Egyedi megbízások megadása. Az Ügyfelek megbízásaikat az alábbi feltételekkel adhatják le: a) Az ügyfelek megbízásaikat személyesen, a Társaság ügyfélforgalmi helységeiben, az ügyfélszolgálat nyitvatartási idejéhez igazodva is benyújthatják. b) A telefonon adott megbízás esetén a megbízás elfogadásának az a feltétele, hogy az ügyfélszám és a telefonos jelszó, illetve szükség estén egyéb, a Társaság rendelkezésére álló, Ügyfél azonosítására alkalmas adat megadásával, egyértelműen megállapítható legyen, hogy a megbízás ténylegesen az Ügyféltől származik. A szóbeli megbízásnak elegendő mennyiségű információt kell tartalmaznia az üzletkötéshez, valamint elegendő fedezetnek kell rendelkezésre állnia a megbízás teljesítéséhez. Amennyiben e feltételek együttesen fennállnak, úgy a felvett megbízást a megbízás típusának, a pénzügyi eszköz, az ügylet típusának valamint irányának, a teljesítés határidejének, az árnak és a mennyiségnek a visszaolvasásával, továbbá a megbízást felvevő társasági alkalmazott nevének közlésével kell visszaigazolni. A közlés visszaigazolása esetén az Ügyfél köteles azonnal jelezni az ajánlat, és a visszaigazolás közötti eltérést. Amennyiben az Ügyfél nem jelez eltérést, minden olyan kárért felel, ami a telefonkapcsolat során előforduló tévedésből, félreértésből, hibából ered, különösen abban az esetben, ha a Társaság az Ügyfél külön kérésére a szerződés írásba foglalása előtt teljesíti a szóbeli rendelkezést. A jogviták megelőzésére a Társaság jogosult a telefonon adott megbízásokat hangfelvétel útján rögzíteni és így telefonon adott megbízást kizárólag a hangrögzítő rendszerbe kapcsolt telefonvonalon keresztül fogad. A telefonon adott Megbízásról készített hangfelvétellel kapcsolatban kizárólag a Társaság vezérigazgatója, illetve az általa kifejezetten felhatalmazott személyek rendelkeznek hozzáférési jogosultsággal. A telefonbeszélgetésről készült hangfelvételt kizárólag az Ügyfél személyesen, vagy az Ügyfél teljes bizonyító erejű okirattal igazolt meghatalmazottja előzetesen egyeztetett időpontban hallgathatja vissza a Társaság helyiségében. Az előzőekben felsorolt személyek jogosultak a telefonbeszélgetésről készült hangfelvételről másolatot kapni, ebben az esetben a másolat kiadását követően a másolat nem megfelelő kezeléséből eredő károkért (különösen az értékpapírtitok sérelméért) a felelősség kizárólag az Ügyfelet terheli. A hangfelvételeket a Társaság archiválja, és az Ügyfél instrukcióival együtt azt a megbízás megadását követő naptári évtől számított 8 (nyolc) évig, az értékpapírtitokra vonatkozó szabályok betartásával tárolja. c) Telefaxon küldött ajánlat esetén az ajánlat elfogadásának visszaigazolása elsődlegesen az Ügyfél által az egyedi szerződésekben feltüntetett e-mail címre küldött levélben, ennek akadálya esetén az „Ügyfélkapcsolatok Általános szabályai” című fejezetben meghatározott elérhetőségen való értesítéssel történik. Az elfogadott ajánlatot haladéktalanul írásba kell foglalni, s a Felek részéről történő aláírásig az ajánlatot és visszaigazolást a szerződés mellékleteként kell kezelni. d) Elektronikus úton adott ajánlatokat a Társaság a nap 24 órájában fogad el. Az ajánlatok elfogadása és visszaigazolása a megbízás leadásának megfelelő elektronikus felületen történik. Amennyiben a megbízást a Táraság az a)-b) pontokban foglalt módon veszi fel, a megbízás paramétereit egyben kötjegy kiállítása útján írásba is foglalja. Az elektronikus úton továbbított adatok archiválására és tárolására a hangfelvételekre vonatkozó szabályok alkalmazandóak. A Társaság biztosítja, hogy a hangfelvételhez, valamint a megbízást tároló egyéb adathordozóhoz (így különösen a személyesen tett írásbeli megbízás, faxüzenet, kötjegy, valamint a
Appears in 2 contracts
Samples: Company Bylaws, Corporate Governance
Egyedi megbízások megadása. Az Ügyfelek megbízásaikat az alábbi feltételekkel adhatják le:
a) Az ügyfelek megbízásaikat személyesen, a Társaság ügyfélforgalmi helységeiben, az ügyfélszolgálat nyitvatartási idejéhez igazodva is benyújthatják.
