszabályzat kifüggesztését és a Fióktelep internetes portálján való ezzel egyidejű közzétételt követő ötödik napon kezdődik és határozatlan ideig tart.
1.5.2 Az Üzletszabályzat tárgyi hatálya a Fióktelep és Ügyfelei között létrejött, az Üzletszabályzatban felsorolt tevékenységi körökhöz kapcsolódóan létrejövő szerződésekre és az azok alapján az Ügyfél által adott megbízásokra (egyenként a „Megbízás”, együttesen a „Megbízások”) terjed ki. A Preambulumban rögzítettekre figyelemmel az Üzletszabályzat tárgyi hatálya kiterjed a Fióktelep valamint a KBC Equitas Zrt. korábbi üzletszabályzatai hatálya alatt létrejött és a jelen Üzletszabályzat hatálybalépésekor még fennálló szerződéses jogviszonyokra is.
1.5.3 Az Üzletszabályzat személyi hatálya a Fiókteleppel szerződéses jogviszonyban álló Ügyfélre – ideértve a KBC Equitas Zrt. korábbi Ügyfeleit, illetőleg meghatározott rendelkezések esetén a leendő szerződő felet is – és a Fióktelepre terjed ki, s ezen személyek tekintetében kötelező.
1.5.4 A jelen szabályzat alkalmazásában Ügyfél az a cselekvőképes természetes személy, vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki, illetve amely részére a Fióktelep befektetési szolgáltatási tevékenységet végez, és kiegészítő szolgáltatást nyújt. Ügyfélnek minősülnek a KBC Equitas Zrt. jelen Üzletszabályzat hatálybalépését megelőzően hatályban volt üzletszabályzata alapján a KBC Equitas Zrt. korábbi ügyfeleinek minősülő ügyfelek is. Cselekvőképtelen személyek nevében a törvényes képviselő jár el. Korlátozottan cselekvőképes személyek jognyilatkozata csak akkor érvényes, ha annak megkötéséhez a törvényes képviselő hozzájárul. A törvényes képviselő azonosítása az Ügyfél azonosítására vonatkozó szabályok szerint történik. A törvényes képviselő képviseleti joga nem terjed ki az online rendszerek használatára, az azon keresztül történő megbízásadásra.
1.5.5 A Fióktelep felhívja a figyelmet, hogy kiskorú személynek kizárólag akkor nyit számlát, ha a kiskorú öröklés útján szerzett vagyona jóváírása érdekében szükséges. A kiskorú számlája ezt követően zárolásra kerül, amely zárolás azon a napon kerül feloldásra, amikor a kiskorú betölti a 18. életévét. Indokolt esetben, a gyámhatóság hozzájárulásával a zárolás korábban is feloldható. Ilyen esetben a kiskorú törvényes képviselője jogosult a számla felett rendelkezni, azzal a megkötéssel, hogy a képviseleti joga nem terjed ki az online felületek használatára, az azon keresztül történő megbízásadásra. A kiskorú számláján a mindenkori hatályos jogszabályban meghatározott értéket meghaladó ügylet esetén a törvényes képviselő jognyilatkozatának érvényességéhez a gyámhatóság jóváhagyása szükséges, mely jóváhagyás meglétét a Fióktelep jogosult vizsgálni.
