Common use of Bérautó kölcsönzés Clause in Contracts

Bérautó kölcsönzés. A Biztosító vállalja egy B kategóriás bérautó kölcsön- zésének megszervezését és annak költségeit 3 egymást követő napra, de legfel- jebb a javítás idejére, amennyiben a Biztosító megszervezte a Biztosított gépjár- mű szervizbe szállítását, és a gépjármű javítása a szerviz szakvéleménye alapján a Biztosítási esemény bejelentésétől számított 24 órán belül nem fejeződik be. A Biztosító kizárólag a bérautó bérleti díját téríti. A Biztosító nem kötelezhe- tő a bérautó üzemeltetésével kapcsolatos (pl. üzemanyagköltség), és egyéb esetleges károkból eredő költségek megtérítésére, így kifejezetten nem köte- lezhető az autókölcsönző által kért kaució megtérítésére. A Biztosított köteles saját költségén megfelelni az autókölcsönző esetleges egyéb feltételeinek is. A Biztosító a jelen szolgáltatás szervezése során a Biztosított igényét az autóköl- csönző cégnek közvetíti, a tényleges autóbérlési szerződés az autókölcsönző cég és a Biztosított között jön létre az autókölcsönző cég általános szerződési feltételei szerint. Figyelem! A 2.2. és 2.3. pontokban leírt szolgáltatások közül Biztosítási esemé- nyenként csak az egyik vehető igénybe. A Biztosított köteles a bérautót leadni az autókölcsönző telephelyén a Biztosító által térített időszak végén. A késésből eredő többletköltségeket a Biztosító nem vállalja.

Appears in 2 contracts

Samples: Insurance Policy, Insurance Policy

Bérautó kölcsönzés. A Biztosító vállalja egy B kategóriás bérautó kölcsön- zésének megszervezését és annak költségeit 3 egymást követő napra, de legfel- jebb a javítás idejére, amennyiben a Biztosító megszervezte a Biztosított gépjár- mű szervizbe szállítását, és a gépjármű javítása a szerviz szakvéleménye alapján a Biztosítási esemény bejelentésétől számított 24 órán belül nem fejeződik be. A Biztosító kizárólag a bérautó bérleti díját téríti. A Biztosító nem kötelezhe- tő a bérautó üzemeltetésével kapcsolatos (pl. üzemanyagköltség), és egyéb esetleges károkból eredő költségek megtérítésére, így kifejezetten nem köte- lezhető az autókölcsönző által kért kaució megtérítésére. A Biztosított köteles saját költségén megfelelni az autókölcsönző esetleges egyéb feltételeinek is. A Biztosító a jelen szolgáltatás szervezése során a Biztosított igényét az autóköl- csönző cégnek közvetíti, a tényleges autóbérlési szerződés az autókölcsönző cég és a Biztosított között jön létre az autókölcsönző cég általános szerződési feltételei szerint. Figyelem! A 2.2. és 2.3. pontokban leírt szolgáltatások közül Biztosítási esemé- nyenként csak az egyik vehető igénybe. A Biztosított köteles a bérautót leadni az autókölcsönző telephelyén a Biztosító által térített időszak végén. A késésből eredő többletköltségeket a Biztosító nem vállalja. Figyelem! A 2.2. és 2.3. pontokban leírt szolgáltatások közül Biztosítási esemé- nyenként csak az egyik vehető igénybe.

Appears in 2 contracts

Samples: Insurance Policy, Insurance Policy

Bérautó kölcsönzés. A Biztosító vállalja egy B kategóriás bérautó kölcsön- zésének kölcsönzésének megszervezését és annak költségeit 3 egymást követő napra, de legfel- jebb legfeljebb a javítás idejére, amennyiben a Biztosító megszervezte meg- szervezte a Biztosított gépjár- mű gépjármű szervizbe szállítását, és a gépjármű javítása a szerviz szakvéleménye alapján a Biztosítási esemény bejelentésétől számított 24 órán belül nem fejeződik be. A Biztosító kizárólag a bérautó bérleti díját téríti. A Biztosító nem kötelezhe- tő kötelezhető a bérautó üzemeltetésével üzemeltetésé- vel kapcsolatos (pl. üzemanyagköltség), és egyéb esetleges károkból eredő költségek megtérítéséremegté- rítésére, így kifejezetten nem köte- lezhető kötelezhető az autókölcsönző által kért kaució megtérítésére. A Biztosított köteles saját költségén megfelelni az autókölcsönző esetleges egyéb feltételeinek is. A Biztosító a jelen szolgáltatás szervezése során a Biztosított igényét az autóköl- csönző autókölcsönző cégnek közvetíti, a tényleges autóbérlési szerződés az autókölcsönző cég és a Biztosított között jön létre az autókölcsönző cég általános szerződési feltételei szerint. Figyelem! A 2.2. és 2.3. pontokban leírt szolgáltatások közül Biztosítási esemé- nyenként csak az egyik vehető igénybe. A Biztosított köteles a bérautót leadni az autókölcsönző telephelyén a Biztosító által térített időszak végén. A késésből eredő többletköltségeket a Biztosító nem vállalja.

