Biztosítási összeg és biztosítási díj. 7.1. A biztosítási összeget szerződéskötéskor a szerződő fél választja, amely egy szerződésben valamennyi biztosított esetében azonos. 7.2. A biztosítás díja a választott biztosítási összeg nagy- ságától, a biztosítottak létszámától, a biztosítottak szakmájának, foglalkozásának, illetve szabadidős tevékenységének (hobby) veszélyességétől és a biztosítottak egészségi állapotától függ. 7.3. A biztosító a biztosított csoport létszámának függ- vényében díjengedményt nyújt. 7.4. A létszámváltozásoknak megfelelő díjkülönbözetet, amennyiben az az éves díjnak legfeljebb 10%-a, a biztosító a következő díjesedékességi időpontban számolja el. Amennyiben a díjkülönbözet 10%-nál nagyobb, a biztosító a beérkezést követő hónap 1. napjáig számolja el, illetve a szerződés megszűnése esetén megszűnéskor. 7.5. Amennyiben a biztosító a biztosítási díjat nem a foglal- kozások veszélyessége alapján, hanem annak figyelembevételével átalányban állapította meg, azt minden biztosítási évfordulón az esetlegesen bekö- vetkezett csoport összetétel (foglalkozások veszé- lyessége szerinti megoszlás) megváltozása szem- pontjából felülvizsgálja.
Appears in 1 contract
Samples: Csoportos Balesetbiztosítás
Biztosítási összeg és biztosítási díj. 7.1. A biztosítási összeget szerződéskötéskor a szerződő fél választja, amely egy szerződésben valamennyi biztosított esetében azonos.
7.2. A biztosítás díja a választott biztosítási összeg nagy- ságától, a biztosítottak létszámától, a biztosítottak szakmájának, foglalkozásának, illetve szabadidős tevékenységének (hobby) veszélyességétől és a biztosítottak biz- tosítottak egészségi állapotától függ.
7.3. A biztosító a biztosított csoport létszámának függ- vényében díjengedményt nyújt.
7.4. A létszámváltozásoknak megfelelő díjkülönbözetet, amennyiben az az éves díjnak legfeljebb 10%-a, a biztosító a következő díjesedékességi időpontban számolja el. Amennyiben a díjkülönbözet 10%-nál nagyobb, a biztosító a beérkezést követő hónap 1. napjáig számolja el, illetve a szerződés megszűnése esetén megszűnéskor.
7.5. Amennyiben a biztosító a biztosítási díjat nem a foglal- kozások veszélyessége alapján, hanem annak figyelembevételével figye- lembevételével átalányban állapította meg, azt minden biztosítási évfordulón az esetlegesen bekö- vetkezett bekövetkezett csoport összetétel (foglalkozások veszé- lyessége szerinti veszélyessége sze- rinti megoszlás) megváltozása szem- pontjából felülvizsgáljaszempontjából felül- vizsgálja.
Appears in 1 contract
Samples: Csoportos Balesetbiztosítás
Biztosítási összeg és biztosítási díj. 7.1. A biztosítási összeget szerződéskötéskor a szerződő fél választja, amely egy szerződésben valamennyi biztosított esetében azonos.
7.2. A biztosítás díja a választott biztosítási összeg nagy- ságától, a biztosítottak létszámától, a biztosítottak szakmájának, foglalkozásának, illetve szabadidős tevékenységének te- vékenységének (hobby) veszélyességétől és a biztosítottak biz- tosítottak egészségi állapotától függ.
7.3. A biztosító a biztosított csoport létszámának függ- vényében függvé- nyében díjengedményt nyújt.
7.4. A létszámváltozásoknak megfelelő díjkülönbözetet, amennyiben az az éves díjnak legfeljebb 10%-a, a biztosító a következő díjesedékességi időpontban számolja el. Amennyiben a díjkülönbözet 10%-nál nagyobb, a biztosító a beérkezést követő hónap 1. napjáig számolja el, illetve a szerződés megszűnése esetén megszűnéskor.
7.5. Amennyiben a biztosító a biztosítási díjat nem a foglal- kozások veszélyessége alapján, hanem annak figyelembevételével figye- lembevételével átalányban állapította meg, azt minden biztosítási évfordulón az esetlegesen bekö- vetkezett bekövetkezett csoport összetétel (foglalkozások veszé- lyessége szerinti veszélyessége sze- rinti megoszlás) megváltozása szem- pontjából felülvizsgáljaszempontjából felül- vizsgálja.