b) A telefonon adott megbízás esetén a megbízás elfogadásának az a feltétele, hogy az ügyfélszám és a telefonos jelszó, illetve szükség estén egyéb, a Társaság rendelkezésére álló, Ügyfél azonosítására alkalmas adat megadásával, egyértelműen megállapítható legyen, hogy a megbízás ténylegesen az Ügyféltől származik. A szóbeli megbízásnak elegendő mennyiségű információt kell tartalmaznia az üzletkötéshez, valamint elegendő fedezetnek kell rendelkezésre állnia a megbízás teljesítéséhez. Amennyiben e feltételek együttesen fennállnak, úgy a felvett megbízást a megbízás típusának, a pénzügyi eszköz, az ügylet típusának valamint irányának, a teljesítés határidejének, az árnak és a mennyiségnek a visszaolvasásával, továbbá a megbízást felvevő társasági alkalmazott nevének közlésével kell visszaigazolni. A közlés visszaigazolása esetén az Ügyfél köteles azonnal jelezni az ajánlat, és a visszaigazolás közötti eltérést. Amennyiben az Ügyfél nem jelez eltérést, minden olyan kárért felel, ami a telefonkapcsolat során előforduló tévedésből, félreértésből, hibából ered, különösen abban az esetben, ha a Társaság az Ügyfél külön kérésére a szerződés írásba foglalása előtt teljesíti a szóbeli rendelkezést. A jogviták megelőzésére a Társaság jogosult a telefonon adott megbízásokat hangfelvétel útján rögzíteni és így telefonon adott megbízást kizárólag a hangrögzítő rendszerbe kapcsolt telefonvonalon keresztül fogad. A telefonon adott Megbízásról készített hangfelvétellel kapcsolatban kizárólag a Társaság vezérigazgatója, illetve az általa kifejezetten felhatalmazott személyek rendelkeznek hozzáférési jogosultsággal. A telefonbeszélgetésről készült hangfelvételt kizárólag az Ügyfél személyesen, vagy az Ügyfél teljes bizonyító erejű okirattal igazolt meghatalmazottja előzetesen egyeztetett időpontban hallgathatja vissza a Társaság helyiségében. Az előzőekben felsorolt személyek jogosultak a telefonbeszélgetésről készült hangfelvételről másolatot kapni, ebben az esetben a másolat kiadását követően a másolat nem megfelelő kezeléséből eredő károkért (különösen az értékpapírtitok sérelméért) a felelősség kizárólag az Ügyfelet terheli. A hangfelvételeket a Társaság archiválja, és az Ügyfél instrukcióival együtt azt a megbízás megadását követő naptári évtől számított 8 (nyolc) évig, az értékpapírtitokra vonatkozó szabályok betartásával tárolja.
c) Telefaxon küldött ajánlat esetén az ajánlat elfogadásának visszaigazolása elsődlegesen az Ügyfél által az egyedi szerződésekben feltüntetett e-mail címre küldött levélben, ennek akadálya esetén az „Ügyfélkapcsolatok Általános szabályai” című fejezetben meghatározott elérhetőségen való értesítéssel történik. Az elfogadott ajánlatot haladéktalanul írásba kell foglalni, s a Felek részéről történő aláírásig az ajánlatot és visszaigazolást a szerződés mellékleteként kell kezelni.
d) Elektronikus úton adott ajánlatokat a Társaság a nap 24 órájában fogad el. Az ajánlatok elfogadása és visszaigazolása a megbízás leadásának megfelelő elektronikus felületen történik. Amennyiben a megbízást a Táraság az a)-b) pontokban foglalt módon veszi fel, a megbízás paramétereit egyben kötjegy kiállítása útján írásba is foglalja. Az elektronikus úton továbbított adatok archiválására és tárolására a hangfelvételekre vonatkozó szabályok alkalmazandóak. A Társaság biztosítja, hogy a hangfelvételhez, valamint a megbízást tároló egyéb adathordozóhoz (így különösen a személyesen tett írásbeli megbízás, faxüzenet, kötjegy, valamint aa d) pont szerinti elektronikusan rögzített adatot tartalmazó egység) illetéktelen személy nem férhet hozzá. A hangfelvételeket, valamint az egyéb módon rögzített megbízásokat a Társaság archiválja, és az Ügyfél instrukcióival együtt azt a megbízás megadását követő naptári évtől számított 8 (nyolc) évig, az értékpapírtitokra vonatkozó szabályok betartásával tárolja. Az archivált adatokat a Társaság biztonságos helyen, páncélszekrényben elzárva tartja, az egyes adathordozókon megjelölve az adatrögzítés idejét.
e) A portfóliókezelési tevékenység kapcsán kötött szerződések írásba foglalása a portfóliókezelők befektetési döntéseinek meghozatalát és az érintett portfóliók fedezetellenőrzését követően haladéktalanul megtörténik.
