Biztosító mentesülésének és a Biztosító szolgáltatása korlátozásának egyéb feltét- elei mintaszakaszok

Biztosító mentesülésének és a Biztosító szolgáltatása korlátozásának egyéb feltét- elei. A Biztosító kötelezettsége nem áll be, ha: – a Szerzôdô/Biztosított elmulasztja a biztosítási esemény elôírásoknak megfelelô bejelen- tését, illetve a szükséges felvilágosítás(ok) megadását és emiatt lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak, – a Szerzôdô/Biztosított megsérti a közlésre és a változás bejelentésére irányuló kötele- zettségét, kivéve, ha a Szerzôdô bizonyítja, hogy az elhallgatott, illetve be nem jelentett körülményt a szerzôdéskötéskor a Biztosító ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkeztében. A Biztosító mentesül a károk kifizetése alól, ha: – a kárt jogellenesen, szándékos vagy súlyos gondatlan magatartással a Szerzôdô/Bizto- sított vagy a velük közös háztartásban élô hozzátartozójuk okozta. A Biztosító nem viseli a kockázatot Classic, Prémium és Privileg módozat esetén, ha a Biz- tosított: – Európán kívüli országba utazik és az Európán kívüli pótdíjat nem fizette meg, kivéve a kalkulált biztosítás esetén, – a kockázatviselés kezdetekor a 70. életévét betöltötte és a 70 éven felüliek pótdíját nem fizette meg, kivéve a kalkulált biztosítás esetén, – a kockázatviselés kezdetekor a 70. életévét betöltötte és 90 napnál hosszabb idôre kötötte meg a biztosítást, a 91. naptól mentesül a Biztosító, illetve Prémium módozat esetén, ha 80. életévét betöltötte, – a kockázatviselés kezdetekor a 18. életévét betöltötte és a kedvezményes díjtétellel kötötte meg a biztosítást, – a szerzôdéskötés idôpontjában nem tartózkodott Magyarország területén. A Biztosító nem viseli a kockázatot Prémium éves bérlet, és Privileg éves bérlet esetén, ha a Biztosított: – a kockázatviselés kezdetekor a 70. életévét betöltötte, – egyszeri kint tartózkodásának idôtartama meghaladja a 30 napot, – a szerzôdéskötés idôpontjában nem tartózkodott Magyarország területén.

Related to Biztosító mentesülésének és a Biztosító szolgáltatása korlátozásának egyéb feltét- elei

  • A biztosítási szerződés tartama, a biztosítási évforduló és a biztosítási időszak 4.1. A biztosítási szerződés, ha a felek másként nem állapodnak meg, határozatlan tar- tamú.

  • A biztosítási szerződés tartama 4.1. A biztosítási szerződés, ha a felek másként nem állapodnak meg, határozatlan tartamú.

  • A biztosítási szerződés megszűnésének esetei 6.1. Megszűnik a biztosítási szerződés

  • A biztosítási szerződés módosítása 5.1. Felek a szerződést közös megegyezéssel bármikor módosíthatják. A szerződés módosítását bármelyik fél kezdeményezheti. Ha a másik fél a módosító javaslatot nem fogadja el, a szerződés változatlan tartalommal hatályban marad.

  • A BIZTOSÍTÓ SZOLGÁLTATÁSÁNAK ESEDÉKESSÉGE A biztosító, illetve megbízottja a Europ Assistance Magyarország Kft. a segélyhívás beér- kezésekor haladéktalanul köteles megkezdeni a biztosítási szolgáltatás megszervezését és amennyiben erre lehetőség van a biztosított személyt tájékoztatja a biztosítási szol- gáltatások tartalmáról és határidejéről. A számlával igazolt költségek megtérítése a Europ Assistance Magyarország Kft. központjához a jogalap és összegszerűség megállapításá- hoz szükséges dokumentumok benyújtása utáni 15. napon esedékes.

  • A biztosító szolgáltatásai A szolgáltatási igényt a biztosítási esemény bekövetkezésekor haladék- talanul be kell jelenteni az EUB-Assistance felé. A Biztosító kizárólag az EUB-Assistance szervezésében igénybe vett szolgáltatások megté- rítését vállalja! A biztosító által szervezett szolgáltatások teljesítésé- nek idôpontját – a biztosítottal történt egyeztetést követôen – az EUB- Assistance jogosult meghatározni. A Biztosító a kockázatviselés idôtartama alatt legfeljebb egy bizto- sítási eseményre vonatkozóan a következô szolgáltatások teljesítését vállalja.

  • A biztosítási szerződés alanyai Biztosított lehet az a 15–65 év belépési korú személy, aki a jelen kiegészítő biztosítás hatályba lépésének időpont- jában a biztosító kockázatvállalási feltételeinek megfelel. A kiegészítő biztosítás lejáratakor a biztosított életkora nem haladhatja meg a 75 évet (lejárati életkor).

  • A biztosító szolgáltatása a) A biztosító a szerződő díjfizetése ellenében a biztosítási esemény bekövetkezése esetén haláleseti, elérési, vagy díjfizetés átvállalási szolgáltatást nyújt. Haláleseti, vagy elérési szolgáltatás esetén a biztosító a feltételekben rögzített biztosítási összeget fizeti ki az arra jogosult kedvezményezettnek.

  • A biztosítási szerződés megszűnése A biztosítási szerződés megszűnik:

  • A biztosítási szerződés létrejötte 2.1. Biztosítási szerződést csak az köthet, aki valamely vagyoni vagy személyhez fűződő jogviszony alapján a biztosítási esemény elkerülésében érdekelt (biztosított), vagy aki a szerződést érdekelt személy javára köti meg (szerződő).