Common use of Díj nem fizetés miatt Clause in Contracts

Díj nem fizetés miatt. A szerződés megszűnik a díjesedékesség, illetve a díjrendezettség napjára visszamenő hatállyal, ha a biztosító – a következményekre történő figyelmez- tetés mellett – a felszólítás elküldésétől számított harminc napos póthatáridő tűzésével a díj megfize- tésére a szerződőt írásban felhívta és a póthatáridő ⏴ Vissza a Tartalomjegyzékhez eredménytelenül eltelt, kivéve, ha a biztosító a díjkö- vetelést késedelem nélkül bírósági úton érvényesíti. A díj-nemfizetés miatti megszűnés után befizetett díj nem helyezi újra hatályba a szerződést.‌‌‌ A díj-nemfizetésre vonatkozó fenti feltételek kizárólag a 2014. március 14-ét követő kockázatviselési kezdettel kötött szerződésekre vonatkoznak. A 2014. március 15-ét megelőző kockázatviselési kezdettel kötött szerződésekre a díj-nemfizetés következményeire vonatkozóan az alábbi szabályok vonatkoznak: A szerződés díj-nemfizetés miatt megszűnik: – a halasztott első díj befizetésének elmulasztása ese- tén az esedékességtől számított 30. nap elteltével, – az egyszeri díj vagy a folytatólagos díj befizetésének elmulasztása esetén az esedékességtől számított 60. nap elteltével, amennyiben addig a hátralékos díjat nem fizették meg, és a szerződő nem kapott halasztást, illetve a biztosító a díjkövetelést bírósági úton nem érvényesítette. Ha az esedékes díjnak csak egy részét fizették meg, és a biztosító – a díjfizetési kötelezettség elmulasztására vonat- kozó szabályok megfelelő alkalmazásával – eredményte- lenül hívta fel a szerződő felet a befizetés kiegészítésére, a szerződés változatlan biztosítási összeggel, a befizetett díjjal arányos időtartamra marad fenn. Ha a szerződés a folytatólagos díj meg nem fizetése következtében megszűnt, a szerződő fél a megszűnés napjától számított 120 napon belül írásban kérheti a biztosítót a kockázatviselés helyreállítására. A biztosító a biztosítási fedezetet a megszűnt szerződés feltételei szerint helyreállíthatja, feltéve, hogy a korábban esedékessé vált biztosítási díjat megfizetik.

Appears in 5 contracts

Samples: Insurance Agreement, Insurance Agreement, Insurance Agreement

Díj nem fizetés miatt. A szerződés megszűnik a díjesedékesség, illetve a díjrendezettség díjesedékesség napjára visszamenő visz- szamenő hatállyal, ha a biztosító – a következményekre történő figyelmez- tetés mellett – a felszólítás elküldésétől számított harminc napos póthatáridő pótha- táridő tűzésével a díj megfize- tésére megfizetésére a szerződőt írásban felhívta és a póthatáridő ⏴ Vissza a Tartalomjegyzékhez eredménytelenül eltelt, kivéve, ha a biztosító a díjkö- vetelést késedelem nélkül díjkövetelést bírósági úton érvényesíti. A díj-nemfizetés miatti megszűnés után befizetett díj nem helyezi újra hatályba a szerződést.‌‌‌ szerződést. A díj-nemfizetésre vonatkozó fenti feltételek kizárólag a 2014. március 14-ét követő kockázatviselési kezdettel kötött szerződésekre vonatkoznak. A 2014. március 15-ét megelőző kockázatviselési kezdettel kezdet- tel kötött szerződésekre a díj-nemfizetés következményeire következménye- ire vonatkozóan az alábbi szabályok vonatkoznak: A szerződés díj-nemfizetés miatt megszűnik: · a halasztott első díj befizetésének elmulasztása ese- tén az esedékességtől számított 30. nap elteltével, · az egyszeri díj vagy a folytatólagos díj befizetésének elmulasztása esetén az esedékességtől számított 60. nap elteltével, amennyiben addig a hátralékos díjat nem fizették meg, és a szerződő nem kapott halasztást, illetve a biztosító a díjkövetelést bírósági úton nem érvényesítette. Ha az esedékes díjnak csak egy részét fizették meg, és a biztosító – a díjfizetési kötelezettség elmulasztására vonat- kozó szabályok megfelelő alkalmazásával – eredményte- lenül hívta fel a szerződő felet a befizetés kiegészítésére, a szerződés változatlan biztosítási összeggel, a befizetett díjjal arányos időtartamra marad fenn. Ha a szerződés a folytatólagos díj meg nem fizetése következtében követ- keztében megszűnt, a szerződő fél a megszűnés napjától számított 120 napon belül írásban kérheti a biztosítót a kockázatviselés helyreállítására. A biztosító a biztosítási fedezetet a megszűnt szerződés feltételei szerint helyreállíthatjahelyreál- líthatja, feltéve, hogy a korábban esedékessé vált biztosítási biztosí- tási díjat megfizetik.

