Common use of Egyéb információk Clause in Contracts

Egyéb információk. 25.1. Az ajánlatkérő a Kbt. 35. § (8) – (9) bekezdése alapján a közbeszerzési eljárásban a nyertes ajánlattevő(k)nek nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet alapítását. 25.2. Az ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevő és az alvállalkozó esetében - gazdálkodó szervezet esetében - az ajánlatban aláíró személy aláírási címpéldányának másolatát, vagy a jogi képviselő által ellenjegyzett aláírás-mintát. Ha az ajánlatot nem cégjegyzésre jogosult személy írja alá, az ajánlathoz csatolni kell a cégjegyzésre jogosultnak az ajánlat aláírására feljogosító meghatalmazását. 25.3. Amennyiben cégügyben el nem bírált módosítás van folyamatban, akkor mellékelni kell a változás bejegyzési kérelem másolatát és az annak érkeztetéséről a cégbíróság által megküldött igazolást is. Amennyiben cégügyben el nem bírált módosítás nincs folyamatban, úgy az arra vonatkozó nyilatkozat csatolása szükséges. 25.4. Ajánlatkérő – a Kbt. 66. § (2) bekezdése alapján – előírja nyilatkozat megtételét az ajánlattételi felhívás feltételeire, a szerződés megkötésére és teljesítésére, valamint a kért ellenszolgáltatásra vonatkozóan. 25.5. A Kbt. 66. § (4) bekezdése szerint az ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevő nyilatkozatát arról, hogy a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerint mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak minősül-e. 25.6. A Kbt. 66. § (5) bekezdése szerint az ajánlathoz csatolni kell a dokumentációban megadott minta szerinti felolvasólapot, amelynek tartalmaznia kell a Kbt. 68. § (4) bekezdés szerinti információkat. 25.7. A Kbt. 66. § (6) bekezdése alapján az ajánlatban meg kell jelölni a) a közbeszerzésnek azt a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez az ajánlattevő alvállalkozót kíván igénybe venni, b) az ezen részek tekintetében igénybe venni kívánt és az ajánlat benyújtásakor már ismert alvállalkozókat. Ajánlattevő csak olyan tevékenységre vehet igénybe alvállalkozót, amelyre a kizárólagosság nem terjed ki. Amennyiben az ajánlattevő nem kíván alvállalkozót igénybe venni, úgy a nemleges nyilatkozat benyújtása szükséges. 25.8. Az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a tekintetben, hogy az ajánlat elektronikus formában benyújtott (jelszó nélkül olvasható, de nem módosítható .pdf file) példánya a papír alapú (eredeti) példánnyal megegyezik. 25.9. Az ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a Kbt. 71. § (6) bekezdés alapján nem rendel el újabb hiánypótlást, ha a hiánypótlással az ajánlattevő az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt vont be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás. 25.10. Ajánlatkérő a szerződés teljesítésére vonatkozóan sajátos, különösen szociális, környezetvédelmi, illetve az innovációt ösztönző feltételeket nem határoz meg a Kbt. 132. § szerint. 25.11. Ajánlatkérő kéri, ajánlattevő szerepeltesse műszaki ajánlatában a műszaki leírásban részletezett szolgáltatási elemekre vonatkozó vállalásait/észrevételeit/javaslatait, melyek a Xx. Xxxxxxx Xxxxxx Xxxxx Digitálisan aláírta: Xx. Xxxxxxx Xxxxxx Xxxxx Dátum: 2018.02.09 13:58:23 +01'00'

Appears in 1 contract

Samples: Tanácsadói Napidíj

Egyéb információk. 25.1Ajánlatot csak az az gazdasági szereplő nyújthat be aki a részére megküldött dokumentáció átvételét írásban visszaigazolja Ajánlatkérő részére. Az ajánlatkérő (A dokumentációt átvevő a dokumentációt harmadik (illetéktelen) személynek nem teheti hozzáférhetővé, és azt másra nem ruházhatja át.) • A Kbt. 3547. § (8) – (92) bekezdése alapján ahol az ajánlatkérő a közbeszerzési eljárásban Közbeszerzési eljárás során valamely dokumentumbenyújtását írja elő, a nyertes ajánlattevő(k)nek dokumentum – ha jogszabály eltérően nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet alapításátrendelkezik – egyszerű másolatban is benyújtható. 25.2. Az ajánlathoz csatolni kell ajánlatkérő előírja az ajánlattevő és az alvállalkozó esetében - gazdálkodó szervezet esetében - az ajánlatban aláíró személy aláírási címpéldányának másolatátolyan nyilatkozat eredeti vagy hiteles másolatban történő benyújtását, vagy a jogi képviselő által ellenjegyzett aláírás-mintát. Ha az ajánlatot nem cégjegyzésre jogosult személy írja alá, az ajánlathoz csatolni kell a cégjegyzésre jogosultnak az ajánlat aláírására feljogosító meghatalmazását. 25.3. Amennyiben cégügyben el nem bírált módosítás van folyamatban, akkor mellékelni kell a változás bejegyzési kérelem másolatát és az annak érkeztetéséről a cégbíróság által megküldött igazolást is. Amennyiben cégügyben el nem bírált módosítás nincs folyamatban, úgy az arra vonatkozó nyilatkozat csatolása szükséges. 25.4amely közvetlenül valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgál. Ajánlatkérő előírja az alábbi dokumentumok esetében az eredeti vagy hiteles másolat benyújtását: garanciavállaló nyilatkozat, kezességvállalásról szóló nyilatkozat, közös ajánlattétel esetén az együttműködési megállapodás. • Az ajánlat 68. § (2) bekezdése szerint benyújtott egy eredeti példányának a Kbt. 66. § (2) bekezdése alapján – előírja szerinti nyilatkozat megtételét eredeti aláírt példányát kell tartalmaznia. Az ajánlatkérő a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok ajánlattevő általi felelős fordítását is elfogadja. • A gazdasági szereplőnek, amennyiben az ajánlattételi felhívás feltételeireajánlata, hiánypótlása, vagy Kbt. 72. § szerinti indokolása üzleti titkot tartalmaz, a Kbt. 44. § szerinti üzleti titkot tartalmazó iratokat elkülönítetten köteles az ajánlathoz csatolni. Az üzleti titkot tartalmazó irat kizárólag olyan információkat tartalmazhat, amelyek nyilvánosságra hozatala a gazdasági szereplő üzleti tevékenysége szempontjából aránytalan sérelmet okozna. A gazdasági szereplő az üzleti titkot tartalmazó, elkülönített irathoz indokolást köteles csatolni, amelyben részletesen alátámasztja, hogy az adott információ vagy adat nyilvánosságra hozatala miért és milyen módon okozna számára aránytalan sérelmet. Ajánlatkérő nem fogadja el az indoklást, amennyiben az általánosság szintjén kerül megfogalmazásra. Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét a Kbt. 44. §-ban foglaltakra. • Ajánlatkérő az eljárás eredményéről az ajánlattevőket – az írásbeli összegezés minden ajánlattevő részére egyidejűleg, telefaxon vagy elektronikus úton történő megküldésével – a Kbt. 79. § (1)–(2) bekezdése szerint írásban tájékoztatja. • Xxxxxxxxxxx tudomásul veszi, hogy a szerződés megkötésére megkötését követően ajánlattevő viseli annak jogkövetkezményeit, amely olyan hiányosságából adódik, amelyet ajánlattevőnek a tőle elvárható szakmai gondosság mellett észlelnie kellett volna, de a szerződéskötést megelőzően nem jelzett. • Az ajánlatnak tartalmaznia kell a Felhívásban külön ki nem emelt egyéb nyilatkozatokat, igazolásokat és teljesítéséremás dokumentumokat, amelyeket a dokumentáció előír. • Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell, hogy nyertessége esetén a szerződéskötés időpontjára rendelkezik a szerződés teljes időtartamára és tárgyára vonatkozó 10 millió Ft/év és 3 millió Ft/káresemény, összegű felelősség biztosítással vagy meglévő felelősségbiztosítását kiterjeszti tárgyi közbeszerzési eljárásra, amelynek kedvezményezettje Ajánlatkérő mind az öt rész tekintetében. • Ajánlattevőnek csatolnia kell ajánlatához az ár-érték arány szerinti értékelés minőség szempontjára tett megajánlás szerinti szakemberre vonatkozó nyilatkozatát, a szakember saját kezűleg aláírt önéletrajzát olyan tartalommal csatolandók, hogy abból az értékelési szempontként előírt releváns műszaki vezetői gyakorlat (év – hónap bontásban) maradéktalanul megállapítható legyen valamint a szakember nyilatkozatát rendelkezésre állásáról. • A Felhívásban és Közbeszerzési dokumentumokban valamennyi órában megadott határidő magyarországi helyi idő szerint értendő. • Az ajánlatok összeállításával és benyújtásával kapcsolatos valamennyi költség az ajánlattevőket terheli. • Az ajánlatban szereplő valamennyi adatot forintban (Ft) kell megadni, az ajánlatok összehasonlíthatósága érdekében. A nem forintban (Ft) rendelkezésre álló adatok vonatkozásában az átszámítás alapját az MNB által, a Felhívás megküldésének napján közzétett devizaárfolyamok képezik. A referencia tekintetében az átszámítás alapja a referencia teljesítésének napján hatályos MNB devizaárfolyam. Amennyiben valamely devizát a Magyar Nemzeti Bank nem jegyez, akkor az átszámítás alapját az adott devizára az ajánlattevő letelepedése szerinti ország központi bankja által a Felhívás megküldésének napján érvényes devizaárfolyamon számított euró ellenérték képezi. • Ajánlat kérő előírja, hogy Ajánlattevő nyilatkozzon arra vonatkozóan, hogy van-e folyamatban változásbejegyzési eljárása a cégbíróság előtt. Amennyiben igen, úgy az ajánlatához csatolnia kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. • Ajánlatkérő nem él a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pontjában, valamint a kért ellenszolgáltatásra vonatkozóan. 25.5. A Kbt. 6681. § (4) bekezdése szerint az ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevő nyilatkozatát arrólés (5) bekezdésében foglalt lehetőségekkel. • Ajánlatkérő felhívja a gazdasági szereplők figyelmét arra, hogy a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerint mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak minősül-e. 25.6. A Kbt. 66138.§ (1) bekezdés alapján alvállalkozó igénybe vétele esetén az alvállalkozói teljesítés összesített aránya nem haladhatja meg a nyertes ajánlattevő (ajánlattevők) saját teljesítésének 65%-át, továbbá a teljesítésben részt vevő alvállalkozó nem vehet igénybe saját teljesítésének 65%-át meghaladó mértékben további közreműködőt (Kbt. § 138.§ (5) bekezdése szerint bekezdés). • Ajánlatkérő a Közbeszerzési dokumentumban tájékoztatásként közli azoknak a szervezeteknek a nevét, amelyektől az ajánlathoz csatolni kell a dokumentációban megadott minta szerinti felolvasólapot, amelynek tartalmaznia kell ajánlattevő tájékoztatást kaphat a Kbt. 68. § 73.§ (4) bekezdés szerinti információkatazon követelményekről, amelyeknek a teljesítés során meg kell felelni. 25.7. A Ajánlatkérő a Kbt. 66. § 73.§ (64) bekezdése alapján bekezdésben foglaltakra tekintettel nem köteles a Közbeszerzési eljárásban külön információk feltüntetését előírni az ajánlatban meg kell jelölni a) a közbeszerzésnek ajánlatban, csak azt a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez az ajánlattevő alvállalkozót kíván igénybe venni, b) az ezen részek tekintetében igénybe venni kívánt és az ajánlat benyújtásakor már ismert alvállalkozókat. Ajánlattevő csak olyan tevékenységre vehet igénybe alvállalkozót, amelyre a kizárólagosság nem terjed ki. Amennyiben az ajánlattevő nem kíván alvállalkozót igénybe venni, úgy a nemleges nyilatkozat benyújtása szükséges. 25.8. Az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a tekintetbenellenőrzi, hogy az ajánlat elektronikus formában benyújtott (jelszó nélkül olvasható, de ajánlatban feltüntetett információk nem módosítható .pdf file) példánya a papír alapú (eredeti) példánnyal megegyezik. 25.9. Az ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy mondanak-e ellent a Kbt. 71. § 73.§ (64) bekezdés alapján nem rendel el újabb hiánypótlást, ha a hiánypótlással az ajánlattevő az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt vont be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás. 25.10. Ajánlatkérő a szerződés teljesítésére vonatkozóan sajátos, különösen szociális, környezetvédelmi, illetve az innovációt ösztönző feltételeket nem határoz meg a Kbt. 132. § szerint. 25.11. Ajánlatkérő kéri, ajánlattevő szerepeltesse műszaki ajánlatában a műszaki leírásban részletezett szolgáltatási elemekre vonatkozó vállalásait/észrevételeit/javaslatait, melyek a Xx. Xxxxxxx Xxxxxx Xxxxx Digitálisan aláírta: Xx. Xxxxxxx Xxxxxx Xxxxx Dátum: 2018.02.09 13:58:23 +01'00'szerinti követelményeknek.

