Biztosított termék mintaszakaszok

Biztosított termék. Az háztartási gép, amelyre a Szerződő gyári garancia meghosszabbítása biztosítási szerződést köt a jelen feltételekben meghatározottak szerint. Csoportos biztosítás esetén Biztosított termék az a háztartási gép, amely után a Szerződő a biztosítási díjat megfizette, és amelynek vonatkozásában a vásárló a biztosítási szerződéshez biztosítottként csatlakozott.
Biztosított termék. Biztosítási fedezetbe vont az a termék, amelyet a szerződő fél, illetve a biztosított a biztosítónak írásban – a biztosítási szerződés mellékletét képező ajánlaton meghatározott, illetve utóbb, de még a termékvissza- hívás elrendelésének időpontját megelőzően – beje- lentett, és a biztosító a bejelentés alapján a fedezetbe vonást írásban a szerződőnek, illetve a biztosítottnak visszaigazolta.
Biztosított termék. Biztosítási fedezetbe vont az a termék, amelyet a szerződő fél, illetve a bizto- sított a biztosítónak írásban – a biztosítási szerződés mellékletét képező aján- laton meghatározott, illetve utóbb, de még a termékvisszahívás elrendelésé- nek időpontját megelőzően – bejelentett, és a biztosító a bejelentés alapján a fedezetbe vonást írásban a szerződőnek, illetve a biztosítottnak visszaigazolta. A biztosító a bejelentett termék fedezetbe vonhatóságáról az erre vonatkozó bejelentés biztosítóhoz történő beérkezését követő naptól számított 15 napon belül köteles dönteni. A termék akkor minősül a piacfelügyeleti hatóság által visszahívottnak, ha az arra vonatkozó elsőfokú határozatról a szerződő fél vagy a biztosított ér- tesül.
Biztosított termék. A számlán közelebbről is megnevezett elektromos készülék. A biztosítási fedezet a készülék átalakítás és külön felszerelés nélküli, mindenkori kiszállítási állapotára és konfigurációjára vonatkozik, az eredeti csomagolásban. A több modul egységből álló készü- lékekre és az eredeti tartozékokra is csak egyetlen eredeti gyártói csomagolásban, szettként áll fenn a fedezet. Az olyan készülékek, amelyeket ipari célra használ- nak, csak abban az esetben biztosítottak, ha azok a gyártó adatai szerint arra a célra meg is felelnek.

Related to Biztosított termék

  • Biztosítási termékismertető A társaság: Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe A termék: Általános Felelősségbiztosítás

  • Biztosított személy a Biztosított jármû vezetője a Baleset idején.

  • Biztosított Biztosított az a személy, aki valamely vagyoni vagy személyhez fűződő jogviszony alapján a biztosítási esemény elkerülésében érdekelt. A biztosítási érdek fennállásának igazolására a biztosító az ajánlat megtételekor okirat bemutatását és/vagy csatolását írhatja elő. Ha a szerződést nem a biztosított kötötte, a biztosított a biztosítóhoz intézett írásbeli nyilatkozattal a szerződésbe beléphet; a belépéshez a biztosító hozzájárulása nem szükséges. A belépéssel a szerződő felet megillető jogok és az őt terhelő kötelezettségek összessége a biztosítottra száll át.

  • Biztosítási tartam Jelen kiegészítő biztosítás lejárata megegyezik az élet- biztosítási szerződés lejáratának időpontjával, de meg- szűnik azon biztosítási évet követő nap 0. órájakor, amely évben a biztosított betölti a lejárati életkort.

  • Biztosított személyek A Biztosított jármû utasterében utazó személyek, kivéve az autóbusz utasait. Ha a Biztosított jármûben a baleset idején az engedélye- zettnél többen utaztak, a személyenként fizetendő bal- esetbiztosítási összeg arányosan csökken.