1.5.6 A Fióktelepet az általa nyújtott szolgáltatások tekintetében nem terheli szerződéskötési kötelezettség az Ügyfél vagy a leendő Ügyfél irányában, ennek megfelelően a Fióktelep az Ügyfél, illetőleg a leendő ügyfél kezdeményezése alapján nem köteles velük szerződéses jogviszonyt létesíteni. A Fióktelep valamennyi, a jelen Üzletszabályzatban elérhetőként megjelölt szolgáltatását biztosítja az Ügyfelek részére azzal, hogy a Fióktelep jogosult a szolgáltatásait az általa meghatározott csomagokba csoportosítani és az adott csomagokban szereplő szolgáltatásokat együtt biztosítani az Ügyfél számára. Az Ügyfél jogosult a szolgáltatási csomagokat saját döntése alapján megválasztani. Amennyiben az Ügyfél a számlanyitás számlanyitást követő 30 napon belül nem választ csomagot, akkor automatikusan a Társaság Fióktelep által kínált legalacsonyabb havidíjas csomagba kerül besorolásra. Az Ügyfél jogosult kérni az általa korábban választott vagy Társaságunk a Fióktelep által a számlanyitástól számított 30 napos határidő eltelte után beállított csomag megváltoztatását. A díjcsomagok közötti váltás a Fióktelep által meghatározott módon és feltételekkel, a Fióktelep elektronikus kereskedési rendszerein keresztül, személyesen az Ügyfélszolgálaton, illetve telefonon lehetséges. Az adott hónapban beállított, megváltoztatott díjcsomag a következő hónap első napján Xxxxxxxxx által meghatározott időpontban, de legfeljebb az Ügyfél kérésének kézhezvételét követő 30. napon lép életbe, kivéve a számlanyitást követő első csomagválasztást, ami haladéktalanul rögzítésre kerül a rendszerben. A csomagok részletes tartalmát a Fióktelep Kondíciós Listája tartalmazza, melyet a Fióktelep jogosult az Üzletszabályzat 6.1.2. pontja alapján bármikor egyoldalúan módosítani (így különösen: az egyes díjcsomagok tartalmát megváltoztatni, új díjcsomago(ka)t vagy díjakat bevezetni, meglévő díjcsomago(ka)t vagy díjakat kivezetni, más díjcsomagokkal/díjakkal összevonni, stb.). Az Ügyfél tudomásul veszi és elfogadja, hogy a Xxxxxxxxx nem köteles az Ügyfél által választott csomagban nem szereplő szolgáltatások biztosítására.
1.5.7 Szolgáltatásai elősegítése érdekében a Fióktelep jogosult közvetítőként más befektetési vállalkozás vagy függő ügynök igénybevételére...
1.5.8 A közvetítők Ügyfelek irányába fennálló eljárási jogosultságainak korlátait az Alapmegállapodás és a Fióktelep Közvetítőkről szóló Hirdetménye tartalmazza.
Appears in 1 contract
Az Üzletszabályzat hatálya. 1.5.1 Az Üzletszabályzat időbeli hatálya annak cégszerű aláírása után az Üzletszabályzat kifüggesztését és a Fióktelep internetes portálján való ezzel egyidejű közzétételt követő ötödik napon kezdődik és határozatlan ideig tart.
1.5.2 Az Üzletszabályzat tárgyi hatálya a Fióktelep és Ügyfelei között létrejött, az Üzletszabályzatban felsorolt tevékenységi körökhöz kapcsolódóan létrejövő szerződésekre és az azok alapján az Ügyfél által adott megbízásokra (egyenként a „Megbízás”, együttesen a „Megbízások”) terjed ki. A Preambulumban rögzítettekre figyelemmel az Üzletszabályzat tárgyi hatálya kiterjed a Fióktelep valamint a KBC Equitas Zrt. korábbi üzletszabályzatai hatálya alatt létrejött és a jelen Üzletszabályzat hatálybalépésekor még fennálló szerződéses jogviszonyokra is.
1.5.3 Az Üzletszabályzat személyi hatálya a Fiókteleppel szerződéses jogviszonyban álló Ügyfélre – ideértve a KBC Equitas Zrt. korábbi Ügyfeleit, illetőleg meghatározott rendelkezések esetén a leendő szerződő felet is – és a Fióktelepre terjed ki, s ezen személyek tekintetében kötelező.
1.5.4 A jelen szabályzat alkalmazásában Ügyfél az a cselekvőképes természetes személy, vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki, illetve amely részére a Fióktelep befektetési szolgáltatási tevékenységet végez, és kiegészítő szolgáltatást nyújt. Ügyfélnek minősülnek a KBC Equitas Zrt. jelen Üzletszabályzat hatálybalépését megelőzően hatályban volt üzletszabályzata alapján a KBC Equitas Zrt. korábbi ügyfeleinek minősülő ügyfelek is. Cselekvőképtelen személyek nevében a törvényes képviselő jár el. Korlátozottan cselekvőképes személyek jognyilatkozata csak akkor érvényes, ha annak megkötéséhez a törvényes képviselő hozzájárul. A törvényes képviselő azonosítása az Ügyfél azonosítására vonatkozó szabályok szerint történik. A törvényes képviselő képviseleti joga nem terjed ki az online rendszerek használatára, az azon keresztül történő megbízásadásra.