Appears in 4 contracts

Samples: Insurance Policy, Insurance Policy, Insurance Policy

Díj nem fizetés miatt. A szerződés megszűnik a díjesedékesség, illetve a díjrendezettség napjára visszamenő hatállyal, ha a biztosító – a következményekre történő figyelmez- tetés figyelmeztetés ⏴ Vissza a Tartalomjegyzékhez mellett – a felszólítás elküldésétől számított harminc napos póthatáridő tűzésével a díj megfize- tésére a megfizetésére a‌‌‌ szerződőt írásban felhívta és a póthatáridő ⏴ Vissza a Tartalomjegyzékhez eredménytelenül eredmény- telenül eltelt, kivéve, ha a biztosító a díjkö- vetelést díjkövetelést késedelem nélkül bírósági úton érvényesíti. A díj-nemfizetés nem- fizetés miatti megszűnés után befizetett díj nem helyezi újra hatályba a szerződést.‌‌‌ szerződést. A díj-nemfizetésre vonatkozó fenti feltételek kizárólag a 2014. március 14-ét követő kockázatviselési kezdettel kötött szerződésekre vonatkoznak. A 2014. március 15-ét megelőző kockázatviselési kezdettel kötött szerződésekre a díj-nemfizetés következményeire vonatkozóan az alábbi szabályok vonatkoznak: A szerződés díj-nemfizetés miatt megszűnik: – a halasztott első díj befizetésének elmulasztása ese- tén az esedékességtől számított 30. nap elteltével, – az egyszeri díj vagy a folytatólagos díj befizetésének elmulasztása esetén az esedékességtől számított 60. nap elteltével, amennyiben addig a hátralékos díjat nem fizették meg, és a szerződő nem kapott halasztást, illetve a biztosító a díjkövetelést bírósági úton nem érvényesítette. Ha az esedékes díjnak csak egy részét fizették meg, és a biztosító – a díjfizetési kötelezettség elmulasztására vonat- kozó szabályok megfelelő alkalmazásával – eredményte- lenül hívta fel a szerződő felet a befizetés kiegészítésére, a szerződés változatlan biztosítási összeggel, a befizetett díjjal arányos időtartamra marad fenn. Ha a szerződés a folytatólagos díj meg nem fizetése következtében követ- keztében megszűnt, a szerződő fél a megszűnés napjától számított 120 napon belül írásban kérheti a biztosítót a kockázatviselés helyreállítására. A biztosító a biztosítási fedezetet a megszűnt szerződés feltételei szerint helyreállíthatjahelyreál- líthatja, feltéve, hogy a korábban esedékessé vált biztosítási biztosí- tási díjat megfizetik.