Appears in 1 contract
Samples: Company Bylaws
Egyedi megbízások megadása. Az Ügyfelek megbízásaikat az alábbi feltételekkel adhatják le:
a) Az ügyfelek megbízásaikat személyesen, a Társaság ügyfélforgalmi helységeiben, az ügyfélszolgálat nyitvatartási idejéhez igazodva is benyújthatják.
b) A telefonon adott megbízás esetén a megbízás elfogadásának az a feltétele, hogy az ügyfélszám és a telefonos jelszó, illetve szükség estén egyéb, a Társaság rendelkezésére álló, Ügyfél azonosítására alkalmas adat megadásával, egyértelműen megállapítható legyen, hogy a megbízás ténylegesen az Ügyféltől származik. A szóbeli megbízásnak elegendő mennyiségű információt kell tartalmaznia az üzletkötéshez, valamint elegendő fedezetnek kell rendelkezésre állnia a megbízás teljesítéséhez. Amennyiben e feltételek együttesen fennállnak, úgy a felvett megbízást a megbízás típusának, a pénzügyi eszköz, az ügylet típusának valamint irányának, a teljesítés határidejének, az árnak és a mennyiségnek a visszaolvasásával, továbbá a megbízást felvevő társasági alkalmazott nevének közlésével kell visszaigazolni. A közlés visszaigazolása esetén az Ügyfél köteles azonnal jelezni az ajánlat, és a visszaigazolás közötti eltérést. Amennyiben az Ügyfél nem jelez eltérést, minden olyan kárért felel, ami a telefonkapcsolat során előforduló tévedésből, félreértésből, hibából ered, különösen abban az esetben, ha a Társaság az Ügyfél külön kérésére a szerződés írásba foglalása előtt teljesíti a szóbeli rendelkezést. A jogviták megelőzésére a Társaság jogosult a telefonon adott megbízásokat hangfelvétel útján rögzíteni és így telefonon adott megbízást kizárólag a hangrögzítő rendszerbe kapcsolt telefonvonalon keresztül fogad. A telefonon adott Megbízásról készített hangfelvétellel kapcsolatban kizárólag a Társaság vezérigazgatója, illetve az általa kifejezetten felhatalmazott személyek rendelkeznek hozzáférési jogosultsággal. A telefonbeszélgetésről készült hangfelvételt kizárólag az Ügyfél személyesen, vagy az Ügyfél teljes bizonyító erejű okirattal igazolt meghatalmazottja előzetesen egyeztetett időpontban hallgathatja vissza a Társaság helyiségében. Az előzőekben felsorolt személyek jogosultak a telefonbeszélgetésről készült hangfelvételről másolatot kapni, ebben az esetben a másolat kiadását követően a másolat nem megfelelő kezeléséből eredő károkért (különösen az értékpapírtitok sérelméért) a felelősség kizárólag az Ügyfelet terheli. A hangfelvételeket a Társaság archiválja, és az Ügyfél instrukcióival együtt azt a megbízás megadását követő naptári évtől számított 8 (nyolc) évig, az értékpapírtitokra vonatkozó szabályok betartásával tárolja.
c) Telefaxon küldött ajánlat esetén az ajánlat elfogadásának visszaigazolása elsődlegesen az Ügyfél által az egyedi szerződésekben feltüntetett feltűntetett e-mail címre küldött levélben, ennek akadálya esetén az „Ügyfélkapcsolatok Általános szabályai” című fejezetben meghatározott elérhetőségen való értesítéssel történik. Az elfogadott ajánlatot haladéktalanul írásba kell foglalni, s a Felek részéről történő aláírásig az ajánlatot és visszaigazolást a szerződés mellékleteként kell kezelni.
d) Elektronikus úton adott ajánlatokat a Társaság a nap 24 órájában fogad el. Az ajánlatok elfogadása és visszaigazolása a megbízás leadásának megfelelő elektronikus felületen történik. Amennyiben a megbízást a Táraság az a)-b) pontokban foglalt módon veszi fel, a megbízás paramétereit egyben kötjegy kiállítása útján írásba is foglalja. Az elektronikus úton továbbított adatok archiválására és tárolására a hangfelvételekre vonatkozó szabályok alkalmazandóak. A Társaság biztosítja, hogy a hangfelvételhez, valamint a megbízást tároló egyéb adathordozóhoz (így különösen a személyesen tett írásbeli megbízás, faxüzenet, kötjegy, valamint a
Appears in 1 contract
Samples: Corporate Governance