Díjak és költségek 36. A befektetési alapot terhelő díjak, költségek mértéke és az alapra terhelésük módja 36.1. A befektetési alap által az alapkezelő társaság részére fizetendő díjak, költségek összege, kiszámításának leírása, az alapra terhelésük és kiegyenlítésük módja Sorozat Alapkezelési díj értéke
Díjak, költségek 1. Jelen szerződés aláírásával az Ügyfél vállalja, hogy az SPB által a mindenkor hatályos Kondíciós listájában meghatározott mértékű díjakat, jutalékokat és költségeket az SPB részére megfizeti, az Ügyfél az SPB-t megillető, nem közvetlenül a TBSZ Számlán végrehajtott tranzakciókhoz kapcsolódó díjak, jutalékok és költségek fedezetére szolgáló összeget nem a TBSZ Számlán, hanem elsődlegesen az I.1. pontban hivatkozott Számlaszerződés alapján megnyitott ügyfél- és értékpapírszámlán köteles az SPB rendelkezésére bocsátani. 2. Az Ügyfél kijelenti, hogy az SPB-t megillető elsődlegesen az Üzletszabályzat VI. fejezetében szabályozott levonási, beszámítási, visszatartási és óvadéki jogra vonatkozó rendelkezéseket, külön figyelemfelhívó tájékoztatás alapján megismerte, azokat kifejezetten elfogadja, erre tekintettel azokat a Felek a jelen szerződés tekintetében alkalmazni rendelik. 3. Az Ügyfél kifejezetten elfogadja, hogy késedelmes fizetése esetén az SPB jogosult a jegybanki alapkamat kétszeresének megfelelő mértékű késedelmi kamatot felszámítani. 4. A Felek rögzítik, hogy a TBSZ Számla speciális rendeltetésű ügyfél- illetve értékpapírszámla, melynek tekintetében a Felek megállapodnak, hogy a közöttük létrejött Számlaszerződés óvadéki rendelkezéseit teljeskörűen és megfelelően alkalmazzák anélkül, hogy az ott rögzített rendelkezéseket e helyt megismételnék. Az Ügyfél e szabályok alkalmazását kifejezetten elfogadja. 5. Az SPB jogosult az Ügyfél I.1. pontban hivatkozott Számlaszerződés alapján megnyitott ügyfél- és értékpapírszámlájának egyenlege terhére érvényesíteni a TBSZ Számla tekintetében felszámított díjakat, jutalékokat és költségeket, illetve a Felek között hatályban lévő óvadéki megállapodás alapján e számlák egyenlege a TBSZ Számla tekintetében fennálló fizetési kötelezettség biztosítására is óvadékul szolgál. 6. Az SPB a TBSZ Pénzszámlán és a TBSZ Értékpapírszámlán történt terhelésekről és jóváírásokról, a teljesítést követően az Üzletszabályzatban rögzített módon számlakivonatot készít és küld meg az Ügyfél részére. A TBSZ Pénzszámlán elhelyezett összeg után az SPB kamatot nem fizet.
Kárenyhítési költségek A biztosító a biztosítási összeg keretei között megtéríti a kárenyhítés költségeit, abban az esetben is, ha a kárenyhí- tés nem vezetett eredményre. Kárenyhítésnek minősülnek különösen, de nem kizárólago- san az alábbi tevékenységek: tűzoltás, mentés, ideiglenes tetőépítés, aládúcolás. Alulbiztosítás esetén a biztosító a kárenyhítési költségeket a biztosítási összeg és a vagyontárgy értékének arányá- ban téríti meg.
Egyéb kötelezettségek a. Az Előfizető tudomásul veszi, hogy a közte és a Szolgáltató között létrejött Előfizetői Szerződés alapján igénybe vett szolgáltatás(ok) használata során, különösen az ügyfélszolgálat megkeresésekor, továbbá az előfizetői bejelentések megtétele és panaszbejelentés során köteles tartózkodni a zaklató, közízlést sértő és az emberi méltóságot sértő magatartástól. Abban az esetben, ha az Előfizető ezen kötelezettségének nem tesz eleget, a Szolgáltató jogosult felszólítani a sértő, kifogásolható magatartás megszüntetésére. Amennyiben az Előfizető a kötelezettségének a felszólítás ellenére sem tesz eleget, a Szolgáltató jogosult az Előfizetői Szerződést felmondani a 9.12.1. pont vonatkozó rendelkezése szerint (az Eht. 134. § (11) bekezdésének megfelelően).