Appears in 1 contract

Samples: Vállalkozási Szerződés

Egyéb információk. 25.1A Kbt. 115. § (1) bekezdésében meghatározott hirdetmény és tárgyalás nélküli közbeszerzési eljárásban kizárólag az ajánlattételre felhívott gazdasági szereplők tehetnek ajánlatot. Az ajánlattételre felhívott gazdasági szereplők közösen nem tehetnek ajánlatot. Az ajánlattételre felhívott gazdasági szereplő jogosult közösen ajánlatot tenni olyan gazdasági szereplővel, amelynek az ajánlatkérő nem küldött ajánlattételi felhívást. Az ajánlatnak tartalmaznia kell az ajánlattevő nyilatkozatát a Kbt. 3566. § (8) – (96) bekezdése alapján bekezdés a) és b) pontjára. Nemleges tartalommal is csatolandók a közbeszerzési eljárásban a nyertes ajánlattevő(k)nek nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet alapítását. 25.2nyilatkozatok. Az ajánlathoz csatolni ajánlatnak tartalmaznia kell az ajánlattevő és az alvállalkozó esetében - gazdálkodó szervezet esetében - az ajánlatban aláíró személy aláírási címpéldányának másolatát, vagy a jogi képviselő által ellenjegyzett aláírás-mintát. Ha az ajánlatot nem cégjegyzésre jogosult személy írja alá, az ajánlathoz csatolni kell a cégjegyzésre jogosultnak az ajánlat aláírására feljogosító meghatalmazását. 25.3. Amennyiben cégügyben el nem bírált módosítás van folyamatban, akkor mellékelni kell a változás bejegyzési kérelem másolatát és az annak érkeztetéséről a cégbíróság által megküldött igazolást is. Amennyiben cégügyben el nem bírált módosítás nincs folyamatban, úgy az arra vonatkozó nyilatkozat csatolása szükséges. 25.4. Ajánlatkérő – nyilatkozatát a Kbt. 66. § (2) bekezdése alapján – előírja nyilatkozat megtételét az ajánlattételi felhívás feltételeire, a szerződés megkötésére és teljesítésére, valamint a kért ellenszolgáltatásra vonatkozóan. 25.5(4) bekezdésre. A Kbt. 47. § (2) bekezdése alapján a jelen felhívásban, illetve közbeszerzési dokumentumokban előírt dokumentumok egyszerű másolatban is benyújthatók, (kivéve, ahol ajánlatkérő a felhívásban vagy a közbeszerzési dokumentumokban ettől eltérően rendelkezett). Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét arra, hogy az ajánlat 68. § (2) bekezdése szerint benyújtott egy papír alapú példányának a 66. § (42) bekezdése szerinti nyilatkozat eredeti aláírt példányát kell tartalmaznia. Ajánlatkérő a Kbt. 140. §-ában foglaltakkal kapcsolatban rögzíti, hogy nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását sem önálló, sem közös ajánlattevők tekintetében. Közös ajánlattétel esetén a Kbt. 35. §-ban foglaltak szerint kell eljárni, továbbá az ajánlathoz csatolni kell a közös ajánlattevők erre vonatkozó megállapodását a közbeszerzési dokumentumok 2. kötetének 4.1. pontjában meghatározott tartalommal. Formai előírások: az ajánlatot ajánlattevőknek nem elektronikus úton kell a jelen felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott tartalmi és a formai követelményeknek megfelelően elkészítenie és benyújtania: az ajánlat papír alapú példányát zsinórral, lapozhatóan össze kell fűzni, a csomót matricával az ajánlat első vagy hátsó lapjához rögzíteni, a matricát le kell bélyegezni, vagy az ajánlattevő nyilatkozatát arrólrészéről erre jogosultnak alá kell írni, úgy, hogy a kis- bélyegző, illetőleg az aláírás legalább egy része a matricán legyen; az ajánlat oldalszámozása eggyel kezdődjön, és középvállalkozásokróloldalanként növekedjen. Elegendő a szöveget vagy számokat, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerint mikro-vagy képet tartalmazó oldalakat számozni, kis- vagy középvállalkozásnak minősül-e. 25.6az üres oldalakat nem kell, de lehet. A címlapot és hátlapot (ha vannak) nem kell, de lehet számozni. Az ajánlatkérő az ettől kismértékben eltérő számozást (pl. egyes oldalaknál a /A, /B oldalszám) is elfogad, ha a tartalomjegyzékben az egyes iratok helye egyértelműen azonosítható és az iratok helyére egyértelműen lehet hivatkozni. Az ajánlatkérő a kismértékben hiányos számozást jogosult kiegészíteni, ha ez az ajánlatban való tájékozódása, illetve az ajánlatra való hivatkozása érdekében szükséges; az ajánlatnak az elején (fedőlapot vagy felolvasólapot követően) tartalomjegyzéket kell tartalmaznia, mely alapján az ajánlatban szereplő dokumentumok oldalszám alapján megtalálhatóak; az ajánlatot zárt csomagolásban, egy papír alapú és egy elektronikus példányban, (a papír alapú ajánlatról szkennelt, pdf formátumban (cd/dvd lemezen vagy pendriveon) kell beadni, az ajánlatban lévő, minden dokumentumot (nyilatkozatot) a végén alá kell írnia az adott gazdálkodó szervezetnél erre jogosult(ak)nak vagy olyan személynek, vagy személyeknek, aki(k) erre a jogosult személy(ek)től írásos felhatalmazást kaptak; az ajánlat minden olyan oldalát, amelyen - az ajánlat beadása előtt - módosítást hajtottak végre, az adott dokumentumot aláíró személynek vagy személyeknek a módosításnál is kézjeggyel kell ellátni; a zárt (külső) csomagon Ajánlat: „Tatár utcai fűtőmű pótvízellátó rendszer megerősítése”valamint: „Csak közbeszerzési eljárás során, az ajánlattételi határidő lejártakor bontható fel!” megjelölést kell feltüntetni. Az ajánlatokat írásban és zártan, a felhívás által megjelölt kapcsolattartási pontban megadott címre közvetlenül vagy postai úton kell benyújtani az ajánlattételi határidő lejártáig, hétfőtől-péntekig 09.00-15.00 óra között, az ajánlattételi határidő lejártának napján 9.00-10.00 óra között, előzetes egyeztetéssel. A postán feladott ajánlatokat az ajánlatkérő csak akkor tekinti határidőn belül benyújtottnak, ha annak kézhezvételére az ajánlattételi határidő lejártát megelőzően sor kerül. Az ajánlat, illetve az azzal kapcsolatos postai küldemények elvesztéséből eredő kockázat az ajánlattevőt terheli. Az ajánlatnak a Kbt. 66. § (5) bekezdése szerint az ajánlathoz csatolni felolvasólapot kell a dokumentációban megadott minta szerinti felolvasólapottartalmaznia, amelynek tartalmaznia kell amely feltünteti a Kbt. 68. § (4) bekezdés szerinti információkat. 25.7. A Ajánlatkérőtől a benyújtott ajánlatok, egyéb dokumentumok nem igényelhetők vissza, azokat ajánlatkérő bizalmasan kezeli és a Kbt. 6646. § (2) bekezdése alapján őrzi meg. Az ajánlatban valamennyi igazolást és dokumentumot magyar nyelven kell benyújtani. Az ajánlatkérő - a Kbt. 47. § (2) bekezdésébe alapján - nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok ajánlattevő általi felelős fordítását is köteles elfogadni. Ajánlatkérő térítésmentesen biztosítja a közbeszerzési dokumentumokba történő személyes betekintés lehetőségét. Ajánlatkérő a Kbt. 114. § (6) bekezdése alapján vonatkozásában, a kiegészítő tájékoztatás esetében ésszerű időnek tekinti az ajánlatban meg kell jelölni a) a közbeszerzésnek azt a részét ajánlattételi határidő lejártát megelőző második munkanapot (részeittájékoztatás megküldésére), amelynek teljesítéséhez az ajánlattevő alvállalkozót kíván igénybe venni, b) az ezen részek tekintetében igénybe venni kívánt és az ajánlat benyújtásakor már ismert alvállalkozókat. Ajánlattevő csak olyan tevékenységre vehet igénybe alvállalkozót, amelyre a kizárólagosság nem terjed ki. Amennyiben az ajánlattevő nem kíván alvállalkozót igénybe venni, úgy a nemleges nyilatkozat benyújtása szükséges. 25.8. Az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a tekintetben, hogy az ajánlat elektronikus formában benyújtott (jelszó nélkül olvasható, de nem módosítható .pdf file) példánya a papír alapú (eredeti) példánnyal megegyezik. 25.9. Az ajánlatkérő felhívja a figyelmetfeltéve, hogy a Kbtkérdések és kérések az ajánlattételi határidő lejártát megelőző harmadik munkanapig megérkeznek ajánlatkérőhöz. 71Ajánlatkérő nem vállal felelősséget azért, ha egy gazdasági szereplő kiegészítő tájékoztatás kérés keretében nem adja meg azon elérhetőségeit, melyekre a kiegészítő tájékoztatás megadását várja és ezáltal Ajánlatkérő nem képes a tájékoztatás célszemélyhez történő megküldésére (vagy téves címre küldi meg a tájékoztatást). Az ajánlatkérő, amennyiben a válaszadáshoz nem áll rendelkezésre megfelelő idő, a 45. § (64) bekezdés alapján nem rendel el újabb hiánypótlástbekezdésében foglalt módon élhet az ajánlattételi határidő meghosszabbításának lehetőségével. Amennyiben a nyertesnek minősített ajánlattevő visszalép, úgy az ajánlatkérő a következő legkedvezőbb ajánlatot tevővel köti meg a szerződést, ha a hiánypótlással őt az ajánlattevő az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt vont be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás. 25.10. Ajánlatkérő a szerződés teljesítésére vonatkozóan sajátos, különösen szociális, környezetvédelmi, illetve az innovációt ösztönző feltételeket nem határoz meg a Kbt. 132. § szerint. 25.11. Ajánlatkérő kéri, ajánlattevő szerepeltesse műszaki ajánlatában a műszaki leírásban részletezett szolgáltatási elemekre vonatkozó vállalásait/észrevételeit/javaslatait, melyek a Xx. Xxxxxxx Xxxxxx Xxxxx Digitálisan aláírta: Xx. Xxxxxxx Xxxxxx Xxxxx Dátum: 2018.02.09 13:58:23 +01'00'ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésben megjelölte.

