Common use of Díjazás Clause in Contracts

Díjazás. Az Ügyfél köteles a jelen szerződéshez csatolt, annak elválaszthatatlan mellékletét képező mindenkor hatályos Üzletszabályzat Díjjegyzékében (Kondíciós listában) meghatározott, illetve esetleges külön megállapodás esetén kifejezetten az Ügyfél tekintetében meghatározott díjakat, jutalékokat megfizetni, köteles megtéríteni az SPB igazoltan felmerült költségeit, valamint az ügylete esetleges vesztesége esetén az SPB felé fennálló számlatartozását megfizetni. Az Ügyfél a Kondíciós lista „V. PRÉMIUM SZÁMLACSOMAG DÍJA” megnevezésű pontjában meghatározott „Prémium Csomagdíj” megfizetésére köteles, mely díj kizárólag a jelen szerződés alapján az SPB által az Ügyfél részére megnyitott bármely ügyfél- és értékpapírszámla számlavezetési díját, a letétkezelés díját, továbbá a befektetési tanácsadás díját foglalja magában. Az SPB által felszámított „Prémium Csomagdíj” alapja az Ügyfélnek az SPB-nél vezetett ügyfél- és értékpapírszámláin elhelyezett, a számlázási periódus első napján a számlán fellelhető vagyon piaci értéke, ideértve az Ügyfél számára jelen szerződésre tekintettel esetlegesen megnyitott és vezetett NYESZ és/vagy TBSZ számlán elhelyezett vagyon értékét is. Az SPB erre tekintettel kifejezetten felhívja az Ügyfél figyelmét arra, hogy az SPB előző pontban meghatározott szolgáltatásaitól eltérő szolgáltatásainak igénybevétele során a Kondíciós listában meghatározott további díjak megfizetésére az Ügyfél ugyancsak köteles, így különösen de nem kizárólag a pénzforgalmi-, a kötvényforgalmi-, a részvényforgalmi-, a befektetési jegy forgalmazási megbízások továbbá a külföldi kibocsátású befektetési alapok vételi és eladási költségei, a hazai kibocsátású befektetési alapok eladási költségei és az értéktári szolgáltatásokkal kapcsolatos díjak megfizetésére köteles. Az SPB, mint bizományos eljárása esetén, ideértve azt az esetet is, ha az SPB nem az általa vezetett számlán jóváírt pénzeszközre vagy pénzügyi eszközre tekintettel jár el, a díj számára abban az esetben jár, ha a bizományosi eljárása folytán az Ügyfél és a harmadik személy a szerződést megkötötték, vagy ha a szerződés megkötése az Ügyfél érdekkörében felmerült okból maradt el. A Felek kifejezetten rögzítik, hogy jelen pontban meghatározott rendelkezés kizárólag az SPB bizományosi tevékenysége keretében végzett eseti megbízások teljesítésének ellenértékeként fizetendő díjakra vonatkozik. Az Ügyfél a jelen szerződés aláírásával kifejezetten kijelenti, hogy a Kondíciós listát ismeri, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek elfogadja. Az SPB levonási, beszámítási, visszatartási és óvadék igénybevételére irányuló jogaira vonatkozó rendelkezéseket jelen szerződés és az Üzletszabályzat tartalmazzák. Az Ügyfél kijelenti, hogy az SPB-t megillető elsődlegesen az Üzletszabályzat VI. fejezetében szabályozott levonási, beszámítási, visszatartási és óvadéki jogra vonatkozó rendelkezéseket, külön figyelemfelhívó tájékoztatás alapján megismerte, azokat kifejezetten elfogadja, erre tekintettel azokat a Felek a jelen szerződés tekintetében alkalmazni rendelik. Az Ügyfél kifejezetten elfogadja, hogy késedelmes fizetése esetén az SPB jogosult a jegybanki alapkamat kétszeresének megfelelő mértékű késedelmi kamatot felszámítani.