Appears in 1 contract
Samples: Csoportos Balesetbiztosítás
Biztosítási összeg és biztosítási díj. 7.1. A biztosítási összeget szerződéskötéskor a szerződő fél választja, amely egy szerződésben valamennyi biztosított esetében azonos.
7.2. A biztosítás díja a választott biztosítási összeg nagy- ságátólnagysá- gától, a biztosítottak létszámától, a biztosítottak szakmájánakszak- májának, foglalkozásának, illetve szabadidős tevékenységének tevékeny- ségének (hobby) veszélyességétől és a biztosítottak egészségi állapotától függ.
7.3. A biztosító a biztosított csoport létszámának függ- vényében függvé- nyében díjengedményt nyújt.
7.4. A létszámváltozásoknak megfelelő díjkülönbözetet, amennyiben az az éves díjnak legfeljebb 10%-a, a biztosító a következő díjesedékességi időpontban számolja el. Amennyiben a díjkülönbözet 10%-nál nagyobb, a biztosító a beérkezést követő hónap 1. napjáig számolja el, illetve a szerződés megszűnése esetén megszűnéskor.
7.5. Amennyiben a biztosító a biztosítási díjat nem a foglal- kozások foglalkozások veszélyessége alapján, hanem annak figyelembevételével átalányban állapította meg, azt minden biztosítási évfordulón az esetlegesen bekö- vetkezett csoport összetétel (foglalkozások veszé- lyessége veszélyes- sége szerinti megoszlás) megváltozása szem- pontjából szempontjából felülvizsgálja.
Appears in 1 contract
Samples: Csoportos Balesetbiztosítás
Biztosítási összeg és biztosítási díj. 7.1. A biztosítási összeget szerződéskötéskor a szerződő fél választja, amely egy szerződésben valamennyi biztosított esetében azonos.
7.2. A biztosítás díja a választott biztosítási összeg nagy- ságától, a biztosítottak létszámától, a biztosítottak szakmájának, foglalkozásának, illetve szabadidős tevékenységének (hobby) veszélyességétől és a biztosítottak biz- tosítottak egészségi állapotától függ.
7.3. A biztosító a biztosított csoport létszámának függ- vényében függvé- nyében díjengedményt nyújt.
7.4. A létszámváltozásoknak megfelelő díjkülönbözetet, amennyiben az az éves díjnak legfeljebb 10%-a, a biztosító a következő díjesedékességi időpontban számolja el. Amennyiben a díjkülönbözet 10%-nál nagyobb, a biztosító a beérkezést követő hónap 1. napjáig számolja el, illetve a szerződés megszűnése esetén megszűnéskor.
7.5. Amennyiben a biztosító a biztosítási díjat nem a foglal- kozások foglalkozások veszélyessége alapján, hanem annak figyelembevételével átalányban állapította meg, azt minden biztosítási évfordulón az esetlegesen bekö- vetkezett csoport összetétel (foglalkozások veszé- lyessége veszélyes- sége szerinti megoszlás) megváltozása szem- pontjából szempontjából felülvizsgálja.
Appears in 1 contract
Samples: Csoportos Balesetbiztosítás
Biztosítási összeg és biztosítási díj. 7.1. A biztosítási összeget szerződéskötéskor a szerződő fél választja, amely egy szerződésben valamennyi biztosított esetében azonos.
7.2. A biztosítás díja a választott biztosítási összeg nagy- ságától, a biztosítottak létszámától, a biztosítottak szakmájának, foglalkozásának, illetve szabadidős tevékenységének te- vékenységének (hobby) veszélyességétől és a biztosítottak bizto- sítottak egészségi állapotától függ.
7.3. A biztosító a biztosított csoport létszámának függ- vényében függvé- nyében díjengedményt nyújt.
7.4. A létszámváltozásoknak megfelelő díjkülönbözetet, amennyiben az az éves díjnak legfeljebb 10%-a, a biztosító a következő díjesedékességi időpontban számolja el. Amennyiben a díjkülönbözet 10%-nál nagyobb, a biztosító a beérkezést követő hónap 1. napjáig számolja el, illetve a szerződés megszűnése esetén megszűnéskor.
7.5. Amennyiben a biztosító a biztosítási díjat nem a foglal- kozások fog- lalkozások veszélyessége alapján, hanem annak figyelembevételével fi- gyelembevételével átalányban állapította meg, azt minden biztosítási évfordulón az esetlegesen bekö- vetkezett csoport összetétel (foglalkozások veszé- lyessége veszélyes- sége szerinti megoszlás) megváltozása szem- pontjából szempontjából felülvizsgálja.
Appears in 1 contract
Samples: Csoportos Balesetbiztosítás