Appears in 1 contract

Samples: Vállalkozási Szerződés

Egyéb információk. 25.1Az ajánlatok összeállításával és benyújtásával kapcsolatban felmerült összes költség az ajánlattevőt terheli. Az ajánlatkérő ajánlatnak tartalmaznia kell a felhívásban külön ki nem emelt egyéb nyilatkozatokat, igazolásokat és más dokumentumokat, melyeket a Kbt. 35kötelezően előír. Ajánlattevő köteles csatolni a felhívás mellékleteként kiadott nyilatkozatokat, melyek alapján ajánlattevőnek többek közt nyilatkoznia kell a kizáró okok fenn nem állásáról. Kbt. 66. § (8) – (95) bekezdése alapján a közbeszerzési eljárásban a nyertes ajánlattevő(k)nek nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet alapítását. 25.2. Az ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevő és az alvállalkozó esetében - gazdálkodó szervezet esetében - az ajánlatban aláíró személy aláírási címpéldányának másolatátFelolvasólapot kell elhelyezni, vagy amely tartalmazza a jogi képviselő által ellenjegyzett aláírás-mintátKbt. Ha az ajánlatot nem cégjegyzésre jogosult személy írja alá, az ajánlathoz csatolni 68. § (4) bekezdése szerinti összes információt. Ajánlattevőnek ajánlatához csatolnia kell a cégjegyzésre jogosultnak az ajánlat aláírására feljogosító meghatalmazását. 25.3. Amennyiben cégügyben el nem bírált módosítás van folyamatban, akkor mellékelni kell a változás bejegyzési kérelem másolatát és az annak érkeztetéséről a cégbíróság által megküldött igazolást is. Amennyiben cégügyben el nem bírált módosítás nincs folyamatban, úgy az arra vonatkozó nyilatkozat csatolása szükséges. 25.4. Ajánlatkérő – Ajánlattevő nyilatkozatát a Kbt. 66. § (2) bekezdése alapján – előírja nyilatkozat megtételét az ajánlattételi felhívás feltételeire, a szerződés megkötésére és teljesítésére, valamint a kért ellenszolgáltatásra bekezdésére vonatkozóan. 25.5Közös ajánlattevők esetén valamennyi közös ajánlattevőre vonatkozóan is egyértelműen ki kell terjednie a nyilatkozat(ok)nak. A Ajánlattevőnek (közös ajánlattevőnek) az ajánlatában nyilatkoznia kell a Kbt. 66. § (46) bekezdése szerint bekezdés a) és b) pontja vonatkozásában. A nyilatkozatokat nemleges tartalom esetén is kifejezetten meg kell tenni, és az ajánlathoz csatolni csatolni. Közös ajánlattevők esetén valamennyi közös ajánlattevőre is egyértelműen ki kell terjednie a nyilatkozat(ok)nak [Kbt. 35. § (3) bek.]. Ajánlattevőnek az alábbi cégokmányokat kell az ajánlattevő nyilatkozatát arrólajánlathoz csatolni. az ajánlatot aláíró(k) aláírási címpéldányát vagy a 2006. évi V. törvény 9. § (1) bekezdés szerinti aláírás-mintáját; a cégkivonatban nem szereplő kötelezettségvállaló(k) esetében a cégjegyzésre jogosult személytől származó, az ajánlat aláírására vonatkozó (a meghatalmazó és a meghatalmazott aláírását is tartalmazó) írásos meghatalmazást. nyilatkozat folyamatban lévő változásbejegyzési eljárásról (nemleges tartalommal is, folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelem és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolás. A jelen felhívásban nem szabályozott kérdésekben a közbeszerzésekről szóló törvény és a keretmegállapodás rendelkezései az irányadóak. A verseny újranyitására vonatkozó részletes leírást a KEF Portálon a „Dokumentumok”, „Kézikönyvek” mappában található „Elektronikus verseny újranyitás - Intézményi kézikönyv” tartalmazza. Ajánlatkérő tájékoztatja a gazdasági szereplőket, hogy az eljárással kapcsolatos valamennyi határidővel kapcsolatosan a kis- KEF Portál rendszer ideje (közép-európai helyi idő) az irányadó. Közös ajánlattétel esetén az ajánlattételnek meg kell felelnie a Kbt. 35. §-ában valamint a Keretmegállapodásban foglaltaknak. Ajánlattevőnek csatolnia kell a keretmegállapodás szerinti együttműködési megállapodást. Amennyiben a keretmegállapodásos eljárás első részében létrejött együttműködési megállapodás szabályozza az eljárás második részében a közös ajánlattevők képviseletét és középvállalkozásokrólaz eljárás második részében benyújtott ajánlat aláírása ennek megfelelően történik, fejlődésük támogatásáról szóló törvény úgy az erre vonatkozó nyilatkozatot nem szükséges csatolni. Az ajánlatban nyilatkozni kell, hogy Ajánlattevő (közös ajánlattevők) és alvállalkozói, kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezetei vonatkozásában a keretmegállapodás első részében a felhívásban rögzített kizáró okok továbbra sem állnak fenn, ezen kizáró okokat Ajánlatkérő a keretmegállapodás első részében irányadó rendelkezések szerint mikro-vizsgálja. A kizáró okokra vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak (felhasználhatóak) mindaddig, kis- vagy középvállalkozásnak minősül-e. 25.6ameddig az igazolásokban foglalt tény, illetve adat tartalma valós. Az Ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi. Az ajánlatban az Ajánlattevőnek (közös ajánlattevőknek) nyilatkozniuk kell, hogy az ajánlatban megajánlott termékek a Keretmegállapodásban mely szerződésszámon szerepelnek. A Kbt. 66105. § (5) bekezdése szerint bekezdésének értelmében az ajánlathoz csatolni kell a dokumentációban megadott minta szerinti felolvasólapot, amelynek tartalmaznia kell ajánlatok bontására a Kbt. 68. § (4) bekezdés szerinti információkat. 25.7. A Kbt. 66bekezdése, elbírálására a 69. § (61) bekezdése alapján és a 73-75. §, az ajánlatban meg kell jelölni a) Ajánlatkérő döntéseinek közlésére a közbeszerzésnek azt 79. §, valamint a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez az ajánlattevő alvállalkozót kíván igénybe venni, b) az ezen részek tekintetében igénybe venni kívánt és az ajánlat benyújtásakor már ismert alvállalkozókatszerződés megkötésére a 131. Ajánlattevő csak olyan tevékenységre vehet igénybe alvállalkozót, amelyre a kizárólagosság nem terjed ki§ alkalmazandó. Amennyiben az ajánlattevő nem kíván alvállalkozót igénybe venni, úgy a nemleges nyilatkozat benyújtása szükséges. 25.8. Az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a tekintetben, hogy az ajánlat elektronikus formában benyújtott (jelszó nélkül olvasható, de nem módosítható .pdf file) példánya a papír alapú (eredeti) példánnyal megegyezik. 25.9. Az ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy A bontás során Ajánlatkérő a Kbt. 7168. § (1), (4) és (6) bekezdés alapján nem rendel el újabb hiánypótlást, ha bekezdései szerint jár el. Ajánlatkérő az ajánlattételi határidő lejárta előtt legkésőbb a hiánypótlással 4. (negyedik) munkanapon beérkezett kiegészítő tájékoztatás kéréseket válaszolja meg. A kiegészítő tájékoztatás megadásának határideje az ajánlattevő az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt vont be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlásajánlattételi határidő lejárta előtti 2. 25.10(második) munkanap. Ajánlatkérő a szerződés teljesítésére vonatkozóan sajátos, különösen szociális, környezetvédelmi, illetve az innovációt ösztönző feltételeket Kbt. 56. §-a alkalmazása során ennek megfelelően jár el. Ajánlatkérő kizárja projekttársaság létrehozását. Ajánlatkérő nem határoz meg alkalmazza a Kbt. 13275. § szerint. 25.11(2) bekezdés e) pontját. Ajánlatkérő kérialkalmazza a Kbt. 105.§ (6) bekezdését. A közbeszerzési díj számítása, ajánlattevő szerepeltesse műszaki ajánlatában megfizetése a műszaki leírásban részletezett szolgáltatási elemekre vonatkozó vállalásait/észrevételeit/javaslatait168/2004. (V. 25.) Korm. rendelet 12. és 14. §–aiban meghatározottak szerint történik. A közbeszerzési díj alapja az intézményi villamos energia beszerzés villamos energia jellegű tételeinek általános forgalmi adó nélkül számított értéke (azaz az Felhasználónak (Ajánlatkérőnek) kiszámlázott Egységár alapú számlaérték - mely adott esetben tartalmazza a rendszerhasználati díjak Ajánlattevőn keresztül történő elszámolásának külön díját is, melyek a Xxtúl vagy alulvételezésből adódó energia felár és az elszámoló számla esetleges energia tétele is előjel helyesen), mértéke 1% + ÁFA. Xxxxxxx Xxxxxx Xxxxx Digitálisan aláírta: XxAz Egységár által nem fedezett egyébiránt a számlán jogszabály alapján feltüntetett költségek, díjak, adók nem képezik a közbeszerzési díj alapját. Xxxxxxx Xxxxxx Xxxxx Dátum: 2018.02.09 13:58:23 +01'00'A közbeszerzési díjat a Felhasználó (Ajánlatkérő) az Ajánlattevőn keresztül fizeti meg a Beszerzőnek (KEF). Az Ajánlattevő a közbeszerzési díjat köteles az egyedi szerződés alapján végzett teljesítése szerint járó ellenérték kiszámlázásával egy időben a Felhasználó (Ajánlatkérő) részére kiállított számlán külön tételként szerepeltetni. Ajánlattevő köteles a kiszámlázásra került közbeszerzési díjakról a KEF Portálon keresztül Beszerzőt tájékoztatni, és a közbeszerzési díjat a keretmegállapodásban foglaltak szerint Beszerző részére átutalni.

