Biztosítási események (káresemények) mintaszakaszok

Biztosítási események (káresemények). Az Assistance biztosítások keretében biztosítási esemény- nek a kockázatviselés helyén bekövetkező vészhelyzet minősül. Vészhelyzetnek minősül az az esemény, mely a kocká- zatviselés helyén lévő ingatlan épületszerkezeteinek, épületberendezéseinek meghibásodása, vagy baleset- szerűen – előre nem látható okból, véletlenül, váratlanul, külső behatás miatt – bekövetkezett fizikai károsodása következtében sürgős beavatkozást igényel a további károk és/vagy a balesetveszély megelőzése érdekében, amennyiben az adott vészhelyzet a biztosító Assistance szolgáltatásával elhárítható. Vészhelyzetnek minősülnek a fentieken túlmenően egyes tételesen meghatározott élethelyzetek is, melyek előre nem látható okból, véletlenül, váratlanul következnek be, és sürgős beavatkozást igényelnek a jellemzően a kocká- zatviselés helyén bekövetkező esetleges károk, hátrányos következmények megelőzésében. A biztosító telefonos ügyfélszolgálata dönt arról, hogy a biztosított által a biztosítási esemény bejelentésekor közölt információk és a jelen különös biztosítási feltételek alapján a bekövetkezett esemény vészhelyzetnek minősül-e.
Biztosítási események (káresemények). 5.A. A Mix csomag biztosítási eseményei (káreseményei) A biztosító az alábbi biztosítási események bekövetkezése esetére vállal fizetési kötelezettséget: Biztosítási esemény Biztosítási esemény leírása Kockázatviselésből kizárt események és vagyontárgyak, nem térülő károk Szolgáltatás korlátozások / szolgáltatás feltétele
Biztosítási események (káresemények). 63 2. Biztosítással nem fedezett biztosítási események, költségek 63
Biztosítási események (káresemények). A jelen Assistance biztosítás értelmé- ben biztosítási eseménynek minősül a kockázatviselés helyén bekövetkező vészhelyzet. A biztosító szolgáltatá- sát megalapozó egyes vészhelyzetek meghatározását az alább felsorolt biz- tosítási események, valamint a szolgál- tatásokról szóló 6. pont tartalmazza: Vészhelyzetnek minősül az az ese- mény, mely a kockázatviselés helyén lévő ingatlan épületszerkezeteinek, épületberendezéseinek meghibáso- dása, vagy balesetszerűen bekövetke- zett fizikai károsodása következtében sürgős beavatkozást igényel a további károk és/vagy a balesetveszély meg- előzése érdekében, amennyiben az adott vészhelyzet a biztosító Assistance szolgáltatásával elhárítható. Vészhelyzetnek minősülnek a fentieken túlmenően egyes tételesen meghatáro- zott élethelyzetek is, melyek előre nem látható okból, véletlenül, váratlanul következnek be, és sürgős beavatkozást igényelnek a kockázatviselés helyén bekövetkező esetleges károk, hátrányos következmények megelőzésében. A biztosító telefonos ügyfélszolgálata dönt arról, hogy a biztosított által a biz- tosítási esemény bejelentésekor közölt információk és a jelen különös biztosítási feltételek alapján a bekövetkezett ese- mény vészhelyzetnek minősül-e.
Biztosítási események (káresemények). A jelen szerződés értelmében biztosítási eseménynek minősül a kockázatviselés helyén bekövetkező vészhelyzet. A biztosító szolgáltatását megalapozó egyes vészhelyzetek meghatározását az alább felsorolt biztosítási események, valamint a szolgáltatásokról szóló 50. pont tartalmazza:
Biztosítási események (káresemények). A jelen Assistance biztosítás értelmé- ben biztosítási eseménynek minősül a kockázatviselés helyén bekövetkező vészhelyzet. A biztosító szolgáltatá- sát megalapozó egyes vészhelyzetek meghatározását az alább felsorolt biz- tosítási események, valamint a szolgál- tatásokról szóló 6. pont tartalmazza: következnek be, és sürgős beavatkozást igényelnek a kockázatviselés helyén bekövetkező esetleges károk, hátrányos következmények megelőzésében. A biztosító telefonos ügyfélszolgálata dönt arról, hogy a biztosított által a biz- tosítási esemény bejelentésekor közölt információk és a jelen különös biztosítási feltételek alapján a bekövetkezett ese- mény vészhelyzetnek minősül-e.
Biztosítási események (káresemények). A jelen Assistance Komplex biztosítás értelmében biztosí- tási eseménynek minősül a kockázatviselés helyén bekö- vetkező vészhelyzet. A biztosító szolgáltatását megalapozó egyes vészhelyzetek meghatározását az alább felsorolt biztosítási események, valamint a szolgáltatásokról szóló
Biztosítási események (káresemények). A jelen Assistance biztosítás értelmé- ben biztosítási eseménynek minősül a kockázatviselés helyén bekövetkező vészhelyzet. A biztosító szolgáltatá- sát megalapozó egyes vészhelyzetek meghatározását az alább felsorolt biztosítási események, valamint a Vészhelyzetnek minősülnek a fen- tieken túlmenően egyes tételesen meghatározott élethelyzetek és a biztosított ingatlanban található, jelen feltételekben meghatározott háztar- tási gépek meghibásodása is, melyek előre nem látható okból, véletlenül, váratlanul következnek be, és sürgős beavatkozást igényelnek a kockázat- viselés helyén bekövetkező esetleges károk, hátrányos következmények megelőzése érdekében. A biztosító telefonos ügyfélszolgálata dönt arról, hogy a biztosított által a biztosítási esemény bejelentésekor közölt információk és a jelen különös biztosítási feltételek alapján a bekö- vetkezett esemény vészhelyzetnek minősül-e. ténő lekapcsolásából eredő károkra, függetlenül azok okától, • szakmai vagy vállalkozói tevékeny- séggel kapcsolatos eseményekre, • közös helyiségekben és a közösségi részekben bekövetkezett károkra (pl. közös szerelvények), • esztétikai károkra (pl. kezelőgom- bok, műanyag vagy fém burkolat károsodása), • olyan károkra, amelyeket tervezés, gyártás vagy egyéb hibák okoznak, és amelyeket a gyártó visszahív, • a biztosított által házilag végzett javítások miatt bekövetkező károkra, • rendszeresen használt és cserélt vagy erősen kopott alkatrészek (biztosítékok, elemek, izzók, szoft- verek, tömítések, zsanérok, szűrők, leeresztő tömlők) károsodására.
Biztosítási események (káresemények). A jelen Assistance Optimum biztosítás értelmében bizto- sítási eseménynek minősül a kockázatviselés helyén bekö- vetkező vészhelyzet. A biztosító szolgáltatását megalapozó egyes vészhelyzetek meghatározását az alább felsorolt biztosítási események, valamint a szolgáltatásokról szóló