Költségek 3.3.1 A Cofidis az Adós nem szerződésszerű teljesítése esetén a kül- dendő értesítő és felszólító levelek postázása kapcsán a Magyar Posta Zrt. szolgáltatásával összefüggésben felmerülő postaköltséget a pos- tai díjszabálynak megfelelően jogosult az Adósra áthárítani. 3.3.2 Az Adós a szerződésszegéséből eredő költségek – különösen az esetleges hatósági eljárás költségei, a közreműködő igénybevé- telének költségei, a jogi és egyéb szakértői költségek, postaköltségek (levelezési költség), illetékek – az Adóst terhelik. 3.3.3 Abban az esetben, ha az Adós a jelen Hitelszerződésből eredő bár- mely kötelezettségét nem teljesíti, Cofidis jogosult harmadik személye- ket (így különösen, de nem kizárólag: behajtással foglalkozó magánsze- mély vagy társaság, ügyvéd, ügyvédi iroda stb.) a behajtás érdekében igénybe venni, az Üzletszabályzat 4.5.14.3. pontja szerint. A behajtással felmerülő költségeket a Cofidis jogosult az Adósra áthárítani. 3.3.4 Amennyiben Adós a törlesztőrészletek megfizetése során a kölcsön összegét túlfizeti és így az egyenlege 2 (két) hónap időtartamot meg- haladóan pozitív lesz vagy a Hitelszerződés bármely okból megszűnik, Xxxxxxx az ilyen túlfizetés összegét köteles az Adós részére visszautalni. – Amennyiben az Adós a túlfizetés visszajuttatását az általa korábban már megfelelően igazolt fizetési számlára kéri átutalni, vagy az Adós készpénzben, a Cofidis ügyfélszolgálatán szeretné felvenni a túlfize- tés összegét, úgy a túlfizetés visszajuttatása költség- és díjmentes. – Amennyiben az Adós a túlfizetés visszajuttatását az általa korábban még nem igazolt fizetési számlára kéri átutalni, úgy az annak igazolá- sához szükséges, a Cofidisnél felmerülő postaköltségek kerülhetnek felszámításra, hogy az adott fizetési számla valóban az Adós nevén van. Ha a postai díjszabás változik, a Cofidis a költségnek az aktuális – a költség felmerüléskor érvényes – összegét jogosult felszámítani.
Többletköltségek Ha a fogyasztó kifejezetten a legkevésbé költséges szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási módot választ, az Eladó nem köteles visszatéríteni az ebből eredő többletköltségeket. Ilyen esetben a feltüntetett általános szállítási díjtételek erejéig áll fenn visszatérítési kötelezettségünk.
Vállalkozó kötelezettségei Vállalkozó magára nézve kötelezőnek ismeri el a Megrendelőt a fővállalkozói/generálkivitelezői szerződés alapján terhelő kötelezettségeket a jelen Szerződés tárgyát képező munka tekintetében. Ebből következően Vállalkozó köteles minden intézkedést megtenni annak érdekében, hogy a Megrendelő kellő időben eleget tudjon tenni a fővállalkozói/generálkivitelezői szerződésben meghatározott kötelességeinek. Vállalkozó köteles különösen: a) a Megrendelő rendelkezésére bocsátani azokat a dokumentumokat, amelyeket a Megrendelő a fővállalkozói/generálkivitelezői szerződés értelmében a Beruházó felé benyújtani köteles, b) az építési munkahely és az építési körülmények ismeretében a szakmai észrevételeket, megjegyzéseket megfogalmazni a számára átadott tervekkel kapcsolatban, c) írásban azonnal értesíteni a Megrendelőt a közvetlenül hozzá intézett megjegyzésekről és reklamációkról, panaszokról, valamint minden olyan eseményről, amely erre okot adhat, d) tartózkodni attól, hogy a Beruházó részére árajánlatot tegyen a