Appears in 20 contracts

Samples: Premium Package Contract, Premium Package Contract, Premium Package Contract

Díjazás. (1) Az Ügyfél köteles OTP Pénzügyi Pont a jelen szerződéshez csatoltfüggő ügynöki, annak elválaszthatatlan mellékletét képező mindenkor hatályos Üzletszabályzat Díjjegyzékében (Kondíciós listában) meghatározottjelzáloghitel közvetítő függő ügynöki, illetve esetleges külön megállapodás tagszervezői tevékenysége tárgyában végzett tevékenységéért díjazásban részesül, melyre kizárólag az OTP Bankcsoporttól és – a tagszervezői tevékenység esetén kifejezetten az Ügyfél tekintetében meghatározott díjakat, jutalékokat megfizetni, köteles megtéríteni az SPB igazoltan felmerült költségeitOTP Egészség- és Önsegélyező Pénztártól, valamint az ügylete esetleges vesztesége esetén az SPB felé fennálló számlatartozását megfizetniOTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztártól jogosult. Az Ügyfél a Kondíciós lista „V. PRÉMIUM SZÁMLACSOMAG DÍJA” megnevezésű pontjában meghatározott „Prémium Csomagdíj” megfizetésére kötelesOTP Pénzügyi Pont képviseletében, mely illetve megbízásából eljáró Értékesítő kizárólag az OTP Pénzügyi Ponttól jogosult díjazásra, az Ügyféltől közvetítői díjat nem fogadhat el. (2) A pénzügyi szolgáltatási szerződés megkötésért járó közvetítői díj kizárólag a jelen szerződés alapján mértéke az SPB által Ügyféllel való kapcsolatfelvétel, az Ügyfél részére megnyitott bármely ügyfél- és értékpapírszámla számlavezetési díjáttájékoztatásának időpontjában nem ismert, a letétkezelés díját, továbbá a befektetési tanácsadás díját foglalja magában. Az SPB által felszámított „Prémium Csomagdíj” alapja az Ügyfélnek az SPB-nél vezetett ügyfél- és értékpapírszámláin elhelyezett, a számlázási periódus első napján a számlán fellelhető vagyon piaci értéke, ideértve az Ügyfél számára jelen szerződésre tekintettel esetlegesen megnyitott és vezetett NYESZ és/vagy TBSZ számlán elhelyezett vagyon értékét is. Az SPB erre tekintettel kifejezetten felhívja az Ügyfél figyelmét arra, hogy az SPB előző pontban meghatározott szolgáltatásaitól egyes termékek esetén eltérő szolgáltatásainak igénybevétele során a Kondíciós listában meghatározott további díjak megfizetésére mértéke, megállapításának módja és időszakonként eltérő számítási módszerek szerint is megállapításra kerülhet. Mivel nem ismert a tájékoztatás időpontjában, jelzáloghitel közvetítése esetén arról tájékoztatja az Ügyfél ugyancsak köteles, így különösen de nem kizárólag a pénzforgalmi-, a kötvényforgalmi-, a részvényforgalmi-, a befektetési jegy forgalmazási megbízások továbbá a külföldi kibocsátású befektetési alapok vételi és eladási költségei, a hazai kibocsátású befektetési alapok eladási költségei és értékesítő az értéktári szolgáltatásokkal kapcsolatos díjak megfizetésére köteles. Az SPB, mint bizományos eljárása esetén, ideértve azt az esetet is, ha az SPB nem az általa vezetett számlán jóváírt pénzeszközre vagy pénzügyi eszközre tekintettel jár el, a díj számára abban az esetben jár, ha a bizományosi eljárása folytán az Ügyfél és a harmadik személy a szerződést megkötötték, vagy ha a szerződés megkötése az Ügyfél érdekkörében felmerült okból maradt el. A Felek kifejezetten rögzítik, hogy jelen pontban meghatározott rendelkezés kizárólag az