Appears in 1 contract

Samples: www.govcenter.hu

Egyéb információk. 25.1Ajánlatkérő kijelenti, hogy a szerződési feltételekre vonatkozó nyilatkozatként nem fogadja el az Ajánlattevő által ajánlatba becsatolt Általános Szerződési Feltételeit. Ajánlattevő és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozó köteles mellékelni az ajánlata érvényességének elbírálásához szükséges alábbi okiratot: Ajánlattevőnek és a közbeszerzés értékének 10%-át meghaladó mértékben igénybe venni kívánt alvállalkozójának az ajánlat hitelességének ellenőrizhetősége céljából csatolnia kell az aláírási címpéldány másolati példányát vagy aláírás minta másolatát az ajánlatot aláíró(k) esetében. Amennyiben Ajánlattevő az ajánlatában olyan tényt, információt, megoldást vagy adatot közöl, mely üzleti titoknak minősül, ezt kifejezetten jeleznie kell, és az üzleti titkot tartalmazó iratokat elkülönített módon, mellékletben, az ajánlattól elkülönített módon, pl. lezárt borítékban kell szerepeltetnie. Ily módon benyújtott üzleti titok nyilvánosságra hozatalát az Ajánlattevő megtilthatja. Az ajánlatkérő üzleti titkot tartalmazó iratokat úgy kell elkészíteni, hogy azok kizárólag olyan információkat tartalmazzanak, amelyek nyilvánosságra hozatala az üzleti tevékenység végzése szempontjából aránytalan sérelmet okozna, továbbá ne tartalmazzanak a Kbt. 3580.§ (2)-(3) bekezdés szerinti elemeket. § (8) – (9) bekezdése Ajánlattevőnek a Kbt. 80.§-ra, valamint arra figyelemmel kell meghatároznia az üzleti titok körét, hogy az Ajánlatkérő köteles a közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződést a Közbeszerzési Hatóság közbeszerzési adatbázisában közzétenni. Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárásban a nyertes ajánlattevő(k)nek nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet alapítását. 25.2. Az ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevő és az alvállalkozó esetében - gazdálkodó szervezet esetében - az ajánlatban aláíró személy aláírási címpéldányának másolatát, vagy a jogi képviselő által ellenjegyzett aláírás-mintát. Ha az ajánlatot nem cégjegyzésre jogosult személy írja alá, az ajánlathoz csatolni kell a cégjegyzésre jogosultnak az ajánlat aláírására feljogosító meghatalmazását. 25.3. Amennyiben cégügyben el nem bírált módosítás van folyamatban, akkor mellékelni kell a változás bejegyzési kérelem másolatát és az annak érkeztetéséről a cégbíróság által megküldött igazolást is. Amennyiben cégügyben el nem bírált módosítás nincs folyamatban, úgy az arra vonatkozó nyilatkozat csatolása szükséges. 25.4. Ajánlatkérő – ajánlati biztosítékot kér a Kbt. 66. § (2) bekezdése alapján – előírja nyilatkozat megtételét az ajánlattételi felhívás feltételeire, a szerződés megkötésére és teljesítésére, valamint a kért ellenszolgáltatásra vonatkozóan. 25.5. A Kbt. 66. § (4) bekezdése szerint az ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevő nyilatkozatát arról, hogy a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerint mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak minősül-e. 25.6. A Kbt. 6625. § (5) bekezdése szerint az ajánlathoz csatolni kell a dokumentációban megadott minta szerinti felolvasólapot, amelynek tartalmaznia kell bekezdésére és a Kbt. 6859. § (4) bekezdés szerinti információkat§-ra tekintettel. 25.7Az ajánlati biztosíték összege: 5.000.000-Ft, azaz ötmillió forint. A Az ajánlati biztosíték teljesíthető a Kbt. 6659.§ (2) bekezdése szerint, melyet a következők szerint kell igazolni: befizetés esetén Ajánlatkérőnek a Kereskedelmi és Hitelbank Zrt-nél vezetett 10200971-21508747-00000000 számú bankszámlájára történő befizetést igazoló bizonylat másolatával. § bankgarancia vagy biztosítási szerződés alapján kiállított készfizetői kezességvállalást tartalmazó kötelezvény eredeti példányának benyújtásával. Az ajánlati biztosíték a Kbt. 59.§ (65) bekezdése alapján az ajánlatban meg kell jelölni a) a közbeszerzésnek azt a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez az kerül visszafizetésre. Ajánlatkérő felhívja ajánlattevő alvállalkozót kíván igénybe venni, b) az ezen részek tekintetében igénybe venni kívánt és az ajánlat benyújtásakor már ismert alvállalkozókat. Ajánlattevő csak olyan tevékenységre vehet igénybe alvállalkozót, amelyre a kizárólagosság nem terjed ki. Amennyiben az ajánlattevő nem kíván alvállalkozót igénybe venni, úgy a nemleges nyilatkozat benyújtása szükséges. 25.8. Az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a tekintetben, hogy az ajánlat elektronikus formában benyújtott (jelszó nélkül olvasható, de nem módosítható .pdf file) példánya a papír alapú (eredeti) példánnyal megegyezik. 25.9. Az ajánlatkérő felhívja a figyelmetfigyelmét, hogy a Kbtbiztosítékként benyújtott bankgaranciát, vagy kezesi kötelezvényt nem szabad az ajánlat többi részével egybefűzni. 71. § (6) bekezdés alapján nem rendel el újabb hiánypótlást, ha a hiánypótlással Az ajánlati biztosítékot legkésőbb az ajánlattevő ajánlattételi határidőig kell rendelkezésre bocsátani és az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt vont be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás. 25.10. Ajánlatkérő a szerződés teljesítésére vonatkozóan sajátos, különösen szociális, környezetvédelmi, illetve az innovációt ösztönző feltételeket nem határoz meg a Kbt. 132. § szerint. 25.11. Ajánlatkérő kéri, ajánlattevő szerepeltesse műszaki ajánlatában a műszaki leírásban részletezett szolgáltatási elemekre vonatkozó vállalásait/észrevételeit/javaslatait, melyek a Xx. Xxxxxxx Xxxxxx Xxxxx Digitálisan aláírta: Xx. Xxxxxxx Xxxxxx Xxxxx Dátum: 2018.02.09 13:58:23 +01'00'ajánlati kötöttség ideje alatt érvényben kell maradnia.