megrendelésre vonatkozólag és attól is, hogy végrehajtson bármely a jelen Szerződésre vonatkozó utasítást, amely nem a Megrendelőtől származik, e) a Megrendelő kérésére, a Szerződés időtartama alatt igazolnia kell alkalmazottja vagy megbízottja szakmai képesítését, egyéb alkalmasságát a jelen Szerződés tárgyát képező megrendelésre vonatkozólag, f) a Megrendelő által megrendelt anyagokat a munkaterületen a Megrendelő képviselőjének távollétében is átvenni, feltéve, hogy arra előzetes felhatalmazást kapott. A Vállalkozó köteles a leszállított terméket átvétel előtt minőségileg és mennyiségileg ellenőrizni, az átvételt a szállítólevélen aláírással és pecséttel igazolni, majd a Megrendelő részére átadni. A Megrendelő raktárhelyiségéből anyagot kivételezni csak a szállítólevél aláírásával és bélyegzővel történő ellátásával lehet, g) az eltakarásra kerülő munkarészről a Megrendelőt munkafázisonként az eltakarás előtt 3 nappal értesíteni és részére az ellenőrzés lehetőségét biztosítani. Amennyiben Vállalkozó ezt elmulasztja, úgy az eltakarást követően is saját költségén köteles biztosítani a Megrendelő számára a megtekintés lehetőségét, h) minden felvilágosítást megadni a jelen Szerződés teljesítéséhez igénybevett munkaerőről és munkaeszközökről, i) az anyagellátásról hozott intézkedések ellenőrzését megkönnyíteni (megrendelések, visszaigazolások), j) beszámolni azokról a kötelezettségvállalásokról, amelyek a munkaszervezést és a munkavégzést érinthetik, k) kellő időben írásban jelezni kifogásait a munkaszervezést illetően, l) az érintett vállalkozók részvételével folytatandó koordinációs értekezletre és a Megrendelő vagy annak képviselője és a Vállalkozó közötti értekezletre képviselőt küldeni olyan felhatalmazással, hogy képes legyen a munkavégzéssel kapcsolatos döntések meghozatalára, m) alkalmazkodni az írásos utasításokhoz a jelen Szerződés által meghatározott kötelességeinek keretén belül, n) eltűrni, hogy ellenőrizzék kötelezettségei végrehajtását, o) lecserélni a Megrendelő által kifogásolt Vállalkozóját, helyszíni alkalmazottját, az ajánlattól eltérően alkalmazott technológiáját, eszközeit, anyagait p) tartózkodni a kivitelezéssel kapcsolatban nyilvános közlemények tételétől, illetve reklámok kihelyezésétől, q) a jelen Szerződés tárgyát képező munkálatok elvégzése során a jogszabályoknak megfelelően bejelentett és foglalkoztatott munkaerőt alkalmazni, és ezt esetleges Vállalkozóival szemben is köteles megkövetelni, r) a jelen szerződés teljesítése folyamán (szerződésben, építési naplóban stb.) részére előírt kivitelezési rész-, és véghatáridőket betartani. A Vállalkozó vállalja, hogy a szerződéses feladatai során használt munkagépei műszaki állapota megfelelő, a biztonságos- és egészséget nem veszélyeztető munkavégzésre alkalmasak, az általa biztosított gépkezelők foglalkoztatása jogszerű, az adott típusra érvényes kezelői jogosítvánnyal rendelkeznek. A Vállalkozó a gépek műszaki állapotát havonta köteles ellenőrizni. A Vállalkozó kötelezi magát arra, hogy amennyiben munkagépei bármelyike meghibásodik, azt 24 órán belül megjavítja, megjavíttatja, illetve pótolja. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy a Megrendelőnek – választása szerint – lehetősége van helyette munkagépet biztosítani a Különös Szerződéses Feltételekben meghatározott bérleti díjért. Amennyiben a Megrendelő felajánlja a munkagép biztosítását, a Vállalkozó köteles azt a Különös Szerződéses Feltételekben, illetve az 5/A fejezetben meghatározott feltételekkel igénybe venni. A bérleti díj megfizetésén túl a Vállalkozó teljes körűen vállalja a munkagépek üzemeltetési költségeit, ami magában foglalja a felhasznált üzemanyagot is. A bérleti díj összegét a Megrendelő a Vállalkozónak fizetendő vállalkozási díjba jogosult beszámítani. A Megrendelő fenntartja a jogot a szolgáltatás díjainak megváltoztatására a Vállalkozó informálása mellett, ha a kalkuláció alapját képező bármely költségtényezőben a Megrendelőn kívülálló okokból (adó, hatósági díjak, biztosítási díjak, stb.) pénzügyi változás történik. Vállalkozó vállalja, hogy a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. Munkavédelmi törvény, valamint a tűzvédelemről szóló 1996. XXXI. Tűzvédelmi törvény, és az 54/2014. (XII. 5.) BM rendelettel kiadott Országos Tűzvédelmi Szabályzat alapján az alábbi kötelezettségeknek eleget tesz, és azt a munkavégzés során betartja, illetve betartatja az építési munkahelyeken és az építési folyamatok során megvalósítandó minimális munkavédelmi követelményekről szóló 4/2002 (II.20.) SzCsM- EüM együttes rendelet rendelkezéseinek figyelembe vételével. Azbeszttel történő munkavégzés esetén a Vállalkozó köteles az azbeszttel kapcsolatos kockázatoknak kitett munkavállalók védelméről szóló 12/2006. (III.23) EüM rendelet előírásainak megfelelően eljárni. Ennek keretében a Vállalkozó különösen: - Biztosítja, hogy a felvonulási területen dolgozók részére a kötelező munkavédelmi és tűzvédelmi oktatást és a szükséges vizsgáztatásokat elvégzi, illetve elvégezteti, -A munkaterületen helyszíni kockázatértékelést készít és megteszi a szükséges intézkedéseket a megállapított veszélyforrásokból adódó kockázatok elfogadható szintre történő lecsökkentésére, - biztosítja a dolgozó részére a munkakörben előforduló veszélyforrásokkal szemben a kötelezően előírt egyéni védőfelszereléseket, azok használatát és a minőségét rendszeresen ellenőrzi, - ellenőrzi, hogy a felhasznált anyagok, eszközök, szerszámok megfelelnek-e a biztonságos munkavégzés követelményeinek, - biztosítja, hogy a munkavállalók az időszakos kötelező alkalmassági orvosi vizsgálattal rendelkezzenek, - rendszeresen ellenőrzi a munkahelyek alkalmasságát, az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzésre, - biztosítja a dolgozói számára a vonatkozó jogszabályokban előírt, illetve a munka jellegéből fakadóan szükséges higiéniai feltételeket (WC, mosakodás, vízvételi lehetőség, stb.), - az alkalomszerű tűzveszélyes tevékenységet írásban engedélyezi, illetve elrendeli, szükség esetén jóváhagyatja. - a munkaterületét ellátja a tűzveszélyességi osztályba sorolásnak megfelelően előírt tűzoltó készülékekkel, azokat az előírt időközönként ellenőrizteti, - munkabaleset esetén a kivizsgálást és a szükséges intézkedéseket elvégzi, illetve elrendeli. Amennyiben a Vállalkozó a munkabaleset kivizsgálása során a Megrendelő felelősségét valószínűsíti, haladéktalanul köteles a Megrendelőt a kivizsgálásba bevonni, ellenkező esetben semmilyen anyagi-, erkölcsi kártérítésre nem tarthat igényt a Megrendelővel szemben. - gondoskodik arról, hogy a munkaeszközök előírt időszakos biztonsági