SPB bizományosi tevékenysége keretében végzett eseti megbízások teljesítésének ellenértékeként fizetendő díjakra vonatkozik. Az Ügyfél a jelen szerződés aláírásával kifejezetten kijelentiügyfelet, hogy a Kondíciós listát ismeritényleges díj a személyre szóló tájékoztatóban fog szerepelni. (3) A közvetítői díj időbeni ütemezése arányos a közvetített pénzügyi szolgáltatás futamidejével, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek elfogadjavalamint szerződésszerű teljesítésével. Az SPB levonásiOTP Pénzügyi Pontot megillető közvetítői díj mértéke nem haladhatja meg az adott jelzáloghitel folyósításakor, beszámításiilletve ingatlanra vonatkozó pénzügyi lízing nyújtásakor meghatározott tőketartozás (pénzügyi lízing esetében ideértve a maradványértéket is) kettő százalékát. Fennálló jelzáloghitel-szerződés, visszatartási és óvadék igénybevételére irányuló jogaira illetve ingatlanra vonatkozó rendelkezéseket jelen pénzügyi lízingszerződés módosítása során eljáró függő közvetítő tekintetében a közvetítői díj mértéke nem haladhatja meg a jelzáloghitel-szerződés és az Üzletszabályzat tartalmazzákmódosításakor fennálló tőketartozás, illetve lízingszerződés alapján fennálló tartozás (ideértve a maradványértéket is) kettő százalékát. Az Ügyfél kijelentiOTP Pénzügyi Pont a megbízó pénzügyi intézmény felé közvetítői díjat kizárólag az egyedi jelzáloghitelek és lízingszerződések alapján, hogy az SPB-t megillető elsődlegesen az Üzletszabályzat VI. fejezetében szabályozott levonásiegyedileg számíthat fel, beszámítási, visszatartási és óvadéki jogra vonatkozó rendelkezéseket, külön figyelemfelhívó tájékoztatás alapján megismerte, azokat kifejezetten elfogadja, erre tekintettel azokat egyéb módon (így különösen a Felek folyósított állomány alapján) további díjazást nem számíthat fel. (4) Az OTP Pénzügyi Pont a jelen szerződés tekintetében alkalmazni rendelik. Az Ügyfél kifejezetten elfogadja, hogy késedelmes fizetése esetén az SPB jogosult a jegybanki alapkamat kétszeresének megfelelő mértékű késedelmi kamatot felszámítanipénzügyi szolgáltatás közvetítését igénybe vevő fogyasztó számára más - pénzügyi szolgáltatás közvetítésének nem minősülő - szolgáltatása ellenértékeként díjat nem számít fel.

Appears in 2 contracts

Samples: Üzletszabályzat, Üzletszabályzat

Díjazás. Az Ügyfél köteles egyes szolgáltatások mindenkori díjszabását („Szolgáltatási Díjak”) a jelen szerződéshez csatoltÁSZF mellékletei tartalmazzák, annak elválaszthatatlan mellékletét képező de a Szolgáltató azt az xxxxxxxx.xxx, illetve az egyéb, megfelelő weboldalak kezelőfelületén is közzéteszi. • A Szolgáltató jogosult a Szolgáltatási Díjakat minden év januárjában a KSH által közzétett, az előző naptári évre vonatkozó inflációs rátának megfelelően (kerekítve) minden előzetes értesítés nélkül is egyoldalúan módosítani. • A Szolgáltató főszabályként elektronikus számlát bocsát ki szolgáltatásairól. Az elektronikus számla megtekintéséhez szükséges, térítésmentesen beszerezhető szoftver (Adobe Acrobat Reader) beszerzése a Hirdető feladata. • Amennyiben Xxxxxxx az egyedi szerződésben meghatározott Szolgáltatási Díjat a szerződés felmondása után sem fizeti meg, Szolgáltató fizetési meghagyásos eljárást indít, melynek 50 000 Ft-os, azaz ötven ezer forintos költségét köteles