Related to Biztosítási események (káresemények)

  • Biztosítási események 1. Jelen biztosítás feltételei alapján biztosítási eseménynek minôsül és megtéríti a Biztosító azokat a személysérüléses – beleértve a sérelmi díjként jogszerûen megállapított igényeket is – és szerzôdésen kívül, kizárólag az Európai Unió tagállamainak területén okozott és keletkezett tárgyrongálási károkat, amelyeket a Biztosított, mint

  • A biztosítási események Z.10.6.1. Jelen feltételek szempontjából a baleset az a hirtelen fellépő, egyszeri, külső fizikai és/vagy kémiai behatás, amely a biztosítottat akaratától függetlenül a kockázat- viselés tartama alatt éri, és amellyel összefüggésben a biztosított egészségkárosodást szenved, illetve, amely a biztosított halálát okozza.

  • Biztosítási esemény (1) Ha a biztosítás hatálya alatt külföldön a Biztosítottal szemben az általa – az alábbiakban felsorolt minôségekben – gondatlanul elkövetett szabálysértés vagy bûncselekmény miatt az elkövetés helyén eljárás vagy az okozott károk megtérítésére vonatkozóan polgári per indul:

  • Biztosítási esemény bejelentése 302. A biztosítási esemény bejelentésére vonatkozó szabályokat az

  • A biztosítással nem fedezett káresemények Nem téríti meg a Biztosító az Általános Feltételek 1.15. pontjában foglaltakon túlmenôen

  • Biztosított, kedvezményezett Biztosított az Általános Feltételek 1.3.2. pontjában meghatározott személy. A biztosított a balesetbiztosítási kockázatot is tartalmazó biztosítási szerződés létrejöttéhez adott hozzájárulását írásban bármikor visszavonhatja. Ennek következtében a szerződés – több biztosított esetén a szerződés rá vonatkozó része – a folyó biztosítási év végével megszűnik, kivéve, ha a biztosított a szerződésbe szerződőként belép (I. rész 1.2. pont). Kedvezményezett az Általános Feltételek 1.4. pontjában meghatározott személy.

  • Biztosítási esemény Biztosítási szolgáltatás Halál: A Biztosító megfizeti a Biztosítottnak a Cofidisszel szemben a Biztosítási Esemény bekövetke- zésének napján fennálló tartozását.

  • A biztosítási esemény bejelentése Biztosítási esemény bekövetkezte után azonnal, de legkésőbb az azt köve- tő 3 órán belül a gépkocsiban utazó személy(ek) köteles(ek) értesíteni a biz- tosító szerződéses partnerét a 24 órán keresztül elérhető Groupama Asszisztencia Vonal telefonszámán: +00 0 000 0000. Amennyiben a bizto- sított egyedül tartózkodik külföldön, és nincs intézkedésre képes állapot- ban, a bejelentési kötelezettségnek haladéktalanul, de legkésőbb 5 naptá- ri napon belül kell eleget tenni. Ezen kötelezettsége alól a biztosított abban az esetben mentesül, ha bekövetkezett betegsége vagy balesete miatt álla- potánál fogva nincs olyan helyzetben, hogy a szükséges intézkedést hala- déktalanul megtegye. Biztosított a fenti mentesülésre okot adó állapot megszűnését követően köteles haladéktalanul, de legkésőbb 5 naptári na- pon belül megtenni a szükséges intézkedést.

  • A biztosítási esemény A biztosító kockázatviselése azokra a biztosítás eseményekre terjed ki, amelyeket a szerződés vagy a különös feltételek meghatároznak, és amelyeknek a bekövetkezése esetére a biztosító a biztosítási összeg vagy annak egy része megfizetésére vállalt kötelezettséget.

  • A biztosítási titok megtartására vonatkozó rendelkezések A biztosítási titok tekintetében, időbeli korlátozás nélkül – ha a törvény másként nem rendelkezik – titoktartási kötelezettség terheli a biztosító tulajdonosait, vezetőit, alkalmazottait és mindazokat, akik ahhoz a biztosítóval kapcsolatos tevékenységük során bármilyen módon hozzájutottak. Biztosítási titok csak akkor adható ki harmadik személynek, ha – a biztosító ügyfele vagy annak képviselője a kiszolgáltatható biztosítási titokkört pontosan megjelölve, erre vonatkozóan írásban felmentést ad, – a Bit. alapján a titoktartási kötelezettség nem áll fenn, – a biztosító által megbízott tanúsító szervezet és alvállalkozója ezt a tanúsítási eljárás lefolytatása keretében ismeri meg.