felülvizsgálat, érintésvédelmi vizsgálat és a megfelelő karbantartás biztosított legyen (amely érvényes a kölcsön adott és kapott termelőeszközökre is), - gondoskodik arról, hogy a munkaterületen az anyagtárolás, anyagmozgatás, a közlekedési utak megfeleljenek az egészséges és biztonságos munkavégzés feltételeinek, - a munkaterületén megköveteli a munkafegyelem betartását. Amennyiben Megrendelő munkavédelemmel kapcsolatos kifogásait, utasításait Vállalkozó 24 órán belül nem hajtja végre, úgy Megrendelőnek joga van a munkát leállítani, a munkavégzésre alkalmatlan dolgozót a munkaterületről – akár véglegesen is – kitiltani, a munkavédelmi hiányosságokat Vállalkozó költségére megszüntetni, mindez azonban nem mentesíti a Vállalkozót a munkavédelmi és munkabiztonsági szabályok betartására irányuló kötelezettsége és ennek jogkövetkezményei alól. A Megrendelő külön felhívja a Vállalkozó figyelmét, hogy amennyiben a szerződés tárgyát képző kiviteli tervdokumentáció és annak mellékletei szerint a kivitelezési munkák közműveket (és ennek keretében különösen távközlési, villamosenergia, víz, csatorna, földgáz, kőolaj, kőolajtermék, egyéb gáz és gáztermék vezetékes szállítására, elosztására, tárolására szolgáló vagy az ehhez szükséges biztonsági létesítményeket a továbbiakban: Létesítmények) közvetlenül vagy közvetve érintik, a Vállalkozó fokozottan köteles figyelembe venni és betartani a biztonsági övezetre vonatkozó, a mindenkor hatályos jogszabályokban foglalt előírásokat. A kivitelezési munkák megkezdése előtt a Vállalkozó köteles a Létesítmények biztonsági övezetét - a Létesítmények üzemeltetőjének szakmai felügyelete mellett - kijelölni, annak a kivitelezési tevékenység alatti fenntartásáról, a keresztezett Létesítmények feltárásáról gondoskodni. Ennek során a Vállalkozó kötelezettsége a Létesítmények üzemeltetőjének szakmai felügyeletét megrendelni és annak költségeit viselni. A biztonsági övezet kijelölésének helyességéért a Létesítmények üzemeltetője felelős. Az egyértelműség érdekében a felek rögzítik, hogy amennyiben a Vállalkozó ezen kötelezettségét nem vagy nem megfelelően teljesíti, köteles a Megrendelő kárait megtéríteni, ideértve az esetlegesen kiszabott bírságokat is. Közbeszerzési eljárás kapcsán kötött Vállalkozási Szerződés esetén a Vállalkozó köteles mindenféle korlátozástól mentesen lehetővé tenni, hogy az Energia Központ, az Állami Számvevőszék, a Kormány által kijelölt belső ellenőrzési szerv, a fejezetek ellenőrzési szervezetei, a Kincstár, illetve az Irányító Hatóság és a Kifizető Hatóság, továbbá az Európai Bizottság, az európai Korrupcióellenes Iroda és az Európai Számvevőszék, illetve egyéb állami vagy uniós szerv vagy hatóság a Vállalkozási Szerződéssel kapcsolatos dokumentumokat átvizsgálja vagy helyszíni ellenőrzéseken ellenőrizze a projekt kivitelezését és teljes auditot végezzen számlázási vagy bármely más egyéb, a projekt finanszírozásával kapcsolatos dokumentumok alapján. A dokumentumoknak könnyen hozzáférhetőknek kell lenniük, úgy kell őket rendszerezni, hogy ez segítse az átvizsgálásukat. Ezek a vizsgálatok az átadás- átvételi igazolás kiadását követő hét éven belül történhetnek meg. Vállalkozó vállalja, hogy az 5/2015. (II.27.) NGM rendelet szerinti adatokat az EKÁER rendszerben rögzíti, azt nem delegálja a Címzett (átvevő) felé.
