Biztosítók közötti adatátadások mintaszakaszok

Biztosítók közötti adatátadások. A biztosító (jelen szakasz alkalmazásában: megkereső biztosító) - a veszélyközösség érdekeinek a megóvása érdekében - a jogszabályokban foglalt vagy a szerződésben vállalt kötelezettségének teljesítése során a szolgáltatások jogszabályoknak és szerződésnek megfelelő teljesítése, a biztosítási szerződésekkel kapcsolatos visszaélések megakadályozása céljából megkereséssel fordulhat más biztosítóhoz (e § alkalmazásában: megkeresett biztosító) az e biztosító által – A biztosítási tevékenységről szóló 2014.éviLXXXVIII. törvény (Bit.) 135§ (1) bekezdésében meghatározottak szerint, a biztosítási termék sajátosságainak a figyelembevételével - kezelt és alább meghatározott adatok vonatkozásában, feltéve, ha a megkereső biztosító erre vonatkozó jogosultsága a biztosítási szerződésben rögzítésre került.
Biztosítók közötti adatátadások. A biztosító (jelen szakasz alkalmazásában: megkereső biztosító) - a veszélyközösség érdekeinek a megóvása érdekében - a jogszabályokban foglalt vagy a szerződésben vállalt kötelezettségének teljesítése során a szolgáltatások jogszabályoknak és szerződésnek megfelelő teljesítése, a biztosítási szerződésekkel kapcsolatos visszaélések megakadályozása céljából megkereséssel fordulhat más biztosítóhoz (e § alkalmazásában: megkeresett biztosító) az e biztosító által – A biztosítási tevékenységről szóló 2014.éviLXXXVIII. törvény (Bit.) 135§ (1) bekezdésében meghatározottak szerint, a biztosítási termék sajátosságainak a figyelembevételével - kezelt és alább meghatározott adatok vonatkozásában, feltéve, ha a megkereső biztosító erre vonatkozó jogosultsága a biztosítási szerződésben rögzítésre került. A megkeresett biztosító a jogszabályoknak megfelelő megkeresés szerinti adatokat a megkeresésben meghatározott megfelelő határidőben, ennek hiányában a megkeresés kézhezvételétől számított tizenöt napon belül köteles átadni a megkereső biztosítónak. A megkereső biztosító a Bit. 1. melléklet A) rész 1. és 2. pontjában, továbbá a 2. mellékletben meghatározott ágazatokhoz tartozó szerződés teljesítésével kapcsolatban az alábbi adatokat kérheti: A megkereső biztosító a Bit. 1. melléklet A) rész 3-9. és 14-18. pontjában meghatározott ágazatokhoz tartozó szerződés teljesítésével kapcsolatban az alábbi adatokat kérheti: A megkereső biztosító a Bit 1. melléklet A) rész 10-13. pontjában meghatározott ágazatokhoz tartozó szerződés teljesítésével kapcsolatban az alábbi adatokat kérheti: A megkereső biztosító a Bit. 1. melléklet A) rész 3. és 10. pontjában meghatározott ágazatokhoz tartozó szerződés teljesítésével kapcsolatosan a jármű járműazonosító adatai (rendszáma, alvázszáma) alapján - az 1. melléklet A) rész 10. pontjában meghatározott ágazathoz tartozó károk esetén a károsult előzetes hozzájárulása nélkül is - jogosult az alábbi adatokat kérni: A megkeresésnek tartalmaznia kell az ott meghatározott személy, vagyontárgy vagy vagyoni jog azonosításához szükséges adatokat, a kért adatok fajtáját, valamint az adatkérés céljának megjelölését. A megkeresés és annak teljesítése nem minősül a biztosítási titok megsértésének. A megkereső biztosító felelős az megkeresési jogosultság tényének fennállásáért. A megkereső biztosító a megkeresés eredményeként tudomására jutott adatot a kézhezvételt követő kilencven napig kezelheti. Ha a megkeresés eredményeként a megkereső biztosító tudo...

Related to Biztosítók közötti adatátadások

  • Biztosított, kedvezményezett Biztosított az Általános Feltételek 1.3.2. pontjában meghatározott személy. A biztosított a balesetbiztosítási kockázatot is tartalmazó biztosítási szerződés létrejöttéhez adott hozzájárulását írásban bármikor visszavonhatja. Ennek következtében a szerződés – több biztosított esetén a szerződés rá vonatkozó része – a folyó biztosítási év végével megszűnik, kivéve, ha a biztosított a szerződésbe szerződőként belép (I. rész 1.2. pont). Kedvezményezett az Általános Feltételek 1.4. pontjában meghatározott személy.

  • Biztosított I.3.1. A biztosítási szerződés biztosítottja az a személy, akit terhelő kártérítési kötelezettséget a biztosító jelen feltéte- lek alapján teljesíti.

  • Biztosítási események 1. Jelen biztosítás feltételei alapján biztosítási eseménynek minôsül és megtéríti a Biztosító azokat a személysérüléses – beleértve a sérelmi díjként jogszerûen megállapított igényeket is – és szerzôdésen kívül, kizárólag az Európai Unió tagállamainak területén okozott és keletkezett tárgyrongálási károkat, amelyeket a Biztosított, mint

  • Biztosítónk legfontosabb adatai Név: Groupama Biztosító Zrt. Székhely: Magyarország, 1146 Xxxxxxxx, Xxxxxxxx xxxxxxxx útja 1/C Levélcím: 1380 Budapest, Pf. 1049 Jogi formája: zártkörűen működő részvénytársaság (alapítva 1987) Cégjegyzékszám: Cg. 00-00-000000 Társaságunk a Fővárosi Törvényszék Cégbíróságánál került bejegyzésre.

  • Biztosítási esemény Biztosítási szolgáltatás Halál: A Biztosító megfizeti a Biztosítottnak a Cofidisszel szemben a Biztosítási Esemény bekövetke- zésének napján fennálló tartozását.

  • Biztosított személyek A Biztosított jármû utasterében utazó személyek, kivéve az autóbusz utasait. Ha a Biztosított jármûben a baleset idején az engedélye- zettnél többen utaztak, a személyenként fizetendő bal- esetbiztosítási összeg arányosan csökken.

  • Adatkezelés, adatbiztonság 10.1. A szolgáltató által kezelt adatok fajtái, tárolásuk és esetleges továbbításuk célja, időtartama

  • Biztosítási díj A biztosító kockázatban állásának és szolgáltatásainak, a biztosító mindenkori díjszabása alapján megállapított ellenértéke, melyet a szerzôdô köteles a biztosítónak megfizetni. A biztosítási díj tartalmazza a megtakarítási díjrészt, az alapbiztosítás kockázati díját, a biztosító által levonandó költségek ellenértékét, valamint az esetleges kiegészítô biztosítások díját is.

  • Biztosító szolgáltatása 299. Biztosítási esemény bekövetkezése esetén a biztosító az alábbi szolgál­ tatásokat nyújtja:

  • Biztosítási szolgáltatás X.2.1. A biztosító – a biztosítási összeg (VII.1. pont) mértékéig – a biz- tosítási eseménnyel összefüggésben megtéríti