1.5.5 A Fióktelep felhívja a figyelmet, hogy kiskorú személynek kizárólag akkor nyit számlát, ha a kiskorú öröklés útján szerzett vagyona jóváírása érdekében szükséges. A kiskorú számlája ezt követően zárolásra kerül, amely zárolás azon a napon kerül feloldásra, amikor a kiskorú betölti a 18. életévét. Indokolt esetben, a gyámhatóság hozzájárulásával a zárolás korábban is feloldható. Ilyen esetben a kiskorú törvényes képviselője jogosult a számla felett rendelkezni, azzal a megkötéssel, hogy a képviseleti joga nem terjed ki az online felületek használatára, az azon keresztül történő megbízásadásra. A kiskorú számláján a mindenkori hatályos jogszabályban meghatározott értéket meghaladó ügylet esetén a törvényes képviselő jognyilatkozatának érvényességéhez a gyámhatóság jóváhagyása szükséges, mely jóváhagyás meglétét a Fióktelep jogosult vizsgálni.
1.5.6 A Fióktelepet az általa nyújtott szolgáltatások tekintetében nem terheli szerződéskötési kötelezettség az Ügyfél vagy a leendő Ügyfél irányában, ennek megfelelően a Fióktelep az Ügyfél, illetőleg a leendő ügyfél kezdeményezése alapján nem köteles velük szerződéses jogviszonyt létesíteni. A Fióktelep valamennyi, a jelen Üzletszabályzatban elérhetőként megjelölt szolgáltatását biztosítja az Ügyfelek részére azzal, hogy a Fióktelep jogosult a szolgáltatásait az általa meghatározott csomagokba csoportosítani és az adott csomagokban szereplő szolgáltatásokat együtt biztosítani az Ügyfél számára. Az Ügyfél jogosult a szolgáltatási csomagokat saját döntése alapján megválasztani. Amennyiben az Ügyfél a számlanyitás számlanyitást követő 30 napon belül nem választ csomagot, akkor automatikusan a Társaság által kínált legalacsonyabb havidíjas csomagba kerül besorolásra. Az Ügyfél jogosult kérni az általa korábban választott vagy Társaságunk által a számlanyitástól számított 30 napos határidő eltelte után beállított csomag megváltoztatását. Az adott hónapban beállított, megváltoztatott díjcsomag a következő hónap első napján lép életbe, kivéve a számlanyitást követő első csomagválasztást, ami haladéktalanul rögzítésre kerül a rendszerben. A csomagok részletes tartalmát a Fióktelep Kondíciós Listája tartalmazza, melyet a Fióktelep jogosult az Üzletszabályzat 6.1.2. pontja alapján bármikor egyoldalúan módosítani (így különösen: az egyes díjcsomagok tartalmát megváltoztatni, új díjcsomago(ka)t vagy díjakat bevezetni, meglévő díjcsomago(ka)t vagy díjakat kivezetni, más díjcsomagokkal/díjakkal összevonni, stb.). Az Ügyfél tudomásul veszi és elfogadja, hogy a Xxxxxxxxx Fióktelep nem köteles az Ügyfél által választott csomagban nem szereplő szolgáltatások biztosítására.
1.5.7 Szolgáltatásai elősegítése érdekében a Fióktelep jogosult közvetítőként más befektetési vállalkozás vagy függő ügynök igénybevételére..
1.5.8 A közvetítők Ügyfelek irányába fennálló eljárási jogosultságainak korlátait az Alapmegállapodás és a Fióktelep Közvetítőkről szóló Hirdetménye tartalmazza.
Appears in 1 contract
Az Üzletszabályzat hatálya. 1.5.1 Az Üzletszabályzat időbeli hatálya annak cégszerű aláírása után az Üzletszabályzat kifüggesztését és a Fióktelep internetes portálján való ezzel egyidejű közzétételt követő ötödik napon kezdődik és határozatlan ideig tart.
