Biztosítási szerződés megszűnése. 12.1. A határozatlan időre kötött biztosítási szerződést a felek a biztosítási időszak végére (évfordulóra) írásban (kizárólag postai úton, faxon, személyesen az ügyfélszolgálati vagy értékesítési pontokon vagy legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással ellátott elektronikus dokumentumban) felmondhatják (rendes felmondás). A felmondási idő harminc nap. A határozatlan tartamú biztosítási szerződés felmondásának joga legfeljebb három évre zárható ki. A felmondási jog három évnél hosszabb időre történő kizárása a három évet meghaladó részében semmis. Ha a szerződés három évnél hosszabb időre szól, és a felek nem kötötték ki, hogy az a megállapított időtartam eltelte előtt is felmondható, a negyedik évtől kezdve a szerződést bármelyik fél felmondhatja. A szerződő fél felmondása esetén a biztosító követelheti a felmondási jog korlátozásra tekintettel nyújtott tartamengedmény időarányos megtérítését. 12.2. Ha a biztosító kockázatviselésének kezdete előtt a biztosítási esemény bekövetkezett, bekövetkezése lehetetlenné vált, vagy megszűnt a biztosítási érdek, a szerződés, vagy annak megfelelő része megszűnik. Ha a biztosító kockázatviselésének tartama alatt a biztosítási esemény bekövetkezése lehetetlenné vált, vagy a biztosítási érdek megszűnt, a szerződés vagy annak megfelelő része a lehetetlenné válás vagy érdekmúlás napjával megszűnik. - a biztosított kamarai tagságságának megszűnése. Ez utóbbi esetben a területi kamara elnökségének jogerős hatósági határozatában rögzített megszűnési időpont az irányadó. 12.3. Ha az esedékes biztosítási díjat (díjrészletet) nem fizették meg, a díjfizetési kötelezettség elmulasztásának szabályai szerint (5.11. pont) megszűnik a szerződés. A biztosítási szerződés megszűnése után befizetett díj – a reaktiválás esetét kivéve - a biztosító kockázatviselését nem állítja helyre és a szerződés megszűnése utáni időtartamra vonatkozó díjat a biztosító visszafizeti. 12.4. A felek közös megegyezéssel a biztosítási szerződést a jövőre nézve megszűntethetik. A szerződés megszűntetése esetén a felek további szolgáltatásokkal nem tartoznak és kötelesek egymással a már teljesített szolgáltatásokkal elszámolni.
Appears in 2 contracts
Samples: Ügyvédi Felelősségbiztosítás, Ügyvédi Felelősségbiztosítás
Biztosítási szerződés megszűnése. 12.111.1. A határozatlan időre kötött biztosítási szerződést a felek a biztosítási időszak végére (évfordulóra) írásban (kizárólag postai úton, faxon, személyesen az ügyfélszolgálati vagy értékesítési pontokon vagy legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással ellátott elektronikus dokumentumban) felmondhatják (rendes felmondás). A felmondási idő harminc nap. A határozatlan tartamú biztosítási szerződés felmondásának joga legfeljebb három évre zárható ki. A felmondási jog három évnél hosszabb időre történő kizárása a három évet meghaladó részében semmis. Ha a szerződés három évnél hosszabb időre szól, és a felek nem kötötték ki, hogy az a megállapított időtartam eltelte előtt is felmondható, a negyedik évtől kezdve a szerződést bármelyik fél felmondhatja. A szerződő fél felmondása esetén a biztosító követelheti a felmondási jog korlátozásra tekintettel nyújtott tartamengedmény időarányos megtérítését.
12.211.2. Ha a biztosító kockázatviselésének kezdete előtt a biztosítási esemény bekövetkezett, bekövetkezése lehetetlenné vált, vagy megszűnt a biztosítási érdek, a szerződés, vagy annak megfelelő része megszűnik. Ha a biztosító kockázatviselésének tartama alatt a biztosítási esemény bekövetkezése lehetetlenné vált, vagy a biztosítási érdek megszűnt, a szerződés vagy annak megfelelő része a lehetetlenné válás vagy érdekmúlás napjával megszűnik. A jelen biztosítási feltételek alkalmazásában érdekmúlásnak minősül különösen - a biztosított szakmai és ügyviteli tevékenység megszűnése és - a biztosított kamarai tagságságának megszűnése. Ez utóbbi esetben a területi kamara elnökségének jogerős hatósági határozatában rögzített megszűnési időpont az irányadó.