Jogok és kötelezettségek 6.3.1. A Társaság díjak, kamatok és jutalékok ellenében szerződésben arra vállal kötelezettséget, hogy az átruházott Követelés alapján – valamennyi szerződéses feltétel együttes megléte esetén – jelen Üzletszabályzatban meghatározott finanszírozó faktoring szolgáltatást nyújt a Szállító részére. 6.3.2. A folyó faktoring szerződés alapján a Társaság köteles a meghatározott előlegeket az Ügyfél rendelkezésére bocsátani, az Ügyfél pedig köteles az igénybevett előleget, annak járulékaival együtt a szerződésben foglalt feltételek bekövetkezése esetén visszafizetni. 6.3.3. A Társaság köteles a Követelés szerződésszerű teljesítését követően (a hiánytalan Követelés Társaság számláján történt jóváírása) 3 banki napon belül az Ügyféllel elszámolni, majd - az ezt követő 15 napon belül - az arra vonatkozó bizonylatokat rendelkezésére bocsátani. 6.3.4. A Társaság köteles nyilvántartásait naprakészen vezetni. 6.3.5. A Társaság tevékenysége során köteles mindenkor az Ügyfél érdekeinek – az adott körülmények között lehetséges – figyelembevételével a tőle elvárható legnagyobb gondossággal eljárni. 6.3.6. A Társaság az Ügyfél kérelmére köt faktoring szerződést és létesít ebből eredő jogviszonyt, amennyiben a Társaság mind az Ügyfél, mind pedig az ügyletben kötelezett Vevő hitelképességét megfelelőnek ítéli. Az Ügyfél által a Társaság részére nyújtott és általa befogadott iratok (szerződések, számlák, bizonylatok stb.) Társaság részéről nem jelentenek elkötelezettséget a vételárelőleg folyósítására, csupán az érdemi hitelképesség vizsgálat lefolytatásának elvállalását jelenti. A Társaság az Ügyfél/Vevő hitelképességére vonatkozó vizsgálati szempontjait maga határozza meg. 6.3.7. A szerződéskötést megelőzően az Ügyfélnek ismertetnie kell, illetve adatokat kell szolgáltatnia vagyoni helyzetére, likviditására, gazdasági helyzetének alakulására, illetve minden olyan körülményre vonatkozólag, amelyek a konkrét szerződési feltételeknek a megállapításához, vagy a faktoring jogügylet létrejöttéhez a Társaság számára szükségesek. 6.3.8. A Társaság az Ügyféllel szerződést (egyedi és/vagy keret) csak előzetes hitelképesség vizsgálat után, pozitív döntést követően, írásban köt. 6.3.9. A Társaság az Ügyfél és a Vevő hitelképességét a szerződéses kapcsolat fennállása alatt is folyamatosan figyelemmel kíséri. A hitelképesség előzetes és folyamatos megítéléséhez a Társaság elsősorban az Ügyféllel és a Vevővel kialakított üzleti kapcsolatai során szerzett ismereteit, a rendelkezésére bocsátott számszerű és egyéb információkat (mérlegbeszámolók, főkönyvi kivonatok, időközi adatszolgáltatások, szöveges információk, stb.) használja fel. 6.3.10. A szerződés érvényességéhez a szerződés írásba foglalása, valamint mind a Társaság, mind az Ügyfél részéről a képviseleti jogosultság okirati igazolását követő cégszerű aláírása szükséges. A szerződés mellékletei annak elválaszthatatlan részét képezik azzal, hogy a szerződés a mellékleteivel együtt érvényes. A mellékletben foglaltakra a szerződésre vonatkozó rendelkezések az irányadóak. Ha a szerződés megkötésekor nem határozható meg valamennyi lényeges kikötés vagy feltétel, akkor a Felek azokat - az „alapszerződés” rendelkezései alapján - külön szerződésben rögzítik. 6.3.11. A keretszerződéssel rendelkező Ügyfél a szerződés időtartama alatt (amennyiben a Társaság által támasztott feltételeket maradéktalanul teljesíti) a rendelkezésre álló szabad faktorkeret összegén belül bármilyen összeget jogosult igénybe venni a faktoring ügyletek keretein belül, az azokra vonatkozó szabályok betartása mellett. Az Ügyfél ilyen irányú jogosultsága azonban nem jelenti a Társaság feltétlen kötelezettségét az adott ügylet megelőlegezésére. 