1.5.2 Az Üzletszabályzat tárgyi hatálya MORTGAGE SOLUTIONS Pénzügyi Zrt. (székhelye: 0000 Xxxxxxxx, Xxxx xxxx 00. a Fióktelep továbbiakban „Társaság”) és Ügyfelei között létrejöttlétrejött követeléskezeléssel kapcsolatos ügyletek általános feltételeit tartalmazza, rendelkezései a szerződő felekre külön kikötés nélkül is kötelezőek, de azoktól az Üzletszabályzatban felsorolt tevékenységi körökhöz kapcsolódóan létrejövő szerződésekre és az azok alapján az Ügyfél egyes szerződésekben a Felek közös megegyezésselel is térhetnek. Az engedményezés illetve követelésértékesítés útján a Társaságra átszálló, vagy a Társaság által adott megbízásokra (egyenként a „Megbízás”követelésértékesítés vagy állomány-átruházás útján megszerzett – hitel- vagy kölcsönszerződés, együttesen a „Megbízások”) terjed ki. A Preambulumban rögzítettekre figyelemmel az Üzletszabályzat tárgyi hatálya kiterjed a Fióktelep valamint a KBC Equitas Zrt. korábbi üzletszabályzatai hatálya alatt létrejött és illetve más pénzügyi szolgáltatással kapcsolatos kockázatvállaláson alapuló – követelések esetében a jelen Üzletszabályzat hatálybalépésekor még fennálló szerződéses jogviszonyokra isrendelkezései kizárólag akkor alkalmazandóak a megszerzett követelésekre, amennyiben a megszerzett követelések kötelezettjei azt kifejezetten elfogadják, vagy a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2012. évi CCXXXVII. törvény (továbbiakban Hpt.) 17/A. § (5) bekezdése alapján úgy kell tekinteni, hogy az átruházással összefüggésben módosuló szerződési feltételeket a megszerzett követelések kötelezettjei tudomásul vették.
1.5.3 1.1. Az Üzletszabályzat személyi hatálya a Fiókteleppel szerződéses jogviszonyban álló Ügyfélre – ideértve a KBC Equitas Zrt. korábbi Ügyfeleit, illetőleg meghatározott rendelkezések esetén a leendő szerződő felet is – és a Fióktelepre terjed ki, s ezen személyek tekintetében kötelező.
1.5.4 A jelen szabályzat alkalmazásában Ügyfél az a cselekvőképes jogi személy, egyéb szervezet és természetes személy, vagy jogi személyaki részére a Társaság tevékenységi körébe tartozó szolgáltatást nyújt.
1.2. A Társaság tevékenységét a mindenkor hatályos jogszabályok keretei között végzi.
1.3. A Társaság és ügyfelei között létrejövő jogviszony tartalmát az egyes szerződések határozzák meg. Az egyes szerződésekben nem szabályozott kérdésekben az Üzletszabályzat feltételei az irányadók.
1.4. A Társaság az üzleti szolgáltatás kapcsán alkalmazott kondíciókat tájékoztatóban teszi közzé. A tájékoztatók jelen Üzletszabályzat részét jelentik.
1.5. Az Üzletszabályzat nyilvános, azt az ügyfelek a központi ügyintézés helyén az üzleti órákban, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki, illetve amely részére a Fióktelep befektetési szolgáltatási tevékenységet végez, és kiegészítő szolgáltatást nyújt. Ügyfélnek minősülnek a KBC Equitas Zrt. jelen Üzletszabályzat hatálybalépését megelőzően hatályban volt üzletszabályzata alapján a KBC Equitas Zrt. korábbi ügyfeleinek minősülő ügyfelek is. Cselekvőképtelen személyek nevében a törvényes képviselő jár el. Korlátozottan cselekvőképes személyek jognyilatkozata csak akkor érvényes, ha annak megkötéséhez a törvényes képviselő hozzájárulaz üzletkötőknél azok üzleti tevékenységének időtartama alatt megtekinthetik. A törvényes képviselő azonosítása hivatalos üzleti idő: Hétfőtől - Csütörtökig 8.30-17 óráig Szerdán: 8:00-20:00 Pénteken 8.30-14 óráig A pénztár nyitvatartási ideje: Hétfőtől - Csütörtökig 9.00-16 óráig Pénteken 9.00-14 óráig A Társaság az Ügyfél azonosítására vonatkozó szabályok szerint történik. A törvényes képviselő képviseleti joga nem terjed ki az online rendszerek használatára, az azon keresztül történő megbízásadásraÜzletszabályzatot honlapján (xxxx://xxxxxxxxxxxxxxxxx.xx/) és székhelyén közzéteszi.