12.311.3. Ha az esedékes biztosítási díjat (díjrészletet) nem fizették meg, a díjfizetési kötelezettség elmulasztásának szabályai szerint (5.114.11. pont) megszűnik a szerződés. A biztosítási szerződés megszűnése után befizetett díj – a reaktiválás esetét kivéve - a biztosító kockázatviselését nem állítja helyre és a szerződés megszűnése utáni időtartamra vonatkozó díjat a biztosító visszafizeti.
12.411.4. A felek közös megegyezéssel a biztosítási szerződést a jövőre nézve megszűntethetik. A szerződés megszűntetése esetén a felek további szolgáltatásokkal nem tartoznak és kötelesek egymással a már teljesített szolgáltatásokkal elszámolni.
Appears in 1 contract
Samples: Professional Services
Biztosítási szerződés megszűnése. 12.1. A határozatlan időre kötött biztosítási szerződést a felek a biztosítási időszak végére (évfordulóra) írásban (kizárólag postai úton, faxon, személyesen az ügyfélszolgálati vagy értékesítési pontokon vagy legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással ellátott elektronikus dokumentumban) felmondhatják (rendes felmondás). A felmondási idő harminc nap. A határozatlan tartamú biztosítási szerződés felmondásának felmondá- sának joga legfeljebb három évre zárható ki. A felmondási felmon- dási jog három évnél hosszabb időre történő kizárása a három évet meghaladó részében semmis. Ha a szerződés három évnél hosszabb időre szól, és a felek nem kötötték ki, hogy az a megállapított időtartam eltelte előtt is felmondható, a negyedik évtől kezdve a szerződést bármelyik fél felmondhatja. A szerződő fél felmondása esetén a biztosító követelheti a felmondási jog korlátozásra tekintettel nyújtott tartamengedmény tartam- engedmény időarányos megtérítését.
12.2. Ha a biztosító kockázatviselésének kezdete előtt a biztosítási esemény bekövetkezett, bekövetkezése lehetetlenné vált, vagy megszűnt a biztosítási érdek, a szerződés, vagy annak megfelelő része megszűnik. Ha a biztosító kockázatviselésének tartama alatt a biztosítási esemény bekövetkezése lehetetlenné vált, vagy a biztosítási bizto- sítási érdek megszűnt, a szerződés vagy annak megfelelő része a lehetetlenné válás vagy érdekmúlás napjával megszűnik. - A jelen biztosítási feltételek alkalmazásában érdekmú- lásnak minősül különösen · a biztosított szakmai és ügyviteli tevékenység megszű- nése és · a biztosított kamarai tagságságának megszűnése. Ez utóbbi esetben a területi kamara elnökségének jogerős hatósági határozatában rögzített megszűnési időpont az irányadó.
12.3. Ha az esedékes biztosítási díjat (díjrészletet) nem fizették meg, a díjfizetési kötelezettség elmulasztásának elmulasz- tásának szabályai szerint (5.11. pont) megszűnik a szerződés. A biztosítási szerződés megszűnése után befizetett díj – a reaktiválás esetét kivéve - – a biztosító kockázatviselését kockázat- viselését nem állítja helyre és a szerződés megszűnése megszű- nése utáni időtartamra vonatkozó díjat a biztosító visszafizeti.
12.4. A felek közös megegyezéssel a biztosítási szerződést a jövőre nézve megszűntethetik. A szerződés megszűntetése megszűnte- tése esetén a felek további szolgáltatásokkal nem tartoznak tartoz- nak és kötelesek egymással a már teljesített szolgáltatásokkal szolgáltatá- sokkal elszámolni.
Appears in 1 contract
Samples: General Terms and Conditions