Befogadás-beilleszkedés mintaszakaszok

Befogadás-beilleszkedés. Célunk: a gyerekek számára megkönnyíteni a szülőtől való elválást és olyan módszerek, eljárások alkalmazása, amelyek megkönnyítik a gyerekek alkalmazkodását a megváltozott körülményekhez. A nyugodt, biztonságos befogadás érdekében az óvodapedagógusok:

Related to Befogadás-beilleszkedés

  • Fogalommeghatározások A jelen ÁSZF-ben, és a jelen ÁSZF alapján kötött Egyedi előfizetői szerződésekben használt fogalmak meghatározása:

  • Változás bejelentési kötelezettség Ön 8 napon belül köteles bejelen- teni – lényeges körülmények változása esetén írásban – és szükség esetén okiratokkal igazolni a biztosítás meg- kötése után bekövetkezett változáso- kat, így különösen: • a biztosított (szerződő) nevének, lakhelyének (székhelyének, telep- helyének), bankszámlaszámának, (gazdálkodó vagy egyéb szervezet esetén adószámának is), e-mail címének, telefonszámának a megváltozását; • ha a szerződő jogi személy, akkor annak más jogi személlyel való egyesülését, szétválását, vagy átalakulását és egyéb okból való megszűnését; • a gépjármű engedélyköteles átalakí- tását vagy a gépjármű felszereltsé- gének megváltoztatását (pl. egyéb extra felszereltség); • a gépjármű forgalomból való végle- ges kivonását; • a gépjármű törzskönyvének, forgalmi engedélyének elvesztését, ellopását; • a gépjármű nyitásához és indításá- hoz szükséges tartozékok (kulcsok, indítókártyák stb.) bármelyikének elvesztését, ellopását, pótlását, másolását; • a biztosított gépjármű bérgépjármű- ként, taxiként vagy személyszállítás céljára történő hasznosítását; • a biztosított gépjármű követelés biz- tosítékául történő lekötését; • azt a tényt, hogy a biztosított gép- jármű veszélyes anyagot szállít. Nem minősül bérgépjárműnek a 12 hónapot meghaladó tartamú bér- leti szerződéssel, lízingszerződéssel hasznosított gépjármű, feltéve, hogy a bérlő, illetve a lízingbe vevő nem hasz- nosítja azt további bérbeadással.

  • Panaszok bejelentése Az Ügyfél és a fogyasztói érdekképviseleti szervek (a továb- biakban együtt: Ügyfél) az UNIQA Biztosító Zrt. (további- akban: Biztosító) továbbá az általa alkalmazott vagy meg- bízott ügynök vagy – adott termék kapcsán – általa megbí- zott kiegészítő biztosításközvetítői tevékenységet végző sze- mély magatartására, tevékenységére vagy mulasztására vo- natkozó panaszát szóban (személyesen, telefonon) vagy írásban (személyesen vagy más által átadott irat útján, pos- tai úton, telefaxon, elektronikus levélben) terjesztheti elő az alábbiak szerint:

  • Adatváltozás bejelentése, adatszolgáltatás (1) Az Előfizető az Egyedi előfizetői szerződésben szereplő adataiban bekövetkező változásokat köteles 15 napon belül a Szolgáltató részére bejelenteni. Amennyiben az adatváltozás bejelentésének elmulasztása kárt okoz, vagy emiatt Szolgáltatót hátrány éri, az felmondási okként szolgálhat a Szolgáltató számára, ezen kívül Előfizető e károkért a polgári jog általános szabályai szerint felel. (2) Névváltozás esetén ennek tényét az egyéni előfizető személyi igazolványával, esetleg más hatósági dokumentummal (pl. anyakönyvi kivonat), a gazdasági társaság előfizető alapító okiratának cégbíróság vagy más, a szervezet nyilvántartását végző hatóság által érkeztetett példányával igazolhatja. (3) Amennyiben gazdasági társaság előfizető esetében a szervezeti vagy társasági forma is megváltozik (pl. kft-ből rt-vé alakul a cég), úgy az nem csak névváltozás, hanem az Előfizető személyében is bekövetkező változás, ezért az Előfizetőnek átírási díjat kell fizetnie.

  • Változásbejelentési kötelezettség VIII.2.1. A szerződő és a biztosított kötelesek a közlési kötelezettség körébe vont, lényeges körülmények megváltozását a biztosítónak 5 munkanapon belül írásban bejelenteni, így különösen, ha – a biztosítási ajánlaton, illetve a kockázatelbíráló adatlapon szereplő adatok és körülmények megváltoznak; – a biztosított tevékenység folytatása körülményeiben jelentős változás következik be; – a biztosítási szerződésben szereplő kockázatra más biztosítónál felelősségbiztosítási szerződést köt; – a kármegelőzés és kárelhárítás rendszerében módosulás történt; – velük szemben az illetékes bíróság csődeljárás vagy felszámolási eljárás megindítását rendelte el, vagy végelszámolási eljárás megindítására kerül sor. VIII.2.2. A kockázatvállalás és a biztosítási szerződés szempontjából lényeges okiratok, szerződések, hatósági határo- zatok módosulása esetén, a változott tartalmú okiratokat a szerződő és a biztosított kötelesek 5 munkanapon belül átadni a biztosítónak. VIII.2.3. A szerződő és a biztosított nem védekezhet olyan körülmény vagy változás nem tudásával, amelyet bármelyikük elmulasztott a biztosítóval közölni, vagy neki bejelenteni, noha arról tudnia kellett, és a közlésre, illetőleg beje- lentésre köteles lett volna. VIII.2.4. Ha a biztosító csak a szerződéskötés után szerez tudomást a szerződést érintő lényeges körülményekről, to- vábbá ha a szerződésben meghatározott lényeges körülmények változását közlik vele, és ezek a körülmények a biztosítási kockázat jelentős növekedését eredményezik, akkor a biztosító a tudomásszerzéstől számított 15 napon belül írásban javaslatot tehet a szerződés módosítására, vagy a biztosítási szerződést 30 napos felmon- dási idővel felmondhatja. Ha a szerződő a módosító javaslatot nem fogadja el, vagy arra a kézhezvételt követő 15 napon belül nem vála- szol, a szerződés a módosító javaslat közlésétől számított 30. napon megszűnik, ha a biztosító erre a következ- ményre a szerződő fél figyelmét a módosító javaslat megtételekor felhívta. Ha a biztosító e xxxxxxxx nem él, a szerződés az eredeti tartalommal hatályban marad. A biztosítási kockázat jelentős növekedésének minősül, ha a biztosító a tudomására jutott lényeges körülmény alapján elutasítaná a szerződés megkötését, kizárást alkalmazna vagy díjszabása szerint legalább 10% mérték- kel magasabb biztosítási díj ellenében vállalná a kockázatot. Ha a szerződés egyidejűleg több vagyontárgyra vagy személyre vonatkozik, és a biztosítási kockázat jelentős megnövekedése ezek közül csak egyesekkel összefüggésben merül fel, a biztosító a fentiekben meghatározott jogait a többi vagyontárgy vagy személy vonatkozásában nem gyakorolhatja.