1.5.5 A Fióktelep felhívja a figyelmet, hogy kiskorú személynek kizárólag akkor nyit számlát, ha a kiskorú öröklés útján szerzett vagyona jóváírása érdekében szükséges. A kiskorú számlája ezt követően zárolásra kerül, amely zárolás azon a napon kerül feloldásra, amikor a kiskorú betölti a 18. életévét. Indokolt esetben, a gyámhatóság hozzájárulásával a zárolás korábban is feloldható. Ilyen esetben a kiskorú törvényes képviselője jogosult a számla felett rendelkezni, azzal a megkötéssel, hogy a képviseleti joga nem terjed ki az online felületek használatára, az azon keresztül történő megbízásadásra. A kiskorú számláján a mindenkori hatályos jogszabályban meghatározott értéket meghaladó ügylet esetén a törvényes képviselő jognyilatkozatának érvényességéhez a gyámhatóság jóváhagyása szükséges, mely jóváhagyás meglétét a Fióktelep jogosult vizsgálni.
1.5.6 A Fióktelepet az általa nyújtott szolgáltatások tekintetében nem terheli szerződéskötési kötelezettség az Ügyfél vagy a leendő Ügyfél irányában, ennek megfelelően a Fióktelep az Ügyfél, illetőleg a leendő ügyfél kezdeményezése alapján nem köteles velük szerződéses jogviszonyt létesíteni. A Fióktelep valamennyi, a jelen Üzletszabályzatban elérhetőként megjelölt szolgáltatását biztosítja az Ügyfelek részére azzal, hogy a Fióktelep jogosult a szolgáltatásait az általa meghatározott csomagokba csoportosítani és az adott csomagokban szereplő szolgáltatásokat együtt biztosítani az Ügyfél számára. Az Ügyfél jogosult a szolgáltatási csomagokat saját döntése alapján megválasztani. Amennyiben az Ügyfél a számlanyitás követő 30 napon belül nem választ csomagot, akkor automatikusan a Társaság által kínált legalacsonyabb havidíjas csomagba kerül besorolásra. Az Ügyfél jogosult kérni az általa korábban választott vagy Társaságunk által a számlanyitástól számított 30 napos határidő eltelte után beállított csomag megváltoztatását. Az adott hónapban beállított, megváltoztatott díjcsomag a következő hónap első napján lép életbe, kivéve a számlanyitást követő első csomagválasztást, ami haladéktalanul rögzítésre kerül a rendszerben. A csomagok részletes tartalmát a Fióktelep Kondíciós Listája tartalmazza. Az Ügyfél tudomásul veszi és elfogadja, hogy a Xxxxxxxxx nem köteles az Ügyfél által választott csomagban nem szereplő szolgáltatások biztosítására.
1.5.7 Szolgáltatásai elősegítése érdekében a Fióktelep jogosult közvetítőként más befektetési vállalkozás vagy függő ügynök igénybevételére..
1.5.8 A közvetítők Ügyfelek irányába fennálló eljárási jogosultságainak korlátait az Alapmegállapodás és a Fióktelep Közvetítőkről szóló Hirdetménye tartalmazza.
Appears in 1 contract
Samples: Követeléskezelési Üzletszabályzat
Az Üzletszabályzat hatálya. 1.5.1 Az Üzletszabályzat időbeli hatálya annak cégszerű aláírása után 1.1. Ez az Üzletszabályzat kifüggesztését az AXA Bank Europe SA, illetve jogelődje, az Ella Első Lakáshitel Kereskedelmi Bank Részvénytársaság (a továbbiakban: AXA Bank) által 2016. november elsejei hatállyal A hitelintézetekről és a Fióktelep internetes portálján való ezzel egyidejű közzétételt követő ötödik napon kezdődik pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény 17/A. §-a alapján az OTP Bank Nyrt-re (a továbbiakban: OTP Bank) átruházott, majd az OTP Jelzálogbank Zrt-re (tevékenységi engedély kelte: 2002. január 10., tevékenységi engedély dátuma: I- 17/2002.) (a továbbiakban: Bank) engedményezett lakossági jelzáloghitelekkel kapcsolatos jelzáloghitelezési tevékenység általános szerződési feltételeit tartalmazza. Ezen hitelek vonatkozásában a szerződésállomány átruházásával egyidejűleg, 2016. november elsejétől az OTP Bankra szálltak át az AXA Bank, vagy jogelődje által megkötött szerződést biztosító megállapodásokból eredő jogok és határozatlan ideig tartkötelezettségek, így különösen a zálogjogi, a kezességi, az óvadéki, a biztosítékként alkalmazott opciós, engedményezési és garancia szerződésekből eredő jogok és kötelezettségek. Az átruházott szerződésállományba tartozó szerződésekhez kapcsolódó, biztosítéki céllal létesített biztosítási és egyéb jogviszonyokból eredő követeléseket engedményező szerződések és kedvezményezetti pozíciók is részét képezik az átruházott szerződésállománynak.