Appears in 1 contract

Samples: Ajánlati/Részvételi Felhívás

Egyéb információk. 25.1Jelen közbeszerzési eljárásban kizárólag az ajánlattételre felhívott gazdasági szereplő(k) tehet(nek) ajánlatot. Az ajánlattételre felhívott gazdasági szereplők közösen nem tehetnek ajánlatot, nincs azonban akadálya annak, hogy valamely ajánlattételre felhívott gazdasági szereplő olyan gazdasági szereplővel tegyen közös ajánlatot, amelynek ajánlatkérő nem küldött ajánlattételi felhívást. Ha több ajánlattevő közösen nyújt be ajánlatot, akkor az arról szóló – egyetemleges teljesítési kötelezettségvállalást tartalmazó – megállapodást, legalább az ajánlattételi dokumentációban részletezettek szerinti tartalommal az ajánlathoz csatolni kell. • Ajánlatkérő előző üzleti év alatt a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 11.§- ban meghatározott üzleti évet érti, azaz az árbevétel tekintetében megtett nyilatkozatnak minden esetben az ajánlattevő számviteli törvény szerinti üzleti éveinek adatait szükséges tartalmaznia • Az ajánlatban elhelyezett valamennyi nyilatkozatot - a cégnyilvántartással összhangban - cégszerű aláírással ellátva szükséges benyújtani, kivéve az olyan nyilatkozatokat, melyeket magánszemély ír alá, ebben az esetben a magánszemély aláírása elegendő. • Az Ajánlatkérő konzultációt nem tart, kiegészítő tájékoztatásra a Kbt. 35122. § (8) – (95) bekezdése alapján a közbeszerzési eljárásban a nyertes ajánlattevő(k)nek nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet alapításátbekezdésének megfelelően van lehetőség, mely az Ajánlatkérő nevében eljárón keresztül kérhető. 25.2Levelezési cím: 1087 Xxxxxxxx, Xxxxxxxx xx 0-0. 5. ép. 1. em. 20. Telefonszám: +00 0 000 00 00 Faxszám: +00 0 000 00 00 E-mail cím: xxxx@xxxxxxxxx.xx • Az ajánlathoz csatolni kell ajánlatkérő tájékoztatja az ajánlattevő és az alvállalkozó esetében - gazdálkodó szervezet esetében - az ajánlatban aláíró személy aláírási címpéldányának másolatát, vagy a jogi képviselő által ellenjegyzett aláírás-mintát. Ha az ajánlatot nem cégjegyzésre jogosult személy írja alá, az ajánlathoz csatolni kell a cégjegyzésre jogosultnak az ajánlat aláírására feljogosító meghatalmazását. 25.3. Amennyiben cégügyben el nem bírált módosítás van folyamatban, akkor mellékelni kell a változás bejegyzési kérelem másolatát és az annak érkeztetéséről a cégbíróság által megküldött igazolást is. Amennyiben cégügyben el nem bírált módosítás nincs folyamatban, úgy az arra vonatkozó nyilatkozat csatolása szükséges. 25.4. Ajánlatkérő – ajánlattevőket a Kbt. 66. § (2) bekezdése alapján – előírja nyilatkozat megtételét az ajánlattételi felhívás feltételeire, a szerződés megkötésére és teljesítésére, valamint a kért ellenszolgáltatásra vonatkozóan. 25.5. A Kbt. 66124. § (4) bekezdésével kapcsolatban az ajánlatkérő csak az eljárás nyertesével kötheti meg a szerződést, vagy - a nyertes visszalépése esetén - az ajánlatok értékelése során [Kbt.124.§ (4) bekezdés] a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített szervezettel (személlyel), ha őt a Kbt.77.§ (2) bekezdése szerint szerinti összegezésben megjelölte. • Ajánlatkérő felhívja az ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevő nyilatkozatát arrólajánlattevők figyelmét, hogy a kis- és középvállalkozásokrólközbeszerzési feladatleírásban meghatározott gyártmányú, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerint mikro-eredetű, kis- típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy középvállalkozásnak minősül-e. 25.6védjegyre való hivatkozás csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, a megnevezés mellett a „vagy egyenértékű” kifejezést minden esetben érteni kell. A KbtAz egyenértékűség bizonyítása ajánlattevő feladata. 66(310/2011. § (5XII.23.) bekezdése szerint az ajánlathoz csatolni kell a dokumentációban megadott minta szerinti felolvasólapot, amelynek tartalmaznia kell a Kbt. 68. § (4) bekezdés szerinti információkat. 25.7. A Kbt. 66Kormányrendelet 26. § (6) bekezdés) • Ajánlattevő a megadott nyelven kívül más nyelven is becsatolhat dokumentumokat. Amennyiben a becsatolt dokumentum idegen nyelvű, abban az esetben az eltérő nyelvű dokumentumhoz a felelős magyar nyelvű fordítást kell mellékelni. A fordítást közvetlenül kell csatolni a nyilatkozat vagy okirat után. A Kbt. 36. § (3) bekezdése alapján azon Ajánlattevőknek, akik idegen nyelvű dokumentumot csatolnak be ajánlatuk részeként, az ajánlatban meg kell jelölni a) a közbeszerzésnek azt a részét (részeit)adott dokumentum Ajánlattevő általi felelős fordítása is elfogadható, amelynek teljesítéséhez az ajánlattevő alvállalkozót kíván igénybe venni, b) az ezen részek tekintetében igénybe venni kívánt és az ajánlat benyújtásakor már ismert alvállalkozókatmelynek helyességéért Ajánlattevő felel. Ajánlattevő csak olyan tevékenységre vehet igénybe alvállalkozót, amelyre a kizárólagosság nem terjed ki. Amennyiben az ajánlattevő nem kíván alvállalkozót igénybe venni, úgy a nemleges nyilatkozat benyújtása szükséges. 25.8. Az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a tekintetben, hogy az ajánlat elektronikus formában benyújtott (jelszó nélkül olvasható, de nem módosítható .pdf file) példánya a papír alapú (eredeti) példánnyal megegyezik. 25.9. Az ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy • Tárgyi eljárásban valamennyi dokumentum egyszerű másolatban is benyújtható a Kbt. 7136. § (63) bekezdés alapján nem rendel el újabb hiánypótlástbekezdése alapján. Eredeti példányban kötelező benyújtani az olyan nyilatkozatot, ha a hiánypótlással az ajánlattevő az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt vont be az eljárásbaamely közvetlenül valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgál (különösen: garanciavállaló nyilatkozat, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás. 25.10. Ajánlatkérő a szerződés teljesítésére vonatkozóan sajátos, különösen szociális, környezetvédelmivagy kezességvállaló nyilatkozat), illetve az innovációt ösztönző feltételeket nem határoz meg eredeti példányban szükséges benyújtani a Kbt. 132. § szerint. 25.11. Ajánlatkérő kéri, ajánlattevő szerepeltesse műszaki ajánlatában a műszaki leírásban részletezett szolgáltatási elemekre vonatkozó vállalásait/észrevételeit/javaslatait, melyek a Xx. Xxxxxxx Xxxxxx Xxxxx Digitálisan aláírta: Xx. Xxxxxxx Xxxxxx Xxxxx Dátum: 2018.02.09 13:58:23 +01'00'60.§ (3) bekezdés szerinti nyilatkozatot is.