  • Biztosított vagyontárgyak A kötvényen az Épület vagyoncsoport részeként alapterülettel és biztosítási összeggel külön-külön megjelölt alábbi épületek: • elkészült és építés alatt álló családi ház vagy egyéb épület (nyaraló, hét- végi ház, présház, tanya stb.); • saját tulajdonú (társasházi, szövet- kezeti) lakás, bérlakás (ide értve a lakásszövetkezet tagjának állandó lakáshasználatát is); • vállalkozás célra használt épületrész a főépületben. • a családi házhoz vagy a lakást magába foglaló társasházhoz (szövetkezeti házhoz) tartozó föld- részleten lévő vállalkozási vagy nem vállalkozási célra használt melléképület(ek) (istálló, ól, garázs, terménytároló stb.); • a családi házhoz vagy a lakást magába foglaló társasházhoz (szö- vetkezeti házhoz) tartozó földrész- leten kívül lévő, a kötvényen külön címmel/helyrajzi számmal feltün- tetett melléképület(ek) (istálló, ól, garázs, terménytároló, stb.); • különálló szilárd falazatú, épített medence; • lakás esetén a lakással egy épület- ben található, a biztosított tulajdo- nában és kizárólagos használatában levő tároló(k) és egyéb helyiség(ek). Az épületekre kötött biztosítási fedezet kiterjed az adott épület épülettarto- zékaira, felszerelt és üzembe helyezett épületberendezéseire, valamint épület- üvegezéseire is. • építmények (vízóraakna, kerítés stb.), • a társasház tulajdoni törzslapján nyil- vántartott közös tulajdon a biztosított tulajdoni hányada erejéig, • a szövetkezeti ház tulajdoni törzs- lapján nyilvántartott szövetkezeti tulajdon a biztosított lakás és a szö- vetkezeti ház összes lakása arányá- ban. Kockázatviselésből kizárt vagyontárgyak: • az építés alatt álló épületekben elhe- lyezett, betárolt, beépítésre váró épü- letgépészeti berendezések, építő-, segéd- és kiegészítő anyagok; • a földbe vájt, kikövezetlen falú épít- mények; fóliasátrak,ponyvasátrak, üveg- és hajtatóházak; • a medencék lágy lemez vagy fólia burkolata.

  • Biztosított költségek Biztosítottnak számítanak az üdülőhelyre történő késedelmes, közvetlen odautazás költségei a lefoglalt és biztosított utazás típusa és minősége szerint, legvégső esetben az üdülőhelyre történő közvetlen odautazás fiktív repülési költségei turistaosztályon.

  • Biztosító által nem fedezett károk felsorolása (kizárások) Ha az üreg beomlása bányában, bányászati tevékenység közben, illetőleg felhagyott bányákban történt. Ha a kár az Épület vagyoncsoportba tartozó vagyontárgyak alatti feltöltések ülepedése, süllyedése miatt keletkezett. Az üreg tömedékelésének (feltöltésének) költségét. Vízvezeték törése miatt keletkező kiüregelődés nem minősül ismeretlen üregnek. Összeghatár /limit Épület vagyoncsoport és Melléképület vagyoncsoport esetében a szerződés szerinti biztosítási összeg. Ingóságok esetében a szerződés szerinti biztosítási összeg, de ezen belül a károk – műtárgyakra Médium csomagban 500 000 Ft-ig, Prémium csomagban 1 000 000 Ft-ig, – nagyértékű ingóságok, értéktárgyakra Alap csomagban az ingóságok biztosítási összegének 20%-áig, Médium csomagban 30%-áig, Prémium csomagban 40%-áig, – idegen tulajdonú vagyontárgyakra Médium és Prémium csomagban az ingóságok biztosítási összegének 5%-áig, – vállalkozások vagyontárgyaira Médium és Prémium csomagban az ingóságok biztosítási összegének 10%-áig térítettek. Személygépkocsi-, motorkerékpár tartozékok (pl. gumiabroncs, csomagtartó, stb., kivéve üzemanyag) maximum az Ingóságok vagyoncsoport biztosítási összegének 5%-áig. Készpénz, értékpapír az Ingóságok vagyoncsoport biztosítási összegén belül 50 000 Ft-ig. Mellékköltségek Alap csomag estén legfeljebb a biztosítási összeg 2,5%-a, Médium és Prémium csomag esetében 5%-a. Önrész mértéke Nincs önrész. Megjegyzés Alap csomagban műtárgy, idegen tulajdonú vagyontárgy és vállalkozások vagyontárgyai nem biztosítottak.

  • A biztosító kockázatviselésének kezdete A biztosító kockázatviselése a biztosítási szerződés létre- jöttének időpontjában kezdődik.

  • Biztosított események 2.1. A biztosított testi épségét az üdülőhelyen veszélyeztető események, amelyek miatt nem várható el az utazás folytatása, valamint az Általános Feltételek 6.1.7 és 6.1.13. pontjában felsorolt valamennyi esemény esetén is, ha az a biztosított testi épségét veszélyezteti. 2.2. A 2.1., 2.2., 2.7. és 2.9.-es pontban az útlemondási védelemnél felsorolt események.