1.5.2 Az 1.2. Jelen Üzletszabályzat tárgyi hatálya tekintetében Ügyfél az a Fióktelep természetes személy, akivel az AXA Bank az 1.1. pontban megjelölt szolgáltatás nyújtására szerződést kötött, és Ügyfelei között létrejöttakinek a kölcsönszerződése átruházásra került az OTP Bankra, majd engedményezésre került a Bankra. Jelen Üzletszabályzat alkalmazásában az Üzletszabályzatban felsorolt tevékenységi körökhöz kapcsolódóan létrejövő szerződésekre Ügyféllel esik egy tekintet alá az a természetes személy is, aki az Ügyfél szerződésszerű teljesítésének biztosítékaként az AXA Bankkal – majd az átruházás és az azok alapján az engedményezés eredményeként a Bankkal – szemben kötelezettséget vállalt (pl. zálogkötelezettként, kezesként), vagy a kiskorú, vagy gondnokolt személy törvényes képviselőjeként kirendelt személy.
1.3. Az Ügyfél által adott megbízásokra (egyenként és a „Megbízás”, együttesen Bank - jogszabály kötelező előírása hiányában - a „Megbízások”) terjed ki. A Preambulumban rögzítettekre figyelemmel az Üzletszabályzat tárgyi hatálya kiterjed a Fióktelep valamint a KBC Equitas Zrt. korábbi üzletszabályzatai hatálya alatt közöttük létrejött és egyedi jogviszonyukban a jelen Üzletszabályzat hatálybalépésekor még fennálló szerződéses jogviszonyokra isrendelkezéseitől eltérhetnek, illetve egyes rendelkezések alkalmazását kizárhatják. Egyebekben jelen Üzletszabályzat rendelkezései a szerződő felekre külön kikötés nélkül is kötelezőek, az egyes egyedi szerződésekben nem szabályozott kérdésekben az Üzletszabályzat feltételei irányadóak.
1.5.3 1.4. Az Üzletszabályzat személyi hatálya a Fiókteleppel szerződéses jogviszonyban álló Ügyfélre – ideértve a KBC Equitas Zrt. korábbi Ügyfeleit, illetőleg meghatározott rendelkezések Ügyfél számára kedvezőtlen módosítása esetén a leendő szerződő felet is – és a Fióktelepre terjed ki, s ezen személyek tekintetében kötelező.
1.5.4 A jelen szabályzat alkalmazásában Ügyfél Bank szerződésmódosítás keretében tájékoztatja az a cselekvőképes természetes személy, vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki, illetve amely részére a Fióktelep befektetési szolgáltatási tevékenységet végez, és kiegészítő szolgáltatást nyújt. Ügyfélnek minősülnek a KBC Equitas Zrt. jelen Üzletszabályzat hatálybalépését megelőzően hatályban volt üzletszabályzata alapján a KBC Equitas Zrt. korábbi ügyfeleinek minősülő ügyfelek is. Cselekvőképtelen személyek nevében a törvényes képviselő jár el. Korlátozottan cselekvőképes személyek jognyilatkozata csak akkor érvényes, ha annak megkötéséhez a törvényes képviselő hozzájárulÜgyfelet. A törvényes képviselő azonosítása az Ügyfél azonosítására vonatkozó szabályok szerint történik. A törvényes képviselő képviseleti joga nem terjed ki az online rendszerek használatára, az azon keresztül történő megbízásadásra.
1.5.5 A Fióktelep felhívja módosított rendelkezések a figyelmet, hogy kiskorú személynek kizárólag akkor nyit számlát, ha a kiskorú öröklés útján szerzett vagyona jóváírása érdekében szükséges. A kiskorú számlája ezt követően zárolásra kerül, amely zárolás azon a napon kerül feloldásra, amikor a kiskorú betölti a 18. életévét. Indokolt esetben, a gyámhatóság hozzájárulásával a zárolás korábban is feloldható. Ilyen esetben a kiskorú törvényes képviselője jogosult a számla felett rendelkezni, azzal a megkötéssel, hogy a képviseleti joga nem terjed ki az online felületek használatára, az azon keresztül történő megbízásadásra. A kiskorú számláján a mindenkori hatályos jogszabályban meghatározott értéket meghaladó ügylet Felek egyező és kifejezett szándéka esetén a törvényes képviselő jognyilatkozatának érvényességéhez a gyámhatóság jóváhagyása szükséges, mely jóváhagyás meglétét a Fióktelep jogosult vizsgálni.