Appears in 1 contract

Samples: Vállalkozási Szerződés

Egyéb információk. 25.123/1. Az ajánlatkérő a hiánypótlás lehetőségét a Kbt. 3571. §-a szerint biztosítja. Az aján- latkérő a Kbt. 71. § (8) – 6) bekezdése alapján nem rendel el újabb hiánypótlást arra vonat- kozóan, ha a hiánypótlással az ajánlattevő az ajánlatban korábban nem szereplő gaz- dasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szüksé- ges az újabb hiánypótlás. 23/2. Az ajánlatot az ajánlattevőnek a Kbt. 66. § (91) bekezdése alapján a közbeszerzési eljárásban a nyertes ajánlattevő(k)nek nem teszi lehetővé gazdálkodó szervezet alapítását. 25.2dokumentumokban meghatározott tartalmi és formai követelményeknek megfelelően kell elkészítenie. Az ajánlathoz ajánlattevőnek közvetlenül vagy postai úton kell benyújtania ajánlatát az ajánlatté- teli határidő lejártáig egy papír alapú - összefűzött, oldalanként sorszámozott, tarta- lomjegyzékkel ellátott – példányban. Ajánlattevő köteles csatolni továbbá a cégszerűen aláírt, eredeti - a papír alapú pél- dánnyal mindenben megegyező - ajánlatát teljes terjedelmében írásvédett (jelszó nél- kül olvasható, nem szerkeszthető) formátumban, valamint a beárazott költségvetési kiírást excel formátumban (.xls) egy elektronikus adathordozón (Pl.: CD vagy DVD) a papír alapú példányt tartalmazó zárt csomagolásban elhelyezve. Az elektronikus példányt a papíralapú végleges, aláírt ajánlatról kell elkészíteni. Az elektronikus példány és a papír alapú példány közötti eltérés esetén a papír alapú pél- dány az irányadó. A csomagoláson fel kell tüntetni az alábbiakat: • az ajánlattevő nevét és székhelyét, • AJÁNLAT "Balassagyarmat közigazgatási területén, belterületi utak, járdák felújítása” • Nem bontható fel az alvállalkozó esetében - gazdálkodó szervezet esetében - ajánlattételi határidő lejárta előtt!” 23/3. Az ajánlatkérő az ajánlatban aláíró személy aláírási címpéldányának másolatát, vagy összeférhetetlenséggel kapcsolatban felhívja az ajánlattevők figyelmét a jogi képviselő által ellenjegyzett aláírás-mintátKbt. Ha az ajánlatot nem cégjegyzésre jogosult személy írja alá, az ajánlathoz csatolni kell a cégjegyzésre jogosultnak az ajánlat aláírására feljogosító meghatalmazását25. 25.3§-ában foglaltakra. Amennyiben cégügyben el nem bírált módosítás van folyamatban, akkor mellékelni kell a változás bejegyzési kérelem másolatát és az annak érkeztetéséről a cégbíróság által megküldött igazolást is23/4. Amennyiben cégügyben el nem bírált módosítás nincs folyamatban, úgy az arra vonatkozó nyilatkozat csatolása szükséges. 25.4. Ajánlatkérő – a A Kbt. 66. § (2) bekezdése alapján – előírja nyilatkozat megtételét bekezdésében foglaltaknak megfelelően az ajánlatnak tartal- maznia kell különösen az ajánlattevő (közös ajánlattevő) kifejezett nyilatkozatát az ajánlattételi felhívás feltételeire, a szerződés megkötésére és teljesítésére, valamint a kért ellenszolgáltatásra vonatkozóan. 25.523/5. A Kbt. 66. § (4) bekezdése szerint bekezdésében foglaltaknak megfelelően az ajánlathoz csatolni ajánlattevőnek (kö- zös ajánlattevőnek) nyilatkoznia kell az ajánlattevő nyilatkozatát arról, hogy a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük fejlő- désük támogatásáról szóló törvény szerint mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak minősülmi- nősül-e. 25.623/6. Ajánlattevőnek (közös ajánlattevőnek) az ajánlatában nyilatkozni kell a Kbt. 66. § (6) bekezdés a) és b) pontja vonatkozásában. A nyilatkozatot nemleges tartalom ese- tén is kifejezetten meg kell tenni. 23/7. Az ajánlattevőnek, és adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezetnek az alábbi cégokmányokat kell az ajánlathoz csatolnia: a) az ajánlatot aláíró(k) aláírási címpéldányát, vagy a 2006. évi V. törvény 9. § (1) bekezdés szerinti aláírás-mintáját; az ajánlatban csatolt nyilatkozatokat cég- szerűen kell aláírni, ajánlatkérő a cégszerű aláírást tartalmi követelménynek minősíti; b) a cégkivonatban nem szereplő kötelezettségvállaló(k) esetében a cégjegyzésre jogosult személytől származó, az ajánlat aláírására vonatkozó (a meghatalmazó és a meghatalmazott aláírását is tartalmazó) írásos, teljes bizonyító erejű ma- gánokirati formában készült meghatalmazást; c) folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlattevőnek csatolni kell a nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy a cégügyében változásbejegyzési el- járás van folyamatban, valamint a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. Amennyiben változásbejegyzési eljárás nincs folyamatban, ajánlat- tevő köteles erre vonatkozó nyilatkozatát is csatolni. Egyéni vállalkozónál, az egyéni vállalkozóról és egyéni cégről szóló 2009. évi CXV. törvény 10. § (1) bekezdése rendelkezései figyelembevételével, egyéni vállalkozó csatol- ja a képviseletre jogosult személy által aláírt nyilatkozatot, amelyben egyéni vállalkozó megjelöli a nyilvántartási számát, vagy az igazolványszámát, vagy az adószámát. Egyé- ni vállalkozó esetében Ajánlatkérő elfogadja bármely olyan dokumentum egyszerű másolatának ajánlatában történő csatolását, amely alkalmas a képviseletre való jogo- sultság igazolására (pl. személyi igazolvány, aláírás minta, közjegyző által hitelesített nyilatkozat). 23/8. Szerződést megerősítő biztosítékra vonatkozó információ: A szerződést biztosító mellékkötelezettségek, és azok mértéke: • Jótállás: az ajánlattevő ajánlatában vállalt időtartam (minimum: 24 hónap, maximum: 48 hónap) • Késedelmi kötbér: a tartalékkeret nélkül számított nettó vállalkozási díj 0,2 %/késedelmes naptári nap, de legfeljebb 20%. A Kivitelezés hibás teljesítése esetén az ajánlatkérő a késedelmi kötbérrel egyező mértékű kötbért köt ki mindazon időtartamra vonatkozóan, amely alatt a nyertes ajánlattevő a hibát el nem hárítja. • Meghiúsulási kötbér: a tartalékkeret nélkül számított nettó vállalkozási díj 20 %-a. • Biztosíték a szerződés hibás teljesítésével kapcsolatos igények biztosítékaként (azaz a Kbt. 134. § (3) bekezdése szerinti biztosíték): A nyertes ajánlattevőnek a Kbt. 134. § (3) bekezdése szerinti biztosítékot a szerződés szerinti, tartalékkeret és áfa nélkül számított ellenszolgáltatás (egyösszegű ajánlati Ár) 5 %-ának megfelelő mértékben, a Kbt. 134. § (6) bekezdés a) pontban meghatározott formában kell biztosítania. A biztosítékot a teljesítés időpontjában kell rendelkezésre bocsátani, mely leghamarabb az előírt jótállási időtartam leteltét követő első napon szabadítható fel. Ajánlattevők ajánlatukban nyilatkozni kötelesek a biztosíték Kbt. 134. § (4) bekezdése szerinti határidőre rendelkezésre bocsátásáról, összhangban a Kbt. 134 §. (5) bekezdé- sében foglalt rendelkezésekkel. Amennyiben átutalással kívánja a nyertes ajánlattevő a biztosítékot rendelkezésre bo- csátani, úgy az ajánlatkérő 10402771-00029189-00000007 számú számlájára utalják a biztosíték összegét. A Kbt. 134. § (7) bekezdésére tekintettel, a hibás teljesítéssel kapcsolatos igények telje- sítésére kikötött biztosíték vonatkozásában az ajánlatkérő lehetővé teszi, hogy a bizto- síték vagy annak meghatározott része a nyertes ajánlattevőnek a teljesítésért járó el- lenértékből visszatartás útján kerüljön biztosításra, amelyre az óvadék szabályait kell megfelelően alkalmazni. A szerződést biztosító mellékkötelezettségek részletes szabályait a közbeszerzési do- kumentum részét képező szerződés-tervezet tartalmazza. 23/9. Felelősségbiztosítás: A 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 26. §-a alapján ajánlatkérő előírja, hogy a nyertes ajánlattevő(k)nek a szerződéskötés időpontjára tel- jes körű építési-szerelés felelősségbiztosítást kell kötnie (vagy meglévő felelősségbizto- sítását kiterjesztenie) a szerződés teljes időtartamára vonatkozóan legalább 50 millió Ft/év és 10 millió Ft/káresemény értékhatárig terjedően. A felelősségbiztosítással kap- csolatos részletes követelményeket a közbeszerzési dokumentum részét képező szer- ződés-tervezet tartalmazza. 23/10. Szakmai ajánlat: Ajánlattevőnek ajánlatához az ajánlatkérő által biztosított tételes árazatlan költségvetést kell tételes árazott költségvetés formájában csatolnia. (Az ajánlattevő csatolja be az elvégzendő munkákat tartalmazó árazott költségvetést nyomtatott formátumban, cégszerűen aláírva, valamint az ajánlat elektronikus máso- latának tartalmaznia kell az árazott költségvetést szerkeszthető (excel) formátumban is.) 23/11. Az ajánlatban benyújtott dokumentumokat a Kbt. 47. § (2) bekezdése alapján egyszerű másolatban is be lehet nyújtani, ha jogszabály eltérően nem rendelkezik. Az ajánlat Kbt. 68. § (2) bekezdése szerint benyújtott egy eredeti példányának a Kbt. 66. § (2) bekezdése szerinti nyilatkozat eredeti aláírt példányát kell tartalmaznia. Amennyi- ben a felhívás alapján valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgáló irat, iga- zolás, vagy nyilatkozat becsatolása szükséges, úgy azt eredeti, vagy hiteles másolatban kell becsatolni az eredeti ajánlatban. 23/12. Az ajánlat részeként a Kbt. 66. § (5) bekezdése szerint az ajánlathoz csatolni szerinti felolvasólapot kell a dokumentációban megadott minta szerinti felolvasólapottar- talmaznia, amelynek tartalmaznia amelyen fel kell tünteti a Kbt. 68. § (4) bekezdés szerinti információkat. 