Hirdető megfizetni. A fizetési meghagyásos eljárás utáni esetleges további eljárások költségét Hirdető viseli. • A Szolgáltató által kibocsátott elektronikus számla fokozott biztonságú elektronikus aláírással és minősített szolgáltató által kibocsátott időbélyegzővel van ellátva, valamint megfelel az elektronikus számlára vonatkozó jogszabályi követelményeknek. A Szolgáltató papíralapú, nyomtatott számlát az elektronikus számlán kívül nem állít ki, az elektronikus számla csak elektronikus formában alkalmas adóigazgatási azonosításra, az adóhatóság részére csak elektronikusan mutatható be. Ennek megfelelően az adóalany Hirdetőnek az elektronikus számlát az elévülési idő végéig elektronikus formában kell megőrizni. • A Szolgáltató a számlával kapcsolatos utólagos módosításokért (pl. számlázási adatok módosítása, elektronikus számla papír alapon történő elkészítése) vagy a postai készpénz átutalási megbízás (sárga csekk) elkészítéséért és kiküldéséért adminisztrációs költséget számol fel, melyet a mindenkor hatályos Üzletszabályzat Díjjegyzékében díjszabási táblázatban (Kondíciós listábanegyéni hirdetőkre vonatkozó díjszabás, office hirdetőkre vonatkozó díjszabás) meghatározottközzétesz. • A számlák utólagos módosítására csak magyar adószámmal rendelkező Hirdetők esetén van lehetőség. • Amennyiben EU-s Hirdető veszi igénybe az xxxxxxxx.xxx szolgáltatásait, illetve esetleges külön megállapodás esetén kifejezetten úgy csak abban az Ügyfél tekintetében meghatározott díjakatesetben állít ki Szolgáltató EU-s (0% áfás) számlát, jutalékokat megfizetni, köteles megtéríteni az SPB igazoltan felmerült költségeit, valamint az ügylete esetleges vesztesége esetén az SPB felé fennálló számlatartozását megfizetni. Az Ügyfél ha a Kondíciós lista „V. PRÉMIUM SZÁMLACSOMAG DÍJA” megnevezésű pontjában meghatározott „Prémium Csomagdíj” megfizetésére köteles, mely díj kizárólag Hirdető a jelen szerződés alapján az SPB által az Ügyfél részére megnyitott bármely ügyfél- és értékpapírszámla számlavezetési díjátszámla kiállítása előtt, a letétkezelés díjátregisztráció alkalmával megadja az EU-s adószámát és székhely adatait. Hirdető utólag nem jogosult 0%-os áfás számlás kérni. • Amennyiben Xxxxxxxxxx – a szolgáltatások igénybevétele során – túlfizetése keletkezik Szolgáltató felé, továbbá úgy Hirdető köteles azt a befektetési tanácsadás díját foglalja magábansoron következő díjfizetésébe beszámítani, vagy megfelelő tájékoztatást adni Szolgáltató részére a visszafizetés érdekében (pl. Az SPB által felszámított „Prémium Csomagdíj” alapja az Ügyfélnek az SPB-nél vezetett ügyfél- és értékpapírszámláin elhelyezettbankszámlaszám). Amennyiben Xxxxxxx ezt nem teszi meg a túlfizetés keletkezését követő fél éven belül, úgy Szolgáltató fenntartja a számlázási periódus első napján a számlán fellelhető vagyon piaci értéke, ideértve az Ügyfél számára jelen szerződésre tekintettel esetlegesen megnyitott és vezetett NYESZ és/vagy TBSZ számlán elhelyezett vagyon értékét is. Az SPB erre tekintettel kifejezetten felhívja az Ügyfél figyelmét arrajogot, hogy az SPB előző pontban meghatározott szolgáltatásaitól eltérő szolgáltatásainak igénybevétele során a Kondíciós listában meghatározott további díjak megfizetésére az Ügyfél ugyancsak kötelesígy keletkezett összeget bevételként könyvelje el 50.000 Ft összegig, így különösen de nem kizárólag a pénzforgalmi-, a kötvényforgalmi-, a részvényforgalmi-, a befektetési jegy forgalmazási megbízások továbbá a külföldi kibocsátású befektetési alapok vételi és eladási költségei, a hazai kibocsátású befektetési alapok eladási költségei és az értéktári szolgáltatásokkal kapcsolatos díjak megfizetésére köteles. Az SPB, mint bizományos eljárása esetén, ideértve azt az esetet is, ha az SPB nem az általa vezetett számlán jóváírt pénzeszközre vagy pénzügyi eszközre tekintettel jár el, a díj számára abban az esetben jár, ha a bizományosi eljárása folytán az Ügyfél és a harmadik személy a szerződést megkötötték, vagy ha a szerződés megkötése az Ügyfél érdekkörében felmerült okból maradt el. A Felek kifejezetten rögzítik, hogy jelen pontban meghatározott rendelkezés kizárólag az SPB bizományosi tevékenysége keretében végzett eseti megbízások teljesítésének ellenértékeként fizetendő díjakra vonatkozik. Az Ügyfél a jelen szerződés aláírásával kifejezetten kijelenti, hogy a Kondíciós listát ismeri, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek elfogadja. Az SPB levonási, beszámítási, visszatartási és óvadék igénybevételére irányuló jogaira vonatkozó rendelkezéseket jelen szerződés és az Üzletszabályzat tartalmazzák. Az Ügyfél kijelenti, hogy az SPB-t megillető elsődlegesen az Üzletszabályzat VI. fejezetében szabályozott levonási, beszámítási, visszatartási és óvadéki jogra vonatkozó rendelkezéseket, külön figyelemfelhívó tájékoztatás alapján megismerte, azokat kifejezetten elfogadja, erre tekintettel azokat a Felek a jelen szerződés tekintetében alkalmazni rendelik. Az Ügyfél kifejezetten elfogadja, hogy késedelmes fizetése esetén az SPB jogosult a jegybanki alapkamat kétszeresének megfelelő mértékű késedelmi kamatot felszámítaniHirdető vevői folyószámlájáról így elvezetésre kerüljön.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Díjazás. Az Ügyfél 7.1. A Futár minden egyes kiszállításra vonatkozóan megkapja a Bolt Food Platform által a dinamikus árazás szabályaival összhangban kiszámított Tényleges Szállítási Költséget, amely figyelembe veszi a kiszállítás távolságát és idejét, a forgalmi helyzetet, az időjárási körülményeket, a Piactéren elérhető futárokat, és egyéb tényezőket. 7.2. A Futár a Megrendelő felé független vállalkozóként lép fel, és a Tényleges Szállítási Költség részeként Futár Díjra jogosult, melyet a Megrendelő a Kiszállítási Szerződés alapján teljesített kiszállítási szolgáltatásért fizet. A Futár Díj minden kiszállítás esetén a Bolt Food Platformon belül kerül kiszámításra. 7.3. Amennyiben a Rendelésre Minimális Rendelési Érték vonatkozik, a Megrendelő köteles a Futárnak a Kisértékű Rendelés Árat kifizetni. 7.4. Xxxx gondoskodik arról, hogy a Tényleges Szállítási Költség és a Futár Díj teljes összege és (amennyiben van ilyen) a Kisértékű Rendelés Ár közötti különbség a Futár részére Piactérrel Kapcsolatos Díjak formájában kompenzálásra kerül (i) vagy a Piactérrel Kapcsolatos Díj Futár részére történő kifizetéssel, vagy (ii) a Piactérrel Kapcsolatos Díj Partnerektől - a Futár nevében - történő beszedésével és Xxxxxxx részére való továbbításával. 