Appears in 3 contracts

Samples: Insurance Agreement, Insurance Policy, Insurance Agreement

Díj nem fizetés miatt. A szerződés megszűnik a díjesedékesség, illetve a díjrendezettség napjára visszamenő hatállyal, ha a biztosító – a következményekre történő figyelmez- tetés figyelmezte- tés mellett – a felszólítás elküldésétől számított harminc napos póthatáridő tűzésével a díj megfize- tésére megfizetésére a szerződőt írásban felhívta és a póthatáridő ⏴ Vissza a Tartalomjegyzékhez póthatáridő eredménytelenül eltelt, kivéve, ha a biztosító biz- tosító a díjkö- vetelést díjkövetelést késedelem nélkül bírósági úton érvényesíti. A díj-nemfizetés miatti megszűnés után befizetett díj nem helyezi újra hatályba a szerződést.‌‌‌ szerződést. A díj-nemfizetésre vonatkozó fenti feltételek kizárólag a 2014. március 14-ét követő kockázatviselési kezdettel kötött szerződésekre vonatkoznak. vonatkoznak.‌‌‌ A 2014. március 15-ét megelőző kockázatviselési kezdettel kötött szerződésekre a díj-nemfizetés következményeire vonatkozóan az alábbi szabályok vonatkoznak: A szerződés díj-nemfizetés miatt megszűnik: – a halasztott első díj befizetésének elmulasztása ese- tén az esedékességtől számított 30. nap elteltével, – az egyszeri díj vagy a folytatólagos díj befizetésének elmulasztása esetén az esedékességtől számított 60. nap elteltével, amennyiben addig a hátralékos díjat nem fizették meg, és a szerződő nem kapott halasztást, illetve a biztosító a díjkövetelést bírósági úton nem érvényesítette. Ha az esedékes díjnak csak egy részét fizették meg, és a biztosító – a díjfizetési kötelezettség elmulasztására vonat- kozó szabályok megfelelő alkalmazásával – eredményte- lenül hívta fel a szerződő felet a befizetés kiegészítésére, a szerződés változatlan biztosítási összeggel, a befizetett díjjal arányos időtartamra marad fenn. Ha a szerződés a folytatólagos díj meg nem fizetése következtében megszűnt, a szerződő fél a megszűnés napjától számított 120 napon belül írásban kérheti a biztosítót a kockázatviselés helyreállítására. A biztosító a biztosítási fedezetet a megszűnt szerződés feltételei szerint helyreállíthatja, feltéve, hogy a korábban esedékessé vált biztosítási díjat megfizetik.

Appears in 1 contract

Samples: Insurance Agreement

Díj nem fizetés miatt. A szerződés megszűnik a díjesedékesség, illetve a díjrendezettség díjesedékesség napjára visszamenő visz- szamenő hatállyal, ha a biztosító – a következményekre történő figyelmez- tetés mellett – a felszólítás elküldésétől számított harminc napos póthatáridő pótha- táridő tűzésével a díj megfize- tésére megfizetésére a szerződőt írásban felhívta és a póthatáridő ⏴ Vissza a Tartalomjegyzékhez eredménytelenül eltelt, kivéve, ha a biztosító a díjkö- vetelést késedelem nélkül díjkövetelést bírósági úton érvényesíti. A díj-nemfizetés miatti megszűnés után befizetett díj nem helyezi újra hatályba a szerződést.‌‌‌ szerződést. A díj-nemfizetésre vonatkozó fenti feltételek kizárólag a 2014. március 14-ét követő kockázatviselési kezdettel kötött szerződésekre vonatkoznak. A 2014. március 15-ét megelőző kockázatviselési kezdettel kötött szerződésekre a díj-nemfizetés következményeire vonatkozóan az alábbi szabályok vonatkoznak: A szerződés díj-nemfizetés miatt megszűnik: – a halasztott első díj befizetésének elmulasztása ese- tén az esedékességtől számított 30. nap elteltével, – az egyszeri díj vagy a folytatólagos díj befizetésének elmulasztása esetén az esedékességtől számított 60. nap elteltével, amennyiben addig a hátralékos díjat nem fizették meg, és a szerződő nem kapott halasztást, illetve a biztosító a díjkövetelést bírósági úton nem érvényesítette. Ha az esedékes díjnak csak egy részét fizették meg, és a biztosító – a díjfizetési kötelezettség elmulasztására vonat- kozó szabályok megfelelő alkalmazásával – eredményte- lenül hívta fel a szerződő felet a befizetés kiegészítésére, a szerződés változatlan biztosítási összeggel, a befizetett díjjal arányos időtartamra marad fenn. Ha a szerződés a folytatólagos díj meg nem fizetése következtében követ- keztében megszűnt, a szerződő fél a megszűnés napjától számított 120 napon belül írásban kérheti a biztosítót a kockázatviselés helyreállítására. A biztosító a biztosítási fedezetet a megszűnt szerződés feltételei szerint helyreállíthatjahelyreál- líthatja, feltéve, hogy a korábban esedékessé vált biztosítási biztosí- tási díjat megfizetik.

Appears in 1 contract

Samples: Insurance Agreement