25.723/13. Kiegészítő tájékoztatás: Ajánlatkérő jelen eljárásban a kiegészítő tájékozta- tást a Kbt. 56. § (1)-(5) bekezdésében, ill. a 114. § (6) bekezdésében foglaltak szerint biztosítja. A kiegészítő tájékoztatás megadása a Kbt. 6656. §-ában leírtak szerint faxon és/vagy elektronikus formában történik. Ajánlatkérő a Kbt. 114. § (6) bekezdése alapján vonatkozásában, a kiegészítő tájékoztatás ese- tében ésszerű időnek tekinti az ajánlatban ajánlattételi határidő lejártát megelőző második mun- kanapot (tájékoztatás megküldésére). A kiegészítő tájékoztatás iránti kérelem benyúj- tásának Kbt. 56. § (3) bekezdés szerinti határideje ennek megfelelően az ajánlattételi határidőt megelőző második munkanapot, mint válaszadási határidőt megelőző ne- gyedik napot. 23/14. Közös ajánlattétel: A Kbt. 35. §-ában foglaltak szerint több gazdasági szereplő- közösen is nyújthat be ajánlatot. A Kbt. 115. § (4) bekezdése értelmében az eljárásban kizárólag az ajánlattételre felhívott gazdasági szereplők tehetnek ajánlatot. Az ajánlat- tételre felhívott gazdasági szereplők közösen nem tehetnek ajánlatot. Az ajánlattételre felhívott gazdasági szereplő jogosult közösen ajánlatot tenni olyan gazdasági szereplő- vel, amelynek az ajánlatkérő nem küldött ajánlattételi felhívást. Közös ajánlattétel esetén egyebek mellett csatolni kell a közös ajánlatot benyújtók által kötött megállapodást, amely részletesen rendelkezik a felelősség, a képviselet és a fel- adatmegosztás kérdéseiről. A közös ajánlattevőknek a szerződés teljesítéséért egye- temleges felelősséget kell vállalniuk az ajánlatkérővel (Megrendelővel) szemben. Közös ajánlattétel esetén az ajánlattételnek meg kell jelölni afelelnie a Kbt. 35. §-ában foglalt feltételeknek. 23/15. Az ajánlatkérő kizárja a nyertes ajánlatevő(k) számára a közbeszerzésnek azt szerződés teljesítése érdekében gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását. 23/16. Az eljárást lezáró döntésről való értesítés (írásbeli összegezés megküldésének) időpontja: ajánlati kötöttség időtartamán belül. Ajánlatkérő rögzíti, hogy a részét Kbt. 131. § (részeit)6) bekezdésében foglaltaknak megfelelően, amelynek teljesítéséhez az ajánlattevő alvállalkozót kíván igénybe venniajánlatkérő a szerződést az ajánlati kö- töttség [Kbt. 131. § (5) bekezdése szerinti] időtartam alatt fogja megkötni azzal, b) hogy a szerződés nem köthető meg az ezen részek tekintetében igénybe venni kívánt írásbeli összegezés - ha az összegezés javítására kerül sor és az eljárás eredményességére, az ajánlat benyújtásakor már ismert alvállalkozókatérvényességére vagy az értékelés ered- ményére vonatkozó adat módosul, a módosított összegezés - megküldése napját köve- tő öt napos időtartam lejártáig. Ajánlattevő csak olyan tevékenységre vehet igénybe alvállalkozót23/17. Szerződéskötés: A Kbt. 131. § (4) bekezdése szerint az ajánlatkérő a szerződést az eljárás nyertesével, amelyre vagy – a kizárólagosság nem terjed kinyertes visszalépése esetén – az ajánlatok értékelése során a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített ajánlattevővel köti meg, ha őt az ajánlatok elbírálásáról szóló írásbeli összegezésben megjelölte. Amennyiben az ajánlattevő nem kíván alvállalkozót igénybe venni, úgy A közbeszerzé- si eljárás alapján megkötött szerződésekre a nemleges nyilatkozat benyújtása szükségesKbt.-ben foglalt eltérésekkel a Ptk. 25.8ren- delkezéseit kell alkalmazni. 23/18. Az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell ajánlatok összeállításával és benyújtásával kapcsolatos valamennyi költség az ajánlattevőket terheli. 23/19. Ajánlatkérő tájékoztatja a tekintetbengazdasági szereplőket, hogy az ajánlat elektronikus formában benyújtott (jelszó nélkül olvasható, de nem módosítható .pdf file) példánya eljárással kapcsolatos valamennyi határidőt érintően a papír alapú (eredeti) példánnyal megegyezikközép-európai idő az irányadó. 25.923/20. Az ajánlatkérő Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a Kbt. 71138. § (61) bekezdés bekezdése alapján az alvállalkozói teljesítés összesített aránya nem rendel el újabb hiánypótlásthaladhatja meg a szerződés értékének 65%-át. Az alvállalkozóknak a szerződés teljesítésében való részvétele arányát az hatá- rozza meg, ha hogy milyen arányban részesülnek a hiánypótlással szerződés általános forgalmi adó nél- kül számított ellenértékéből. A Kbt. 138. § (5) bekezdése alapján építési beruházás esetén a teljesítésben részt vevő alvállalkozó nem vehet igénybe az ajánlattevő az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt vont be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlásalvállalkozói szer- ződés értékének 65%-át meghaladó mértékben további közreműködőt. 25.1023/21. Ajánlatkérő a szerződés teljesítésére vonatkozóan sajátosfelhívja ajánlattevők figyelmét, különösen szociális, környezetvédelmi, illetve az innovációt ösztönző feltételeket nem határoz meg hogy a Kbt. 132138. § (3) bekezdése alapján a nyertes ajánlattevő a szerződés megkötésének időpontjában, majd - a később bevont alvállalkozók tekintetében - a szerződés teljesítésének időtartama alatt köteles előzetesen az ajánlatkérőnek valamennyi olyan alvállalkozót bejelenteni, amely részt vesz a szerződés teljesítésében, és - ha a megelőző közbeszerzési eljárásban az adott alvállalkozót még nem nevezte meg - a bejelentéssel együtt nyilatkozni vagy az érintett alvállalkozó nyilatkozatát benyújtani arról is, hogy az általa igénybe venni kívánt alvál- lalkozó nem áll a megelőző közbeszerzési eljárásban előírt kizáró okok hatálya alatt. 23/22. Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy a Kbt. 138. § (4) bekezdése alapján az eljárás során az ajánlattevő által bemutatott valamely szervezet vagy szak- ember bevonásától a szerződés teljesítése során nem lehet eltekinteni olyan esetben, ha az érintett szerződés sajátos tulajdonságait figyelembe véve az adott személy (szer- vezet) igénybevétele a közbeszerzési eljárásban az ajánlatok értékelésekor meghatáro- zó körülménynek minősült. Ilyen esetben csak a jogutódlás olyan eseteiben változhat a bevont szervezet, ha az új szervezet az értékeléskor figyelembe vett minden releváns körülmény - különös tekintettel a 76. § (3) bekezdés b) pontja szerinti esetben az érté- kelt személyi állomány - tekintetében az eljárásban bemutatott szervezet jogutódjának tekinthető. Az értékeléskor meghatározó szakember személye csak az ajánlatkérő hoz- zájárulásával és abban az esetben változhat, ha az értékeléskor figyelembe vett minden releváns körülmény tekintetében az értékelttel egyenértékű szakember kerül bemuta- tásra. 23/23. Üzleti titok: Az ajánlattevő az ajánlatában elkülönített módon elhelyezett, üzleti titkot tartalmazó iratok nyilvánosságra hozatalát megtilthatja a Kbt. 44. § előírá- sai szerint. 25.11Az üzleti titokká nyilvánításról és annak indokolásáról az ajánlatban nyi- latkozni kell. 23/24. Ajánlatkérő kériaz eljárás során az ajánlatok bírálata kapcsán a Kbt. 81. § (5) be- kezdésben foglaltak szerint jár el. Ennek megfelelően az ajánlatok bírálatát csak az ajánlatok érékelését követően végzi el az értékelési sorrendben legkedvezőbb és az azt követő egy vagy több legkedvezőbb ajánlattevő tekintetében. 23/25. Xxxxxxxxxxx a Kbt. 69. § (4) bekezdés szerinti felhívásra köteles csatolni a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 17. § (1) bekezdés szerinti nyilatkozatát a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) pontja tekintetében, arról, hogy olyan társaságnak minősül-e, melyet nem jegyeznek szabályozott tőzsdén, vagy amelyet szabályozott tőzsdén jegyez- nek. Ha az ajánlattevőt nem jegyzik szabályozott tőzsdén, akkor a pénzmosás és a ter- rorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény (a továbbiakban: pénzmosásról szóló törvény) 3. § 38. pontja szerint definiált valamennyi tényleges tulajdonos nevének és állandó lakóhelyének bemutatását tar- talmazó nyilatkozatot szükséges benyújtani. Ha a gazdásági szereplőnek nincs a pénzmosásról szóló törvény 3. § 38. pontja szerinti tényleges tulajdonosa, úgy erre vonatkozó nyilatkozatot szükséges csatolni. 23/26. Ajánlatkérő tájékoztatja ajánlattevőket, hogy az ajánlatok elkészítését megelő- zően a helyszín megtekintésére helyszíni bejárást nem szervez, az építés helyszíne ön- állóan bejárható. 23/27. Az ajánlatkérő nem alkalmazza a Kbt. 114. § (11) bekezdésében foglaltakat. 23/28.Ajánlatkérő a Kbt. 73. § (5) bekezdése alapján előírja, hogy ajánlattevő szerepeltesse műszaki ajánlatában tájéko- zódjon a műszaki leírásban részletezett szolgáltatási elemekre munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre vonatkozó vállalásait/észrevételeit/javaslataitolyan kötelezett- ségekről, melyek melyeknek a Xxteljesítés helyén és a szerződés teljesítése során meg kell felelni. Xxxxxxx Xxxxxx Xxxxx Digitálisan aláírta: XxA tájékoztatást az illetékes szervek ingyenesen teszik elérhetővé. Xxxxxxx Xxxxxx Xxxxx Dátum: 2018.02.09 13:58:23 +01'00'23/29. Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét, hogy jelen közbeszerzési eljárás keretében a Kbt. 75. § (2) bekezdés e) pont alapján eredménytelenné nyilvánítja az eljárást, ha az ajánlattételi határidőben nem nyújtanak be legalább két ajánlatot. 23/30. A jelen ajánlattételi felhívásban nem szabályozott kérdések vonatkozásában a Kbt., valamint a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet és a 322/2015. (X. 30.) Korm. ren- delet előírásai szerint kell eljárni.

Appears in 1 contract

Samples: Közbeszerzési Dokumentum