6.3.12. Az Ügyfél a faktoring szerződés (egyedi és/vagy keret) keretében végzett pénzügyi műveletek után a szerződésben, valamint a Kondíciós Listában meghatározott mértékű díjat, kamatot, jutalékot és egyéb költségeket tartozik fizetni. A Társaság jogosult az ügyletek kapcsán alkalmazott kamatait, díjait, jutalékait és egyéb költségeit, valamint egyéb szerződési feltételeit egyoldalúan módosítani jelen Üzletszabályzat meghatározott feltételek és körülmények fennállta esetén. A Társaság a kamatok, díjak, jutalékok és költségek, valamint egyéb szerződési feltételek módosításáról köteles az érintett Ügyfelet írásban értesíteni. Amennyiben az Ügyfél a változást nem fogadja el, úgy a Társaság jogosult a szerződést 15 napos felmondási idővel, írásban felmondani. Az Ügyfél az egyoldalú szerződésmódosítás hatályba lépéséig jogosult a szerződést felmondani. Ha 15 napon belül nem érkezik az Ügyféltől ellenvélemény, úgy a változtatásokat mindkét részről elfogadottnak kell tekinteni. 6.3.13. A Társaság saját belátása szerint, ha veszélyeztetve látja érdekeit – különös tekintettel a szerződésből fakadó Követelések megtérülésére – jogosult az adott szerződést felfüggeszteni akár azonnali hatállyal is. A felfüggesztés ideje alatt a Társaságnak teljesítési kötelezettsége nincs, és a felfüggesztés tényének indokolására sem kötelezhető. 6.3.14. Amennyiben az Ügyfél és a Társaság között megkötött szerződés, vagy jelen Üzletszabályzat másként nem rendelkezik, úgy az Ügyfél jogosult saját belátása szerint bármikor felmondani a faktoring szerződést (egyedi és/vagy keret). A felmondást minden esetben írásban kell közölni a Társasággal. Az Ügyfél rendes felmondása a szerződést megszünteti, amely alapján felek kötelesek egymással elszámolni jelen Üzletszabályzat, illetve az adott szerződés rendelkezései szerint. 6.3.15. A Társaság jogosult bármikor azonnali hatályú felmondással élni különösen, ha az Ügyfél súlyos szerződésszegést követett el, vagy valótlan tények közlésével, adatok eltitkolásával, vagy más módon a Társaságot megtévesztette. 6.3.16. Az Üzletszabályzat és az adott szerződés előírásai felmondás esetén is az elszámolások teljes lezárásáig alkalmazandók.
Biztosított költségek Biztosítottnak számítanak az üdülőhelyre történő késedelmes, közvetlen odautazás költségei a lefoglalt és biztosított utazás típusa és minősége szerint, legvégső esetben az üdülőhelyre történő közvetlen odautazás fiktív repülési költségei turistaosztályon.
A Szolgáltató kötelezettségei A Szolgáltató köteles gondoskodni az általa kezelt előfizetői adatok biztonságáról és az adatkezelési műveleteket úgy megszervezni, hogy a GDPR és az adatkezelésre vonatkozó más szabályok alkalmazása során biztosítsa az érintettek magánszférájának védelmét. A Szolgáltató alkalmazottai, alvállalkozói és megbízottjai – jogszabály kötelezően alkalmazandó eltérő rendelkezése hiányában – a Szolgáltatóval azonos adatvédelmi és titoktartási kötelezettség teljesítésére kötelesek. A Szolgáltató – szükség szerint más szolgáltatókkal közösen – megfelelő műszaki és szervezési intézkedésekkel gondoskodni köteles a továbbított közlés és a közléshez kapcsolódó forgalmi adatok jogosulatlan lehallgatásának, tárolásának vagy megfigyelésének, valamint a közléshez és a közléshez kapcsolódó forgalmi adatokhoz történő jogosulatlan vagy véletlen hozzáférésnek a megakadályozásáról (közlés bizalmassága). A Szolgáltató csak úgy választhatja meg, és minden esetben úgy üzemeltetheti a Szolgáltatás nyújtása során alkalmazott elektronikus hírközlő eszközöket, hogy biztosítani tudja a közlés bizalmasságát. A Szolgáltató a továbbított közlések tartalmát csak olyan mértékben ismerheti meg és tárolhatja, amely a Szolgáltatás nyújtásához műszakilag elengedhetetlenül szükséges. Egy Előfizetőnek vagy felhasználónak elektronikus hírközlő végberendezésén csak az érintett felhasználó vagy Előfizető világos és teljes körű – az adatkezelés céljára is kiterjedő – tájékoztatását követő hozzájárulása vagy más megfelelő jogalap alapján lehet adatot tárolni, vagy az ott tárolt adathoz hozzáférni. A fentiekben meghatározott tevékenysége keretében a Szolgáltató köteles az alábbi szabályoknak megfelelni: Tükrözés: A hálózati kiszolgáló gép (a továbbiakban: szerver) a személyes adatok elvesztésének elkerülésére folyamatos tükrözéssel (biztonsági másolat készítésével és megőrzésével, az irányadó adatmegőrzési időkre is tekintettel) biztosítható egy tőle fizikailag különböző adathordozón.