  • Adatváltozás bejelentése Az Előfizető az adataiban bekövetkezett változásokról a Szolgáltatót haladéktalanul, de legkésőbb a változás bekövetkeztétől számított 8 napon belül tájékoztatja. A Szolgáltató az előfizetői adatok megváltozására vonatkozó bejelentés elmulasztásából eredő károkért nem vállal felelősséget, azonban az ezzel kapcsolatosan felmerülő kárának megtérítését követelheti az Előfizetőtől.

  • Személyes átvétel Eladó a termékek személyes átvételére nem biztosít lehetőséget. A termékek csak házhozszállítással rendelhetők meg.

  • Sorozatkár A felelősségbiztosítás keretében alkal- mazandó fogalom, melynek jelentése: több, azonos okból bekövetkezett, idő- ben összefüggő káresemény, amelyet viseli a kockázatot. A biztosítási esemé- nyekre vonatkozó szabályok (jelen feje- zet 4. pontja) a területi hatályt érintő további rendelkezéseket tartalmaznak. A felelősségi kár okozásának időpontja az a nap, amikor a biztosított károkozó/ jogsértő magatartást tanúsított. Amennyiben a károkozás mulasztás- sal valósult meg, úgy a károkozás időpontja az a nap, amelyen az elmu- lasztott cselekményt még a kár bekö- vetkezése nélkül pótolni lehetett volna. A felelősségi kár bekövetkezésének időpontja az a nap, amikor a felelős- ségi kár bekövetkezett a károsultnál/ sérelmet szenvedett félnél, illetve ha ez nem határozható meg, akkor az a nap, amikor a felelősségi kárt a biztosított vagy a károsult/sérelmet szenvedett fél először észlelte, vagy kellő gondosság- gal észlelhette volna.

  • Személyes panaszbejelentés Félfogadási időben a központi ügyfélszolgálati irodában lehet személyesen panaszbejelentést tenni. Ügyfélszolgálati Iroda: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxx x. 50. B. épület földszint Telefonos panaszbejelentés Telefonon a külföldről is hívható +000 000 0000 számon tehet panaszbejelentést az ügyfél.

  • A közbeszerzési dokumentációban megadott kiválasztási szempontok A kiválasztási szempontok felsorolása és rövid ismertetése: Igazolási mód: AT (közös AT-k) az alábbiak szerint kötelesek igazolni alkalmasságukat: A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 1. § (1) bek. alapján az AT-nek a Kbt. Második Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban ajánlatának benyújtásakor a II. Fejezetnek megfelelően, az ESPD benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel a Kbt. 65. §-a alapján az AK által meghatározott alkalmassági követelményeknek (az ESPD IV. rész: Kiválasztási szempontok, Az összes kiválasztási szempont általános jelzése (alfa) pontjában (Igen/Nem) történő feltüntetésével). Az alkalmasság igazolása során a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 24. § (1) bek.-ben, 28. § (5) bek.-ben, valamint a Kbt. 65. § (6) és (11) bek.-ben foglaltak is megfelelően alkalmazandóak. AT-k a Kbt. 65. §-ának (7), (9) és (12) bek. szerint támaszkodhatnak más szervezet vagy személy kapacitására, és a hivatkozott szakaszokban foglaltak szerint kötelesek igazolni az erőforrások rendelkezésre állását. Amennyiben AT – átalakulásra hivatkozással – jogelődje bármely adatát fel kívánja használni, az ajánlatához csatolnia kell a jogutódlás tényét bizonyító/igazoló okiratokat (cégiratokat) egyszerű másolatban, különös tekintettel a szétválási okiratokban foglaltakra. Az előírt alkalmassági követelménynek a közös AT-k együttesen is megfelelhetnek, illetve azon követelményeknek, amelyek értelemszerűen kizárólag egyenként vonatkoztathatóak a gazdasági szereplőkre, elegendő, ha közülük egy felel meg. A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (2) bek. alapján az AK által a Kbt. 69. § (4)–(8) bek. alapján az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolások benyújtására felhívott gazdasági szereplőnek a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet IV. Fejezetének megfelelően kell igazolnia, hogy megfelel az AK által meghatározott alkalmassági követelményeknek, az alábbiak szerint: