Common use of Díjmódosítás Clause in Contracts

Díjmódosítás. (1) A Szolgáltató az ÁSZF-ben rögzített előfizetői szolgáltatások díjait egyoldalúan kizárólag az ÁSZF 8.4.1 pontjának szabályai szerint módosíthatja. A Szolgáltató ettől eltérően bármely előfizetői szerződés esetében bármikor módosíthatja díjait, ha a díjmódosítás kizárólag díjcsökkentés formájában történik. (2) A Szolgáltató az (1) pontban foglaltakon túl egyoldalúan abban az esetben módosíthatja díjait, amennyiben az Egyedi előfizetői szerződés kifejezett rendelkezése arra lehetőséget ad. Az Egyedi előfizetői szerződésben – amennyiben az Előfizető azt nyilatkozatával elfogadja – az alábbi díjemelési lehetőségek építhetők be: a.) A Szolgáltató naptári évente egy alkalommal, legfeljebb a KSH által a megelőző naptári évre közzétett éves fogyasztóiár-index mértékével emelheti meg a Díjszabásban, vagy az Egyedi előfizetői szerződésben meghatározott egyes szolgáltatásainak díjait. b.) Amennyiben azt előfizetői szolgáltatás részeként vagy azzal kapcsolatban a Szolgáltató közvetített szolgáltatást is nyújt, és ennek a közvetített szolgáltatásnak az Előfizetőt érintő mértéke pontosan rögzített, vagy pontosan meghatározható, e közvetített szolgáltatás díjának emelkedése esetén annak mértékéig az előfizetői szolgáltatás díja emelhető. (3) A Szolgáltató előzetes megállapodás hiányában is módosíthatja díjait, ha azt a jogszabályok (pl.: az adó mértékére vonatkozó szabályok) változása, vagy hatósági, bírósági határozatok végrehajtása indokolja. (4) A (2) és (3) bekezdésben foglalt díjemelés Előfizető által történő elfogadása ráutaló magatartással is történhet.

Appears in 7 contracts

Samples: Általános Szerződési Feltételek, General Terms and Conditions for Individual Subscribers, General Terms and Conditions for Individual Subscribers

Díjmódosítás. (1) A Szolgáltató az ÁSZF-ben rögzített előfizetői szolgáltatások díjait egyoldalúan kizárólag az ÁSZF 8.4.1 12.1.1. pontjának szabályai szerint módosíthatja. A Szolgáltató ettől eltérően bármely előfizetői szerződés esetében bármikor módosíthatja díjait, ha a díjmódosítás kizárólag díjcsökkentés formájában történik. (2) A Szolgáltató az (1) pontban bekezdésben foglaltakon túl egyoldalúan abban az esetben módosíthatja díjait, amennyiben az Egyedi előfizetői szerződés kifejezett rendelkezése arra lehetőséget ad. Az Egyedi előfizetői szerződésben – amennyiben az Előfizető azt nyilatkozatával elfogadja – az alábbi díjemelési lehetőségek építhetők be: a.) A Szolgáltató naptári évente egy alkalommal, legfeljebb a KSH által a megelőző naptári évre közzétett éves fogyasztóiár-index mértékével emelheti meg a Díjszabásban, vagy az Egyedi előfizetői szerződésben meghatározott egyes szolgáltatásainak díjait. b.) : Amennyiben azt előfizetői szolgáltatás részeként vagy azzal kapcsolatban a Szolgáltató közvetített szolgáltatást is nyújt, és ennek a közvetített szolgáltatásnak az Előfizetőt érintő mértéke pontosan rögzített, vagy pontosan meghatározható, e közvetített szolgáltatás díjának emelkedése esetén annak mértékéig az előfizetői szolgáltatás díja emelhető. (3) A Szolgáltató előzetes megállapodás hiányában is módosíthatja díjait, ha azt a jogszabályok (pl.: az adó mértékére vonatkozó szabályok) változása, vagy jogerős hatósági, bírósági határozatok végrehajtása indokolja. (4) A (2) és (3) bekezdésben foglalt díjemelés Előfizető által történő elfogadása ráutaló magatartással is történhet.

Appears in 6 contracts

Samples: General Terms and Conditions, General Terms and Conditions, General Terms and Conditions

Díjmódosítás. (1) A Szolgáltató az ÁSZF-ben rögzített előfizetői szolgáltatások díjait egyoldalúan kizárólag az ÁSZF 8.4.1 9.2.1 pontjának szabályai szerint módosíthatja. A Szolgáltató ettől eltérően bármely előfizetői szerződés esetében bármikor módosíthatja díjait, ha a díjmódosítás kizárólag díjcsökkentés formájában történik. (2) A Szolgáltató az (1) pontban foglaltakon túl egyoldalúan abban az esetben módosíthatja díjait, amennyiben az Egyedi előfizetői szerződés kifejezett rendelkezése arra lehetőséget ad. Az Egyedi előfizetői szerződésben – amennyiben az Előfizető azt nyilatkozatával elfogadja – az alábbi díjemelési lehetőségek építhetők be: a.) A Szolgáltató naptári évente egy alkalommal, legfeljebb a KSH által a megelőző naptári évre közzétett éves fogyasztóiár-index mértékével emelheti meg a Díjszabásban, vagy az Egyedi előfizetői szerződésben meghatározott egyes szolgáltatásainak díjait. b.) Amennyiben azt előfizetői szolgáltatás részeként vagy azzal kapcsolatban a Szolgáltató közvetített szolgáltatást is nyújt, és ennek a közvetített szolgáltatásnak az Előfizetőt érintő mértéke pontosan rögzített, vagy pontosan meghatározható, e közvetített szolgáltatás díjának emelkedése esetén annak mértékéig az előfizetői szolgáltatás díja emelhető. (3) A Szolgáltató előzetes megállapodás hiányában is módosíthatja díjait, ha azt a jogszabályok (pl.: az adó mértékére vonatkozó szabályok) változása, vagy hatósági, bírósági határozatok végrehajtása indokolja. (4) A (2) és (3) bekezdésben foglalt díjemelés Előfizető által történő elfogadása ráutaló magatartással is történhet.

Appears in 3 contracts

Samples: General Terms and Conditions, General Terms and Conditions, General Terms and Conditions for Individual Subscribers for Cable Television Network Service

Díjmódosítás. (1) A Szolgáltató az ÁSZF-ben rögzített előfizetői szolgáltatások díjait egyoldalúan kizárólag az ÁSZF 8.4.1 9.4.1 pontjának szabályai szerint módosíthatja. A Szolgáltató ettől eltérően bármely előfizetői szerződés esetében bármikor módosíthatja díjait, ha a díjmódosítás kizárólag díjcsökkentés formájában történik. (2) A Szolgáltató az (1) pontban foglaltakon túl egyoldalúan abban az esetben módosíthatja díjait, amennyiben az Egyedi előfizetői szerződés kifejezett rendelkezése arra lehetőséget ad. Az Egyedi előfizetői szerződésben – amennyiben az Előfizető azt nyilatkozatával elfogadja – az alábbi díjemelési lehetőségek építhetők be: a.) A Szolgáltató naptári évente egy alkalommal, legfeljebb a KSH által a megelőző naptári évre közzétett éves fogyasztóiár-index mértékével emelheti meg a Díjszabásban, vagy az Egyedi előfizetői szerződésben meghatározott egyes szolgáltatásainak díjait. b.) Amennyiben azt előfizetői szolgáltatás részeként vagy azzal kapcsolatban a Szolgáltató közvetített szolgáltatást is nyújt, és ennek a közvetített szolgáltatásnak az Előfizetőt érintő mértéke pontosan rögzített, vagy pontosan meghatározható, e közvetített szolgáltatás díjának emelkedése esetén annak mértékéig az előfizetői szolgáltatás díja emelhető. (3) A Szolgáltató előzetes megállapodás hiányában is módosíthatja díjait, ha azt a jogszabályok (pl.: az adó mértékére vonatkozó szabályok) változása, vagy hatósági, bírósági határozatok végrehajtása indokolja. (4) A (2) és (3) bekezdésben foglalt díjemelés Előfizető által történő elfogadása ráutaló magatartással is történhet.

Appears in 3 contracts

Samples: Általános Szerződési Feltételek Elektronikus Hírközlési Szolgáltatásokra, General Terms and Conditions for Individual Subscribers of Telephone Services, Általános Szerződési Feltételek

Díjmódosítás. (1) A Szolgáltató az ÁSZF-ben rögzített előfizetői szolgáltatások díjait egyoldalúan kizárólag az ÁSZF 8.4.1 9.2.1. pontjának szabályai szerint módosíthatja. A Szolgáltató ettől eltérően bármely előfizetői szerződés esetében bármikor módosíthatja díjait, ha a díjmódosítás kizárólag díjcsökkentés formájában történik. (2) A Szolgáltató az (1) pontban bekezdésben foglaltakon túl egyoldalúan abban az esetben módosíthatja díjait, amennyiben az Egyedi előfizetői szerződés kifejezett rendelkezése arra lehetőséget ad. Az Egyedi előfizetői szerződésben – amennyiben az Előfizető azt nyilatkozatával elfogadja – az alábbi díjemelési lehetőségek építhetők be: a.) A Szolgáltató naptári évente egy alkalommal, legfeljebb a KSH által a megelőző naptári évre közzétett éves fogyasztóiár-index mértékével emelheti meg a Díjszabásban, vagy az Egyedi előfizetői szerződésben meghatározott egyes szolgáltatásainak díjait. b.) : Amennyiben azt előfizetői szolgáltatás részeként vagy azzal kapcsolatban a Szolgáltató közvetített szolgáltatást is nyújt, és ennek a közvetített szolgáltatásnak az Előfizetőt érintő mértéke pontosan rögzített, vagy pontosan meghatározható, e közvetített szolgáltatás díjának emelkedése esetén annak mértékéig az előfizetői szolgáltatás díja emelhető. (3) A Szolgáltató előzetes megállapodás hiányában is módosíthatja díjait, ha azt a jogszabályok (pl.: az adó mértékére vonatkozó szabályok) változása, vagy hatósági, bírósági határozatok végrehajtása indokolja. (4) A (2) és (3) bekezdésben foglalt díjemelés Előfizető által történő elfogadása ráutaló magatartással is történhet.

Appears in 2 contracts

Samples: General Terms and Conditions, General Terms and Conditions

Díjmódosítás. (1) A Szolgáltató az ÁSZF-ben rögzített előfizetői szolgáltatások díjait egyoldalúan kizárólag az ÁSZF 8.4.1 9.2.1 pontjának szabályai szerint módosíthatja. A Szolgáltató ettől eltérően bármely előfizetői szerződés esetében bármikor módosíthatja díjait, ha a díjmódosítás kizárólag díjcsökkentés formájában történik. (2) A Szolgáltató az (1) pontban foglaltakon túl egyoldalúan abban az esetben módosíthatja díjait, amennyiben az Egyedi előfizetői szerződés kifejezett rendelkezése arra lehetőséget ad. Az Egyedi előfizetői szerződésben – amennyiben az Előfizető azt nyilatkozatával elfogadja – az alábbi díjemelési lehetőségek építhetők be: a.) A Szolgáltató naptári évente egy alkalommal, legfeljebb a KSH által a megelőző naptári évre közzétett éves fogyasztóiárfogyasztói ár-index mértékével emelheti meg a Díjszabásban, vagy az Egyedi előfizetői szerződésben meghatározott egyes szolgáltatásainak díjait. b.) Amennyiben azt előfizetői szolgáltatás részeként vagy azzal kapcsolatban a Szolgáltató közvetített szolgáltatást is nyújt, és ennek a közvetített szolgáltatásnak az Előfizetőt érintő mértéke pontosan rögzített, vagy pontosan meghatározható, e közvetített szolgáltatás díjának emelkedése esetén annak mértékéig az előfizetői szolgáltatás díja emelhető. (3) A Szolgáltató előzetes megállapodás hiányában is módosíthatja díjait, ha azt a jogszabályok (pl.: az adó mértékére vonatkozó szabályok) változása, vagy hatósági, bírósági határozatok végrehajtása indokolja. (4) A (2) és (3) bekezdésben foglalt díjemelés Előfizető által történő elfogadása ráutaló magatartással is történhet.

Appears in 2 contracts

Samples: General Terms and Conditions for Internet Access Services, General Terms and Conditions for Internet Access Services

Díjmódosítás. (1) A Szolgáltató szolgáltató az ÁSZF-ben Egyedi Előfizetői Szerződésben rögzített előfizetői szolgáltatások díjait egyoldalúan kizárólag az ÁSZF 8.4.1 9.2. 2.1 pontjának szabályai szerint módosíthatja. A Szolgáltató szolgáltató ettől eltérően bármely előfizetői szerződés esetében is bármikor módosíthatja díjait, ha a díjmódosítás kizárólag díjcsökkentés formájában történik. (2) díjcsökkentést eredményez. A Szolgáltató az (1) felek kifejezetten megállapodnak abban, hogy a szolgáltató a fentieken és a 9.2.2.1. pontban foglaltakon túl egyoldalúan abban az esetben alábbiak szerint módosíthatja díjait, amennyiben az Egyedi előfizetői szerződés kifejezett rendelkezése arra lehetőséget ad. Az Egyedi előfizetői szerződésben – amennyiben az Előfizető azt nyilatkozatával elfogadja – az alábbi díjemelési lehetőségek építhetők be: a.) A Szolgáltató : • naptári évente egy alkalommal, legfeljebb a KSH által a megelőző naptári évre közzétett éves fogyasztóiár-fogyasztóiár- index mértékével emelheti meg a Díjszabásbandíjszabásban, vagy az Egyedi előfizetői szerződésben Előfizetői Szerződésben meghatározott egyes szolgáltatásainak díjait. b.) Amennyiben díjait • amennyiben azt előfizetői szolgáltatás részeként vagy azzal kapcsolatban a Szolgáltató közvetített szolgáltatást is nyújtnyújt (pl.: postai készpénz-átutalási megbízás), és ennek a közvetített szolgáltatásnak az Előfizetőt előfizetőt érintő mértéke pontosan rögzített, vagy pontosan meghatározható, e közvetített szolgáltatás díjának emelkedése esetén annak mértékéig az előfizetői szolgáltatás díja emelhető. (3) A Szolgáltató előzetes megállapodás hiányában is módosíthatja díjait, díjait • ha azt a jogszabályok (pl.: az adó mértékére vonatkozó szabályok) változása, vagy hatósági, bírósági határozatok végrehajtása indokolja. (4) . A (2) és (3) bekezdésben foglalt díjemelés Előfizető előfizető által történő elfogadása ráutaló magatartással is történhet. 9.2.3. Az Előfizetőt, az Előfizetői Szerződés és az Általános Szerződési Feltételek egyoldalú módosítása esetén megillető jogok

Appears in 1 contract

Samples: Általános Szerződési Feltételek

Díjmódosítás. (1) A Szolgáltató az ÁSZF-ben rögzített előfizetői szolgáltatások díjait egyoldalúan kizárólag az ÁSZF 8.4.1 pontjának szabályai szerint módosíthatja. A Szolgáltató ettől eltérően bármely előfizetői szerződés esetében bármikor módosíthatja díjait, ha a díjmódosítás kizárólag díjcsökkentés formájában történik. (2) A Szolgáltató az (1) pontban foglaltakon túl egyoldalúan abban az esetben módosíthatja díjait, amennyiben az Egyedi előfizetői szerződés kifejezett rendelkezése arra lehetőséget ad. Az Egyedi előfizetői szerződésben – amennyiben az Előfizető azt nyilatkozatával elfogadja – az alábbi díjemelési lehetőségek építhetők be: a.) A Szolgáltató naptári évente egy alkalommal, legfeljebb a KSH által a megelőző naptári évre közzétett éves fogyasztóiár-index mértékével emelheti meg a Díjszabásban, vagy az Egyedi előfizetői szerződésben meghatározott egyes szolgáltatásainak díjait. b.) Amennyiben azt előfizetői szolgáltatás részeként vagy azzal kapcsolatban a Szolgáltató közvetített szolgáltatást is nyújt, és ennek a közvetített szolgáltatásnak az Előfizetőt érintő mértéke pontosan rögzített, vagy pontosan meghatározható, e közvetített szolgáltatás díjának emelkedése esetén annak mértékéig az előfizetői szolgáltatás díja emelhető. (3) A Szolgáltató előzetes megállapodás hiányában is módosíthatja díjait, ha azt a jogszabályok (pl.: az adó mértékére vonatkozó szabályok) változása, vagy hatósági, bírósági határozatok végrehajtása indokolja. (4) A (2) és (3) bekezdésben foglalt díjemelés Előfizető által történő elfogadása ráutaló magatartással is történhet.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions for Internet and Data Network Services