7.5. Amennyiben a Kisértékű Rendelés Árral (ha van ilyen) együtt számított Futár Díj meghaladja a Tényleges Szállítási Költséget, abban az esetben Bolt jogosult a Futár felé Közvetítési Jutalékot felszámítani, melynek összege az az összeg, amennyivel a Futár Díj és (ahol van ilyen) a Kisértékű Rendelés Ár összege meghaladja a Tényleges Szállítási Költséget. 7.6. A Tényleges Szállítási Költség számításának részleteit Xxxx időnként módosítja a rendelések száma, a piaci helyzet, időjárási körülmények, a kínálat, a Futárok Piactéren való elérhetősége, és a kiszállítási szolgáltatáshoz kapcsolódó egyéb tényezők figyelembe vételével. 7.7. Xxxx a Futárok részére fizetendő marketing díjat hozhat létre, a Bolt márka népszerűsítésében való részvétel fejében. 7.8. Xxxxxxx jogában áll, hogy a Futárra vonatkozóan egyéb díjakat állapítson meg jelen szerződéshez csatoltÁltalános Szerződési Feltételek frissítésével, annak elválaszthatatlan mellékletét képező mindenkor hatályos Üzletszabályzat Díjjegyzékében (Kondíciós listában) meghatározottmelyekről a Bolt Food Platformon keresztül értesíti a Futárt, illetve esetleges külön megállapodás esetén kifejezetten az Ügyfél tekintetében meghatározott díjakat, jutalékokat megfizetni, köteles megtéríteni az SPB igazoltan felmerült költségeit, valamint az ügylete esetleges vesztesége esetén az SPB felé fennálló számlatartozását megfizetni. Az Ügyfél a Kondíciós lista „V. PRÉMIUM SZÁMLACSOMAG DÍJA” megnevezésű pontjában meghatározott „Prémium Csomagdíj” megfizetésére köteles, mely díj kizárólag ezen módosítások a jelen szerződés dokumentumban foglalt feltételek alapján és az SPB által az Ügyfél részére megnyitott bármely ügyfél- és értékpapírszámla számlavezetési díját, a letétkezelés díját, továbbá a befektetési tanácsadás díját foglalja magábanOnline Platformokról Szóló Rendeletnek megfelelően lépnek életbe. 7.9. Az SPB által felszámított „Prémium Csomagdíj” alapja az Ügyfélnek az SPB-nél vezetett ügyfél- és értékpapírszámláin elhelyezett, a számlázási periódus első napján a számlán fellelhető vagyon piaci értéke, ideértve az Ügyfél számára jelen szerződésre tekintettel esetlegesen megnyitott és vezetett NYESZ A Futár alkalmazottai és/vagy TBSZ számlán elhelyezett vagyon értékét is. Az SPB erre tekintettel kifejezetten felhívja az Ügyfél figyelmét arraszerződéses partnerei által végzett kiszállítások után fizetett díjak a Futár bankszámláján kerülnek jóváírásra, hogy az SPB előző pontban meghatározott szolgáltatásaitól eltérő szolgáltatásainak igénybevétele során aki a Kondíciós listában meghatározott további díjak megfizetésére az Ügyfél ugyancsak köteles, így különösen de nem kizárólag díjakat a pénzforgalmi-, munkavállalóval és/vagy a kötvényforgalmi-, a részvényforgalmi-, a befektetési jegy forgalmazási megbízások továbbá a külföldi kibocsátású befektetési alapok vételi és eladási költségei, a hazai kibocsátású befektetési alapok eladási költségei és az értéktári szolgáltatásokkal kapcsolatos díjak megfizetésére köteles. Az SPB, mint bizományos eljárása esetén, ideértve azt az esetet is, ha az SPB nem az általa vezetett számlán jóváírt pénzeszközre vagy pénzügyi eszközre tekintettel jár el, a díj számára abban az esetben jár, ha a bizományosi eljárása folytán az Ügyfél és a harmadik személy a szerződést megkötötték, vagy ha a szerződés megkötése az Ügyfél érdekkörében