1.5.6 A Fióktelepet az általa nyújtott szolgáltatások tekintetében nem terheli szerződéskötési kötelezettség az Ügyfél vagy a leendő Ügyfél irányában, ennek megfelelően a Fióktelep az Ügyfél, illetőleg a leendő ügyfél kezdeményezése alapján nem köteles velük szerződéses jogviszonyt létesíteniszerződés részévé válnak. A Fióktelep valamennyi, a jelen Üzletszabályzatban elérhetőként megjelölt szolgáltatását biztosítja az Ügyfelek részére azzal, hogy a Fióktelep jogosult a szolgáltatásait az általa meghatározott csomagokba csoportosítani és az adott csomagokban szereplő szolgáltatásokat együtt biztosítani az Ügyfél számára. Az Ügyfél jogosult a szolgáltatási csomagokat saját döntése alapján megválasztani. Amennyiben az Ügyfél a számlanyitás követő 30 napon belül nem választ csomagot, akkor automatikusan a Társaság által kínált legalacsonyabb havidíjas csomagba kerül besorolásra. Az Ügyfél jogosult kérni az általa korábban választott vagy Társaságunk által a számlanyitástól számított 30 napos határidő eltelte után beállított csomag megváltoztatását. Az adott hónapban beállított, megváltoztatott díjcsomag a következő hónap első napján lép életbe, kivéve a számlanyitást követő első csomagválasztást, ami haladéktalanul rögzítésre kerül a rendszerben. A csomagok részletes tartalmát a Fióktelep Kondíciós Listája tartalmazza. Az Ügyfél tudomásul veszi és elfogadja, hogy ez esetben a Xxxxxxxxx nem köteles Bank ezen szerződésmódosítást teljes bizonyító erejű magánokirati formában jogosult megtenni. Ügyfél ezen szerződésmódosítások elfogadása esetén, függetlenül azok okirati módjától, a szerződésmódosításokat a kölcsönszerződéssel egyenértékűnek tekinti, azokat a kölcsönszerződés részeként elfogadja. Amennyiben jelen Üzletszabályzat valamely rendelkezése ellentétes az Ügyfél és a Bank, vagy az AXA Bank által választott csomagban nem szereplő szolgáltatások biztosításáraaláírt valamely, a kölcsönszerződéshez kapcsolódó dokumentummal, ezen utóbbi dokumentum rendelkezése az irányadó.
1.5.7 Szolgáltatásai elősegítése érdekében 1.5. Az Üzletszabályzat a Fióktelep jogosult közvetítőként más befektetési vállalkozás vagy függő ügynök igénybevételére..
1.5.8 A közvetítők Ügyfelek irányába fennálló eljárási jogosultságainak korlátait kapcsolódó Hirdetményekkel, valamint az Alapmegállapodás Ügyféllel kötött szerződésekben rögzített külön egyedi feltételekkel együtt, a mindenkori hatályos jogszabályok, - különösen a Polgári Törvénykönyv (2014. március 15. előtt az 1959. évi IV. törvény, 2014. március 15. napjától a 2013. évi V. törvény), a hitelintézetekről és a Fióktelep Közvetítőkről pénzügyi vállalkozásokról szóló Hirdetménye tartalmazza2013. évi CCXXXVII. törvény (továbbiakban: Hpt.), a jelzálog-hitelintézetről és a jelzáloglevélről szóló 1997. évi XXX. törvény, valamint a pénzforgalomról és a bankhitelről szóló jogszabályok - keretein belül, azok figyelembevételével érvényes. Jelen Üzletszabályzatban nem szabályozott kérdésekben az Ügyféllel kötött szerződések, Hirdetmények valamint az adott jogviszonyra vonatkozó hatályos jogszabályok az irányadók. Az Üzletszabályzat mellett, azzal együttesen az előzetes, a szerződéskötést megelőző tájékoztatást szolgálják az adott hiteltípusra vonatkozó terméktájékoztatók és egyéb ügyfél- tájékoztatók. A Bank egyedi esetekben jogosult eltérni a tájékoztatókban foglaltaktól.
Appears in 1 contract
Samples: Hitelműveletek