Díjmódosítás. (1) A Szolgáltató az ÁSZF-ben ÁSZF-­‐ben rögzített előfizetői Előfizetői szolgáltatások díjait egyoldalúan kizárólag az ÁSZF 8.4.1 9.2.1 pontjának szabályai szerint módosíthatja. A Szolgáltató ettől eltérően bármely előfizetői Előfizetői szerződés esetében bármikor módosíthatja díjait, ha a díjmódosítás kizárólag díjcsökkentés formájában történik. (2) . A Szolgáltató az (1) pontban foglaltakon túl egyoldalúan abban az esetben módosíthatja díjait, amennyiben az Egyedi előfizetői Előfizetői szerződés kifejezett rendelkezése arra lehetőséget ad. Az Egyedi előfizetői Előfizetői szerződésben – amennyiben az Előfizető azt nyilatkozatával elfogadja – az alábbi díjemelési lehetőségek építhetők be: a.) : A Szolgáltató naptári évente egy alkalommal, legfeljebb a KSH által a megelőző naptári évre közzétett éves fogyasztóiár-index fogyasztói ár-­‐index mértékével emelheti meg a Díjszabásban, vagy az Egyedi előfizetői Előfizetői szerződésben meghatározott egyes szolgáltatásainak díjait. b.) . Amennyiben azt előfizetői Előfizetői szolgáltatás részeként vagy azzal kapcsolatban a Szolgáltató közvetített szolgáltatást is nyújt, és ennek a közvetített szolgáltatásnak az Előfizetőt érintő mértéke pontosan rögzített, vagy pontosan meghatározható, e közvetített szolgáltatás díjának emelkedése esetén annak mértékéig az előfizetői Előfizetői szolgáltatás díja emelhető. (3) . A Szolgáltató előzetes megállapodás hiányában is módosíthatja díjait, ha azt a jogszabályok (pl.: az adó mértékére vonatkozó szabályok) változása, vagy hatósági, bírósági határozatok végrehajtása indokolja. (4) . A (2) és (3) bekezdésben foglalt díjemelés Előfizető által történő elfogadása ráutaló magatartással is történhet.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions

Díjmódosítás. (1) A Szolgáltató az ÁSZF-ben rögzített előfizetői szolgáltatások díjait egyoldalúan kizárólag az ÁSZF 8.4.1 9.2.1. pontjának szabályai szerint módosíthatja. A Szolgáltató ettől eltérően bármely előfizetői szerződés esetében bármikor módosíthatja díjait, ha a díjmódosítás kizárólag díjcsökkentés formájában történik. (2) A Szolgáltató az (1) pontban bekezdésben foglaltakon túl egyoldalúan abban az esetben módosíthatja díjait, amennyiben az Egyedi előfizetői szerződés kifejezett rendelkezése arra lehetőséget ad. Az Egyedi előfizetői szerződésben – amennyiben az Előfizető azt nyilatkozatával elfogadja – az alábbi díjemelési lehetőségek építhetők be: a.) A Szolgáltató naptári évente egy alkalommal, legfeljebb a KSH által a megelőző naptári évre közzétett éves fogyasztóiár-index mértékével emelheti meg a Díjszabásban, vagy az Egyedi előfizetői szerződésben meghatározott egyes szolgáltatásainak díjait. b.) : Amennyiben azt előfizetői szolgáltatás részeként vagy azzal kapcsolatban a Szolgáltató közvetített szolgáltatást is nyújt, és ennek a közvetített szolgáltatásnak az Előfizetőt érintő mértéke pontosan rögzített, vagy pontosan meghatározható, e közvetített szolgáltatás díjának emelkedése esetén annak mértékéig az előfizetői szolgáltatás díja emelhető. (3) A Szolgáltató előzetes megállapodás hiányában is módosíthatja díjait, ha azt a jogszabályok (pl.: az adó mértékére vonatkozó szabályok) változása, vagy jogerős hatósági, bírósági határozatok végrehajtása indokolja. (4) A (2) és (3) bekezdésben foglalt díjemelés Előfizető által történő elfogadása ráutaló magatartással is történhet. (5) A Szolgáltató a határozatlan idejű szerződések esetében jogosult a szolgáltatások díjainak emelésére az inflációval egyező mértékben az ÁSZF 9.2.1. pontja szerint.

Appears in 1 contract

Samples: General Terms and Conditions