felmerült okból maradt el. A Felek kifejezetten rögzítik, hogy jelen pontban meghatározott rendelkezés kizárólag az SPB bizományosi tevékenysége keretében végzett eseti megbízások teljesítésének ellenértékeként fizetendő díjakra vonatkozik. Az Ügyfél a jelen szerződés aláírásával kifejezetten kijelenti, hogy a Kondíciós listát ismeri, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek elfogadja. Az SPB levonási, beszámítási, visszatartási és óvadék igénybevételére irányuló jogaira vonatkozó rendelkezéseket jelen szerződés és az Üzletszabályzat tartalmazzák. Az Ügyfél kijelenti, hogy az SPB-t megillető elsődlegesen az Üzletszabályzat VI. fejezetében szabályozott levonási, beszámítási, visszatartási és óvadéki jogra vonatkozó rendelkezéseket, külön figyelemfelhívó tájékoztatás alapján megismerte, azokat kifejezetten elfogadja, erre tekintettel azokat a Felek a jelen szerződés tekintetében alkalmazni rendelik. Az Ügyfél kifejezetten elfogadja, hogy késedelmes fizetése esetén az SPB jogosult a jegybanki alapkamat kétszeresének megfelelő mértékű késedelmi kamatot felszámítaniszerződéses partnerrel egyeztetett módon osztja meg.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Díjazás. Az Ügyfél 7.1. A Futár minden egyes kiszállításra vonatkozóan megkapja a Bolt Food Platform által a dinamikus árazás szabályaival összhangban kiszámított Tényleges Szállítási Költséget, amely figyelembe veszi a kiszállítás távolságát és idejét, a forgalmi helyzetet, az időjárási körülményeket, a Piactéren elérhető futárokat, és egyéb tényezőket. 7.2. A Futár a Megrendelő felé független vállalkozóként lép fel, és a Tényleges Szállítási Költség részeként Futár Díjra jogosult, melyet a Megrendelő a Kiszállítási Szerződés alapján teljesített kiszállítási szolgáltatásért fizet. A Futár Díj minden kiszállítás esetén a Bolt Food Platformon belül kerül kiszámításra. 7.3. Amennyiben a Rendelésre Minimális Rendelési Érték vonatkozik, a Megrendelő köteles a Futárnak a Kisértékű Rendelés Árat kifizetni. 7.4. Amennyiben a Kisértékű Rendelés Árral (ha van ilyen) együtt számított Futár Díj meghaladja a Tényleges Szállítási Költséget, abban az esetben Bolt jogosult a Futár felé Közvetítési Jutalékot felszámítani, melynek összege az az összeg, amennyivel a Futár Díj és (ahol van ilyen) a Kisértékű Rendelés Ár összege meghaladja a Tényleges Szállítási Költséget. 7.5. A Tényleges Szállítási Költség számításának részleteit Xxxx időnként módosítja a rendelések száma, a piaci helyzet, időjárási körülmények, a kínálat, a Futárok Piactéren való elérhetősége, és a kiszállítási szolgáltatáshoz kapcsolódó egyéb tényezők figyelembe vételével. 7.6. Xxxx a Futárok részére fizetendő marketing díjat hozhat létre, a Bolt márka népszerűsítésében való részvétel fejében. 7.7. Xxxxxxx jogában áll, hogy a Futárra vonatkozóan egyéb díjakat állapítson meg jelen szerződéshez csatoltÁltalános Szerződési Feltételek frissítésével, annak elválaszthatatlan mellékletét képező mindenkor hatályos Üzletszabályzat Díjjegyzékében (Kondíciós listában) meghatározottmelyekről a Bolt Food Platformon keresztül értesíti a Futárt, illetve esetleges külön megállapodás esetén kifejezetten az Ügyfél tekintetében meghatározott díjakat, jutalékokat megfizetni, köteles megtéríteni az SPB igazoltan