Appears in 2 contracts

Samples: Insurance Policy, Insurance Policy

Bérautó kölcsönzés. A Biztosító vállalja egy B kategóriás bérautó kölcsön- zésének kölcsönzésének megszervezését és annak költségeit 3 egymást követő napra, de legfel- jebb legfeljebb a javítás idejére, amennyiben a Biztosító megszervezte a Biztosított gépjár- mű gépjármű szervizbe szállítását, és a gépjármű javítása a szerviz szakvéleménye alapján a Biztosítási esemény bejelentésétől beje- lentésétől számított 24 órán belül nem fejeződik be. A Biztosító kizárólag a bérautó bérleti díját téríti. A Biztosító nem kötelezhe- tő kötelezhető a bérautó üzemeltetésével kapcsolatos (pl. üzemanyagköltség), és egyéb esetleges károkból károk- ból eredő költségek megtérítésére, így kifejezetten nem köte- lezhető kötelezhető az autókölcsönző által kért kaució megtérítésére. A Biztosított köteles saját költségén megfelelni az autókölcsönző esetleges egyéb feltételeinek feltétele- inek is. A Biztosító a jelen szolgáltatás szervezése során a Biztosított igényét az autóköl- csönző autókölcsönző cégnek közvetíti, a tényleges autóbérlési szerződés az autókölcsönző cég és a Biztosított között jön létre az autókölcsönző cég általános szerződési feltételei szerint. Figyelem! A 2.2. és 2.3. pontokban leírt szolgáltatások közül Biztosítási esemé- nyenként csak az egyik vehető igénybe. A Biztosított köteles a bérautót leadni az autókölcsönző telephelyén a Biztosító által térített időszak végén. A késésből ké- sésből eredő többletköltségeket a Biztosító nem vállalja.

Appears in 2 contracts

Samples: Utasbiztosítási Feltételek, Utasbiztosítási Feltételek

Bérautó kölcsönzés. A Biztosító vállalja egy B kategóriás bérautó kölcsön- zésének megszervezését kölcsönzésének meg- szervezését és annak költségeit 3 egymást követő napra, de legfel- jebb legfeljebb a javítás idejére, idejére amennyiben a Biztosító megszervezte a Biztosított gépjár- mű gépjármű szervizbe szállítását, és a gépjármű gép- jármű javítása a szerviz szakvéleménye alapján a Biztosítási esemény bejelentésétől számított szá- mított 24 órán belül nem fejeződik be. A Biztosító kizárólag a bérautó bérleti díját téríti. A Biztosító nem kötelezhe- tő kötelezhető a bérautó üzemeltetésével kapcsolatos (pl. üzemanyagköltségüzemanyagkölt- ség), és egyéb esetleges károkból eredő költségek megtérítésére, így kifejezetten nem köte- lezhető kötelezhető az autókölcsönző által kért kaució megtérítésére. A Biztosított köteles saját költségén megfelelni az autókölcsönző esetleges egyéb feltételeinek is. A Biztosító a jelen je- len szolgáltatás szervezése során a Biztosított igényét az autóköl- csönző autókölcsönző cégnek közvetíti, a tényleges autóbérlési szerződés az autókölcsönző cég és a Biztosított között jön létre az autókölcsönző cég általános szerződési feltételei szerint. Figyelem! A 2.2. és 2.3. pontokban leírt szolgáltatások közül Biztosítási esemé- nyenként csak az egyik vehető igénybe. A Biztosított köteles a bérautót leadni az autókölcsönző telephelyén a Biztosító által térített időszak végén. A késésből eredő többletköltségeket a Biztosító nem vállalja.

Appears in 1 contract

Samples: Utasbiztosítási Feltételek