felmerült költségeit, valamint az ügylete esetleges vesztesége esetén az SPB felé fennálló számlatartozását megfizetni. Az Ügyfél a Kondíciós lista „V. PRÉMIUM SZÁMLACSOMAG DÍJA” megnevezésű pontjában meghatározott „Prémium Csomagdíj” megfizetésére köteles, mely díj kizárólag ezen módosítások a jelen szerződés dokumentumban foglalt feltételek alapján és az SPB által az Ügyfél részére megnyitott bármely ügyfél- és értékpapírszámla számlavezetési díját, a letétkezelés díját, továbbá a befektetési tanácsadás díját foglalja magábanOnline Platformokról Szóló Rendeletnek megfelelően lépnek életbe. 7.8. Az SPB által felszámított „Prémium Csomagdíj” alapja az Ügyfélnek az SPB-nél vezetett ügyfél- és értékpapírszámláin elhelyezett, a számlázási periódus első napján a számlán fellelhető vagyon piaci értéke, ideértve az Ügyfél számára jelen szerződésre tekintettel esetlegesen megnyitott és vezetett NYESZ A Futár alkalmazottai és/vagy TBSZ számlán elhelyezett vagyon értékét is. Az SPB erre tekintettel kifejezetten felhívja az Ügyfél figyelmét arraszerződéses partnerei által végzett kiszállítások után fizetett díjak a Futár bankszámláján kerülnek jóváírásra, hogy az SPB előző pontban meghatározott szolgáltatásaitól eltérő szolgáltatásainak igénybevétele során aki a Kondíciós listában meghatározott további díjak megfizetésére az Ügyfél ugyancsak köteles, így különösen de nem kizárólag díjakat a pénzforgalmi-, munkavállalóval és/vagy a kötvényforgalmi-, a részvényforgalmi-, a befektetési jegy forgalmazási megbízások továbbá a külföldi kibocsátású befektetési alapok vételi és eladási költségei, a hazai kibocsátású befektetési alapok eladási költségei és az értéktári szolgáltatásokkal kapcsolatos díjak megfizetésére köteles. Az SPB, mint bizományos eljárása esetén, ideértve azt az esetet is, ha az SPB nem az általa vezetett számlán jóváírt pénzeszközre vagy pénzügyi eszközre tekintettel jár el, a díj számára abban az esetben jár, ha a bizományosi eljárása folytán az Ügyfél és a harmadik személy a szerződést megkötötték, vagy ha a szerződés megkötése az Ügyfél érdekkörében felmerült okból maradt el. A Felek kifejezetten rögzítik, hogy jelen pontban meghatározott rendelkezés kizárólag az SPB bizományosi tevékenysége keretében végzett eseti megbízások teljesítésének ellenértékeként fizetendő díjakra vonatkozik. Az Ügyfél a jelen szerződés aláírásával kifejezetten kijelenti, hogy a Kondíciós listát ismeri, az abban foglaltakat magára nézve kötelezőnek elfogadja. Az SPB levonási, beszámítási, visszatartási és óvadék igénybevételére irányuló jogaira vonatkozó rendelkezéseket jelen szerződés és az Üzletszabályzat tartalmazzák. Az Ügyfél kijelenti, hogy az SPB-t megillető elsődlegesen az Üzletszabályzat VI. fejezetében szabályozott levonási, beszámítási, visszatartási és óvadéki jogra vonatkozó rendelkezéseket, külön figyelemfelhívó tájékoztatás alapján megismerte, azokat kifejezetten elfogadja, erre tekintettel azokat a Felek a jelen szerződés tekintetében alkalmazni rendelik. Az Ügyfél kifejezetten elfogadja, hogy késedelmes fizetése esetén az SPB jogosult a jegybanki alapkamat kétszeresének megfelelő mértékű késedelmi kamatot felszámítaniszerződéses partnerrel egyeztetett módon osztja meg.

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek